CSI: Szekszárd – Rendőrgyilkosság a nyílt utcán

A történészi munka során többször van úgy, hogy az ember kutatás-keresgélés során bukkan rá teljesen véletlenül érdekes, vagy esetünkben brutális hírekre, forrásokra. Így volt ez mai cikkünk esetében is; egy katonatiszt (és másodállásban elismert énekes-zeneszerző) életpályájához kerestem adatokat, amikor a Tolnamegyei Ujságban rábukkantam egy fényes nappal elkövetett kegyetlen rendőrgyilkosság történetére. A szekszárdi bűneset érthetően megrázta a városkát, hiszen az elkövetés körülményei még mai szemmel is elképesztőek. Régi bűntényeket bemutató sorozatunkban következzen most Palásthy János rendőrtisztviselő meggyilkolásának szomorú története.

Mielőtt belemennénk a sajtóhírek ismertetésébe-elemzésébe, néhány dolgot érdemes röviden körüljárni: Magyarországon 1918 októbere és 1920 tavasza között gyakorlatilag állandósult a káosz. Több százezren jöttek haza a frontról/hadifogságból, sokan testileg-szellemileg rokkantan, az ország jelentős részét megszállták és végigrabolták a szomszédos államok, volt egy Tanácsköztársaság majd egy visszarendeződés, és minden, ami ezzel jár. Infláció, gazdasági pangás, élelmiszer- és nyersanyaghiány. Ilyen időszakban hatványozottan fordulnak elő brutális bűncselekmények, a felfordulás ugyanis a bűnözőknek kedvez, ráadásul a körülmények miatt sok olyan ember is rossz útra térhet, akik amúgy nem fordultak volna szembe a törvénnyel. Külön érdemes kiemelni a háborús traumákat, amelyekkel minden veteránnak meg kellett harcolnia, és sokakból – sarkítva – “kihozta az állatot” a lövészárokban átélt rengeteg borzalom. Ezzel kapcsolatban ajánlott irodalom Móricz Zsigmond Szegény emberek című elbeszélése.

1922-re ugyan nagyjából rendeződtek a viszonyok, ugyanakkor a gazdaság igencsak gyengén muzsikált, hiszen még épp csak beindult a később bethleni konszolidációnak elnevezett folyamat. Ennek ellenére a legtöbb városban már békebeli hangulat volt; nem volt ez alól Szekszárd sem kivétel. Így 1922. március 20-án, hétfőn bombaként robbant a hír hogy előző este

“…négy duhaj legény életveszedelmesen összeszurkálta a Rákóczi-utcában alsó- és felsőcsányi, kisköröskényi palásthi Palásthy János magyar király államrendőrségi tisztviselőt, aki borzalmas sérüléseibe bele is halt a kórházban, ahová a rémes tett után beszállították.”[1] (2. o.)

A Tolnamegyei Ujság részletes cikkéből azt is megtudhatjuk, hogy Palásthy 1914-től zászlósként szolgált az orosz fronton, és ősszel, súlyos sebesüléssel esett fogságba Ravaruszkánál. Jobb karja szinte teljesen megbénult, ráadásul csak 1920-ban sikerült hazaszöknie Belső-Ázsiából. A fogságban oroszul és törökül is megtanult, ami nagyban segítette hazajutását. Hazatérése után egy ideig tartalékos hadnagyként szolgált tovább, leszerelése után pedig a szekszárdi rendőrkapitánysághoz került. Mai szemmel nézve furcsa lehet, hogy hadirokkantként is rendőr maradhatott, de egyrészt alapjáraton nyilván nem ő járt ki elfogásokhoz és részeg dühöngőket megfékezni (rendőrtisztviselőként amúgy is elsősorban irodai munkát végzett), másrészt az akkori szűkös anyagi helyzetben egy ilyen állás (és a megbecsülés) egyfajta hála is volt korábbi szolgálataiért és teljesítményéért. A baj akkor ütött be, amikor a tisztviselőben felülkerekedett a kötelességtudás, és lényegében ez vezetett halálához. Március 19-én este 7-8 között ugyanis a Rákóczi utcán sétálgatott, amikor észrevett egy négy fős társaságot

“Egy ideig távolról kísérte őket és mikor meggyőződött róla, hogy a társaság a belváros felé haladva állandóan veszélyezteti a járókelők épségét, rájuk szólt, hogy hallgassanak. Ezek azonban ahelyett, hogy szót fogadtak volna, kijelentették, hogy nekik nem parancsol és három közülük Palásthynak is rontott, úgy, hogy a lakásáig kénytelen volt előlük futva menekülni.”[2] 2. o.

Rendőrök 1922-ben (FORTEPAN)

Egy ilyen “kaland” után nyilván a legtöbben – főleg ha nincsenek is szolgálatban – rohantak volna erősítésért, még ha ez akkoriban nem is volt olyan egyszerű, bár azért telefon már nem egy étterembe-kávézóban stb. volt. Arról most ne beszéljünk, hogy napjainkban egy ilyen társaság jó eséllyel fel sem keltené sem a hatóság, sem a járókelők nagy részének figyelmét. Palásthy János ugyanakkor úgy vélte, elég, ha magához veszi pisztolyát, és utána megy a “galerinek”, bízott abban, hogy mindez elég visszatartó erővel bír majd. A Polgári Olvasókör előtt utol is érte a társaságot, és – ekkor még zsebre dugott pisztollyal – felszólította őket, hogy három lépés távolságot tartva induljanak meg előtte a kapitányságra.

“A kompánia, mintegy összebeszélve körülvette és neki rontott, mire elővette a revolverét és ijesztésül. a levegőbe lőtt. A négy ember erre rárohant, a kocsiút túlsó oldalára taszigálva leteperte és alig egy percnyi dulakodás után, több szúrást ejtett a segítségért kiáltozó szerencsétlen tisztviselőn, akinek még volt annyi ereje, hogy bevánszorgott a közelben lakó Hantos Ferenc rendőrfogalmazó lakásának az udvarára. A támadók pedig elmenekültek.”[3] 2. o.

Palásthy elég óvatlanul járt el, ugyanakkor 1.) akkoriban nem nagyon volt divat rendőrrel szembeszegülni/rátámadni, 2.) a fegyverhasználatot, illetve már a pisztoly elővételét is szigorú szabályok kötötték akkor is, amelyeket maximálisan be is tartott. Persze most már csak találgathatunk, de lehet, hogy a levegőbe leadott lövés mennyiben járult hozzá halálához, de ilyen helyzetben, négy egy elleni felállásban (ráadásul az egy rokkant is), pár lépés távolságból nem igazán volt esélye. Miután egy arra járó orvos ellátta, még el tudta mondani, hogy egyik támadójában egy bizonyos Szabó Jánost ismert fel, aki nem rég tért vissza orosz fogságból.

látkép az Aranyszarv-öböl kijáratától a kikötő felé.
Hadifoglyok a vlagyivosztoki Aranyszarv-öbölben, jó eséllyel úton hazafelé, 1920. (Lőw Miklós/FORTEPAN)

A nyomozás persze azonnal megindult, érthető módon időt és energiát nem kímélve. Nagyon gyorsan kiderült, hogy van egy Szabó János, aki nemrég érkezett haza fogságból, de amikor a kórházban fekvő Palásthy elé vitték, kiderült, hogy semmi köze az esethez.

“Megtalálták azonban a Müller-féle korcsmában Horváth Szabó Jánost, akit — bár erősen tiltakozott az előállítás ellen — a kórházba vittek. Markovits detektívfőnök előbb bement Palásthyhoz és azt a kérdést intézte a láthatólag rettenetesen szenvedő és kimerült tisztviselőhöz:
— Meg tudja e mondani Palásthy úr, ki vagyok én?
— Hogyne, felelt Palásthy, Ön Markovics úr.
Majd eléje vezették Horváth Szabót, akit meglátva, azonnal így kiáltott fel:
— Ez az a gazember, aki engem megszurkált.”[4]

Horváth Szabó János elfogása után, illetve az időközben végrehajtott helyszíni adatgyűjtés következményeként nagyon hamar sikerült kézre keríteni a másik három gyanúsítottat is: Horváth Szabó Józsefet, Németh Mátyás Istvánt és Simon Ferencet. Horváth Szabó János és Németh beismerték a gyilkosságot, a többiek azonban eleinte tagadtak, ugyanakkor több tanú is felismerte őket. Mindezen felül Horváth Szabó János felesége is végignézte az esetet, de hiába próbálta meg férjét megfékezni. Az is kiderült, hogy a fő gyanúsított elvette Palásthy pisztolyát, és menekülés közben a levegőbe lődözve ijesztgette az összesereglő járókelőket. Egy géplakatosra rá is lőtt, de szerencsére nem találta el. Miután hazaért, a pisztolyt szalmába rejtette, de a házkutatás során megtalálták.

A nyomozás során kiderült, hogy Horváth Szabó János szombaton eltette főbérlője kését, amellyel segített neki hagymát tisztítani, mondván szüksége lesz rá vasárnap, ha valaki esetleg megtámadná. A többi három gyanúsított esetében is

“tanuk jelentkeztek, akik hallották a négy ember azon hencegését, hogy vasárnap dalolni és rakoncátlankodni fognak az utcán, hogy valakibe beleköthessenek, mert vért akarnak inni.”[5] 

Mindezt úgy értékelték, hogy tettükre készültek, tehát előre megfontolt szándékkal követték el a gyilkosságot. Némethről és Horváth Szabó Józsefről az is kiderült, hogy előző évben ők szúrtak le egy Szabó Sándor nevű embert, akiről azt állították, hogy rájuk támadott. Horváth Szabó János sem először járt a rendőrségen, ugyanis a a háború előtt nyakszirten szúrt valakit, de az ő sorsáról nem írt a lap. Az egyértelmű volt, hogy Horváth Szabó János a fő tettes; róla a Friss Újság azt is megírta, hogy

“Oroszországban vörös tiszti tanfolyamot is végzett és itthontartózkodása óta már egy másik embert is agyonszúrt Szekszárdon.”[6]

Részlet az első tudósításból (Tolnamegyei Ujság 1922. március 25. 2. o. – Arcanum Digitális Tudománytár)

A kihallgatásokkal és priorálással közel egy időben zajlott le Palásthy boncolása is. Megállapították, hogy 9 szúrással ölték meg, amiből három önmagában is halálos volt. Temetésén jelen volt a vármegye és a város vezetése, a rendőrség, a hadsereg és a csendőrség képviselői. A vádemeléshez még egy jó fél év kellett; szeptember 23-án adott hírt a megyei lap, hogy bíróság elé állnak a rendőrtisztviselő gyilkosai. Horváth Szabó Jánost és Németh Mátyást egy korábbi emberöléssel és egy súlyos testi sértéssel is megvádoltak, de ezt az ügyet végül másik eljárásban tárgyalták.[7]

“Élénk emlékezetében van még a város közönségének az a szokatlan kegyetlenséggel végrehajtott bűntény, melynek Palásthy János rendőrtisztviselő áldozatul esett. A tettesek, név szerint Horvát Szabó János, Német Mátyás István, Horvát Szabó József és Simon Ferenc ez év március havában egy vasárnap este boros kedvükben szekszárdi szokás szerint az utcán rendetlenkedve, késsel támadtak reá, az őket hivatásából folyólag csendre és rendre intő áldozatukra s őt 9 késszúrással megölték.”

 – írta a Tolnamegyei Ujság október 21-én, a tárgyalásról tudósító cikkében. Ebből kiderül, hogy október 19-én a megyei törvényszék Horváth Szabó Jánost 14, Németh Mátyást 10 évre ítélte társtettesként elkövetett emberölés miatt, Simon két, Horváth Szabó József másfél évet kapott bűnsegédként.[8] Novemberben Horváth Szabó János további öt évet kapott korábbi emberölésért és súlyos testi sértésért, Németet viszont felmentették, ugyanis bebizonyosodott, hogy a későbbi sértettek rátámadtak.[9]

File:Szekszárd, Ügyészségek.jpg
A szekszárdi Törvényszéki Palota: előtérben az ügyészségi, háttérben a bírósági részleg (Wikimedia Commons)

Palásthy János tragédiája egyrészt jól mutatja, hogy milyen veszélyekkel járt mindig is a rendőri szakma (az egyik cikk szekszárdi szokásként említette a fő utcai részeg duhajkodást, pedig nem az), és azt is, hogy a kötelességtudás sok esetben felülírta/felülírja a józan belátást is.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek

[1] Tolnamegyei  Ujság 1922. március 25. 2. o.

[2] Uo.

[3] Uo.

[4] Uo.

[5] Tolnamegyei  Ujság 1922. március 25. 3. o.

[6] Friss Ujság 1922. március 22. 2. o. A Kis Ujság aznapi számában szó szerint ugyanez szerepel, ugyanazon az oldalon.

[7] Tolnamegyei  Ujság 1922. szeptember 23. 3. o.

[8] Tolnamegyei  Ujság 1922. október 21. 3-4. o. Az idézet helye: 3. o.

[9] Tolnamegyei  Ujság 1922. november 18. 4. o.

A nyitóképen a szekszárdi Garay tér, a város központja 1943-ban (illusztráció) (Kurutz Márton/FORTEPAN)

 

Facebook Kommentek

További írásaink