Milyenek voltak az ókori egyiptomiak lovai?

Sellyey Bernadett

Cikksorozatunkban az ókori egyiptomi lovakkal és használatukkal kapcsolatos kérdéseket szeretnénk körüljárni. Elsősorban azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy mikor és milyen körülmények között jelentek meg a lovak Egyiptomban; hogyan, hol, és milyen módszerekkel tenyésztették és használták őket az egyiptomiak; kik rendelkeztek a lovakkal; mekkora lehetett a lópopuláció a vizsgált időszakban; illetve melyik fajtába tartozhattak az egyiptomi lovak? Az első részben a lovak megjelenésével foglalkoztunk, a másodikban azt vizsgáltuk meg mire is használták lovaikat az egyiptomiak, a harmadikban az ókori világ egyik legjelentősebb ütközetét, a Kr. e. 1274-ben lezajlott kádesi csatát mutattuk be a lovak és a harci kocsik szempontjából. A befejező részben annak járunk utána, hogy pontosan milyenek is voltak ezek a lovak.

A vizsgálatokat nehezíti, hogy ugyan maradtak fent ábrázolások, és több ásatáson tártak fel lótetemeket, az előbbiek lehetnek pontatlanok, utóbbiak között pedig nehézkesen lehet az összefüggéseket felfedezni. Így nem is túl egyszerű elméleteket felállítani – és igazolni –, és más tudományágakat is segítségül kell hívni. De nézzük is, hogy hányan lehettek és milyenek is lehettek ezek a lovak! Az Újbirodalom idején két típusú ló terjedt el Egyiptomban. Az egyik típus az úgynevezett „hosszú hátú ló”, amelyet viszonylag hosszabb gerincoszlop, hosszúkás fej, vékony és gyenge szügy, de erős lapocka és ülőgumó jellemzett. A másik típus a „rövid hátú ló”, amelyet „kerekdedebb” formák jellemeztek: rövid fej, gerinc és far, hosszú, vastagabb nyak és igen széles szügy.[1] Mindkét típus marmagassága 135–150 cm között volt.[2]

A „hosszú hátú” és a „rövid hátú” ló ábrázolása (Forrás: Spalinger, Anthony J.: War in Ancient Egypt. The New Kingdom. Blackwell, Bodmin, 2005. 9.)

Az első típus jelent meg először Egyiptomban a hükszószokkal együtt, míg a második a XVIII. dinasztia korának közepétől volt nagyobb számban jelen. A második típus egy robusztusabb, strapabíróbb ló, amely jóval alkalmasabb volt a harci kocsik vontatására,[3] így ez terjedt el igazán Egyiptom földjén. A nem Egyiptomban tenyésztett lovakat elsősorban Délnyugat-Ázsiából importálták.[4] Több forrás is van a lovak kereskedelméről. A XIX. dinasztia idejéből fennmaradt egy papirusz, amely szerint az észak-szíriai Sangar városából méneseket és „kitűnő fiatal paripákat”, míg a hettitáktól a legjobb csődöröket szállították Egyiptomba.[5] A kiterjedt kereskedelemről tanúskodik a Biblia is, amely Salamon király[6] uralkodásának időszakából komoly tranzakciókról számol be:

„A lovakat Kilikiából szállították Salamonnak; a király kereskedői hozták őket Kilikiából pénzért. Egy szekeret 600 ezüstsékelért szállítottak Egyiptomból, egy ló pedig 150-be került. Ugyanígy az ő közvetítésükkel szállították a hettiták királyainak és az arámok királyainak is.”[7]

Eszerint Izrael lehetett a korszak ló- és harci kocsi kereskedelmének egyik elosztó központja. A lovak nagy része Anatóliából érkezhetett, amíg a harci szekereket Egyiptomból hozták. Egyiptomban külön fejlett iparág lehetett a harci kocsik készítése, és harci kocsi vásárokat is rendezhettek. Azonban a helyzetet bonyolítja, hogy a bibliai szöveg roncsolódott az idők folyamán, így ugyanez a részlet egy másik fordításban így hangzik:

„A lovakat Salamonnak Egyiptomból és Koából hozták. A király kereskedői ugyanis Koából vásárolták és hozták őket megszabott áron. Egy-egy szekér hatszáz sékel ezüstbe került Egyiptomból, egy-egy ló pedig százötvenbe; ugyanígy adták a hetita és szír királyok is mindnyájan a lovakat.”[8]

Eszerint nem csak a szekereket, hanem a lovak egy részét is Egyiptomból vásárolták, ahogyan az is lehetséges, hogy núbiai lovakról esett szó, amelyek Egyiptom közvetítésével kerültek Salamon királyságába.[9] Az azonban igen valószínű, hogy a térségben, elsősorban ha békeidők voltak, igen jelentős volt a lókereskedelem, amelynek Egyiptom – akár vevőként, eladóként vagy szállítóként – aktív részese volt. A kereskedelem mellett az ajándékozás is fontos szerepet játszott. Elsősorban az uralkodók küldtek ajándékot egymásnak – nem hátsó szándék nélkül. Fennmaradt Mitanni királyának, Tusrattának[10] III. Amenhotephez[11] írt levele:

„Egy harci kocsi, két ló, egy férfi és egy női kísérő [szolga] a hettita hadizsákmányból. Üdvözlő ajándékként: öt harci szekér, öt pár lóval.”[12]

A lovak másik beszerzési módja közel sem volt ennyire békés: hadizsákmányként kerültek Egyiptomba. Számos forrás számol be arról, hogy a győztes egyiptomi uralkodók – döntően a szíriai és palesztinai hadjáratokból – zsákmányként kitűnő lovakat és díszes harci szekereket vittek országukba. III. Thotmesz Kr. e. 1479 és 1425 közötti uralkodása alatt 17 hadjáratot vezetett szíriai és palesztinai területekre, jelentősen kiterjesztve birodalma határát. Első szíriai hadjárata alkalmával, Kr. e. 1457 körül, a Megiddói csatában legyőzte a térség lázadó fejedelmeit, hét hónapos ostrommal elfoglalta a várost és megerősítette hatalmát a Földközi-tenger partvidékén. A szíriai fejedelmek hűséget esküdtek Thotmesznek, aki hatalmas hadizsákmánnyal tért vissza Egyiptomba:

„Megiddo: 340 élő fogoly, 83 kéz,[13] 2041 ló, 191 csikó, 6 mén, (…) csikó, ennek az ellenségnek 1 arannyal megmunkált és aranyrudas harci kocsija, [Megiddo] fejedelmének 1 arannyal megmunkált, szép harci kocsija, (…) a nyomorult hadsereg 892 karci kocsija: összesen 924. (…) Retenu fejedelmének ajándéka: a fejedelem lánya, dísztárgyai aranyból és az országának lapis lazuli-jából,[14] 30. Ajándékként az ő 65 férfi- és női rabszolgája, 124 ló, 5 arannyal megmunkált harci kocsi arany kocsirúddal, 5 arannyal megmunkált harci kocsi aget[15] kocsirúddal: összesen 10.”[16]

A leírás alapján Thotmesz összesen több mint 2.300 lovat zsákmányolt, amely – ha az adatok nem is feleltek meg a teljes valóságnak – mindenképpen igen jelentős szám. Minden bizonnyal nagy csapás volt a szíriai vesztes fejedelmeknek ennyi ló elveszítése, az egyiptomi állományt pedig jelentősen megnövelte.

Az egyik El-Kurrunál feltárt ló teteme (Forrás: Raulwing, Peter – Clutton-Brock, Juliet: The Buhen Hurse. Fifty Years after His Discovery, 1958–2008. Brill, Leiden, 2009. 56.)

Az importálás mellett fontos lehetett a tenyésztés is, azonban erről keveset árulnak el a források. Az istállók kiépítése és a ménesek tartása igencsak nagy helyet követelt, amely Egyiptomban csupán egy szűk vezető rétegnek állt rendelkezésére. Ezért ménesekkel csak az uralkodó és a gazdagabb családok rendelkeztek, akiknek uradalmai többnyire Memphisz és Théba környékén helyezkedtek el.[17] A lovak tenyésztésére és gondozására sok esetben hurrita lovászokat alkalmaztak, akik a térség legjobb szakemberei lehettek.[18] A nyüzsgő királyi udvarban is számos lótenyésztő dolgozott.[19] A kitenyésztett lovakat ezután az egyiptomi hadseregben képezték ki csataménekké.[20] A kiképzés alatt – egyes elméletek szerint – egy brutálisnak tűnő módszert is alkalmaztak az Amarna korban: a lovak orrát átlyukasztották és pántokat, karikákat raktak az orrlyukaikba. Ezzel rontottak ugyan a lovak tüdejének teljesítményén, de gátolták a nyerítést, ami főleg a titkos felderítő küldetéseken volt előnyös. Lehetséges, hogy a zablát is ebbe az átvágott üregbe helyezték, így a ló – hogy kikerülje az ellenállással járó nagy fájdalmat – könnyebben kezelhető lett.[21]

Mivel az egyiptomiak szinte kizárólag a hadseregben használták a lovakat, ezért a költségeket is igen összetetten kell kezelni: a lovak tenyésztéséhez szükséges szakembereken, istállókon, élelmiszeren kívül számolni kell a kiképzők és a kiképzés költségeivel, valamint a lovak által vontatott harci kocsik előállításának és karbantartásának összes anyagi vonzatával.[22] A teljes folyamat, amíg egy csikóból „katonai szolgálatot” teljesítő csataló lett, igen időigényes és meglehetősen drága volt.

A magas költségek ellenére, mindent összevetve igen jelentős lehetett a lovak száma Egyiptomban az Újbirodalom idején. Viszonylag kevés az ismert adat, de abból kiindulva, hogy III. Thotmesz hozzávetőlegesen 2.300 lovat zsákmányolt Szíriából, II. Ramszesz 2.500 harci kocsival indított hadjáratot II. Muvatallisz ellen – ami az Egyiptomban maradt és a seregnél tartalékban lévő lovakat nem számítva minimum 5.000 csatamén –, az istállók pedig nagy számban tenyésztették az utánpótlást, valószínűleg több tízezres lópopulációval lehet számolni.

De hiába volt sok ló az ókori Egyiptomban, mégis kevés tetem került elő a feltárások folyamán. Bár (részleges) lómaradványok több ásatáson is előkerültek, két helyen végeztek részletes „lófeltárást”: Buhennél és El Kurru-nál. Azonban a többitől eltérően pont ez a két leletegyüttes „problémás”, mivel vagy a koruk vagy a helyük miatt nem illenek teljesen bele az eddig felvázolt képbe.

Azonban az első feltárt ló, amelyet szükséges röviden megvizsgálni nem Egyiptomból, hanem Dél-Palesztinából, Tell el-Ajjulból származik. A 411-es számú sírban találták meg egy ló szertartásosan eltemetett maradványait,[23] amely a hükszósz korból, a Kr. e. 1650–1550-es időszakból származik, tehát az első ismert „hükszósz ló”. Bár a tetem nem maradt meg teljesen, ahhoz elég jól helyre lehetett állítani – elsősorban a koponyát –, hogy összehasonlítási alap legyen más lovakkal.

Egy a vizsgálat szempontjából fontos, részleges lómaradvány került elő a hükszósz korból Tell el-Habua-nál.[24] A kanca 5 és 8 éves kora között pusztult el, magassága pedig 136 és 147 cm között lehetett,[25] amely megfelel harci szekerek elé befogható lovak magasságával. A Tell el-Dabaa térségében talált csontok és fogak alapján arra lehet következtetni, hogy az előkerült lovak és szamarak 133–138 cm közötti marmagasságúak voltak.[26]

Összesen még további öt egyiptomi ásatásról (Soleb, Sai sziget, Théba, Szakkara, Hillat el-Arab) kerültek elő a második átmeneti korban és az Újbirodalom korában élt lovak részlegesen megmarat maradványai, amelyek feltételezett magassága 136 és 152 cm között lehetett.[27] A feltárt lovak – elsősorban az Újbirodalom idejéből származóak – többségében a korábban említett második, rövid hátú típushoz tartoztak vagy ahhoz álltak közelebb. Az igazán érdekesek azonban a „problémás” esetek.

Az első és a második katarakta között található, a Középső Birodalomban épült erődjéről ismert Buhennél[28] talált ló maradványait 1958-ban tárták fel.[29] Az elsődleges probléma a lelet kora: a vizsgálatok és egyéb adatok – a maradványok régészeti leletek közötti elhelyezkedése, a buheni erőd pusztulása, valamint a zabla használatára utaló egyértelmű jelek – alapján körülbelül Kr. e. 1675-ből származik.[30] Az arhaeozoológiai vizsgálat megállapította, hogy a Buhenben talált ló azonos méretű, nemű és korú a Tell el-Ajjulban feltárt, ugyanerre az időszakra tehető csődörrel,[31] tehát a két ló „rokonságban” állt egymással. A megállapított dátum hozzávetőlegesen egykorú a hükszószok és a lovak betelepülésével, azonban a buheni erőd földrajzi elhelyezkedését tekintve igencsak távol áll a Nílus Deltájától, így nehéz magyarázatot találni arra, hogyan került ennyire délre a ló. Ugyanakkor egyes kutatók megkérdőjelezik a lelet pontos dátumát, és azt valamivel későbbre teszik,[32] a C14-es radiokarbon vizsgálat pedig nem hozott egyértelmű eredményt.[33] A legérdekesebb a zabla kérdése. A Kr. e. 1675-ös dátum megállapításánál az egyik elsődleges meghatározó tényező a zabla használatának bizonyossága volt,[34] amelyet ismertek ugyan az adott korban a Földközi-tenger térségében, de tudományos viták folynak arról, hogy Buhen környékén megjelenhetett-e már ekkor?[35] A kérdés egyelőre megválaszolatlan, így a buheni ló korát sem lehet pontosan megállapítani. Az azonban biztosnak látszik, hogy amennyiben a buheni csődör valóban a hükszószok előtti időben élt Egyiptomban, akkor sem beszélhetünk a lovak korábbi elterjedéséről. Ami jelen téma esetében az elsődleges problémát adja, hogy így az sem megállapítható, hogy a buheni csődör egy Egyiptomba „keveredett”, „magányos” ló volt-e, vagy egyike a hükszószok nyomán meghonosodó, tipikus egyiptomi lovaknak.

A buheni csődör helyreállított koponyája (Forrás: Raulwing, Peter – Clutton-Brock, Juliet: The Buhen Hurse. Fifty Years after His Discovery, 1958–2008. Brill, Leiden, 2009. 19.)

Az ásatások folyamán a ló csontvázának kétharmadát sikerült feltárni, és egyes csontokon még némi húsmaradvány is fellelhető volt. A koponya bár súlyosan összezúzódott, sikerült helyreállítani. A csontok alapján a csődör igen idősen, 19 évesen pusztult el, és korához képest jó fizikai állapotban volt. Marmagassága nagyjából 150 cm lehetett,[36] amely magasabb ugyan, mint a korszakban feltárt többi lóé, de még nem számít kiugró értéknek. A zabla használatából arra lehet következtetni, hogy lovagolták vagy – sokkal inkább – kocsit vontató lóként használták.[37] A buheni csődörrel kapcsolatban bár vannak vitás kérdések – elsősorban a korára vonatkozóan –, de összességében beilleszthető a többi vizsgált egyiptomi ló közé.

Jóval nagyobb azonban az eltérés az El Kurru-ban talált lovaknál. A negyedik kataraktában található El Kurru feltárt lovai szinte minden tekintetben „kilógnak” az eddigiek közül. El Kurru Núbia része volt, azonban a XXV. dinasztia idején, Kr. e. 752 és 664 között, a núbiaiak uralkodtak Egyiptom felett is. Az el kurru-i királyi temető körülbelül Kr. e. 700 és 690 között jöhetett létre,[38] amelynek Ku. 201 és Ku. 224 közötti jelzésű sírjaiban összesen 24 rituálisan, állva eltemetett, megcsonkított – lefejezett – lótetemre bukkantak. Néhány jobb állapotban lévő csont 1941-es vizsgálata azt mutatta ki, hogy ezek a lovak a ma Európában és Amerikában élő példányokkal mutatnak hasonlóságot,[39] de a bővebb kutatási jelentés napjainkban nem fellelhető.[40] Az el kurru-i leletek közül az 1980-as években kettő esett – Bökönyi Sándor által elvégzett – részletes archaeozoológiai vizsgálat alá, amely kimutatta, hogy mindkét ló kifejlett volt és az egyik biztosan csődör. Magasságuk 152,29, illetve 153,33 cm volt.[41] Ezek az el kurru-i lovak több problémát is felvetnek. Egyrészt Egyiptomban – egyetlen kivétellel – a lovak nem kaptak rituális temetést. Ami azonban ennél is érdekesebb, az a lovak magassága. Az el kurru-i lovak 150 cm felettiek voltak, tehát túl nagyok ahhoz, hogy az egyiptomi könnyű harci kocsik elé foghatóak legyenek. Mindezek alapján valószínűnek tűnik, hogy az el kurru-i lovak nem rokoníthatóak más Egyiptomban talált patásokkal, hanem a núbiai lótenyésztés eredményei, amelyről egyelőre még kevesebbet tudunk, mint az egyiptomiról.

A Tell el-Habua-nál talált lómaradvány (Forrás: Raulwing, Peter – Clutton-Brock, Juliet: The Buhen Hurse. Fifty Years after His Discovery, 1958–2008. Brill, Leiden, 2009. 49.)

Az eddigiek alapján az Egyiptomban használt lovakat a következőképpen lehet jellemezni: két típus jelent meg a térségben, mindkettő ázsiai fajta, amelyek közül a második volt az, amely nagyobb teret nyert magának, elsősorban az Újbirodalom idején. Méreteit tekintve mindkét lótípus 134–150 cm közötti marmagasságú volt, amely alkalmassá tette ezeket az egyiptomi harci kocsik vontatására, de egyéb fizikai adottságokat tekintve a második típus volt az, amely jobban megfelelt a feladatra. A második típus „zömök” testalkata, alacsony, rövid, de széles és erős testfelépítése kiválóan alkalmassá tette a „katonai szolgálatra”. A feltárt leletek és a fennmaradt források is azt támasztják alá, hogy ezeket a lovakat szinte kizárólag a harci kocsik vontatására használták, és nagy számban tenyésztették. A leletek földrajzi elhelyezkedése azt mutatja, hogy az Újbirodalom idején már egész Egyiptomban elterjedtek a lovak.

Ennyi ismert adat alapján jogosan merülhet fel a kérdés, hogy pontosan melyik fajtába tartozhattak az egyiptomiak lovai? Ebben némi segítséget adhat a genetika. Priskin Katalin a honfoglalás kori magyar lovak eredetének vizsgálata során számos terület lovait hasonlította össze. Kutatásai folyamán genetikai rokonságra talált a mai akhal teke lófajta és egyes egyiptomi házilovak között.[42] Azonban az akhal tekék és az egyiptomi lovak rokonítása több szempontból is meglehetősen problémás. A Közép-Ázsiából származó akhal teke szívósságban és magasságban ugyan hasonló az Egyiptomban talált lovakhoz, de testfelépítése eltérő, vékonyabb és hosszabb fajta, amely sokkal inkább alkalmas lovaglásra, mint szekerek vontatására. A másik probléma, hogy az akhal tekére vonatkozó adatok alapján nem bizonyítható, hogy a faj már kialakult, mire a lovak megtelepedtek a Nílus Deltájában.[43] A genetikai vizsgálatokból sem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mivel a mitokondriális DNS mutációi, amelyek alapján emberi egyedeken kikutathatóak a hasonló elváltozások és visszakereshetőek az ősök, a lovak esetében nem mutatnak pontos eredményt a szabályozott tenyésztés miatt. Így egy-egy ló „rokoni kapcsolatából” nem lehet következtetni a populáció fajtájára.[44] Lehet ugyan kapcsolat az akhal tekék és az Egyiptomban feltárt – elsősorban az első típusba tartozó – lovak között, de nem valószínű, hogy a két fajta ugyanaz lenne.

Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy az egyiptomiak lovai a mai arab telivérek ősei voltak, amelyek fizikailag megfelelnek a második típusba tartozó lovaknak. Az arab ló szintén Közép-Ázsiából származik, marmagassága átlagosan 142 és 152 cm közötti, széles, erős, nagy teherbírású, és viszonylag igénytelen, szinte minden körülmények között, egyszerűen tenyészthető. Alkalmas lovaglásra és vontatásra is. Valószínűleg az első tenyésztett lófajta, amelynek eredetét az arab történetírás is Noé unokájáig vezeti vissza.[45] A korábban már említett problémák miatt a pontos genetikai meghatározás itt sem lehetséges, de több második átmeneti kori és újbirodalmi leletet vizsgálóik arabként azonosítottak. Az Egyiptomban feltárt lovak és a mai arab telivérek koponyája méretben is formában is nagyon hasonló, és a több mint 3000 év alatt a magasság sem sokat változott. Bár nem állítható teljes bizonyossággal, hogy az egyiptomi lovak arab telivérek, illetve azok elődei lettek volna, a korabeli leírások, ábrázolások és a régészeti források alapján ez a következtetés igen stabil alapokon áll.

Az egyiptomi második átmeneti kor és Újbirodalom idején feltárt lovak listája és fontosabb adatai

Cikksorozatunk összegzéseként elmondható, hogy Egyiptomban a lovakat – a harci szekerekkel együtt – a hükszószok honosították meg, Kr. e. 1650 körül. Alig száz év alatt jelentőségük annyira megnőtt, hogy a hükszószok kiűzésében már jelentős szerepet játszottak a lovak vontatta harci kocsik. Az egyiptomi Újbirodalom idején a szinte tökéletesre fejlesztett könnyű harci kocsik a legfontosabb haderőnemmé váltak, így jelentősen felértékelődött a lovak szerepe is. Az uralkodó és az előkelők nagy ménesekben, kiváló, sok esetben hurrita szakembereket alkalmazva tenyésztették a lovakat, amelyeket ezután a hadseregben képeztek ki csataménekké.

A lovak értékéből adódóan nem használták őket sem teherhordásra, sem szekerek vontatására, és csak nagyon ritka esetekben lovagoltak rajtuk. A lovak testfelépítésük miatt is elsősorban a harci kocsik vontatására voltak alkalmasak. Viszonylag kis termetűek, 134–150 cm marmagasságúak voltak, rövid gerincoszloppal, de széles szüggyel és törzzsel. Hihetetlenül erősek és kitartóak voltak, kiváló teljesítményt nyújtottak hosszú távon is, bármilyen terepviszonyok között. A fennmaradt leírásokból, ábrázolásokból és a régészeti leletekből arra lehet következtetni, hogy ezek a lovak a mai arab telivérekkel álltak igen közeli rokonságban, azok ősei voltak. Az ismert hadjáratok méreteiből és a zsákmányolt lovak számából arra lehet következtetni, hogy az Újbirodalom idején Egyiptomban a lópopuláció több tízezer példányra rúghatott.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált források és szakirodalom

[1] Spalinger, Anthony J.: War in Ancient Egypt. The New Kingdom. Blackwell, Bodmin, 2005. 8–9.

[2] Littauer, M. A. – Crouwel, J. H.: Wheeled Vehicles and Ridden Animals in the Ancient Near East. Brill, Leiden – Köln, 1979. 82.

[3] Spalinger 2005. 9.

[4] Bard, Kathryn A.: An Introduction to the Archaeology of Ancient Egypt. Blackwell, Malden – Oxford – Victoria, 2007. 65.

[5] Spalinger 2005. 12.

[6] Salamon: Izrael harmadik királya, körülbelül Kr. e. 971 és 932 között uralkodott. Nevéhez fűződik a jeruzsálemi Templom építése. Uralkodása tekinthető Izrael aranykorának.

[7] Királyok első könyve, 10. fejezet, 28–29. vers. (Szent István Társulat Biblia)

[8] Királyok első könyve, 10. fejezet, 28–29. vers. (Káldi Neovulgáta Szentírás)

[9] A Kr. e. VIII. századból maradt fenn több forrás arra vonatkozólag, hogy Egyiptom és Núbia kiterjedt kereskedelmet folytatott, egyebek mellett a lovak terén. Edwards, David N.: The Nubian Past. An Archaeology of Sudan. Rotledge, London – New York, 2004. 139.

[10] Turatta: Mitanni királya, körülbelül Kr. e. 1360 és 1330 között uralkodott. Húga és lánya is III. Amenhotep felesége volt.

[11] III. Amenhotep: Körülbelül Kr. e. 1391 és 1353 között uralkodott, a XVIII. dinasztia tagja. Uralkodása az egyiptomi Újbirodalom egyik fénykora, a gazdaság és a kultúra virágzott, jelentős építkezések zajlottak.

[12] Morkot, Robert G.: The Egyptians. An Introduction. Routledge, New York – London, 2005. 196.

[13] Az egyiptomiak levágták az elesett ellenséges katonák kezeit, hogy ezekkel bizonyítsák hány embert öltek meg a csatában.

[14] Kísérő rabszolga

[15] Értékes assuri fa

[16] Ókori keleti történeti chrestomathia. Szerk.: Harmatta János. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 11. sz. III. Thutmósis első szíriai hadjárata. 34–36.

[17] Morkot 2005. 188.

[18] Bunson, Margaret: Encyclopedia of Ancient Egypt. Facts on File, New York, 2002. 172.

[19] Brier, Bob – Hobbs, Hoyt: Daily Life of the Ancient Egyptians. Greenwood, Westport – London, 2008. 76.

[20] Bunson 2002. 82.

[21] Spalinger 2005. 10.

[22] Brier – Hobbs 2008. 256.

[23] Számos más sírt tártak fel Tell el-Ajjulban, amelyekben patás állatok maradványaira találtak.

[24] Bourriau, Janine: A második átmeneti kor, kb. i.e. 1650–1550. In: Az ókori Egyiptom története. Szerk.: Shaw, Ian. Gold Book, Debrecen, 2004. 201–233. 230–231.

[25] Raulwing, Peter – Clutton-Brock, Juliet: The Buhen Hurse. Fifty Years after His Discovery, 1958–2008. Brill, Leiden, 2009. 48–49.

[26] Raulwing – Clutton-Brock 2009. 49–51.

[27] Raulwing – Clutton-Brock 2009. 51–58.

[28] Bunson 2002. 74.

[29] Raulwing – Clutton-Brock 2009. 4.

[30] Raulwing – Clutton-Brock 2009. 6.

[31] Raulwing – Clutton-Brock 2009. 8.

[32] Anthony, David W. – Brown, Dorcas R.: Looking a Gift Horse in the Mouth: Identification of the Earliet Bitted Equids and the Microsophic Analysis of Wear. In: Early Animal Domestication and Its Cultural Context. Szek.: Crabtree, Pam J. – Ryan, Kathleen – Campana, Douglas. MASCA, Philadelphia, 1989. 98–116. 102.; Raulwing – Clutton-Brock 2009. 14–18.

[33] Sasada, Yukiko: An Alternative Theory for ’Bit-Wear’ Found on the Lower Second Premolar of the Buhen Horse. In: Chasing Chariots. Szerk.: Veldmeijer, André J. – Ikram, Salima. Sidestone, Leiden, 2013. 229–236. 229–230.

[34] A tetem fogainak roncsolódásáról lehet arra következtetni, hogy nagy valószínűséggel zablát használtak a ló irányításához.

[35] Sasada 2013. 229–236.

[36] Raulwing – Clutton-Brock 2009. 18–22.

[37] Littauer – Crouwel 1979. 56.

[38] Dunham, Dows: The Royal Cemeteries of Kush. El kurru. Harvard University Press, Cambridge, 1950. 1–10.

[39] Dunham 1950. 111.

[40] James Hanken, a Harvard Egyetem Összehasonlító Zoológiai Múzeumának igazgatója, valamint Amad Aja, a Harvard Egyetem Sémi Múzeumának helyettes kurátora a szerzőnek írt 2015. március 12-i és március 16-i levelei alapján.

[41] Bökönyi Sándor: The Horse Skeletons from the Cemetery of Kurru, Northern Sudan. Acta Acrhaeoligica, 45. évf. (1993) 1–4. sz. 301–316. 301–305.

[42] Priskin Katalin: A Kárpát-medence avar és honfoglalás kori lóállományának archaeogenetikai elemzése. PhD értekezés. Szegedi Tudományegyetem Biológia Doktori Iskola, Szeged, 2010. 49.

[43] Edwards, Elwyn Hartley: Encyclopedia of the Horse. Crescent, New York, 1988. 67.

[44] Priskin Katalin levele a szerzőnek, 2015. március 10.

[45] Edwards 1988. 71.; Encyclopedia of the Horse. Szerk.: Peplow, Elizabeth. Chancellor, London, 2002. 79.

Facebook Kommentek

További írásaink