Gísla saga – Egy kitaszított ember élete a középkori Izlandon

Gyönki Viktória

Korábbi írásunkban az izlandi Grágás törvénykönyv kapcsán már szót ejtettünk a sziget benépesítéséről, középkori történelmének forrásairól. Hasonlóan érdekes forráscsoportot képeznek a sagák, amelyek nagy számban maradtak fenn kéziratos formában napjainkig. A saga szó jelentése történet, és az at segja, vagyis „elbeszél” igéből ered. A sagákat témájuk szerint több csoportba sorolhatjuk. Vannak a norvég uralkodókról szóló király-sagák (konungasögur) és püspök-sagák (biskupasögur), legendás helyeken játszódó hajdankori sagák (fornaldasögur), szentek életét bemutató sagák (Heilagra manna sögur) és jelenkori sagák (samtíðarsögur). A különböző műfajokat összesítve elmondható, hogy több száz saga maradt fönt napjainkig. Jelen írásunkban az izlandi nemzetségi sagákról (Íslendingasögur) lesz szó, és arról, hogy milyen képet alkotnak ezen művek a középkori izlandi társadalomról.

A középkori izlandi sagák keletkezése:

Gísli Sigurðsson izlandi, és Tommy Danielsson svéd kutatók szerint a sagák szóbeli hagyományként éltek az izlandiak körében, amíg leírásuk meg nem történt. A latin betűs írásbeliség a kereszténység felvétele, vagyis 1000 után kezdett elterjedni Izlandon. Ari Þorgilsson, az Izlandiak könyve (Íslendingabók) című munkájából tudjuk, hogy az első törvénykönyv 1117-1118 fordulóján lett lejegyezve. A sagákat szintén a 12. századtól kezdték írásba foglalni. Sok kézirat íródott és maradt meg Izlandon a középkorból. Izlandi kéziratokból sokat adtak el Norvégiába is, egészen a 14. századig. A „kulturális import” megszűnésének oka, hogy a korábban közös óészaki nyelv a 14. századra már jelentősen megváltozott Norvégiában. A középkori kéziratokat a dán uralom ideje alatt gyűjtötte össze Árni Magnússon izlandi pap a 18. század elején. A kéziratok Koppenhágába kerültek, és ott őrizték őket egészen 1973-ig. Az akkor már független Izland és Dánia között megállapodás született, hogy a gyűjtemény egy része visszakerül az izlandiakhoz. Napjainkban az izlandi nemzetségi sagákat, és egyéb kéziratokat, dokumentumokat az Árni Magnússon Intézeben, Reykjavíkban őrzik. 2009 óta a dán és az izlandi gyűjtemény is az UNESCO Világörökség része.

Igazodva jelen honlap tematikájához, joggal merül fel a kérdés, hogy az izlandi nemzetségi sagák történelmi források? Ez a kérdés viták sorozatát hozta a 20. század folyamán, amelyekből csak egy párat idéznénk fel. Az izlandi középkori források kutatásában nagy szerep jutott az úgynevezett Izlandi Iskolának. Egyik jeles képviselőjük, Sigurður Nordal részletes elemzése a Hrafnkels sagaról azzal az összegzéssel ért véget, hogy a történet fiktív, hiszen a karakterek egy része nem ott élt, ahová a saga írója helyezi őket, vagy egyáltalán nem bizonyítható, hogy valaha is léteztek. Az Iskola általános véleménye röviden úgy összegezhető, hogy a saga-típusú források nem megbízhatóak, ellenben a törvények igen, hiszen azokból látható a társadalom berendezkedése és működése, legalább is részben. Fordulatot a ’90-es években William Ian Miller és Jesse Byock könyveivel kezdődött, akik antropológiai szempontok alapján végezték elemzéseiket.

Jelen írásomban nem kívánok mélyebben belemenni ebben a kutatói vitába. Célom, hogy az izlandi nemzetségi sagák egyikét bemutassam, és ismertessek néhány szempontot, amely alapján az elemezhető, és használható, mint a középkori társadalomról alkotott kép.

A nemzetségi sagák lejegyzőinek neve nem maradt ránk, így csak találgatni lehet, hogy mi áll lejegyzésük hátterében. Ez a kérdés azért fontos, mert a legtöbb saga egy vagy több nemzetség hosszas bemutatásával kezdődik. Egy ilyen geneológia igazolhatja egy adott nemzettség rangját, vagy éppen azt, hogy az elsők között érkezett honfoglalókról van szó. A fennmaradt számos kézirat közül kettőt említenénk meg. Először is az AM 132 fol. polcszámú Möðruvallabókot, amelyben 11 nemzetségi saga maradt fenn. Keletkezését 1320-1350 közé teszik. Sok, ebben fent maradt sagat a legkorábbi, és legteljesebb formájában tartalmaz. Ez azért lényeges, mert a sagákat a későbbi századokban továbbra is másolták, egészen a 19. századig. Ám a másolók sokszor változtattak a szövegeken, kisebb vagy nagyobb mértékben, különböző szövegvariánsokat hozva ezzel létre.

Egy másik fontos kézirat az AM 556 a 4to, vagy Eggertsbók egy tematikus kézirat, amelyben túlsúlyt képeznek azok a sagák, amelyeknek főhősei kitaszítottak. Az úgynevezett kitaszítottak sagái a Gísla saga Súrsonnar (magyar fordításban Gísli története néven jelent meg), a Grettis saga Ásmundarsonar és a Harðar saga ok Hólmverjar. Mivel a kitaszítás volt az egyik legsúlyosabb büntetés Izlandon a függetlenség időszakában, gyakran előfordul a sagákban, hogy akadnak kitaszítottak a szereplők között. A fent említett három sagának a főszereplői azok, akik kénytelenek megtapasztalni a száműzetés legsúlyosabb formáját. A kitaszításnak két fokozata ismert: az enyhébb, három éves kitaszítás (fjörbaugsgarður) és a súlyosabb, teljes kitaszítás (skóggangr). Előbbi olyan szempontból volt elviselhetőbb, hogy az elítéltnek három évre el kellett hagynia Izlandot, de utána visszatérhetett, és vagyonát sem veszítette el. A teljes kitaszítás azonban a törvényeken és a társadalmon kívülre helyezte a bűnöst. Vagyonát elkobozhatták, senki nem segíthette, viszont büntetlenül megölhető volt. Ilyen formán a büntetés egyet jelentett a halállal, de az sem volt elképzelhetetlen, hogy az illetőt békén hagyták, és a társadalomtól messze, de békében élte le hátra lévő éveit. A fent említett három saga főszereplője azonban ellenségek keze által halt meg.

Gísla saga Súrsonnar – a történet elemzése:

A kitaszítottak sagái közül legrégibbnek a Gísla saga Súrsonnart datálják. Gísli története feltételezhetően 860 és 930 között zajlott, de lejegyzésére csak a 13. században került sor. Ma a történetnek három változata ismert, 38 fennmaradt kéziratban: a hosszabb, a rövidebb és a töredékes. A rövid változat a már korábban említett AM 556 a 4to, vagy Eggertsbók lapjain található. A hosszabb változat már több kéziratban is olvasható. A teljesség igénye nélkül néhány ezek közül: AM 149, AM 482, AM 1180 és AM 1181. A kéziratok eredetije az *MRD, amely elveszett. A saga töredékes változata pedig az AM 445-ben maradt fenn.

A Gísla saga 1981-es filmadoptációja, az Útlaginn (A törvényen kívüli). Gísli szerepében Arnar Jónsson látható – forrás: icelandicfilms.info

A Gísla saga hosszabb változata a nemzetség bemutatásával kezdődik. A hosszas bemutatást Axel Kristinsson izlandi történész elemezte tanulmányában. Ahogy már korábban utaltunk rá, itt is a leszármazottak érdekében állhatott a történet bevezetésének ilyen kialakítása. A nemzetséghez tartozott például az a Snorri goði, aki befolyásos törzsfő lett a későbbiekben, és több saga szereplőjeként is feltűnik. A Gísla sagában azonban még csak megfogantatásáról értesülünk.

Bernáth István, aki többek között a Gísla sagát is fordította, a történet hosszabb változatát használta fel. A saga a nemzetség őseinek bemutatásával kezdődik. Kiderül, hogyan kerültek Izlandra. A család ellenségeket szerez Gísli párbaja miatt, és majdnem rajta veszít, amikor rájuk akarják gyújtani a tanyát. Þorbjörn családja azonban, köszönhetően a savóba mártott marhabőrnek, eloltja a tüzet, és megmenekül. A hosszas bevezetés utáni a középpontban Þorbjörn gyermekei: Þórdís, Þorkell és Gísli állnak. Negyedik testvérük, Ari csak a saga végén kerül elő. Már mindannyian felnőttek, és házasok: Þórdís több vélt vagy valós viszony után Þorgrímr goði felesége lett, míg Gísli nejét Auðr-nek hívják. Utóbbi fivére Vésteinn. A család négy férfitagja között egyetértés van, bár akadnak surlódások. Hatalmuk kerületükben jelentős, de azt a jóslatot kapják, hogy szövetségük hamarosan véget ér. A történet akkor vesz fordulatot, amikor Gísli, Þorkell, Þorgrímr és Vésteinn vértestvérré akarják fogadni egymást, hogy megpecsételjék szövetségüket, de Þorgrímr végül úgy dönt, hogy nem közösködik ilyen formán Vésteinnel, mert nem bízik benne.

“…kimentek a Hváll-parton egy földnyelvre, ott kivágtak a földből egy fűborította tőzegcsíkot oly módon, hogy annak két végea földben maradt, míg a közepét egy lándzsa hegyére támasztották, oly magasra, hogy egy ember éppen még elérte a lándzsahegy illesztékét. Most ez alá odaálltak mind a négyen: Þorgrímr, Gísli, Þorkell és Vésteinn. Aztán mindnyájan kibuggyantották vérület, odacsorgatták a tőzegcsík alatt szabaddá vált földbe, és elkeverték a vért a földdel. Majd letérdeltek, és esküvel fogadták, hogy mindegyikük a másikat testvéreként fogja megbosszulni, és tanúul hívták az összes isteneket is. Amikor azonban mind a négyen kezet fogtak, így szólt Þorgrímr:

– Nem kis kötelességet vettem magamra két sógorom, Gísli és Þorkell iránt is. Vésteinn iránt nem vállalok semmit.

És visszakapta a kezét.

– Akkor mi sem vállalunk irántad semmit – mondta Gísli, és ő is visszarántotta a kezét. – Nem veszek magamra kötelességet olyan ember iránt, aki sógoromat, Vésteinnt, nem vállalja.”

(A négy férfi esküje, amely végül nem valósul meg. Gísli története, 82. old. Ford. Bernáth István)

A családi konfliktus végül egy beszélgetés miatt robban ki. Auðr azzal ugratja Ásgerðr-t, hogy gyengéd érzelmeket táplált fivére, Vésteinn iránt. Ennek a beszélgetésnek fültanúja lesz Þorkell, Ásgerðr férje, aki dühében nem akarja közös ágyukba engedni feleségét. Ásgerðr válással fenyegeti meg, amely látszólag véget vet a vitának. Þorkell azonban nem nyugszik, és sógorát, Þorgrímrt is beavatja. Végül utóbbi lesz az, aki orvul ledöfi Vésteinnt. Az eset több szempontból is érdekes: Þorgrímr soha nem vallja be tettét, amely így gyilkoságnak számít. A középkori izlandi törvények ugyanis nem csak a büntetéseket, hanem a bűncselekményeket is súlyozták. Az az ember, aki megölt valakit, de a bejelentette tettét a következő tanyán, enyhébb elbírálásban részesült. Mivel elismerte tettét, lehetősége nyílt arra, hogy kompenzálja az elhunyt családját azzal, hogy vérdíjat fizetett. Aki nem ismerte el tettét, az gyilkossá vált a jog szempontjából, és teljes kitaszítással volt sújtható.

Gísli utolsó útjára indul feleségével és nevelt lányával. (Illusztráció George W. Dasent 1866-os angol nyelvű fordításához)

A sagák egy konfliktusokkal teli világ képét rajzolják elénk, ahol nem ritka a gyilkosság, és az azt követő bosszú, amely szintén halállal végződhetett. Mivel Gísli volt az, aki kihúzta a gyilkos fegyvert Vésteinn testéből, az ő feladata lett az, hogy bosszút álljon sógoráért. A vérbosszú az egyik mozgatója a sagák konfliktusainak, általában többször is visszavágnak egymásnak a felek. Az ilyen oda-vissza vágások egyik iskolapéldája a Njáls sagában Njáll és Gunnar feleségeinek harca, melynek következtében több szolga is meghal. A Gísla saga azonban egy fokkal komplikáltabb, hiszen a családon belül zajlik a konfliktus. Fontos tehát tisztázni, hogy milyen viszonyok állnak fenn az egyes szereplők között. A négy férfi, Gísli, Þorkell, Þorgrímr és Vésteinn sógorok és barátok. A barátság azonban más fogalmat takar a középkori Skandináviában, mint napjainkban. Ebben a korban politikai szövetségekről beszélünk, amely vagy vertikális (törzsfők közötti), vagy pedig horizontális (törzsfő és király vagy törzsfő és szabadparaszt között). A modern értelemben vett barátságra egy példa akad: Njáll és Gunnar a Njáls sagában. Izlandon abban az időben, amelyben Gísli élt, még nem volt királyi hatalom, és a törzsfők sem birtokoltak tejhatalmat. Egy goðival való jó viszony azonban fontos volt, hiszen erősítette a többieket is. Egy ilyen szövetséggel nagyobb tekintélye lett Gísli családjának, amelyet tovább növelt az, hogy Gísli minden esetben kiállt, és megmérettette magát harcokban is. A négy férfi kapcsolata tehát családi és baráti, de célja egy szövetség fenntartása, amelyet megszilárdított volna az, hogy vérszövetséget akartak kötni. Ennek megkötését azonban megakadályozza az, hogy Þorgrímr nem hajlandó felelősséget vállalni Vésteinnért. A korábban is látható ellentétek lassan fellángolnak, amelyet egy jóslat is előrevetített.

Gísli bosszúja Vésteinnért nem késik soká. Hitvesi ágyában szúrja le Þorgrímr goðit. Az esemény sokkolja a jelen lévő feleséget, Þórdíst, aki éppen várandós gyermekükkel. Gísli tette is gyilkosság, hiszen nem vállalja a felelősséget, és sokáig titokban is marad, hogy ő az elkövető. Ám egy alkalommal, amikor verset farag elhunyt sógoráról, Þórdís megérti a talányos szavakat. A gyilkosság tényét felfedi elhunyt férje öccse, Börkr előtt, aki ekkor már a férje. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem titkolta el öccse tettét? Ennek az az oka, hogy ha egy nő férjhez ment ebben az időben, akkor már férje családjához tartozott, és azzal szemben kellett lojálisnak lennie. Így hűsége a férjéhez megelőzte a vérségi köteléket ebben az esetben.

“Sarjad, látom, hajtás

sírhalmán Þorgrímrnak,

kit lobbanó percben

lándzsa döfött által.

Nagy céljait elérni

nem nélkülem történt.

földre éhes férfit

földjéhez juttatni.”

(Gísli verse a megölt Þorgrímr-ról, amelyet Þórdís megfejt. Gísla saga, 110. old. Ford. Bernáth István)

Gísli Þorgrímr megölése előtt (Illusztráció George W. Dasent 1866-os angol nyelvű fordításához) – forrás: Wikimedia Commons

Gíslit a népgyűlésben teljes kitaszításra ítélték tette miatt. Azonban már korábban nyomába eredt egy fejvadász csapat, akiket Börkr bérelt fel, hogy megöljék bátyja gyilkosát. Miután Gíslit kitaszították, a törvény nem védte többé életét, és szabadon megölhető volt. Vagyonát is elkobozhatták volna, bár ettől már korábban megszabadult. Gísli nem hagyhatta el a szigetet, hiszen a kitaszítottakat tilos volt szállítani, egymaga pedig nehezen tudott volna elkormányozni egy hajót a tengeren. Több olyan pontot találhatunk tehát, amelyek tükrözik a Grágásban leírt gyakorlatot egy kitaszítottal kapcsolatban. Egy dologban azonban úgy tűnik, másképp jártak el az izlandiak. A kitaszítottakat ugyanis nem szabadott bújtatni és segíteni. Ez is maga után vonta a törvény haragját. Látható, hogy Þorkell, Gísli bátyja nem is akart ilyen retorziót a nyakába venni, és igyekezett megszabadulni fivérétől, ha az felbukkant nála. Mások azonban sokszor segítették, ápolták, védelmezték Gíslit. Több mint másfél évtizedes számkivetettségét egy átok is nehezítette: nem lelhetett nyugalomra Izlandon. Így azonban a part menti kis szigeteken biztonságban érezhette magát. Gíslihez hasonlóan egy másik kitaszított hős, Grettir is átok, illetve rontás áldozata lett végül.

“Nincs az én nénémben,

nyoma sincs őbenne

Gjúki-lánya Gudrún

gazdag-nagy lelkének;

hajdanidőn ő még

hites urát küldte

bosszút állni mindkét

bátyja elvesztéért.”

(Gísli verse, amelyben nővére Þórdís iránti csalódottságát önti szavakba. Gísli története, 113. old. Ford. Bernáth István)

Gísli bolondnak tetteti magát, így kicsúszik üldözői keze közül. (Illusztráció George W. Dasent 1866-os angol nyelvű fordításához) – forrás: Wikimedia Commons

 

A saga vége – hasonlóan más kitaszítottakról szóló történetekhez – tragikus. Gísli személyében egy hős alakja tárul elénk, aki mindenben kiváló. Fontos számára, hogy megőrizze családja becsületét, és kész bosszút állni minden esetben. Kézművességben és a szavak művelésében és kiemelkedő, vagyis egyaránt tud hajókat és verseket „faragni.” Jártas a kardforgatásban, de nem erőszakos, vagy bajkeverő, mint az előbb említett Grettir. Egyéb tulajdonságaik hasonlóak, és mind a kettőjükkel előfordul, hogy álruhában tévesztik meg ellenségeiket, vagy egyéb módon csúsznak ki az üldözők kezei közül. A sors furcsa fintora, hogy a harciasabb Grettir sebesülése miatt nem tud harcolni élete utolsó küzdelmében, míg Gísli vitézül helyt áll.

“Nem akadt Eyólfr csapatában senki, aki csúnyán meg ne sebesült volna, de hogy Gíslit mennyi és mekkora seb borította, az már nem volt közönséges. Utóbb még azt is mondogatták Gísliről szólván, hogy soha egy lépést sem hátrált, meg hogy egyforma erővel suhintott kardjával először is és utószor is. Gísli így hát bevégezte életét, és abban mindenki egyet értett, hogy noha nem minden lépését kísérte szerencse, bátorságban nem akadt párja sehol.”

(Gíslit halála utáni „legendák”. Gísli története, 149. old. Ford. Bernáth István)

 

Jelen írás a Pesti Bölcsész Akadémián elhangzott előadássorozaton alapul. A szerző ezúton most köszönetet a szervezőknek, és a megjelent hallgatóknak.


Felhasznált irodalom:

Gísli története in Három izlandi történet. Ford. Bernáth István. (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973).

Ahola, Joonas, Outlawry in the Icelandic Family Saga (Helsinki: Helsinki, 2014).

Byock, Jesse: Viking Age Iceland (London: Penguin, 2001).

Clunies Ross, Margaret, The Cambridge Introduction to the Old Norse-Icelandic Saga

(Cambridge; New York: Cambridge University Press, 2010).Gísli Sigurðsson, „Past Awareness in Christian Environments: Source-Critical Ideas about Memories of the Pagan Past” in Scandinavian Studies 85 Vol. 3. (2013): 400–410.

Miller, William Ian, Bloodtaking and peacemaking: feud, law, and society in Saga Iceland. Chicago: (University of Chicago Press, 1990).

 

A borítókép – Napnyugta Izlandon – a szerző saját felvétele

Facebook Kommentek

További írásaink