Háború „alulnézetből” – Benjamin Randell Harris visszaemlékezése

Kocsis Annamária

Jelen írás célja egy angol gyalogos katona, Benjamin Randell Harris visszaemlékezése alapján bemutatni a napóleoni háború eseményeit egy közlegény szemszögéből. Nem célunk a teljes visszaemlékezés ismertetése, csupán néhány jelenet kiemelése: borszerzés egy felettes számára, valamint egy-egy ütközet utáni zsákmányolás, amelynek egy francia és egy brit katona volt az áldozata.

Először is szükséges előbb említést tenni a félszigeti háborúhoz vezető eseményekről, azokról az ok-okozati összefüggésekről, amelyek a napóleoni háborúk e részét befolyásolták, és egyáltalán a Vimeirónál zajló küzdelemről. Elengedhetetlen továbbá ismertetni Harris közlegény életútját és a forrás keletkezésének körülményeit. A forrásszövegeket bekezdésekre osztva római számmal, az egyes sorokat arab számmal jelöljük, így megkönnyítve a hivatkozást.

Európát s mondhatni az egész világot a 18–19. század fordulóján zajló napóleoni háborúk (1799–1815) formálták. Ez a fegyveres konfliktus globális méretet öltött, ugyanis három kontinensre és a Csendes-óceán bizonyos részére is kiterjedt. Napóleon hódító politikája az európai hegemónia megszerzését tűzte ki célul. A kirobbanó háborúban az összes európai nagyhatalom állást foglalt, Napóleonnak azonban sikerült sorra vereséget mérni az ellene alakuló szövetségek hadseregeire. Sikerei az olyan parancsnoki adottságainak voltak köszönhetők, mint a gyors helyzetfelismerés és a kiváló szónoki képesség. Katonái feltétel nélkül megbíztak benne, így hatékonyan tudta irányítani a hadsereget. A hadsereg állandó mozgatása és a fegyvernemek összehangolt használata fölényt biztosított számára, melyet siker koronázott.[i]

Az Ibériai-félszigetre 1808-ban terjedt ki a háború, és egészen 1813-ig folytatódtak a harcok. A napóleoni háborúk e szakaszáig Nagy-Britannia szárazföldi részvétele nem volt jelentős, ez azonban 1808-ban megváltozott. A brit expedíció során a félszigeti háborúban részt vett a 95. gyalogos lövészezred kötelékében szolgáló Harris közlegény is, akinek köszönhetően a tárgyalandó forrás keletkezett.

Benjamin Randell Harris

Származása visszaemlékezéséből[ii] nem derül ki, de egy történész, Eileen Hathaway vizsgálatai kimutatták, hogy Portseaban, Portsmouthban született, 1781. október 28-án, Robert és Elizabeth Harris gyerekeként. Benjamin nagycsaládban nőtt fel, 1803-ig pásztorkodó szüleivel élt, majd ugyanebben az évben akarata ellenére besorozták a 66. gyalogezredbe.

Winchesterbe indult, ahol kiképzést kapott, amely során felkészítették a franciák elleni bevetésre. Miközben itt állomásoztak, véletlenszerűen a kivégző osztag tagjai közé választották, hogy kivégezzen egy dezertőrt. Röviddel ezután Írországba, Dublinba irányították, ahol helyőrségi katonaként szolgált. Itt találkozott, majd csatlakozott az újonnan formálódott 95. gyalogezredhez, a később híressé vált zöld köpenyes gyalogos lövészekhez.

A 95. gyalogezred toborzóplakátja

Az első katonai tapasztalatokat 1807-ben szerezte, amikor részt vett Wellington herceg szárazföldi hadjáratában és a jelentős ütközetben Køge közelében. 1808-ban Portugáliába irányították, hogy részt vegyen a félszigeti háború első hadjáratában. Itt egységével igen erőteljes harcokat vívott, melyekről leírásában is visszaemlékszik. Sokan meghaltak az alakulatából ebben a csatában, de Harris sértetlen maradt. A következő, Vimeiro-ért folyt ütközetben szintén nagy erőkkel harcolt alakulatával, majd észak felé menetelve még további csatákat is megvívtak.

Harrist és ezredét az utolsó csapatok között evakuálták a partról, ahonnan visszatért Angliába. Nem sokkal ezt követően a 95. ezredet Walcherenbe küldték, hogy részt vegyenek a katasztrofális walcheren-i hadjáratban. A nyomorúságos körülmények és a határozatlan vezetés az alakulatot a tragédiába hajszolta. A hollandiai mocsaras mezőkön a malária tizedelte a katonákat, maga Harris is megbetegedett. 1813–14-ben a londoni székhelyű 8. veterán sereget erősítette, mivel megtagadta a külföldi szolgálatot.

Az 1830-as évek közepén suszterként dolgozott Londonban. A Chelsea Kórház nyilvántartása szerint 1858. október 28-én, 77 évesen halt meg Észak-Londonban.[iii]

A forrás keletkezésének körülményei

Jelen írás alapját adó forrás Harris közlegénytől származik.. A szóban forgó szövegek egy emlékirat részét képezik. Műfajából eredően az írást a szerző szubjektivitása jellemzi, a kevésbé személyes jellegű leírásra koncentrál, de ennek ellenére a szerző szerepe kiemelkedő a művön belül.

A legtöbb tiszt, aki naplót vezet, vagy emlékiratot ír, csak a nagy akciókról számol be. Harris ezzel ellentétben tucatnyi olyan embert megemlít visszaemlékezésében, akiknek történeteire senki sem emlékezne, és akiknek neve a feledés homályába merülne. A mindennapok unalmas részleteit is érdekes és köznapi nyelven írja le, betekintést adva ezzel a katonák egyébként ismeretlen mindennapi életébe. Memoárjában megismerhetjük a beteg ember szemszögéből a korszak orvostudományát, a betegekkel való bánásmódot is.

Az 1830-as évek Londonjában találkozott Harris egy ismerősével, Henry Curling kapitánnyal, aki megkérte az írástudatlan Harrist, hogy diktáljon egy beszámolót a katonai életének tapasztalatairól. A visszaemlékezés 1848-ig Curling birtokában volt, amikor is sikerült közzétennie az iratot, így jelenhetett az meg a kapitány jóvoltából. A mű jelentőségét az adja, hogy rengeteg részletet elárul a korszakban élő katonák mindennapjaiból, a harctéren átélt eseményekről, s a feletteseik velük szemben tanúsított bánásmódjáról. Az ismertetett részek az 1808. augusztus 17-i Roliça-i csata előtti napokat, az augusztus 21-én lezajlott Vimeiro melletti harc utáni eseményeket idézi fel.[iv]

A visszaemlékezés kommentárokkal kiegészítve a 20. század során számos kiadást megélt,[v] ezek többsége azonban téves adatokat közöl Harris életrajzában.[vi] 1996-ban Eileen Hathaway[vii] történész friss kutatásaival kiegészítette a kommentárt és javította abban a korábbi hibákat.

Az 1808. augusztus 17-én a Roliçanál elért győzelem után Wellington következő problémája a Maceira folyó menti utánpótlás védelmének megoldása volt, Vimeirotól nyugatra. Miután 15-én éjjel elhagyta Lisszabont, összevonta csapatait és 20-án éjjel felvonultak a támadáshoz.

Augusztus 20-án éjjel a brit haderő a Vimeirotól nyugatra húzódó gerincre koncentrált, mivel a falu a bal oldalán lévő domb felől elfoglalható. Az első francia támadás során a britek fokozatosan a domb lábához szorultak. Az elszánt brit gyalogság megújította a támadást összpontosított tüzeléssel a francia oszlop felé három oldalról.

A Vimeiróért folytatott harcban a közel 19 000 fős brit–portugál erőből körülbelül 720 katona esett áldozatul, míg a veszteség a francia oldalon a 13 000 fős hadból 2000-re tehető. A jelentős francia vereség után a brit–portugál hadsereg előtt megnyílt a lehetőség Lisszabon elfoglalására, de ez akadályba ütközött Wellington leváltása miatt.[viii]

A Vimeiro-i csata – forrás: Wikimedia Commons

 

Benjamin Harrisnek a vimeirói csata utáni „felderítésről” szóló leírásából egyértelműen látszik, hogy az időszakban milyen nagy jelentősége volt egy csata után a zsákmányolásnak. Beszámolóját tovább olvasva kiderül, hogy a pihenő után ismét útnak indult, hogy még egyszer felderítse a terepet, és újabb kincseket keressen.[ix] A Hill tábornok és Travers őrnagy feddésétől tartó Harris katonai morálja tanúsítja a tiszteletet a feljebbvaló irányába. A feletteseknek a közlegényhez való viszonyulásából következtetni lehet arra, hogy ez a tisztelet kölcsönös volt. Harris emlékiratában így beszél a szolgálatban eltöltött éveiről:

Jobban élveztem az életet a katonai szolgálat alatt, mint azóta bármikor. Úgy tekintek vissza arra az időre, amit a félsziget csatamezején töltöttem, mint az egyetlen dologra, amire érdemes visszaemlékezni.[x]

Összegezve elmondható, hogy egy népszerű, Nagy-Britanniában több kiadást megélt emlékirat, mely egyedülálló elsődleges forrása a napóleoni háborúk korszakának.

Lord Hill bora

Öt vagy hat nappal a Roliçaért vívott csata[xi] előtt Harris közlegény seregével erőltetett menetben haladt, majd éjszaka a teljes erő a szabad ég alatt egy nyitott mező előtt hált, mit azt tették már a lövészek több napja.[xii]

Végigvonultak egy falu utcáin, melynek nevét Harris nem tudta, majd megpillantotta Hill tábornokot (Lord Hill) és más tiszteket, akik belovagoltak egy házba, majd lovaikat más katonákra bízták. Ekkor ő épp a puskájára támaszkodva állt a kúria ajtaja mellett, amin Hill tábornok belépett. A tábornok így szólt Harrishez: „Puskás” – mondta „gyere ide!” A közlegény közelebb lépett a tábornokhoz, aki így folytatta: „Menj, és próbálj meg, ha tudsz, szerezni egy kis bort, mert pokolian szomjasak vagyunk,” és átnyújtott egy dollárt.[xiii] Harris a dollárral a kezében elindult a faluba, egy borháznál, ahol az emberek az ajtó körül tolongtak és sürgették a kiszolgálást, nagy nehézségek árán sikerült szereznie egy cserépedényt borral teletöltve. A tömeg azonban akkora volt, hogy a fizetéssel nagyobb problémái akadtak, mint magával a bor megszerzésével. Attól tartva, hogy Hill tábornok türelmetlen lesz, és elmegy mielőtt visszaérne hozzá, visszatért a borral, amilyen gyorsan csak tudott.

Ahogy átadta Hill tábornoknak a bort, a tábornok leeresztette az övét, majd így szólt: „Igyál először közlegény!” Harris egy jó nagyot húzott az edényből, aztán visszaadta azt felettesének.[xiv] Lord Hill figyelte, ahogyan a közlegény ivott és feltűnt neki, hogy a bor zsíros, így közölte Harrissel, hogy megihatja az egészet, aki lenyelte a maradékot és visszaadta a korábban kapott dollárt. „Tartsd meg a pénzt”– mondta Hill „Menj vissza még egyszer és próbálj meg másikat szerezni” majd átnyújtott Harrisnek egy újabb dollárt és gyorsaságra utasította.[xv]

Harris visszatért a faluba ismét és szerzett egy másik borral teli edényt, és amilyen gyorsan csak tudott sietett vissza. A tábornok elégedett volt a közlegény gyorsaságával és a bort is megelégedetten kortyolta, majd a maradékot odaadta a mellette álló tisztnek. „Merem állítani, ha a későbbiekben valaha visszaemlékezett erre a történetre, ez a korty olyan édes volt, a reggeli menetelés után, mint amilyet a régi angliai nemesség ihatott” – zárta gondolatával a jelenet elbeszélését Harris.[xvi]

Egy halott francia katona kifosztása

A Vimeirónál folytatott harc a franciák vereségével ért véget, akik jelentős emberveszteséget könyvelhettek el. Az elesett katonák tömege után a csatatéren maradt különböző értékek, zsákmányok, fegyverek pedig szarka módra vonzották az angol katonákat.

Harris közlegény a küzdelem után végigsétált a mezőn, abból a célból, hogy felderítse a terepet: maradt-e valami értékes a halottak halmai között? Az első dolog, amire rábukkant, az egy háromágú ezüst villa volt, melyet azonnal félre is tett magának. Tovább haladva a mezőn egy francia katonát pillantott meg, aki egy földhányáson ült. Közelebb érve észrevette, hogy a francia a torkán megsebesült, a sebéből kifolyó vér pedig beborítja kabátjának mellrészét. Mellette hevert a sapkája, amely mellett közvetlenül egy batyu volt, amiben igen sok arany és ezüst keresztet látott. Harris úgy gondolta, valószínűleg egy templomból, vagy imaházból zsákmányolhatta azokat. Hitvány[xvii] tolvajnak gondolta, így dühében felrúgta a katona sapkáját, ami szintén tele volt zsákmánnyal. Azonban Harris az égi haragtól tartva lemondott arról, hogy elvegye tőle zsákmányt, így magára hagyta a haldoklót, s tovább haladt.[xviii]

Nem sokkal később egy halott tisztre lett figyelmes, aki az 50. ezredben szolgált, aki a hátán feküdt. Harris ráeszmélt, hogy látásból ismerte is az elesett bajtársát. A tiszt ruházata elszakadt, valószínűleg ki is fosztották már. A gyomorszája táján 3 golyó általi sérülés okozta halálát. Mellette hevert egy üres notesz és a vállapja is le volt szakítva a válláról. Néhány lépést eltávolodott tőle, de visszagondolt arra, hogy talán a tiszt cipője hasznos lehetne még neki, ugyanis a sajátja már igen viseltes volt. Visszatért tehát, levette a tiszt egyik cipőjét, majd fél térdre ereszkedett, hogy felpróbálja azt. A tapasztalata nem volt túl pozitív, nem sokkal volt jobb állapotban az a lábbeli sem, ennek ellenére mégis a csere mellett döntött.[xix] Nekiállt a cipő másik felét is levenni a halott lábáról, amikor hirtelen egy kovás puska dörrenése riasztotta meg, majd ugyanebben a pillanatban egy golyó süvített el közvetlenül a feje mellett. Azonnal a lövés irányába fordult, de nem látott a mező e részén élő embert magán kívül. Mindenhol csak halottak és haldoklók hevertek, de semmi mást nem látott. A fegyvere gyújtókanócára pillantott, majd a földön fekvő halott tiszt felé. Ekkor tudatosult benne, hogy néhány rabló „csirkefogó” lőtt rá és ezek az ellenség soraiból valók voltak.

A 95. gyalogezred egy katonája Christa Hook képén – forrás: warfaremagazine.co.uk

 

Ahogy kicserélte a cipőjét, újabb lövés közeledett felé a másik irányból, de ez a golyó már el is találta Harrist. Ekkor gyorsan megfordult és megpillantotta az emberét: tőle 20 lépésre egy domb mögött guggolt. Vaktában rálőtt, ami eltalálta a „csirkefogót.” Harris odafutott hozzá az arcára esett katonához, majd átfordította a hátára, és megkönnyebbülve nyugtázta magának, hogy nem hibázott, mivel egy francia könnyű gyalogost lőtt le, aki az ő életére tört, de végül a sajátját veszítette el. „Ilyen a háborús szerencse!” – fűzte hozzá gondolatát az esethez, majd kardjával levágta a zöld zsinórt, ami a francia pipáját tartotta. Beleszívott egy nagyot, hogy lecsillapítsa vágyát.[xx] Ezután a zsákmányát kezdte keresni, úgy gondolta, hogy a francia biztosan összegyűjtött mindent a halottaktól. Ekkor egy tiszt közeledett felé a 60. ezredből, aki megszólította: „Mit keres, pénzt?” Harris pedig válaszolt, hogy ő lőtte le, de nem tudja, hová rejthette a kincseket. Ekkor a tiszt lehajolt, és megtapogatta a francia kabátjának bélését, s megmutatta, ide szokták elrejteni az értékeiket. Majd felhasította a kabát bélését és keresni kezdte a zsákmányt. „Jobban ismerem őket, mint ahogy gondolná”– mondta Harrisnek.[xxi]

A tisztnek köszönhetően Harris kardjával folytatta a bélés felvágását és hamar kifizetődött munkája, ugyanis egy sárga selyem pénztárcát talált egy régi fekete selyem zsebkendőbe tekerve. A pénztárca különböző dublonokat,[xxii] 3-4 napóleon aranyat és néhány dollárt tartalmazott. Megszámolta a pénzt, azok értékét, kivéve a dollárt, amit akkor még nem ismert. Közben meghallotta a lövészezred gyülekezőre szóló kürthangját, így tisztelgett és elindult feléjük.

Ahogy közeledett feléjük, Travers őrnagy[xxiii], aki a 4 csapat parancsnoka volt, magához hívatta Harrist[xxiv]: „Hogy csinálta ezt, uram? Kérem, mutassa meg nekem!” Akkor odaadta a pénztárcát feljebbvalójának, várva a fájdalmas megrovást. A parancsnok azonban csak nevetett, ahogy megvizsgálta azt majd megfordult és megmutatta tiszttársainak. „Nagyszerűen csinálta, és sajnálom, hogy nem volt jobban megtöltve” ─ mondta. Ezt követően visszaadta a pénztárcát Harrisnek, aki csatlakozott a csapatához. Hamarosan lajtromra hívták őket, majd a napi fáradtság után pihenőre tértek.[xxv]

Piperkőc a csatatéren

Emlékszem volt egy tiszt, azt hiszem Cardonak hívták. Egy nagy piperkőc volt, bár inkább volt nőies modorú, olyannyira, hogy akkoriban ezt az egész ezred megjegyezte; ennek ellenére mégis úgy találták, ő a legbátrabb tiszt köztünk a harcmezőn

– emlékezett vissza Harris. Cardo piperkőcsége többek között abban is megnyilvánult, hogy ékszereket viselt. Volt egy gyűrű az ujján, mely ért vagy 150 guinea-t.[xxvi] A pireneusokbeli harcok során azonban elesett a harctéren.

Ahogy ott feküdt holtan a mezőn, egy lövész, név szerint Orr, észrevette a csillogó drágakövet és azonnal elhatározta, hogy nyereséget csinál belőle. A gyűrű azonban annyira rászorult az ujjra, hogy Orr nem tudta lehúzni arról. Így hát kést ragadott és levágta az ujjat az ízület mentén. A csata után Orr a gyűrűt a tisztek között megvételre ajánlgatta, emiatt vizsgálat indult azt illetően, mi módon juthatott hozzá a gyűrűhöz. A vizsgálat következtében hadbíróság elé került és 500 korbácsütést ítéltek neki, mely ítéletet végre is hajtottak.


Jegyzetek:

[i] Marczali Henrik: Nagy Képes Világtörténet.Franklin Társulat, Budapest, 1998.

[ii] Ed. Curling, Henry: Recollections of Rifleman Harris. London, 1848. (Továbbiakban: RORH)

[iii] forrás: http://www.95th-rifles.co.uk/research/harris/ (letöltve: 2017. november 14.)

[iv] forrás: http://www.95th-rifles.co.uk/research/harris/ (letöltve: 2017. november 15.)

[v] Ed. Avery, Charles Harold: Adventures in the Rifle Brigade… Abridged. (Recollections of Rifleman Harris… Abridged.) London, 1907.; Fitchett, William Henry: Wellington’s men: some soldier autobiographies. London, 1912.; Ed. Hibbert, Christopher: Recollections of Rifleman Harris. London, 1970.; Carey, John: Eyewitness to history. Cambridge–Mass, 1987.

[vi] Christopher Hibbert 1970-es művében tévesen John Harrisként azonosította Benjamin Randell Harrist.

[vii] Ed. Hathaway, Eileen: A Dorset Rifleman: The Recollections of Benjamin Harris. London, 1996.

[viii] forrás: http://www.peninsularwar.org/vimeiro.htm (letöltve: 2017. november 15.)

[ix] RORH 86–87. o.

[x] RORH 237. o.

[xi] 1808. augusztus 17.

[xii] Az eredeti szövegben Harrris megjegyzi, hogy a lövészek abban az időben mindig elől álltak. 1. szöveg I., 3. sor

[xiii] 1. szöveg I., 11–13. sor

[xiv] 1. szöveg II., 1–2. sor.

[xv] 1. szöveg II., 4–5. sor.

[xvi] 1. szöveg II., 8–10. sor.

[xvii] Eredeti szövegben: „sacrilegious” 2. szöveg I., 8. sor

[xviii] 2. szöveg I., 10–11. sor

[xix] 2. szöveg II., 4–5. sor

[xx] 2. szöveg III., 1–4. sor

[xxi] 2. szöveg IV., 10. sor

[xxii] Eredeti szövegben: „doubloons”; 32 arany érme értékű, körülbelül 7 gramm súlyú, Spanyolországban, Mexikóban, Peruban és Új-Granadában vert érme.

[xxiii] Harris szerint nagyon kedvelt volt az ezredben szolgálók között annak ellenére, hogy keménykezű volt.

[xxiv] 2. szöveg VI., 2–3. sor

[xxv] 2. szöveg IX., 1–5. sor

[xxvi] 20 shilling értékű és 8,3 gramm súlyú aranyalapú pénzérme a Brit Birodalomban, melyet 1816-ban felváltott a font.

 

Internetes hivatkozások

The Encyclopedia Britannica online: Peninsular War http://www.britannica.com/event/Peninsular-War (Utolsó megtekintés: 2017. november 14.)

The Peninsular War:Vimeiro – http://www.peninsularwar.org/vimeiro.htm (Utolsó megtekintés: 2017. november 16.)

The website of the 2nd Battalion 95th Rifles: Rifleman Harris – http://www.95th-rifles.co.uk/research/harris/ (Utolsó megtekintés: 2017. november 18.)

World Heritage Encyclopedia: Peninsular War – http://www.worldheritage.org/article/WHEBN0000102485/War (Utolsó megtekintés: 2017. november 14.)

 

A borítóképen Richard Simkin 1813-as festménye látható, amely a 95. gyalogezred pireneusokbeli harcát örökíti meg – forrás: 1st95thrifles.com

képek forrása:

1.kép: http://photobucket.com/gallery/user/thomasthelloyd/media/bWVkaWFJZDo4OTQ0NDk2MQ==/?ref=

Facebook Kommentek

További írásaink