A kádesi csata, a harci kocsik legnagyobb összecsapása

Sellyey Bernadett

Cikksorozatunkban az ókori egyiptomi lovakkal és használatukkal kapcsolatos kérdéseket szeretnénk körüljárni. Elsősorban azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy mikor és milyen körülmények között jelentek meg a lovak Egyiptomban; hogyan, hol, és milyen módszerekkel tenyésztették és használták őket az egyiptomiak; kik rendelkeztek a lovakkal; mekkora lehetett a lópopuláció a vizsgált időszakban; illetve melyik fajtába tartozhattak az egyiptomi lovak? Az első részben a lovak megjelenésével foglalkoztunk, a másodikban azt vizsgáltuk meg mire is használták lovaikat az egyiptomiak, most pedig az ókori világ egyik legjelentősebb ütközetét, a Kr. e. 1274-ben lezajlott kádesi csatát mutatjuk be a lovak és a harci kocsik szempontjából.

Azt már az előző részben bemutattuk, hogyan fejlesztették ki az egyiptomiak a harci kocsit, és hogyan váltak ezek a hadsereg meghatározó egységeivé. A fegyvernem legkomolyabb erőpróbája minden bizonnyal a Kr. e. 1274-ben lezajlott kádesi csata lehetett, amelyben két nagyhatalom, II. Ramszesz[1] Egyiptoma és II. Muvatallisz[2] Hettita Birodalma ütközött meg egymással. A hettita terjeszkedés veszélyeztette Egyiptom szíriai és palesztinai területeit, elsősorban Amurrút.

A Hettita és az Egyiptomi Birodalom a Kr. e. XIII. században

II. Ramszesz, hogy megvédje a területet, hadjáratot indított II. Muvatallisz ellen, amelynek legnagyobb csatáját a már régóta ütközőterületnek számító Kádesnél vívták meg. A hettita sereg hozzávetőlegesen 20.000 főt – egyes leírások szerint 37.000-et – számlált, míg az egyiptomi haderő négy különálló, az egyes istenekről elnevezett hadtestből – Amon[3], Ré[4], Ptah[5], Széth[6] – tevődött össze, amely összesen szintén 20.000 főt jelenthetett.[7] A harci kocsik tekintetében a hettiták 2.500-zal rendelkezhettek, azonban komoly különbségnek számított, hogy ezeken három főnek volt hely.[8] A könnyű páncélzatú hajtót egy szintén könnyű páncélzatú katona védte pajzsával, aki emellett egy lándzsával volt felfegyverezve. A harmadik katona egy nagy szúró lándzsával harcolt, fejét bronz sisak, testét pedig pikkelypáncél védte.[9] Így a hettiták kocsijain összesen 7.500 fő helyezkedett el – azonban a csata helyszíne lehet, hogy nem engedett teret ekkora számú harci kocsinak.[10] A leírások alapján az egyiptomi hadseregben is 2.500 harci kocsi lehetett, de csupán a szokásos két fős személyzettel.[11]

Három fős hettita harci kocsi ábrázolása II. Ramszesz abüdoszi templomában. Forrás: Fields, Nic: Bronze Age War Chariots. Osprey, New York, 2006. 19.

Maga a csata II. Ramszesz hatalmas hadvezéri ballépés-sorozatával kezdődött. Egyrészt az egyiptomi sereg felderítése rendkívül rossz volt, amelyet II. Muvatallisz egy hadicsellel ki is használt. Két beduint küldött az egyiptomi sereg elé, akiket elfogtak és a király elé vezettek. A beduinok azt hazudták, hogy dezertőrök, Muvatallisz csapatai pedig 200 km-re északra sáncolták el magukat védekezésre berendezkedve.[12]

A Kádes kiéheztetésére készülő Ramszesz valószínűleg hitt a beduinoknak, így nem is törekedett arra, hogy az egymástól 10–10 km-re lévő hadtesteket – amelyeket ráadásul az Orontész folyó is elválasztott – közelítse egymáshoz. Ő maga az Amon hadtest élén Kádes közelében mindenféle védelmi előkészületek nélkül vonult, míg Muvatallisz serege a városfal és a környező dombok mögött húzta meg magát, az egyes csapatokat folyamatosan úgy vezényelve, hogy rejtve maradjanak.[13] Ramszesznek azonban szerencséje volt, mivel egyik őrjárata elfogott két hettita felderítőt, akik a kínzás után bevallották, hogy Muvatallisz seregével Kádes mögött készül a harcra.[14]

Amikor Ramszesz és az Amon hadtest védelmi céllal elkezdték a tábort erődíteni, megjelentek a hettita harci kocsik – a hettita gyalogság a csata alatt valószínűleg mindvégig tartalékban maradt vagy nem ért a helyszínre[15] –, amelyek azonban nem a király csapatait vették célba, hanem a gyanútlanul és védelmi készültségek nélkül közeledő, 2,4 km-re lévő[16] Ré hadtestet támadták oldalba, amelyet egyszerűen kettévágtak és szétkergettek.[17] Az eseményt a csatáról készült egyiptomi jelentés is kudarcnak ismerte el:

„Miközben őfelsége az előkelőkkel tanácskozva ült, Hatti nyomorult, legyőzött fejedelme közeledett seregével, harci kocsizóival és őt kísérő sok idegen néppel. Átkeltek a Kádestől délre levő csatornán [az Orontész gázlóján], behatoltak őfelsége csapatai [a Ré hadtest] közé, melyek felvonulóban voltak, és nem tudtak [erről]. Őfelsége seregei és harci kocsizói megfutottak előlük észak felé [arra], ahol őfelsége volt.”[18]

A hettita harci kocsik ekkor fordultak az Amon hadtest felé, amelynek arra sem volt ideje, hogy felsorakozzon. Ramszesz ugyancsak meggondolatlanul cselekedve vetette bele magát a csatába, ám végül mégis ez a lépése menthette meg az egyiptomi csapatok maradékát. Ramszesz harcáról részletes leírást ad az uralkodó több helyen is fennmaradt[19] „hivatalos beszámolója”, amely végletekig túlzó ugyan, de következtethetni lehet belőle az egyiptomi harci kocsis harcmodorra:

„Ekkor Hatti legyőzött fejedelmének ellenséges [csapatai] bekerítették őfelsége kísérőit, akik mellette voltak. Mikor őfelsége meglátta őket, gyorsan felállt, de úgy dühöngött ellenük, mint atyja Mont, Thébai ura. Magára öltötte harci díszét, felvette páncélját. Olyan volt, mint Ba’al[20]az ő órájában. Felszállt a Győzelem Thébaiban [nevű] fogatára, gyorsan [átvette] a vezetést. Egyedül volt az élen. Hatalmas volt őfelsége, s hős volt a szíve. Nem lehetett megállni előtte. Tüzet szórt mindenütt a közelében, s felperzselte az összes idegen országot tüzes leheletével. Vadak voltak a szemei, mikor látta őket, s a hatalma úgy lángolt ellenük, mint a tűz. Nem válogatott az idegenek között, pelyvának tekintette őket.

Őfelsége behatolt a Hatti legyőzött fejedelméhez tartozó ellenséges csapatok és sok idegen ország közé, akik velük voltak. Olyan volt, mint Seth, a nagyerejű Sehmet[21], dühöngésének idején. Őfelsége lemészárolta Hatti nyomorult, legyőzött fejedelmének összes ellenséges csapatait összes vezéreivel (…) együtt. Hasonlóképpen minden idegen ország fejedelmét, aki vele jött. A csapatok és a harcikocsizók arcukra buktak, egyik a másikra. Hullarakássá lettek lovai előtt.

Őfelsége egyedül volt, nem volt más vele.[22] Őfelsége mint hullarakást taszította őket bele az Orontes vizébe, egyiket a másikra. Nyomukban voltam, mint egy griff, levertem az összes idegen országot egyedül, mikor csapataim és harcikocsizóim elhagytak engem, s egy sem jött vissza közülük. Ahogyan élek, s ahogyan szeret engem Ré, s ahogyan dicsér engem atyám, Atum, valóban megtettem minden dolgot, amit felségem kijelentett seregeim és harcikocsizóim színe előtt.”[23]

A csatáról készült versben emellett az is szerepel, hogy a dühös Ramszesz íjjal és karddal harcolt a hettiták ellen, hatszor vetve bele magát a csatába.[24]

A kádesi csata lefolyásának ábrázolása

A csata ezen része valószínűleg úgy zajlott, hogy Ramszesz valóban magánkívüli állapotba kerülve harcolt, de nem egyedül, hanem tisztjeivel, testőrségével, körülbelül 100 főnyi elit katonával. Először délre próbált menekülni, majd amikor nem sikerült áttörni az ellenség vonalain, visszafordult táborába. Itt vette észre, hogy a hettiták keleti oldalon lévő alakulatai gyengék, amelyeket végül szét tudott kergetni. Azonban ehhez is igen nagy szerencse kellett, mivel a két seregtest között lévő Ramszesz könnyen halálos csapdába kerülhetett volna. Ez valószínűleg azért nem történt meg, mert a délről érkező hettiták, amikor elérték az egyiptomi tábor maradványait, leszállhattak a harci kocsikról és fosztogatni kezdtek.[25] A másik elmélet szerint az első rohamban kifáradtak a hettiták lovai, és lassabban vontatták az egyiptominál jóval nehezebb harci kocsikat, így a hettita támadás veszített annyit az erejéből, hogy az egyiptomi íjászok és dárdások fel tudták tartóztatni a rohamot.[26]

Ramszesznek ráadásul még abban is szerencséje volt, hogy megérkezett az elit, harci kocsikból és gyalogosokból vegyesen összetevődő[27] egyiptomi naruna[28] harci alakulat, amely a hadtestektől külön mozogva keveredett a harctérre.[29] Ramszesznek így már egy ütőképes csapata is volt, amellyel viszonylag rendezetten harcolhatott, ráadásul a Ptah hadtest is megközelítette a csatateret.

„Szedjétek össze a bátorságotokat, szedjétek össze, én harci kocsizóim! Úgy támadok rájuk, mint a sólyom, amikor lecsap. Megölöm, lemészárolom és földre terítem őket. Mik ezek a gyávák nekem? Még milliónyi előtt sem sápadok el!”[30]

A sötétedés és a lassan beérkező egyiptomi csapatok vetettek véget a csatának. Kérdéses, hogy a hettita harci kocsik menekültek vagy egy rendezett, taktikai visszavonulásról volt szó. Utóbbi elméletet erősíti, hogy a hettita gyalogság mindvégig tartalékban maradt, holott, ha a helyzet megkívánta volna, bármikor be lehetett volna vetni.[31]

A csata végül döntetlenül végződött. Ramszesz seregéhez intézett beszédében erősen kritizálta katonáit, akik elhagyták őt a harc alatt, viszont külön kiemelte bátor lovait. Ez a rövid leírás jól mutatja, hogy mennyire értékes és megbecsült volt egy jó csataló.

„Milliókat győztem le (…) egyedül, csak nagy lovaim, Győzelem Thébában és Mut Elégedett voltak velem. Bennük leltem erőre, amikor egyedül harcoltam az idegen országokkal. Ha hazatérek palotámba, továbbra is minden nap az én jelenlétemben fognak ételt kapni.”[32]

Ramszesz készült ugyan a harc folytatására, de másnap megérkezett Muvatallisz békeajánlata, amelyet az egyiptomi király – miután tanácskozott tisztjeivel – elfogadott. Bár mindkét fél győzelemként értékelte a döntetlennel záruló és mindkét oldalon hatalmas veszteségekkel járó csatát, a békét inkább a hettiták nyerték meg: Ramszesz visszavonult és Kádes, valamint Amurru is a hettitáké lett.[33] Ramszesz azonban olyan propaganda-hadjáratot indított, amely nem csak a kor embereivel hitette el, hogy az egyiptomiak nyertek, hanem a fennmaradt feliratokkal és ábrázolásokkal évezredeken keresztül megtévesztette az egyiptológusokat is.

Egy Abu Szimbel-i relif ábrázolása II. Ramszeszről, ahogy a kádesi csatában harcol

Összességében a kádesi csatáról a lovak és a harci kocsik tekintetében elmondható, hogy mind az Egyiptomi, mind a Hettita Birodalom egyik legnagyobb csatája volt, amelynek meghatározó elemei a harci kocsik voltak. A hettita harci kocsizók gyakorlatilag teljesen legázoltak egy – vegyesen gyalogságból és harci kocsikból álló – egyiptomi hadtestet, és a csata további részében sem volt szükségük a gyalogság bevetésére. Az egyiptomiaknak a gyalogsága és a harci kocsijai is részt vettek a csatában – léteznek ábrázolások, amelyeken lovas katonák is szerepelnek[34] –, de a naruna alakulat megérkezéséig minden bizonnyal a harci kocsik lehettek, amelyek felvették a küzdelmet a hettitákkal, Ramszesz is harci kocsijáról harcolt „egyedül”. Mind az egyiptomi, mind a hettita sereg legütőképesebb alkotóelemei a harci kocsik voltak, amelyek Egyiptomban való megjelenésük után nem egészen 400 évvel már a haderő elit egységét jelentették.

A harci kocsik jelentősége mutatja a lovak jelentőségét is. Ahhoz, hogy az egyiptomi haderő a teljes térségben ütőképes lehessen, alkalmazkodni kellett az adott természeti viszonyokhoz. Nem elég a jól megépített harci kocsi, kellettek a jól kiképzett és gondosan tartott, strapabíró lovak is. Ezeknek a lovaknak a fontosságát mutatja, hogy Ramszesz is saját lovai teljesítményét emeli ki a „győztes” csata után, és megerősíti, hogy továbbra is körültekintő bánásmódban fognak élni, amelyről a király saját jelenlétével fog a bizonyosságot venni.

Még egy apró, de fontos adalék tűnik ki a forrásokból, amely szintén a lovak és a harci szekerek értékét mutatja: Ramszeszen kívül egyetlen egy ember szerepel név szerint, Menna, a pajzshordozó fogathajtó. Nem tudjuk meg a tisztek, a csatába később beavatkozó hősies katonák neveit, de még Muvatallisz is csak „Hatti legyőzött fejedelmeként” van megemlítve. Ezzel szemben ismerjük Ramszesz harci kocsijának és két bátor lovának is a nevét…

A következő, befejező részben annak fogunk után járni, hogy mekkora lehetett a lópopuláció az ókori Egyiptomban, illetve a feltárt tetemek, genetikai kutatások, ábrázolások és leírások alapján igyekszünk következtetni ezek fajtájára.


Jegyzetek:

[1] II. Ramszesz: Körülbelül Kr. e. 1279 és 1213 között uralkodott, a XIX. dinasztia harmadik, legjelentősebb tagja. Az ismert adatok alapján a második leghosszabb ideig trónon lévő király volt. Nagyszabású építkezésekbe kezdett, jelentős hadjáratokat vezetett. Uralkodása az egyiptomi civilizáció egyik csúcspontja.

[2] II. Muvatallisz: Hettita király, körülbelül Kr. e. 1295 és 1227 között uralkodott.

[3] Amon: Az egyik legősibb egyiptomi isten, a XVIII. dinasztia idejétől kezdve főisten, akit általában kos alakban ábrázoltak.

[4] Ré: Napisten, a királyok atyja, az egyik legrégebbi isten. Több istennel – köztük Amonnal – is egybeolvadt.

[5] Ptah: Memphisz főistene, világteremtő isten.

[6] Széth: A zűrzavar és a pusztítás istene, a gonosz, amely nélkül nem létezhetne a jó.

[7] Ceram, C. W.: A hettiták regénye. Gondolat, Budapest, 1964. 115.

[8] „Aztán őfelsége körülnézett és 2.500 harci kocsit látott maga körül, amelyen Hatti legyőzött fejedelmének bajnokai és a vele tartó számos ország (…) katonái voltak, három ember egy csapatként egy szekéren (…)Gardiner, Alan: The Kadesh Inscriptions of Ramesess II. Griffith Institute, Oxford, 1960. (Az angol nyelvű munkából idézett szövegek a szerző fordításai.) Vers a kádesi csatáról. 9.

[9] Fields, Nic: Bronze Age War Chariots. Osprey, New York, 2006. 20.

[10] Spalinger, Anthony J.: War in Ancient Egypt. The New Kingdom. Blackwell, Bodmin, 2005. 214.

[11] Vandenberg, Philipp: A nagy Ramszesz. K.u.K., Budapest, 2003. 55.

[12] „Mikor a Sabtuna várostól délre levő vidékre jutott, két sasu érkezett a sasuk [beduinok] törzséből, mondván őfelségének: »A mi testvéreink a törzs nagyjai közül, akik Hatti legyőzött fejedelmével vannak, küldtek minket felségedhez mondván: a Fáraónak (…) akarunk szolgálni, s el fogunk menekülni Hatti legyőzött fejedelmétől.« Őfelsége így szólt hozzájuk: »Hol vannak ők, a  ti testvéreitek, akik elküldtek titeket, hogy elmondjátok ezt a dolgot őfelségének?« Így szóltak őfelségéhez: »Ők ott vannak, ahol Hatti legyőzött fejedelme tartózkodik. Hatti legyőzött fejedelme ugyanis Aleppó földjén van, Tuniptól északra. Fél ugyanis délre jönni a Fáraó (…) miatt, mivel hallotta, hogy a Fáraó (…) [északnak] tart.«” Ókori keleti történeti chrestomathia. Szerk.: Harmatta János. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 18. sz. A kádesi csata. 47.

[13] Vandenberg 2003. 62–63.

[14] Gardiner 1960. Jelentés a kádesi csatáról. 28–29.

[15] Spalinger 2005. 215–216.

[16] Spalinger 2005. 215.

[17] Healy, Mark: The Warrior Pharaoh. Rameses II and the Battle of Qadesh. Osprey, Oxford, 1993. 57–60.

[18] ÓKTCh 1999. 18. sz. A kádesi csata. 48.

[19] Karnakban, Abüdoszban, Abu Szimbelben és Luxorban is fennmaradt a csata leírása.

[20] Ba’al: Viharisten a kánaáni terület népeinél, akinek tiszteletét az Újbirodalom idején Egyiptomban is átvették.

[21] Szehmet: Ókori egyiptomi oroszlánfejű istennő, Ré napisten leánya, Ptah felesége. A háború és a halál istennője, ugyanakkor az anyák védelmezője is.

[22] A kádesi csatáról szóló másik leírás, az egyiptomi vers ebben a tekintetben ellentmondást tartalmaz, mivel először közli Ramszesz Amonhoz intézett dühös kiáltásait, amelyekben az uralkodó azt állítja, hogy senki sincs vele a csatában, majd több csatajelenet következik, amelyekben mindig kiemeli, hogy teljesen egyedül veszi fel a harcot. Később azonban megemlíti pajzshordozóját, Mennát, aki vele maradt, és ő öntött bátorságot a szívébe. Gardiner 1960. Vers a kádesi csatáról. 11.

[23] ÓKTCh 1999. 18. sz. A kádesi csata. 48–49.

[24] Gardiner 1960. Vers a kádesi csatáról. 11–12.

[25] Vandenberg 2003. 72–73.

[26] Healy 1993. 62–64.

[27] Spalinger 2005. 217.

[28] Alan Gardiner szerint a naruna alakulat akár héber is lehetett. Gardiner 1960. 37.

[29] Shaw, Ian: Egyptian Warfare and Weapons. Shire Publications, Buckinghamshire, 1991. 57.

[30] Vandenberg 2003. 77.

[31] Vandenberg 2003. 84.

[32] Gardiner 1960. Vers a kádesi csatáról. 13.

[33] Healy 1993. 83–88.

[34] Keegan, John: A History of Warfare. Vintage, New York, 1994. 177.

Facebook Kommentek

További írásaink