Mindenféle csehszlovák szervezkedésről

Csehszlovákia (vagy akkori hivatalos nevén Cseh-Szlovákia) 1939. március 15-én történő megszűnése után nem volt egyértelmű, hogy újjá fog-e éledni az ország. Az év nyarára azonban megindultak olyan szervezkedések, amelyek az állam restaurációját tűzték ki célul, és hasonló módon kívántak működni, mint tették azt az első világháborúban. Akkor politikai lobbitevékenységgel kívánták az emigránsok elismerni, hogy Csehszlovákiának van helye a térképen, és katonai alakulatokkal szervezésével is érvényt kívántak juttatni elgondolásaiknak. Bár Közvetlenül a második világháború kitörése előtt még egységes csehszlovák emigráns mozgalomról nem lehetett beszélni,  a magyar politikusok mindenesetre rendelkeztek némi ismerettel arról, hogy mi zajlik éppen az USA-ban, Londonban vagy éppen Párizsban.

 

1939. július 29-én a parlament alsóházában szót kért a meglehetősen kalandos politikai pályát befutó Rátz Kálmán, aki ekkor már független képviselőként (korábban a Nyilaskeresztes Párt listájáról jutott mandátumhoz) egyrészt interpellált a külföldi és belföldi propaganda tárgyában Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter felé, másrészt kifejtette, hogy ebben a témában pontosan mire is gondol. A hadtörténészként és pánszlávizmus-szakértőként magának hírnevet szerző Rátz nem igazán kertelt mondandójában, hogy kiket lát a külső propaganda mögött, akik már az első világháborúban is kifejtették tevékenységüket:


Különösen
erős volt a cseh propaganda. Ez beletartozik szorosan interpellációm jelenlegi keretébe, ezért néhány szóval történelmi viszszapillantást leszek bátor vetni. A cseh propaganda valóban művészi volt.  Ök három dimenziós propagandát folytattak. Amikor a világháború kitört, nemsokára Dürich és társai kiszöktek Oroszországba, részben már ott is voltak. Ezek a pánszlávok a cártól reméltek a győzelmet és mindjárt a háború kitörése után megjelentek a cárnál s felajánlották neki Szent Vencel
koronáját. […] A cseh propagandisták másik része nyugatra ment. Masaryk, Benes és társai, valamint a már Párizsban élő Stefanik. Ez volt az a bizonyos demokrata-liberális, némileg szocialista színezetű csoport. Ezek a judeo-kapitalizmustól várták győzelmüket és saját megmentésüket. A harmadik csoport bölcsen itthonmaradt, a Czernin, Trauttmansdorf csoport s ezek voltak a bécsi udvar körül csoportosuló aulikusok, akik minden tekintetben kiszolgálták a bécsi udvar politikáját.[1]

Rátz nagyívű beszédében részletesen elemezte a két világháború közötti csehszlovák és magyar revíziós propagandát, majd rátért arra, hogy a müncheni egyezmény és Cseh-Szlovákia felbomlása után miként jelent meg ismét a horizonton “Benes és társai:”

Már ismét megalakult Amerikában a csehszlovák nemzeti tanács, sőt ahhoz csatlakozik egy ruszin nemzeti tanács is. Már egy fiókjuk alakult meg Párizsban és állandóan mindenütt agitálnak ellenünk. […] Nem hallottam arról, hogy mi ezt valamiképpen ellensúlyoztuk volna. Egy-két kisebb cikk jelent meg és előadás történt részünkről is, de hát ez nem jelent semmit, a világ nyilvánossága megint az övékék.[2]

A miniszterelnök Rátz beszédének elhangzásakor nem volt jelen az ülésteremben, azonban augusztus 9-én válaszolt a képviselő kérdéseire. A kormányfő részletes reagálásában egyszer sem nevesítette a Rátz interpellációjában gyakran szereplő csehszlovák emigrációt, azonban Teleki Pál megfogalmazásából egyértelműen kiderül, hogy kikre is gondolt:


Arranézve,
van-e tudomásom arról, hogy egyes országokban magyarellenes célzatú fegyveres alakulatok és légiók alakultak, pozitívet mondani nem tudnék. Hírek vannak, hírek terjednek és nyilvánvalólag minden országnak vannak olyan jelenlegi vagy volt állampolgárai, akik az illető ország ellen külföldön propagandát csinálnak s esetleg olyan összeköttetéseik is vannak, amelyek arra engednek vetkeztetni, hogy bizonyos esetekben, talán fegyvert fogni is hajlandók volnának hazájuk ellen. Ez meglehet. Pozitív értesülésem azonban arról, hogy ilyen légiószerű szervezetek volnának, nincs.
[3]

A miniszterelnök beszédében az idézett részen kívül kifejtette, hogy miként kívánja a jövőben koordinálni a magyar propagandát külföldön, amelynek kifutása a Miniszterelnökségen létrehozott negyedik, Tájékoztató Osztály lett. A kérdéses kiemelés ugyanakkor nagyon általánosíthatónak is tűnhet, mintha Teleki Pál nem akarna konkrétan fogalmazni a csehszlovák emigrációjáról. De vajon milyen értesülései lehettek ekkor a kormányfőnek 1939 nyarán a Rátz Kálmán által elég alaposan körülhatárolt szervezkedésről?

 

Edvard Beneš Amerikából visszatérve ebben a putney-i házban szövögette terveit az egységes csehszlovák emigrációról – forrás: Wikimedia Commons

A csehszlovák emigráció 1939 nyarán meglehetősen képlékeny állapotban létezett, és nem alkotott még egységes mozgalmat. A lemondott, majd az USA-ba távozó Edvard Beneš egy ideig semmilyen politikai tevékenységet nem végzett, hanem a Chicagoi Egyetemen vendégelőadóként oktatott. 1939. március 15. után azonban gyorsan reaktiválta magát, és előbb különböző, külföldi politikusoknak küldött levelekben írt arról, hogy Csehszlovákia megszűnésének igazságtalan voltára, majd a helyi cseh, szlovák és ruszin közösségeknek tartott előadást arról, hogy a közös országot meg kell újítani bármi áron. Hamarosan Angliába tette át székhelyét, ahol megkezdte a helyi csehszlovák mozgalom szervezését – amiről túl sok tudomást ekkor még Nagy-Britannia kormánya még nem vett. A La Manche másik oldalán Štefan Osuský, Csehszlovákia utolsó párizsi követe és Milan Hodža, az ország addigi első és egyetlen szlovák miniszterelnöke hoztak létre egy másik csoportosulást. Ennyiből jól értesült Rátz Kálmán az emigránsok szervezkedése kapcsán. A politikába való visszatérésének első lépéseiről maga Beneš így vallott visszaemlékezéseiben:

Az első és következetes akcióról Németország ellen az elkövetkezendő háború kapcsán Chicagoban döntöttünk. További fontos döntést tettek ebbe az irányba a 1939. április 18-20. között a mi amerikai közösségeink a fő cseh és szlovák szervezetek – Cseh Nemzeti Egyesület (České národní sdružení), Szlovák Nemzeti Egyesület (Slovenské národní sdružení), Cseh Katolikusok Egyesülete (Sdružení českých katoliků) – a chicagoi találkozóján, ahol arról döntöttek, hogy minden erejüket egyesítik egy közös szervezetben, az Amerikai Csehszlovák Nemzeti Tanácsban (Československé národní radě v Americe). […] Egy hónappal március 15. után egyesítettük fő erőinket Amerikában. Az első világháború idején hónapokba, évekbe telt, mire sikerrel jártunk.[4]

A második világháború után megjelent memoár egyes kijelentéseit – mint itt látni lehet az első Németország-ellenes megmozdulás kapcsán – fenntartásokkal kell kezelni, azonban az látható, hogy a csehszlovák emigráció gyorsabban szervezte meg magát, mint az első világháborúban. A politikai szerveződés megindult, de mi volt a helyzet katonai téren? A müncheni döntés után átalakuló csehszlovák államnak csökkentenie kellett a hadseregének létszámát, ami azt eredményezte, hogy több, korábbi hivatásos katona is civil állás után kellett hogy nézzen. Ez az állapot nem tartott sokáig, mivel 1939. márciusában már a második csehszlovák köztársaságnak nevezett államalakulat is megszűnt.

A német megszállás miatt sok volt katona választotta az emigrációt, hogy a jövőben harcolhasson az elnyomók ellen, de a Gestapo által üldözött értelmiségiek, kommunisták közül is többen elhagyták hazájukat e célból. Elsőként Lev Prchala próbálkozott csehszlovák katonai alakulat szervezésével Lengyelországban, amelyen keresztül húzódott ekkoriban a fő emigrációs útvonal. Tevékenységét végül siker koronázta: ugyan a lengyel hatóságok nem nézték jó szemmel a szervezkedést, azonban végül a Krakkóban alakuló egységet egy katonai táborban szállásolták el, majd szeptember 3-án létrejött a Csehek és Szlovákok Légiója Ludvík Svoboda ezredes vezetésével, amely sok harctevékenységet nem végzett, mivel azonban Lengyelország keleti felében érte az egységet a hónap második fele, később a szovjetunióbeli csehszlovák alakulatok magját alkotta az állomány.

A Cseh és Szlovák Légió emléktáblája a korábbi krakkói csehszlovák konzulátus épületén – forrás: Wikimedia Commons

Mivel a lengyel kormányzat nem támogatta, hanem inkább csak megtűrte a meginduló csehszlovák szerveződést, úgy erről konkrét információ nem feltétlenül lehettek Teleki Pálnak még az év augusztusában. Katonai téren Franciaországban volt aktívabb még a csehszlovák emigráció, itt azonban a helyi törvények miatt még jobban meg volt kötve az Osuský-féle csoportosulás keze, mint a lengyelországiaknak. Franciaországban ugyanis idegen államok polgárai nem szervezhettek katonai alakulatot, helyette a Francia Idegenlégióba léphettek be. Ezzel a lehetőséggel sok cseh és szlovák élt ekkor. A francia hatóságok azt viszont biztosították, hogy a csehszlovák légionisták egy esetleges háború kitörése után átléphetnek majd a saját egységeikbe. 1939. szeptemberében erre is sor kerülhetett: Agdéban ekkor hozták létre az első egységüket, majd 1940 januárjában már az 1. csehszlovák hadosztály is létrejött Rudolf Viest tábornok vezetésével.

Štefan Osuský (1889-1973) Párizsban próbált emigráns szervezetet működtetni, de végül az betagozódott Beneš mozgalmába – forrás: Wikimedia Commons

A franciaországi szerveződésről vagy éppen a konkrét alakulatnak a hiányáról természetesen ismét csak lehettek a kormányfőnek ismeretei, azonban éppen emiatt túl pontosat mondani arról 1939 augusztusában, hogy pontosan hogyan is áll a később valóban megszerveződő csehszlovák emigráció politikai avagy katonai csoportjairól. A megszerveződő Tájékoztatási Osztály ugyanakkor valóban tudott magyar részről külföldön propagandatevékenységet kifejteni. Az idő előrehaladtával azonban a Beneš-féle emigráció megszilárdította helyzetét, amelyre Magyarországon is felfigyeltek, és a kormányzatnak is reagálnia kellett rá valamilyen formában.


Jegyzetek:

[1]: Képviselőházi napló, 1939, I. kötet, 334. o.

[2]: Képviselőházi napló, 1939, I. kötet, 335. o.

[3]: Képviselőházi napló, 1939, I. kötet, 455. o.

[4]: Beneš 1948, 111-112. o.

Felhasznált források és irodalom:

Beneš, Edvard: Paměti Od Miníchova k nové válce a k novému vítězství, 1. kötet, Orbis, Prága, 1948

Burian-Knížek-Rajlich-Stehlík: Assasination: Operation Anthropoid 1941-1942, Ministry of Defence of Czech Republic, Prága, 2002

Képviselőházi napló, 1939, I. kötet

Zudová-Lešková, Zlatica: Zapomenutá elita, Mladá fronta-Historický ústav Akademie věd České republiky, Prága, 2011

A nyitóképen Edvard Beneš látható 1943-ban csehszlovák katonák társaságában – forrás: Wikimedia Commons

Facebook Kommentek

További írásaink