A Tenger Vérebei, mint nemzeti hősök: kalózkodás az Erzsébet-korban

A százéves háború után Angliában belharcok és viszályok sora következett, így a szigetország a XV. és XVI. század eleji földrajzi felfedezéseket szinte teljesen passzívan szemlélte. A XVI. század közepétől azonban a Tenger Vérebeiként emlegetett kalózoknak köszönhetően már vetélytársként tűnt fel a spanyolok és a portugálok mellett.

A királyi udvar a tengeri fegyverkezés, illetve terjeszkedés jegyében a korábban katonai célokra is használt kereskedelmi bárkákat és evezős gályákat tűzfegyverekkel felszerelt, nagyméretű hadihajókkal kezdte felváltani. Emellett ezeken az új típusú hajókon az evezőket már vitorlákkal helyettesítették és az ágyúkat ütegfedélzeten helyezték el úgy, hogy azok oldalra tüzelhettek (a gályák lövegeinek lényegében csak előre volt kilövésük). VIII. Henrik (1509–1547) uralkodása végén Anglia már 53 ilyen hajóval, valamint egy 1546-ban alapított, állandó jellegű Haditengerészeti Hivatallal rendelkezett. Ezek a hatalmas karakkok azonban még esetlenek voltak, a tengeri ütközeteket továbbra is a csapatok között vízen vívott kézitusák jelentették. Ezért a következő évtizedekben, amikor a spanyol és portugál hajótervezés a gyorsabb hajók (galleonok) kifejlesztésével jóval az angolok előtt járt, a Tudorok tengeri ereje hatalmas mértékben visszaesett.

XVI. századi hajótípusok: jobbra fent a karakk, mellette az abból kifejlesztett galleon, alattuk a gálya, illetve a karavella (commons.wikimedia.org)

Azonban feltűnt két olyan személy, akik közreműködésével Anglia vitathatatlanul a tengerek királynőjévé vált. Sir John Hawkins és Sir Francis Drake még azt is véghezvitte, amit a korabeli hatalmak nem gondoltak volna: megtörték a spanyol flotta, a Győzhetetlen Armada egyeduralmát a tengereken. Ennek érdekében pedig tisztességtelen eszközök bevetésétől, legfőképp a kalózkodástól sem riadtak vissza.

A kalózokra rengeteg kifejezést ismer a köznyelv. A szó valódi értelmében vett kalózok (pirate) bármelyik hajót megtámadták, amelyik az útjukba került, annak nemzetiségére való tekintet nélkül. Tetteik Angliában és a brit gyarmatokon az igazságszolgáltatás szempontjából a tengeri jog hatálya alá estek. Hagyományos büntetésük ugyan az akasztás volt, de gyakran kötözték őket a kikötőkben a vízmélységet jelző cölöpökre, hogy a dagály emelkedésével vízbe fulladjanak, ezzel is hangsúlyozva a tengerészeti bíróság fennhatóságát.

Sir John Hawkins (famous-explorers.com)

Az angol kalózokat a privatér (privateer) kifejezéssel illették. Ez az elnevezés személyre és hajóra egyaránt vonatkozhatott, és arra a hivatalos felhatalmazásra utalt, mely szerint ennek birtokosa büntetlenül megtámadhatta és fosztogathatta az ellenséges országok hajóit háború idején. Már III. Henrik angol király (1216–1272) alatt születtek ilyen kalózkodási engedélyek, a király egy 1243-ban kelt oklevelében hivatalosan is engedélyezte a kalózkodást. Ugyanakkor ezekben az iratokban az uralkodók igényt tartottak a zsákmány egy részére, ez általában a rakomány ötödét jelentette. Ezzel Anglia többszörösen is jól járt, ugyanis a tengeri hadviselés ezen formájával jelentős károkat okozhatott az ellenségnek, másrészt hatalmas jövedelemre tehetett szert. Csak az jelentette a problémát, hogy a háború végét követően a privatéroknak eszük ágában sem volt abbahagyni a hajók fosztogatását, ezért – mivel már nem volt meg az engedélyük – mint közönséges kalózok folytatták pályafutásukat. Azonban a tengeri garázdálkodást és a haza nevében elkövetett fosztogatást nem igazán lehetett ekkoriban megkülönböztetni egymástól, így az angol hatóságok általában figyelmen kívül hagyták az e téren elkövetett túlkapásokat. Ez alól John Hawkins és Francis Drake sem volt kivétel.

Sir Francis Drake (commons.wikimedia.org)

Anglia és Spanyolország között már I. Erzsébet (1558–1603) uralkodásának elején, az 1560-as években elkezdődött a kereskedelmi háború. Eleinte csak tiltott árucikkeket szállító angol hajók jelentek meg a spanyol gyarmatok partjainál. Viszont Hawkins rájött, hogy az erre a térségre irányuló csempészet akkora haszonnal jár, ami megéri a kockázatot. Számos alkalommal több száz fekete rabszolgát szállított a Karibi-térségbe, emellett persze kalózakciókkal is növelte a bevételeit. A spanyoloknak természetesen nem tetszett a dolog, és azt követelték Erzsébettől, hogy tegyen valamit Hawkins akciói ellen. A királynő látszólag engedett a követelésnek, de továbbra is támogatta a privatért, aki zavartalanul űzhette tovább a rabszolga-kereskedelmet.

Az 1560-as évek végén John Hawkins parancsnoksága alatt szolgált unokaöccse, Sir Francis Drake is. Ő is részt vett a Spanyol-Amerikába szervezett expedíciókon, ezért módja volt rá, hogy felmérje az ott rejlő lehetőségeket. Csakhogy 1568-ban Hawkins és Drake hajójának kivételével a spanyolok teljesen megsemmisítették a Mexikói-öbölben veszteglő angol flottát, amit Hawkins akkora kudarcnak élt meg, hogy soha többé nem vállalkozott a Karib-térségbe irányuló expedícióra.

A Golden Hind (diariodeloriente.es)

Drake ellenben ott folytatta, ahol nagybátyja abbahagyta. 1570-ben már saját hajóján, a Golden Hinden indult a Karib-tengerre. Hawkinstól eltérően kereskedelemmel nem foglalkozott, kizárólag az Erzsébet királynő nevében – ám ekkor még felhatalmazása nélkül – végrehajtott, spanyol hajók és kikötők elleni támadásokra összpontosította minden erejét. A következő években egy francia kalózzal szövetségre lépve, együtt fosztogatták az Újvilág kincseivel megrakott spanyol gályákat, sőt, 1577-től Drake az angol királynő anyagi támogatását is élvezte. 1579-ben szerezte meg pályafutása legnagyobb zsákmányát, amikor kifosztotta a Cacafuego nevű spanyol kincsszállító vitorlást. Mivel a rakomány nagy része aranyból és ezüstből állt, a zsákmány értéke több mint százezer angol fontot tett ki.

Drake nem tért rögtön haza, hanem dél felé hajózva átkelt a Magellán-szoroson, majd innen észak felé fordulva végigrabolta Dél-Amerika csendes-óceáni partvidékét. Az út egyetlen felfedezése a Drake által Nova Albionnak keresztelt terület volt, amit ma Kalifornia néven ismerünk. A királynő kalóza három év alatt megkerülve a Földet, 1580-ban tért haza Angliába. Ezzel az úttal Erzsébet nagyrabecsülését is kivívta: a hazaérkezése utáni évben a királynő lovaggá ütötte. A következő években tett, immár hivatalos útjai a spanyol-amerikai térségbe ezzel szemben már nem voltak olyan jövedelmezőek, ráadásul már a Spanyol Armada is készülődött egy Anglia elleni támadásra.

Időközben, az 1570-es évek végén, John Hawkins került a Haditengerészeti Hivatal élére, és nekikezdett az angol hadiflotta újjászervezésének. Megbízhatóbb, a tengeri harcokra alkalmasabb hajótípust szerkesztett, és ezeket az alacsony merülésű vitorlásokat könnyen mozdítható ágyútalpakra helyezett messze hordó ágyúkkal látta el. A spanyolokkal vívott tengeri háború be is bizonyította ezeknek a hajóknak a technikai fölényét. 1588 nyarán a spanyol hajóhad megindult Anglia ellen, de Calais-nél Drake gyújtóhajókat (gyakorlatilag égő hajókat minimális legénységgel) futtatott neki a zárt alakzatban navigáló, nehezen manőverezhető spanyol gályáknak. Ennek eredményeként az Armada számos hajója odaveszett. Francis Drake mellett John Hawkins is részt vett a spanyol Armada 1588-as támadásának visszaverésében, ezért a királynő még ugyanebben az évben lovaggá ütötte, valamint őt tette meg a flotta főfelügyelőjévé.

A Győzhetetlen Armada a Doveri-szorosban 1588-ban (prints.rmg.co.uk)

Anglia tengeri fölényének megszerzésével párhuzamosan megkezdődött az amerikai kontinens gyarmatosítása is. Az angolok eredetileg a Távol-Kelet felé vezető átjárót keresték. John Cabot XV. századi utazásaitól James Cook XVIII. századi kalandozásáig Nagy-Britannia a legendás északnyugati átjárót kutatta. Csak az e téren elszenvedett kudarc után váltak az angolok gyarmatosítókká. Az ügy támogatásának érdekében született Richard Hakluyt angol földrajztudós munkája, Az értekezés a nyugati telepítésről:

[…] Semmi kétség afelől, hogy ha Anglia királynője, egy ily könyörületes fejedelem uralkodik az amerikai kontinensen, és ha híre megy a vidéken, hogy a bennszülöttekkel emberségesen, finoman bánik és szabadságot ad nekik, az emberek fel fognak lázadni a spanyol uralom ellen és meghódolnak Őfelségének.”[1]

Az egyik első egyéni gyarmatosító, Sir Humphrey Gilbert 1583-ban akart telepet létesíteni Új-Fundlandon, de erőfeszítéseit nem koronázta siker. Ezt követően féltestvére, Sir Walter Raleigh fáradozott egy észak-amerikai telep létrehozásán.

Sir Walter Raleigh (commons.wikimedia.org)

1585-ben 108 férfit indított útnak, akik a mai Észak-Karolina partjainál, Roanoke szigetén értek partot, azonban hamar kudarcot vallottak. A következő expedíció 1587-ben indult útnak, ekkor már nőkkel és gyerekekkel is a fedélzeten. Vezetőjük, John White pár hónap múlva visszatért Angliába utánpótlásért, de mire 1590-ben újra kikötött Roanoke partjainál, máig rejtélyes okokból a kolóniának nyoma veszett.

A sorozatos kudarcok többek között azt is bebizonyították, hogy a gyarmatosítást képtelenség kizárólag egyéni támogatásokból finanszírozni. Ennek érdekében Raleigh „részvénytársaságot” szervezett az angol gyarmatosítások támogatására. 1604-ben I. Erzsébet utódja, I. Jakab békét kötött Spanyolországgal, ennek eredményeként Anglia emberi és gazdasági erőforrásait a tengerentúli vállalkozásokra összpontosíthatta. 1606-ban azzal az utasítással adott királyi alapítólevelet két részvénytársaságnak, hogy hozzanak létre gyarmatot azon a földön, melyet Raleigh Virginiának nevezett el, a szűz Erzsébet királynő tiszteletére.

Jamestown erődje (wikitree.com)

A londoni Virginia Társaság indította útnak a Susan (néhány helyen Sarah) Constant, a Goodspeed és a Discovery hajókat, 144 emberrel a fedélzetén. 1607 áprilisában érték el a Chesapeake-öblöt. Az utazást túlélő 105 angol férfi és fiú felhajózott a királyukról James folyónak elnevezett folyón, majd egy mocsaras félszigeten megalapították Jamestownt. Ez lett az első állandó angol település Észak-Amerikában.


[1] Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény 2000, 275.

Felhasznált irodalom:

Anderson, Perry: Az abszolutista állam. Budapest, 1989.

Konstam, Angus: Kalózok. Budapest, 2001.

Platt, Richard: Kalózok. Budapest, 1996.

Poór János (szerk.): Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Budapest, 2000.

Rázsó Gyula: Felfedezők, kalózok, gyarmatosítók. Budapest, 1963.

Sellers, Charles–May, Henry–McMillen, Neil R.: Az Egyesült Államok története. Budapest, 1995.

Szántó György Tibor: Anglia története. Budapest, 1986.

 

A nyitóképen Hawkins hajója a spanyolokkal vívott San Juan de Ulúa-i csatában

Facebook Kommentek

További írásaink