“Meghalt szegény Bogár Imre, csak a híre maradt”

Így szól az egyik legszebb betyárballada utolsó sora, amely a fiatalon kivégzett Bogár Imréről szól. A Kiskunság legismertebb betyárja már életében hírhedté vált – ahogy az egész banda, amiben működött -, így halála után nem sokkal megszületett és elterjedt e népballada, amit igen hamar le is jegyeztek. Amilyen rettegett és ismert volt a neve a pusztákon, olyan nagy szenzációt keltett az akasztása is. Ebben a cikkben e betyár alakját és halálát idézzük fel.

Bogár (Szabó) Imre 1842-ben született Bócsán, egy Soltvadkert melletti pusztán. Apja, idősebb Bogár Imre számadógulyás volt, így hamarosan fiából gulyásbojtár lett. A családdal a közeli Bugacra ment, ahol először Bábiczky Imrénél, majd Faragó Mihálynál bojtárkodott. A későbbi elfogása után lefolytatott rögtönítélőbírósági eljárás alapján kiderült, hogy 16 éves koráig már kétszer volt fogva tartva rablás gyanúja miatt. 1860-ban tehát már nem először került szembe a törvénnyel, amikor Jakab nevű öccsével és még két másik pásztorral marhát loptak. Bár a későbbi vallomásában azt állította, hogy ebben a lopásban ártatlan volt és édesapja vallott rá részegen, a bűntettért egy év vasban eltöltendő börtönbüntetést kapott, amit Kiskunfélegyházán töltött le. 1861 márciusában szabadult és egy időre nővérénél, Marinál húzta meg magát, közben olykor segített apjánál a marhák körül.

Szintén későbbi vallomásokból ismert, hogy 1861 decemberében a Csongrádon tartott Judit napi vásáron a pandúrok elvették a lovát, miután Gut Pintér János gazda feljelentette, és csak passzus ellenében akarták neki visszaadni, amivel igazolni tudja, hogy nem lopta. Néhány nap múlva azonban, amikor a fiatal legény bemutatta nekik a (valószínűleg hamis) passzust a csendbiztos letartóztatta és a városházába zárták. Három hét múlva mégis sikerült megszöknie egy rabsétáltatás alkalmával. Visszatért Bugacra, majd a Bánátban keresett munkát, ahonnan apja hívta haza azzal, hogy ott nincs biztonságban. Állítása szerint csak ezután vált betyárrá, amikor Bugacra visszatérve apjával, testvérével és unokabátyjával, Bogár Miskával csatlakozott ahhoz a bandához, amiben egy Baski György nevű betyár is tevékenykedett és aminek élén Dönti Péter állt.

Tanya az alföldön (Fotó: Fortepan 9188)

A Dönti-féle banda ekkor már igen ismert volt a kiskunsági pusztán. Ráadásul az ifjabb Bogár Imre elmondásával szemben a Bogár család tagjai is már korábban Döntiékkel mozoghattak. Erre bizonyíték, hogy még 1861 november legvégén Rozsnyai Pál kiskun-kerületi csendbiztos azzal kéréssel fordul a kecskeméti csendbiztossághoz, hogy december 3-án Jakabszállásról, illetve Fülöpszállásról indulva közösen hajtsanak végre egy razziát

“Dönti Peti és a Bogarak társasága már tizenegy tagból álló”

bandája elfogására.[1] Az akció sikertelenül zárult, de a nyomok arra utaltak, hogy jó helyen keresték a betyárokat. Egészen biztosan soha nem sikerült rájuk bizonyítani, de a Dönti-féle rablóbanda számlájára írták a bajai vásározók 15 szekere ellen december 1-én elkövetett rablótámadást. Az út menti szőlők mögül támadó fegyveres haramiák egymás után fosztották ki az érkező szekereket. Nem sokkal később rablás áldozata lett a bajai adóhivatalnok és társa is. Itt a rablók a kocsin lévő pénzesládából 2000 forintot vettek ki. Az eset után körözést adtak ki Döntiék ellen, amelyben szintén szerepeltek a “Bogarak.” Ebben Bogár Imrét 22-23 évesnek írják le, pedig csak 19 volt ekkor. Kinézetét és alkatát tekintve magas, barna hajú, barna szemű és barna bajszú, “igen szép külsejű s arcú” legény volt.

1862 januárjában a banda folytatta a fosztogatást, habár a fiatal Bogár szerint mindig csak kéregettek, erőszakkal semmit nem vettek el, ami olykor igaz volt. De abban az esetben is a “kérés” úgy történt, hogy közben a fegyvert az őket “megsegítő” áldozatokra fogták. Szintén nem a fiatal betyár szavait igazolják az általuk elkövetett esetek lezajlása  sem. Január 8-án például Újhartyánban egy özvegy kocsmárosnéhoz tértek be, azzal az indokkal, hogy pálinkát kérjenek. Egyik fia elmondása alapján azonkívül, hogy minden mozdítható értéket elvittek tőlük, az idős anyját is bántalmazták. Igaz ebben a rablásban ifj. Bogár Imre nem vett részt, de az alsódabasi birtokosnál, Bereczky Mihálynál már ő lépett fel a legdurvábban. Február 17-én rontottak be hozzá, ahol épp a dabasi református lelkész vendégeskedett. A rablás mellett itt is erőszakoskodtak, Bereczkyt és az idős nővérét is bántalmazták, sőt, Bogár Imre egy késsel fenyegette a birtokost, hogy megnyúzza, ha nem ad elő több pénzt. Végül megkegyelmeztek neki, de így is több ezer forinttal távozhattak.

A tanyákban élők folyamatosan ki voltak téve a betyárok, pusztai csavargók váratlan látogatásának (Fotó: Fortepan VESZPRÉM MEGYEI LEVÉLTÁR\KLAUSZER 62763)

A kegyetlen fellépésnek tehát meglett az eredménye. A tél folyamán óriási összegeket raboltak. Ezért okozott némileg meglepetést amikor február végén két juhász egy holttestet fedezett fel a csengelei pusztán lévő baromkútban. A feje be volt zúzva, fülei le voltak vágva, bal karja át volt szúrva, míg a lábára egy homokkal teli zsák volt kötözve. A kútban talált halott Dönti Péter volt. A bandavezért társai ölhették meg, mert egy osztozkodás során valószínűleg több részt szeretett volna magának. Dönti halála után azonban a betyárok már nem tudtak olyan mértékű zsákmányhoz jutni, mint azelőtt, szinte csak ételt-italt no meg persze fegyvert és lovat raboltak. Mondhatni hanyatlásnak indult a banda.

Rövid hír Dönti haláláról a Vasárnapi Ujságban (Forrás: Vasárnapi Ujság 1862. március 23. p 142)

Márciusban komoly hajtóvadászat indult a banda ellen, ahol most már Baski Gyuri lett a vezér. A bócsai pusztában sikerült is rájuk akadni a pandúroknak, ám a megugratott betyárokat nem érték utol, akik egészen Szeged határáig menekültek. Itt Balázs Kovács József tanyájára tértek be, aki másnap elképesztő fegyverarzenálról számolt be a szegedi kapitányi hivatalban miközben jelentette az esetet. Az idős Bogár Imrén kívül mindegyik tag két (!) duplacsövű puskával rendelkezett, míg az öregnél egy volt. Ezenkívül 14-15 pisztollyal is fel voltak fegyverezve, de ha ez nem lett volna elég, a kocsijukon lévő ládában szintén akadt még kard, pisztoly és puska is.

Április 8-án újabb tagot vesztettek a rablók. Aznap éjjel a jász-szentlászlói pusztán felkeresték Szabó István tanyáját, ahol szállást kértek. A gazda nem tartózkodott otthon, csak a fia, lánya és egy kanászgyerek, akik viszont nem merték beengedni a betyárokat. Az öreg Bogár kezdte elveszíteni a türelmét és az egyik ablakon belőtt, de senkit nem talált el. A gazda fia azonban az ajtórésen keresztül egy puskával pont fejbe lőtte az idős betyárt, aki nyomban holtan rogyott össze. Erre Baski a bosszútól vezérelve felgyújtotta a tanyát és a mellette lévő istállót. Bogár Mihályt és Jakabot közben őrnek állította, hogy az odasiető embereket megakadályozzák az oltásban. Csodával határos módon azonban a három gyerek megmenekült, miután sárral betapasztották az ajtók és ablakok réseit, így a füst nem jutott be az épületbe.

Kecskemét város statárium hirdetménye 1863-ból (Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára IV. 1627/b Kecskemét város Fenyítő törvényszékének iratai 297/1868.)

Néhány nappal később végül meglett az első bandatag, aki élve a pandúrok kezére került. Bartusz Mihályt, aki Dönti halála után került a bandába, április 12-én fogták el. Gyalog próbált menekülni a pusztázók elől, miután a társai magára hagyták, de a sérült lábával nem jutott messzire. A sorsa előrevetítette mi vár a többi rablóra, ha elfogják őket. Miután Pest-Pilis-Solt vármegye 1861. december 25-én egy évre megkapta a rögtönbíráskodás jogát, a rabló statáriális eljárás keretén belül akasztófára került. A hurok pedig egyre szorult a többi betyár körül is, akik közben valószínűleg belső viszály miatt szétváltak. Bogár Miska Baski Gyurival, míg Bogár Imre öccsével, Jakabbal menekült tovább. Baski végül nem várta meg, hogy a bíróság mondja ki rá halálos ítéletet. Június 17-én, amikor a benei pusztán özvegy Téglás Jánosné tanyáján a pandúrok bekerítették, inkább fejbe lőtte magát.

Eközben a Bogár testvérek tovább folytatták a kóborlást. Újabbak is csatlakoztak hozzájuk, de a banda már sosem lett a régi. Július 11-én aztán Bogár Imre számára is megszűnt a betyárélet. Aznap Gut Pintér János (aki egyszer már feljelentette Bogár Imrét) tanyáján aludtak a Bogár fiúk, amikor három csongrádi perzekutor megjelent. Mikor a két idegen ló után, illetve az eresz alatt heverő legény iránt érdeklődtek a gazda a szemével intett feléjük, hogy fogják el a pihenő betyárt. Bogár Imre még szinte aludt mikor a pandúrok hirtelen lefogták és megkötözték. Nem tehetett semmit, Jakab ezalatt lovát hátrahagyva a kukoricáson keresztül elmenekült.

Pesti megyeház egy korabeli metszeten, ahol Bogár Imre pere folyt (Forrás: Vasárnapi Újság 1861. január 13. p 17)

Bogár Imre Csongrád megyében semmilyen tette alapján nem kerülhetett statáriális eljárás alá, ezért átadták a Pest-Pilis-Solt vármegyei törvényszéknek. Sorsa ezzel megpecsételődött. 1862. július 17-én került a rögtönítélőbíróság elé. A per két napig folyt Pesten, a megyeházán, ezalatt a betyár próbált mindent tagadni, és a halott társaira hárítani. 26 tanút idéztek be, de a velük való szembesítés után is néhány bűncselekményét továbbra sem ismerte el. Július 19-én hoztak ítéletet, amely a több rablásban való részvétel, a hatósággal szembeni fellépés, és javíthatatlan természete miatt természetesen a legsúlyosabb büntetést jelentette. Még aznap végre kellett hajtani a halálos ítéletet, amelyhez még korábban ki kellett jelölni egy megfelelő területet, mivel a vármegye akasztófája 1844-ben “lerontatott.”[3] A vesztőhelyet Pest határában az Üllői út és a lőrinci puszta közötti dombon jelölték ki. Az akasztást délután 6 órakor hajtották végre óriási tömeg előtt. A korabeli lapok így számolnak be Bogár Imre utolsó útjáról és a kivégzésről:

“Miután a Pestmegye rögtönitélő bírósága elé állított Bogár Imre rabló elleni vizsgálat szombaton délelőtt befejeztetett, és annak d.u. 1 órakor a kötél általi halálra szóló ítélet a törvényszéki terem nyitott ajtói mellett felolvastatott, — az ité­let végrehajtása d.u. 6 órakor, Pest város hatá­rában, az üllői úton kívül megtörtént. Az egész napon át a népnek ezrei állták körül a megyeházat, annyira, hogy a menet és a fegyenczet fedező végrehajtó őrkiséret csak igen lassan halad­hatott a granátos-utczából a barátokterén és kecskeméti utczán át, az üllői uton ki a vesztőhelyre: szóval : a kiváncsi emberek száma rendkívül nagy volt mindenütt. Magán a vesztőhelyen is beláthatlan embertömeg volt jelen, az igazságosság ezen szomorú tényének szemlélésén. Sokak előtt mél­tán tűnt fel szomoritónak azon tompult erkölcsre mutató mohó kiváncsiság, melylyel még művelt (?!) osztályhoz tartozó nők is törekedtek a bitófa kö­zelébe juthatni, hogy a borzasztó jelenetnek tanui lehessenek. — A kivégzett ruháit a söpredék köz­botrányra leszakgatá, magával vivén darabjait, melyeknek babonából varázserőt tulajdonít. (!!)” (Pesti Napló 1862. július 22. p 2)

“Bogár Imre hires rablót a pestmegyei rögtönbiróság kötéláltali halálra ítélte, mely ítélet rajta múlt szombaton délután végre is hajtatott. Délután 5 órakor történt az indulás a vesztőhely felé, beláthatlan sokaság kíséretében. Az elitéit, ki élte legszebb virágában (20 éves) volt, legkisebb csüggetegséget sem mutatott, sőt egy nagy virágbokrétából, melyet kezében tartott, folyvást szedegette ki a virágokat, s aztán a néptömeg közé szórta, mosolyogva. A vesztőhelyen, annyi bámuló volt, mint talán mindahárom idei lóversenyen együttvéve ; sőt mi több, még sátrak is voltak felállítva, hol bort, sört, fagylaltot s több efféle kellemes dolgokat lehetett kapni, melyeket a közönség a kivégzés után tömegesen vett igénybe. Mindez korunknak nem nagy dicséretére válik. Csak azt csodáljuk, hogy egy pár banda czigány is ki nem ment e szomorú — mulatóhelyre.” (Politikai Ujdonságok 1862. július 23. p 473)

Hatalmas szenzációnak számított tehát a még csak 20 éves fiatal betyár akasztása. Bármennyire is elvetemült rabló volt Bogár Imre, igencsak visszataszítónak hat a kivégzés népünnepély jellege, amely jól kivehető mindkét tudósításból. Sokkal búsabb és meghatóbb képet fest A Bogárok című írásában Tóth Mór, egykori Pest megyei tisztiügyész:

“Nyolczadnapra ezután hosszú kocsisor vonult ki az üllői-úton, ki a gubacsi puszta felé; az első fogaton ott ült a szép halavány Bogár fiú papjával oldalán. Kocsija telve koszorúval, útja hintve virággal, — az ablakok ezréből kiváncsi népség fejei kandikálnak a menetre, s zokogó hölgyek könnyeivel vegyesen hullanak alá a koszorúk, a bokréták és virágok a halálra ítélt betyár elé.” (A Hét. 1897. szeptember 5. p 574)

Bogár Imre tetemét csak másnap vették le az akasztófáról. Unokabátyja, Bogár Miska egy ideig még bujdosott, majd decemberben elfogták, ám a rajtaütéskor szerzett lőtt sérülésébe hamarosan belehalt. Bogár Jakab, az utolsó tag a bandából, még 1863-ig bolyongott, amikor október végén egy pandúrokkal vívott tűzharcban meghalt. Ezzel a rettegett Bogár-család tevékenysége megszűnt a pusztán, de a kiskunsági betyárvilág ezután még koránt sem ért véget.


Forrás és felhasznált irodalom:

[1]Héjjas Pál: Az a híres Bogár Imre… A Bogár betyárbanda története. Pest Megyei Levéltári Füzetek 19. Pest Megyei Levéltár, Budapest, 1992. p 13.

[2]Héjjas 1992, p 24.

[3] Hídvégi Lajos: Az igazi Bogár Imre. In: Honismeret 1983/2. p 50

Küllős Imola: Betyárok könyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1988.

Kiemelt kép forrása: fortepan.hu MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUM/ERDÉLYI MÓR CÉGE 86883

Facebook Kommentek

További írásaink