Hogyan kerültek a lovak az ókori Egyiptomba?

Sellyey Bernadett

Most induló cikksorozatunkban az ókori egyiptomi lovakkal és használatukkal kapcsolatos kérdéseket szeretnénk körüljárni. Elsősorban azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy mikor és milyen körülmények között jelentek meg a lovak Egyiptomban; hogyan, hol, és milyen módszerekkel tenyésztették és használták őket az egyiptomiak; kik rendelkeztek a lovakkal; mekkora lehetett a lópopuláció a vizsgált időszakban; illetve melyik fajtába tartozhattak az egyiptomi lovak? Az első részben a lovak megjelenésével foglalkozunk.

A lovak nem voltak őshonos állatok Egyiptomban. Mai napig vitás kérdés, hogy az első lovak pontosan mikor jelentek meg, és milyen módon, mennyire gyorsan terjedtek el. A források alapján biztosra vehető, hogy a hükszósz[1] uralom időszakában kerültek a lovak a területre, de ahogy a hükszószok kilétéről, úgy lovaikról is több elmélet osztja meg a tudományt. A második átmeneti kor (1752–1550) hükszósz uralmáról Manethón[2] történetíró – Josephus Flavius[3] munkáján keresztül – tájékoztat:

„Tutimaiosz[4]: ő alatta (…) ránk zúdult az isten haragja, és váratlanul Kelet felől hitvány népek kaptak bátorságra országunk megtámadására, és könnyedén, harc nélkül meghódították azt (…) Végül még királyt is választottak a maguk köréből, akinek neve Sztalitisz[5] volt. Székhelyét Memphiszben ütötte fel, megadóztatta Felső- és Alsó-Egyiptomot, s megfelelő pontokon helyőrséget helyezett el. (…) Talált is Szethorisz nomoszban egy megfelelő várost, keletre a Bubasztisz folyóágtól; a város neve egy ősi vallási hagyomány alapján Avarisz volt. Ezt újraalapította, falakkal megerősítette és nagy tömegű, mintegy 240 000 fős hadsereget helyezett el benne őrségnek. (…) Magát a népet hükszósznak nevezték, ez annyit jelent: királypásztorok. Egyiptom szent nyelvén ugyanis hük – királyt jelent. Szósz – pásztort, ill. a mindennapi beszédben ennek többesét is; ebből a szóösszetételből ered a hükszósz elnevezés. Némelyek véleménye szerint arabok voltak. (…) Thébaisznak és Egyiptom más kerületeinek királyai fellázadtak a pásztorok ellen, és kemény, hosszadalmas háborút vívtak velük. Egy Miszphragmutoszisz nevű király alatt végül vereséget szenvedtek a pásztorok, Egyiptom nagy részéből kiszorultak és egy kb. tízezer aura területű földön sáncolták el magukat. A térség neve Avarisz volt. (…) Miszphragmutoszisz fia, Thummoszisz[6] mégis vállalkozott a térség megostromlására, és 480 000 főnyi seregével a falak elé vonult. Végül lemondott az ostromról, és olyan feltételekben egyezett meg a pásztorokkal, hogy azok elhagyják Egyiptomot, és bántatlanul távozhatnak, ahova csak akarnak. Ők tehát a megegyezés alapján teljes háznépükkel – nem kevesebb mint  240 000 fő! – és vagyonukkal egyetemben Egyiptomból a sivatagon át Szíriába vonultak. Itt azonban, félve az asszírok hatalmától[7] – akkor ők voltak ugyanis egész Ázsia urai –, a most Judeának nevezett területen várost alapítottak, amely elég nagy kellett hogy legyen ekkora tömegű ember számára: neve pedig Hieroszolüma[8] lett.”[9]

Ismeretlen Szerápisz-pap fejszobra a Kr. e. III. századból, amelyet Plutarkhosz Manethónként azonosított. Anagoria felvétele.

Manethón leírását alapul véve adja magát az az elmélet, hogy a hükszósz hódítók azért tudták ilyen gyorsan, ekkora pusztítást végezve elfoglalni Egyiptomot, mert rendelkezésükre álltak a korszak legerősebb fegyverei: a ló vontatta harci szekerek.[10] Ez egyszersmind logikusan magyarázatot adna arra is, hogy hogyan kerültek a lovak Egyiptomba.

Azonban az elmélettel kapcsolatban felvetődik egy igen súlyos probléma: a régészeti leletek és egyéb források nem támasztják alá. Egyiptomban a XIII–XIV. dinasztia alatt az ország egysége megszűnt, a királyi hatalom hanyatlott. Manethón összesen 136 királyt említ, akik azonban többségben nem egymás után uralkodtak, hanem egymással párhuzamosan, kisebb területeket birtokolva. Az uralkodók igen gyors váltakozása és a terület feldarabolódása azonban elsősorban politikai válságot jelent, nincsenek polgárháborúra utaló források, és a közigazgatási rendszer is működött.[11]

Ezt a hatalmi válságot használhatták ki a hükszószok. Már a középbirodalom idejéről több forrás említi, hogy „aamu-k”[12] érkeztek a birodalomba bevándorlókként vagy hadifoglyokként.[13] Az aamu népesség száma és jelentősége a XIII. dinasztia idején nőtt meg, elsősorban a Nílus deltájának keleti részén, a későbbi hükszósz főváros, Avarisz (Tell el-Dabaa) térségében. A korszakból előkerülő régészeti források hasonlatosak a palesztinai Tell el-Ajjul, valamint a szíriai Büblosz és Ebla leleteivel, és arra is lehet következtetni, hogy az egyiptomiak keveredtek az aamukkal, akik részben felvették az egyiptomi szokásokat és vallást is.[14]

Amikor a Manethón által említett Tutimaiosz Kr. e. 1670 körül hatalomra került, a hükszószok már jelentős számban éltek Egyiptomban, és mind számuk, mind beilleszkedésük miatt olyan hatalomra tettek szert, amely lehetővé tette Szalisztisznek, hogy Avariszból kiindulva megindítsa háborúját a hatalomért, elfoglalja Memphiszt és Itj-List környékét, ezzel megalapozva a XV. dinasztia uralmát.[15] A hükszósz hódítás tehát nem egy az ország határain kívülről betörő törzs agresszív területfoglalása volt – amelyben a ló vontatta harci kocsiknak nagy szerepe lett volna –, hanem egy olyan nép hatalomra törése, amely már nagyobb számban jelen volt Egyiptomban, bizonyos fokig integrálódott, és az aktuális politikai helyzetet kihasználva indított háborút.

Így azonban még mindig nyitott a kérdés: mikor kerültek Egyiptomba a területen nem őshonos lovak? Ahhoz, hogy ez a kérdés megválaszolásra kerülhessen, először azt kell megvizsgálni, hogy mikortól vannak biztosan lovak Egyiptomban. Ez a korszak is a hükszószokhoz kötődik, de nem a hatalomra kerülésükhöz, hanem uralmuk végéhez. A Kr. e. XVI. század első felére a hükszószok uralma is gyengült, és bár Felső-Egyiptom Théba központtal névleg vazallusállam volt, nem volt teljesen az aamuk befolyása alatt.[16] Amikor Thébában Kamosze[17] került trónra, elhatározta, hogy háborút indít a hükszószok ellen, hogy egyesítse Egyiptomot:

„Egy [idegen] fejedelem van Auarisban[18], egy másik Núbiában,[19] én pedig itt ülök, és együtt vagyok egy ázsiaival és egy négerrel; mindegyiknek egy kiszakított része van Egyiptomból, és megosztja az országot velem. És én csak ezen keresztül tudok Memphisbe jutni, amely pedig Egyiptomban van, sőt még Hermupolist is birtokolja. Senki sem telepedhet le ott, annyira sújtja az ázsiaiaktól kivetett adó. Én azonban meg akarok mérkőzni vele és széttörni testét. A vágyam megmenteni Egyiptomot és elűzni az ázsiaiakat.”[20]

Kamosze második sztéléje, amely leírja a hükszószok felett aratott győzelmét. Rüdiger Stehn felvétele.

Kamosze próbálkozásait bár siker övezte, ezek inkább kisebb csatározások voltak, mintsem komoly hadjáratok. Fosztogatott Avariszban – már az is jelzi a hükszósz uralom végnapjait, hogy fővárosuk ennyire védtelen volt –, de ostromra nem vállalkozott.[21] A vizsgált téma szempontjából azonban nem Kamosze hadjárata a fontos, hanem második sztéléje, amelyen fenyegette Apóphisz[22] hükszósz királyt:

„Én fogom meginni szőlőskertjeid borát, miután azok az ázsiaiak préselik ki számomra, akiket fogságba ejtettem. Feldúlom lakhelyedet, kivágom fáidat, miután asszonyaidat hajóra raktam és elzsákmányoltam a harci szekereket.”[23]

Ez az első ismert említése Egyiptomban a harci szekereknek, amelyeknek létezése megkövetelte a ló jelenlétét is. Théba és Avarisz háborújából azonban nem ez az egyetlen lovakra vonatkozó forrás. A háborút Jahmesz[24] fejezte be, aki valószínűleg Kamosze unokaöccse volt.[25] A hadjáratok pontos hosszát nem ismerjük, de Jahmesz Kr. e. 1550 körül elfoglalta Avariszt, birodalma határát pedig védelmi célokból kiterjesztette, és megszerezte a dél-palesztinai Saruhen városát.[26] A hükszószokat valószínűleg nem lemészárolták, hanem kivonultak Egyiptomból Palesztinába.[27] Jahmesz háborújáról maradt fent admirálisának önéletírása, aki már ekkor leírta, hogy „Gyalog követtem a királyt, míg ő harci kocsijával vágtatott.”[28]

A hükszószok legyőzését ábrázolják Jahmesz abüdoszi reliefjei, amelyek a legjelentősebb korai forrásoknak tekinthetőek a lovak egyiptomi jelenlétével kapcsolatban. Ezeken a relief-töredékeken ugyanis olyan harci jelenetek láthatóak, amelyeken már az egyiptomi katonák is rendelkeznek lovakkal és harci kocsikkal. Ezek a lovak legkorábbi ismert ábrázolásai az egyiptomi művészetben.[29]

A hükszószokat véglegesen legyőző Jahmesz múmiájának fényképe a Kairói Múzeum 1912-es katalógusában. G. Elliot Smith felvétele.

Egyéb régészeti források is megerősítik, hogy a lovak ekkor jelentek meg Egyiptomban. A Tell el-Dabaa-i feltárások során ez idáig nem találtak harci szekeret, csak néhány lovaknak tulajdonítható fogat és csontot, amelyek alapján az azonosítható hat állat – lehettek közöttük szamarak is – magassága 133–138 cm között lehetett.[30] Viszont Tell el-Habua-nál előkerült egy csontváz a második átmeneti korból, amelyről megállapították, hogy kétséget kizáróan lóé.[31] Azonban a lovak megjelenése nem jelenti azt, hogy egyből az egész országban el is terjedtek,[32] azonban még a XVII. dinasztia uralkodásának végén eljutottak Núbiába is.[33]

Bizonyítható, hogy a lovakat Egyiptomban a hükszószok honosították meg, de nem egy betörő invázió alkalmával, hanem egy hosszabb uralkodási időszak alatt. A hükszósz uralom alig több mint egy évszázada alatt azonban a lovak és a ló vontatta harci kocsik olyannyira elterjedtek, hogy Jahmesz ország egyesítő háborújában már a haderő részét képezték.

Így végül felmerül a következő kérdés: a hükszószok hogyan ismerkedtek meg a lovakkal és a harci szekerekkel? Ez az eddigieknél is összetettebb kérdés, mivel alapvetően a hükszószok eredetéről is keveset tudunk. A Palesztinából és Szíriából érkező hükszószok többségében nyugati sémik lehettek, akik között voltak hurriták és kisebb számban esetleg indoeurópai árják is.[34] A térség népcsoportjainál pedig alapvetően jelen voltak a lovak és a harci szekerek is. A „keveredést” fokozza Kikkuli[35] Kr. e. XV. századból származó „lóidomítási szakkönyve”.[36] A körülbelül 1000 soros munka szerzője Mitanniból származó hurrita, de művét a hettita fővárosban, Hattusasban készítette, de a hettita nyelv mellett előfordulnak benne árja, asszír és hurrita nyelvű kifejezések is. Mind a szöveg nyelvi sokszínűségéből, mind pedig a lovak hét hónapos kiképzését részletesen leíró tartalomból arra lehet következtetni, hogy a térség népeinek komoly, évszázados hagyományai voltak a lovak nevelésével kapcsolatban, amelyeket Kikkuli összegzett munkájában.[37] Ezek a hagyományok pedig még régebbre és keletebbre, a Kr. e. III. évezred Mezopotámiájába vezethetnek vissza, ahol először használtak ló vontatta szekereket,[38] amelyek végül a bronzkor legkomolyabb hadászati reformjainak bizonyultak.[39]

A térségben élő hükszószok, akiknek megvoltak a maguk tapasztalatai, és keveredtek a többi néppel is, már komoly „lovas hagyományokkal” rendelkezhettek mire Egyiptomba kerültek. Az pedig egy természetes folyamatnak tekinthető, hogy az egyiptomiak átvették azokat az állattenyésztési és haditechnikai újításokat, amelyekről a betelepülő, és egy idő után uralkodói szerepet betöltő nép révén tudomást szereztek.


Jegyzetek és felhasznált források

[1] Hükszószok: Valószínűleg nyugati sémi eredetű nép, amelyben hurrita és indoeurópai elemek is lehettek.

[2] Manethón: Kr. e. IV. században élt egyiptomi pap, történetíró. Aigüptiaka című munkája töredékesen, más szerzők közvetítésével maradt fent.

[3] Josephus Flavius: Kr. u. I. századi zsidó történetíró, hadvezér. Legfontosabb munkái: A zsidók története; A zsidó háború; Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról; Önéletrajz.

[4] Tutimaiosz: Valószínűleg Dzsednoferré Dudimosze király, aki 1670 körül lépett trónra.

[5] Szalitisz: A hükszósz XV. dinasztia megalapítója, kérdéses, hogy tényleges uralma mekkora területre terjedt ki.

[6] Thummoszisz: I. Thotmesz, körülbelül Kr. e. 1506 és 1494 között uralkodott, a XVIII. dinasztia tagja. Említése téves, nem ő üldözte ki a hükszószokat Egyiptomból.

[7] Az asszírok többszöri említése téves a szövegben, akkor nem voltak jelen a térségben.

[8] Jeruzsálem

[9] Flavius, Josephus: Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról. Helikon, Budapest, 1984. 15–17.

[10] David, Rosalie: Élet az ókori Egyiptomban. Gold Book, Debrecen, 2005.130.

[11] Kákosy 1998. 126–127.

[12] Jelentése „ázsiai”, ezt a jelzőt használták az egyiptomiak a hükszószokra és minden más palesztinai és szíriai népre.

[13] Bourriau, Janine: A második átmeneti kor, kb. i.e. 1650–1550. In: Az ókori Egyiptom története. Szerk.: Shaw, Ian. Gold Book, Debrecen, 2004. 203.

[14] Bourriau 2004. 204–207.

[15] Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris, Budapest, 1998. 128–129.

[16] Kákosy 1998. 130.

[17] Kamosze: Körülbelül Kr. e. 1554 és 1550 között uralkodott Thébában, a XVII. dinasztia utolsó tagja.

[18] Avarisz

[19] Kamosze uralma alá akarta hajtani Núbiát is, amely névleg szintén a hükszószok vazallusállama volt, és több korszakban az Egyiptomi Birodalom részét képezte.

[20] Ókori keleti történeti chrestomathia. Szerk.: Harmatta János. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 9. sz. Kamose harca a hyksósok ellen. 29.

[21] Bourriau 2004. 228.

[22] Apóphisz: Hükszósz király Kamosze és Jahmesz hadjáratainak idején. Lehetséges, hogy három uralkodó követte egymást ezen időszak alatt azonos néven.

[23] Habachi, Labib: The Second Stela of Kamose and His Struggle Against the Hyksos Ruler and His Capital. Augustin, Glückstadt, 1972. 36.; Közli: Kákosy 1998. 131.

[24] Jahmesz: Körülbelül Kr. e. 1550 és 1525 között uralkodott, a XVIII. dinasztia alapítója.

[25] Dobson, Aidan – Hilton, Dyan: The Complete Royal Families of Ancient Egypt. Thames & Hudson, London, 2004. 124.

[26] Kákosy 1998. 131–132.

[27] Bourriau 2004. 230.

[28] Ancient Records of Egypt. III. kötet. Szerk.: Breasted, James Henry. The University of Chicago Press, Chicago, 1906. Biography of Amose, Son of Ebana. 34. (Az angol nyelvű munkából idézett szövegek a szerző fordításai.)

[29] Harvey, Stephen P.: Abydos. In: Oriental Institut Annual Report, 2002–2003. Szerk.: Stein, Gil J. University of Chicago, Chicago, 2003. 15–25. 20.

[30] Bard, Kathryn A.: Encyclopedia of the Archaeology of Ancient Egypt. Routledge, London – New York, 2005. 225.; Raulwing, Peter – Clutton-Brock, Juliet: The Buhen Hurse. Fifty Years after His Discovery, 1958–2008. Brill, Leiden, 2009. 49–51.

[31] Bourriau 2004. 230–231.

[32] Raulwing – Clutton-Brock 2009. 40.

[33] Darnell, John Coleman – Manassa, Coleen: Tutankhamun Armies. Battle and Conquest during Ancient Egyp’s Late Eightteenth Dynastie. Wiley, New Jersey, 2007. 77.

[34] Kákosy 1998. 129.

[35] Kikkuli: Kr. e. XV. századi hurrita származású író és lóidomár, aki hettita szolgálatban állt.

[36] A szöveg angol fordítását lásd: Nyland, Ann: The Kikkuli Method of Horse Training. Maryannu, Sydney, 2009.

[37] Ceram, C. W.: A hettiták regénye. Gondolat, Budapest, 1964. 105–106.

[38] Littauer – Crouwel 1979. 9–11.

[39] Morkot, Robert G.: Historical Dictionary of Ancient Egyptian Warfare. The Scarecrow Press, Lanham – Oxford, 2003. 61.

 

Facebook Kommentek

További írásaink