Vándorünnep: történeti kutatások lehetőségei és tapasztalatai Párizsban

Vér Eszter Virág

(Kutatási jelentés – részlet)*

Kutatási helyszínek

 Ministère des Affaires Étrangères, Archives Diplomatiques

A létesítésének előzménye a XVI. század végére tehető, mivelhogy a jelentősebb diplomáciai iratokat a Trésor de Chartre-ba kellett megőrzésre átadni (1589-től); az alapítás megvalósítása Jean-Baptiste Colbert testvérének, Charles Colbert de Croissy nevéhez köthető, aki külügyminisztérium államtitkáraként vállalta (1680-tól), hogy összegyűjteti és rendszerezteti – a követi szolgálatot is ellátott – elődei politikai levelezését, tekintettel arra, hogy a korábbi gyakorlatot (az iratok kezelését illetően) a helyváltoztatásokból fakadóan folyamatos „vándorlás” jellemezte. A gyűjtemény kialakításának elsődleges célja a diplomaták tájékoztatását szolgálta. Az iratokat az előző uralkodói rezidenciából, Versailles-ból Párizsba szállították, ahol 1830-tól Auguste Mignet történész irányítása alatt megkezdődött az anyag feldolgozása és rendezése. Az iratanyag megfelelő elhelyezése továbbra is nehézséget jelentett, végül 1845-ben a francia parlament Képviselőháza megszavazta egy új épület létesítését a Quai d’Orsay-n.

A jelenlegi szervezeti kialakítás a XX. század második felében jött létre Európa egyik legjelentősebb külpolitika-történeti gyűjteményének átszervezésével, amely a Külügyminisztérium Levéltárának három – Párizsban, Nantes-ban és Colmarban működő – részlegének létrehozását eredményezte. A levéltár német határ közelében kialakított colmar-i filiájában a németországi és ausztriai francia megszállására (1945-1955) vonatkozó iratanyagokat őrzik; 1967-ben került sor a Nantes-i székhelyű részleg (Le Centre des Archives diplomatiques de Nantes [CADN]) létrehozására, ahová a francia külképviseletek repatriált levéltárait „telepítették”. Ebből következően a nagykövetségek, követségek és konzulátusok iratai mellett a külföldön működő francia intézmények és kulturális központok, francia külképviseletek egyes szervezeti egységei, illetve nemzetközi bizottságainak hazatelepített iratanyagai, továbbá a Marokkói és Tunéziai Protektorátusok levéltárai, valamint a központi közigazgatás egyes levéltárainak iratai is e helyszínen kutathatóak. A Quai d’Orsay-n rendkívüli nehézséget jelentő (fokozódó) helyhiány és az egyre kedvezőtlenebb kutatási körülmények miatt új levéltári központot (Henri Gaudin tervei alapján) építettek Párizs egyik külvárosában, La Courneuve-ben. A 2009-ben átadott épületegyüttes nem csupán a korábban különböző helyszíneken őrzött levéltári egységek egyesítését tette lehetővé, hanem a további folyamatos gyarapodás számára is megfelelő raktározási körülményeket teremtett; s ezzel a Quai d’Orsay és a rue de la Convention-n működő konferencia-központ mellett a La Courneuve-i részleg jelenleg a külügyminisztérium harmadik párizsi egysége.

Archives nationales

A levéltári iratanyagok négy stage-re – nagyobb szerkezeti egységre – tagolódnak. A levéltárosok feladatait a levéltári teendők főbb funkcióinak figyelembe vételével alakították át, 1984-ben. Az „Irányító és Rendező Részleg” részben a rendezési, irattári feladatok ellátását végzik, amely „archives intermediaire”-ként is működik, ennek részeként a németországi és ausztriai francia megszállás során keletkezett iratanyagokat, magánarchívumokat, és egyéb orális anyagokat (a visszaemlékezéseket, interjúkat) is őriz. A „Történeti Részleg” állományában kutathatóak azon 30 évnél korábban keletkezett iratanyagok, melyeket derogációs eljáráson átvizsgálva, kutatási korlátozások nélkül hozzáférhetőek. A „Szerződések Részlegében” találhatóak a bi- és multilaterális nemzetközi szerződések eredeti példányai, valamint azon nemzetközi egyezmények másodpéldányai, melyekben Franciaország is szerepet vállalt. A levéltár (hazai gyakorlathoz hasonlóan) önálló részlegként üzemelteti könyvtárát, amely több mint 500 000 rekordot számlál, és kutatók számára csak külön, minisztériumi engedéllyel használható.

 

Archives nationales (France)

A francia Nemzeti Levéltár az állami adminisztráció központi szerveinek levéltárait „kezeli” – kivételt képez ez alól a továbbra is szakminisztériumi fenntartásban működő Honvédelmi Minisztérium Levéltára, és Külügyminisztérium Levéltára –; gyűjtőköre emellett a közérdekű jogbiztosító iratanyagok megőrzésére, valamint a nemzeti értékeket képviselő személyi fondokra is kiterjed.

A francia Nemzeti Levéltár létrejötte is a forradalomhoz köthető, az ancien régime idején a teljes adminisztrációra kiterjedően nem működött egyetlen, szervezetileg egységes központi levéltár, mindössze a kiemelten fontosnak vélt szervek (pl.: Parlament, Kancellária, Külügyminisztérium stb.) archívumainak őrzése valósult meg különböző helyszíneken. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1790. szeptember 12-ei ülésén döntött a korábbi levéltárak Országos Levéltárrá való átnevezéséről, illetve összevonásáról. Az 1794. június 25-ei törvény rendelkezett a Nemzeti Levéltár egységes szervezetének kialakításáról, valamint szerepének meghatározásáról is. A törvény emellett a működést illetően három máig relevánsnak tartott alapelvet is rögzített: a Nemzeti Levéltár központi szerepéről, szabad hozzáférés biztosításáról (állampolgárai számára); nemzeti levéltári hálózat kiépítésének szükségességéről. E folyamat további folytatásának törvényi hátterét biztosította az 1796. október 26-án elfogadott törvény, mely az egyes megyeszékhelyeken is levéltárak létesítését írta elő. A megalakuló francia Nemzeti Levéltár a kormányszervek iratanyagának egységes kezelése mellett gyűjtőkörének bővítésével újabb részlegek kialakítása mellett határoz: a forradalom során felszámolt korábbi központi intézmények levéltárainak, valamint az egyházmegyék egyes egységeiben őrzött (püspökség, plébániák, kolostorok) iratanyagainak, továbbá emigránsok és elítéltek archívumának átvételével. A Nemzeti Levéltárat Napoléon 1808-ban a Hôtel de Soubise-be telepíti, amíg a levéltári speciális igények figyelembe vételével, kifejezetten az archívum számára épülő épületegyüttes elkészül a Mars-mezőn. A Levéltár Múzeumát 1867-ben alapították, melyben a levéltárban őrzött legjelentősebb iratokat állították ki. 1927-ben a levéltár állományának bővítésére újabb épülethez jutott, a korábbi Nemzeti Nyomda épületének otthont adó, a Hôtel de Rohan átadásával.

A Nemzeti Levéltár Fontainebleau-i telephelyén létesített Centre des Contemporary Archives (CAC) 1969-ben nyílt meg. Gyűjtőköre a francia állam központi kormányszerveinek 1958 – az Ötödik Köztársaság alapítása – óta keletkezett iratanyagaira terjed ki.

Aix-en-Provence-ban 1966-tól működő az Archives nationales d’outre-mer (ANOM) a tengerentúli francia kolóniákra és Algériára vonatkozó a miniszteriális iratanyagot (pl.: a gyarmati minisztérium), valamint az 1954-1962 között függetlenné vált francia gyarmatokról és Algériából visszatelepített francia levéltárak anyagait őrzi, ennek külön egységeként a területhez kötődő magán- és gazdasági vonatkozású archívumok részeit is felöleli gyűjtőköre. (Ellenben a protektorátusok [Tunézia és Marokkó] anyagait az Archives Diplomatiques-ben találhatók.)

A Nemzeti Levéltár Archives nationales du monde du travail (ANMT) részlege 1993-ban nyílt meg Roubaixben. Állományába a gazdasági szervek, valamint a munkáltatókhoz, munkavállalókhoz kapcsolódó (a szakszervezetek, az egyesületek és a társaságok) iratanyagok tartoznak. A levéltárban őrzött anyagok jelentős része magánirat.

A korábbi telephelyek telítettsége újabb terjeszkedést tesz szükségessé, Jacques Chirac kormányzása idején, 2004-ben döntöttek a Pierrefitte-sur-Seine-i helyszín választásáról. Az európai viszonylatban legnagyobb raktárral rendelkező (Massimiliano Fuksas által tervezett) új levéltárépület átadására 2013-ban került sor.

Bibliothèque nationale de France

 

Bibliothèque nationale de France

A francia Királyi Könyvtár előzményének V. Károly kezdeményezését tekintik, amellyel 917 darabot számláló magángyűjteményét egy külön helyiségben helyeztette el a Louvre-ban s uralkodása idején jelentősen gyarapította könyvtárát. Több ezer darabból álló kéziratgyűjteményéről Guilles Malet 1376-ban készített katalógust. A könyvtár állománya az uralkodó halálát követően (elsősorban hanyag kezelés következtében) rendkívül lecsökkent, a gyűjtemény ismételt gyarapodása XI. Lajos uralkodásához köthető; jelentős magánkönyvtárrá I. Ferenc alakította, a tudományos igényű fejlesztéseivel. A kötelespéldány szolgáltatás előzményének tekintett 1573-ban kiadott ún. Ordonnance de Monpellieres is I. Ferenchez köthető, mely a Királyi Könyvtár részére beszolgáltatási kötelezettséget írt elő a Franciaországban megjelent kötetekre. A dépôt légal bevezetését követően a szisztematikus gyarapodás egyik legjelentősebb forrásává vált, s ez eredményezi, hogy a franciaországi nyomtatású munkák (16. század végétől) elérhetőek a könyvtár állományában. Az állomány elhelyezése súlyos nehézségeket okozott, IX. Károly a gyűjteményt Párizsba szállíttatta, a legértékesebb darabjait a Louvre-ban őrizték, a könyvtár többi részeit kolostorokban raktározták. A 18. század jelentős változást hoz az őrzési helyek viszonylatában, az állomány egy része – a ma is a könyvtár egyik központi egységnek tekintett (Le site Richelieu-Louvois) – rue de Richelieu-n, Louvre közelében található épületegyüttesbe (58 Rue de Richelieu, 75002 Paris) került. Colbert az uralkodó dicsősége emelésének szolgálatában jelentős könyvtári fejlesztéseket valósított meg, a gyarapítást illetően elsősorban nagyszabású vásárlásokkal, valamint rengeteg felajánlás elfogadásával növelte a könyvtár állományát. Emellett két (rue de Richelieu-vel párhuzamosan elhelyezkedő) rue Vivienne-i palotáját is átadta könyvtári célra, a folyamatosan bővülő állomány megfelelő elhelyezésére a 18. század során több szomszédos épületet is sikerült megszerezni, melyekből Robert Cotte tervei alapján egységes épületegyüttessé építették át. A francia forradalom idején a korábbi királyi gyűjtemény állami tulajdonba vételével jött létre a Nemzeti Könyvtár, állománya e periódusban megsokszorozódott az egyházi gyűjtemények, valamint az arisztokrácia magánkönyvtárainak államosításával. A 19. században is jelentős nehézséget okoz az állomány megfelelő elhelyezése; az ekkor bekövetkezett változások sorából kiemelkedik a Prosper Mérimée által vezetett bizottság munkája, melynek átalakításra, korszerűsítésre vonatkozó javaslatainak egy részét az uralkodó is magáévá tette, és Henri Labrouste építészt bízta meg az épületek egy részének átalakításával, illetve felújításával; e munkálatok részeként kerül kialakítása a nagyolvasó is.

A 20. század második felében, a helyhiány és a korszerű könyvtári szolgáltatások megvalósítására, Francois Mitterand, második ciklusának nyitányaként 1988-ban dönt egy új könyvtári központ létesítéséről a Tolbiac kerületben, a ma már nevét viselő, Dominique Perrault által tervezett négy nyitott könyvet formázó toronnyal épült (360 ezer km2 alapterülettel rendelkező) könyvtári részleg felavatására 1995-ben kerül sor. Az olvasótermek két szinten helyezkednek el, a süllyesztett belső kert körül. A felső udvari szint (Haut-de-jardin-ben) a nagyközönség számára kialakított 1500 férőhelyes szako­sított olvasó- és tanulási övezetekkel rendelkezik, míg a kutatók igényeit a 2000 férőhellyel bíró alsó udvari szint (Rez-de-jardin-ben) szolgálja. Bibliothèque de recherche négy szakolvasói – történelmi-filozófiai, jogtudományi, közgazdaságtudományi-politika; irodalmi-művészeti – részre tagolódik, s emellett szintén itt található a ritka könyvek gyűjteménye, valamint audiovizuális részleg is.

A BnF részei:

  • Le site Richelieu-Louvois (Kézirattár, Éremtár, Fényképtár, Kis- és Aprónyomtatványtár)
  • Bibliothèque-Musée de l’Opéra (Színháztörténeti- és Zeneműtár)
  • Bibliothèque de l’Arsenal (Különgyűjtemények)
  • Bibliothéque François-Mitterrand
  • Bussy-Saint-Georges Technical Centre
  • Maison Jean Vilar (Avignon)
  • Centre Joël Le Theule (Állományvédelmi Központ)
Archives nationales

 

Kutatási feltételek, levéltár- és könyvtárhasználat egyéb gyakorlati tapasztalatai

Az anyaggyűjtést bizonyos mértékig megkönnyítette, hogy mindhárom általam felkeresett gyűjteményben – ellentétben az egyre anakronisztikusabbá váló magyarországi gyakorlattal – kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a raktári kéréseket; az Archives Diplomatiques-ban, annyi megszorítással (feltehetően biztonsági okokból), hogy az espace personnelhez való hozzáférést és így a rendelések továbbítását kizárólag a levéltár egyik helyiségből, a la Salle des inventaire-ből teszik lehetővé/engedélyezik. A levéltár fond- és állagjegyzékeinek egy részéhez ellenben nyílt hozzáférést biztosítanak az ADEL (Archives diplomatiques en ligne) használatával. A mikrofilmen elérhető anyagok azonnal kutathatóak, az online kérés során megadott raktári szám ismeretében a kutatók önkiszolgáló rendszerben La salle des microfilms-ben kereshetik ki az általuk áttekinteni tervezett tekercseket. (Egyidejűleg kizárólag egyetlen film használata engedélyezett.) Az eredeti állapotában kutatható anyagok esetében – mikrofilmre is rögzített iratok kizárólag mikrofilm felvételen kutathatók – a raktári kérést (max. 6 doboz) legkorábban másnapra tudják teljesíteni, előrendelés biztosított; és ennek ismeretében a későbbiekben már könnyen előretervezhetőek, ütemezhetőek a további kutatások során esetlegesen valamelyest csökkentve a várakozási időt.

Az Archives Nationales-ban ellenben azt tapasztalhatjuk, – beiratkozás során elkészített espace personnellel – hogy a levéltár központi oldaláról (azonosító és jelszó birtokában) eredményes bejelentkezést követően bárhol benyújthatóak a raktári kérések, a korlátozás kizárólag a kért anyagmennyiséget érinti, előzetesen egy adott napra mindössze 3 őrzési egységnyi (rendszerint doboznyi) iratanyag kérhető, újabb dátumok kiválasztásával további előjegyzések eszközölhetőek. (Az át nem vett megrendelések esetében biztosítanak kisebb türelmi időt, amely egy további napi őrzését jelenti, s ezt követően kerülnek visszaküldésre. Átvett iratanyagok esetén a kutató kérésére további, esetenként folyamatos hosszabbítások lehetősége is biztosított.) S tekintettel arra, hogy az intézményben dolgozó raktárosok – ellentétben a magyarországi gyakorlattal – nem képzett levéltári szakszemélyzetből állnak, ebből következően nem feladatuk a kérések levezetése, ahogyan arra számos példa ismert más európai levéltárakból is (pl.: HHStA). A kutatás során (egyidejűleg) egyetlen doboznyi iratanyag áttekintése engedélyezett, ezt követően kérhető (szintén egyenként) a kikért anyagok további kiadása. Az aznapra rendelt iratanyagok (végleges, raktárba való) visszaküldését követően is folytatható a kutatás – ahogyan erre a kutatótermi szabályzat szintén lehetőséget biztosít – újabb kérések leadásával, amelyet előreláthatóan ¾ -1 óra várakozási időt követően tudnak teljesíteni.

Archives nationales

Az 1979-ben hatályba lépő francia levéltári törvényben meghatározott kutatási korlátozások a 19. századra irányuló kutatásaimat (a hazai gyakorlathoz hasonlóan) nem érintették; tekintettel arra, hogy a jogszabály a kutatások engedélyezését az irat keletkezésétől számított 30 éves kutatási határ kijelölésével szabályozza, a személyiségi jogok védelmében 150 éves kutatási korlátozás érvényesül azon dokumentumok esetében, melyek különleges személyes adnak minősülő (egészségi állapotra utaló) információkat is tartalmaznak, a korlátozás 120 évre csökken a születési adatokat is magában foglaló iratok kutatása esetén. 100 évre terjedő kutatási korlátozás van érvényben a bírósági iratanyag, valamint olyan egyéb statisztikai céllal készült dokumentumok esetében, amelyek személyes és családi vonatkozású információkat is rögzítenek. 60 éves kutatási korlátozást határoz meg az államtitoknak minősülő, valamint a nemzetbiztonsági adatokat tartalmazó iratokat illetően, valamint személyes jellegű magáninformációkat rögzítő dokumentumok esetében is.

Bibliothèque Nationale (France) esetében is hasonló kutatási feltételek fogadják a kutatókat. A beiratkozást követően (kötelezően kitöltött espace personnel birtokában) raktári kérések a BnF központi honlapjáról történő sikeres bejelentkezés után bárhonnan továbbíthatóak, a korlátozás ez esetben is kizárólag a kért mennyiséget érinti: egy adott napra mindössze 6 könyvészeti anyag kérhető, újabb dátumok kiválasztásával további előjegyzésekre van lehetőség. Előrendelés esetén a megadott időponttól való eltérés a kérések raktárba való visszaszállítását eredményezi (kevesebb mint fél órán belül), amennyiben az olvasójegyen szereplő központi számon nem jeleztük esetleges késésünket, vagy nem módosítottuk korábbi kérésünket, és bár a raktári rendelések ismételten benyújthatóak, többségében ez a vártnál lényegesen több időt vehet igénybe. (A normál várakozási idő az itthoni gyakorlathoz hasonlóan rendszerint 3/4 -1 órát tesz ki.) Tekintettel az egyes szakolvasók jelentős olvasó forgalmára egyébként is célszerű előzetes helyfoglalást tennünk, hogy a tervezett időben mindenképpen legyen helyünk az olvasóteremben, ellenkező esetben főként a délutáni órákban esetlegesen már csak más, távolabbi termekben kaphatunk helyet, nagyobb forgalmú napok esetén még akkor sem. Félre tételre csak egymást követő napokban nyílik lehetőségünk, és ily módon folyamatosan hosszabbíthatóak továbbra is kutatni kívánt (korábban átvett) anyagaink, ellenkező esetben ismételt kérést kell kezdeményeznünk. (Saját oldalunkról mindhárom gyűjteményben megtekinthetőek a kutatási előzményeink is.)

A kutatás tervezése során arra is célszerű figyelemmel lennünk, hogy a belépést megelőző biztonsági ellenőrzések (főként a BnF-ben) hosszabb időt is igénybe vehetnek, bár a Nemzeti Könyvtár esetében kutatói olvasójegy birtokában VIP olvasónak minősülve a várakozás lecsökkenhet, kivételt képezhet ez alól a vasárnapi nyitva tartást övező fokozottabb olvasói érdeklődésből fakadó lassabb bejutás lehetősége.

A kutatási körülmények mindhárom helyszínen összességében – főként magyarországi összehasonlításban – igen kellemesnek mondhatók. (Kivételt képezhet ez alól a Külügyminisztérium La courneuve-i részlegében kialakított Inventáriumok terme, ahol túlzott hűtést alkalmazva, valójában megmagyarázhatatlan módon, lévén a preventív konzerválást – a nemzetközileg elfogadott, legkorszerűbbnek ítélt hűtve tárolást – igénylő korabeli segédletek nem használhatók, a fond- és állagjegyzékek többsége online felültre figyelemmel, digitalizált formában érhető el, s a teremben offline változatban hozzáférhető nyomtatott jegyzékek többsége korából fakadóan nincs rossz fizikai állapotban.)

Archives nationales

 

Forrásrögzítés, reprodukció

A korábban Párizsban kutatásokat folytató ösztöndíjasokkal ellentétben valamelyest kivételezett helyzetben lehetettem a megváltozott állományvédelmi és reprográfiai szabályozások következtében, ennek részeként a fotózásra és a fénymásolásra vonatkozó szabályok enyhülésével ideálisabb körülményeket biztosítva, akár rövid távú anyaggyűjtés során is. Az általam felkeresett kutatóhelyek mindegyikében lehetőségem nyílt kutatási célra, saját használatra (nem profi felszereléssel) fényképfelvételeket készíteni, díjmentesen. Nehézséget e tekintetben leginkább az általam használt kamera elöregedéséből fakadó, képminőséget illetően felmerülő problémák jelentették, különösen a Külügyminisztérium Levéltárában végzett reprodukciós kísérletek során, főként a mikrofilmekről, vagy az esetenként az ideálistól eltérő fényviszonyok között készített felvételek esetében.

Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni Garadnai Zoltánnak, Szögi Lászlónak, Zeidler Miklósnak, F. Dózsa Katalinnak és Borovi Dánielnek, hogy tanácsaikkal, javaslataikkal segítették párizsi kutatómunkám előkészítését.


* A cikk a pályázati kiírásban meghatározott kutatási beszámoló részként készült 2017 decemberében. A jelentésben ismertetett – Ferenc József hivatalos párizsi látogatása (1867-ben) témakör feltárását célzó – anyaggyűjtés Klebelsberg Kuno ösztöndíj (2017) keretében valósult meg.

A tanulmányban megjelent illusztrációk a szerző saját felvételei.

(A borítóképen La Courneuve látható.)

Facebook Kommentek