Politikai játszmák kereszttüzében – Csehszlovák önkéntesek az első arab-izraeli háborúban

Habár az első arab-izraeli háborúról már több könyvtárnyi irodalom született, mégis annak egyik aspektusával viszonylag keveset foglalkoztak a magyar és a nemzetközi historiográfiában. Ez a méltatlanul alulreprezentált téma pedig Prága szerepe a fegyveres konfliktusban, hiszen Csehszlovákia volt az első ország, amely hivatalosan fegyverekkel látta el a zsidó milíciákat és a május 14-én a függetlenné vált államot. Sőt, még egy csehszlovák önkéntesekből álló kontingenst is felállítottak, akiket az eredeti elképzelés szerint a palesztinai frontokra küldtek volna harcolni. Csakhogy a “Gottwald-dandár”  rövid idő alatt az akkori nagyhatalmi és belpolitikai játszmák áldozatává vált.

Korántsem érte teljes meglepetésként a világot, amikor május 15-én – egy nappal azt követően, hogy Dávid Ben Gurion felolvasta a függetlenségi nyilatkozatot és bejelentette Izrael megszületését – háború robbant ki a Közel-Keleten. Már attól kezdve érezhetővé vált a feszültség a térségben, hogy 1947. november 29-én az ENSZ Közgyűlésen megszavazták a „Palesztina gazdasági egységgel egybekötött felosztási tervéről” szóló határozatot, amely egy zsidó és egy arab államot hozott létre, valamint „Jeruzsálem városa különleges státuszt (corpus separatum) kapott.[1] Ettől kezdve az olyan cionista szervezetek, mint az 1929-ben megalakult Zsidó Ügynökség (teljes nevén Jewish Agency for Palestine – JAFP) valóságos diplomáciai hadjáratot indítottak azért, hogy minél több fegyvert és katonát szerezzenek az önállóság küszöbén álló Izrael számára. Csakhogy miután december 5-én Washington fegyverembargó alá helyezte Palesztinát, amelyet később az ENSZ  szintén támogatott, rendkívül körülményessé vált a nyugati technika beszerzése.[2] Ezen a téren a zsidó szervezetek a Szovjetuniót szintén megkeresték, de Sztálin nem akart „közvetlenül belefolyni” a közel-keleti eseményekbe, még ha a Kremlnek Izraellel kapcsolatban megvoltak a konkrét geopolitikai érdekei.[3]

Ezzel párhuzamosan a közel-keleti zsidó fegyveres milíciák, a Haganával (Védelemmel) az élen igyekeztek minél több második világháború csatatereit megjárt, komoly katonai tapasztalatokkal rendelkező zsidó/nem zsidó katonát megnyerni maguknak, hogy a közelgő háborúban komoly helyzeti előnyre tegyenek szert. Ők is elsősorban az amerikai vagy a brit hadseregben szolgált veteránokra számítottak, akik megfelelő kiképzésben részesítették volna az izraeli hadsereg katonáit.  Azonban a kiutazásukat  – akárcsak a fegyverek eladását – hivatalosan nem engedélyezték a nyugati országok hatóságai. (Ennek ellenére kerülőutakon vagy álnéven el lehetett jutni Palesztinába. Belőlük hozták létre majd a közel 4000 főt számláló Máhál-egységet. Ez mai napig működik Izraelben).

Smúel Mikunisz (1903-1982), a Maki (Izraeli Kommunista Párt) titkára volt egészen 1974-ig. A kép forrása: Wikipedia Commons.

Smúél Mikunisz [4] , az Izraeli Kommunista Párt (IKP) főtitkára állt elő azzal az ötlettel, hogy a nyugati országok politikája miatt elsősorban a keleti blokkból származó, legalább az alapfokú katonai képzésen átesett, önkéntesekből kellene külön zászlóaljakat vagy akár egész dandárokat felállítani, akiket aztán egyenesen a frontokra küldenének. Erről már 1947 kelet-európai útja során tárgyalt a bolgár, a lengyel és a csehszlovák vezetéssel. Mikunisz azzal indokolta a kérését, hogy így jelentősen felgyorsítanák és könnyebbé tennék a Vasfüggönytől keletre élő zsidók kivándorlását Izraelbe. Ugyanakkor Ben Gurion, és a Hagana vezérkara szerint viszont ennek a javaslatnak a hátterében egy másik, kevésbé hangoztatott cél állt:

az IKP így akarta kommunistákkal vagy a Szovjetunió iránt elkötelezett zsidókkal feltölteni a leendő izraeli hadsereget. Sőt, ők lettek volna egy esetleges forradalommal vagy választási győzelemmel hatalomra kerülő kommunista vezetés “fegyveres ökle”.

Ugyanakkor miután kitört a háború, az izraeli kormány nem tudott megoldást találni az égető emberhiányra, ezért végül Tel-Aviv beleegyezett Mikunisz elképzelésébe. A választás pedig Csehszlovákiára esett. Egyrészt azért, mert mind az 1948-as kommunista hatalomátvétel előtti és utáni csehszlovák vezetés maradéktalanul egyetértett az önálló zsidó állam megalapításával, illetve a nemzetközi fórumokon állandóan a cionista szervezetek álláspontját támogatták (a csehszlovák diplomácia szintén részt vett az 1947-es Palesztina felosztásáról szóló ENSZ-tervezet megalkotásában). Másodszor Csehszlovákia volt az egyetlen ország, amely a háború kitörése előtti hónapokban hivatalos fegyvervásárlási szerződést kötött az izraeli milíciákkal, és szállította nekik a második világháborús német kézifegyvereket.[5] Később a háború kitörését követően repülőgépeket (Avia S-199, ami a Messerschmitt Bf 109G módosított változata) és tüzérségi eszközöket szállítottak le Izraelnek. Harmadrészt pedig komoly tapasztalatokkal rendelkeztek a katonai oktatás terén: a Žatec-akció során ők képezték ki az újonnan létrejött izraeli légierő pilótáinak első generációját.[6] Ezeken a gyakorlatokon a csehszlovákokon kívül izraeli, nyugati, és más “baráti ország”  önkéntesei vettek részt. Például bolgárok és lengyelek egyaránt megtalálhatóak voltak abban a csoportban, amelynek tagjai 1948 júniusa és szeptembere között harckocsivezetést és lövészetet tanultak a  morvaországi Vyškov mellett. A Stráž pod Ralskem településen ejtőernyős kiképzésben részesülő ötven önkéntes közül tizennégyen Magyarországról származtak.[7]

Az első arab-izraeli háború második fázisában (július 8-18.) végrehajtott izraeli hadműveletek, mint Kelet-Jeruzsálem elfoglalása vagy a Golán-fennsíkon lévő szíriai csapatok kiűzése, nagy emberveszteséggel és kudarccal végződtek. Ezért Tel-Aviv hajlandó volt megváltoztatni a korábbi véleményét és belegyezett egy csehszlovák önkéntesekből álló kontingens felállításába. A csehszlovák politikusok közül az ötletet elsősorban a zsidó származású pártfunkcionáriusok támogatták. A projekthez Rudolf Slánský CSKP-főtitkár adta a nevét, és a Bedřich Geminderrel, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottság Nemzetközi Osztályának (CSKP KB NO) vezetőjével együtt létrehozták az „Izrael-bizottságot”, amely a cionista szervezetekkel (majd később Izraellel) való szorosabb diplomáciai, gazdasági és katonai kapcsolatokért fellelt. Ebben a bizottságban, amelynek később tagja lett Otto Fishl pénzügyiminiszter-helyettes és Bedřich Reicin védelmi miniszter-helyettes, hoztak meg minden fegyverszállítással vagy kiképzéssel kapcsolatos döntést, tehát egy önkéntesekből álló egység felállítása is az ő beleegyezésük után vette kezdetét.[8]

Hadifoglyokat kísérnek az izraeli katonák, amikor július 13-án elfoglalták Ramlát. A kép forrása: Wikipedia Commons.

A „Csehszlovákia területén ezer férfiből és nőből álló harcképes zsidó önkéntes csapat”  felállításáról szóló szerződést 1948. június 25-én kötötték meg a prágai Esplanade szállodában. A csehszlovák oldalról Samson Šachta százados (kapitán), izraeli részről Ehud Avriel (születési nevén Georg Überall) izraeli nagykövet írta alá.[9] A megállapodás értelmében az oktatókat és a katonai eszközöket a csehszlovák fél biztosítja, miközben a cionista szervezetek állják az anyagi költségeket és intézik majd el az egység tagjainak eljutását Palesztinába. A pénzügyi támogatást kiterjesztették az önkéntesek családtagjaira is: a házastárs havonként négyezer csehszlovák koronát kapott, sőt, minden egyes gyerek után ezer koronányi bónusz járt. Ugyanúgy megállapodtak arról is, hogyha a háború után valaki vissza szeretne térni Csehszlovákiába, akkor az izraeli hatóságok szervezik meg az utazásukat. Ugyanakkor a JAFP csak azzal a feltétellel írta alá a szerződést, hogy Mikunisz elképzelését elvetik, tehát nemcsak a kommunista zsidók vagy a többi kelet-európai állam önkéntesei számára teszik lehetővé a csatlakozást. Így fordulhatott elő az, hogy a Csehszlovákiában betiltott Irgun nevű szélsőséges cionista – sok helyen terrorszervezetként számon tartott – csoport tagjai egyaránt bekerültek a programba, akikkel kapcsolatban a hatóságok úgy vélekedtek, hogy „kontroll alatt tudjuk tartani ezeket a reakciós elemeket.”[10] Cserébe a CSKP elérte, hogy az önkénteseknek „ideológiai oktatáson”  szintén részt kell venniük.

Antonín Sochor (1914-1950). A kép forrása: VÚA–VHA Praha.

A felállított kontingenst az akkori csehszlovák elnökről és a CSKP főtitkárról, Klement Gottwaldról nevezték el. A katonai oktatásáért csehszlovák oldalán Antonín Sochor őrnagy (major) felelt, aki egyben összekötő volt a „gottwaldosok” és az Izraeli Védelmi Erők (Israel Defence Force – IDF) között.[11] Az izraeli hadsereg két magas rangú katonai parancsnokot küldött Csehszlovákiába: Dávid Sátilt és Salamon Jakobot, akik a sivatagi hadviselésen kívül még héber nyelvórákat és zsidó történelemről szóló előadásokat szintén tartottak.

Önkéntesnek jelentkezni a prágai Josefská-utcában lévő Zsidó Ügynökség irodájában lehetett. A jelentkezők között nagy számban voltak nők, akiket elsősorban az egészségügyi vagy összekötői munka érdekelt, de kiképzés során nem volt szokatlan az ágyúkezelő vagy a kézifegyveres lőgyakorlatokon felbukkanó női egységek látványa sem. Sőt, a zsidó felmenőkkel egyáltalán nem rendelkező csehszlovák keresztények szintén nagy számban adták be kérelmüket. Az igaz, hogy ekkoriban a csehszlovák hadseregben nagy szimpátiával viseltettek “a zsidók függetlenségi törekvései és a szabadságukért folytatott harcuk” iránt, de a jelentkezők között voltak olyanok is, akik így akarták legálisan úton (nem kevés pénzügyi támogatással) elhagyni Csehszlovákiát.

A JAFP a prágai izraeli nagykövetséggel és az IDF-el való konzultáció után adták át a jelentkezők listáját a csehszlovák hadvezetésnek. A döntésről írásban értesítették a jelölteket, akiknek augusztus 20-ig adtak határidőt, hogy megjelenjenek a táborban. Helyszínnek az Olomouctól (Olmütztől) 30 kilométerre fekvő Libavát jelölték ki. Ezt már augusztus elején ellátták a szükséges felszereléssel: 33 sátor, 200 gyakorlópuska, 330 géppisztoly, 50 pisztoly, két darab 105 mm-es ágyú, 75 mm-es, 37-mm-es és négy darab 82 mm aknavető állt az első csoport rendelkezésére.[12] A Gottwald-dandár kiképzése hivatalosan augusztus 23-tól vette kezdetét, első körben 305 önkéntessel.

A gyakorlatok naponta tíz-tizenkét órán át tartottak, attól függően, hogy hova osztották be az aspiránsokat: a gyalogsághoz, a tüzérséghez, az utászokhoz, a harckocsizókhoz, az egészségügyiekhez, vagy a rádiósokhoz. Péntek esténként közösségi programokat szerveztek, szombatra pihenőnapot rendeltek el. A Gottwald-dandár vallásos tagjai megtartották a legfontosabb ünnepnapokat, sőt, az ortodox zsidók számára még a kóser étel fogyasztását is lehetővé tették. Szeptemberben a kiképzést áthelyezték 20 kilométernél távolabb fekvő Velká Střelnába, amely teljesen üresen áll azóta, hogy kitelepítették onnan a teljes német ajkú lakosságot (2000 főt). A helyszínváltásnak két oka volt: egyrészt a jelentkezők számának a növekedése, másrészt pedig hamar elterjedt – nemcsak Csehszlovákiában – az önkéntes egység híre, így szükséges volt a még nagyobb diszkréció.[13] A kiképzésben részt vevők közel fele már rendelkezett valamilyen harctéri tapasztalattal vagy szolgált a hadseregben: nemcsak a csehszlovákban (51,11%), hanem a Vörös Hadseregben (34,95%), a britben (8%), vagy a Magyar Honvédségben (1,62%).[14]

A csehszlovák tisztek voltak a legfontosabb összekötők a CSKP és az izraeli milíciák, szervezetek között. Szeptember közepén Šachta és Sochor Izraelbe utaztak, hogy a Gottwald-dandár jövőjéről tárgyaljanak. Miután ellátogattak a középső és a déli frontra, az alábbiakról egyeztek meg Jakov Dorival, az IDF első vezérkari főnökével: a Gottwald-dandárt nem fogják feloszlatni kisebb csoportokra, hanem egységesen vetik be őket; Salamon Jakob lesz a harctéri főparancsnok; a csehszlovák önkéntesek izraeli fizetést, szociális támogatást, és ha külön kérik, akkor állampolgárságot kaphatnak. Ráadásul Šachta azt is felvetette, hogy a Haifa melletti közel 300 hektárnyi, 500 házból álló kibucot Gottwaldról nevezzék el. Így már ez lenne a második olyan kibuc Izraelben, amely egy csehszlovák elnök nevét viselné. [15] Azzal kapcsolatban viszont nem született döntés, hogy a csehszlovák önkénteseket pontosan hol és mikor vetnék be a háborúban.

Lőgyakorlaton. A kép forrása: VÚA–VHA Praha.

A csehszlovák tisztek visszatére utáni hetekben felgyorsult a kiképzés, illetve október közepétől már nem fogadtak új jelentkezőket. Az eredetileg 6-8 hónaposra tervezett felkészítést lerövidítették három hónapra. A végső vizsgák (írásbeli, szóbeli és gyakorlati) időpontjait november első hetére tűzték ki. Mivel október közepétől ismét kiújultak a harcok Palesztinában, ezért az izraeli vezetés jelezte, hogy minél hamarabb szüksége lenne a Gottwald-dandárra. A prágai izraeli nagykövetség és a cionista szervezetek is inkább fegyverek, lőszerek, egészségügyi felszerelések vásárlására költötték volna a pénzüket, semmint önkéntesek kiképzésére. A csehszlovák oldalon szintén a program minél előbbi befejezését akarták: a csehszlovák pénzügyminisztérium anyagi okok, a CSKP KB Nemzetközi Osztálya pedig “ideológiai aspektusokból” kifolyólag akart véget vetni a projektnek. Ugyanis a hivatalos ellenőrzések során kiderült, hogy „nem fordítottak kellő figyelmet a marxista-leninizmus tanainak megfelelő ismertetésére”, a résztvevők többsége alig vagy egyáltalán nem érdeklődött a szocializmus eszméi iránt, sőt, mi több a „reakciós nacionalisták” (Irgun tagjai vagy  azok akik, egykor a brit hadseregben szolgáltak) nyíltan kritizálták a kommunizmust.[16] Ám leginkább az okozott csalódást a CSKP-ban, hogy maga Sochor sem részesítette előnyben a kommunistákat, és csupán 15 párttagot engedett be a Gottwald-dandárba. A programnak hivatalosan november 1-jén vettek véget, és egészen ötödikéig vizsgáztatták az önkénteseket. Az eredményeket tekintve a részt vevők mindössze 8,77% végzett elégségesre, a többiek jó vagy kiváló minősítést kaptak. A vizsgák után a Gottwald-dandár 1335 főből állt: 79 tiszt (76 férfi és 3 nő), 196 altiszt, 1057 katona (755 férfi és 302 nő).  A kiképzőtábort november 7-re már teljesen felszámolták és a résztvevők számára pár napos kimenőt biztosítottak. A tervek szerint az utolsó „gottwaldosnak” november 15-re el kellett hagynia Csehszlovákiát.

Női légvédelmisek kiképzése Karel Lamač hadnagy vezetése alatt. A kép forrása: VÚA–VHA Praha.

Csakhogy az egész folyamat túlságosan elhúzódott. Először is sok csehszlovák ragaszkodott a családjához, vagyis csak velük együtt volt hajlandó kiutazni Palesztinába. Így a hatóságoknak hamarosan 1400 férfi, 510 nő és 390 gyerek Közel-Keletre való eljutását kellett megszervezniük, amely következtében heteket késett az útlevelek és a megfelelő vízumok kiállítása, illetve az izraeli nagykövetség és a csehszlovák belügyminisztérium között is lassan zajlott a kommunikáció. Szintén akadályozó tényező volt, hogy a csehszlovák fél megtiltotta a modern eszközök, nehezebb gépek, a jelentősebb pénzösszegek, és úgy átlagban a nagyobb csomagok kivitelét. A Gottwald-dandár egészen 1948. december végéig a morvaországi Mikulovban (Miklósvárban) vesztegelt, és az utolsó fegyveres csak márciusban hagyta el az országot. A Közel-Keletre lassan, több hétig tartó út után jutottak el, mivel a csehszlovákok nem engedték őket repülőre szállni, nehogy ismét a nyugati kormányok és médiumok bírálatainak kereszttüzébe kerüljenek. Ezért a „gottwaldosoknak” vonattal kellett eljutniuk valamelyik jugoszláv, olasz vagy román kikötőbe, és onnan pedig hajóval Haifába.

Ám az önkéntesek helyzetét Izraelben sem könnyítették meg. Tel-Aviv a korábbi ígéretével ellentétben nem egységesen vetette be őket az első arab-izraeli háborúban. Ben Gurion személyesen adta ki az erre vonatkozó parancsot, mivel tartott „a kommunistákból álló kontingens jelentette ideológiai kihívástól”. Továbbá az sem akarta, hogy Izraelt ismét azért kritizálják, mert a fegyverek után már katonákat is egy olyan államtól “szerzi be”, amely Sztálin erőteljes befolyása alatt áll, s így lényegében a zsidó országnak a  keleti blokk iránti “elkötelezettségét” bizonyítja. [18] A vezérkar a hadsereg egységét, a Hagana-tisztek pedig az elsőbbségüket féltették, nem akartak egy újabb riválist maguk mellé, ezért a többi zsidó vagy külföldiekből álló fegyveres milíciákat szintén beolvasztották az IDF-be. Ez a sors várt a Gottwald-dandárra is. A szétdarabolásuk után a legtehetségesebb „gottwaldosokat” valamely IDF egységhez irányították. Közülük néhányan a Negev-sivatagban zajlott csatákban vettek rész, de legtöbben vagy tartalékban maradtak, vagy egyszerűen leszereltek és elmentek földet művelni.

A képen látható az egyik legismertebb csehszlovák zsidó önkéntes, Kurt Lanzer, aki egyben a Gottwald-dandár legfiatalabb önkéntese volt. Ejtőernyősként harcolt a Negev-sivatagban, s az ebben szerzett érdemeiért személyesen Ben Gurion tüntette ki őt. A kép forrása: válka.cz

Az első arab-izraeli háború befejezése után a tisztek és a katonák egy része visszatért Csehszlovákiába, de a többségük – például Šachta százados – Izraelben maradt. Legnagyobb számban a Haifa melletti Keren Maharalba költöztek be, és földműveléssel, valamint kereskedelemmel foglalkoztak. A Gottwald-dandár ötven tagja belépett az Izraeli Kommunista Pártba. A visszatért „gottwaldosok” helyzete akkor várt hirtelen rosszá, amikor Csehszlovákiát is elérte a kelet-európai koncepciós perek hulláma. Ezeknek  a központi eleme – ellentétben a többi „baráti országgal” – az antiszemitizmus és a cionizmusellenesség volt, és a csehszlovák “szálat” Sztálin „zsidó orvosok összeesküvését leleplező tárgyalássorozat” főpróbájának szánták. Slánský 1951 novemberében történt letartóztatása után pedig valóságos zsidóellenes pogrom zajlott Csehszlovákiában. Ezért a Gottwald-dandárból visszatérők meghurcolással, megvetéssel, letartóztatásokkal és börtönnel voltak kénytelenek szembenézni. A tárgyalásaikon rendre feltették nekik azt a kérdést, hogy az önkéntesek “honnan vették a bátorságot, hogy bemocskolják Gottwald elvtárs nevét” , amiért róla nevezték el a kontingenst. A Gottwald-dandár léte egy ilyen intenzív gyűlölethadjárat következtében hamar feledésbe merült Csehszlovákiában (Izraelben korántsem), amelyet ismételten csak a rendszerváltás után fedeztek fel a cseh történészek.


Felhasznált szakirodalom, jegyzetek:

Bulínová, Marie (editor in chief) – Dufek, Jití Kaplan, Karel – Šlosar, Vladimír : Československo a Izrael v letech 1945 – 1956:Dokumenty. Ústav pro soudobé dějiny AV ČR, 1993. Praha. (Dokumentumgyűjtemény és forráskiadvány)

Brož, Ivan: Arabsko-izraelské války 1948-1973. Nakladatelství Epocha, 2005. Praha.

Ligeti Lajos: Keleti nevek magyar helyesírása. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1981.

Lugosi Győző (szerk.): Dokumentumok a Közel-Kelet XX. századi történetéhez. L’Harmattan Kiadó, 2006. Budapest.

Vykoukal, Jaromír: Československo a jeho vojenská pomoc státu Izrael v prvním období jeho samostatné existence. In: Válka.cz,  2012.01.08. Link: https://www.valka.cz/14456-Ceskoslovensko-a-jeho-vojenska-pomoc-statu-Izrael-v-prvnim-obdobi-jeho-samostatne-existence-X

Wein, Martin:  Czech and Jews: A Slavic Jerusalem. Routledge, 2015. New York.

[1] Bővebben a határozat pontjairól lásd: Az ENSZ Közgyűlésének 181 (II). sz. határozata Palesztina felosztásáról. In: Lugosi Győző (szerk.): Dokumentumok a Közel-Kelet XX. századi történetéhez. L’Harmattan Kiadó, 2006. Budapest. (Továbbiakban: LUGOSI, 2006): p. 253-266.

[2]Wein, 2015: 149.

[3] Felsorolás szintjén: Nagy-Britannia gyengítése, a Brit Birodalom felbomlásának felgyorsítása, Washington és London közötti ellentét kiszélesítése, kelet-európai – de nem a szovjet – zsidó kivándorlás felgyorsítása, az arab országok figyelmének elvonása, a szovjet haditengerészeti támaszpont létrehozása a Kelet-Mediterráneumban. Bővebben a témáról lásd: Bialer, Uri: Between East and West: Israel’s foreign policy orientation. Cambridge University Press, Cambridge, 1990.; Rucker, Laurent: Moscow’s Surprise: The Soviet-Israeli Alliance of 1947-1949. In: Cold War International History Project Working Paper, No. 46. 2011.;

[4] A cikkben az izraeli nevek, kifejezések és szavak átírása a Ligeti Lajos: Keleti nevek magyar helyesírása alapján történt.

[5]  Az első konkrét megállapodást 1948. január 14-én írtak alá a felek, amelynek értéke 35 millió koronát tett ki. Ez a szállítmány 200 MG-34-es géppuskát, 5 021 könnyű géppisztolyt, 4 500 P 18 puskát és 5 milliónyi lőszert tartalmazott.  1948-ban a teljes csehszlovák fegyverkivitel az Európán kívüli térségbe 25 millió dollár volt, ebből csak 15 millió Izraelbe irányult.

6] Bővebben a csehszlovák szerepvállalásról, a diplomáciai támogatásról, a fegyverszállítmányokról, a Žatec-akcióról lásd majd a heteken belül megjelenő Történelmi útvesztők. Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból II. című tanulmánykötetet.

[7] Brož, 2005: 84.

[8] 1951-ben az Izrael-bizottság összes tagját letartóztatták. Ők lettek a Slánský-per legfontosabb vádlottjai. A bíróság illegális fegyvercsempészet, a nemzetközi cionista mozgalmakkal fenntartott kapcsolataik miatt is elítélte őket, amely következtében páratlan méretű Izrael- és zsidóellenes kampány bontakozott ki Csehszlovákiában. A vádpontokban többek közt az szerepelt, hogy „a felsőbb vezetés, köztük Klement Gottwald pártfőtitkár tudta nélkül (sic!) teljesítették a Nyugat játékszerévé váló Izrael minden fegyvervásárlásra vonatkozó kérelmét”. A csehszlovák Izrael-bizottság összes vezetőjét kivégezték.

[9] Bulínová, 1993: 121.

[10]  Bulínová, 1993: 154.

[11] Antonín Sochor szociáldemokrata politikus volt, akit Csehszlovákia német megszállást követően a Gestapo munkatáborba hurcolt. Innen viszont megszökött és Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba menekült. Csatlakozott a csehszlovák légióhoz, jelen volt például a duklai és a kijevi csatában is, sőt, 1943-ban Szovjetunió Hőse érdemrenddel tüntették ki. Nagyon jó kapcsolatokat épített ki az izraeli vezetéssel, felesége is zsidó származású volt és valóságos kultusz övezte őt még Izraelben is, ahol cikkek tucatjai készültek „Izrael legnagyobb csehszlovákiai barátjáról”. Miután visszatért az országba, 1950. augusztus 16-án egy rejtélyes autóbalesetben hunyt el, amelyet a történetírás jelenlegi állása szerint a csehszlovák titkosszolgálat (StB) szervezett meg. Wein, 2015: 151.

[12] Vykoukal, 2012.

[13] Prága ugyanis nem akart olyan nyugati támadások célpontjává válni, mint a Žatec-akció idején. 1948 nyarán és őszén az amerikai Külügyminisztérium nem egyszer  tiltakozott az “amerikai pilóták Csehszlovákián keresztül történő átutazása” ellen. Magyarázatot követeltek arra, hogy hogyan bukkanhattak fel először a kelet-közép-európai országban azok az Egyesült Államok területéről kicsempészett amerikai repülőgépek (például B-17-es bombázók), amelyek később az izraeli légierő kötelékében szolgáltak. Ezenfelül szinte utasították a csehszlovák hatóságokat, hogy tartóztassák le és vegyék el az útleveleket a Palesztinába tartó amerikai állampolgároktól. Legtöbbször ezeket az állításokat a csehszlovák diplomáciai válasz nélkül hagyta, de az amerikai és brit diplomáciai nyomás hozzájárult ahhoz, hogy Csehszlovákia felfüggessze a programot. Bulínová, 1993: 200.

[14] Vykoukal, 2012.

[15] Az első csehszlovák kibucot – litván zsidókkal együtt – 1938-ban alapították Haifában, és Kfar Masaryk nevet adták neki. Brož, 2005: 88.

[16] Bulínová, 1993: 162.

Facebook Kommentek

További írásaink