Életízesítő háború: a Delikát ébredése

A manapság zajló permanens gasztroforradalomban számos korábbi konyhai vívmányt állítottak a képzeletbeli guillotine alá a hozzáértők, mondván, hogy azok egy letűnt korszak termékei, amelyek ma már nem modernek, sőt az ízletes, igényes gasztronómia hajójából egyenesen ki is dobandók. Más kérdés, hogy egykor számtalan a konyhában vagy éppen a bogrács mellett sürgölődő személy tette össze a két kezét, hogy megjelentek ezek a bizonyos, főzést megkönnyítő ételízesítők, adalékok. Ilyen konyhai persona non grata manapság a gulyás- vagy fokhagymakrém, illetve az általában sárga alapszínű ételízesítő. A magas sótartalmú és tartósítószerrel bőven ellátott fűszerkészítmények nem feltétlenül a modern konyha alappillérei, azonban praktikusságuk miatt gyorsan elterjedtek Magyarországon. A probléma csak az volt, hogy az önfelszabadító Jugoszlávia Vegetája szinte már inváziós hadseregként nyomult előre a lakótelepek vagy épp a Kádár-kockák főzősarkaiban a hetvenes évek elején. Erre pedig már az ételeire büszke magyar szocialista rendszernek is reagálnia kellett.

A Vegetát 1959-ben a Podravka kaproncai (Koprivnica) laborjában a Zlata Bartl vezette kutatócsoport kísérletezte ki, és forgalomba kerülése után nagyon gyorsan terjedni is kezdett Jugoszláviában. Az egyre népszerűbbé váló fűszerkeverék meghozta a szakmai elismerést Bartl számára, aki 2008-ban bekövetkezett halálig szívesen gondolt vissza a létrehozott termékre.[1] A Podravka zászlóshajójává váló Vegetára a Dráva innenső oldalán is felfigyeltek. Nem csoda, hogy a Dunántúli Napló 1967-ben pozitívumként írt egy megállapodásról, amelynek értelmében a jövőben már nem kellett dugdosni a határőrök elől a Vegetát Letenyénél vagy Röszkénél, hanem akár egy helyi közért polcáról is le lehetett mindenféle retorzió nélkül emelni belőle egy csomaggal:

„A vásárlók és a kereskedelmi szakemberek örömmel értesültek ez év áprilisában a Magyar Népköztársaság Külkereskedelmi Minisztériuma és a jugoszláv külkereskedelmi szervek között létrejött megállapodásról. A régóta hiányolt kishatármenti árucserét a választék bővítését tette, illetve teszi lehetővé ez a megállapodás. Nagy sikert aratott a hó-napokkal ezelőtt csak rövid időre megjelenő jugoszláv levespor, a „Vegeta” és jelenleg is kapható az üzletekben a jó minőségű száraztészta.”[2]

Surda és a 3+2 mellett a Vegeta is gyorsan népszerű Jugoszláviából származó termékké vált – Forrás: A Podravka Flickr oldala

 

Az új termék ekkor még levesporként szerepelt a híradásban, azonban az említett megállapodás értelmében hamarosan a magyar lakosság egyre szélesebb köre is megbizonyosodott róla, hogy a termék valójában ételízesítő. A Dunántúli Napló jó fél évvel az előbb idézett cikk után már ilyen formában említi a Vegetát 1968 áprilisában:

„Megyénkben közkedveltté vált a Vegeta elnevezésű jugoszláv ételízesítő. A FÜSZÉRT nagy mennyiséget vásárolt Jugoszláviában és csomagonként 8 forintos árért valósággal elárasztotta vele a baranyai fűszer- és zöldségüzleteket.”[3]

Baranya megye gyorsan kapitulált az ízesítő előtt, és terjedt tovább Magyarországon. Vas megyében sem sokáig maradtak Vegeta nélkül: 1969-ben a Népszava már hírül adta, hogy a kishatárforgalom adta lehetőséget kihasználva a megyei kereskedelmi szövetség (MESZÖV) a Muraszombati Agrokombináttal ütött nyélbe egy üzletet: dióbélért Vegetát kapott a magyar fél.[4] A Világgazdaság pedig a Vegeta-kereskedelem számairól is közölt adatokat:

„Az elmúlt évben 36 millió forint értékben importált a MÉSZÖV Jugoszláviából. Ebből mintegy 20 millió forint értékben kukorica- és búzavetőmagot és 16 millió forintért Vegeta ételízesítőt, rágógumit és ringlit. A behozott áruk ellenértékeként baranyai építőköveket és meszet, valamint textilféleségeket, autólámpákat és különféle mezőgazdasági termékeket szállítottak. 1969 első felében 16 millió forint értékű árút importáltak a kishatármenti árucsere-forgalom keretében. Jelentősebb tételek: a szénsavhiány pótlására behozott mintegy 20 500 kg szénsav, 3000 hektoliter sör, 100 ezer méter zippzár, 1 millió tasak Vegeta és 610 ezer doboz rágógumi. A MÉSZÖV cserébe eddig dióbelet és szárított hagymát exportált.”[5]

A gyomor frontján támadó Jugoszláviával szemben lépnie kellett a magyar félnek is, ha már gulyáskommunizmusként jellemezték a jóléti szocialista rendszert. A Duna másik mellékfolyójának partján, a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat fejlesztette a magyar stratégiai válaszfegyvert, a Delikátot, amely szintén népszerűvé vált, mivel állagában nagyon hasonlított a Vegetára, és ráadásul a megvásárlásával a fogyasztó a hazai ipart támogatta, nem pedig egy olyan államét, amely kokettált az akkortájt Vietnamban háborúzó USA-val, Magyarország, és a Varsói Szerződés országainak deklarált első számú ellenségével. A Délmagyarország 1967-ben boldogan adta hírül, hogy Szegeden már felvértezték magukat a boltok a magyar ételízesítővel, amely sikeres fegyver volt számukra a piacokon nem konvencionális módon, szinte lesből támadó Vegeta elleni harcban:

„A háziasszonyok örömére néhány héttel ezelőtt megjelent az üzletekben a Delikát 8 elnevezésű ételízesítő, amely a Vegeta-árusok — egyeduralmát szüntette meg a szegedi piacon; lévén legalább olyan jó, mint az alkalmilag csomagból árult termék.”[6]

Nemcsak a Vegetára adott választ ekkor a magyar élelmiszeripar – amely 1968-ban saját csodafegyvert dobott a piacra, a Túró Rudit – hanem más termékekre is. Az árucsere-egyezmények ugyanis ösztönözték a magyar gyártókat, hogy a hazai szükségleteket saját gyártású cikkekkel tudják kielégíteni, csökkentve ezzel az import mértékét, amely viszonylag magas volt a többi KGST államéhoz viszonyítva. Így nemcsak az élelmiszeripar, hanem más ágazatok is nekiláttak olyan termékek gyártásának, amelyek eddig hiányoztak a hazai palettáról, és csak importáruként vásárolhatták meg őket a lakosok. Ezekről a termékekről adott rövid áttekintést a Világgazdaság 1972-ben:

„Mindenekelőtt arról van szó, hogy az import hatására a hazai ipar mind több olyan, keresett, új terméket gyárt, amelyet a kereskedelem eddig kénytelen volt külföldről beszerezni. Ilyen az olajkályha. Ezt éveken át Bulgáriából vásároltuk, mintegy két éve azonban a Zománcipari Művek megkezdte a hazai készülékek gyártását, s újabb vállalatok „csatlakozása” folytán azóta a behozatalt megszüntethették. (Sőt, hovatovább ma már az olajkályha exportjára is gondolhatnak.) Jó példa a hőfok-szabályozós vasaló, ennek gyártását a Szarvasi Vasipari KTSZ a közeljövőben kezdi meg az NDK-import hatására. Sok új terméket állít elő az élelmiszeripar is. […] A Kalocsai Sütőipari Vállalat és a Nógrádi ÁFÉSZ sósrudacskáinak gyártásához pedig az eszéki Sloboda gyár terméke adta az ötletet.”[7]

Mondhatni más tészta a ma is töretlen népszerűséggel bíró nógrádi ropi története, ezért kanyarodjunk vissza a csongrádi Vegetához! A korabeli sajtótermékek kiemelték, hogy a Delikátnak volt még egy nagy előnye: olcsóbb volt, mint a jugoszláv vetélytársa. Ez valószínűleg abból is eredhetett, hogy nem kellett utána vámot fizetni, és a belkereskedelem egyszerűbben teríthette az országban. Volt vele viszont egy nagy probléma: a Vegetával ellentétben volt, hogy nem lehetett kapni. A méltatlan helyzetről 1971-ben a Népszava így számolt be:

„A vállalat leveskockái közül a halászlé valóságos karriert futott be és levesporai is keresettek a hazai piacon. A szó szoros értelmében keresettek, mert az üzletekben csak ritkán kaphatók. […] Hasonló a Delicat ételízesítő esete is: a vásárlók megszerették, keresik, ám többnyire reménytelenül. Annak ellenére alakult így a helyzet, hogy a gyár képes lenne sokkal többet is gyártani, hiszen az 1969-es 102 vagonnal szemben tavaly már csak 51 vagont igényelt a belkereskedelem. Kapható viszont a jugoszláv Vegeta, 75 grammja nyolc forintért, míg a most hiánycikknek számító Delicat-ból 100 grammot adnak hat forint ötven fillérért, vagyis negyven százalékkal olcsóbban.”[8]

A helyzet nem javult az ételízesítők frontján. 1972-ben a Délmagyarország a paprikafeldogozó SOS-jeléről adott hírt a csongrádi olvasók számára:

„[…] A Vegeta behozatalát például azért kifogásolja a szegedi paprikafeldolgozó, mert a Delikát—8 gyártására időközben jelentős beruházást végeztek, de a kapacitást nem tudják kihasználni. A népi ellenőrzésnek viszont az a véleménye az ügyről, hogy a magyar levesporok, ízesítők versenyképességét kell növelni az eddiginél hatásosabb helyi és országos reklámmal.”[9]

1970-ben a szegedieknek a tavaszi árvíz elhárítása volt az elsődleges, nem a magyar-Vegeta tömeges gyártása – Forrás: Fortepan

 

Egy évvel később a helyzet normalizálódni látszott. Bár a Népszabadság a Delikátról úgy ír, mint egy teljesen új termékről, azonban hozzáteszi a lap azt is, hogy értesüléseik szerint továbbra is kapható a népszerű ételízesítő, amely arra utalhat, hogy a szegedi termék is kikövetelte a saját helyét a magyar piacon, és már a jugoszláv importáru kezdett inkább el-el tűnni a polcokról.

„A hét és fél dekás Vegeta kilenc forintba, a tízdekás Delikát hat forint ötven fillérbe kerül. Felhasználási módja megegyezik a Vegetáéval, amely — mint a Belkereskedelmi Minisztérium illetékes osztályán megtudtuk — továbbra is kapható.”[10]

A népszerű ételízesítők gyorsan eltűntek a boltok polcairól: vagy azért mert a nagy kereslet miatt kifogytak belőlük, vagy azért mert nem lehetett kapni őket – Forrás: Fortepan

 

A helyzet mai napig ugyanez: mindkét termék ott van a boltok polcain, igaz, a Delikát gyártója megváltozott időközben, de továbbra is Csongrád megyében állítják elő. A Vegeta ugyanakkor az exporttevékenység nyomán világhírűvé vált, Horvátországban pedig még pár éve is a legerősebb márkanevet jelentette a Podravka terméke.


Források:

[1] https://www.podravka.com/media/news/professor-zlata-bartl-head-of-the-team-that-invented-vegeta-dies/ ; https://www.podravka.com/media/news/vegeta-celebrated-its-50th-birthday-in-rijeka/

[2] Dunántúli Napló, 1967. szeptember 22., 24. évfolyam, 224. szám, 3. o.

[3] Dunántúli Napló, 1968. április 12., 25. évfolyam, 86. szám, 4. o.

[4] Népszava, 1969. április 6., 97. évfolyam, 79. szám, 8. o.

[5] Világgazdaság, 1969. augusztus 27., 1. évfolyam, 160. szám, 3. o.

[6] Délmagyarország, 1967. augusztus 3., 57. évfolyam, 181. szám, 3. o.

[7] Világgazdaság, 1972. szeptember 20., 4. évfolyam, 184. szám, 1. o.

[8] Népszava, 1971. március 31., 99. évfolyam, 76. szám, 5. o.

[9] Délmagyarország, 1972. augusztus 4., 62. évfolyam, 182. szám, 1. o.

[10] Népszabadság, 1973. október 5., 31. évfolyam, 233. szám, 9. o.

A nyitóképen a Podravka kaproncai gyára látható – Forrás: Wikimedia Commons

 

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

Facebook Kommentek

További írásaink