„A karcsú, szőke nők győztek…”- nőideál a harmincas években

„Arcunkat, szemünket, mosolyunkat is szívesen változtatjuk meg […] S a sztárok, akik ezt tudják s titkos, kaján örömüket lelik a játékban, kézről-kézre adnak bennünket. Hol egyik, hol másik formálja a nőket saját képmására. A sírna, vállatverdeső hajat a nagy Garbótól örököltük. Az ál-szempillát, a kék szemfestéket Claudette Colberttől. Az unott, repedtfazékhangot s az arccsontokat hangsúlyozó rúzst Marlene Dietrichtől.”[1]

Korábban már foglalkoztunk a nagy háború után megváltozott nőideállal és szépségápolási szokásokkal. Jelen cikk a harmincas évek vizeire evez: a műszempilla és az élénk színű körömlakk, a hajszőkítés korszakába. De kitérünk arra is, hogy ki számított az évtized etalonjának, és hogy mennyire volt érezhető a polgári réteghez tartozó magyar nők toilettejében a gazdasági válság.

A Színházi Élet magazin divatrovata, amelyet Guthy Böske (1901-1959) publicista, divattudósító, divatikon szerkesztett. Guthy óriási befolyással bírt a korabeli magyar nők ízlésvilágára és a közvéleményre. Színházi Élet 1938. 26. sz. 70. Arcanum Digitális Tudománytár

Több mint tíz év telt el a háború óta, a modern nő archetípusa épphogy csak kezdett valós alternatívává válni (elsősorban az urbanizált területeken), amikor a gazdasági világválság Magyarországon is elkezdte éreztetni a hatását. A diplomás női munkaerő – ekkor még elsősorban a nagyarányú munkanélküliség miatt – a harmincas években kényszerűen csökkent. A társadalmi változások mellett átalakult a női testről alkotott kép is: néhány évtizedre elfelejtették a rövidre nyírt, fiús nő imázsát, és ismét a nőies vonásokat preferálták. A test továbbra is karcsú és lehetőleg magas (160-170 cm közötti) volt, de már nem csontsovány és egyáltalán nem fiús. Noha a fogyókúra maradt, ebben az évtizedben egy modern (úri)nőtől már elvárták, hogy legyen kisportolt és egészséges, ugyanakkor romantikusan nőies. Az elvárások szerint tehát a harmincas évek ideálja a nőies sportlady volt.

A Színházi Élet magazin olvasói szerint a tökéletes nő az alábbi „paraméterekkel” kell, hogy rendelkezzen: 160-170 cm közötti magasság, karcsú alak, szőke hullámos haj, kék szem. Ugyanennek a számnak a címlapján a hullámos szőke hajú, kék szemű Honthy Hanna szerepelt (lásd lent). A „közvéleménykutatás” kitért a férfi szépségideálra is: a 4792 beérkező női olvasói levél alapján, a nők többsége a magas, barna, kisportolt férfira és 80%-ban a bajusz ellen szavazott. Színházi Élet 1930. 32. sz. 33. Arcanum Digitális Tudománytár.

„A női szépségideál korszakonként változik. A békebeli „töltött galamb” típus helyét a magas, kisportolt típus egyeduralma váltotta fel. Nem a milói Vénusz többé az ideál, hanem a különböző filmsztárok. Itt aztán válogatni lehet az álmatag Garbo [Greta Garbo], a vamp Dietrich [Marlene Dietrich] és az intellektuális színezetű Hepburn [Katherine Hepburn] és társai között.”[2] 

A Tolnai Világlapja jól szemléltetni, hogy a társadalom által ideálisnak vélt női testképre a harmincas években már a külföldi (amerikai) filmsztárok és a magyar (film)színésznők bírtak döntő befolyással. Ők voltak a korabeli marketing eszközei, egyúttal a követendő szépségideálok is. A külföldiek közül Greta Garbo (167 cm, 56 kg), Marlene Dietrich (165 cm, 54 kg) és Katherine Hepburn (170 cm, 50 kg), a hazaiak közül a „magyargarbo”, Muráti Lili diktálta a divatot Pesten. Utóbbi nem csak külsejével, hanem modern életmódjával is kitűnt: rendszeresen sportolt, autót vezetett és nyelvet tanult. Muráti Liliről bővebben itt.

A magyar Greta Garbo alias Muráti Lili. Hangosfilm.hu

A karcsúság továbbra is prioritást élvez: a szűk derekú, különleges szabású ruhákba nem csak beleférni illett, hanem lehetőség szerint jól is kellett festeni bennük. Ha a húszas évek zsákruha fazonja a kor átlagos női testalkatán előnytelenül mutatott, a harmincas évek szűk szabású, karcsúsított modelljei még inkább kiemelték a gömbölyded idomokat. A kilók elleni harc tehát egyre kíméletlenebb küzdelemmé fajult. Az életvitelszerű diétázás és a ráncok ellen indított ádáz harc az divathölgyek életének részévé váltak. Ám ekkor már a testmozgás is komoly fegyvernemet képviselt ebben a harcban: az úszástól kezdve az otthoni tornán át a szabadtéri testmozgásig (majdnem) minden megengedett volt, sőt bizonyos körökben még sikkes is. A békebeli hat fogásos ebédektől és a bűntudat nélküli édességmajszolásoktól igen távol állt már ez a világ.

Az egészségtelen méreteket öltő diétázást csak egy jottányit ellensúlyozó testmozgás az évtized slágere lett. Nemcsak a has-derék-csípő-comb méret csökkenésének kecsegtető reménye, hanem az egészséges test és az üde bőr miatt is. De nagyobb figyelmet kapott a testszőrzet is. Bár a nők korábban is epiláltak (gyanta, csipesz, borotva), a húszas évektől a rövidülő szoknyaaljak, a sortok és a fürdőruhák terjedése, valamint az ujjatlan ruházat még inkább ráirányította a figyelmet az eddig elfedett területekre. A hónalj és a lábak tartós szőrtelenítésének bizonyítékai a női magazinok hasábjain megjelenő hirdetések:

Szőrtelenítési szolgáltatást nyújtó kozmetikai szalon korabeli reklámja. Színházi Élet 1935. 13. sz. 115. Arcanum Digitális Tudománytár.

A szőr végleges kiirtására két eljárást alkalmaztak. Az egyik a Röntgen-kezelés, a másik, és egyben legbiztosabb ismert eljárás a villamos tűvel történő kezelés volt. Minden egyes szőr mellett a gyökeréig villamos árammal összeköthető tűt vezettek be a bőr alá, amely az elektromosságnak köszönhetően elpusztította a szőrtüszőt. Az eljáráshoz nagy türelem kellett, ráadásul az eredmény sem volt 100%-os. 100 kezelt szálból 20-40 visszanőtt.[3]

Míg a húszas évek a rövid haj, a rövidülő szoknya évtizede volt, addig a harmincas években a haj hossza a szoknya hosszával együtt (kis mértékben) nőtt. Megjegyzendő, hogy a békebeli (extrém) hosszú hajviselet nem tért vissza, s továbbra is a rövid frizura dominált. Ha választanunk kéne, hogy mely hajviselet jellemezte legjobban a harmincas éveket, akkor az oldalra fésült, hullámos, rövid vagy félhosszú frizura mellett kell döntenünk. Az ondolált (hullámos) haj volt kétségkívül a legnépszerűbb, a női magazinok rendszeresen közölték az ilyen szolgáltatásokat nyújtó szalonok reklámjait. És még egy újdonság: elsőízben történt, hogy egy hajszín az összes többit megelőzve etalonná vált. Minthogy a polgári réteghez tartozó hölgyek nagy mértékben igyekeztek a mozisztárok öltözékét, hajviseletét és stílusát utánozni, divatba jött a filmcsillagok szőke hajszíne is.

A Színházi Élet magazin címlapján a harmincas évek szépségideáljának tökéletes megtestesítője, Honthy Hanna színművésznő. Színházi Élet 1930. 32 . sz. 1. Arcanum Digitális Tudománytár

Az arc kikészítésének (kifestésének) módja is változott, de továbbra is népszerűnek számított a keskenyvonalú szemöldök (ez csak az évtized végén tűnt el a szépségipar süllyesztőjében, hogy azután reneszánszát élje a 2000-es években), és a szemek hangsúlyozása. Utóbbit a már megszokott szempillaspirál mellett, szemhéjfestékkel és műszempilla felrakásával is lehetett fokozni. A ma is népszerű termék ekkoriban jelent meg, elsősorban az amerikai piacon és a filmvásznon. Bár a boltok polcain is megtalálhatóak voltak a műszempillás dobozok, mégsem terjedt el a pesti utcákon, jelentős részben a társadalmi elfogadottság hiánya miatt – gondoljunk csak bele, hogy a kirúzsozott ajkak milyen közmegbotránkozást keltettek néhány évvel korábban.

„A műszempillák kis skatulyában, kartonra erősítve kaphatók, a ragasztáshoz szükséges folyadékkal együtt. A használati utasítás: a pillákat az igazi szempilla fölé kell ragasztani, használat előtt azonban langyos sütővassal egy kissé felkunkorítandó, hogy a valódi, hamisítatlan szempilla illúzióját keltse.”[4]

– használati utasítás műszempilla felhelyezéséhez, 1931-ből. A szépségipar egyik mérföldköve a körömlakk használatának elterjedése volt. Magát a terméket természetesen lehetett korábban is kapni (világos színeket elsősorban), de széleskörű használata a harmincas években terjedt el – annak ellenére, hogy a társadalom férfi tagjai idegenkedtek a „vérszínre” festett körmöktől. Itthon a legjobban reklámozott márka az amerikai Cutex volt, de lehetett kapni Oryx és a YES Rt. YES-999 fantázianevű lakkjait is.

„Nem tudok ezeken a vörös körmökön felindulni, bocsássanak meg rajongani se tudok érte. Vöröset lobbantak a nők ujjai. Édes istenem, tudomásul veszem. Ha divat akar lenni, én úgyse fogom tudni útját állani. A világháborút se tudtam leinteni.”

Szép Ernő publicista írása. Ujság 1929. 5. évf. 295. sz. 7.

Cutex márka reklámplakátja. Színházi Élet 1932. 3. sz. 1. Arcanum Digitális Tudománytár

„Rendkívül fontos a körmök helyes ápolása is. Esténként a bőrt a körömágy körül puhító olajjal kell bekenni. Fontos, hogy lakkozás előtt a körömfényesítővel jól dörzsöljük, fényesítsük a körmöt [körömpolírozás], hogy ezáltal a vérkeringés felfrissüljön és a körmök egészségesek legyenek. Általában a lakkozás úgy történik, hogy az egész körmöt befestik és sem a holdat, sem a körmök végét nem hagyják szabadon.”[5]

– kiemelt figyelmet kapott a kéz- és lábápolás, és az sem ártott, ha a körömfestés technikáját is eltanulja a divathölgy. Az alap toilette készlet darabjai, a rúzs, a púder és a szempillaspirál új termékekkel egészült ki: az egészséges, pirospozsgás bőr látszatát arcpirosító használatával igyekeztek elérni, amely a sápadt (a közvélemény szerint gyenge és beteges) bőrt volt hivatott leplezni. Ahogyan a Színházi Élet kritikusa, Hatvany Lili is vallotta: „napjainkban a festék annyira divat, hogy az, aki sápadt arccal, fehér ajakkal jelenik meg, beteg vagy elhanyagolt benyomást tesz.” A Khasana termékcsalád Khasana Superb kis kiszerelésű arcpirosítója csak 1,50 pengőbe került 1933-ban. Összehasonlításképp a Pesti Napló napilap egy havi előfizetési díja négy pengő volt 1933-ban.

Az új termékek mellett, a már meglévő piaci szereplők listája is bővült, megjelent a Hudnut, a Radea, vagy a ma is jól ismert Caola és a világhírű német Nivea termékcsalád is. A zsíros, pattanásos bőr ellen kínált alternatívát az Egger-gyár Sulfamyl kénpúdere. A harmincas években az importált szépségipari termékek listavezetői a korábbi francia és/vagy amerikai termékek helyett már a német gyártmányok voltak. De mi magyarok sem panaszkodhattunk, hazai gyártóink között ott volt máris Dr. Egger Leó (Egger-gyár) vagy Dr. Noseda Kálmán (Titán Vegyipari Művek Rt.) és ami a kereskedelmet és a szolgáltatást illeti: megszámlálhatatlan illatszerkereskedő, gyógyszerész és kozmetikai szalon várta a szépülni vágyó magyar hölgyeket. 

Színházi Élet 1934. 15. sz. 100. Arcanum Digitális Tudománytár. A Dr. Egger Leó által alapított Egger-gyár gyártotta a Sulfamyl kénpúdert, amely a zsíros, pattanásos bőr ellen nyújtott megoldást, „a benne lévő kén fertőtlenítő, szárító és viszketést megszüntető hatásánál fogva ekcémák, bőrgyulladások különböző fajainál, a faggyúmirigyek megbetegedéseinél frappáns hatású”. Egy doboz kereskedelmi ára 1932-ben 2,40 pengőt kóstált. 

Ebben az évtizedben inkább minőség, mint a mennyiség volt az elsődleges, és ebben szerepet játszott a gazdaság válság is, amely Magyarországon és a magyar fürdőszobákban is érzékeltette hatását. Kritikus időszakokban a háztartási kiadások csökkentése (ésszerű esetekben) a nem létszükségletű cikkeknél, így például a szépségápolási szereknél kezdődött. Éppen ezért célszerű volt kevesebb terméket, de abból viszont jó minőségűt vásárolni. A változó piaci viszonyokhoz még a Nivea-cremet gyártó Beiersdorf Vegyészeti Gyár Rt. is igazodott, 1935-ben körlevélben közölte vásárlóival, hogy

a sárló közönség ama rétegének óhajára, amelynek a különböző gazdasági okok miatt nem volt eddig módjában a világhírű NIVEA-CREME-t oly mértékben vásárolni, mint ahogyan azt a mai modern testápolási igények megkívánják újból forgalomba hozza a régen bevált, legkisebb dobozban a 361. sz. NIVEA-CREME-t 30 filléres eladási áron.” [6]

A Nivea hidratáló krémek sikerének kulcsa (a kedvező ár-érték arány mellett) a rendkívül hatékony marketing volt. Télen-nyáron, ősszel-tavasszal folyamatosan reklámozták a termékeket, elsősorban a női magazinok vagy a nőknek szánt képes mellékletekben. Mert a Nivea hatékony volt nedves és hideg időben, szélben, nyári napsütésben, borotválkozás előtt vagy háztartási munka után. Pesti Napló Képes Melléklete 1933.10.15. 11. Arcanum Digitális Tudománytár

A válságos idők nem csak nadrágszíjhúzást, hanem kreativitást is eredményeztek: a nagymamák által gyakorolt boszorkánykonyha, de a korszakban kapható vegyianyagokkal kicsit megspékelve (pl. a szintetikusan előállított talkum) visszatért a polgárság szépségápolási rutinjába. Egyre gyakoribb lett az otthon elkészíthető, ha tetszik DIY (do it yourself) kozmetikumok készítése és használata. Bár manapság ökológiai (és anyagi) megfontolások vezetnek a házilag készített, többnyire natúrkozmetikumok használatához, a harmincas években ez leginkább anyagi okokból vált (ismét) divatossá. A magazinok olvasói rovatai is gyakran közöltek otthon is elkészíthető recepteket. Például Dr. Altay is erre a problémára próbált meg alternatív megoldás nyújtani.

„Veszünk a gyógyszertárban 30 gramm tiszta talcumot [talkum], 26 gramm kaolint, 5 gramm magnesiumkarbonatot [magnéziumkarbonát] és 5 gramm úgynevezett „Zinkweiss”-t [cink-oxid]. Mindezt egy porcelántálba öntjük, jól elkeverjük és lassan, csepegtetve, annyi vizet teszünk hozzá, hogy egészen sűrű pép legyen. Minél sűrűbbre hagyjuk a pépet, annál jobban sikerül a kompakt. A sűrű pépet kis, tiszta fakanállal, vagy botocskával gondosan elkeverjük. A már előre odakészített üres púderesdobozba helyezzük a pépet és egyúttal megformáljuk a doboz alakja szerint. Ezután a megformált pépet, esetleg dobozostul együtt, az üres sütőbe tesszük körülbelül ötvenfokos hőmérsékletre. Ne legyen a sütő túlmeleg, mert akkor kiszáradásnál rögtön megreped a kompakt, hanem olyan legyen, amilyet a háztartásban langyos sütőnek nevezünk: nem sütési, hanem szárítási célra használatosnak. A kompaktot addig hagyjuk a sütőben, míg teljesen száraznak nem érezzük.”[7] – Dr. Altay Magda házi kompakt púder receptje 1935-ből. Egy hölgy szépségápolási cikkei között a legnagyobb kiadást a púder jelentette, mivel a  jó minőségű púder drága volt, s mert arányait tekintve ebből a termékből fogyott a legtöbb: „Púdert használunk mosdás után, naponta többször is, valahányszor az utcára lépünk. Szinte gépiesen nyúlunk a púderpamacshoz, a púderesdobozhoz.” 

Az első világháború után begyűrűzött trendeknek a második világháború utolsó éve(i) és az azt követő időszak vetett véget. Bár a második világháború első éveiben továbbra is lehetett kapni bizonyos termékeket, sőt az igényesség, a tetszeni akarás szempontjait szem előtt tartva használták is őket.

„1944. október 27. […] Otthon születésnap, 4 harisnya jött Svájcból, rengeteg mindent kaptam, házbeliek úgy kitettek magukért, mintha béke volna. A lányok krémet és púdert, bombakárosult Feri 471 l-es kölnit (24 P egy kis üveg!) szép virágok, fésű és Mari mindenféle kis gyártmánya.”

– részlet egy (felső)középosztálybeli nő, az Angol-Magyar Cérnagyár igazgatói titkárnőjének naplójából. Gergely Magdolna [Anka] 1944 októberében (!) születésnapjára akkor már luxuscikknek számító pipereszereket kapott. Anka naplója – 1944. március 14. – 1945. március 5., Budapest Negyed 10. évf. 3. sz. 134.

Igazán nagy törést a negyvenes évek vége és az új rendszer okozott a középréteghez tartozó magyar nők szépségápolási szokásaiban és test kultúrájában.

A cikk az Arcanum Digitális Tudománytár és a Napi Történelmi Forrás együttműködésével jött létre.


Felhasznált források

[1] Hatvany Lili: Öltözködés és divat. Budapest, Pest Napló Könyvek, 33.

[2] Tolnai Világlapja 1937. 37. évf. 18. sz. 37.

[3] Tolnai Új Világlexikona 16. kötet Sör-Táv, Tolnai Nyomdai Müintézet És Kiadóvallalat Részv.-Társ. Kiadása, Budapest, 1929. 252.

[4] Sznházi Élet 1931. 8. sz. 99.

[5] Színházi Élet 1934. 44. sz. 96.

[6]  Az Illatszerész 1935. 15. évf. 13. sz. 5.

[7] Dr. Altay Magda: Kompakt púder. Uj Idők 1935. 41. évf. 41.sz. 587.

Borítókép forrása: Karabélyos Péter/Fortepan

A háború alatti és a két világháború közötti női életmódtörténetről lásd bővebben Szécsi Noémi-Géra Eleonóra: A modern budapesti úrinő (1914-1939) 2017-ben megjelent kötetét.

Facebook Kommentek