A magánlevelezések tanulsága III. – Gazdasági helyzet a 19. század elején Kazinczy Ferenc szemszögéből nézve

Zsidai Réka

Cikksorozatunk következő részében Kazinczy Ferenc magánlevelezésének tükrében a napóleoni háborúk és a viszontagságos időjárási körülmények idején jelentkező gazdasági helyzetet vesszük górcső alá Széphalmon (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) és Petneházán (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), amely képet ad az egész Magyar Királyság gazdasági viszonyáról is. Kazinczy Ferenc részt vett a Martinovics-féle összeesküvésben, ezért 2387 napot töltött fogságban. Szabadulását követően, 1806-ban Széphalomra költözött, s negyvenhét esztendős korában fogott gazdasága kiépítéséhez, valamint a családalapításhoz.ⁱ Azonban nem élhetett felhőtlen boldogságban, ugyanis szembe kellett néznie a fogságának ideje alatt felhalmozódott, családját ért anyagi terhekkel.

„Szüléim hét vagy nyolcz Vármegyében bírtak, ‘s nem voltak olly gazdagok mint Somogyban némelly Nemes Urak, de olly gazdagságú embereket itt nem is találunk. Életben lévő onkelem [nagybácsi], Péter, a’ Vármegye’ leggazdagabbjai közzé tartozik, ‘s vejét, a’ Septemvir [hetes bizottsághoz tartozó] Vay Jósef eggyetlen fiját, az ez idén szerzett 490 ezeres birtok megvételében jól segéllette, noha Vay Jósef sokkal gazdagabb mint Kazinczy Péter. — Megholt Önkelem, András, pedig első háztartó (azaz hospitalis) embernek tartatott, ‘s olly birtokú volt hogy competált [megilleti] neki a’ biliárd és Glashaus [üvegház]. Ennek fija István bírja a’ Hegyaljai minden szőlők’ legszebbikét, az úgy nevezett Dorgót, ‘s a’ mi senkinek nincs a’ Hegyalján, a’ szőlő alatt emeletes háza, festett szobáji, ‘s quadrát kövekből épült nagy pinczéje van. Mi heten vagyunk testvérek. — Az Anyám 1790. megszóllíta hogy csináljak valami rajzolatot eggy házhoz mellyet nekem ő fog építeni, kicsinyt, nagyot, arra neki gondja nem lesz; legyen ollyan a’ millyet státusomhoz alkalmatosnak ítélek; mert épen eggy igen fényes, sőt igen ragyogó ház leányát forgattam elmémben, melly ha elsült volna, most nem — hanem én volnék . . . . Fő Ispán, — Commandőr és Excellenz. A’ leány Pápista volt; még pedig rettenetes Pápista Anya’ gyermeke. Bár csak ez a’ K[azincz]y Kálvinista ne volna! ezt mondogatá eggy Papnak, ‘s a’ Pap megsúgta nekem. Bőrt cserélni nekem soha sem volt gondolatomban ; de akkor azt hittem hogy az időkhöz képest el fogják nekem nézni hogy Kálvint hiszem az Isten’ legjobb Profetájának. Még a’ leány sem tudta hogy valamiről gondolkozom, noha derekasan közelíténk észre vehetetlen lépésekkel egymás felé. Én tehát levélben tettem kérdést a’ leány’ bátyjának, ha megengedi e hogy a’ leánynál szerencsét próbáljak, ‘s nem lesz e vallásom gátlásomra. Ez bejelenté az anyjánál ‘s húgánál, ‘s azt felelte hogy két kézzel fogad sógorának. Ezen válasz-vételekor már halálosan beteg vala Jósef, ‘s az ő halála egészen elváltoztatá a’ dolgokat, úgy hogy a’ leány talán csak a’ bátyja’ leveléből tudta, miről gondolkozám. — Ezen kinézések köztt én illy házat építetek Széphalmon eggy akkor tüskékkel benőtt tetőn: ‘s ez 1791. már be vala zsindelyezve, 1792. be boltozva kevés szoba híján, 1794-ben pedig elfogattattam. — 1801. Jún. 28d. szabadúltam meg. — Fogságom alatt az eggyik testvér öcsém a’ már elöregedett Anyámat egészen markába szorítá, úgy hogy a’ háznál, azaz az Atyám ‘s Anyám birtokaikban, mi hat testvérek, sőt maga az Anyám is semmik voltunk. A’ rossz embert lehetetlen volt bántanunk, mert akkor az Anyám mindég magát nézte megbántva. Eggyik testvéremet, Miklóst, Bihar Vármegyei V. Ispán Beöthy János barátunknak vejét, kimarta a’ háztól, ‘s meg nem engedte hogy az Anyám neki 1 xrt [krajcár] is adjon három eszt. alatt.(…)”ⁱⁱ

A kedvezőtlen körülmények ellenére végül feleségül vette Török Zsófiát – akiről korábbi cikkben olvashatunk –, s a Széphalomra való költözködés történetét így folytatja:

„Rettenetes históriák után mellyeket nekem elmondani kín, neked hallgatni unalom és borzadás volna, elvettem a’ feleségemet az Anyámnak örömére, ‘s dicsekedő örömére. Azonban a’ gonosz ember úgy vitte a’ dolgot hogy én férj valék, és atya, ‘s még nem volt sem lakásom sem jövedelmem, ‘s az Anyám házánál, hol laknom kellé, idegen és Vendég valék. Nekem parancsolnom nem vala szabad; ellenben ha ő Ér Semlyénbe [itt született Kazinczy] megérkezett, ő parancsolt, nem az Anyám és nem én. — Kértem Péchy Imrét, szólljon; nem használt, ‘s azt tanácslá, hogy kérettessem az Anyámat az Erdélyi Ganeellariussal. Napóleon Bécsbe jött 1805. Ki tudta mi lesz a’ világból? Szóllottam az Anyámmal, nem kértem sokat; csak lakást és annyit hogy élhessek. Nem használt. Elébe terjesztettem hogy az Udvarhoz kell recurrálnom [folyamodni]. Siketnek beszélltem, mert rettegett a’ fijától, kit Urrá teve. Illy elakadásban beadtam Protestatiomat [tiltakozás] az Öcsém ellen Abaujban, hol jelen sem valék magam. Közönséges vala az indignatio [felháborodás] ellene, ‘s az Anyám megszeppene, ‘s Péchy Imre által kezembe adata eggy írást, mellyben lakásomat Széphalomra téteti, eggy parányi birtokocskával, melly hozzám eggy egész téli napi távolságra feküdt.”ⁱⁱⁱ

Széphalom elhelyezkedéséről megtudhatjuk, hogy Sárospatakhoz (kollégiumáról és a Rákóczi-birtokról híres) három, míg Sátoraljaújhelyhez (Luther prédikációiról nevezetes), valamint Borsihoz (itt szülte meg Zrínyi Ilona fiát, II. Rákóczi Ferencet) egy órányira fekszik Abaúj vármegyében, alig ötszáz ölnyire Zemplén széléhez. Kazinczy leírása alapján egy idilli tájat képzelhetünk el az általa Széphalomnak (eredetileg Bányácska) nevezett helység kapcsán, ami a széphalmi író irodalmi tevékenysége nyomán vált nevezetessé.^iv

„Széphalom mintegy 20 házból álló praedium [birtok]. Halmán napkelet felé áll ide rajzolt házam, 150. ölnyire az ország’ útjához; a’ közt semmi fa nem lepi el, hogy a’ kinézés szabadon maradjon. Látom tehát Ujhelynek tornyát, Borsinak omladékit, a’ két Toronyát, Hosszú-Lázt, Csörgőt, Legényének és Lasztócznak parton épült Kastélyait (mellynek utóbbika a’ Kazinczy Péteré), Mihályit és a’ két Regmeczet. Kázmér 2. óra hozzám, de el fogják a’ hegyek. Nyugot felé pitvaram [udvar] ajtajából sivatag, erdős, de szép formájú nagy hegyeket látok. Bérczek nincs messzebb hozzám l ½ órányinál, szőlőm pedig eggy fertálynyinál. Toronya még eggy része a’ Nectárt termő Hegyaljának. Szép szőlejű hegyei előttem a’ szerint nyúlnak-el, mint eggy lefelé tartott szellőztető (Fächer; eventail), ‘s közttem és Toronya köztt eggy órányira a’ legszebb rétség, azután pedig szép mívelésű földek fekszenek, ‘s Legényétől, Csörgőn keresztül Ujhelyig megyén a’ Chaussée. Látok minden szekeret, üveg által pedig sokszor ki is ismerhetem. A’ birtok kicsiny, de szép. Horátznak szavai: Hoc erat in votis modus agri non ita magnus etc. egészen ezt a’ kis birtokot festi. Tibur és Praeneste nem lehetett szebb.”^v

A szabadulás után számolnia kellett azzal, hogy

„Az épület, úgy a’ mint ide festem, áll zsindely és boltozat alatt, de az ablakok és ajtók 1794 olta felveretlenűl állottak. Ha a’ szerencsétlen történet Budára, Brünnbe [város Csehországban, ma Brno], Kufsteinba [város Tirolban]‘s Munkácsra [város Kárpátalján] nem vitt volna, régen itt fogtam volna lakni már.”^vi

Kazinczynak azonban azzal is szembe kellett néznie, hogy a Kamara felszámolta a fogsága idején a rá fordított tartásdíjat, de a francia háborúk következtében jelentkező devalváció, valamint a kedvezőtlen időjárási körülmények hatására a rossz termés is további nehézséget jelentett számára. Anyagi helyzete akkor fordult valamelyest jobbra, s vált igazi gazdává, amikor 1812-ben bekövetkezett édesanyja halála:

„a’ Fels. Kamara először 1068 ftot [forint] fizettetett velem titulo expensarium in me factarum, holott mindég a’ magamén éltem fogságomban; annakutána pedig minteggy 500 ftot, mert, úgymond, az első calculus [számvetés] hibás volt. NB. Nem liquidalt [felszámol] semmit: de gondolnám a’ forspont [katonák szállítása] etc pénz lesz ez. Vedd ezekhez a’ devalvatiót [értékcsökkenéd], ‘s képzeld hogy’ éltem. Kazinczy Péter bír vagy fél milliommal, látta bajaimat, ‘s hiszed hogy segített? Nem rajtam, édes barátom, sem anya, sem testvér, sem atyafi, sem barát.”^vii

Az öröklés sem volt zökkenőmentes, ugyanis az osztozkodás során jelentéktelen részeket kapott a raboskodás idején ráfordított tartási költségek miatt. Annyi bizonyos volt, hogy végleg Széphalmon marad, hiszen az édesapja ottani tulajdonának az egyharmada őt illette meg, valamint birtokot kapott Tárkányban, Petneházán, s megkapta az igazán jó újhelyi szőlőbirtokot is, amit a bátyja elhanyagolt, de Kazinczy helyre szeretett volna állítani.^viii

„Az osztály engemet meghagyott Széphalmon és Regmeczen, ‘s az Anyámnak Petneházi (Szabolcs Várm.) ‘s az Atyámnak Kis-Tárkányi (Zemplény Várm.) portiójokat ‘s az Újhelyi szabad legjobb hegyen fekvő szőlőt adta birtokomba. Ez a’ szőlő előttem’ igen kedves, mert 1670 olta mindég Kazinczi birtok volt, ‘s olly bort terem mint Mád, Tálya és Tarczal. A’ leggonoszabb állapotban tartotta az öcsém, de 3 esztendő alatt megmutatom mi lesz. — Szüléim 7 Vármegyében bírtak, de hét testvér egyenlő részt veve ezekben, ‘s így gazdag nem vagyok. Ha is! arra szükség nincs. Legalább megszűnt nyomorúságom. Csak ifjabb volnék, ‘s adósságom ne volna. Az Öcsém az Oberster reám azt is hagya. — Miklós öcsém Pásztón, Semlyénben, Álmosdon és Szúnyogdon kapott részt.”^ix

Annak érdekében, hogy családját eltarthassa, a pénzt elő kellett teremtenie, azonban költségei napról napra megszaporodtak, melyről így írt:

„Csak éljek, csak feleségem éljen, ha gazdagok nem lesznek is, (a’ mire szükség nincs,) el lesznek úgy készülve, hogy magokat szerencsésekké tehessék; ‘s ki tudja, nem találják e fel az én halálom után azt a’ szerencsét, a’ mit én fogságom miatt elérni soha nem tudtam.”^x

A szükséges pénzt a birtokaiból próbálta kisajtolni, hiszen fő jövedelemforrásként a bor szolgált. Csak azzal az eshetőséggel nem számolt, hogy a körülmények nem lesznek kedvezőek, s nem hozzák meg a várt sikert. Gazdasági erő tekintetében vitathatatlanul a tájegységre nézve a legjelentősebb szerepet a szőlő és az abból készült bor töltötte be. Ám a Hegyalján elverte a szőlőket a jég és ez olyan súlyos csapást jelentett, ami természetesen nem járt következmények nélkül, vagyis általánossá vált az áremelkedés. Összevetésképpen, hogy érzékeljük a különbséget, Kazinczy gyermekkorában 810 forint volt az, ami akkor 5060.^xi Például Révai Miklós professzor koldussá vált az éktelen drágaság következtében, vagy egy öl fa 27 forintba került, a hazahozatással, felvágatással együtt pedig 30 forintba. Ehhez járult még hozzá a házbér, élelem, ruházat, orvosság, stb., ezért Kazinczy ekképp fakadt ki:

„Verje meg az Isten a’ vérszopó telhetetlen fösvény Földes Urakat: azok miatt kell még végtére is elvesznünk.”^xii

Ugyanakkor a bor nemcsak a gazdaságban töltött be kiemelkedő szerepet, hanem a mindennapi életben, irodalomban is. A széphalmi író a görög hagyományok felélesztésén, továbbvitelén fáradozott, ami a 18. században jelentkező klasszicizmusra volt jellemző. Akárcsak az ókorban, úgy a klasszicizmusban is a földi örömök kerültek hangsúlyos helyzetbe, amihez párosult a bor és a szerelem mind témájában, mind szellemiségében, ami magával hozta a könnyed szórakozás iránti igényt. Ezért is lehetett Kazinczy számára ekkora jelentősége, hogy a szüretelést már-már esztétikai szépségként mutatta be – talán pont a gyönyörtől megrészegülten.^xiii

Habár borszűke volt, Kazinczy mégsem volt irigy, hiszen egy hordót úgy töltött meg, hogy két barátjával, Kiss Jánossal és Cserey Farkassal megtudta osztani,^xiv sőt 1808-ban a szintén rossz évjárat ellenére küldött Rumy Károly Györgynek, a Georgikon professzorának is.^xv Olyannyira megnőtt a bor ára, hogy szinte lehetetlenné vált eladni. Ez a helyzet mindenki számára meglepetéssel járt:

„Ilyen áron soha sem hallott ember bort elkelni.”^xvi

Ez a csapássorozat az elkövetkezendő esztendőkben is folytatódott: 1808-ban még mindig kevés volt a termés a sok eső miatt, ami megmaradt a vesszőkön, az megrothadt. Ahol ötven hordót vártak, ott maximum tizenkettő lett.^xvii Kazinczy újra-újra ismételte gazdasági helyzetét, mindezt azzal a céllal tehette, hogy valaki anyagi támogatást nyújtson számára. Ha azonban a borokkal való kereskedés volumene nem csökkent volna, leróhatotta volna tartozásának kisebbik részét.^xviii A zsidó kereskedőknek ugyanis a galíciai Gubernium nem adott passzust (útlevél), mellyel Magyarországra jöhettek volna.^xix

Az 1809-es év is szüretmentesnek bizonyult Pesten, Győrben, és Bécsben is. A szőlő kevés, s rendkívül rossz volt. Nem volt sem elég bor, sem elég széna, ám felkelés annál inkább.^xx Ebben az évben jelent meg az országban Napóleon francia csapataival, s júniusban tört ki a győri csata, mely óriási terhet rótt Magyarországra. A Rumy Károlyhoz írt levélből megtudjuk, hogy Zemplén egy ezred felállítását ígérte, amelynek 1130 nemesi lovasból kellett állnia, melyhez kölcsönre volt szükségük: szerették volna, ha Őfelsége I. Ferenc (magyar és cseh király 17921835, Ausztria császára 18041835) 300,000 forintot, 6%-os kamattal kölcsönöz.^xxi

1810-re borzalmas áremelkedés jelentkezett, de Kazinczy szerint Bécsben még rosszabb volt a helyzet. Baljóslóan írta: „És mi áll még előttünk!”^xxii A só ára 7-ről 11 forintra és 50 krajcárra emelkedett, ezért egy hónapja nem lehetett sót kapni. Várható volt, hogy folytatódik ez a tendencia a bevételek növelése érdekében.^xxiii A Berzsenyi Dánielhez írt levélből kiderül, hogy 1810. június 3-án hirtelen beállt a hideg, dér borította el a termést, majd az esőzések jelentettek hatalmas csapást.^xxiv Az 1811-es bortermés kimutatása sem volt kedvező, és az 1813-as esztendő is csak bajjal járt, hiszen amellett, hogy Petneházán „a’ homok egészen elmaradtt, dinnye se lessz benne”, még tűzvész is támadt.^xxv

A Nyírségben elhelyezkedő Kazinczybirtokrészek állapotáról a Szűcs Dániellel való levelezése révén szerezhetünk információkat. A levelekből kiderül, hogy Szűcs Kazinczy birtokintézője, megbízottja lehetett, aki utasításokat hajtott végre,^xxvi de a levelekből többet nem tudunk meg róla. Szűcs jelentéséből kiderül, hogy a petneházi birtokon ismét rossz volt a termés:

„A’ szem ismét igen kevés, tsak 38 köböl lett. A’ gabona külömben szép és tiszta, ’s konkoly nélkül van”^xxvii

Ez 18141815-ben sem volt másképp Petneházán.^xxviii Ugyanakkor az is kiderül, hogy dohányt is termesztettek, noha az időjárás annak és a szénának sem kedvezett:

„Az idén azt is nagyon elverte nálunk a’ jég.”^xxix

1818 májusában ismét elverte szőlőjét a jég és olyannyira rossz volt a szüret, hogy egy olyan szőlő, mely már adott 80 hordó bort, most harmadfelet kínált:

„Irtóztató esztendő reám.”^xxx

Az aratás ugyanilyen kaotikus volt, míg a következő évben ugyanez háromszor ismétlődött meg.^xxxi 1817-re akkora éhség támadt, hogy a Vármegye ezer köböl gabonát kényszerült kiosztani.^xxxii

A csapások ellenére Kazinczy mégis talpon maradt, ami végtelen türelmének és megingathatatlan, kitartó hitének köszönhető, ami arra alapozható, hogy családja iránti szeretetéből és a közjó iránti elköteleződéséből fakadóan mindig erőt tudott nyerni, ami túllendítette az akadályokon. Helyzetéből való elkeseredettségében is a borhoz nyúlhatott, nemcsak a mulatozás kedvéért, hiszen jellemző a magyar emberre a ”sírva vigadás”.

Mint láttuk, az emberek hiába hitték, aki ír, annak van pénze, ezért kölcsönt nem kapott, hogy spekulálhasson. Végül kilátástalan helyzetében a kényszer arra vitte, hogy uzsorások kezébe essen.^xxxiii

„Ennyi szerencsétlenségeken felül jöve a’ Fiscus [kincstár], ‘s a’ reám tett költségek fejébe, noha mindég magamét költöttem ott, ‘s minden liquidatio [elszámolás] nélkül, azt parancsolja 1801. hogy fizessek 1068 ftot. Költsön vettem pénzt erre, ‘s az a’ költsön vett pénz még máig is nyom.”^xxxiv

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---