Bedeco, Leo és Limo – szocialista gasztrocsodák

Tóth Eszter Zsófia

Mi volt a közös e két termékben? Népszerűségük és az, hogy instant italporok voltak. Míg a Limo pezsgőport vízben oldva lehetett inni, de a történetek szerint rendeltetésszerűen a legkevesebben itták, addig a Bedeco népszerűségét a korabeli reklámnak köszönhette. A Limót gyakorlatilag a legtöbben úgy fogyasztották, hogy nem oldották fel vízben. Az 1970-es években a magyar fogyasztók osztrák, jugoszláv és szovjet jégkrémeket vásárolhattak, amíg be nem indult a hazai gyártás.

Egy visszaemlékezés szerint

“Vízben felkeverve kellemes, gyümölcsízű pezsgő üdítőital készíthető – állt a kis alumínium tasak hátoldalán. Három ízben került kereskedelmi forgalomba: citrom, narancs, meggy. Biztos csereeszköznek bizonyult az iskolában: két zacskó Limóért kaptam egy vízálló naptárt, szintén két zacskóért egy sportszeletet vagy egy golyórágót. A Limót vízben felkeverve soha nem fogyasztottam, kizárólag mutatóujjal; ami a tasakban ráragadt az ujjamra azt lenyaltam, majd vissza az ujjat a tasakba, és ismét előröl. Ha a tasakon nem megfelelően nagy nyílást téptem, az ujjam hozzáért a tasak oldalához, és ekkor kezdődtek a problémák: a tasak pereme nyálassá vált, és kezdett a Limo a tasakra ragadni, így csökkentve az addig hatékony benyálazott ujj technológiát. Egy-egy Limo elfogyasztása után az ujjam és a nyelvem piros, narancssárga vagy sárga lett, és ezektől az árulkodó jelektől órákig nem tudtam szabadulni.”

A Limót a Zamat keksz- és Ostyagyár 1969-től gyártotta.[1] Magyarázat nincs arra, hogy miért nem rendeltetésszerűen használták a terméket, talán annyi, hogy a pezsgőpor önmagában is finom volt és nem lehetett mindig felhígítani vízzel, nem voltak olyanok a körülmények. Az 1980-as évek nagy visszhangot kiváltott reklámja volt a Bedeco kakaó reklám, melyben két gyerek beszélgetett az instant – könnyen oldódó- kakaó italporról. Az instant kakaóitalpor sikere abban rejlett, hogy vízben vagy tejben is oldódott és a terméket azonnal fogyasztani lehetett, nem kellett főzni.

-Mi az, amit iszol?-

-Bedeco.

-Mi?

-Bedeco.

Valódi kakaóból instant kakaópor. Csak egy szó, Bedeco, máris kész a kakaó.”

A tévéreklám annyira népszerű lett, hogy már-már szállóigévé vált a Bedeco szó. Mit jelentett? Meglepő a válasz: Bakony Délker Cooperáció rövidítése.

“A Bedeco kakaót 35 millió forintos berendezéssel a Bakony Tsz készíti. A kakaóporról a Délker gondoskodik. A gazdasági társaságban 35 százalékos a külkereskedelmi vállalat és 65 százalékos a tsz érdekeltsége. Ilyen arányban osztoznak a nyereségen is.”

A zirci téeszben egy év alatt 450 tonna instant kakaóport állítottak elő.[2] A Szabad Föld megszólaltatta a sikeres zirci téesz elnökét is: 

“Waller István téeszelnök nyúlánk, sportosan öltözik. Bőrdzseki, szürke pantalló és szürke garbó. Rövidre nyírt, felkopaszodó, barna haj, kék szem, erős szemöldök, magas homlok jellemzi. Beszélgetés közben sűrűn dohányzik és gesztikulál. Olykor összeszaladnak a szeme körül a ráncok, homlokán is elmélyednek. Ő számolt be arról, hogy 1985 óta gyártottak kakaót és 1988-ban ebből 49 millió forint árbevételük volt.”[3] 

A Bedeco hazai gyártásával az instant kakaóimportot csökkentették. És bevezetése előtt hiánycikk volt a kakaópor.[4] Korábban, 1984 előtt 2000 dollárért vásároltak egy tonna instant kakaóport a „tőkés országokból.”[5] A Bedeco kakaó reklámot elkészítették később tihanyi visszhangos változatban is

A Bedecót aztán gyártották epres és banános italpor változatban is.

És mit érdemes tudni a Délker vállalatról, a forgalmazóról? A Délkert azért alapították a szocialista időszakban, hogy forgalmazza a Magyarországon nem gyártott élelmiszereket, elsősorban déligyümölcsöket, márkás italokat, tengerihal konzerveket. Az olajárrobbanás hatására a Délker hazai vállalatokkal kooperálni kezdett. Például az Olympos citromlevet először készen vették, később már csak a levet vásárolták meg külföldről és itthon palackozták. Ezt is továbbfejlesztették úgy, hogy csak a sűrített gyümölcslét vásárolták meg, itthon hígították, palackozták. Hasonló átalakuláson ment keresztül a Martini is. A Bedeco esetében, mivel a termék nagy része 77%-a cukor volt, így könnyen lehetett itthoni termékkel helyettesíteni az importárut.[6] Érdekességként megjegyzem, hogy a Nesquik kakaóit 1983 óta csomagolták Magyarországon, nem gyártották (ez volt az első instant kakaó a piacon, 1948-ban az USA-ban).[7] A Bedecót, amelyik magyar termék, ma is gyártják, az eredeti helyen, Zircen.

Ahogy már említettük, az 1970-es években a magyar fogyasztók osztrák, jugoszláv és szovjet jégkrémeket vásárolhattak. Olyan népszerű volt a termék, hogy hazai jégkrémgyártásba kezdtek 1975-ben, ez volt a Leó. Eleinte pálcás, majd poharas és családi változatban is gyártotta a Budatej Gazdasági Társaság, amelynek bázisa volt a Sasad Tsz. Annak törökbálinti tejüzemében kezdték el gyártani a jégkrémet. Ez az üzem naponta 60 ezer liter feldolgozására volt képes, háromféle módon: tejet, sajtot és jégkrémet állítottak elő. A Leó jégkrémet mínusz 18 fokon fél évig is tárolni lehetett.

“A háziasszony bátran vásárolhat belőle, mert bármikor előveheti a hűtőszekrényből, s tálalhatja a családnak a finom desszertet. Előnye a fagylalttal szemben az is, hogy nem bántja a gyerek torkát, mert nincs benne jégkristály. Mínusz 18 fokon is sima, krémszerű anyag, s nagyon egészséges, tápláló csemege.”

– ecsetelte előnyeit Németh Péter, az üzem vezetője. A jégkrém alapanyaga tej, tejszín, cukor és csokoládépor volt. Banánnal, naranccsal, meggyel, rummal és dióval ízesített változatait lehetett kapni. Az első gyártási évben nyolcmillió pálcikás Leót gyártottak, 1978-ban már 41 milliót, 1980-ban 60 milliót készítettek belőle. Pécsett, Keszthelyen, Győrben, Kecskeméten, Szeghalmon és Nyíregyházán építettek hűtőraktárakat a jégkrémnek.[8]

Arra, hogy a Leó milyen nosztalgikus érzéseket kelt, jó példa egy 2010-es visszaemlékezés: 

“Na, hány forint volt 1977-ben a Leó jégkrém? – kérdeztem egy nemzedéktársamtól, s habár nagy megelégedésemre szolgált, őszintén szólva egy csöppet sem lepett meg, hogy azonnal rávágta: három. Az ember, már ha egy bizonyos generációba tartozik, tudja az ilyen dolgokat. Ismeri például a Leó csokiburkolatának roppanását, a fapálcika (szerencsére puhára ázott) szálkáit – elvégre egy csepp sem maradhatott a termékből, amely másfélszer annyiba került, mint egy kétgombócos fagylalt.”[9] 

A szocialista időszak két másik jégkrém márkája a Roll és a Panda Prím nem hagyott ilyen maradandó emlékeket. Annak ellenére sem, hogy a Három kívánság tévéműsorban az egyik kívánság az volt, hogy a Roll jégkrémgyárba látogassanak el és a Dolly Roll zenéljen.

Úgy vélem, mindhárom termék iránti nosztalgia ahhoz köthető, hogy a szocialista időszak szegényesebb ízvilágában mindkettő markáns, emlékezetes ízvilágot képviselt. Amely természetesen összekötődik egy generációs emlékezettel, a gyermekkor iránti nosztalgiával.


Jegyzetek

[1] Világgazdaság, 1969. szeptember 6. 8.

[2] Népszabadság, 1988. október 5. 6.

[3] Szabad föld, 1988. május 6. 4.

[4] Világgazdaság, 1984. február 23. 3.

[5] Népszava, 1986. március 28. 4.

[6] Népszava, 1985. május 11. 4.

[7] Világgazdaság, 1986. október 18. 4.

[8] Népszabadság 1980. július 1. 6.

[9] Népszabadság, 2010. március 13. 20.

A nyitóképen egy 1985-ös kakaósdoboz

Facebook Kommentek

További írásaink