A mai ember megjelenése Európában

Az anatómiai értelemben vett mai ember (Homo sapiens) sikeres elterjedéséhez az is hozzájárulhatott, hogy képes volt alkalmazkodni a megváltozott életkörülményekhez, ezáltal továbbfejlesztve az eszközkészítő készségeit. A 150 éve, 1868-ban a franciaországi Crô-Magnonban feltárt maradványok révén pedig kicsit közelebbről is megismerhettük őseinket. A Homo sapiens megjelenésének helyszíne még mindig vita tárgya. Az Etiópiában (Omo-folyó, Turkana-tó), Tanzániában (Laetoli) és Dél-Afrikában (Kelders-barlang, Florisbad) talált 100-150.000 éves emberi koponyák, illetve egyéb leletek és az ezeken végzett genetikai vizsgálatok alapján többen úgy vélik, hogy a Homo sapiens Afrikából ered. Afrikán kívül Izraelben (Qafzeh és Skhul barlangok) találtak hasonló felépítésű emberi maradványokat, amik kb. 90-100.000 évesek lehetnek, és ezek lehetnek a Homo sapiens Afrikán kívüli előfordulásának első bizonyítékai. Mind Afrikában, mind Izraelben archaikus kőeszközöket is találtak az emberi maradványok mellett.

A mai ember valószínűleg 50-60 000 évvel ezelőtt jelent meg Eurázsia területén. Paleoantropológusok szerint ez a terjeszkedés egybeesett a nyelv és a modern technológiai eljárások kifejlesztésének időszakával. Azonban ennek időpontját és lefolyásának hosszát illetően még mindig nincs egyetértés. Egyesek szerint a változás 100.000 évvel ezelőtt kezdődött és fokozatosan zajlott le, mások szerint később kezdődött és hirtelen ment végbe. Ezek az emberek feltehetően már használtak valamilyen nyelvet.

„A maradványok anatómiai vizsgálata nem bizonyítja kétséget kizáróan a nyelvhasználatot – nem is veti el ugyan –, inkább a díszítések, vésetek, szobrok és más szimbolikus jelentőségű tárgyak”,[1]

ebből következően tehát a fejlett eszközkészítő technikák meglétére alapozzák. Ahogy az is vitatott, hogy az izraeli maradványok mellett talált tárgyak rituális sírmellékletként kerülhettek az elhunyt mellé. A kenyai Enkapune Ya Mutóból előkerült 46.000 éves, strucctojáshéjból készült füzér viszont ezt a célt szolgálhatta.

Mindenesetre ebben az időszakban a mai ember nagyjából teljesen leváltotta az archaikus ember eurázsiai populációit, sőt Ausztráliába is eljutott 35.000 évvel ezelőtt. Eurázsia északi területein feltehetően 40.000 évvel ezelőtt jelent meg, ezt Bulgáriában (Bacho Kiro) és Oroszországban (Kosztyenki) talált leletek bizonyítják. A csontvázak alapján még a trópusi életkörülményekhez igazodó tulajdonságokat lehet rajtuk kimutatni, azonban az egyre fejlettebb eszközhasználat segítségével ezek az emberek már képesek voltak alkalmazkodni az északi féltekén uralkodó, hidegebb éghajlati körülményekhez: mesterséges lakóhelyeket építettek, csonttűvel ruhát varrtak. Valószínűleg innen terjeszkedtek nyugat felé, majd 30.000 évvel ezelőttig szinte teljesen kiszorították az itt élő neandervölgyieket. Azt még mindig nem tudni hogyan történt mindez. Ami biztos, hogy a régészek eddig nem találtak modern emberhez kapcsolható nyomokat neandervölgyi rétegek alatt. Európa nyugati részén Ausztriában (Willendorf), Németországban (Vogelherd), Angliában (Paviland) és Franciaországban (Crô-Magnon) bukkantak rá a mai ember maradványaira.

A crô-magnoni sziklamenedék (Wikimedia Commons)

A franciaországi sziklamélyedésben fekvő leleteket 1868 márciusában, egy útépítés során fedezték fel Les Eyzies falu közelében, majd Louis Lartet tárta fel a kőmenedéket, Henry Christy támogatásával. Az ott talált emberi csontokról megállapították, hogy az itteni típuspéldányok (Crô Magnon 1) a Homo sapiens egy korai, felső paleolitikum idején élt maradványai, illetve hogy nem azonosak az ekkoriban Nyugat-Európában élő Homo sapiens neanderthalensis fajjal. A barlangban négy felnőtt és egy kisgyermek csontvázát valamint egyéb csonttöredékeket találtak. Az emberi maradványokon, és a mellettük talált állati csontokon végzett vizsgálatok alapján a leletek kb. 30-32.000 évesek lehetnek. Egyébiránt manapság már ritkán használják a crô-magnoni ember elnevezést, mivel a felfedezése óta megállapították, hogy nem egy különálló Homo sapiens fajról van szó, ezért a kutatók inkább már anatómiailag modern embernek (AMH) vagy korai modern embernek (EMH) nevezik a felső paleolitikum idején élt őseinket.

A mészkőbe vájt menedékben az emberi csontok mellett talált kagylók és állati eredetű fogak (amelyek megmunkáltsága talán arra utal, hogy csüngő- vagy nyakláncdíszként használták őket) alapján ezeket az embereket szándékosan, temetkezési rituáléval kísérve helyezték el ezen a helyen. Hasonló rituális temetkezés lehetett a Lagar Velho-i menedékhelyen (Portugália) talált kb. 24.000 évvel ezelőtt élt kisgyermeké is, akinek a testét vörös okkerrel fedték be a temetés előtt. Más temetkezéseknél egyszerűen csak a sírba szórták az okkerport. A rituális gyászszertartás során az elhunytakat változatos testhelyzetekben temették el, gyakran kisebb tárgyakkal együtt.

A korai modern emberek külsőre nem sokban különböztek a mai modern embertől. Kissé robosztusabbak, magasak voltak, erős végtagokkal és széles arccal. Crô-Magnon 1-nek (50 évesnél fiatalabb férfi) magas, kerek koponyája és szinte függőleges homloka volt.

Crô-magnoni férfi koponyája (humanorigins.si)

Az itt feltárt maradványok alapján továbbá az is megállapítható, hogy az ekkoriban élt emberek nagy fizikai terhelésnek voltak kitéve. Az egyik férfinél gombás fertőzés, többeknél a nyaki csigolyák deformálódása mutatható ki, ami traumás sérülésre utal, a felnőtt nő koponyáján pedig egy régebben keletkezett, de begyógyult törés látható. A tény, hogy ezek az emberek ilyen súlyos sérüléseket is túléltek, arra enged következtetni, hogy a közösség tagjai ápolták egymást és odafigyeltek egymásra.

Észak-Eurázsiában a lelőhelyek alapján a mai ember művészi tevékenységeket is folytatott, illetve rituális temetkezéssel vettek búcsút az elhunytaktól. A régészek a különböző  európai lelőhelyekről elnevezett aurignaci, solutréi, gravetti és magdaléni kultúrával azonosítják a felső paleolitikum idején élt korai modern ember kultúráját Európában. Ezek tipikus példái a Vénusz-szobrok, illetve a főleg Nyugat-Európában talált barlangrajzok.

A valószínűleg termékenységi célból készített női szobrok két legjellemzőbb tulajdonsága az arc kidolgozásának hiánya és a gömbölyded testalkat. Ugyanakkor előfordulnak annyira absztrakt megformálások, hogy néha azt is nehéz megállapítani, hogy embert ábrázol egyáltalán. A női figurák népszerűségét mutatja, hogy Nyugat-Európától Szibériáig előfordulnak ilyen leletek, viszont nyugatról kelet felé haladva észrevehető, hogy a figurák egyre stilizáltabbak. Híres szobrok például a Willendorfi Vénusz (Ausztria), a Dolní Věstonice-i Vénusz (Csehország), de ugyanebből a régióból került elő egy mamutagyarból faragott, valószínűleg nőt ábrázoló, erősen stilizált szobrocska.

[1] [2]

Természetesen más szobrocskákat is készítettek, kisebb, az aurignaci kultúrából származó, mamutagyarból faragott állatalakokat találtak például Németország területén egy depozitban (Vogelherd).

[1] [2]

A barlangrajzok festéséhez vas-oxidot, vörös és sárga okkert, a fekete színhez mangánt vagy még valószínűbb, hogy faszenet használtak. Ezeket vagy önmagukban használták krétaként, vagy előfordult, hogy vízzel, esetleg állati zsiradékkal keverték be őket. A XX. század első felében a barlangrajzok tekintetében a régész Henri Breuil négy fejlődési szintet különített el, bár manapság már megkérdőjelezik ezek különválasztását, a munkafolyamatot illetően inkább két szakaszra osztják: aurignaci-périgordi és solutréi-magdaléni. Az első szakaszra a csak ujjal festett rajzok jellemzőek, bár egyes helyeken már megjelenik a vonalak bekarcolása is. Emellett a korai munkák jellegzetessége a kevert perspektíva, amikor az állatokat – általában felnőtt egyedeket – teljesen profilból ábrázolják, viszont egyes részeit, mint például a szarvait vagy a patáit úgy, mintha szemből látnánk. Ugyanakkor mindegyik korszakra jellemző, hogy

“kevés a jelenet, és nincs semmi háttér, sem növényzet körülöttük. Általában az alapvonal is hiányzik. A barlang falának repedéseit, mélyedéseit és domborulatait gyakran igényes és kifinomult munkával dolgozták bele az ábrákba.”[2]

Továbbá csak néhány helyen fordulnak elő (eddig Franciaországban és Dél-Spanyolországban), de kétségtelenül az aurignaci kultúrára jellemzőek a kézrajzok is. Vagy a festékes tenyerüket nyomták a barlang falára, vagy a tenyerüket a falon tartva fújták, illetve szórták körbe. Érdekes megfigyelés, hogy a negatív kézlenyomatokhoz a bal kezet, a pozitív lenyomatokhoz a jobb kezet használták.

A második szakasz kezdetét nehéz megállapítani. Amik valószínűleg már a solutréi kultúra termékei, azok a Le Roc de Sernél (Franciaország) talált mészkőfríz rajzai. Bár ezek annyira nem számítanak barlangrajznak, mert súlyos kőtömbök ugyan, de hordozhatóak. Illetve valószínűleg a lascaux-i barlang (Franciaország) egyes ábrái is ehhez a korszakhoz tartozhatnak.

A barlangrajzokkal kapcsolatban két dolog szorul magyarázatra, hogy miért festették ezeket a képeket, illetve miért fordulnak elő a barlangok hátsó, nehezen megközelíthető, tehát a legtöbb ember számára kevésbé látható részein is. Viszont elég keveset tudunk a művészet ezen ágának valódi jelentéséről. John Waechter szerint a l’art pour l’art túl egyértelmű magyarázat, ez viszont nem indokolná a barlangrajzok nagy részét, maximum a személyes tárgyak díszítéseit. A rajzok elhelyezkedését illetően a kutatók több lehetséges magyarázatot is találtak. Az egyik indoklás szerint a totemizmushoz lehet köze. Eszerint egyes emberi közösségek egy tárggyal, általában állattal vagy növénnyel azonosítják magukat, amihez különleges kapcsolat fűzi őket. Ez legalább néhány esetben megmagyarázná egyes állatok rajzait, amik így egy totemikus rituálé keretében kerültek a falra. Egy másik, valószínűbb magyarázat szerint “megidéző” mágia lehetett, amely által a vadász hatalmat szerzett az állat felett azzal, hogy lerajzolta azt a vadászatot megelőzően. Ez a vadászatot segítő varázslat akár indokolhatná is azt a rengeteg rajzot, amin az állatokat megsebezve vagy oldalukból kilógó lándzsával ábrázolják. Egy átfogó vizsgálat pedig során megállapították, hogy bizonyos állatok mindig a barlang falának egy bizonyos pontján kapnak helyet. A bölényeket, lovakat és mamutokat túlnyomórészt a fő termek központi helyén ábrázolták, a medvéket és oroszlánokat ennél kissé hátrébb, a szarvasokat pedig oldalt, a félreesőbb falrészeken. Azonban ez is csak bizonytalan következtetés, és a feltárt barlangrajzok becsült kora miatt inkább csak a későbbi időszakokra vonatkoztatható, mindenesetre fellelhető valamilyen rendszer a korai modern emberek barlangdekorációival kapcsolatban.

 


[1] Hoffecker, John: A mai ember térhódítása. In: Bahn, Paul G. (szerk.): A régészet világatlasza. Kossuth Kiadó, Budapest, 2002, 28.

[2] Bahn, Paul G.: A jégkorszak művészete. In: Bahn, Paul G. (szerk.): A régészet világatlasza. Kossuth Kiadó, Budapest, 2002, 33.

Felhasznált irodalom:

What does it mean to be human?

Why don’t we call them Cro-Magnon anymore?

Bahn, Paul G.: A jégkorszak művészete. In: Bahn, Paul G. (szerk.): A régészet világatlasza. Kossuth Kiadó, Budapest, 2002. 32–33.

Hoffecker, John: A mai ember térhódítása. In: Bahn, Paul G. (szerk.): A régészet világatlasza. Kossuth Kiadó, Budapest, 2002. 28–29.

Waechter, John: Man before History. Peter Bedrick Books, New York, 1990.

A nyitóképen egy Lascaux-i barlangrajz

Facebook Kommentek

További írásaink