Képek egy oszmán krónikából: hogyan néz ki a Tarih-i Üngürüsz?

Kanyó Ferenc

Nemrég járta körbe a médiát az a hír, hogy Grandpierre Attila és társai újra kiadták a Tarih-i Üngürüszt. Az oszmán-török krónika neve az őstörténet iránt fokozottan érdeklődők körében nem hangzik ismeretlenül, az elmúlt fél évszázadban a szövegének több kiadása is napvilágot látott. A sokak által rejtélyesnek ítélt forrás valójában egyáltalán nincs rejtve a nagyközönség elől. A teljes krónika valamennyi lapja elérhető már a világhálón, ezekből szemeztünk a Képes Történelem rovatunk legújabb írásában.

 

A Tárih-i Üngürüsz első oldala. (A kép forrása: MTA Könyvtár Ms Török F. 57. Tárih-i Üngürüsz)

Vámbéry Ármin 1860-ban adott hírt arról a Magyar Akadémiai Értesítőben, hogy a Magyar Tudományos Akadémia könyvtára egy latin nyelvű magyar krónika fordításával gyarapodott. Az a tény, hogy ő maga bukkant a kéziratra, és ajándékozta oda az akadémiának, csak a Magyar Akadémiai Értesítő következő évfolyamából derült ki, amikor Budenz József írt a török nyelvű krónikáról egy cikket. Ebben a következőket írta: „Kétségkívül magyar histórikus előtt igen érdekes, de még magyar nyelvész előtt is igen becses irodalmi emlékkel gazdagította meg Vámbéry úr a Magyar Akad[émia] könyvtárát, midőn a maga nemében egyetlen, török nyelven írt magyar krónikánk, a Târîkh-i Üngürûsznak igen csínos kéziratát megküldé.” Ugyanakkor írásából az is kiderült, hogy őstörténeti jelentőséget a műnek nem tulajdonított.

A Tárih-i Üngürüsz címlapja. (A kép forrása: MTA Könyvtár Ms Török F. 57. Tárih-i Üngürüsz)

Bár a Tárih-i Üngürüszként említik, Hazai György a szövegkiadásában egyértelművé teszi, hogy a mai török helyesírás szerint Tarih-i Ungurusnak kellene írni, ahogy a tudományos átírás sem használ ékezeteket. Ebben a cikkünkben a hagyományosan elterjedt ékezetes forma mellett maradunk. A címlapon egy korábbi tulajdonos, Muhammed Amin Abu l-Isad Tüstürzáde neve olvasható, valamint egy másik bejegyzés amely szerint a kézirat Rasidü l-Ungurusi kezébe került. Utóbbi név (Magyarországi Rasíd) mögött Vámbéry Ármin rejtőzik.

A Tárih-i Üngürüsz kettes számmal ellátott oldala. (A kép forrása: MTA Könyvtár Ms Török F. 57. Tárih-i Üngürüsz)

A Tárih-i Üngürüsz kézirata 210 lapból áll. Az író nem számozta őket, azt egy későbbi kéz, feltehetően a 19. században, vezette fel az oldalak bal felső sarkába. A világos-, és középbarna színű európai papír vízjelezett, az egyes oldalak nagysága 35 x 27 cm. A szöveg alapvetően fekete tintával íródott, ám egyes kiemeléseket vörös tintával vetettek papírra, ahogy az a fenti oldalon is látható. A műből egyetlen példány készült, amely Magyarországon található.

A Tárih-i Üngürüsz 39b számú oldala. (A kép forrása: MTA Könyvtár Ms Török F. 57. Tárih-i Üngürüsz)

A szövegben számos kihagyás található. Ezekbe elsősorban személy-, és helyneveket, kisebb részben évszámokat tervezhetett a szerző, a fennmaradt szöveg alapján. Ezeket alighanem később akarta pótolni, ám erre már soha nem került sor. Lehetséges magyarázat az is, hogy a művet nem maga a szerző vetette papírra, hanem egy másolóval dolgozott, és a bizonytalan elnevezéseket később szándékozta beírni. A kihagyások száma feltűnően nagy a mű első felében, a 39b lapig terjedő Nagy Sándor történetben, de a további szakaszokban is bőséggel találunk belőlük.

A Tárih-i Üngürüsz 69a számú oldala. (A kép forrása: MTA Könyvtár Ms Török F. 57. Tárih-i Üngürüsz)

A Tárih-i Üngürüsz szerzőjéről, Mahmúd Terdzsümánról sokáig csak találgatott a kutatás. Felmerült az az ötlet is, hogy esetleg magyar, vagy magyarországi születésű lenne. Az utóbbi évtizedekben azonban az Oszmán-Török Birodalmat kutatók sikeresen vázolták fel Mahmúd pályafutását. Ennek alapján Mahmúd egy bécsi zsidó kereskedő fia volt, aki egy állás megpályázásához készítette el a Tárih-i Üngürüszt. A magyar személy-, és földrajzi nevekben található hibák arra utalnak, hogy vagy ő, vagy az írnoka nem volt járatos a magyar viszonyokban. Blaskovics József “népi jellegű munkának” tartotta, még Hazai György más oszmán irodalmi művekhez hasonlítva egyszerű nyelvezetűnek nevezte a Tárih-i Üngürüszt. Sudár Balázs viszont ezzel szemben egy igazi oszmán udvari krónikának tartja.

A Tárih-i Üngürüsz 79a számú oldala. (A kép forrása: MTA Könyvtár Ms Török F. 57. Tárih-i Üngürüsz)

Mahmúd saját bevallása szerint Usztulni Belgirád (Székesfehérvár) városának elfoglalásakor egy latin nyelvű könyv került a kezére, amely Ungurusz tartomány történetéről szólt. Ez azonban egy irodalmi fordulat is lehet. A mű tanulmányozása során kiderült, hogy Mahmúd alapvetően Thuróczy János Magyarok története című krónikájának felépítését követi. Ezt egészítette ki a Iustinus-féle Nagy Sándor történettel, amelyet a műve elejére csatolt. Ezen kívül terjedelmes részletek találhatóak benne a tatárjárásról. Csakhogy Thuróczy munkájával együtt jelent meg nyomtatásban Rogerius: Siralmas ének című munkája, amely pont a mongol invázióról szól. Ennek nyomán feltételezhető, hogy Mahmúd egy nyomtatott Thuróczyt használt fel a Tárih-i Üngürüsz megírásához. Ezt a feltételezést erősíthető, hogy Mahmúd részt vett egy diplomáciai küldetésben, amelynek során az oszmánok képviselői egy olyan ajándékot kaptak, amely tartalmazta Thuróczy művét.

A Tárih-i Üngürüsz fedelének belső oldala. Az itt látható szöveg eredetileg a számozott első oldalt megelőzően állt, ám a restaurálás során kiesett a kötésből, ezért a borító belső oldalára ragasztották rá. A szövegben a skorpiók elleni védekezéshez ad tanácsot, nem részese a krónikának. (A kép forrása: MTA Könyvtár Ms Török F. 57. Tárih-i Üngürüsz)

Budenz József cikke után a Tárih-i Üngürüsz sokáig kutatatlanul maradt az MTA Keleti Gyűjteményében, ám a róla keringő történetekkel ellentétben semmilyen tiltás nem volt az oszmán-török krónikával kapcsolatban. Léderer Emma 1952-ben felhasználta a forrást egy munkájában, majd Hazai György 1961-ben, egy Acta Orientaliában megjelent cikkében jelezte, hogy a kézirat szövegét le akarja fordítani és ki akarja adni. Bár Hazai György több cikkel jelentkezett a krónikáról, a kiadás nem történt meg. Az események ezt követően olyan fordulatot vettek, amely utólag már nehezen kibogozható, és a megítélése elsősorban attól függ, hogy kit kérdezünk meg.

A Tárih-i Üngürüsz 7b számú oldala. Az oldal jobb alsó felében vélhetően 19. századi magyar nyelvű széljegyzet olvasható, amely a szöveg tartalmát foglalja össze. (A kép forrása: MTA Könyvtár Ms Török F. 57. Tárih-i Üngürüsz)

Geönczöl Gyula, a Tárih-i Üngürüsz egy 1988-as kiadásához írt előszava szerint 1971-ben, Zakar Andrástól hallott először a Tárih-i Üngürüszről. Először az Isztambulban lévő Tárih-i Üngürüszt akarták megszerezni, ám nem sikerült. (Közbevetőleg kell megjegyeznem, hogy az isztambuli Tárih-i Üngürüsz nem azonos Mahmúd Terdzsümán munkájával, hanem a tizenöt éves háború történetét dolgozza fel). Ezt követően mikrofilmen szerezték meg a kézirat másolatát az MTA-tól, majd Grandpierre K. Endre segítségével eljuttatták a Blaskovics Józsefhez, a Prágai Egyetem turkológusához, hogy fordítsa le. A Magyar Tudományos Akadémia részéről Ligeti Lajos (akit sok helyen tévesen Ligeti Alajosnak neveznek) Geönczölék szerint keresetlen szavakkal próbálta meg lebeszélni őket a megjelentetésről, sikertelenül. A másik szemszögből nézve úgy tűnik, hogy Grandpierre Endre és társai súlyos tudományetikai vétséget követtek el, amikor önhatalmúlag előbb megjelentettek egy olyan szöveget, amelynek a kiadásán mások dolgoztak.

A Tárih-i Üngürüsz 209b számú oldala. (A kép forrása: MTA Könyvtár Ms Török F. 57. Tárih-i Üngürüsz)

Végül 1982-ben jelent meg először a Magvető Kiadónál Blaskovics József fordításában a Tárih-i Üngürüsz, ám ezzel mindenki elégedetlen volt. Hazai György “rendhagyó publikációnak” nevezte, amely a legalapvetőbb szövegkritikán alapuló fordítás igényeit sem elégíti ki. Geönczöl Gyula és Grandpierre K. Endre is elégedetlen volt a megjelent munkával, álláspontjuk szerint valakik szándékosan belehamisítottak a szövegbe, hogy hiteltelenítsék azt. Ezért később újabb kiadásokat jelentettek meg, például 1988-ban Clevelandben, vagy 1996-ban Léván. Hazai György végül ugyanebben az évben publikálta a Tárih-i Üngürüsz fordítását és szövegkritikai kiadását, amely 2009-ben Dunaszerdahelyen jelent meg újra. Időközben elkészült a mű német nyelvű fordítása is.

A Tárih-i Üngürüsz 210a számú oldala, az utolsó oldala a műnek. (A kép forrása: MTA Könyvtár Ms Török F. 57. Tárih-i Üngürüsz)

A Tárih-i Üngürüsz manapság már bárki által hozzáférhető, tanulmányozható. És bár úgy tűnik, hogy a magyar őstörténettel kapcsolatosan nem állít mást, mint a többi magyar krónika, mégis fontos része a középkori krónikairodalmunknak, mert egyedülálló módon oszmán-török környezetben maradhatott fent.


Források:

Valamennyi kép, a teljes Tárih-i Üngürüsz összes oldala megtekinthető a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának honlapján:

A Vámbéry-gyűjtemény honlapja

A Tárih-i Üngürüszről készült összes kép

A cikkhez felhasznált képek a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának honlapjáról származnak, teljes nagyításban a fentebbi linkről érhetőek el.

Felhasznált irodalom:

Sudár Balázs: Elveszett őskrónika törökül? Előadás.

https://mtabtk.videotorium.hu/hu/recordings/8648/elveszett-oskronika-torokul

Nagy Szülejmán udvari emberének magyar krónikája. A Tarih-i Ungurus és kritikája. Fordította és a bevezető tanulmányt írta: Hazai György. Budapest, 1996. Akadémiai Kiadó.

Kanyó Ferenc: Eltitkolt őskrónika? tenyleg.com 

Grandpierre K. Endre: Tárih-i Üngürüsz. Egy ezer éve bujdosó magyar ősgeszta titokzatos történetének peranyaga. In: Üzenet és titok. Szellemi szabadságharcunk kézikönyve. Budapest, 1995. Titokfejtő Könyvkiadó

A magyarok története. Magyarország története: Tárih-i Üngürüsz vagyis Üngürüsz története. Magyar történet: Macar Tárih-i vagyis Madzsar Tárih-i [fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Blaskovics József] [az előszót írta Vass Előd]. Budapest, 1982. Magvető Kiadó.

Mahmúd Terdzsümán: Magyarország története: Tárih-i Üngürüsz vagyis Üngürüsz története. Magyar történet: Macar Tárih-i vagyis Madzsar Tárih-i. Az 1740. évi Névtelen. [a két munkát török kéziratból fordította, a jegyzeteket és az utószókat írta Blaskovics József] [Az előszór írta és a kötetet szerkesztette: Geönczeöl Gyula]. Cleveland, 1988. II. Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus.

Facebook Kommentek

További írásaink