Egy rablással gyanúsított postamester levele

A történelem során számtalanszor fordult elő, hogy valaki, valakik egy felsőbb hatósághoz, parancsnoksághoz, minisztériumhoz vagy magához a legfőbb hatalmat birtokló királyhoz, császárhoz írtak levelet segítséget kívánó ügyük megoldásának reményében. E kérelmek a legkülönfélébbek lehettek, hisz akad például, aki csak valamilyen támogatást szeretett volna kapni, de akadt, aki egyenesen az életéért könyörgött, vagy csak nyomorúságos helyzetén szeretett volna valahogy javítani. Ezt az utat választotta Roxer Mihály, az egykori komlóskeresztesi [ma Szlovákiában található] postamester is, aki a vele szemben fennálló igazságtalanság miatt írt levelet Baross Gábor kereskedelemügyi miniszterhez.

Távírda kapcsolókészülék a millenniumi kiállításon (Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Levéltári jelzet: HU.BFL. XV.19.d.1.10.150.)

Roxer Mihályt azzal vádolták, hogy az 1891. augusztus 1-én Komlóskeresztes és Karácsonmező között történt postarablást ő követte el. A több hónapos vizsgálati fogság során azonban bebizonyosodott, hogy ártatlan, eközben viszont az állását elveszítette. A sokszor csak “vasminiszterként” emlegetett Baross Gáborhoz írt tehát levelet, kérve, hogy helyezzék vissza a postához. A miniszter ekkor nemcsak a közlekedés területén hozott reformjai miatt vált ismertté, a Magyar Királyi Posta is nagyot fejlődött minisztersége alatt. Ahogy Hencz Lajos fogalmaz könyvében: “éppen ideje volt már, hogy olyan energikus, semmitől vissza nem rettenő miniszter kerüljön intézetünk élére, mint Baross”.  Többek között neki volt köszönhető, hogy létrejött a postatakarékpénztár, egyesült a posta és a távírdaszolgálat, elindult a postai és távírdai tisztképző tanfolyam, de számos dologgal bővültek a postai szolgáltatások is. Roxer Mihály ezek után joggal remélhetett pozitív választ az alábbi, 1892. március 20-án írt levelére:

“Nagyméltóságú Minister Úr! Kegyelmes Uram!

Alulírt, volt komlós-keresztesi postamester az 1891 évi augusztus hó 3-án postarablás gyanúja miatt elfogatván, a kassai kir. posta- és távírdaigazgatóság augusztus hó 23-án kelt fegyelmi határozata alapján a postai szolgálatból való végleges kizáratás mellett a komlós-keresztesi postamesteri állomástól végleg elmozdíttattam. Az I. alatt mellékelt törvényszéki végzés tanusága szerint azonban én 6 és ½ hónapi vizsgálat után ártatlannak találtatván, ellenem a további eljárás beszüntettetett.

Ezeknek előrebocsátása után bátorságot veszek magamnak az engem ért szerencsétlenséget, aminek okaival együtt Nagyméltóságod előtt röviden kifejteni. Szerencsétlenségem fő oka a girálti postamester! Oka pedig azért, mert kocsisait rosszul fizetvén és élelmezvén, azok nála folytonosan változtak, s akiknek felfogadását és elbocsátását az igazgatóságnak soha be nem jelentette. Bebírtam igazolni, hogy a legutóbbi 4 havi időközben kilenc kocsis állott szolgálatában.

Az 1891 évi július hó 4-én szolgálatába vett egy rovott előéletű 21 éves suhancot, az ki ugyanazon év október 1-én a katonasághoz volt menendő és akinek két bátyja közül az egyik 3 a másik egy évig ült börtönben lopás bűnténye miatt. Ezen kocsis hasznára fordítván azon körülményt, hogy a pénzküldemények (ámbár kariol [zárt csomagterű, kifejezetten csomag- és pénzszállításra használt kocsi] volt elrendelve) egy rozoga faládában lakat nélkül szállíttatnak az 1891 év július 31-ről augusztus 1-re menő éjjel a postát kirabolta. Három napig folyton azt állítá, hogy a rablást bizonyos magát sztropkói illetőségűnek állító ember követte el. De midőn látta, hogy e mesét neki elhinni nem akarják, s a csendőrök pedig folyton hangsúlyozzák előtte, hogy a láda kulccsal lett felnyitva: hogy a hínárból meneküljön én reám vallott, azt állítván, hogy a postát a láda-i korcsmárossal szövetkezve én raboltam ki – miután a ládát kulccsal felnyitottam és a láda zárát egy vasdarabbal meglazítottam és a zárócsatját letörtem.

Tapintatos csendőrség rögtön kideríthette volna ártatlanságomat. De a girálti, s tótul nem tudó csendőrörsvezető, elvakíttatva azáltal, hogy a láda csendőri vélemény szerint kulccsal nyitatott fel – bennem okvetlenül bűnöst akart fogni felhasználván azon körülményt, hogy a vizsgálatot vezető csendőrhadnagy és postafelügyelő tótul szintén nem tudnak, a kocsis vallomását tekintetbe sem véve szerkesztett egy saját szája íze szerinti hamis jegyzőkönyvet, amely nekem megmutatva nem is lett. E hamis jegyzőkönyv a bíróságot tévútra vezetvén okozta, hogy én 6 és ½ hónapig vizsgálati fogságban szenvedtem.

Hamis e jegyzőkönyv azért, mert elhallgatta azon körülményeket melyek az én ártatlanságom mellett tanuskodnak, s ellenem pedig hamis vádakat kovácsolt. Felhozza, hogy a sok közül csak egyet említsek, többek között azt, hogy a kocsis előlegesen leírta a rablásnál használt két vasdarabot. Ennek ellenében pedig csak az áll, hogy a kocsis először csak egy, még pedig 20-30 centiméter hosszú vasdarabot említett. De minthogy a csendőrök nálam ilyet nem, csupán egy 80-90 centiméter hosszú az egyház tulajdonát képező vasdarabot találtak, ezt mutatták meg 6 nap múlva a kocsisnak, aki erre azt mondta, hogy “ez az.” – Csakhogy mivel ezen vasdarabbal a zárócsap letörése lehetséges nem volt mutattak neki még egy szintén a lakásomon talált rozsdaette szöget is, kérdezvén tőle: “hát ez nem volt?” A kocsis azt felelte: “ez is volt.” E körülmény elég volt a tudatlan és lelkiismeretlen csendőrörsvezetőnek, hogy jegyzőkönyvbe vegye, miszerint a kocsis két (!) vasdarabot előlegesen (!) leírt. Hogy pedig a kocsis ellenem való vallomása mellett konokul megmaradt, oka az, hogy a csendőrörsvezető engem a kocsis jelenlétében kínzott, eltekintve attól, hogy 5 egész nap éheztetett is.

Tekintettel tehát arra, hogy ellenem egy rovott életű, s társadalmilag egy mit sem veszíthető egyén vallomásán kívül, – ki ezzel a hínárból vélt szabadulni – semmi egyéb terhelő körülmény felnem merült, s hogy én a vizsgálat folyamán csakugyan ártatlannak találtattam – és tekintetbe véve, hogy a vád alá helyezett kocsisnak áprilhó 1-én leendő végtárgyalásán ártatlanságom okvetlenül újabb és fényes beigazolást nyerend: a legalázatosabban kérem Nagyméltóságodat, hogy a kassai kir. posta és távírdaigazgatóság fegyelmi határozatát hatályon kívül helyezvén, nekem a “Restitutio in intaegrum”-ot legkegyelmesebben megadni méltóztassék.

Minthogy pedig a komlós-keresztesi postamesteri állomás már bevan töltve, s különben is inkább szeretnék az állami kezeléshez átmenni, – másrészről pedig a 6 és ½ hónapi vizsgálati fogsággal már is oly nagy kárt szenvedtem, hogy rám nézve minden tétlenül eltöltött nap kész szerencsétlenség: a legalázatosabban kérem Excellentiádat, hogy engem a posta és távírdánál – alkalmaztathatóságom kimondása mellett – képzettségemnek megfelelő bármily minőségben alkalmaztatni, illetve kinevezni kegyeskedjék.

Alázatos kérésemet a következőkkel támogatom:

1, Az I. alatt csatolt törvényszéki végzés bizonyítja, hogy a postarablás gyanúja alól felvagyok mentve.

2, A II. alatt mellékelt erkölcsi bizonyítvány tanusága szerint erkölcsi viseletem kifogástalan.

3, A III. alatt csatolt tanítói oklevél mutatja, hogy qualificatiom van.

4, A postai szolgálatban jártas vagyok.

5, Sőt magán úton a táviratozást is ugy elméletileg, mint gyakorlatilag elsajátítottam.

6, A magyar, német, tót és franczia nyelveket birom.

7, A komlós-keresztesi postaállomást 2 és ½ évig kifogástalanul kezeltem.

Eltekintve attól, hogy a posta és távírdai szolgálatot kedvelem, posta alkalmazott már csak azért is szeretnék lenni, mert társadalmilag csak úgy leszek teljesen rehabilitálva, ha a postánál alkalmazást kapok. Minthogy pedig én nem tartozom azon jellemek közé, a kik, ha hazájukban becsületükön folt ejtetik, még mindig tudnak létezni Amerikában, rám nézve a … [szakadás miatt nem olvasható – szerző] …vesztés halál.

Tudva Nagyméltóságod igazságszeretetét a legjobbat remélem!”

Az újságban is megjelent egy rövid hír Roxer Mihály ügyéről (Pesti Hirlap 1892. május 18. Arcanum Digitális Tudománytár)

Ahogy a Pesti Hirlap fentebbi rövid hírében is olvasható, végül győzött az igazság. Az ellene valló kocsist négy évre ítélték, míg Roxer Mihályt visszavették a postába, ahol később szépen alakult karrierje. A különböző közlönyökben ismertetett kinevezések alapján végigkövethető hogyan haladt előre a beosztásokban: 1893-ban ideiglenes minőségű posta- és távírdasegédtisztté, 1898-ban posta- és távírdatisztté, majd 1911-ben posta- és távírdafőtisztté nevezték ki. Az 1924-es Posta és Távírda Rendeletek Tárában már felügyelői beosztásban szerepel a nyugdíjazottak között. Végül 1929-ben hunyt el Dunaföldváron.

1889-ben nevezték ki postamesterré (Posta és Távírda Rendeletek Tára 1889/10. sz. p 47, Arcanum Digitális Tudománytár)

E forrás értékét valójában azonban nem az adja, hogy Roxer ezen módját választotta annak, hogy visszanyerje állását, egzisztenciáját és nem is abban, hogy az egyik legnépszerűbb miniszterhez írta kérelmét. Talán sokkal fontosabb és érdekesebb az, amire a levelében felhívja a figyelmet, azaz a csendőrség és a posta helytelen eljárására, amely miatt a vádlottak padján találta magát. Roxer helyesen fogalmazta meg azt, hogy: “szerencsétlenségem fő oka a girálti postamester“, mivel az valóban szolgálatába vett egy rovott múltú egyént. A postamesternek ugyanis sokkal körültekintőbben kellett volna eljárnia az új alkalmazottjait illetően. Egy 1870-ben kelt postai rendelet is kimondja, hogy kocsisokul meg nem bizható egyéneket alkalmazván, a küldeményeket a tolvajlás és rablás veszélyének teszik ki (…) [ezért] a postamestereknek egyúttal kötelességükül tétetik, hogy a postaszállitást, mint egyik legfontosabb teendőjüket, önmaguk gondozzák, saját lovaikon, meghitelt s közvetlen rendelkezésük s felelősségük alatt álló postalegények által eszközöltessék. Az ez ellen cselekvőket a kir. postaigazgatóságok a szolgálatból a tiszti szerződés felmondása által elnézés nélkül bocsássák el…” A postamester itt tehát hibázott, ha más nem azért, mert a pénzküldeményt nem az ilyenek szállítására alkalmas kariol kocsin indította el. 

Dicséret a csendőrörsvezetőnek (Magyar Királyi Csendőrségi Zsebkönyv. Franklin, Budapest, 1892. p 173.)

De ahogy olvashatjuk a később alapos nyomozati eljárásáról is híres csendőrség is hibát vétett. Érdekes, hogy a nyomozás során inkább hittek egy kétes múltú kocsisnak, mint egy postamesternek, aki már két éve látta el e megbízatását.

tudatlan és lelkiismeretlen csendőrörs-vezető, Komonyi Menyhért ráadásul a csendőrkerületi parancsnok által később dicsérő oklevelet is kapott a nyomozásáért. Roxer Mihály végül ártatlannak bizonyult, a girálti csendőrörs élén az 1893-as csendőrségi zsebkönyvben pedig már egy másik csendőrparancsnok nevét olvashatjuk, talán nem véletlenül.  

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésével jött létre.


A levél forrás:

Postamúzeum, Okmánytár 21.64.0

Felhasznált irodalom és forrás:

Hencz Lajos: A magyar posta története és érdemes munkásai. Merkantil nyomda, Budapest, 1937.

Budapesti Közlöny 1893. november 10. p 1.

Budapesti Közlöny 1898. augusztus 9. p 1.

Magyar Királyi Csendőrségi Zsebkönyv. Franklin Társulat Nyomdája, Budapest, 1892.

Magyar Királyi Csendőrségi Zsebkönyv. Franklin Társulat Nyomdája, Budapest, 1893.

Dunántúl 1929. március 24. p 1.

Közgazdasági Értesítő 1911, VI. évf. 3. kötet, p 308.

Pesti Hirlap 1892. május 18. p 9.

Posta Rendeletek Tára 1924/40. sz. p 240.

Rendelvények a Magyar posta-hivatalok számára 1870/5. sz. p 39.

A kiemelt kép leírása és forrása: 

A kép illusztráció: Eperjes, Jókai tér, bal oldalon a postapalota épülete (Fortepan/MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUM/ERDÉLYI MÓR CÉGE/86611)

Facebook Kommentek

További írásaink