Szépségápolás az ókori Egyiptomban

Az egyiptomiak életében valószínűleg nagy szerepet játszott a testápolás és a külső megjelenés. Erre lehet következteti abból, hogy még a haláluk után, sírmellékletként is helyeztek kozmetikumokat az elhunyt mellé. A fényesre csiszolt, bronzból vagy rézből készült tükrök, szemfestéktartók és parfümös üvegcsék mindkét nem számára állandó sírmellékletek voltak. A csontból, elefántcsontból, fémből készült hajtűk, fésűk és egyéb fodrászati kellékek sem hiányozhattak az elhunyt mellől. A ritka és sok esetben ezért drága alapanyagból készült kenőcsök és parfümök csak az előkelők és gazdagok rétegének volt könnyen elérhető. A személyes higiénia és ápoltság fontosságát azonban általánosságban véve elfogadottnak tekinthetjük korra, nemre és társadalmi osztályra való tekintet nélkül; elsősorban a száraz klíma miatt volt szükség a bőr megfelelő ápolására.

File:Tutankhamun's Alabaster Jar.jpg
Tutankhamun sírjában talált alabástrom illatszertartó (Wikimedia Commons)

A személyes higiénia elsősorban a tisztaságot jelentette. Gyakran fürödtek, a papoknál pedig egyenesen kötelező volt a napi mosakodási rituálé, néha naponta többször is, hogy megőrizzék rituális tisztaságukat. Az Újbirodalom idején már előfordult, hogy az előkelők házai fürdőszobával voltak felszerelve, ez tulajdonképpen egy olyan helyiséget jelentett, ahol egy kőlapon térdelve vagy állva öntötték magukra a vizet. A mai értelemben vett szappan akkoriban még nem létezett. Ehhez szükség lenne hamura (a modern szappan lényegében zsiradék és keményfa hamujából és vízből előállított hamulúg elegyéből készül), de keményfa hiányában az ókori Egyiptomban más megoldást kellett találniuk. Ezért egy olyan elegyet használtak mosakodáshoz, ami sóból, nátronból és mézből állt; erről receptek is fennmaradtak. III. Thotmesz három feleségének 1916-ban feltárt sírjában olyan tisztítókrémet is találtak, amelyben növényi olajok vagy állati zsiradék és mész is kimutatható. A nátron, – ami Egyiptomban természetes lerakódásokban előforduló szódabikarbóna, nagy arányban tartalmaz nátrium-szulfátot és sót –, önmagában is használható tisztításra, egyébként ezt az anyagot a mumifikálás során is alkalmazták. Ugyanakkor fürdés után gyakran kenték be magukat kenőcsökkel és illatosított olajokkal, hogy megóvják bőrüket a száraz egyiptomi éghajlaton.

A parfüm sem a mai értelemben vett parfümöt jelenti. Az ókori Egyiptomban a tiszta alkohol desztillációja ismeretlen művelet volt, ezért parfümként olajokat és zsírokat impregnáltak különböző növényekből kivont esszenciákkal. Azt ma már sajnos nem lehet tudni, hogy mely növényeket használták fel erre a célra, ugyanis az esszenciális olajok nem maradtak fenn a megtalált kenőcsökben. A kutatók csak a sírokban látható ábrázolások, a görög-római korból származó receptek és az ókor idején előforduló alapanyagok alapján tudják nagyjából rekonstruálni az ókori parfümök összetevőit. Eszerint a vízililiom (lótusz) és a hasonlóképpen erős illatú henna növény virágát kedvelték leginkább. Az egyiptológusok a vízililiom két fajtáját azonosították lótusznövényként (Nymphaea caerulea és Nymphaea lotus – lásd a lentebbi képeket). A lótusz egyébként is nélkülözhetetlen növény volt az egyiptomiak számára, dekorációs elemként, élelmiszerként és gyógyszerként is felhasználták, úgy tartották, hogy esszenciája borban feloldva mámorító hatású. Emellett a vallásban számtalan dolgot szimbolizál: illatát az istenek izzadtságának tartották, kinyílása és becsukódása az életet és az újjászületést jelképezi.

Illatosító anyagként használták még a cédrusfát, a fahéjat, illetve különböző gyantákat, gyógynövényeket (például a kakukkfüvet) és fűszereket (például a koriandert). A gyanták közül szinte biztos, hogy felhasználták a mirhát, a tömjént, a ladanumot és a galbánumot. Utóbbi gyantát a Ferula nemzetségbe tartozó, nagyméretű, sárga virágú gyógynövényből nyerték ki, amelyet Perzsiából importáltak, valószínűleg az Újbirodalom idején. A ladanum gyantát egy erős illatú, rózsabokorra emlékeztető cserje leveleiből és ágaiból vonták ki, ami sok helyen megtalálható a Mediterráneum környékén.

A parfümök és krémek egyik alapanyagául olajokat használtak, például többek között lenmag- vagy szezámolajat. A legértékesebb olajokat, mint az olíva- vagy mandulaolaj, Egyiptomban is termesztették, de mivel nem őshonos növények, ezért költséges volt a fenntartásuk. Az orvosi szövegek kenőcseiben gyakran említik a libazsírt és az ökörfaggyút, de valószínűleg a kevésbé drága kacsa, birka és kecske zsírját is felhasználták erre a célra.

Kozmetikai készletet tartalmazó doboz

A szépségápolási rutin részét alkották azok a különböző kenceficék is, amelyek a ráncok vagy a bőrhibák eltüntetését ígérték. “Öregembert fiatallá tévő” receptek például az Ebers Papiruszon olvashatóak. Egy jól bevált módszer kétszer lefőzött görögszéna olaját javasolja arckrémként férfiaknak. Ugyanitt egy másik tömjénből, balanos olajból (“sivatagi datolya”, Balanites Aegyptiaca növény terméséből) és tigrismogyoróból álló kencét ajánl. Sok más receptben olvasható a qmyt, mint összetevő, ez az elnevezés általában tömjént, balzsamot vagy más növényi olaj- vagy gyantakeveréket takar. A bőr ragyogásának visszaállítását őrölt alabástrom, nátron, tengeri só és méz keverékével biztosították. Egy készítmény úgy tűnik az aknés bőrre gyógyír, ebben a ksbt-fa gyümölcse és vörös okker is található.

A fenti képek forrása itt és itt.

Az arc, ezen belül is a szem kifestése általános volt az ókori Egyiptomban. A szemfesték (msḏmt) használatának fontosságát a szem egészségének megőrzése indokolta, az orvosi receptekben előfordul, hogy az olajjal vagy zsírral kevert festékpor bevált gyógyír a begyulladt szemekre. A szemfestést ugyanakkor a szépség fokozása érdekében is előszeretettel alkalmazták. Annyira fontosnak tartották a szépség megítélése szempontjából, hogy még a “szépséges” egyiptomi szó (nfr) determinatívuma egy szem hieroglifája, msḏmt -tel kihúzva. Az Újbirodalom idején népszerű szerelmi költészet egyes verseiben is megjelenik a szépségápolás:

Sebesen dobban a szívem, ha szerelmem jut eszembe. […] Nem hagyja, hogy magamat csinosítsam, nem foghatok legyezőt se kezembe, nem tehetek csöpp festéket se szememre, nem testemre kenőcsöt.”1

Ragyogó festéke szememnek a vágy, ha reád röpítem tekintetemet.”2

Az, hogy milyen színű szemfestékkel a szem mely részét festették, időről időre változott. A predinasztikus kori sírokban talált minták galenitot (ólomszulfid) tartalmaznak, amely egy fényes, ezüstös-feketés színű ólomérc. Az Óbirodalom idején malachitból készült zöld színű szemfestéket használtak (w3ḏw). Amíg a fekete festéket a szempillákra és a szem körbehúzására használták, addig a zöld festéket valószínűleg a szemhéjra, az orrnyeregtől a szemöldök külső végéig festették fel. Az Újbirodalom idejére már eltűnőben volt a zöld szemfesték, azért a XIX. dinasztia korából származó sírokban előfordult még.

Ugyan a galenit és a malachit voltak az általánosan használt alapanyagok, a szemfestékeken végzett kémiai vizsgálatok más anyagokat is kimutattak, például mangán-oxidot, barna okkert, ólom karbonátot, mágneses vas-oxidot, fekete réz-oxidot, illetve nagyon ritkán antimon- vagy krizokolla (kékeszöld színű rézérc) -szulfidot is felhasználtak erre a célra. Az antimon kivételével mindet Egyiptom területén termelték ki (ebbe beleértve a Sínai-félszigetet, a Vörös-tenger partvidékét és Núbiát).

Szemfestéktartó Bész isten alakjával

Az egyiptomi nők nem csak a szemüket, hanem arcukat és ajkaikat is festették. Habár a pontos összetevőiket nem ismerni, valószínűleg ezeket a festékeket vörös okkerből és olajból vagy még valószínűbb, hogy állati zsírból keverték. A henna növény levele vagy gyökere is lehetséges festőanyag, amelyet a kéz és a láb körmeire is előszeretettel használtak.

A külső megjelenés fontosságát jelzi a haj megfelelő gondozására fennmaradt receptek, illetve a parókaviselet is. Vallási vagy higiéniai okokból a férfiak és nők többsége simára borotválta a fejét. A rövid haj, illetve a kopaszság hasznosnak bizonyult a nagy melegben, emellett jó esetben a tetvek elleni harcban is megoldást nyújtott.

A parókadivat koronként változott, sírmellékletként több különböző hosszú, illetve rövid változat is fennmaradt. Az Óbirodalom idején a tömör, de praktikus, rövidebb fazont részesítették előnyben, az Újbirodalomban viszont már a hosszabb, díszesebb frizurákat preferálták nők és férfiak egyaránt. Az előkelőbb osztályok tagjai mind parókát viseltek, néha akkor is, ha egyébként a saját hajukat megtartották. A parókák általában emberi hajból készültek, de előfordult, hogy egyes esetekben növényi szálakat is belekevertek. Egy, ma a British Museumban található, az Újbirodalom idején élt előkelő parókája egy hálóba szorosan befont, és méhviasszal, illetve gyantával rögzített hajtincsekből áll.

Paróka a XVIII. dinasztia idejéből (British Museum)

A nők által viselt súlyos parókáknak erotikus vonzata is volt, az ábrázolásokon gyakran meztelenséggel társítva. Ez a motívum az elbeszélő irodalomban is megjelent, az Újbirodalom idején íródott A két fivér története szerint egy gonosz feleség megvádolja férje testvérét, hogy az el akarja csábítani. A feljelentés alapjául pedig a férfi állítólagos mondata szolgált:

“Jer, feküdjünk együtt egy óra hosszat! Ékesítsd fel hajadat!”3

A XVIII. dinasztia korától a társasági eseményen részt vevő nőket és férfiakat kúpszerű tárgyakkal a fejükön ábrázolják. Ezek a kúpok parfümmel vagy mirhával átitatott faggyúból vagy egyéb állati zsiradékból álltak, és talán – amellett, hogy finom illatot árasztottak magukból – a természetes haj vagy a parókák állapotának megőrzését szolgálhatták a száraz egyiptomi éghajlaton.

Bár a parókaviselés általánosnak számított, az orvosi papiruszokon szép számmal találhatunk recepteket a hajproblémákra is. Például kopaszság ellen az Ebers Papirusz a következőt javasolja: egy-egy rész oroszlán, víziló, krokodil, kandúr macska, kígyó és núbiai kőszáli kecske zsírja homogén masszaként elkeverve, majd a kopasz részeket ezzel bedörzsölve. Ugyanerre egy másik csodaszer többek között a vízilózsír és gazella trágya elegyét ajánlja.

Az Ebers Papiruszon olvasható receptek az őszülés megelőzésére is megoldást kínáltak, például fekete borjú vére vagy teknőspáncél és gabgu-madár nyaka olajban megfőzve, kiváló az ősz hajszálak ellen. Ha már mégis megtörtént a baj, semmi gond, erre is van recept: borókabogyóval vagy egyéb növényekkel festették be hajukat.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


1 A gyönyörűség dalainak kezdete, 11.

2 A gyönyörűség dalainak kezdete, 35.

3 A paraszt panaszai, 60.

Felhasznált irodalom:

A gyönyörűség dalainak kezdete. Ford.: Kákosy László, Molnár Imre. Magyar Helikon, Budapest, 1973.

Baines, John–Málek, Jaromir: Az ókori Egyiptom atlasza. Helikon, Budapest, 1992.

Bryan, Cyril P.: Ancient Egyptian Medicine: The Papyrus Ebers. Ares Publishers Inc., Chicago, 1974.

David, Rosalie: Élet az ókori Egyiptomban. Gold Book, Debrecen, é.n.

Green, Lyn: Hairstyles. In: Redford, Donald B. (ed.): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt. Vol. 2. Oxford University Press, 2001. 73-76.

Green, Lyn: Toiletries and Cosmetics. In: Redford, Donald B. (ed.): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt. Vol. 3. Oxford University Press, 2001. 412-417.

Kákosy L.–Dobrovitz A. (Szerk.): A paraszt panaszai. Helikon, 1963.

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris, Budapest, 1998.

Reeves, Nicholas: Az ókori Egyiptom felfedezésének krónikája. Cartaphilus, Budapest, 2002.

A nyitóképen relief Ramose sírjából

Facebook Kommentek

További írásaink