A nemzetiszocializmus fővárosa

A Harmadik Birodalom teljesen meg kívánta újítani Európát. Német, pontosabban germán vezetés alatt álló kontinenst képzelt el, amelynek középpontja a németek lakta főváros, az egykori Berlin helyét elfoglaló Germania. A főváros azonban nem találtatott méltónak a „történelmi” feladat viselésére; emiatt tehát át kellett alakulnia, hogy méltó lehessen a Birodalom központjához. A német városok rekonstrukciója, átalakítása azonban nem merült volna ki Berlin átformálásában. A kisebb vidéki, tartományi székhelyeknek szintén komoly szerepet szántak az „Új Rend” győzelme esetére.

Az építkezések fontos vidéki színhelye Nürnberg volt. Ebben a városban tartották a Birodalmi Pártnapokat 1933-tól 1944-ig minden év szeptemberében. A helyszín kiválasztásának több oka is volt: egyrészt Nürnberg földrajzilag kedvező helyen, Németország közepén fekszik, másrészt pedig a középkori Német-Római Császárság birodalmi gyűlésének is ez a város adott otthont, így a nemzetiszocialista párt hívei úgy érezhették, hogy ők az egykori nagyhatalom örökösei és annak továbbéltetői.[1] A Pártnapok megrendezéséhez megfelelő kulisszákra volt szükség. 1937-ben, az időközben kialakult szokásoknak megfelelően, ugyancsak a városon kívül álló Zeppelin-mezőn tartotta éves rendezvényét a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, az NSDAP; a kiválasztott helyen viszont még nem álltak megfelelő tribünök, hiszen azok építését a Führer csak a következő évben rendelte el. Mivel azonban a nemzetközi sajtó tudósítói is kaptak meghívót az eseményre, a pártnak gyors megoldást kellett találnia.

Emlékiratai szerint Albert Speer építészmérnök volt az, aki kitalálta a későbbiekben Fénykatedrálisként elhíresült művet.[2] A látványos terv igen egyszerűen és olcsón kivitelezhető volt: mindössze 130 légvédelmi fényszórót állítottak fel a Zeppelin-mezőn, egymástól 12 méterre. A reflektorok fénysugarai a magasban egy pontban metszették egymást, így óriási piramis képzete alakulhatott ki a nézőkben. Igaz ugyan, hogy Hermann Göring, a Luftwaffe főparancsnoka a 130 fényszóró használatához eleinte nem járult hozzá, hiszen az akkoriban Németország stratégiai tartalékának nagyobbik hányadát tette ki, Hitler azonban egy ügyes közbeszólással meggyőzte:

„Ha ilyen nagy számban állítjuk fel őket, külföldön azt fogják hinni, hogy dúskálunk bennük.”[3]

A látványos kivilágítás a nemzetközi sajtóban is kedvező fogadtatásra talált, így a nemzetiszocialisták Fénykatedrálisa nemzetközi hírnevet és elismertséget hozott tervezőjének.

A Fénykatedrális. Forrás: Bundesarchiv, Bild 183-1982-1130-502.

Nürnbergben, a Birodalmi Pártnapok helyszínén 1938-tól Speer már önállóan tervezhette meg első reprezentatív épületegyüttesét. A Márciusi mező tulajdonképpen egy, a várostól északra fekvő, 24 bástyaszerű, masszív, gránitkockákból épített torony által körülvett terület volt. Maga az elnevezés kettős célt szolgált: egyrészt felidézte a római és kelta hadisten, Mars nevét, másrészt pedig arra a hónapra emlékeztetett, amelyben a kancellár visszaállította a sorkatonaságot országában.[4] Maga a körülhatárolt tér katonai gyakorlatok színtere lett volna, ennek megfelelően területe elérte a 60 hektárt. A legfeljebb 160000 érdeklődő a már említett 24 torony közötti, alacsonyabb építményen foglalhatott helyet, lépcsőzetesen kialakított nézőtéren. Fejük felett 30 méter magas zászlórudakon összesen 960 vörös, horogkeresztes zászlót lengethetett a szél. Természetesen ide is terveztek központi tribünt a nemzetiszocialista elit számára; a központi pavilon a középtengelyen, a felvonulási úttal átellenben helyezkedett el, tökéletes rálátást biztosítva a katonai parádéra. Építőanyagként – mint Nürnbergben mindenhol – gránitot és fehér mészkövet használtak, míg a fáklyatartók és egyéb épületdíszek tervezett anyaga bronz volt.[5]

Birodalmi Pártnapok 1938-ban, Nürnbergben. Forrás: Bundesarchiv, Bild 183-H-12-148.

A Führer 1934-ben bízta meg az újonnan kinevezett birodalmi főépítészt, Albert Speert a Birodalmi Pártnapok fából ácsolt tribünjének kőépületre való cseréjével. Hitler a végleges rajzokat 1935-ben hagyta jóvá, és haladéktalanul elrendelte az építkezés megkezdését a Zeppelin-mező területén, az akkori Nürnberg városának határában. A terv azonban jelentős összegekbe került: Speer szerint a teljes költségvetése elérte volna a 800 millió birodalmi márkát is. A pergamoni oltár által ihletett terv[6] a Nemzetiszocialista Mozgalom Fórumának szánt építmény volt, ezen kívül pedig egy hatalmas, 400000 főt befogadó, szabadtéri sportcsarnokot is fel kellett volna építeni. A fórum fő tribünje fehér mészkőből állt, központi tere pedig 60000 főt fogadott be. Ezt a szekciót két oldalról szimmetrikus, dór stílusú kolonád határolta, amelyet csak 1967-ben robbantottak fel.[7] Az épületet félkörben 160000 fős nézőközönség befogadására alkalmas, bástyaszerű emelvények sora vette körbe, amelyek keretet adtak a fórumnak, valamint kijelölték a Wehrmacht díszszemléjére alkalmas terület határait is. Itt is megfigyelhetjük, hogy a reprezentációnak mekkora jelentőséget tulajdonítottak: a dísztribün szélessége elérte a 390 métert, míg magassága a 24 métert. Igaz ugyan, hogy ezek a méretek jócskán meghaladták az előirányozottakat, azonban a maketteket megszemlélő Hitler nem tett ellenvetést.[8] A díszítőelemek a homlokzaton ugyancsak költséget nem kímélve tömör bronzból készültek. A terv akkora sikert aratott, hogy az 1937-es párizsi Világkiállításon – ahová a német pavilont szintén Speer tervezte és ahol bemutatták az immár végleges nürnbergi tervekről készült, méretarányos maketteket – az építészt nagydíjjal jutalmazták.[9] Albert Speer így nemzetközileg is ismert és elismert építésszé vált; és mint párttag, talán pozitív irányba befolyásolhatta az NSDAP külföldi megítélését is.

A Nemzetiszocialista Mozgalom Fórumának épülete. Forrás: Wikimedia Commons.

A fórum azonban nem az egyetlen olyan terv volt, amit Nürnbergbe szántak a nemzetiszocialisták. A Zeppelin-mezővel szimmetrikusan, azzal átellenben állt volna a patkó alakú Német Stadion, a világ legnagyobb sportlétesítménye. A 405000 nézőt öt szinten és 150 sorban befogadó, nyitott épület alapterülete elérte a 24 hektárt. Minden szinten gigantikus előcsarnokok álltak a tervek szerint, ahová lépcsősorokon vagy liftekkel lehetett feljutni. Egy-egy ilyen előcsarnokból lehetett továbbmenni – az elgondolás szerint – a tulajdonképpeni nézőtérre. Az épület előtt egy hatalmas, 160×340 méteres, zárt udvar terült el. Az udvart lezáró, középső épület adott helyet az öltözőknek és egyéb felkészüléshez szükséges helyiségeknek, míg a határoló falat emléktáblák elhelyezésére használták volna. Az egész épület fehér gránitkőből készült volna a tervek szerint, míg a nézőtér külső árkádjainak építésére halvány rózsaszínű mészkő volt előirányozva, hogy átmenetet képezhessen a vörös gránitból készült alapzat és a fehér felső szakasz között. Minden oszlop és pillér színe fehér lett volna, míg a kapukat, ablakokat, világítótesteket, vázákat és egyéb díszítőelemeket bronzból vagy rézből mintázták volna meg.[10] A patkó hatalmas íve kívülről nézve óriási árkádsort mintázott, amely a fák koronájának magasságában ért véget. Az épület külső fala itt frízszerű díszítést kapott, amely belső, tehát a sportpálya felé eső oldalán nyitott volt. A tervek szerint a mérkőzések szüneteiben az így kialakult tetőteraszon egy sétány, valamint büfék, kávéházak és éttermek kaptak volna helyet.[11] Igaz ugyan, hogy a sportpálya méretei nem feleltek meg a korabeli olimpiai szabványoknak, ez azonban cseppet sem zavarta a Führert:

„Teljesen lényegtelen. Az Olimpiai Játékok 1940-ben utoljára még Tokióban lesznek. Azután mindig itt Németországban, ebben a stadionban. Akkor pedig már mi határozzuk meg a sportpálya méreteit is.”[12]

Erre azonban már nem került sor, a stadionnak ugyanis – a többi nürnbergi épülettel együtt, nem számítva közéjük a Nemzetiszocialista Mozgalom Fórumát – az 1945-ös Pártnapokra kellett volna elkészülniük. Mivel a munkálatokat az egyre súlyosabbá váló háborús kiadások miatt 1942-ben felfüggesztették, a stadionnak csak az alapjai készültek el. A grandiózus nürnbergi tervek közül a Német Stadion is papíron maradt.[13]

Hitler (középen) és Speer (balra) megtekinti a Német Stadion építkezését. Forrás: Budesarchiv, Bild 183-2004-1153-501.

A Nemzetiszocialista Mozgalom Fóruma és a Német Stadion között a szimmetriatengely egy 2 kilométer hosszú, 80 méter széles, durván faragott gránitlapokkal burkolt út volt, amit úgy terveztek, hogy a hadsereg nehéz, páncélos járműveinek súlya alatt sem sérülhetett meg, így a díszszemlékre felvonuló diadalmas Wehrmacht is használhatta.[14] Ez a tengely vezetett a Márciusi mezőtől a Német Stadion és a Fórum mellett elhaladva a Kongresszusi épülethez, amely a Dutzend-tó partján épült volna fel. A tervek, rajzok tükrében ez is patkó alakú lett volna, ám a stadionnal ellentétben fedett lett volna. Az épületről nagyon kevés adat maradt fenn; annyi bizonyos, hogy három szintes, fehér mészkővel burkolt, reprezentatív térként képzelte el Speer.[15]

A Kongresszusi épület napjainkban. Forrás: Wikimedia Commons.

A Kongresszusi épülettel szemben, a sugárút túloldalán állt – a rajzok szerint – a Kultúrcsarnok. Ebben az épületben Hitler az évről évre megrendezett művészeti kiállításokat tervezte elhelyezni. Maga a csarnok eltörpült a többi terv mellett: mindössze egy nagy ablakokkal ellátott, dór templomot utánozó építmény látszik a rajzokon.[16]

Speer saját nürnbergi terveinek stílusát keverékként adja meg. Az építész ugyanis emlékirataiban úgy gondolja, hogy nem lehet egyszerűen neoklasszicistának nevezni ezeket a terveket, hanem sokkal jobban jellemzi őket a „neoklasszikus” elnevezés. Véleménye szerint ugyanis a klasszicista stílus a 19 század terméke, míg ő, Speer, a klasszikus, eredeti, letisztult dór vonalakhoz tért vissza. Műveiben egyesül Heinrich Tessenow egyszerűségre való törekvése és Paul Ludwig Troost reprezentatív épületeinek monumentalitása.[17] Mindenképpen érdemes megjegyezni még egy, történeti szempontból igen fontos dolgot: nevezetesen azt, hogy a gránitburkolatú sugárút tájolása igen speciális volt, és mint tengelyhez, a többi épületet is ehhez igazították. Az építész ugyanis fontosnak tartotta, hogy – bár az egész terület a korabeli Nürnberg határain kívül feküdt – a felvonulási útról mégis látható legyen a Hohenzollernek egykori vára,[18] így jelenítve meg a kontinuitást a Német Császárságtól a Harmadik Birodalomig, és I. Vilmostól Adolf Hitlerig.


Felhasznált források és szakirodalom:

[1] Conzel – Hentschel 1979. 268.

[2] Speer é. n. 67.

[3] Az idézetet közli: Speer é. n. 67.

[4] Krier 1985. 189.

[5] Krier 1985. 189.

[6] Speer é. n. 63.

[7] Krier 1985. 165.

[8] Speer é. n. 63.

[9] Krier 1985. 163.

[10] Krier 1985. 177.

[11] Krier 1985. 182.

[12] Az idézetet közli: Speer é. n. 80.

[13] Speer é. n. 80.

[14] Krier 1985. 163.

[15] Krier 1985. 186.

[16] Krier 1985. 178.

[17] Speer é. n. 67. Ennek ellenére, amikor Speer megmutatta nürnbergi terveit egykori tanárának, Heinrich Tessenow-nak, az idős mester csak néhány szóval kommentálta a rajzokat: „Hatásos, ennyi az egész.” Az idézetet közli: Sereny 1998. 174.

[18] Speer – Wolters 1940. 14.

Conzel – Hentschel 1979: Conzel, Werner – Hentschel, Volker (szerk.): Deutsche Geschichte. Epochen und Daten.

Würzburg, 1979.

Sereny 1998: Sereny, Gitta: Albert Speer küzdelme az igazsággal. Budapest, 1998.

Krier 1985: Krier, Léon: Albert Speer architecture. Burxelles, 1985.

Speer é. n.: Speer, Albert: Hitler bizalmasa voltam. Budapest, é. n.

Speer – Wolters 1940: Speer, Albert – Wolters, Rudolf: Neue Deutsche Baukunst. München, 1940.

Facebook Kommentek

További írásaink