Az első világháború WiFije, a Tábori Posta

Nincs az a jeges lelkű, zsémbes ember, akit ne gondolkodtatna el a kép, amint a honvéd utolsó sorait írja a levélre féltő édesanyjának, hogy aztán belerohanjon a géppuskatűzbe… Ilyesmiről már olvashattunk, de arról, hogy kik és hogyan adták kézhez a hősi halott utolsó szavait, akár több ezer kilométerrel távolabb, már ritkábban. Ezen írásomban a hősiesen helytálló Magyar Királyi Posta első világháborús szerepét fogom bemutatni.

A hazájuktól távol, legalábbis nehéz, de legtöbbször életveszélyes körülmények között kiemelten fontos volt honvédjeink számára az otthoniakkal való kapcsolattartás. Még az egyik legnépszerűbb katonadalunk fő motívuma is a honvágyra, a kapcsolattartás hiányára épül.

„Feladom a levelem a postára,
Rátalál az édesanyám házára.”

Bár, ha belegondolunk, hogy manapság hány napot bírunk ki anélkül, hogy kommunikálnánk barátainkkal, szeretteinkkel, még érthetőbbé válik ez az állítás. Ráadásul ez a Nagy Háború éppen akkor tört ki, amikor már világszerte hatalmasat fejlődött a távközlés. Amelynek oka és okozata az egyre növekvő igény volt a közönség részéről. Ezt az igényt jól mutatja, hogy a M. Kir. Posta darabszámot tekintve egymilliárd(!) feletti küldeményforgalmat bonyolított le az 1914-es évben. Majoros József, tábori postatiszt visszaemlékezésében szintén erről az új szükségletről ír:

„A XX. század embere, a ma katonája, az övéitől való lelki deportálást, öt hónapnál is tovább, aligha bírta volna ki.” [1]

Ehhez a létfontosságú üzenetváltáshoz azonban 100 éve is éppúgy szükség volt egy bárhonnan elérhető kommunikációs csatornára, mint a mai kor emberének arra a bizonyos WiFi-re egy e-mail elküldéséhez. Ez a csatorna akkoriban a tábori posta volt.

A 425-ös tábori posta Csobános völgyében, 1917-ben. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

„A cs. és kir. tábori posta (…) Feladata: egyrészt hivatalos küldeményeknek gyors és pontos továbbításával a katonai célokat elősegíteni, másrészt magánküldemények közvetítésével, a szellemi érintkezést és összetartozóság érzését a hadrakelt sereg, valamint hajóhad és az otthon között fenntartani, megerősíteni.”[2]

Nézzük, hogyan valósította meg a postás szolgálati könyv ezen utasítását a hadsereg és a posta a háború kitörésekor. Az 1914-es, július végi katonai mozgósítás érthető módon a M. Kir. Posta gépezetével is számolt. A kincstári posta- és távírdahivatalok 24.465 fős személyzetéből, első körben 4563 egyént, köztük 2857 tisztviselőt hívtak be katonai szolgálatra, főként arcvonalszolgálatra, kisebb részben tábori postai, illetve tartalék távírdai szolgálatra. A hadsereg ezen kívül jelentős számban igénybe vette a posta gépkocsi- és lóállományát, illetve a szakemberek mellett, műszaki berendezéseit (távíró- távbeszélő berendezések) és szükséges postai eszközeit is a frissen felállított három tábori postaigazgatósághoz, három tábori főpostahivatalhoz, 44 tábori postahivatalhoz és a 30 hadtáp postahivatalhoz.[3]

A rendszer hierarchiája az alábbiak szerint épült fel: Legfelül a tábori postavezérigazgatóság állt, de a hadseregnek, a hadtáp főparancsnoknak alárendelve működött a mindenkori főhadiszálláson. Ezt követte három hadsereg postaigazgatóság, amelyek egy-egy hadsereg hadtápparancsnokságához beosztva vándoroltak. Ezek irányították a tábori főpostahivatalokat, amelyek mindegyike egy-egy hadosztály vagy hegyidandár tábori postaszolgálatát látta el a tábori postahivatalok által, mindig az adott alakulat elhelyezkedéséhez igazodva. Végül, a tábori postahivatalokkal egy szinten, azokkal gyakran párhuzamosan működtek a hadtáp postahivatalok, amelyek a hadseregtartalékok és a megszállt területek forgalmának lebonyolítását végezték. Ahogyan a közös hadseregnél a vezénylési nyelv, úgy a tábori postánál az ügyvitel is német volt. Ez csak alsóbb szinten, gyakorlati okokból folyhatott magyar nyelven. Minden tábori és hadtáp postahivatal egy-egy számot viselt, hogy a tábori irányító postaszolgálat ellátható legyen anélkül, hogy az irányító alkalmazottak annak tartózkodási helyét ismernék.

A belgrádi igazgatóság táviratcenzúrája. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

Nem túlzás azt állítani, hogy e világháborún belül a posta saját háborúját is megvívta az egyre sokasodó levél és csomagtengerrel szemben. A levélforgalom már a háború első hónapjaiban meghaladta a napi egymillió darabot. Az 1917-es évben pedig összesen már közel 463 millió(!) küldeményről beszélhetünk. Ezt persze elősegítette az is, hogy a tábori postaforgalomban az ott feladott és az oda címzett közönséges levelek, levelezőlapok és hírlapok, politikai napilapok, a különböző hadsegélyező küldemények, egyesületek stb. portómentességet (bérmentességet) élveztek.

A fotók jól érzékeltetik, aggódó családok ezrei használták ki a csomagküldés és pénzeslevélküldés lehetőségét a fronton esőben, fagyban harcoló, sokszor nélkülöző honvédeknek. Emiatt érthető, hogy alaposan tájékoztatták is a közönséget olyan ismeretterjesztő lapokon keresztül, mint például a Vasárnapi Könyv. Ennek cikke segítségével rekonstruálom most én is egy levél útját Nagy Endre visszaemlékezéseivel színesítve.[4]

Csomagok szabadtéri tárolása az I. világháború idején megnövekedett csomagforgalomban, 1914-1915. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

 

Csomagkezelés gyermekek bevonásával az I. világháború idején a Bp. 70-es postahivatalbban, 1914-1915. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

Képzeljük el, ahogy Kovács Antal tizedes felesége aggódik férjéért és betér a legközelebbi postára. Mivel már megtudakolta az egyik közigazgatósági hatóságtól hogy Antal alakulatának 82-es számú a tábori postahivatala, ezért már csak egy filléres levelezőlapot kellett vennie. Miután megírta a levelezőlap hátuljára szerelmes sorait, feladó adatai után a címzést az alábbi módon tette meg:

Kovács Antal tizedesnek
1. honvédhuszárezred
3. század
Tábori postahivatal 82.

Mikor feladásra került a lap, először egy osztályozó állomásra került, ami Budapest 72. esetében már a postaigazgatóság gyűjtőállomásán belül volt. Ez a Verseny utcai postahivatal volt a legnagyobb forgalmú a Monarchiában. Volt, hogy egyetlen napon, 1915. február 10-én, az állomás 413.109 tábori levelet és levelezőlapot, 48.552 szeretetadományt tartalmazó csomagot és 8000 újságot továbbított, tehát közel félmillió darabot.

„Mennyi levél, uramisten. Rózsaszín, zöld, sárga lapok, fehér levelek, piszkos papirrongyok közt illatos, elegáns borítékok, délceg női betűkkel; mennyi vágy, sóhaj, szerelem és életfájdalom a tömött zsákokban!”

Mozgóposta berakodása. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

Levelezőlapunk itt hatalmas termekben került osztályozásra a jelzett tábori posta és csapattest irányába. A hasonló irányba tartó levelekkel együtt, innen a tábori főpostahivatalhoz vitték, amelynek szinte mindig változó helyét csak a gyűjtőállomással közölték. Ezért ameddig lehetséges volt, vasúton, majd a legcélszerűbb módokon szállították a küldeményeket. A főpostahivatalba érkezett küldeményeket újból feldolgozták, majd innen már egyenesen a megfelelő csapattest tábori postahivatalához vitték, lehetőleg autóval vagy lovaskocsival, de olykor drótkötélpálya felhasználásával is. Kovácsné levele már igen közel került a címzetthez.

Drótkötélpályás felvonón szállított posta Cattaroban. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

„Hivatalos óra a nap minden szakában van, sokszor éjjel is, ha a posta az idő tájt érkezett, vagy ha messze távolról jöttek postáért, vagy postafeladást hoztak. Menetelés közben is működött a tábori posta. Amely csapattestet, kit hol ért, adta át, illetve vette át az anyagot. Ily alkalomkor sok esetben vidította fel az elcsüggedt katonákat.”[5]

Gyakori volt, hogy csak az éjjeli órákban dolgozhattak, mert táborozási helyük nappal az ellenség állandó tüzelése miatt napokig megközelíthetetlen volt. A legtöbb hivatal 12-16 órán át, teljes személyzettel dolgozott, és állandóan készen állt a hadi helyzet változásával járó gyors költözködésre. Miután átvették az érkező küldeményeket, a parancsnokságok meghatalmazottainak kézbesítették őket, akik közül egy végre átadta Kovács Antal tizedesnek várva várt levelét.

Egy tábori posta munka közben. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

Ugyanezt a bizonyos „WiFi-t” használhatta aztán Kovács Antal tizedes a válaszleveléhez is, amelynek útját most nem részletezném újra. Azt viszont mindenképp érdemes, hogy mennyire embert próbáló volt ez a munka.

„A mély, feneketlen sárban, szitáló esőben, kínos nyikorgással halad előre a trénkocsi. Kékblúzos, öreg trénkatona pipázva hajtja. Aki mellette ül, csukaszürke ruhában, borotválatlanul, három nyelven káromkodva, noszogatja előre az alkotmányt. Magyar ember, aki három hónappal azelőtt, egy budapesti postahivatalban vizsgálta a békés csomagokat, vajjon jól vannak-e lepecsételve. (…) Hátul puskás trénkatona ázik, a ponyva fölött. Szembejövő, málhát cipelő állatok, szekerek, vánszorgó sebesültek közt, így megy előre a tábori posta. Az út, amelyen halad, nem könnyű s nem rövid. A határszéli városig automobil hozta, a rendes boszniai postaautó, de onnan már nem lehet motorral vontatni a terhet. Lovak kellenek, kettő, négy, mert a kocsin egy egész hadosztály postáját hozzák, vagy huszonötezer mindenfajta katona és mesterember részére.”

Levélposta átvétele valahol a front mögött. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

Elméletben persze könnyebb volt felállítani a tábori postahivatalokat is. A gyakorlat mégis azt mutatta, hogy gyakran a hetekig tartó folyamatos visszavonulás miatt nem volt lehetőség működő hivatalt berendezni, és csak elvétve tudtak leveleket fogadni, illetve feladni. Az ilyen átmeneti helyzetek után a legrosszabb hivatalépület is megtette.

„A trénkocsi nyögve megáll egy kis putri előtt, mely valaha pékműhely és mészárszék volt, az ajtóból katonák jönnek ki és nekifognak a szekér lerakásának: ez a tábori postahivatal. (…)Csúf kis odu, alig léphet benne egyet-kettőt az ember és tele van sárga gyékény kofferekkel. Tulajdonképpen ez a néhány láda a tábori postahivatal: egyik a pénztár, másik a nyomtatványraktár és így tovább. Ha a hadosztályposta költözik, az állványokat, székeket, bélyegzőket, leveleket beteszik a ládákba, a ládák kocsira kerülnek, a két postafőtiszt — főhadnagyi rangban — felül ártatlan lovacskáira s a hivatal megy tovább, más kunyhóba, esetleg csak sátorba. A zsákokat hát lerakják és előkerülnek a levélkötegek. Ezredenkint vannak feldolgozva, de néha hoz a pesti posta olyan kötegeket, melyek már századonkint és ütegenkint vannak rendezve.”

Nem volt, nem lehetett megállás. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

Elméletben persze a feladó és a címzett is pedánsan járt el minden esetben. A gyakorlat viszont az volt, hogy a rosszul címzett, vagy nem megfelelően feladott küldemények még több munkával terhelték a lelkiismeretesen eljáró tábori postásokat.

„Bizony hamar kifogy a tábori levelezőlap-készlet és jó akármiféle papiros. Sokan hazulról hozatják az üres tábori lapot, hogy írhassanak. De a tábori posta elvisz mindent, sőt a kézbesíthetetlen, rosszcímzésű levelek is visszaérkeznek a feladóhoz, mintha csak békében volnánk. A magyar postahivatalokat a táborban is a legaprólékosabb gondosság és találékonyság jellemzi. Az érkező leveleken sokszor csak egy betű igazítja útba a postát, de ez az egy betű is elég, hogy a levél megtalálja a címzettet, ha még él…” 

Levélposta osztályozás a 96. sz. tábori postánál. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

Hogy érzékeltessem a postások lelkiismeretességét, nem sorolnám fel azt a számos kitüntetést, miniszteri, császári elismerést, amelyet a háború során kiérdemeltek. Helyette Kiss Imre mozgópostás történetére hívnám fel a figyelmet, aki önfeláldozó hősiességéért az Arany Érdemkeresztet kapta meg a Vitézségi Érem szalagján:

„…a vonatnak vissza kellett volna indulnia, de közvetlenül az indulás előtt az oroszok irtózatos ágyú- és puskatüzelést kezdtek, ami pánikot idézett elő. A vonat rendezésére már nem volt idő, így a gép a vonatot tolta, és oly erővel szaladt egy oroszok által kettélőtt vonatba, hogy a mozgópostakocsi a menekülőkkel telt másik tíz kocsival együtt teljesen pozdorjává zúzódott. A mozgópostások a legsűrűbb golyózáporban másztak ki a kocsi romjai alól, {Kiss Imre} mozgópostai hiányos öltözetében és vérezve a postakocsi romjai alá visszabújt, hogy a pénzeszsákokat kimentse. Máramarossziget 2. pénzes zárlatát sikerült is megtalálnia, s társaival együtt Máramarosszigetre gyalog bevinnie. Itt felkapaszkodott egy indulófélben lévő tehervonat zárfékbódéjába, és itt utazott hiányos öltözékében, metsző hidegben Szatmárig, hova október 3-án reggel 7 órakor félig megfagyva érkezett meg Mészáros altiszttel együtt. (…) Itt {Szatmáron} sérülései és kimerültsége ellenére beszállott az október 3-iki 22. számú mozgóposta kocsijába, és kezelve {a kezelési munkálatokat ellátva} folytatta útját Nagyváradig, majd onnan Budapestre érkezve ágynak esett, és sokáig betegen feküdt. Ennek következtében fokozatosan hallását is veszítette.”[6]

Kiss Imre, a hős postás. Később főfelügyelőként dolgozott a postán. Fotó: Hencz. 1937. 372.o.

A posta világszínvonalú műszaki fejlettségét is hasznosította. Fontos hadi jelentősége volt annak, hogy az 1914 októberében átadott 120 m-es rádióantennával ellátott csepeli 7,5 KW-os szikratávíró segítségével az ellenséges gyűrűn át is érintkezhettünk Szófiával, később Konstantinápollyal, illetve a német katonai parancsnoksággal. 1917 elejétől az ellenséges Párizs, Lyon, Poldhu, Carnarvon és Coltano rádióállomások hírlaptáviratait is felvette a Kriegspresse részére. 1917 végén pedig az orosz fegyverszüneti tárgyalásokra használták fel. Később Moszkvával és a svéd Boden rádióállomással érintkezett és közvetítette a hadifoglyok táviratváltását Oroszország és Magyarország között. Az pedig a posta távbeszélő hálózatát dicséri, hogy hálózatát fejlesztve még a keleti és nyugati harctér között is közvetlen telefon-összeköttetést létesített.

1918. július 4-től 23-ig Budapest és Bécs között a világon először menetrendszerű nemzetközi repülőposta járat is működött, azonban a gyakori balesetek miatt ezt hamar leállították. Igaz, még így sem ez volt a legextrémebb levélkézbesítés a háború folyamán.[7]

 

Az első légiposta járat. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

„Különlegesség, hogy 1917 elején, néhány hétig, Észak-Amerikába és azon túl fekvő semleges külföldre tengeralatti hajóval állott fenn rendszeres postaközlekedés.” [8]

A világháborús postatörténet teljességéhez tartozik, hogy ahogyan a háború végére teljesen kimerült az ország, a posta is ugyanúgy fáradt bele a nem szűnő, és egyre tornyosuló levéláradat feldolgozásába. Nem csak a frontokon, belföldön is hatalmas munka hárult a postásokra. Egyre több képzetlen munkaerőt, napidíjast, gyereket kellett alkalmazni. A szakképzett dolgozó így folyamatosan plusz, általában éjjeli munkát vállalt, amibe lassan belefásult. Mindeközben itt is fokozatosan teret nyertek a szociáldemokrata eszmék, forradalmi szervezkedések, ami később sztrájkokhoz vezetett. A háború vége nehéz helyzetbe sodorta a M. Kir. Postát is.

A férfi és női munkaerő hiányában jöttek a gyerekek. Postamúzeum – Borzalmak tiport országútján c. időszaki kiállítás anyagából

Források

[1] Majoros József: Tábori postával a világháborúban. Postatisztviselők országos kaszinója, Budapest. 1937. 29.o.

[2] A cs. és kir. tábori posta. E-47 jelzésű szolgálati könyv. Budapest, 1914. M. Kir. Állami nyomda. 1.o.

[3] Hencz Lajos: A magyar posta története és érdemes munkásai. Merkantil nyomda, Budapest. 1937. 171-175.o.

[4] Nagy Endre: Csataképek a nagy háborúból. Singer és Wolfner, Budapest. 1915. 145-148.o.

[5] 35-402. számú tábori postahivatal működése 1914-1918 Postamúzeum Adattár 29.263.

[6] Hencz. 1937. 372.o.

[7] Sipos Józsefné: Az első magyar repülőposta bélyeg In: Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve. Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány, Budapest. 1994. 44-45.o.

[8] Dr. Hennyei Vilmos: A Magyar Posta története. In: A Magyar Posta monográfiája. Szerkesztette: Pap Lajos. Fráter és társa könyvnyomda, Budapest. 1939. 230-231.o.

Felhasznált irodalom

A cs. és kir. tábori posta. E-47 jelzésű szolgálati könyv. Budapest, 1914. M. Kir. Állami nyomda.

Dr. Hennyei Vilmos: A Magyar Posta története. In: A Magyar Posta monográfiája. Szerkesztette: Pap Lajos. Fráter és társa könyvnyomda, Budapest. 1939.

Hencz Lajos: A magyar posta története és érdemes munkásai. Merkantil nyomda, Budapest. 1937.

Majoros József: Tábori postával a világháborúban. Postatisztviselők országos kaszinója, Budapest, 1937.

Nagy Endre: Csataképek a nagy háborúból. Singer és Wolfner, Budapest. 1915.

Sipos Józsefné: Az első magyar „repülőposta” bélyeg In: Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve. Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány, Budapest. 1994.

Vasárnapi könyv. 1914. Második félév, 5. füzet

35-402. számú tábori postahivatal működése 1914-1918 POM 29.263. – Postamúzeum Adattár

A dalrészlet a Kimegyek a doberdói harctérre c. katonadalból van

 

Fotók

A fényképek a Postamúzem Borzalmak tiport országútján c. első világháborús időszaki kiállításából (2015. október 9. – 2017. március 29. ) származnak.

 

Internetes források

Az idő harcokat újráz

 

Facebook Kommentek

További írásaink