A magyar atom

A hazánkban Pakson épült első és eddig egyetlen atomerőmű létesítését szervesen átszőtte a szocialista tervgazdaság legtöbb jellemzője. Korábbi cikkünkben olvasóink már megismerhették a szovjet-magyar atomerőmű egyezmény létrejöttét és az ahhoz vezető utat, ám az Paks megépüléséhez még csak az első lépés volt. A 60-as és 70-es évek változó gazdasági körülményei és a hazai döntéshozatal mind jelentősen beleszóltak az első magyar nukleáris erőmű építésébe, sőt még a jelenleg folyamatban lévő Paks II bővítéssel is kapcsolatban állnak.

A már említett egyezmény megkötését követően az egyik legfontosabb lépés a telephely kiválasztása volt. Mivel az atomerőmű hűtéséhez egy folyóra volt szükség, amelyhez pedig a Duna volt a legalkalmasabb, ezért annak mentén választottak ki több pontot. Bogyiszló, Dusnok, Solt és Paks lettek az esélyes helyszínek. A kiválasztási munkálatok hazai résztvevője az Erőmű Beruházási Vállalat (ERBE) volt, de egy zsűrit hívtak össze a végleges döntés meghozatalára.[1] A szovjet tanácsadó szakemberek véleményét figyelembe véve 1967. február 16-án Paks mellett döntöttek.[2] Az atomerőművet a IV. ötéves terv (1971-1975) során akarták megépíteni, de annak előkészületi munkáit már az előző ciklusban meg kellett kezdeni.[3] Az erőmű hidegvíz csatornájának már ekkor elkezdték a kikotrását, ezt követően belekezdtek a főépület területének feltöltésébe is, és ezen munkákat 1969-ben be is fejezték.[4] De a további munkálatokba már nem kezdtek bele, mivel a döntéshozók tépelődtek hazánk energetikájának jövőjét illetően.

Az erőmű látképe napjainkban. atomeromu.hu

Az atomerőmű mellett hazánk tervgazdaságának vezetői más lehetőségekben is gondolkodtak. A hagyományos energiaforrások továbbra is elsőbbséget élveztek, ezért azok beszerzése még továbbra is prioritással rendelkezett. Az Országos Tervhivatal elnöke, Ajtai Miklós, 1966 júniusában megbeszéléseket folytatott a szovjetekkel hazánk 1970 utáni nyersanyag szükségleteiről és azok fedezéséről. Ajtai három millió tonnával több olajat kért, amiből azonban csak 2,5 milliót tudtak biztosítani a szovjetek. Ugyanakkor felvetették, hogy ha a magyar fél hitelt adna az olajkitermelés infrastruktúrájának fejlesztésére, akkor már 1971-től lehetőség lenne az arányos mennyiségű szállításokra, és biztosítva lenne az 1975. évi szintnek megfelelő kőolajmennyiség 1990-ig történő exportja.[5] A szovjet hitel kedvező, hazai árukkal történő törlesztési feltételei miatt kapott olaj már kellőképpen gazdaságos volt ahhoz, hogy erre alapozva komolyabb ipari beruházásokkal számolhassanak.

A szovjet delegációval történt megállapodást követően 1967 decemberében kormányszintű egyezmény született, ennek értelmében 1970-ig 4 millió, 1975-re már 6,5 millió, 1980-ra pedig 9,5-11 millió tonnás importmennyiségeket vettek tervbe.[6] Az olaj szállításához a Barátság I. vezeték kapacitását akarták megnövelni és egy újabb vezeték, a Barátság II. 1972-es év végi beüzemelését tervezték.[7] Az így kapott többlet nyersolaj lehetővé tette új finomítók építését és az azok által előállított különféle olajszármazékok után a visszamaradó kátrányszerű végterméket, a gudront a finomítókhoz épített erőművekben akarták eltüzelni. Így lényegében új olajtüzelésű erőművek építése vált lehetővé.[8] Ezek tükrében – főként szovjet importból – a hazai olajipar jelentős fejlesztését vették tervbe, amihez a szükséges nyersanyag 1975-ig megállapodásra és ezzel együtt biztosításra is került. Az 1960-as években jelentősen felfutó magyar vegyi-, és petrolkémiai ipar számára is jelentős alapanyagot képezett ez az extra kőolaj mennyiség. Az atomerőmű így már egyáltalán nem volt annyira sürgető beruházás, hiszen a szükséges villamosenergiára már más forrásokat találtak. A döntéshozók ezért elkezdtek vizsgálódni a paksi beruházás esetleges elhalasztásáról.

A Barátság II. kőolajvezeték építése 1972-ben. Fortepan/Urbán Tamás

1968 végén az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztálya részletes jelentést kért az atomerőmű helyzetéről. A jelentést Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes 1968. december 14-én készítette el. Az elemzés kitért az atomerőmű szerepére az energetikában, annak gazdaságosságára, továbbá az esetleges elhalasztás realitásaira, illetve hogy milyen szempontok állnak a megvalósítás mellett.[9] A felsőbb körökben ennek ellenére maradtak kételkedők. 1969 januárjában Párdi Imre, az Országos Tervhivatal akkori elnöke elkészítette elemzését, amelyben az atomerőmű elhalasztásából adódó pozitív hatásokat mutatta be.[10] A kormányban kialakult tépelődés következtében két párt alakult ki: a beruházást támogatók és az azt elhalasztani kívánók. A halasztás mellett állt az Országos Tervhivatal, valamint az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság is, amelyek nagy befolyással rendelkeztek az ipari beruházásokat illetően. Érveik között szerepelt az atomerőműves technológia, amely ekkor még nagyon újnak és kezdetlegesnek számított. Ezen túl a megépítéshez és működtetéshez szükséges kevés tapasztalat és az atomerőmű nagy beruházási költsége is az érveket gyarapította. Továbbá fontosnak tartották az olaj-, és petrolkémiai ipar fejlesztését a megnövekedett szovjet import kőolajra és földgázra alapozva, amelyből az energetikai szükségletek is kielégíthetőek.[11] A beruházás legalább öt évvel való elcsúsztatása esetén további pozitívumként könyvelték el, hogy az erőmű a 440 MW-os helyett akár már az újabb 1000 MW-os blokkokkal is megépülhetne, valamint a később épülő erőmű valószínűleg egy kiforrottabb, fejlettebb modell lenne.[12]

Ezzel szemben a beruházást támogatók érvelése szerint a megküldött aktuális szovjet tervek szerint az erőmű még hatékonyabb lenne, mint a korábbi tervdokumentációban szereplő változat. Emellett a költségek is csökkennek majd a megindult sorozatgyártás következtében,[13] illetve a szovjet kapcsolatoknak sem tenne jót az egyezmény visszamondása vagy esetleges változtatása.[14] Emellett kifejtették még, hogy az olaj bázisú erőműfejlesztés jelentős veszélyeket is hordozhat, mivel ezekhez rögzített olajárak szükségesek és a jelenlegi szovjet-magyar árucsere forgalom ismeretében az olaj a jövőben csak drágább lesz.[15] Végül az egész vitát lezárta az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottságának ülése, ahol döntés született arról, hogy az atomerőmű megvalósítását elhalasztják 1980 utánra.[16]

Dunamenti Kőolajipari Vállalat kőolajfinomítója. A szovjet importkőlajból megmaradó gudront a komplexum bővítése során épült erőműben tervezték eltüzelni. Fortepan/Urbán Tamás

Az előállt új helyzettel a szovjeteket is megkeresték, akik nem láttak akadályt a halasztás előtt, egyetlen feltételük viszont a kétoldalú egyezmény módosításának mielőbbi megkezdése volt. A hazai vezetés ennek során két dolgot is el szeretett volna érni, egyrészt az említett csúsztatást, másfelől újabb, még több atomerőművi kapacitásról való megállapodás létrejöttét. Az újabb tárgyalások eredményeként 1970. július 3-án módosító jegyzőkönyv került aláírásra, amely alapján 1900-2000 MW teljesítményű atomerőmű épül majd hazánkban. Ennek első építési fázisában két 440 MW-os VVER típusú nyomottvizes reaktort telepítenek Paksnál, a második fázisban tervezett új, ekkor még kísérleti fázisban lévő 1000 MW-os blokk létesítése érdekében 1975-ben újabb tárgyalásokat fognak majd szervezni. A beüzemelés terén abban sikerült megállapodni, hogy az első blokk bekapcsolására 1980-ban kerül majd sor.[17]

Az atomerőmű létesítésének érdemi megindulásához a halasztás ellenére mégsem kellett túl sokat várni, ugyanis a szocialista tervgazdaság távlati elképzeléseit az olajalapú energetikáról áthúzták a valós gazdasági viszonyok. Ezek először az 1972. március 27-28-a közötti Moszkvában lefolytatott magyar-szovjet tárgyalások során kerültek felszínre. A találkozó az V. ötéves terv (1976-1980) kölcsönös szállítási kvótáiról miniszterelnöki szinten történt. Mint korábban is, a hazai küldöttség több villanyáramot, olajt és földgázt akart az országba importálni, de a szovjetek ezt elutasították, mondván, hogy az igényelt 14 millió tonnás olajból csak 9,5 milliót tudnak szállítani, az áram és a gáz terén pedig nem tudták a kért emelést teljes egészében biztosítani. Tanácsolták, mihamarabb kezdődjön el a magyarországi atomerőmű építése, ugyanis a nemsokára elkészülő 1000 MW-os VVER reaktort is be lehet akár építeni Pakson, amelyre vállalnák a hasadóanyag szállítást. Továbbá kifejtették, hogy az olajtermelésük a következő húsz évben nem fogja tudni fedezni a növekedő szükségleteket. Ez ráébresztette a hazai vezetést arra, hogy az atomerőmű építését minél hamarabb meg kell kezdeni, ugyanis az olajbázisú áramtermelés az új helyzet alapján nem lesz hosszú életű.[18]

ÁFOR töltőállomás 1968-ból. A sok kőolajra nem csupán az új erőművek, hanem az egyre növekvő számú autó miatt is szükség volt, továbbá ekkor kezdődött a vasút dízelesítése, valamint sok villamos buszokra váltása is. Fortepan/UVATERV

Ezek következtében a Nehézipari Minisztérium 1972 márciusában és áprilisában felvette a kapcsolatot az illetékes szovjet szervezetekkel és megkérte azokat az első 880 MW-os erőmű építési fázis műszaki tervének elkészítésére. Ezek alapján az új reaktorok jelentős biztonsági fejlesztéseken fognak átesni, továbbá az első blokk 1980. I. negyedévében, a második blokk pedig egy évre rá üzemelne be.[19] A már folyamatban lévő beruházás mellett a Gazdasági Bizottság 10.118/1973. sz. határozata kimondta, hogy a kormány levélben keresse meg a szovjeteket egy új államközi egyezménytervezettel, amely alapján a Pakson 1985-ig megépülő teljes erőművi kapacitás már 4000 MW legyen.[20] A tervezetet a később tragikus halált halt Vályi Péter miniszterelnök-helyettes 1973 áprilisában juttatta el szovjeteknek, amit követően 1973. augusztus 17-én újabb konzultációra került sor Moszkvában. Ekkor az erőmű második kialakításáról még nem sikerült megegyezni, mivel a szovjetek elmondása szerint az atomerőműgyártó kapacitásuk már túlságosan leterhelt. Szintén ekkor egyeztették az 1980-as kőolajimport előirányzatokat is, ezek alapján a Szovjetunió csupán 8,5 millió tonna nyersolajt tud biztosítani és a jövőben már nem képes fokozni a szállításokat.[21] Ez lényegesen kevesebb volt, mint amekkora mennyiséggel 1970-ben a hazai tervekben számoltak, továbbá az 1973-as olajválság még ki sem tört.

1973. december 3. és 4. között a Nehézipari Minisztérium illetékesei Moszkvában tárgyaltak P. Sz. Nyeporozsnyijjal a Szovjetunió energetikai és villamosítási miniszterével az atomerőmű műszaki paramétereiről. A megbeszélésen a miniszter elmondta, hogy lehetőség lenne a paksi erőmű folyamatos 4×440 MW-os megépítésére a korábbi 2×440+1000 MW helyett, ez által 1760 MW lenne az összteljesítmény. Az egyes blokkok párhuzamos kapcsolása 1980-1983 között történne. A szovjet atomerőmű kapacitás leterhelt, de ezt az ütemezést tudnák vállalni. Az 1983-1985-ös évekre előirányzott 2000 MW-nyi újabb reaktorblokkok megvalósítására a szovjet miniszter még nem tudott biztosat mondani, és lehetségesnek tartotta, hogy ezen igény megvalósítása még csúszni fog néhány évet.[22] A tanácskozást követően 1974 elején Fock Jenő miniszterelnök levélben fordult Koszigin szovjet miniszterelnökhöz az erőmű pontos kialakítása ügyében, amelyre 1974. május 21-én érkezett meg a válasz. Ez alapján véglegessé vált az első fázisban kiépítésre kerülő reaktorblokkok pontos típusa. A Paksi Atomerőmű így lett 4×440 azaz 1760 MW teljesítményű. A beüzemelés csúszott, 1980 és 1984 közé ütemezve. A második fázisba tartozó 2000 MW-nyi bővítésre pedig a szovjetek szerint 1977-ben újabb tárgyalásokat kell majd kezdeményezni. 1975 áprilisában[23] az új határidőkkel Fock Jenő aláírta a módosított egyezményt.[24]

Murányi László riporter és az MTV operatőre a Dunamenti Erőmű építkezésén, amely az egyike volt a gudront is tüzelő létesítményeknek. Fortepan/Urbán Tamás

Az említett második fázisról azért sem sikerült megállapodni, mivel az 1000 MW-os reaktorok ekkoriban még csak tesztelés alatt álltak és nem kínálta azokat eladásra a Szovjetunió. A népgazdaság jövőjének megtervezői hosszú távon a már konkretizált 4*440 MW mellett 1992-ig összesen 4 db 1000 MW-os reaktort szerettek volna megépíteni. Ezekből 2 db 2000 MW-tal még Pakson került volna megépítésre a már említett második fázis keretében, ugyanis a telephely és a Dunából kivezetett csatorna ezt még lehetővé tették volna. A további másik két 1000 MW-os blokkok megépítéséhez egy újabb helyszín kiválasztása lett volna szükséges.[25] Ezekre a távlati bővítésekre az ipari kapacitás, pénz, nyersanyagok, infrastruktúra és tudás hiányán túl a szocializmus bukása miatt nem került sor, és mint említettük, az 1000 MW-os VVER reaktor ekkoriban még csak tesztelés alatt állt, és sosem kínálta azokat eladásra a Szovjetunió. A hazánkban folyamatban lévő Paks II atomerőmű építési program, sok szempontból a szocializmusban tervbe vett bővítés felélesztése.

Az erőmű „csúsztatása” valóban pozitív hatással volt annak technikai és biztonsági jellemzőire, ugyanis az újabb reaktorok ún. Containment biztonsági technikával épültek meg.[26] A korábbi tervekben ilyen sokrétű és méretű biztonsági berendezések nem kaptak helyet, ezért jelentősen meghosszabbították a teljes beruházást, ugyanakkor a magyar atomerőmű ezáltal nemzetközi viszonylatban is megfelelt a biztonsági előírásoknak és részben ezért is működhet mind a mai napig.

A paksi atomerőmű alapköve. Wikimedia commons

1975. október 3-án ünnepélyes keretek között megrendezték az erőmű alapkőletételét, amelyen a kormányt Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettes képviselte. Maga az esemény nem csak szimbolikusan, hanem ténylegesen jelezte a munkálatok kezdetét. [27] Ezt követően 1976-ban a Minisztertanács 3296/1976. sz. határozatával jóváhagyta az erőmű beruházási javaslatát, így a kivitelezés további feladatai is meghatározásra kerültek. Ez volt az első hivatalos döntés a kibővített 1760 MW-os erőmű beruházási költségeiről, amely meghatározta a négy blokk bekapcsolásának határidejét és a munkálatok menetrendjét is. A – természetesen csak becsült – 1976-os beruházási költség 59 milliárd forint volt. [28] Az atomerőmű építésének megindulását az első blokk párhuzamos kapcsolásáig nagymértékű késések, huzavonák jellemezték mind a hazai állami vállalatok részéről, mind a magyar-szovjet kapcsolatok terén. Ennek több oka is volt: az erőműépítésben résztvevő hazai vállalatoknak nem volt korábban ilyen volumenű feladata – Paks a 20. századi ipari beruházások között az egyik legnagyobb méretű projekt – ezen felül az atomerőmű teljesen új biztonsági és minőségi követelményeket támasztott, melyek szintén hatalmas kihívást jelentettek.

A reaktorház építése. atomeromu.hu

A késések megelőzése és az építési munkák befejezése érdekében a kormány a közvetlen irányítást látta a megoldásnak, ennek következtében a Minisztertanács 3476/1978. sz. határozatával Szabó Benjámint, a Paksi Atomerőmű Vállalat igazgatóját kormánybiztossá nevezte ki november 15-i hatállyal.[29]  A kormánybiztos közvetlen, helyszínen történő irányítására volt szükség, hogy a különböző hazai és külföldi állami vállalatok, valamint a népes szakembergárda munkáját összeszervezzék és a mindennapi problémákat elhárítsák. A szovjet tervek és gépezetek szállításának szinte folyamatos késésével itthonról nem lehetett mit kezdeni. Ennek forrása a korábban már említett problémában rejlett, a Szovjetunió atomenergetikai gyártókapacitása már telített volt és csak jelentős késésekkel tudták teljesíteni a megbízásokat.[30] A KGST-n belül több ország is rendelt erőművet, amelyek gyártását megpróbálták szakosítani és elosztani a tagországok között (így készült a paksi I-es reaktor tartálya a csehországi Skoda gyárban[31]), kevés sikerrel.

Az egyik reaktortartály a végleges elhelyezése előtt. atomeromu.hu

Az I-es reaktorblokk 1980 elején tervezett párhuzamos kapcsolása, a már említett okok miatt, így közel három éves késéssel csak 1982. december 28-án történt meg[32], pontosan 16 évvel az 1966-os egyezmény megkötése után. Az első reaktornál beállt három éves késés végig kísérte a teljes beruházást. A további három reaktorblokk befejezése már jóval gördülékenyebben folyt, de az anyaghiány és a kései szovjet beszállítások a teljes építésre rányomták bélyegüket. A IV-es és egyben utolsó blokk 1987. augusztus 16-án kapcsolódott rá az országos hálózatra, ezzel befejeződött a Paksi Atomerőmű első 1760 MW-os kiépítése, melynek beruházási költsége ekkor már 71,5 milliárd forint[33] volt.

A beruházás lépéseit vizsgálva a hazai vezetés talán hamarabb felismerhette volna az atomerőmű megépítésével járó nehézségeket és a magyar ipar felkészítését hamarabb elkezdhette volna, amelyre házon belül is többször felhívták a figyelmet. Ugyanakkor egy alapos felkészítőmunka után is kialakult volna valamennyi késés, ugyanis a Szovjetunió rengeteg gépezet leszállításával késett el. Paks I építésének tükrében, ha a szocializmus nem omlik össze és még pénzt is sikerült volna teremteni a korábban betervezett bővítésre, kérdéses, hogy a második fázisban megtervezett 2*1000 MW-nyi erőművi teljesítmény elkészült volna-e 2000-ig. Továbbá  felmerül a kérdés, hogy a Szovjetunió vállalta volna-e a fűtőanyaggal való ellátást és a kiégett fűtőelemek elszállítását gazdasági és atomenergetikai helyzete, illetve Csernobil „fényében”.


Jegyzetek:

[1] Bencze Géza: Húsz év a Paksi Atomerőmű története. Paks, 1995. (Továbbiakban: BENCZE,1995.) p. 21.

[2] Szabó Benjamin: Atomkorkép. Budapest, 2004. (Továbbiakban: SZABÓ, 2004.) p. 95-96.

[3] MNL OL XIX-F-17-NN 53. doboz. 234/67 A villamosenergia iparág III. ötéves beruházási előirányzatai és a tervidőszak végén induló egyedi nagyberuházások.

[4] MNL OL XIX-F-17-NN-TÜK 53. doboz. 0023/73 Jelentés a Paksi Atomerőmű létesítésére vonatkozó felkészülésről, és javaslat a beruházás megvalósításához szükséges intézkedésekre.

[5] MNL OL XIX-A-2-gg 271. doboz. A-138/1967. A szovjet kőolajimport 1970 utáni növeléséről.

[6] MNL OL XIX-A-2-gg 293. doboz, A-80/69 Gazdaságpolitikai Osztály előterjesztése: A népgazdaság energiastruktúrájának távlati fejlesztéséről és társadalmi kihatásairól.

[7] MNL OL XIX-F-17-NN 53. doboz. 234/67 A hazai kőolajfeldolgozóipar helyzete és feladatai 1980-ig.

[8] MNL OL XIX-F-17-NN-TÜK 27. doboz 0098/69 Az új kőolajfinomító és az azzal összefüggő létesítmények telepítése.

[9] MNL OL XIX-F-17-NN-TÜK 27. doboz. 0065/68 Paksi Atomerőmű létesítésének értékelése.

[10] MNL OL XIX-F-17-a 91. doboz. M-504/69, Paksi Atomerőmű létesítésével kapcsolatos beadvány véleményezése.

[11] MNL OL XIX-A-2-gg 293. doboz, A-80/69 Villamosenergia-ellátás és erőműépítés problémái a IV. és V. ötéves tervidőszakban.

[12] MNL OL XIX-A-2-gg 293. doboz, A-580/69 Atomerőmű, feljegyzés az elhalasztásról.

[13] MNL OL XIX-F-17-NN-TÜK 27. doboz. 0065/68 Paksi Atomerőmű létesítésének értékelése.

[14] MNL OL XIX-A-2-gg 293. doboz. A-85/69 A Paksi Atomerőmű létesítésének néhány kérdése.

[15] MNL OL XIX-F-17-A 91. doboz: M-074/969 A népgazdaság energiahelyzete és energetikai fejlődésének perspektívái 1980-ig tárgyú előterjesztésről (Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter levele Fock Jenő miniszterelnöknek).

[16] SZABÓ, 2004. p. 150.

[17] MNL OL XIX-A-25-a 161. doboz: Dr. Ajtai Miklós számára készített beszámoló az atomerőmű létesítés 1971-es helyzetéről.

[18] SZABÓ, 2004. p. 231-232.

[19] MNL OL XIX-A-25-a 161. doboz: Nehézipari minisztériumi tájékoztató jelentés a Paksi Atomerőmű építésére és a hazai atomerőművi programra való felkészülés jelenlegi állásáról és időszerű feladatairól.

[20] MNL OL XIX-A-39-b 438. doboz. 1-10.118/1973. sz. GB határozat.

[21] MNL OL XIX-F-17-NN-TÜK 53. doboz. 00140/73 Jelentés az 1973. augusztus 17-én Moszkvában tartott kormányfői tanácskozásról.

[22] MNL OL XIX-F-17-NN-TÜK 53. doboz. 00213/73 Az atomerőmű-építéssel és Szovjetunióból történő villamosenergia-szállítással kapcsolatos moszkvai tárgyalásról készült úti jelentés.

[23] MNL OL XIX-F-17-V-TÜK 38. doboz: 00853/75 A Paksi Atomerőmű I-II. reaktorblokkjához szükséges szovjet technológiai berendezések szállítása.

[24] SZABÓ, 2004. p. 287-288.

[25] SZABÓ, 2004. p. 361-362.

[26] SZABÓ, 2004. p. 346-348.

[27] BENCZE, 1995. p. 43-44.

[28] MNL OL XIX-A-25-C 23. doboz: TÜK 00211/76, MT 3296/1976. sz. határozata a paksi atomerőmű 1760 MW teljesítményű első kiépítésének beruházási javaslatáról.

[29] SZABÓ, 2004. p. 481.

[30] MNL OL XIX-A-25-a 162. doboz: Tájékoztató a Paksi Atomerőmű 1979. január 1-július 31. közötti építéséről.

[31] MNL OL XIX-F-17-N TÜK 45. doboz: Szi-005/64/79, KÜM 007/2143.

[32] HVG. IV. évf. 52. sz. p. 26.

[33] BENCZE, 1995. p. 108-111.

A nyitókép forrása: atomeromu.hu

Facebook Kommentek

További írásaink