“…mi a fenét csináljak vele? Menjek át vele Pestre?” – Horthy utolsó hajója

Közismert, hogy Horthy Miklós, Magyarország utolsó kormányzója 32 évet töltött a Császári és Királyi Haditengerészet kötelékében; részt vett távol-keleti expedícióban, szolgált főleg diplomáciai feladatokat ellátó állomáshajón, az első világháborúban pedig “huszáros” akciói miatt vált ismertté neve, és ő volt a monarchia flottájának utolsó parancsnoka is. A tenger és hajók iránti szeretete élete végéig megmaradt, igazából csak egy vízi járművet nem sikerült megkedvelnie…

Ez pedig nem volt más, mint a Hungária nevű dunai luxusjacht, amelyet Adolf Hitler küldött neki 1943-ban, 75. születésnapjára. Bár a gesztus kedvesnek látszik – attól most tekintsünk el, hogy a kormányzó nyáron született, a hajó pedig októberben érkezett – az előzmények és a politikai helyzet ismeretében egyértelmű, hogy a Führer ezzel Horthy hajózás iránti szeretetére apellálva akarta “lekenyerezni”, nem is első alkalommal. Ráadásul 1943 nyarára-őszére már túl vagyunk a doni katasztrófán, Sztálingrádon és Kurszkon is, Olaszországban pedig megjelentek az angolszász csapatok, szeptemberben pedig Churchill szavaival élve “Európa lágy alteste” kapitulált, ezt követően csak Itália fele vett részt a háborúban. Egyre inkább egyértelművé vált, hogy a háború menete megfordult, ráadásul a Kállay Miklós vezette magyar kormány ekkor már lelkesen, igaz elég ügyetlenül, kereste a kapcsolatot a nyugati szövetségesekkel különbéke ügyében. A válságos helyzetben Berlin számára egyre értékesebbek lettek szövetségesei, akiket a cukor és korbács elvével igyekezett mind jobban ellenőrzése alá vonni (lásd a magyar-román viszály kihasználása). A jacht odaajándékozása természetesen cukornak minősül, a kormányzó mégsem harapott rá a “csalira”, sőt a fedélzetre is csak egyszer tette a lábát.

A Hungária eredeti állapotában Benczúr László rajzán (www.hajoregiszter.hu)

Horthy tenger és tengerészet iránti rajongására a németek és az olaszok is több alkalommal “játszottak rá”, előbbiek inkább ártatlan gesztusként hívták meg 1936 novemberében egy flottagyakorlatra, ahol 1918 óta először léphetett nagy hadihajó fedélzetére.

“A szerencsétlen 1918-as év októberének végén, midőn Károly király és császár legfelsőbb parancsára át kellett adnom hatalmas flottánkat a délszlávok megbízottainak és soha le nem győzött dicsőséges hadilobogónkat egyszer s mindenkorra bevontuk –,akkori kétségbeesésemben megfogadtam, hogy a tengert nem akarom többet viszontlátni. És most ismét büszke csatahajó parancsnoki hídján állottam … Főárbócán ugyan ott lengett a magyar főhadúri lobogó, azonban ez a csatahajó annak a Zara-nak a nevét viselte, amely egykor a magyar szent koronához tartozott Dalmácia fővárosa volt.”[1]

– írta emlékirataiban a Zara nehézcirkáló fedélzetén tett látogatásáról. Hitler kb. másfél évvel később, nem sokkal az első bécsi döntés előtt hívta meg a kormányzót Kielbe, a Prinz Eugen cirkáló vízrebocsátási ünnepségére és az ezzel egybekötve megtartott hatalmas flottagyakorlatra. A német vezető ekkor (is) igyekezett Horthyt rábírni, hogy fegyveresen csatlakozzon Berlin Csehszlovákia ellen tervezett akciójához, és úgy vélte, hogy az öreg tengeri medve szívéhez egy hadihajón át vezet a legrövidebb út. Ehhez jött még, hogy a legújabb birodalmi cirkálót Savoyai Jenőről nevezték el, és róla a monarchiában bevett dolog volt hadihajókat elnevezni, keresztanyja pedig Horthy felesége, Purgly Magdolna lett. Horthy a hajózást és a gyakorlatot nagyon élvezte, a Hitlerrel folytatott tárgyalásokat már kevésbé. Visszaemlékezései szerint többször aggodalmát fejezte ki a Führer terjeszkedési elképzeléseivel kapcsolatban is, és még ha ezt fenntartásokkal is kezeljük, az biztos, hogy Magyarország nem vett részt a Csehszlovákia ellen tervezett provokációban, a Felvidék déli sávját is nagyhatalmi döntés révén, békésen kaptuk vissza.

Egyes források szerint 1941-ben, a Jugoszlávia elleni hadműveletek megindulása előtt Hitler belengette annak a lehetőségét is, hogy Magyarország visszakaphatja tengerpartjának egy részét, bár abból kiindulva, hogy a parti sáv Olaszországé lett, erre igencsak kevés esély lett volna, még akkor is, ha a magyar csapatok nem csak a délszláv állam hivatalos felbomlása után kapcsolódnak be a hadműveletekbe. És így jutottunk el a hajózási vonatkozású diplomáciai gesztus/nyomásgyakorlás leginkább kézzel fogható példájáig, a Hungária állami jachtig.

A Hungária a sólyán, illetve a szalon berendezése (Balogh 3. o.)

A 40 méteres, 189 tonnás hajót 1943-ban építették Christof Ruthof regensburgi hajógyárában, direkt reprezentációs célokra, és igen jó munkát végeztek. A Hungáriát két 500 lóerős motor hajtotta (legfeljebb 40 km/órás sebességig), a fedélzeten pedig 16 utas és 1+3, más források szerint 15 fős legénység számára volt hely. A hajó üzemeltetéséhez alapszemélyzetként elég volt a 4 fő, viszont ha azzal számolunk, hogy VIP vendég van a fedélzeten, az ő kíséretében is voltak olyanok, akik nem luxuskabint kaptak (inasok, őrség, stb.). A felső fedélzeten egy elegáns szalon és konferenciaterem kapott helyet, a tatrészen pedig jó időben egy oldalról nyitott fedélzeten is tartózkodhattak az utasok. Az impozáns kis hajót végül Visegrádon vette át Horthy 1943 október közepén, groteszk módon szinte kerek egy évvel a nyilas hatalomátvétel előtt, és ekkor utazott rajta először és utoljára is. Horthy István özvegye, a kormányzó menye, gróf Edelsheim-Gyulai Ilona így írt erről Becsület és kötelesség című visszaemlékezésében:

“16-án “kényszer”-villásreggelit rendeztek a Várban annak tiszteletére, hogy Hitler küldött Miklóspapának [Horthy így szerepel a kötetben – GyS] egy elkésett és nem kívánt 75. születésnapi ajándékot, egy jachtot! Ennek hivatalos átadására eljött Raeder tengernagy [a német flottaparancsnok – GyS] feleségével, valamint Meissner államtitkár. Vajon mi lehetett ennek a célja? A jacht gyönyörű volt, “Hungáriá”-nak hívták, külön kabin volt benne Magdamamának [Horthy Miklósnénak – GyS], imazsámollyal! Miklóspapa átvette az ajándékot, és soha többé nem tette be oda a lábát. Mennyire örült volna egy ilyen jachtnak békeidőben! Hitler ajándéka most határozottan kellemetlen volt számára.”[2]

Méghozzá olyannyira kellemetlen, hogy emlékirataiban egy szót sem írt a Hungáriáról, reprezentációs célra pedig továbbra is a Zsófia gőzöst használta. Kádár Gyula ezredes emlékei szerint ráadásul igencsak vaskosan fogalmazott Hitler ajándékával kapcsolatosan. Az természetes, hogy a hajó átadásakor nem “morgott”, és a villásreggelin is visszafogta indulatait, pláne hölgytársaságban, de a Vkf. 2-n, vagyis a hírszerzés-kémelhárításon dolgozó ezredesnek elég erőteljesen fejezte ki véleményét;

“Jachtot küldött nekem, mi a fenét csináljak vele? Menjek át vele Pestre? Azt hiszi, engem személyes ajándékokkal lekenyerez? Aztán mivel viszonozzam? Ha úr volna, küldenék neki hátaslovat, vagy fogatot, de ennek a hülye szobafestőnek olyasmi nem való.”[3]

A Hungária Budapesten 1943-44-ben (www.hajoregiszter.hu)

Horthy ha akarta volna, se használhatta volna sokáig a Hungáriát, amelyet a nyilas hatalomátvétel után “besoroztak” és a flottilla parancsnoki hajója és vezetési pontja lett, de Deák László alezredes sem örülhetett sokáig neki. 1944 decemberében ugyanis a németek lefoglalták és a mai Ausztria területére, Melkbe vitték, ahol csatlakozott a flottilla többi hajójához és a menekülő magyar kereskedelmi hajók egy részéhez. A Hungária a háború végéig felfegyverzett segédhajóként járta a Dunát. A fegyverletétel “otthon”, Regensburgban érte, ahol amerikai hadizsákmány lett. Ők Deggendorfba vitték, ahol évekig állt, míg nem 1950-ben a nyugatnémet “Wasser- und Schifffahrtsverwaltung des Bundes” (kb. belvízi hajózási hatóság/hivatal) meg nem vásárolta 17 000 márkáért. 1952-ben szétszedték, és teherautókon Koblenzbe vitték, majd a Rajnán újra összerakták, és 1954-től az NSZK reprezentációs hajója lett.

A Horthy család 1948-ban került Portugáliába, és mivel eleinte igencsak szűkös körülmények között éltek, megpróbáltak az amerikaiaktól valamiféle kártérítést kapni a hajóért, ami elvben járt volna a németek által elhurcolt vagyontárgyakért. Ráadásul ekkor a hajó volt az egyetlen, a kormányzó nevén lévő vagyontárgy, hiszen kenderesi birtokaira már rátette a kezét az újjáalakult magyar állam, és mivel minden olyan ország, amelyeknél “alkalmazásban volt” megszűnt/átalakult, nyugdíjra se igen számíthatott.

“Már régóta levelezésben álltunk Montgomery nagykövettel [John Flournoy Montgomery, az USA budapesti követe 1941-ig – GyS] annak lehetőségéről, hogy visszakapjuk a “Hungaria” jachtot, vagy anyagi ellenszolgáltatást kapjunk érte. (…) A jachtot a németek hozták el Magyarországról, és Németországban elkobozta az amerikai hadsereg. (…) Montgomery barátunk mindent megtett, amit lehetett, továbbította Miklóspapa levelét Truman elnökhöz, McMahon szenátor közvetítésével. (…) A vége az volt, hogy két év után semmit sem lehetett elérni.”[4]

A bukta abban volt, hogy a magyar állam csak az 1945. január 20-a után elvitt vagyontárgyakért fizetett kártérítést, a hajót pedig 1944 decemberében, de legjobb esetben is január első napjaiban vitték ki az országból. Na, meg aztán az új magyar államnak, ahol ráadásul ekkoriban vették át a hatalmat a kommunisták, legkisebb gondja is nagyobb volt, hogy a gyűlölt és minden rossz okozójának beállított volt kormányzót kártalanítsák…

Már Mainz-ként a Rajnán

De hogy valamennyire még is pozitív lecsengéssel zárjuk a történetet, a Hungária, igaz Mainz néven, de köszöni szépen, ma is jól van, ráadásul még mindig (az immáron egyesült) Németország folyami VIP hajójaként szolgál, fő “territóriuma” a Rajna, a Mosel és a Saar, valamint az alsó Majna és a Neckar. Persze többször korszerűsítették, 1966-ban erősebb gépeket kapott, 1991-ben pedig megszabadították azbeszttartalmú szigetelésétől. 1998-ban Trierben átépítették a kormányállását és elektrohidraulikus kormányrendszert kapott, 2003-ban pedig ismét gépcsere következett (ezúttal gyengébbekre, így némileg lassabb lett) és beépítettek egy orrsugár-hajtóművet is. Legutóbb egy szomorú esemény kapcsán kapott ismét nagyobb visszhangot; 2017. július 1-jén a Mainz szállította a Rajnán Speyerbe a júniusban elhunyt kancellár, Helmuth Kohl koporsóját.

A Mainz, tatján a kancellár koporsójával, rendőrhajók díszkíséretében

Felhasznált források és szakirodalom:

[1] Edelsheim-Gyulai I. Horthy 193-194. o.

[2] 207-208. o.

[3] Kádár 635. o.

[4] Edelsheim-Gyulai II. 167. o.

Balogh Tamás dr.: A HUNGÁRIA állami jacht története TIT – Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület, 2013.

Edelsheim-Gyula Ilona: Becsület és kötelesség I.-II. Európa Kiadó, Budapest, 2001.

Horthy Miklós: Emlékirataim Európa-História, Budapest, 1990.

Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig Magvető, Budapest, 1978.

A nyitóképen a Hungária Visegrád előtt (A. Hummel gyűjteménye, Balogh 4. o. A kép forrásaként megadott link jelenleg – 2018. január 3. – nem működik)

www.shipspotting.com

www.hajoregiszter.hu

Facebook Kommentek

További írásaink