Csáky István a csehszlovák emigrációról, és beszédének külföldi hatása

Csehszlovákia, pontosabban Cseh-Szlovákia 1939 márciusában történő megszűnése nyomán Prága kikerült a magyar külpolitika fő színterei közül, miközben a revízió, valamint a Teleki Pál miniszterelnök elképzeléséhez köthető “fegyveres semlegesség” továbbra is a fő csapásirány maradt a Dísz téren. Ebből az állapotból csak a lassanként szerveződő csehszlovák emigráció tudta kizökkenteni a magyar vezetést, amely ugyanakkor határozott elképzeléssel bírt az egyre inkább Edvard Benešhez kötődő mozgalom kapcsán. Erről maga a külügyminiszter, Csáky István beszélt a képviselőház egyik ülésnapján 1940 márciusában.

A müncheni döntést követően a szorosabban Edvard Benešhez, mint külügyminiszterhez, később államfőhöz köthető Csehszlovákia nagy átalakuláson esett át 1938 őszén, amelyhez a politikai vezető már nem adta nevét: a második csehszlovák államnak nevezett, autoriterré váló alakulat éléről távozott, és Chicagóban tanított az egyetemen szociológiát. Október 5-i lemondását követően szinte napra pontosan két hónappal követte Magyarországon Csáky István (1894-1941) külügyminiszterré történő kinevezése, aki korábban hivatali elődje, Kánya Kálmán kabinetfőnökeként szolgált.

Csáky István 1940-ben a második bécsi döntés aláírásakor – Forrás: Wikimedia Commons

Kánya maga jelölte ki utódjául Csákyt, akivel kapcsolatban remélte, hogy befolyása lesz a jövőben a Dísz tér vezetésére, azonban ebben csalódnia kellett, mivel utódja kvázi önállósította magát, és a Kánya-féle óvatosabb külpolitika helyett erőteljesen tengelybarát nézeteket vallott, amelyeknek gyakran hangot is adott. A Csáky által képviselt nézetek Imrédy Béla miniszterelnök számára megfelelőnek bizonyultak, azonban a botrányos körülmények között lemondó kormányfő utódja, Teleki Pál már nem osztotta külügyminiszterének erőteljes elkötelezettségét Berlin, illetve Róma iránt. Ez is közrejátszhatott abban, hogy Teleki a Miniszterelnökségen belül „privát külügyminisztériumot” szervezett Tájékoztató Osztály néven.

1939 őszén-1940 tavaszán a magyar vezetőség többek között az éppen aktuális német kívánságok elől próbált kitérni, miközben a szemek előtt lebegő nagy cél, a területi revízió megvalósításán is fáradoztak. Amellett azonban nem mehetett el a kormányzat, hogy éppen egy másik revízió, vagy inkább restauráció kapcsán is mozgalom létesült Párizsban, illetve Londonban: Csehszlovákia újbóli talpra állítását tűzte ki célul az Edvard Beneš vezette emigráció, amely szüntelenül ostromolta (évekig sikertelenül) többek között a Foreign Office-t a müncheni döntés megsemmisítése kapcsán.

A csehszlovák emigráció nem volt egységes, azonban erre azonban terjedelmi korlátok miatt jelen írás nem tér ki. Röviden összefoglalva, a „csupán egy maradhat” játékból a volt államfő került ki győztesen, aki feltételezve München semmisségét, jogfolytonosan, államfőként vezette a csehszlovák grémiumot, és személy szerint köszönetet is mondhatott volna 1940 tavaszán a Wehrmachtnak, mivel Párizs eleste után a rivális cseh-szlovák csoportok kénytelen-kelletlen a La Manche túlpartjára tették át székhelyüket: Londonban végül Beneš egyesítette, centralizálta a csoportokat vezetése alatt. Ez később azzal az előnnyel járt az emigráns kormány számára, hogy célzottan, koncentráltan tudtak bizonyos célokért lobbizni, ha már nagyon nem lehetett ellenvéleményt megfogalmazni a beneši elvekkel szemben.

1940 márciusában azonban még nem zárult le a versengés a londoni cseh és a párizsi, főleg szlovákok vezette csehszlovák emigráció között, ugyanakkor már megkezdődött egy emigráns hadsereg szervezése. Ez Franciaországban járt előrehaladottabb állapotban, ahol 1939. október 2-én egy saját hadsereg felállításáról kötöttek szerződést. Azonban sem a Daladier-, sem a Chamberlain-kabinet nem kötelezte magát el amellett, hogy Csehszlovákia az 1938. október 1. előtti formájában jöjjön létre ismét, azonban a már jelzett távlati cél érdekében mindkét európai nagyvárosban sűrűn kopogtattak a csehszlovák emigránsok a helyi politikusok, előkelőségek házának ajtóin.

Edvard Beneš Csehszlovákiát a müncheni döntés előtti határaival kívánta restaurálni, azonban ez meghiúsult, mivel Kárpátalja a Szovjetunió területévé vált 1944-45 folyamán – Forrás: Wikimedia Commons

Ezt a kérdéskört járta körül a magyar képviselőház 1940. március 6- i ülésnapján Közi Horváth József, az Egyesült Keresztény Párt képviselője is, aki egyben azzal fordult a jelen lévő külügyminiszterhez, hogy világosítsa fel a Tisztelt Házat, hogy pontosan mi a kabinet álláspontja a csehszlovák emigráció kapcsán. Csáky István reakciójának kezdetén bagatellizálva szólalt meg Edvard Beneš tevékenysége kapcsán:

A dolog hisztorikumára visszatérve, el kell mennem egészen 1939 elejéig, amikor Benes, az egykori cseh-szlovák köztársaságnak egykori elnöke, az Egyesült Államokba vándorolt és ott megpróbálta az úgynevezett cseh-szlovák propagandát feléleszteni, szimpátiát kelteni. […] Az a tény. hogy az egyébként eléggé mozgékony, általunk jól ismert volt köztársasági elnök feladta Amerikát, mint tevékenységi színhelyet, bizonyítja legjobban, […] hogy a kísérlet éppen csak kísérlet maradt. Sőt, tudomásunk van arról, hogy például Pittsburghban erőlködése súlyos kudarcba fulladt. Ezután a cseh-szlovák emigráció egyes tagjai Párizsba tették át székhelyüket és utána Londonba.[1]

Csáky leszögezte továbbá a hivatalosnak vehető magyar álláspontot is a Beneš-féle emigráció és Csehszlovákia kapcsán, amely szavakat nagy tetszéssel fogadták a képviselők:

Amint t. képviselőtársam igen helyesen megjegyezte, a »csehszlovák bizottság«, ahogyan nevezi magát, arra törekszik, hogy európai érdeknek tüntesse fel bizonyos valamilyen határok között lévő »Csehszlovákiának« újra való felállítását. Merem állítani a tapasztalatok alapján, amelyeket személyesen, és inas úton szereztem, hogy ha van európai érdek, az az, hogy ez az államtákolmány többé soha fel ne támadjon. […] Ami fontos az az, hogy sikerült nekünk és talán a mi iniciativánkra hatalmasabb barátainkkal megértetni a nyugati nagyhatalmakkal, hogy rendkívül veszedelmes síkra csúsznának le abban az esetben, ha koraszülött ígéreteket tennének, mert ha egy koraszülött állam támad, abból koraszülött háború következik.[2]

A kitartó éljenzés közepette mondott beszédében Csáky arra is rámutatott, hogy a magyar érdekeket mindenképpen figyelembe fogják venni, ugyanakkor nem fogja a magyar kabinet erőforrásait pocsékolva megakadályozni, hogy a csehek a bejrúti toborzóirodáiknál jelentkezzenek, hogy később meghaljanak saját fegyveres erőik tagjaként. Az viszont személyesen elszomorította, hogy a Władsław Sikorski vezette lengyel exilkormány felvette a kapcsolatot a csehszlovákokkal, amely kapcsán Csáky István remélte, hogy a „reményeiben csalódott” lengyeleket „beugratják,” hogy a Beneš-féle emgiráció célkitűzéseit támogassák a jövőben.

Aki a minisztert kérdezte: Közi Horváth József (1903-1988) – Forrás: www.kozihorvathnepfoiskola.hu

A tárcavezető beszéde nemcsak a helyszínen, hanem Magyarország határain túl is visszhangot vert. A külföldi lapok szemléjéről részletesen beszámolt az MTI sajtófigyelése a márciusi napokban. Csáky szavaival leginkább a német és az olasz sajtó foglalkozott, de belgrádi és bukaresti lapok is szemlézték. Külön kommentárt azonban csak a tengelyhatalmak lapjai fűztek hozzá, amelyek általánosságban kiemelték, hogy a miniszter elutasította a Csehszlovákia újjáalakításával kapcsolatos propagandát. A Berliner Börsen-Zeitung cikkírója a beszéd kapcsán úgy vélte:

„Magyarország a semleges állam tartózkodását tanúsítja a nyugati hatalmak fegyveres vitájában. Amikor most Magyarország Csáky István grófnak e félreérthetetlen nyilatkozatával kilép tartózkodásától, ezzel hangsúlyozza, hogy Beneš és egyes háborús célokat gyártok propagandisztikus sakkhúzásai nemcsak a Német Birodalom ellen irányulnak, hanem minden olyan európai állam ellen, amelynek szívén fekszik az igazságos es a békét biztosító rendezés. Csehszlovákia helyreállítása egyet jelentene azzal, hogy az európai földrészt ölökre a békétlenség állapotában tartaná. Németországon kívül senki sem tudhatja ezt jobban, mint Magyarország, amelynek külügyminisztere kellő időben tette meg világos kijelentését.”[3]

Mi volt az érintett csehek véleménye Csáky beszédéről? A hírlapokban megjelent a felszólalás rövid összefoglalója – külön kiemelve annak Beneš elleni részét – azonban sok kommentárt nem fűzött hozzá a protektorátusi sajtó. Március 12-én a Národní listy és a Lidové noviny a beszéd kedvező berlini fogadtatásáról cikkezett, egy nappal később a Polední list a Völkischer Beobachter egyik írását szemlézte, amely beszámolt az angol propagandát követő Pester Lloydról, amely lap annak ellenére hisz az angoloknak, hogy Londonban már Csehszlovákia esetleges újraalakításáról beszélnek, rámutatva, hogy a magyar külügyminiszter éppen akkor támadta Benešt, amikor utóbbit az Oxfordi Egyetem tiszteletbeli professzorává avatták.[4]

A csehek közhangulatáról, és Csáky beszédéről Peregrin Fíša, a volt budapesti csehszlovák követség titkára beszélt John F. Montgomery amerikai követnek, amikor 1940 márciusában ismét a magyar fővárosban járt. Fíša kifejtette, hogy Benešből főleg a fiatalok ábrándultak ki, akik egyben úgy vélik, hogy Csehszlovákiát a régi formájában helytelen döntés lenne visszaállítani, hanem egy cseh-lengyel-magyar államszövetséget tartanának ideálisnak. Megjegyezte azonban azt is, hogy a magyar külügyminiszter Beneš elleni szavai pont ellenkező hatást érnek el, mint várják, mivel véleménye szerint az ilyen beszédek fogják megerősíteni a volt elnököt az álláspontjának helyességében, és ez fogja őt segíteni a későbbi visszatérésében is.[5] Fíša szavai végül igaznak bizonyultak: a német megszállás alatt élő csehek sokáig Benešt hibáztatták Csehszlovákia széteséséért, és egyfajta nosztalgia jelent meg előttük az Osztrák-Magyar Monarchia felé, azonban az angolszász győzelmek hatására ismét felértékelődött a volt államfő, valamint mozgalmának szerepe, amelyről hasztalan próbálták a protektorátusi lapok lerántani a vizes lepedőt.


Jegyzetek:

[1] Képviselőházi napló, 1939. V. kötet, 60. o.

[2] Képviselőházi napló, 1939. V. kötet, 60-61. o.

[3] MTI Napi hírek, 1940. március 8. 12. kiadás

[4] Polední list, 1940. márc. 13., 1. o.

[5] Roosevelt követe voltam Budapesten, 268-270. o.

Felhasznált források és irodalom:

Képviselőházi napló, 1939. V. kötet

Lidové noviny, 1940. március 8.

Lidové noviny, 1940. március 12.

Miklós Dániel: A Cseh-Morva Protektorátus közhangulatának változása 1943-ban a magyar diplomáciai jelentésekben. In: KÚT – Az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola kiadványa, XIII. évfolyam, 2014/1, 111-128. o.

MTI Napi Hírek, 1940. március 7., március 8., március 9.

Národní listy, 1940. március 8.

Polední list, 1940. március 8.

Polední list, 1940. március 9.

Polední list, 1940. március 13.

Roosevelt követe voltam Budapesten. John F. Montgomery bizalmas politikai beszélgetései 1934-1941 (kiadja: Frank Tibor). Corvina, 2002

Tóth Imre: Egy polgári arisztokrata Kánya Kálmán (1869-1945), Kronosz Kiadó – Magyar Történelmi Társulat, Pécs-Budapest, 2016

 

A borítóképen a Parlament látható 1940-ben – Forrás: Fortepan

Facebook Kommentek

További írásaink