A frankhamisítás és a magyar királykérdés 1925/1926

Előszó. Németország:

1925 augusztusának végén elárasztotta a német és az osztrák sajtót, hogy néhány nappal korábban titkos találkozó zajlott az ausztriai Mondseeban, gróf Otto von Almeida kastélyában, az 1918-ban trónfosztott bajor dinasztia „trónörököse” Rupprecht Wittelsbach koronaherceg és az egykori német birodalom szintén trónvesztett trónvárományosa Wilhelm Hohenzollern porosz királyi és német császári herceg között. A hír szerint megállapodást kötöttek, hogy egymás restaurációs kísérleteit támogatják[1]

Az érintettek közül Rupprecht erélyesen tagadott: ott sem volt, nem is látta Wilhelmet évek óta, minden tárgyalásokról szóló hír kitaláció. Wilhelm császári és királyi herceg valamint Almeida grófja hallgatott. Nehezen tehettek volna mást, hiszen a trónörökös Mondseebe érkezéséről meglehetősen jóhiszemű helyi lapértesítések jelentek meg négy nappal korábban, amit akkor nem helyesbített.[2] A sajtóhullám egy héten belül elcsendesült.

Wilhelm von Hohenzollern német koronaherceg az I. világháborúban

Majd váratlanul, három hónappal később később újult erővel éledt fel ismét. 1925 november 9-ét írták, amikor egyazon napon vezércikket közölt a Frankfurter Zeitung, a Berliner Tagblatt, és a Vossische Zeitung is. Az első, Münchenből érkező információ alapján azt állította, hogy Rupprecht bajor herceg bajor állami segítséggel puccsra készül, a második, szintén müncheni forrásból, a demokrácia ellen elkövetett államcsínyt, hazaárulást emlegetett, s követelte az erélyes fellépést a koronaherceggel szemben, a harmadik felszólította a rendőri erőket, hogy járjanak el a legnagyobb szigorúsággal.[3]

Szintén ugyanezen a napon, 1925. november 9-én gyűlést tartott Berlinben a „Reichsbanner Schwarz-Rot-Gold” baloldali német félkatonai szervezet.[4] Egy, a korban ismert nevű, magát marxistának valló író és publicista, Dr. Emil Ludwig volt a találkozó vezérszónoka. Beszéde katarzispontján kijelentette: Nürnberg polgármesterétől tudja, hogy egy évvel korábban, 1924-ben Rupprecht Wittelsbach koronaherceget tervezték hívei államfővé választani, majd onnan királlyá kikiáltani. Nürnberg polgármester két nappal később nyilatkozatban reagált: valóban volt szó arról 1924-ben, hogy Rupprechtet államelnöké választják a bajor parlamentben.[5]

dr. Emil Ludwig, forrás: Bundesarchiv Bild 183-RO9134

A két restaurációs kísérlet nem ugyanaz. A felszólalóé egy múltbeli, a napilapoké egy jelenidejű. Rupprecht főherceg egyiket sem cáfolta, mindössze megismételte augusztusi nyilatkozatát: nem volt 1925 augusztusában Mondseeben Vilmos császári herceggel, akivel amúgy 1924 óta nem találkozott, és mindenféle együttműködésükről szóló híresztelés kitaláció.[6] Erre az időszakra tehető, hogy felajánlotta számára segítségét a „Stahlhelm”, az első világháború után frontharcosokból alakult, egyre szélsőségesebb irányba tolódó jobboldali félkatonai szervezet, mely ekkor már nyíltan szemben állt a weimari köztársasággal. [7] A lapok hírének cáfolata őket bizonytalanította volna el.

De hogy számunkra mindez miért érdekes?

Első felvonás: Budapest. Habsburg Albrecht főherceg királysága:

Az 1920. március 1. óta király nélküli királyságként létező Magyarország trónjára szintén voltak aspiránsok. Közülük ketten a Habsburg-ház Magyarországon élő tagjai. Habsburg Lotharingiai József Ágost főherceg[8] és Habsburg-Lotharingiai Albrecht főherceg[9] nagyjából ugyanannak a tábornak a kegyeltje volt, váltakozó népszerűséggel. Ennek a tábornak az 1919-ben Horthy Miklós fővezér körül csoportosuló, fajvédő, nagyrészt protestáns, szabad királyválasztó tisztek csoportjának tagjai 1925-re vagy beépültek a bethleni konszolidáció államgépezetébe, mint Gömbös Gyula, és Kozma Miklós, vagy perifériára szorulva lézengtek, mint Prónay Pál és Rongyos Gárdájának tagjai.

Habsburg Albrecht és Wittelsbach Rupprecht első unokatestvérek voltak. Biztos, hogy 1919 és 1921 között folyamatosan napirenden tartották a közös fellépésük tervét.[10] Az együttműködést segítette, hogy  a Wittelshachoknak kastélyuk volt Sárváron. Rupprecht és Albrecht esélyei között a legnagyobb különbség az volt, hogy Albrecht trónra kerülését hivatalosan is tiltotta egy nemzetközi egyezmény. A Nemzetek Szövetsége még 1925-ben is a Nagykövetek Tanácsa 1920-ban meghozott és 1921-ben megismételt határozata talaján állt, mely szerint egy Habsburg restaurációt sem „el nem ismernének”, sem „meg nem tűrnének”.[11] 1925. november 18-án, ugyanazon a napon, amikor Rupprecht bajor koronaherceg cáfolata megjelent a német sajtóban a mondsee-i találkozóról, kikerülve a trónrakerülési egyéb terveinek cáfolatát, a Budapesti Vigadóban gyűlést tartott a fajvédő egyesületeket tömörítő Társadalmi Egyesületek Szövetsége és tiszteletbeli kormányzó-elnökké választotta Albrechtet. A bányavidéki evangélikus egyházkerület püspöke pedig Keresztelő János Krisztust üdvözlő szavaival fordult hozzá megnyitóbeszédében:

„Te vagy-e az eljövendő, vagy valaki mást várunk?” [12]

A kijelentést azonnal felkapták a közélet Habsburg Ottó-párti legitimista és baloldali fórumai. Már másnap, 1925. november 19-én cikk jelent meg a legitimisták legfontosabb lapjában a Nemzeti Újságban, és Rassay Károly liberális orgánumában, az Esti Kurírban, állítva hogy Albrecht főherceg puccsra készül, amiről Mondseeben megegyezést kötött a bajor trónörökössel.

Habsburg Albrecht főherceg 1920 körül, Forrás: Getty Images

Harmadnap, 1925. november 20-a Habsburg Ottó főhercegnek, az elhunyt IV. Károly király fiának, a legitimisták királyjelöltjének a tizenharmadik születésnapja volt, és a magyar legitimisták nagy napját, amit minden évben megünnepeltek, tematizálta a Vigadó-beli vacsora, és a mondsee-i tárgyalásokról szóló hírek. A parlamentben felszólalt Hegymegi-Kiss Pál kisgazdapárti képviselő, aki a kormány fellépését sürgette Albrechttel szemben. [13], az esti Ottó főhercegért a bazilikában tartott misét követő ünnepségen megjelent legitimista politikusok beszédeibe is beleszövődött az Albrecht-puccs réme,[14] s még maga a gyermek Ottó főherceg is azzal fogadta az észak-spanyolországi emigrációjában megjelent újságírókat, hogy Albrecht meghódoltatására esküdözött.[15]

Feltehetően pont ez volt a Vigadóban tartott vacsora célja: erődemonstráció, ami az Ottó-ünnepséget beárnyékolja. A legitimista sajtó pedig leütötte a magas labdát, és összekapcsolta az Albrecht-vacsorát a német sajtóban épp megjelent bajor monarchista hatalomátvétel-kísérlet hírével. Albrecht november 21-én szinte szó szerint ugyanazt a cáfolatot közölte a mondsee-i találkozóval kapcsolatban a sajtóval, amelyet néhány nappal korábban Rupprecht. Ez pedig csak saját befolyásossága látszatát erősítette.

Habsburg Ottó ( jobbszél) testvéreivel, 1922 után. Forrás: getty images

Második felvonás: A frankhamisítás:

Bethlen István ezekben a napokban épp a Nemzetek Szövetsége soron következő ülésszakára készült utazni Genfbe, ahol 1925. december elején folytatódtak a népszövetségi tárgyalások arról, hogy Ausztria és Magyarország felett megszűnhet-e a nyugati szövetségesek pénzügyi felügyelete, és hogy mikor és milyen feltételek között jut Budapest az egy évvel korábban megítélt kölcsön második szakaszához. Az is Genfben látszott eldőlni, vajon megindul-e a békülés jegyében a Franciaországban tervezett sajtópropaganda Magyarország mellett, 24 francia orgánum, köztük öt országos napilap bevonásával.[16] Így már elutazása előtt rövidre zárta a parlamentben a kérdést, és kijelentette, hogy a királykérdés nem aktuális. Ugyanezt december elején többször elismételte Genfben is.[17]

November 25-én, parlamenti felszólalása napján félrevonta őt az országház folyosóján Kozma Miklós, a Magyar Távirati Iroda vezetője, és „diszkréten” tudatta vele, hogy értesülései szerint a Nemzeti Szövetség termeiben hamis frankokat tárolnak, amiket hazafias célból nyomtak. A Nemzeti Szövetség az egyik legfontosabb szervezete volt a Társadalmi Egyesületek Szövetségének, amelynek néhány napja Albrecht főherceg volt tiszteletbeli vezetője, „kormányzó elnöke”.[18] Hab a tortán, hogy a két intézmény hivatali helységei ugyanazon épületben helyezkedtek el, a Géza utca 4. szám alatt.[19] Bethlennek legkevésbé sem hiányzott a hátországból egy ilyen ügy genfi tárgyalásai alatt, így a szakma egyetért abban, hogy őszintének tűnik a Nemzeti Szövetség elnökéhez, Perényi Zsigmondhoz 1925. november 27-én intézett levele, amelyben felszólítja, vizsgálja ki a hamis frankok ügyét.[20] December 14-én Amszterdamban egy balul sikerült pénzváltó akció során letartóztatták Jankovich Arisztid nyugalmazott ezredest, akinél nagy mennyiségű hamis ezerfrankos bankjegyet találtak. Az események innentől felpörögtek. A frankhamisítási ügyről rengeteg munka íródott már, teljes egészében azonban még mindig nem feltárt. Mi sem kíséreljük itt részleteiben bemutatni, egyetlen szálat próbálunk végigkövetni belőle: a királykérdéshez kapcsolódó elemeit.

Windischgrätz Lajos herceg, a frankhamisítás főkoordinátora, 1926 körül, forrás: huszadikszazad.hu

Decemberben végén egy tiroli újság, a Tirorler Anzeiger kapcsolta össze először a bajor monarchista terveket, az Albrecht főherceg mögött álló fajvédő mozgalmat és a frankhamisítást.[21] Az Albrecht-szál innentől állandó részévé a külföldi laptudósításoknak a frankügyben.[22] 1926. január első hetében francia nyomozók érkeznek Magyarországra. Egy budapesti házkutatás során lefoglalták a már őrizetben lévő Jankovich naplóját is,[23] majd 1926. január 14-re lezárult a rendőri nyomozás első szakasza. Lakat alatt volt Jankovich Arisztid, Olchvary György szerbiai kereskedő, László műszaki tanácsos és Winkler István, a pénzszállító bőrönd rendelője.[24] Ezen felül őrizetbe került az akció magyarországi főkoordinátora, Windischgrätz Lajos herceg, egy kormányfőtanácsos, Szörtsey József, illetve a magyar országos rendőrfőkapitány, Nádosy Imre. Eddigre kiderült az is, hogy a Teleki Pál gróf vezette Térképészeti Intézetben folyt a sokszorosítás. [25]

Albrecht főherceg és Nádosy Imre rendőrfőkapitány 1920-as évek eleje, Forrás: huszadikszazad.hu

Január 14-én szenzációként jelentette meg a Jankovich-napló részleteit a vezető francia napilapok egyike, a liberális Matin. Az ezredes többek közt ezeket jegyezte fel elutazása előtti héten

„December 4, péntek. U. asszonyhoz megyek. Hans Mayer jön. Albrecht király kérdéséről beszélgetünk. Vitatkozunk, hevesen.”

Majd a következő napról.

„Ajtót kötéllel elzárjuk, hogy ne zavarjanak. Este színház. Vacsora. Hans Mayer újra itt.”[26]

Hans Mayer Habsburg Albrecht főherceg személyi titkára volt. A napló előzményéből kiderül, hogy Jankovich ezredes elutazása utolsó hetében a frankhamisítás vezetője, Windischgrätz Lajos herceg Országház u. 2. szám alatti házában lakott. [27] A „Hans Mayer újra itt” mondat tehát Windischgrätz címét jelöli. A frankhamisítás főkoordinátorának házát kereste fel Albrecht főherceg titkára az akció elindítása előtti utolsó héten, az „újra itt” szóból következtetve nyilvánvalóan nem is először. A külső helyszíni találkozóból az is egyértelmű, hogy a főherceg királyságának kérdése témája volt ezeknek a találkozóknak. Illetve az is, hogy ebben, vagy ehhez kapcsolódóan valamely szegmensben nemigen értettek egyet a frankhamisítók Albrecht szócsövével.

Többféle történetvariáns rekonstruálható ezekből a szeletekből. A TESZ / Nemzeti Szövetség székházában tárolt pénzkötegek titkába beavatottak közt számos Albrecht-pártit találunk. Közéjük tartozott a hamis frankokat megáldó Zadravetz páter, a Nemzeti Szövetség elnöke Perényi Zsigmond, és a kormány részéről az első vizsgálatot megkezdő Prónay György.

Balra egy korabeli eredeti francia ezerfrankos, jobbra egy hamis. Forrás: origo.hu

Tudjuk, hogy a pénzhamisítás szakmai irányítója egy Arthur Schultze nevű litván származású német bankszakember volt. Karsai Elek szerint a bajor szélsőjobboldal révén került kapcsolatba a magyar fajvédőkkel és Windischgrätzel. Ezt az adatot azonban Karsai – ahogyan Ablonczy Balázs is hangsúlyozza – nem hivatkozza.[28] Egyáltalán nem lehetetlen, hogy a bajor szálnak, ha volt ilyen, köze volt a bajor trónörökös és Albrecht főherceg együttműködéséhez. A Habsburg főherceg a kezdetektől, 1922/1923-tól tudott a frankhamisításról. Az sem kizárható azonban, hogy csupán 1925 decemberében jutott tudomására a TESZ székházában tárolt vagyonnyi hamis pénz. A vita tárgya is többesélyes. Nagy a valószínűsége annak, hogy Albrecht titkárán keresztül saját céljaira próbálta használni az akciót, vagyis befolyó pénzösszeget, vagy annak egy részét. Kicsi az esélye, de az sem lehetetlen, hogy Mayer titkár úr saját szakállára vizitelt többször is, és a főherceg nem is tudott ezekről a beszélgetésekről.

Még kisebb az esélye, de szintén nem kizárható egy olyan történetvariáns sem, hogy Albrecht, értesülve a TESZ székházában tárolt hamis frankokról, aggódni kezdett, hogy a neve belekeveredik az ügybe, és végképp elveszti minden esélyét trónra kerülni, és a vita tárgyát épp az képezte, hogy Mayer azt követelte: szüntessék be az illegális pénzgyártást, és a frankok tárolását a Nemzeti Szövetség helységeiben. A Jankovich-napló publikussá válása pillanatában kész volt a legitimista válasz is. Zita császárné még aznap közleményt adott ki, hogy

„Mélységesen fel van háborodva a frankhamisítás miatt, ami szerinte a franciák és a magyar legitimisták ellen irányult.” [29]

Ezzel kiadta a jelszót a magyar legitimista tábornak, mely innentől hónapokra felsorakozott Franciaország oldalán a kormány lemondását követelve.

Zita császárné emigrációban, 1930-as évek.

Ugyanezen a napon január 14-én érkezett egy hosszú feljegyzés a brit külügyminisztérium C (Központi) osztályára. A feljegyzés konklúziója az volt, hogy a Foreign Officenak talán érdekében állna felülvizsgálnia véleményét az 1920-as és 1921-es deklaráció kérdésében, amelyben a szövetségesek kinyilvánították, hogy nem tűrnek meg Habsburgot a magyar trónon.[30] Az összefoglalót a külügyben nem söpörték félre. Olyannyira nem, hogy néhány nappal később a párizsi brit követ kikérte róla a francia külügy véleményét, és csupán a Quai d’Orsay kategorikus elutasítása után ejtették a felvetést.[31]

1926. január közepére a Bethlen-kormány kritikus helyzetbe került. Egyetlen tábor erősödött Magyarországon a frankhamisítás-ügy kapcsán, a legitimistáké, akik nap nap után arra használták a botrány hullámait, és az egyre hangosabb francia tiltakozást, hogy a kabinet lemondását követeljék. A brit külügy egyelőre néma érdeklődésbe burkolózva figyelte az Ottó-párt újjáéledését, és felettébb örült Albrecht neve elhasználódásának. [32] Nem maradt az ügy hatástalanul Mussolinire sem, aki eleddig mindenféle Habsburg-restaurációs gondolatot határozottan ellenzett, február közepén azonban váratlanul azzal a javaslattal állt elő, hogy életjáradékot fizetne Zita császárnénak, és letelepedést ajánlott neki Olaszországban. Bár IV. Károly özvegye csapdától félve visszautasította az ajánlatot, az így is meghökkentést keltett a Foreign Office-ban.[33]

1926 február elején, mikor Albrecht főherceg először megmozdult az ügy kirobbanása óta – egy magát Troimont hercegnek nevező francia, aki valójában se Triomont nem volt, se herceg – felkereste a budapesti francia követet, és Albrecht nevében érdeklődött: nem gondolják-e célszerűnek, hogy egy ideig elutazzon Afrikába vadászni. George Clinchant követ azt válaszolta: „De. Ez feltehetően jó ötlet volna.” [34] Albrecht nem ment Afrikába. Minden bizonnyal nem is ez volt a kérdés célja, inkább hogy első kézből kapjon hírt arról, mit gondolnak személyéről Párizsban. A válasz pedig felettébb érdekes. A francia külügy épp teljes erővel hadban állt a Bethlen-kormánnyal. Ekkorra már nyilvánvaló vált, hogy a miniszterelnök tudott a frankhamisításról, ennél többet azonban vele kapcsolatban bizonyítani soha nem sikerült.

„Meggyengülten hatalmon hagyni, vagy lemondásra kényszeríteni, úgy látszik ez a mi érdekeink szerinti alternatíva”[35]

– jegyezte fel vele kapcsolatos céljait Philippe Berthelot a francia külügyminisztérium főtitkára. Ugyanez a francia külügy adta nyíltan tudtára Albrechtnek, akinek hónapok óta nevétől volt hangos a külföldi sajtó, mint felbujtóé, hogy jobb volna ha eltűnne a nyomozás elől. Ugyanez a francia külügy egyébiránt meg volt győződve, hogy a magyar pénzhamisítók szoros kapcsolatban álltak bajor nacionalistákkal.[36] Ez az epizód jól mutatja, hogy az ügy a franciáknak már régen nem a hamvában holt bűncselekményről szólt, hanem politikai eszköz láttak benne, hogy a Bethlen-kormányt meggyengítsék a Nemzetek Szövetsége tavaszi ülésszaka előtt, ahol még mindig Magyarország nemzetközi pénzügyi felügyeletének megszűnése, és a számára megítélt kölcsön következő részlete volt terítéken. Albrechtet fejét nem volt érdekük porba hullni hagyni, mert politikai megszűnésével a frankügy mellékhatásaként megerősödött legitimista tábor csak még inkább izmosodott volna. Egy Habsburg-restauráció pedig felülírta volna a frankügyben aratott győzelmüket.[37]

Mindeközben parlamenti bizottság alakult az ügyben, mely heves viták után kormánypárti többséggel úgy döntött, Hans Mayert nem hallgatja ki[38] Albrecht életben tartása egyaránt volt érdeke a kormányt buktatni szándékozó franciáknak, és a kormánynak magának. Néhány nappal később, 1926. február 22-én interjú jelent meg az olaszországi La Stampában Gömbös Gyulával. A fajvédő politikus gyakorlatilag egy programbeszédet tartott, mintha a Bethlen-kormány bukása már kész tény lett volna. 1920 óta első alkalommal vállalta magyar politikus hivatalosan külföldi lapban a szabad királyválasztók otthon sokat hangoztatott érvét Albrecht főherceg királysága mellett:

„bár apja Habsburg, ő maga magyar, mert az édesanyja Árpád-házi leszármazott, és mert magyar szellemben nőtt fel.” [39] [40]

Gömbös Gyula 1926 körül, forrás: huszadikszazad.hu

1926. február 23-án a nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága döntött arról, hogy véleménye szerint

„nem merült fel az eljárás során adat arra nézve, hogy az akció [ti a frankhamisítás] az Albrecht királyi herceg érdekében megindult mozgalommal összefüggésben állt volna.”

(Mivel a bizottság szerint titkára megbeszélései nem bizonyítják, hogy ő maga tudott az ügyről).[41] 1926. március 5-én Bethlen megérkezett Genfbe, ahol elkerülte a diplomáciai fiaskót. Az angol és az olasz delegáció támogatásának köszönhetően Franciaország meghátrált, kompromisszumos döntés született a magyar gazdaság nemzetközi felügyeletéről: a népszövetség elfogadta Budapest pénzügyi szanálási eredményeit, de nem döntött a pénzügyi felügyelet megszüntetése mellett, csak javaslatot tett annak előkészítésére.[42] Három nappal később a párizsi követ a következőket táviratozta haza: „Információink szerint Berthelot külügyminiszter Bethlen megtartása mellett nyilatkozott. Tekintettel az angol nagykövet közbenjárására, melyet az olasz nagykövet támogatott.”[43] Ezen a ponton eldőlt, hogy a magyar kormány túlélte a frankhamisítási válságot, hiába követelte a legitimista tábor harcos szárnya továbbra is Bethlen lemondását.[44]

Bethlen István Genfben 1926 márciusában. Fotó: Bundesarchiv

1926. május 7-én kezdődött meg a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéken Töreky Géza tanácselnök vezetésével a frankper tárgyalása, mely során a Banque de France-t az a Dr. Auer Pál képviselte, aki bár ezer szálon kötődött Franciaroszághoz, állandó tagja lévén a Nemzetek Szövetségének alapjait egykor lefektető Nemzetközi Jogászok Konferenciájának, azok közé tartozott, akik a legszélesebb politikai horizonttal bírtak a kor Magyarországán, pontosan átlátta mit nyerhet és mit veszíthet hazája Genfben. A per folyamán nem firtatta komolyabban sem kormánypolitikusok, sem Albrecht főherceg felelősségét. [45]

1926. június 3-án a Népszövetség Pénzügyi bizottsága Anglia támogatásával Franciaország beleegyezésével elrendelte Magyarország pénzügyi ellenőrzésének megszüntetését. Ezzel a határozattal Franciaország napirendre tért a frankhamisítás felett.[46]

Utóhang – a frankper lecseng. Tájkép csata után:

Még ugyanazon a héten, 1926. június 9-én gesztus értékű lépést tett a magyarországi legitimisták mérsékeltebb szárnya is. Megalakult a Magyar Férfiak Szent Korona Szövetsége. Egy szervezet, mely az angol külügyminisztérium szerint egyértelműen a kormány hallgatólagos beleegyezésével jött létre, s a Foreign Office-nak feltehetően igaza volt, hiszen a harcos legitimisták vezéralakja, gr. Andrássy Gyula neve nem szerepelt az alapítóokiratot ellenjegyzők között. [47] A székesfehérvári alakuló gyűlés vezérszónoka, gróf Apponyi Albert kijelentette:

„őszintén boldog volna, ha a a kormánynak sikerülne túljutnia a nehézségeken” [48]

Károlyi József pedig egyenesen odáig ment békejobb nyújtásban Bethlen irányába, hogy kijelentette:

„Borítsuk a feledés fátylát Budaörs napjaira.”[49]

1926 szeptemberét írták, mikor Bethlen István miniszterelnök benyújtotta lemondását Horthy Miklós kormányzóhoz. A lépésnek már nem volt komoly politikai tétje, a miniszterelnök biztos volt abban, hogy az államfő a kérést vissza fogja utasítani. Így is történt. Bethlen ezzel a lépéssel csupán a küszöbön álló választásokra szeretett volna egy felmutatható, erős kártyalapot a kezében. Megkapta.[50]

Albrecht főherceg sem zárkózott magyaróvári birtokának magányába. 1926 novemberétől újra trónra jutási terveiről szóló tudósítások árasztották el a magyar és nemzetközi sajtót egyaránt. Ezúttal az a hír járta, a román uralkodóház Iliena hercegnőjével készül dinasztikus házasságot kötni. Igaz volt, vagy sem a hír, 1927 elejétől már egészen más irányban tapogatózott. De ez már egy következő cikk témája.[51]


[1] Neues Uhr Blatt, 1925. augusztus 25.6., Linzer Volksblatt, 1925. augusztus 25. 6.

[2] Linzer Tagblatt, 1925. augusztus 21, 6., Linzer Tages Post, 1925. augusztus 22. 9.

[3] Neues Wienes Journal, 1925. november 10.

[4] Ulrih von Hehl: Kampfbünde der Arbeiterbewegung: das Reichsbanner Schwarz-Rot-Gold, Köln, 2009. 201-207.

[5] Salzburger Kronik für Stadt und Land, 1925. november 11.2.

[6] Salzburger Volksblatt 1925. november 18.2.

[7] Matias Rösch: Die Münchner NSDAP, 1925 – 1933, eine Untersuchung zur inneren Struktur der NSDAP in der Weimarer Republik, München 2002. 138.

[8] 1872-1962

[9] 1897-1955

[10] Lehár Antal: Egy katonatiszt naplója, 1919–1921, Közölve: História, 1993, XV. évfolyam, 11. szám. 3-50.

[11] Clinchant berni francia ügyvivő Millerand francia miniszterelnöknek és külügyminiszternek. In Francia diplomáciai iratok 3. 1920-1921. Szerkesztette: Ádám Magda, Ormos Mária, 2007. Révai Digitális Kiadó, 2007. http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/francia-diplomaciai-2/index.html utolsó elérés: 2017. 11. 27.

[12] MTI Bizalmas Értesítések, 1925. december 15. 3. Neue Freue Presse, 1925. november 20, 5., Neues 8 Uhr Blatt, 1925. november 20, 1.

[13] Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet 1925. november 10. – 1925. november 25., A Nemzetgyűlés 470-ik ülése, 1925 november 20-án, pénteken, 319.

[14] Neues Uhr Blatt, 1925. november 25. 1.

[15] “Fájdalommal értesültünk a birodalmunkból érkező hírekről. Mélyen lesújt minket, hogy Fenséges Unokatestvérünk, Császári És királyi Albrecht főherceg elfeledkezett helyéről, és koronánk után nyújtja kezét. De ahogyan ük- nagybátyánk, Őfelsége az Istenhez korán megtért Ferenc József császár, mi is mindent megfontoltunk. Mi, a Fenséges Dinasztia feje, ezt nem fogjuk elfelejteni s meg fogja tanulni, mit jelent Királyi Fenség előtt hódolni.” Arbeiter Zeitung, Wien, 1922. november 22.7.

[16] Ablonczy Balázs: A frankhamisítás Múltunk 2008/1. 41. ; Magyar Távirati Iroda Napi Hírek / Napi Tudósítások, 1925. december 15. 6.,

[17] Mr. Aveling to The Foreign Office TNA FO C479/ 479/21

[18] MTI Kőnyomatosok, Különkiadás, Frankügy, 1926. május 15. 20.

[19] Ablonczy 2008, 34,

[20] Ablonczy 2008, 41.

[21] Tirorel Anzeiger, 1925. december 29. 2.

[22] Chicago Tribune, 1926 január 7, 1., Petite Journal 1926. Január 7. 1, Westminster Gazette, 1926. Január 11.1., Voralberger Volksblatt, 1926. január 12.1., Echo de Paris, 1926, január 14. 1, Lidové Noviny 1926. január 29. 1.

[23] MTI Kőnyomatosok, Bizalmas Értesítések, 1926 január 9. 2.

[24] MTI Kőnyomatos

[25] MTI Heti kiadás, 1926/2 4.

[26] Le Matin, 1926. január 15. 1.

[27] Uo. és Budapesti Czím és Lakásjegyzék, Budapest, 1928. 2912.

[28] Karsai Elek: Iratok az ellenforradalom történetéhez, Budapest, 1959, 153. , Ablonczy Balázs 2008, 35.

[29] MTI Kőnyomatosok, Bizalmas Értesítések, 1926. január 14. 1.

TNA FO 1036/479/21 Sir H. Rumbolt ( Madrid) to the Foreign Office

TNA FO 1879/ 479/21 Lord Crewe (Paris) to the Foreign Office

[30] A jelentés szerzője Francis A. Aveling 1920 és 1921 közötta prágai prit követség titkára volt, míg 1922-ben vissza nem hívták a londoni külügyminisztériumba, ahol közép-európai kérdésekben írt időről időre szakvéleményeket.

[31] Mr. Aveling to The Foreign Office TNA FO C479/ 479/21

[32] Barclay ( Budapest) to the Foreign Office 15 February 1926. C2277/479/21

[33] FO C2277/479/21 1926 február 22

C4146/530/21 – Monseiur Rosso, (Olasz Követség) beszélgetés, FO, 1926. Március 20.

[34] Barclay ( Budapest) to the Foreign Office 15 February 1926. TNA FO C2277/479/21

[35] Romsics Ignác: Franciaország, Bethlen és a frankhamisítás, Történelmi Szemle 1983/1, 77.

[36] Romsics 1983, 77.

[37] Barclay ( Budapest) to the Foreign Office 15 February 1926. C2277/479/21

[38] Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. Kötet, 1926. február 23. – 1926. március 23. A Nemzetgyűlés 518-ik ülése, március 16-án, kedden. 242.

[39] Barclay ( Budapest) to the Foreign Office 22 February 1926 FO 922/343/21

[40] Az interjút gyakorlatilag megismételte a svéd Svenska Dagblatennek.

[41] Nemzetgyűlési Irományok, 1922, XVII. Kötet, 1028. számú dokumentum

[42] Romsics 1983, 79.

[43] Romsics 1983, 82.

[44] “Várom és remélem, hogy a miniszterelnök úr a helyét elfogja hagyni” – zárta felszólalását ifj. Andrássy Gyula 1926 március 22-án a nemzetgyűlésben. Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. – 1926. március 23. 446.

[45] MTI Kőnyomatosok, Különkiadás, Frankhamisítási Per, 1926. május 7, 1926. május 15., 1926. május 22.

[46] Romsics 1983, 84.

[47] TNA FO C78734/479/21

[48] uo.

[49] uo.

[50] Horthy Miklós titkos iratai, szerkesztette: Szinai Miklós, Szűcs László, Budapest, 1968, 61-68.

[51] MTI Kőnyomatosok, Bizalmas Értesítések, 1926. november 18. 1. Esti Kurír 1926. november 18.1. , Daily Mail 1926. november 27, 1., MTI Kőnyomatosok Bizalmas Értesítések, 1926. november 29. 2.

 

Facebook Kommentek

További írásaink