Misima Jukio öngyilkossága

Pépel Julianna

1970. november 25-én nagy felzúdulást váltott ki, hogy Jukio Misima, a Japánban és nemzetközileg is elismert író öngyilkosságot követett el. Tette azért bírt extra szenzáció faktorral, mert szeppukuját megelőzően a Tatenokai néhány tagjával túszul ejtette a japán hadsereg egy tábornokát, és a japán alkotmány megváltoztatását követelte. Az eseményeket a helyszínen saját bevallása szerint egyedüli külföldi újságíróként jelenlévő[1] Henry Scott Stokes leírása alapján eleveníti fel a következő írás.

1970. november 25-én tizenegy órakor egy fehér gépkocsi érkezett meg a Dzsietitai (Önvédelmierők) Icsigajában található főhadiszállásánál. Az autóban öt férfi utazott, mindegyikük a Tatenokai (Pajzstársaság) tagja. A csoport vezetője, Misima Jukio, elismert író volt, nevét többször az irodalmi Nobel-díj várományosaként emlegették. Az ekkor 45 éves írót kísérő fiatal férfiak, Morita Maszakacu, Koga Maszajosi, Koga Hirojaszu és Ogava Maszahiro húszas éveik elején járó egyetemi diákok voltak.

A férfiak Masita Kanetosi tábornokhoz érkeztek, a Keleti Hadsereg parancsnokához. Miután a tábornok szárnysegédje szólt, hogy a magas rangú tiszt kész fogadni őket, a férfiak beléptek az irodába. Misima üdvözölte Masitát, akivel régebbről ismerték egymást, majd mindenki helyet foglalt. Az író először arról beszélt, hogy a Tatenokaijal a Fudzsin gyakorlatoztak, majd rátért arra, hogy a vele lévő négy fiatalember a gyakorlaton mutatott kiemelkedő teljesítményéért dicséretben fog részesülni, ezért gondolta úgy, hogy bemutatja őket a tábornoknak. A beszélgetése ezek után arra a kardra terelődött, melyet Misima magával hozott. A fegyver antik darab volt, a 17. századból származott. Misima előhúzta a pengét, majd zsebkendőt kért annak megtörléséhez az egyik jelenlévő fiatalembertől. A tábornok azonban az íróasztalához sétált és elővett egy zsebkendőt a penge megtörléséhez.

Misima Jukio 1948-ban. (Wikipedia)

Ez problémát jelentett a kis csapat számára: így ugyanis nem tudták tervüket követni, és a magasrangú katonatisztet gyorsan a szájába tömött zsebkendő segítségével elnémítani, majd ártalmatlanná tenni. Rögtönzésre kényszerültek: az egyik fiatal férfi a tábornok nyakát, másik kettő a katona kezeit és lábait a székhez kötötte, Morita pedig eltorlaszolta a szoba mind három ajtaját. Amivel nem voltak tisztában az az volt, hogy a szobába egy kémlelőnyíláson keresztül is be lehetett nézni, illetve, hogy Masita szárnysegédje épp ezen a nyíláson néz be azért, hogy megtudja: felszolgálhatja-e már a vendégeknek a teát. A tábornokkal csevegő vendégek látványa helyett azonban a kukucskálón átnéző szárnysegéd szeme elé egy sokkal bizarabb látvány tárult. Kezdve a kivont karddal álló Misimától, a székéhez kötözött tábornokon keresztül a szobát különböző bútorokkal eltorlaszolni igyekvő férfiakon keresztül. Érzékelve, hogy a helyzet nem éppen megnyugtató, elrohant közvetlen feletteséért Harada ezredesért, aki szintén észrevételezte a helyszínt, majd miután az eltorlaszolt bejáraton keresztül a két férfi nem tudott bejutni a szobába, további erősítésért indultak. Jamazaki tábornokkal, a vezérkari főnökkel és egy csoportnyi tiszttel tértek vissza a tábornok irodájához, majd miután ismét mindenki egyenként megbizonyosodott róla, hogy a helyzet cseppet sem megnyugtató, arra a döntésre jutottak, hogy bemennek és utánajárnak az ügynek.

Öt tiszt a rögtönzött barikádot legyűrve, magyarázatot követelve berontott a szobába. Misima előzőleg az egyik követőjének utasításba adta, hogy egy tőr társaságában maradjon a túszul ejtett tábornok kartávolságában, ő maga pedig kardjával igyekezett a japán hadsereg tisztjeit kiűzni a szobából. Miután azok a szóbeli felszólításra nem hallgattak dulakodás kezdődött és a rárontó öt férfi közül Misima hármat megsebesített. A katonák visszavonulót fújtak, majd újabb tanácskozásra gyűltek össze. Ezen a vezérkari főnök, Jamazaki úgy döntött, hogy ismét rohamra indulnak a tábornok szobája ellen. Az egyik oldalajtót betörve a kardot tartó Misimával találták magukat szembe, aki mögött a székhez kötözött tábornok volt, a nyakához szorított késsel sakkban tartva. Misima ismét távozásra szólította fel a szobába nyomuló katonákat, azt helyezve kilátásba, hogyha nem mennek ki megöli a tábornokot. Ismét dulakodás kezdődött, az író ismét megsebesített néhány katonát, a tisztek pedig Masita életét féltve végül visszavonulót fújtak.

Misima Jukio (Wikipedia)

Az egyik tiszt, Hara ezredes, a szobába bekiabálva Misima követelési felől érdeklődött. Az író azt akarta, hogy Dzsieitai tisztjei a Keleti Hadsereg főhadiszállása előtti dísztéren gyűljenek össze. Hara ezt kizártnak tartotta, végül az író egy követeléseit tartalmazó, kézzel írott papírt adott neki. Hara telefonon felvette a kapcsolatot a Dzsieitai főparancsnokságával, mely a Honvédelmi Minisztériumban volt található. Itt azt mondták neki, hogy oldják meg belátásuk szerint.[2]

Misima sem lehetett nyugodt az ajtó másik oldalán. A tiszteket azért akart a dísztérre összehívni, hogy beszédet mondjon az erkélyről nekik. Ennek időpontjául fél tizenkettőt jelölte meg, azonban addigra csak annyit tudott megtenni, hogy Harával tárgyaljon. Végül úgy döntött, hogy az eddig felpeckelt szájú tábornokon keresztül fog eredményeket elérni. Ajánlata a következő volt: ha követeléseit a tábornok elfogadja akkor garantálja testi épségét, ha viszont nem, akkor megöli először a katonát, majd pedig magát is. A követelések talán legfontosabbja szerint az Icsigava helyőrség összes katonájának pontban délben jelenése lett volna a tábornok szobája előtt téren, ahol teljes csendben végighallgatják  Misima erkélyről intézett beszédét. Emellett kilencven percig tartó fegyverszünet is szerepelt. Miután Masitával ezt közölte, Misima a rangidős tisztnek átadta a követeléseket azzal, hogy a tábornok azt parancsolja, hogy parancsait teljesítsék.

Közben értesítették a rendőrséget, illetve e mentőket is. A két szervezet 11:37 perckor érkezett meg a bázisra, és a rendőrök az épületen belül át is vették az irányítást. Elfogadták a Misima által kiszabott fegyverszünetet, és mindenhova embereket állítottak. E közben a helyőrség katonáit a hangosbemondó gyülekezőre hívta.

Háromnegyed tizenkettőkor az épület körül már vegyesen a rendőrség és a sajtó helikopterei köröztek, az összehívott katonák pedig felsorakoztak az épület előtt található téren. A Tatenokai két tagja az erkélyről hosszú szalaglobogókra írva kilógatta Misima manifesztumát, illetve röplapokra írva is szórtak ki belőle az egybegyűlteknek[3]. Délben Misima is feltűnt az erkélyen, hogy elmondja beszédét. Ebben arról beszélt, hogy Japán védelme érdekében a hadseregnek fel kell lázadnia. Arról is beszélt, hogy mivel az egy évvel azelőtti tüntetéseket a rendőrséggel rendszabályozták meg, a japán alkotmány örök időkig úgy marad, ahogy van. Szerinte ezért a Dzsieitainak fel kell lázadnia és kikövetelnie az alkotmány megváltoztatását. Japánban a vesztes háborút követően 1947-től ugyanis olyan alkotmány volt érvényben, melynek kilencedik cikkelye, az úgynevezett békezáradék szerint az ország lemond a nemzetközi vitás kérdések háború indítással vagy erőszakkal való rendezésének jogáról.

Misima Jukio az erkélyről beszél az összegyűlt tömegnek az öngyilkossága előtt.

Misima arról is beszélt, hogy évek óta arra vár, hogy a hadsereg végre kezébe vegye az irányítást és fellázadjon. Végül feltette a kérdést, hogy a jelenlévők hajlandóak lennének-e lázadásához csatlakozni. Az alant várakozókat nem igazán hozta lázba egy államcsíny gondolata, Misima a beszédét is alig bírta végigmondani, többek között az elmeállapotát firtató bekiabálások miatt. Miután látta, hogy a hadsereg nem fog semmiféle felkeléshez csatlakozni háromszor „Tennó heika banzait” (Sokáig éljen a császár) kiáltott, majd visszament az épületbe.

Az előzetes terv szerint Misima rituális öngyilkosságot, szeppukut, vagy nyugaton elterjedtebb nevén harakirit akart elkövetni, melyhez egyik követője, Morita Maszakacu asszisztált volna, majd pedig ő is megölte volna magát. A szeppukut szokás szerint két vágással kivitelezték. Először a has alsó részébe döfik a kivitelezéshez használt tőrt, majd felfelé húzva felvágják vele a hasfalat. Ezt követően a has baloldalába szúrják a tőrt és jobb fele húzzák. Mivel a vágások létfontosságú szervet nem érintenek a szeppuku elkövetője nagy kínok közt agonizál. A segítő feladata az, hogy a második vágás megejtését követően a szeppukut elkövető nyakát katanájával hátulról elvágja, így vetve véget a kínoknak. Misima a beszámolók szerint szabályos szeppukut követett el, azonban a segédül kijelölt Morita három próbálkozást követően sem találta el hosszú kardjával a nyakát. Negyedszerre a csoport egy másik tagja, Koga Hirojaszu vette át tőle a kardot, aki gyakorlott kendós volt. Neki sikerült a nyakra mért vágás. Ezután Morita készült fel a szeppukura, de a tőrt csak felszínesen tudta beleszúrni a hasába. Végül őt is Koga Hirojaszu fejezte le. A három segítő eloldozta az eseményeket eddig a székhez kötözve végig néző Masita tábornokot, majd kitárták a szobába vezető ajtókat.[4]

Donald Keene, a japán irodalom elismert tekintélye Misima egyes műveinek angolra fordítója az íróról szóló egyik írásában felveti, hogy a szenzációs öngyilkosság után gombaként bukkantak fel azok a művek, melyek a történteket az író műveit és gyerekkori ismerősei igénybevétel, pszichoanalitikus módszerrel igyekeztek meg magyarázni. Röviden tehát tekintsük át mi is Misima életét. 1925. január 14-én született, Hiraoka Kimitake néven, öngyilkossága idején negyvenöt éves volt. Apai nagyanyja szamuráj családból származott. Nacuko Hiraoka a fiatal fiú nevelését saját feladatának tekintette és jelenléte meghatározta Misima gyerekkorát. A fiút csecsemőkorától kezdve maga mellett tartotta, később ő választotta ki játszótársait idősebb lányok személyében, továbbá arra is ferde szemmel nézett, ha a fiút édesanyja ki akarta vinni a szabadba. Misima a tanulmányait a Gakusúinban kezdte meg hat évesen, tizenkét évesen már verseket írt és az iskolában működő irodalmi kör tagja lett. Az iskola újságjában jelent meg első jelentősebb elbeszélése, a Hanazakari no mori („Virágba borult erdő”), amelyet 1944-ben a papír hiány ellenére 4000 példányban megjelentettek. Ezt a művet már felvett írói nevén, a Misima Jukión jegyezte.[5]

A háború alatt behívót kapott, azonban az orvosi alkalmasságin nem felet meg: annak idején meg volt fázva, ezért a vizsgálatot végző orvos úgy gondolta tuberkulózisa van. A Tokiói Egyetemen 1947-ben végzett, majd a pénzügyminisztériumban kezdett el dolgozni. Az írással eközben továbbra sem hagyott fel, a nappalait először tanulással, majd munkával töltötte, az éjszakát pedig különböző művei elkészítésével. Egészsége a megfeszített munkatempó miatt megromlott és egy év után apja engedélyével otthagyta minisztériumi állását, hogy teljes egészében az írásra koncentrálhasson.

1949-ben jelent meg a magyarul is olvasható, Egy maszk vallomása című műve. Az önéletrajzi ihletésű regény egy fiú felnőtté válásáról szól, homoszexuális utalások is megjelennek benne. Keene egy  helyen megjegyzi, hogy az amerikai kiadó, akinek először felajánlották a mű lefordítását elutasította a lehetőséget, attól félve, hogy a mű „megbélyegzi” Mishimát az amerikai olvasók szemében. Ehhez képest a japán közönség a művet egy fiú fokozatos öntudatra ébredésének érzékeny leírásaként kezelte [6].

Az 1950-es évek közepén elkezdett a testépítés iránt érdeklődni, és rendszeres edzéssel átformálta testét. Nem csak írt, hanem több filmben szerepelt, egyet ő maga rendezett. Regényeken kívül írt európai stílusú színműveket, „modern” nóh drámákat, illetve kabuki darabokat is.

Utolsó nagy művét, a Termékenység tengerét (Hódzsó no Umi) 1965-ben kezdi írni, a négyrészes regényfolyam folytatásokban jelenik meg. A mű egyik központi témája a reinkarnáció, cselekménye az 1912 és 1975 közti években játszódik. A mű utolsó részének kéziratát, bár az már korábban kész volt, öngyilkossága napján küldte el kiadójának.


Felhasznált irodalom:

Henry Scott Stokes: Misima Jukio élete és halála. Szenzár kiadó, Budapest, 2001.

Donald Keene: Dawn to the West: Japanese Literature of the Meij era. Henry Holt and Company, Inc., New York, 1987.

Naoki Inose, Hiroaki Sato: Persona. A Biography of Yukio Mishima. Stone Bridge Press. Berkeley, 2012

 

[1]  Henry Scott Stokes: Misima Jukio élete és halála. Szenzár kiadó, Budapest, 2001. 38. o.

[2] Henry Scott Stokes: Misima Jukio élete és halála. Szenzár kiadó, Budapest, 2001. 24. o.

[3] Naoki Inose, Hiroaki Sato: Persona. A Biography of Yukio Mishima. Stone Bridge Press. Berkeley, 2012. 728. o.

[4] Henry Scott Stokes: Misima Jukio élete és halála. Szenzár kiadó, Budapest, 2001. 37. o.

[5] Henry Scott Stokes: Misima Jukio élete és halála. Szenzár kiadó, Budapest, 2001. 84. o.

 

Facebook Kommentek

További írásaink