Az Est és az orosz forradalmak

Farkas Ádám

“Új fejezete kezdődött a világtörténet egyik legnagyobb drámájának, az orosz forradalomnak.”[i]— írta az Az Est 1917. november 10-én a vezércikkében. A magyar sajtó nagy érdeklődéssel fogadta az orosz forradalmak kitörését, márciusban a cár bukását pedig nem egy lap rokonszenvvel fogadta a Monarchia ekkor már évek óta háborúban állt Oroszországgal, a cári birodalom bukásában a béke lehetősége is felmerült egy rövid ideig. Az újságok közül pedig külön érdekes Az Est napilap és az forradalom “kapcsolata”.

 A napilap szimpátiával fogadta az októberi forradalom kitörését:

“a kísérlet sikerült, rabláncukat eltépték, a forradalmi zsarnokságot egy ökölcsapással leterítették, eszközeit börtönbe vetették és ma már Leninék urai a helyzetnek. (…) Remélhetőleg az ellenforradalom győzelme nemcsak pillanatnyi hanem végleges.”[ii]

Az Est pártoktól független lap volt, stílusa és szerkesztési elve újításokat hozott a magyar sajtóba. A világháború idején csúcspéldányszáma elérte a félmilliót is. A lap ekkor a hivatalos álláspontot képviselte a többi újsággal együtt, Tisza István 1914 júliusában még a leginkább háborúellenes álláspontot képviselő Népszavának is leszólt, hogy elvárja a “helyes magatartást”. Ez az “egyetértés” azonban a háború haladtával megbomlani látszott.[iii]

Katonák olvassák az Az Est napilapot, 1916. (Fortepan)

A fenti idézet azonban nem az egyetlen kiállás az újságtól. Ugyanabban a számban a ‘Lenin és Trockij uralma’ című cikkben folytatódik a forradalom üdvözlése:

“A bolsevikiek a forrpontra hevített forradalmi vérmérsékletet hoznak magukkal, az álmok és ábrándok teljességét, vágyat és mohóságot, a legmesszebbmenően egyszerre megvalósítani mindent, ami mint óhaj és sóvárgás a proletariátus lelkében él. Ez az ideál azt is megmagyarázza, hogy egy bolseviki uralom nem lehet az eszközeiben kíméletes, vagy a törekvéseiben túlságosan körültekintő. A bolsevikiek nyílegyenes úton járnak. A legrövidebb utat keresik céljaik felé, és ez a cél: béke, kenyér és földosztás. (…) a bolsevikiek előreláthatóan nemcsak hogy Oroszországot visszaadják önmagának, de átadják az országot igazán a népnek: a munkásoknak, katonák millióinak és a parasztságnak.”[iv]

Lenin és Trockij hasonlóan pozitív szerepben szerepel a cikkben:

“Üldözöttekből üldözők lettek a bolsevikiek. Oroszországban most Lenin-Danton és Trockij-Robespierre uralma következik, de nem a nyaktilóval, hanem a gyors békekötés eszméjével, mint elérendő céllal. (…) Trockij, mint főparancsnok, Lenin, mint miniszterelnök: ha nem pünkösdi ez az uralom, akkor egy drága ígéretet rejt magában: Oroszország számára a békét, a munkásság számára a kenyeret és a parasztság számára a buja orosz földek végtelenjét.”[v]

Az Est, 8. évf., 278. szám 1917. november 10. p. 1. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Ez a kiállás és írás elsőre meglepőnek tűnhet, ám a lap nem először rokonszenvezett az orosz szocialistákkal. 1917. március 30-án Cseidze mensevik politikus került a vezércikkbe, mint Oroszország megmentője (“Cseidze megmentette az orosz hazát, a szinte határtalant”), májusban és júliusban pedig Miljukov, mint az új cár (“Ennek a kakasnak, amelyet a forradalom költött ki a tojásból, túlságosan nagy volt a taréja”) és Kerenszkij („Kerenszkij rémuralma — kipusztítja Lenin táborát — A bolsevikiek “német pénzen” rendezték a tüntetéseket”) szerepelt az újságokban. Az orosz munkástanács májusi manifesztumáról pedig így írt:

Az orosz kiáltás a legszebb hang, ami a szenvedő emberi lélekből és elméből ez alatt a förtelmes háborúban töltött három esztendő alatt fölszakadt. (…) Lehet, hogy ez a kiáltvány olyan történelmi okmánnyá nemesül, amit boldog gyermekeink az iskolában fognak tanulni.[vi]

Az Est ezek mellett 1917 áprilisában jelentetett meg három egymást követő vezércikket, ami a lakosság békevágyának adott hangot: az első az oroszországi forradalommal és a béke lehetőségével foglalkozott (“ha csak a mi jószándékunkon s az orosz nép akaratán múlna tehát, akkor az értelmét és erkölcsi igazságát vesztett háború még ma véget érne”)[vii], a második az európai szociáldemokraták tervezett stockholmi találkozójával, amiben a diplomatákat állítja szembe a békekövetelőkkel (például Lenin), a harmadik pedig a háború 1000. napján írt annak értelmetlenségéről.

Háborúellenes még nem lett az újság, de ekkortól egyre többször adott hangot a békevágynak is.  Ez köszönhető a kül-, és belpolitikai változásoknak is: a februári orosz forradalom és az USA hadba lépése újrarendezte az erőviszonyokat, ha a belpolitikát nézzük, akkor pedig Tisza távozása nem volt már ekkor elképzelhetetlen, IV. Károly sem rokonszenvezett vele.[viii] Az olvasók előtt pedig az sem volt titok, hogy az újságnak és a magyar miniszterelnöknek kifejezetten rossz viszonya volt, Az Est többször támadta Tiszát a választójog kiterjesztésének ellenzése miatt, illetve 1917 tavaszán egy gazdasági csata is folyt Az Est és az Atheneum között, amibe egy rendelettel Tisza is megpróbált (sikertelenül) beleszólni a kiadó javára. Az újság pedig a közhangulatot is érzékelhette, az emberek egyre inkább belefáradtak a háborúba.

Az orosz szocialisták egyik jelszava pedig a béke volt, de figyelemreméltó, hogy a kiállás mellettük hamarabbi, mint a tavaszi békevágytól hangos vezércikkek. Az is észrevehető, hogy kezdetben az újság nem a bolsevikokat emelte ki, csak ősszel tolódott el irányukba. Ebben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy eleinte a bolsevikoknak kisebb volt a támogatottságuk Oroszországban, ez majd 1917 nyarán-őszén többszöröződik meg, a mensevikek pedig a forradalom megvédésének érdekében májusban részt vettek az új orosz kormányban, de az a háború folytatása mellett volt. A következő hónapban bekövetkezett a Kerenszkij-offenzíva kudarca is, ami szintén nem segítette az Ideiglenes Kormány helyzetét. Az újság áprilisban ugyan írt Lenin hazatéréséről: “Lenin szociálista vezér leleplezi az Ideiglenes kormányt és előadja a szocialisták igazi programját”,[ix] de valójában csak júliusban kap ismét nagyobb szerepet az újságban, mikor is a forradalmi zendülés után a bolsevik pártot betiltják, Lenint pedig megvádolták, hogy német ügynök lenne.[x] Ezt az újság nem egyszer cáfolta:

“azzal az ürüggyel, hogy Lenin és hívei a németek fizetett ügynökei, megindult az irtóhadjárat a bolsevikiek ellen”,

“Leninék nem kaptak német pénzt”,

“kétségbeesett és kíméletlen vadászat indult meg a bolsevikiekre és a kormány semmi eszköztől nem riad vissza, hogy kompromittálja őket.”[xi]

Az Est, 8. évf., 278. sz. 1917. november 10. p. 2. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Az újság természetesen nem csak a forradalom kitörésekor, hanem utána is szimpatizált az eseményekkel. November 13-án így írtak a forradalomról az első oldalon:

“Izgalmasabb és szebb tragédiát még nem írt a történelem, mint az, amelyik most Oroszországban folyik. A lélegzetelállító hatalmas jelenetek egymást követik. A mély orosz lélek minden krátere működik és minden rétege remeg. Ennek a rejtelmes léleknek a pokla és mennyországa küzd egymással. Egy új világ keletkezésének emberfeletti zűrzavara mennydörög, ég és füstöl. (…) Élni könnyű, de nehéz születni és nehéz meghalni. Oroszországban pedig most valami meghal és valami születik. (…) Talán még sokat kell szenvednünk addig, de annyi bizonyos, hogy ez a halódó meghal, s hogy abban a pillanatban megszületik az új világ embere.”[xii]

Ez a szimpátia pedig talán az évvégi, 1917. december 25-én megjelent, Pásztor Árpád által írt versben teljesedett ki, amiben Lenint, mint az új Megváltót ábrázolta:

“Új Krisztus jött. De oly közel ma még,

Hogy fel sem éri ez a nemzedék,

S nem súgja szent érzések percein:

Lenin! Lenin!” (részlet)[xiii]

 

Az Est, 8. évf., 316. sz. 1917. december 25. p. 6. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Ez a kiállás azonban nem maradt következmény nélkül. 1921-ben az Ébredő Magyarok Egyesülete szélsőjobb szervezet támadást indított az újság ellen, kiadott egy ál-Az Est újságot és egy röpiratot ellene. Ez az újságot egy magyarellenes zsidók által irányított lapnak próbálta meg beállítani, szó szerint véve át cikkeket, amikkel a “bűneit bizonyította”, átkerült például Pásztor Árpád verse, egy Kun Béla-történet, A forradalmi Oroszország élete című cikk, illetve a lapot a bolsevizmus előkészítésével is megvádolták — bár a lapot a Tanácsköztársaság idején betiltották, Miklós Andor főszerkesztő pedig Bécsbe menekült ekkor. Horthy Miklós is az újságot az úgynevezett “destruktív sajtó” közé sorolta, vagyis bűnbak lett belőle más lapokkal együtt (Népszava, Világ).[xiv]

A röpirat a gazdasági érdeket is bűnként hozta fel, szerinte 1917 tavaszától csak a gazdasági fellendülés reményében váltott át békepártolásba:

“Legjobb konjuktúra a háború — És következett a háború. Minden csepp vérünket fel tudta váltani aprópénzre, minden magyar katona neki egy-egy példánysikert jelentett. (…) A háború elveszett, legyünk pacifisták! — Csak 1917-ben hallgatott el a német dicséret. Ekkor már világos volt, hogy a háború nehezen nyerhető meg és ha megnyerhető lesz, azoknak a vagyonoknak a feláldozásával, amelyeket a háború hömpölygetett a zsidóság zsebébe.”[xv]

Még ha a forradalmi Oroszország melletti kiállás valóban igaz is az újságra — bár itt egy világnézeti ellentétről van szó az újság korábbi cikkei és a Horthy-korszak hivatalos ideológiája között — , addig a gazdasági érdeket, az igazodást majdnem minden újságról el lehet mondani — az elhúzódó háborúban a gazdasági helyzet egyre kevésbé kedvezett a sajtópiacnak, az olvasók megtartása és kiszolgálása érdekében a való világgal is foglalkozni kellett, az egyik ilyen volt pedig a kimerült hátország és a háborúba belefáradt lakosság békevágya. A magyar sajtónak kivétel nélkül követnie kellett kezdetben a hivatalos álláspontot, az összhang felbomlásának a háború alatt pedig a fentebb említett indok az egyik magyarázata.[xvi]

Megítélésében a bulváros, szenzációhajhász stílusa szintén nem kedvezhetett, egyhasábos vezércikkeivel az érzelmekre próbált hatni és a közvéleményt formálni. Ezek mellett pedig egy kiterjedt és jól informált külföldi tudósítóhálózattal rendelkezett, külföldön is idézték a lapot. Vagyis népszerűsége szintén zavarhatta az ellenoldalt, ami az antiszemitizmustól sem riadt vissza a vádaskodásokban. Az újság a támadások után a mérséklet politikáját követte, az 1920-as évekre sajtónagyhatalom is lett.

Látható, hogy Az Est a világháború alatt igen népszerű újság volt, az orosz forradalom pedig , úgy tűnik, hogy a lap szerkesztőségének szemében egy pozitív fordulat volt a történelemben. Maga az újság természetesen egy üzleti vállalkozás is volt, ráadásul sikeres, ami az addig nem megszokott szerkesztési elveknek volt köszönhető. Ezt Móricz Zsigmond is megjegyezte, mikor is a világháború után a szélsőjobbos támadás eredményeként a képmutatás jelképe lett:

„Miklós soha nem hazudott. Soha nem hallottam tőle, hogy mást kell írni, mint ami az igazság. Csak az adagolásra vigyázott. Szerkesztő volt: a legnagyobb szerkesztő zseni, akit valaha is ismernem adatott.”[xvii]

100 év távlatából pedig ma is közös az újságban és az orosz forradalomban, hogy megítélésükben sokszor a két véglet jelenik meg különböző politikai indíttatásokból.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésével jött létre.


Borítóképen a Rákóczi út 54., az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. épülete. 1936./ Fortepan

Jegyzetek és irodalom:

Az Est, 8. évf.

Az ál-Az Est, 1921. május 26.

Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet. Budapest, Haza és Haladás Alapítvány. 1993

Buzinkay Géza: Magyar hírlaptörténet 1848-1918. Budapest, Corvina. 2008.

Font Márta-Krausz Tamás-Niederhauser Emil-Szvák Gyula (szerk.): Oroszország története. Budapest, Pannonica Kiadó, 2001.

Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est. Egy magyar médiacsata története.

Paál Vince (szerk.): A sajtószabadság története Magyarországon, 1914-1989. Budapest, Wolters Kluwer, 2015.

Takács Róbert: “Hogyan tudták ezt a világháborút megcsinálni?” — Erősödő háború ellenesség 1917 tavaszán.


[i] Az Est, 8.évf., 278. sz. 1917. november 10. p. 1.

[ii] Uo.

[iii] Paál Vince (szerk.): A sajtószabadság története Magyarországon, 1914-1989. Budapest, Wolters Kluwer, 2015. p. 21-22. (Továbbiakban: PAÁL, 2015)

[iv] Az Est, 8. évf., 278. sz. 1917. november 10. p. 2.

[v] Uo.

[vi] Az Est, 8. évf., 86. sz. 1917. március 30. p. 1

Az Est, 8. évf., 117. sz. 1917. május 6. p. 1.

Az Est, 8. évf., 128. sz. 1917. május 19. p. 1.

Az Est, 8. évf., 184. sz. 1917. július 24. p. 1.

[vii] Az Est, 8. évf., 102. sz. 1917. április 18. p. 1.

[viii] Takács Róbert: “Hogyan tudták ezt a világháborút megcsinálni?” — Erősödő háború ellenesség 1917 tavaszán.

Az utolsó elérés ideje: 2017. november 5.

[ix]    Az Est, 8. évf., 101. sz. 1917. április 17. p. 1.

[x] Font Márta-Krausz Tamás-Niederhauser Emil-Szvák Gyula (szerk.): Oroszország története. Budapest, Pannonica Kiadó, 2001. p. 454-455.

[xi]  Az Est, 8. évf., 184. sz. 1917. július 24. p. 1.

Az Est, 8. évf., 187. sz. 1917. Július 27. p. 8.

Az Est, 8. évf., 189. sz. 1917. Július 29. p. 1.

[xii] Az Est, 8. évf., 280. sz. 1917. november 13. p. 1.

[xiii] Az Est, 8. évf., 316. sz. 1917. december 25. p. 6.

[xiv] Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est. Egy magyar médiacsata története.  p. 106, 116- 120. Az utolsó elérés ideje: 2017. november 5.

Buzinkay Géza: Magyar hírlaptörténet 1848-1918. Budapest, Corvina. 2008.  p. 126.

PAÁL, 2015. p. 65-66.

[xv] Az ál-Az Est, 1921. május 26.

[xvi] Paál, 2015. p. 34-35.

[xvii] Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet. Budapest, Haza és Haladás Alapítvány. 1993. p. 88.

Facebook Kommentek