Evakuálásból elégséges – Csehszlovákia és a szuezi válság

Az 1956-os eseményeket kutató történészek körében szinte állandó vita tárgyát képezi, hogy vajon a világ számára a Budapesten vagy a Szuezi-csatornánál zajló történések bírtak-e nagyobb jelentőséggel? Nincs ez másképp Csehszlovákia esetében sem, ami elsőre furcsának tűnhet, hiszen Prága nézőpontjából a magyarországi események sokkal közelebb voltak és annak negatív következményeit szinte azonnal meg is érezte magán. Ennek ellenére a második arab-izraeli háború korántsem volt lényegtelen a csehszlovák vezetés számára, sőt, Egyiptomban egy rendkívül nagy biztonságpolitikai és katonai kihívással kellett szembenéznie nemcsak Csehszlovákiának, hanem az egész szocialista tábornak. 

Csehszlovákia számára az 1955-ben Egyiptommal kötött fegyverüzlet nemcsak a kritikákat és egyes nyugati országokkal való diplomáciai kapcsolatok megromlását hozta magával. Prágának ugyanis sikerült nagy elismerést és szimpátiáit kivívnia nemcsak az arab nacionalisták, de még egyes konzervatív, Nyugat-barát monarchiák körében is. Hamarosan más arab országok (Jemen, Szíria) szintén jelentkeztek Csehszlovákiánál, akiknek szintén sikerült a következő évben  – igaz, az egyiptominál kisebb mértékű – fegyverüzletet kötniük. 1955 végétől folyamatosan mélyült a csehszlovák-egyiptomi viszony, amelyet jól mutattak a diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szintre emelése, az állandósult politikai és gazdasági találkozók, valamint az egy év alatt háromszorosára emelkedő kereskedelmi bilaterális kereskedelem.

Szívélyes fogadtatás 

Természetesen a két ország közötti jó kapcsolatok esetében nem maradhattak el az újabb fegyverüzletek sem. Csakhogy hiába adott el Prága újabb csehszlovák/szovjet típusú fegyvereket, az addig kizárólag – többnyire elavult – brit-francia fegyvereket használó egyiptomi haderő kezdetben komoly gondokkal küszködött a fegyverek üzembe helyezését és megfelelő használatát illetően. Ezért  szükséges volt a megfelelő oktatást biztosítani. Moszkva “ajánlására” Csehszlovákiának kellett fogadnia az első egyiptomi tiszteket, harckocsizókat és pilótákat. Ennek hátterébe egyrészt az állt, hogy a nyugati országok a Szovjetuniót támadták – akárcsak a csehszlovák-egyiptomi fegyvervásárlás kapcsán – a közel-keleti fegyverkezési versenyért. Másrészt pedig akkor még korántsem volt biztos, hogy Egyiptom, ami akkor még egy “kapitalista, nemzeti burzsoá és a hadsereg által irányított” országnak számított a szovjet külpolitikában, hosszabb távon is a Szovjetunió arab szövetségese marad. Ezért óvatosak voltak azzal kapcsolatban, hogy milyen katonai információkat osztanak meg velük, vagy egyáltalán engedjék-e őket a szovjet katonai támaszpontokra.

Ezért sokkal “kényelmesebb” volt Csehszlovákiát felhasználni erre a célra. Természetesen elküldték a saját kiképzőtisztjeiket is és a csehszlovákokkal közösen készítettek fel az egyiptomiakat a modern hadviselésre. 1955. december 1-től egészen június 30-ig 152 egyiptomi folytatott képzést a Brnoban lévő katonai akadémián. Az alábbi kurzusokon vettek részt: katonai gépek (Jak-11, MiG-15, Il-28), tüzérségi (tarackok és 122 mm lövegek), és gépjármű illetve harckocsi (T-34/85, BTR-152 és SD-100-as). Idővel azonban a csehszlovák hadvezetésben egyre több probléma merült fel az egyiptomi jelenléttel kapcsolatban. Akárcsak a szovjetek, ők is tartottak attól, hogy a szövetségük csak rövid ideig tart és az egyiptomiak majd továbbadják a szovjet haditechnológiáról megszerzett tudásukat a nyugati országoknak, különösen azok gyengeségeiről vagy az országban való elhelyezkedésükről szóló adatokat osztva meg velük. A csehszlovák hadmérnökök gyakran azzal érveltek, hogy az általános javításokat és az üzembe helyezéseket nem lehet Csehszlovákia területén elvégezni. Sokkal fontosabb lenne ugyanis, ha az egyiptomi terepen tesztelnék le őket és így azok alkalmazkodnának a sivatagi hadviselés körülményeihez, ugyanis az egyiptomiak gyakran rosszul hajtották végre az üzembe helyezést, nem tudták megfelelően karbantartani illetve megjavítani a keleti blokkból érkező hadieszközöket: például 1956 tavaszáig 25 katonai járműnél fordult elő a lánctalp ledobása, lámpa letörése vagy a sivatagi környezet miatt előforduló motorhiba. [1]

Az első egyiptomi csoport a Brnoban lévő Antonín Zápotocký Hadmérnöki Akadémián (Vojenská technická akademie Antonína Zápotockého – VTA AZ). A kép forrása: Univerzita obrany Brno

Műszaki-tudományos szempontból az egyiptomi terepmunkák nagyon jó tapasztalatszerzést jelentettek volna a csehszlovákok számára, amit esetleg más arab állam esetében is fel tudnának majd használni. Ugyanúgy komoly kapcsolatokat építhetnek ki helyi hadsereggel, különösen a tiszti és a felső vezetéssel, amely révén befolyást szereznének a helyi haderőre, valamint meglettek volna a maguk saját közvetlen információcsatornái, s így minden Egyiptomot érintő külső és belső eseményről azonnal, első kézből értesülnének. Az egyiptomiak pedig elsősorban a Csehszlovákiában zajló oktatás magas költségeinek csökkentése miatt tartották fontosnak, ha az arab ország területén zajlanánk majd a szükséges órák.

Békével jöttünk

Ezért 1956 végétől csehszlovák katonai szakértők, tanárok és tanácsadók utaztak ki Egyiptomba, akik nemcsak gyakorlati ismeretekről, hanem a hadvezetés elméletéről vagy a kémia alapjairól is tartották előadásokat Alexandriában az egyiptomi hallgatóknak. A csehszlovák szakértők száma 1956 októberéig 127 főre emelkedett, ebből 88-an katonák voltak, a többiek pedig gépipari mérnökök, szerelők, orvosok és tolmácsok. [2] Mivel a katonák esetében többnyire jól képzett, a csehszlovák/szovjet fegyverek előnyeit és gyengeségeit, a csehszlovák hadiipar helyzetét és a hadsereg működését jól ismerő szakértőkről volt szó, ezért Prága a lehető legszigorúbb titoktartás mellett küldte ki őket az arab országba, nehogy a nyugati hírszerzés esetleg tudomást szerezzen róluk és beépüljenek az egyiptomi hallgatók közé. Csakhogy hamarosan a titoktartásnál  jóval nagyobb problémával kellett szembenézniük: 1956 tavaszától már érezhetővé vált a feszültség Egyiptom és Izrael között. A két ország határkonfliktusai során Arnošt Karpíšek csehszlovák nagykövet azt jelentette Prágának, hogy a csehszlovák katonai tanácsadók elmondásai szerint az egyiptomi hadvezetés azzal a “kéréssel” (értsd paranccsal) fordult hozzájuk, hogy amennyiben egy háború kitörésekor az egyiptomi légierő nem rendelkezne megfelelően kiképzett pilótákkal, akkor

számítanak a csehszlovák pilóták részvételére egy Izrael ellen végrehajtandó támadásban“.

A Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) utasította a követét, hogy azonnal beszéljen Gamel Abden Nasszerrel[3] és szögezze le az egyiptomi elnöknek, hogy a csehszlovák pilóták vagy más katonai tanácsadók semmiféle támadó vagy védekező hadműveletben nem vehetnek részt. Ezzel együtt figyelmezették a csehszlovák kontingens, hogy semmiféle önálló akciót nem szervezhetnek meg vagy hajthatnak végre. Ugyanúgy azt sem szabad engedni, hogy a csehszlovák katonai szakértőket az egyiptomi hadvezetés a Sínai-félszigetre, a Csatorna-övezet mellé vagy akkor még az arab országban lévő brit bázisok közelébe helyezzék át.[4] Épp ezért a csehszlovák vezetés úgy érezte, hogy szükséges megerősíteni az Egyiptomban lévő csehszlovák katonai állampolgárok pozícióját. Egy magas rangú katonatisztet küldtek Egyiptomba, aki nem engedte, hogy kitegyék őket az egyiptomi katonák politikai játszmáinak. A csehszlovák hadvezetés Jan Reindl vezérőrnagy nevezte ki, aki nemcsak az egyiptomi pilóták megfelelő kiképzéséért felelt, hanem a csehszlovák katonai tanácsadók megfelelő munkájáért is.

Jan Reindl vezérőrnagy. Kép forrása: Link.

Azonban Jan Reindl nem volt a legjobb választás: ő tipikus példája volt annak, amikor a szocializmus idején egy katonatiszt a pozícióját nem a tehetségének, hanem a politikai kapcsolatainak és „a Párt iránti elkötelezettségnek” köszönhette. Épp ezért folyamatosan konfliktusba keveredett a csehszlovák katonai személyzettel, mivel többször elismerte nekik, hogy „ő egyáltalán nem ért a kiképzésekhez”. Ráadásul a vezérőrnagy erkölcsi szempontból sem éppen a példamutató magatartásáról volt híres. Például az egyik legnagyobb botrányt azzal idézte elő az Reindl, hogy a felesége által vásárolt és Egyiptomba becsempészett, használt és kopott bohémiai kristályokat adott el az egyiptomi tiszteknek, mégpedig horribilis összegekért. Majd miután beosztottjai ezt hivatalosan jelentették a felsőbb katonai vezetésnek, akkor kénytelen volt visszaadni a pénzt az egyiptomi tiszteknek, de megbosszulva az alárendeltjei feljelentését, az ő fizetésükből tette ezt meg.[5]

A kiképzések sem éppen úgy haladtak, ahogyan kellett volna. A Reindl vezette csapat tagjai állandó nyelvi problémákkal küszködtek, miközben az egyiptomi fél is a lehető legminimálisabb üzemanyagot vagy felszerelést biztosította az oktatáshoz. Sőt, még pár héttel a szuezi válság kitörése előtt a csehszlovák és a szovjet katonai szakértők azzal vesződtek, hogy a nemzetközi standardoknak megfelelő szintre emeljék az egyiptomi katonai reptereket és biztosítsák a zavartalan fel- és leszállást. A problémákat csak tetőzte, hogy 1956 nyarán jelentősen megemelkedett a légi balesetek száma: egyes értesülések szerint 11 MiG-15-ös szenvedett el kisebb-nagyobb balesetet, de voltak halálos áldozattal járó incidensek is. Moszkva és Prága az egyiptomi katonatisztek alkalmatlanságát nevezte meg a baleseteket kiváltó oknak, ellenben Kairó szerint a szocialista országok szándékosan a hibás és kiselejtezett fegyvereket adták el Egyiptomnak és minden baleset lényegében Reindl csoportjának az alkalmatlanságából fakadt.[6]

Így aztán, amikor október 29-én kezdetét vette az izraeli Kádes-hadművelet, az egyiptomi hadsereg – de legfőképp a légierő – a felkészülési és kiképzési időszakában volt. Az izraeli támadás elsődleges célpontjait az ország repülőterei jelentették és mindjárt az elején közel 200 egyiptomi repülőgépet semmisítettek meg még a földön. A helyzetről – kivételesen – tökéletes képet festett le Reindl vezérőrnagy, aki a frontvonal közelében állomásozott. Beszámolója szerint az izraeli támadás napján mindössze csak két MiG-15-ös, egy MiG-17-es és két Vampire raj állt készenlétben. A csehszlovák katonai parancsnok döbbenten írta le azt, hogy mennyire tökéletesen dolgozott az izraeli hírszerzés: pontosan tudták, hogy melyik hangárakban milyen gépek vannak, vagy éppen milyen felszereléseket tároltak és aszerint semmisítették meg őket. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy az egyiptomi hadvezetés nem vette be a teljes MiG-17-es és MiG-15-ös légiflottáját, és azokat kizárólag izraeli szárazföldi célpontok ellen küldték. Szerinte az egyiptomiaknál egyértelműen a rossz kommunikáció, az felderítés hiánya és a parancsnoki láncban uralkodó hiányosságok miatt uralkodtak ennyire kaotikus állapotok. „Idős tisztek parancsnokoltak, akik egyáltalán nem ismerték a saját légierejük taktikai és technikai adottságait, ezért az általuk kiadott parancsok megvalósíthatatlanok voltak” – jegyezte meg a csehszlovák védelmi minisztériumnak (Ministerstvo národní obrany – MNO) küldött jelentésében Reindl.[7]

Abdel-Hakím Amer védelmi miniszter személyesen köszönti a csehszlovák kiképzőket egy egyiptomi repülőtéren. A kép forrása: Vojenský Historický Ústav Praha.

Budapest vagy Szuez? A csehszlovák külpolitika dilemmája 

A csehszlovák kormány számára a lehető legrosszabbkor jött az újabb arab-izraeli konfliktus híre, hiszen a CSKP figyelmét ekkor a  magyarországi események kötötték le.  Kétségtelen, hogy a csehszlovák dokumentumok tanúsága szerint október utolsó két hetében a teljes csehszlovák állam- és pártapparátust, a katonai és a belügyi szerveket, valamint a sajtót és a közbeszédet a budapesti események uralták.  Antonín Novotný főtitkár már 1956. október 23-án személyesen foglalkozott a magyarországi eseményekkel és Rudolf Barák belügyminiszterrel együtt szigorú utasításokat adtak az állami- és pártszerveknek. A csehszlovák kormány október 24-én készültségbe helyezte a rendőrséget, valamint katonai egységeket csoportosították át a nyugati határokról a csehszlovák-magyar határszakaszra. Szigorúan megbüntettek minden olyan megnyilvánulást, amely helyeselte Nagy Imre kormányának lépéseit vagy a legkisebb mértékben is elítélte a Szovjetunió, illetve Csehszlovákia hozzáállását.  A CSKP és a Szlovákia Kommunista Pártjának (SZLKP) október végi és novemberi eleji értekezleteiről készült összefoglalókból kitűnik, hogy a „magyar ellenforradalom és annak leverése” szintén hangsúlyosabban volt jelent, mint az Egyiptomban zajló események. A csehszlovák kommunisták már-már pánikszerűen rettegtek attól, hogy a magyarországi társaikhoz hasonlóan ők is áldozatul esnek a “népharagnak”, de a legjobb esetben is a Csehszlovákia területén élő magyar lakosság aktivizálódni fog. Miután Hruscsov a Varsói Szerződés (VSZ) katonai beavatkozása mellett döntött, némi megnyugvást hozott a csehszlovák vezetés körében. Prága azonnal jelentkezett a „baráti segítségnyújtásra”, és katonákat ajánlott fel Moszkvának a magyarországi hadműveletek végrehajtásához.[8]  Miközben fokozatosan apadt a CSKP aggodalma a magyar eseményeket illetően, a szuezi válság esetében pont ellenkezője zajlott le.

Ugyanis miután Franciaország és Nagy-Britannia által kiadott ultimátum lejárt, csatlakoztak az izraeli hadműveletekhez és elkezdték bombázni az egyiptomi állásokat. A szuezi válság hirtelen Prága figyelmének középpontjába került, hiszen ráébredtek arra, hogy az arab-izraeli konfliktus mostantól nagyon komoly biztonságpolitikai kockázatokkal jár, amely az egész VSZ-t fenyegeti: a csehszlovák és szovjet katonai oktatók, szakértők és tanácsadók testi épsége. Nem zárták ki azt az eshetőséget, hogy az egyiptomiak arra kényszerítik őket, hogy csatlakozzanak a háborújukhoz. Ez pedig – ha kiderül, hogy a keleti blokk államai felelősek izraeli és nyugati katonák haláláért – nagyon komoly következményekkel járt volna a nemzetközi kapcsolatokra nézve. Még rosszabb volt az a lehetőség, hogy ezek a magasan képzett katonatisztek brit-francia-izraeli fogságba esnek. Ez azonkívül, hogy még súlyosabb diplomáciai bonyodalmakkal járt volna, még komolyabb biztonságpolitikai kockázatokat hordozott magával: a nyugati országok nemcsak csehszlovák/szovjet fegyvereket, páncélosokat és repülőgépeket zsákmányoltak volna a konfliktus során, hanem megszerezték volna a hozzájuk való szükséges technológiai tudást is. A csehszlovák parancsnokság és titkosszolgálat nem volt biztos abban, hogy kellő rábeszéléssel, lefizetéssel vagy akár kínzással ezek a csehszlovák katonai szakértők nem adnak-e ki bizalmas és kényes információkat Csehszlovákia legfontosabb hadiipari létesítményekről, elmondják a főbb katonai bázisok helyét, valamint beszámolnak a VSZ tagállamai által használt fegyverek gyenge pontjairól, amelyeket aztán a nyugati országok egy későbbi konfliktus során könnyen kihasználhatnak.

Csehszlovák katonai oktatók és egy egyiptomi raj parancsnok egy csehszlovák MiG-17-es előtt. A kép forrása: Vojenský Historický Ústav Praha.

Ezért Prágának – és ezzel párhuzamosan a Kremlnek – hirtelen azzal kellett szembenéznie, hogy evakuálnia kell a szocialista táborból érkező állampolgárait Egyiptomból. Ők pedig legtöbbször magukkal hozták a feleségüket és a gyerekeiket az arab országba. Csakhogy miközben Magyarországról könnyű volt kivonni a csehszlovák diplomáciai személyzetet és lényegében a csehszlovák-magyar határon átívelő szárazföldi utakon a csehszlovák állampolgárok szabadon elhagyhatták Magyarországot, addig Egyiptomból nem volt könnyű kijutni. Ráadásul a szovjetek a “szocialista testvéri szeretetből” csak a saját 215 fős szovjet szakértő kivonásához láttak hozzá, például az Il-28-as bombázókat és a MiG-et Luxorba vagy az ország más belső részeibe csoportosították át vagy légi úton hagyták el az országot. [9]

Tehát a csehszlovák vezetésnek egyedül kellett megoldania a problémát, miközben az idő sürgetett, hiszen a nyugati-izraeli hadműveletek kiszélesedtek, Alexandriát és Port Szaíd kikötővárosát légicsapások érték. Sőt, nemcsak az evakuálás miatt fájhatott a csehszlovák parancsnokság feje. Egyes csehszlovák katonatisztek az áprilisi utasítások ellenére úgy döntöttek, hogy segítséget nyújtanak az egyiptomiaknak az agresszorok elleni harcukban. Voltak, akik terveket kovácsoltak egy ellentámadásra, vagy a Prágától kapott hírszerzési értesüléseiket megosztották az egyiptomi tisztekkel, de a beszámolók szerint a csehszlovákok segítettek az egyiptomi légvédelem és rádiólokációs rendszer üzemeltetésében is.[10] Például a csehszlovák szakértők főparancsnoka Jan Reindl vezérőrnagy október 29-én és 30-án a csehszlovák katonai vezetés tudta nélkül kezdett el „önkénteseket” toborozni, akik az egyiptomi kötelékekben harcoltak volna az izraeliek ellen. Sőt, terveket készített a Szuezi-csatorna körüli hatékony légvédelem kiépítéséről, amelyeket pénzért akart eladni (!) az egyiptomi főparancsnoknak. Ám, amikor a brit-francia csapatok megindultak Egyiptom ellen, pont az ellenkezőjét tette: tartva attól, hogy „egy különösen fontos csehszlovák katonatiszt esne nyugati fogságába”, egy repülőgépet próbált meg “rekvirálni” az egyiptomi légierőtől. Azonban ezt az egyiptomi pilóták nem hagyták, és így végül hivatkozva a „saját fontosságára” a nők és gyerekek előtt menekült el Egyiptomból.[11]

A csehszlovákok által kiépített légvédelmi rendszer és radarok Egyiptomban. Historie a vojenství magazin oldalán lévő térképét felhasználva, saját fordítás. A földrajzi neveket a térkép minőségének megerőzése érdekében cseh nyelvű formában kellett hagyni.

Sivatagi vándorlás

Közben november 1-én a csehszlovák nagykövetség elkezdte összegyűjteni az evakuálásra váró csehszlovák állampolgárokat. Addigra már a legtöbben befejezték az addigi munkájukat és úton voltak az egyiptomi főváros felé. Ez az összegyűjtés eltartott egy ideig: Karpíšek nagykövet és Reindl, a korábbi csehszlovák utasításokat figyelembe véve, nem tartotta egy helyen a csehszlovák állampolgárokat, vagyis a civil és a katonai szakértők Alexandriától egészen Asszuánig voltak „szétdobálva”. Épp ezért az első evakuációs körben csupán 8 gyereket és 48 nőt és pár civil férfit sikerült elindítani. Ekkor még a kairói nagykövetség is úgy ítélte meg, hogy a háború elsősorban a Sínai-félszigetre fog koncentrálódni, a diplomáciai személyzet és a katonai szakértők nagy része maradhat, amíg az izraeliek nem lépik át a Szuezi-csatornát, vagy nem közelítenek az egyiptomi városok felé. November 2-án már 119-en gyülekeztek a kairói csehszlovák nagykövetség előtt, de ekkor már Prága utasítást adott a nagykövetség és kereskedelmi követség teljes személyzetének kivonását. A jelentések szerint Karpíšek képességeit igencsak meghaladta az evakuáció, mivel képtelen volt azt rendezetten végrehajtani és nem tudott az egyiptomiaktól sem megfelelő járművet szerezni. Ezért Jaroslav Knébl katonai attasé vette kezébe az ügyet és a csehszlovák katonatisztekkel együtt felállított egy stábot. Reindl helyére ideiglenes parancsnoknak Bohuslav Kadeřábeket nevezték ki, aki korábban tüzérségi képzéseket tartott Alexandriában.[12]

A tanácskozások során kiderült, hogy a legnagyobb problémát nemcsak az evakuáció módja, hanem az iránya jelentette. Szinte azonnal elvetették azt az ötletet, hogy északon, Alexandriában hajóra szállnak, mert nem volt elképzelhetetlen, hogy a támadók következő célpontja az egyiptomi kikötőváros lesz, ahol akár egy brit-francia partraszállásra is elképzelhető. Keletre szintén nem lehetett menekülni, mert javában zajlottak hadműveletek a Sínai-félszigeten és a Szuezi-csatornát is teljesen lezárták. Nyugaton viszont ott volt a líbiai sivatag, ahol az átjutás rendkívül kockázatos: akkor még nem létezett itt semmiféle autóút. Habár felvetődött, hogy a Földközi-tenger mentén, El-Alemeinen keresztül jussanak el Líbiába, de kiderült, hogy a várost a második világháború óta nem hagyta el vonat, mert a vasúti sínek egyszerűen véget értek a sivatagban. Ezért az egyetlen reális opciónak a déli irány tűnt, vagyis pontosabban Szudánba való menekülés.[13] A csehszlovák nagykövetség azonnal hozzálátott a vízumok elintézéséhez, a prágai külügyminisztérium értesítette a kartúmi követséget, hogy intézze el a csehszlovák állampolgárok határátlépését és majd hazarepülését Kartúmból. Ekkor azonban a csehszlovák-szudáni viszony nem volt éppen a legjobb, mivel az országban egy brit-barát kormány volt hatalmon, valamint korábban Prága eléggé elutasító volt a fegyvervásárlási szándékukkal szemben. Gondot jelentett még, hogy a Csehszlovák Állami Légitársaságnak (Československé aerolinie – ČSA)  akkor még nem volt légijárata sem Egyiptomba, sem Szudánba, így a nyugati légitársaságokkal (KLM, SABENA) kellett tárgyalniuk a csehszlovák állampolgárok hazaszállításáról.[14]

Knébl a helyi egyiptomiak segítségét kérte, akik három vagont és rendőri kíséretet biztosítottak a számukra. Azonban a tervezett vonat nem indult el: Kairót aznap bombatámadás érte és leállítottak minden járatot, köztük a 20:30-kor induló asszuánit is, amelyen a csehszlovákok három vagont béreltek ki. A csehszlovák nagykövetség – a magyar nagykövetség által elfogott BBC értesülésre hivatkozva – megtiltotta a pályaudvarokra való utazást, mert azokat tartották az ellenséges légierő elsődleges célpontjainak. Viszont a csoportban kitört viták miatt látványos szakítás történt: a csoport egyik fele az egyiptomi városban maradt, a másik másnap hajnalban felszállt az Asszuánba tartó vonatra, ami zsúfolásig megtelt menekülő egyiptomiakkal. Akik Kairóban rekedtek, nem próbálták meg sietve távozni a városból, hiszen tartottak a légicsapásoktól. Először úgy vélték, hogy az izraeli csapatok a Szuezi-csatornánál beássák magukat, és az egész brit-francia szerepvállalás  lényegében csak légitámadásokban merül ki.

Azonban nem így történt: a brit-francia erők a Teleszkóp-hadművelet során ejtőernyősöket vettek be és november 5-én partra szálltak Port Szaíd-nál és Port Fuadnál. Ekkor már mindenki úgy vélte, hogy Egyiptom ellen egy teljes körű invázió vette kezdetét és a támadók végső célja Kairó elfoglalása. Habár a brit-francia erők november 6-án bejelentették a fegyverszünetet, a csehszlovák nagykövetség az evakuáció folytatása mellett döntött, hiszen nem tudhatták, hogy vajon nem fognak-e folytatódni a katonai hadműveletek. Ezért ők is elindultak és a kettészakadt csoport november 8-án egyesült: immáron 182 csehszlovák állampolgár Kadeřábek vezetésével hajóval jutott át a szudáni Vádi-Halfába.

Port Szaíd volt a szuezi konfliktus legvéresebb szárazföldi ütközete. A kép forrása: Wikimedia Commons

Csakhogy most sem értek véget megpróbáltatások. A szudáni határőrség – hivatkozva a legtöbb vízum érvénytelenségére – megakadályozta, hogy a csehszlovákok belépjenek az ország területére. Szállást nem kaptak, így lényegében a szabad ég alatt töltötték az éjszakát. A szudáni csehszlovák követ a döntés mögött a briteket látta, akik nyomást gyakoroltak Szudánra, mert Csehszlovákia Egyiptomot támogatta.[15] A csehszlovák diplomáciának nagy nehezen, nem kevés megvesztegetés árán sikerült elérnie, hogy legalább a nőket, a gyereket és sérülteket engedjék be Kartúmba. Ezt megtörtént, és az első csehszlovák állampolgárok Athénon, Rómán és Zürichen keresztül tértek vissza Prágába. Azonban a többség továbbra is Vádi-Halfában vesztegelt. Mivel a csehszlovákokkal együtt hátrahagyott hatvannégy szovjet, tizenhat kelet-német és három lengyel állampolgár várakozott az egyiptomi-szudáni határon, ezért Moszkva úgy döntött, hogy Port Szudánba küldenek egy a hajót, amely először Indiába viszik őket, majd onnan a Szovjetunióba és végül haza Csehszlovákiába. Erre viszont már nem került sor, mert végül a többi csehszlovák állampolgárnak is megadták az engedélyt a Szudánba való belépésre. Az utolsó csoport november 22-én tért vissza Prágába.[16]

Változatlanul folytatva 

Amikor pedig már úgy tűnt, hogy valóban leálltak a brit-francia és izraeli támadások, akkor Karpíšek és 15 másik diplomata visszament a kairói csehszlovák nagykövetségre. Ugyanígy néhány katonai szakértő visszatért és segített az egyiptomiaknak a kármentesítésben, illetve a javítási munkálatokban. A csehszlovák evakuálás során senki nem vesztette életét vagy sérült meg súlyosan, ám nem ez volt az utolsó eset, amikor Egyiptomból egy fegyveres konfliktus miatt gyorsan kellett kivonni a csehszlovák állampolgárokat. [17]  A csehszlovák és a szovjet vezetésnek a “kellemetlen tapasztalatok ” ellenére továbbra is fontos volt az arab ország. Habár politikai szempontból Nasszer győztesként került ki a szuezi válságból, katonai téren totális kudarcnak számított, mivel az egyiptomi hadsereg jelentős egyiptomi anyag és emberveszteséget szenvedett el. Ezért Kairó ismét Prágához és Moszkvához fordult fegyverekért: 1957 februárjában megkötötték az addigi legnagyobb fegyverüzletet, amelynek értéke 1,3 milliárd csehszlovák korona – azaz körülbelül 65 millió angol font – volt. Ráadásául olyan fegyvereket kértek az arabok, amiket akkoriban csak a VSZ tagállamok használtak, mint MiG-19 vadászgép vagy T-54 harckocsi . [18]

Ezt a keleti blokk államai megadták, de szigorúan ragaszkodtak a katonai szakértőik visszatéréséhez és sokkal nagyobb beleszólást kértek a kiképzési folyamatokba. Ismételten Csehszlovákia volt az első: 1957 közepéig 76 szakértő dolgozott az arab országban, miközben a szovjetek csak 61 katonai tanácsadót biztosítottak az egyiptomiak számára. [19] Tanulva az evakuáláson elkövetett hibákból, a CSKP elsődleges prioritású feladatként jelölte meg, hogy többé ne függjön egyetlen nyugati  légitársaságától vagy a háború konfliktusba süppedt ország szomszédjainak jóindulatától. Hosszas tárgyalások után 1958-ban felállították a Kairó-Prága légijáratot: az utat leszállás nélkül négy óra alatt tették meg TU 104-es csehszlovák utasszállítógépek, amely addig kizárólag Csehszlovákia, a Szovjetunió és többi “baráti ország” között repültek.

Azonban a csehszlovák hadsereg köreiben még évekig közszájon forgott és több humoros anekdota forrása volt az 1956-os evakuálás. Ahogyan az egyik csehszlovák hadmérnök, Kanický a 2014-ben készített interjúban megjegyezte:

Ebből vígjátékot kellett volna készíteni “Menekülés Kairóból” címmel, mivel tele volt abszurd és bohózatba illő jelentekkel. Például a csehszlovák konzul felesége magával cipelte az újonnan vásárolt hűtőjét is, amitől semmi pénzért nem akart megválni, még a túlzsúfolt vonaton vagy hajón sem… 


A nyitóképen: Karikatúra a Szuezi-csatorna államosításáról. ‘The Manchester Guardian’, July 31, 1956. Forrás: Link.

Levéltári források:

A prágai Cseh Nemzeti Levéltár (Národní Archív – NA), a CSKP KB archívuma (Archív Ústrědního výboru Kommunistické strany Československa – A ÚV KSČ);

Politické byro 1954-1962 – Központi Bizottságának ülései 1954 és 1962 között.

Kancelář 1. tajemníka ÚV KSČ Antonína Novotného – II. část. 1951 – Antonín Novotný CSKP KB első titkárának irodája

A prágai Cseh Külügyminisztériumi Levéltár (Archiv Ministerstva zahraničních věcí – AMZV),

fond Teritoriální odbor – obyčejné 1945 – 1959, zn. f. TO-O (Területi osztály – általános)

fond Teritoriální odbor – tajné 1955-59, zn. f. zn. f. TO-T (Területi osztály – titkos)

Felhasznált szakirodalom:

Laron, Guy: Logic Dictates That They May Attack When They Feel They Can Win: The 1955 Czech- Egyptian Arms Deal, the Egyptian Army, and Israeli Intelligence. In: The Middle East Journal Middle. Vol. 63., No. 1. (2009), 69-84.

Ligeti Lajos: Keleti nevek magyar helyesírása. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1981.

Štefánský, Michal: Studená vojna. Slovensko 1955-1962. Vojenský historický ústav, Bratislava, 2012.

Vyhlídal, Milan: Československo a suezská krize: Příprava československé vojenské jednotky na možné nasazení na Sinajském poloostrově. In: Historica Olomucensia. Vol. 45, (2013), 205–216.

Vyhlídal, Milan: Českoslovenští instruktoři při výstavbě egyptského letectva a protivzdušné obrany. Káhirská akce generálmajora letectva Vladimíra Hlavatého. In: Historie a vojenství. Vol. 61. No.3., (2012), 56–72.

Wanner, Jan: Bitva o Suez. Studená válka, druhý arabsko-izraelský konflikt a britsko-francouzská intervence v Egyptě. Libri, Praha,2006.

Hivatkozások és jegyzetek:

[1] Informace MV 19.03.1956. In: NA, A ÚV KSČ, KTAN-II f. 1261/0/44., k. 94.,inv.č. 146.

[2] NA, A ÚV KSČ, f. 02/2., sv. 151.,ar.j.198., b.16. A CSKP 1957. szeptember 10-én tartott ülése.

[3]  A szakcikkben az arab nevek, kifejezések és szavak átírása során a Ligeti Lajos: Keleti nevek magyar helyesírása. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1981. című művet használtam fel.

[4] NA, A ÚV KSČ, f. 02/2., sv. 94.,ar.j. 112., b. 19. bodu 26. 1956. április 16-án tartott ülése.

[5] Informace MV Poznatky o pobytu příslušníků čs. letectva v Egyptě. In: NA, A ÚV KSČ, KTAN-II f. 1261/0/44., k. 94.,inv.č. 146.

[6] Laron, Guy:Logic Dictates That They May Attack When They Feel They Can Win: The 1955 Czech- Egyptian Arms Deal, the Egyptian Army, and Israeli Intelligence. In: The Middle East Journal Middle. Vol. 63., No. 1. (2009),  71.

[7] Vyhlídal, Milan: Českoslovenští instruktoři při výstavbě egyptského letectva a protivzdušné obrany. Káhirská akce generálmajora letectva Vladimíra Hlavatého. In: Historie a vojenství. Vol. 61. No.3., (2012), 58.

[8] Bővebben Csehszlovákia hozzáállásáról az 1956-os magyar forradalomhoz lásd Rainer M. János – Somlai Katalin (szerk.): Az 1956-os forradalom visszhangja a szovjet tömb országaiban. 1956-os Intézet, Budapest, 2007.

[9] Štefánský, Michal: Studená vojna. Slovensko 1955-1962. Vojenský historický ústav, Bratislava, 2012., 88.

[10] A második arab-izraeli háború során Izraelnek a legnagyobb anyagi károkat az egyiptomi légvédelem okozta. Az első 48 órában az izraeliek Mystért és kilenc rotoros gépet vesztettek, de az egész hadjárat során az egyiptomiak 15 izraeli, 4 brit és egy francia gépet szedtek le. Miközben az egyiptomi légvédelem viszonylag jól teljesített, addig a légierő teljesen leszerepelt, mivel 200 repülőgépet már a földön megsemmisítettek és légicsatákra alig került sor. Ezért több hadtörténészi munkában is felvetették azt az elképzelést, hogy a légvédelem hatékonysága elsősorban nem az egyiptomiak, hanem esetleg az országban lévő csehszlovák/szovjet tanácsadók számlájára írható. Ugyanakkor arról nem találtam semmiféle– sem primer, sem szekunder – forrást, hogy a csehszlovákok lelőttek volna akár egyetlen egy brit-francia-izraeli repülőgépet is.  Wanner, Jan: Bitva o Suez. Studená válka, druhý arabsko-izraelský konflikt a britsko-francouzská intervence v Egyptě. Libri, Praha,2006., 521.

[11] Jan Reindlt az egyiptomiak 2. osztályú érdemrenddel tüntették ki a szolgálataiért, ami akkoriban a legmagasabb elismerést jelentette egy külföldi számára Egyiptomban. Csehszlovákiában viszont korántsem bántak vele kesztyűs kézzel: 1956 decemberében végén hazahívták őt,  nem kapott semmiféle elismerést és többet nem vehetett részt egyetlen külföldi misszióban sem. Vyhlídal, Milan: „Českoslovenští instruktoři při výstavbě egyptského letectva a protivzdušné obrany. Káhirská akce generálmajora letectva Vladimíra Hlavatého. In: Historie a vojenství. Vol. 61. No.3., (2012):58.

[12] Vyhlídal, Milan: Československo a suezská krize příprava československé vojenské jednotky na možné nasazení na Sinajském poloostrově. In: Historica Olomucensia. Vol. 45, (2013), 208.

[13] Vyhlídal Milan: „Českoslovenští instruktoři při … i.m. 29.

[14] Telegram z Káhiry. 9.11. 1956. In: AMZV, f. TO-O, kart. 10, č.j. 14342; Repatriace čs. příslušníků z Egypta. 3.11. 1956. In: AMZV, f. TO-O, kart. 5, č.j. 017.467/56 – AO/II-2.

[15] Telegram z Chartúmu. 9.11.1956. In: AMZV, f. TO-O, kart. č. 10, ev. č. sp. 14707

[16]NA, A ÚV KSČ, f. 02/2., sv. 126.,ar.j. 162., b.15. 1957. január 7-én tartott ülés.

[17] Ugyanakkor szükséges megjegyezni, hogy 1967-ben, a hatnapos háború kitörésekor szintén evakuálni kellett a csehszlovák állampolgárokat. A helyzet akkor sokkal rosszabb volt, mint 1956-ban: 178 katonai szakértőt, 159 nőt és 206 gyereket kellett volna kimenekíteni Egyiptomból. Ráadásul akkor a legtöbben éppen kirándultak szerte Egyiptomban, így nem volt semmiféle kommunikáció a csoportok között. Emiatt teljes volt a pánikhangulat és senkit nem tudtak kimenekíteni az izraeli hadműveletek idején. Csak a június 20-án újrainduló Kairó-Prága légijáraton keresztül sikerült kimenekíteni az embereket Egyiptomból.

[18] NA, A ÚV KSČ, f. 02/2., sv. 128., ar.j. 165., b.16. A CSKP KB. 1957. január 7-én tartott ülése.

[19] NA, A ÚV KSČ, f. 02/2., sv. 151.,ar.j.198., b.16. A CSKP 1957. szeptember 10-én tartott ülése

Facebook Kommentek

További írásaink