Vándorúton a királyné génjei I.

Legutóbbi genetikával foglalkozó cikkemben a magyar őstörténet és az archeogenetika közös vetületeit vizsgáltam meg. Ám a középkor történetében nem az őstörténet az egyetlen terület, amelyben érdekes felfedezéseket hozhat egy-egy jól átgondolt archeogenetikai projekt. Mai írásomban annak járok utána, hogy kiket találna meg a genetikus, ha a ma elterjedt módon anyai ági leszármazást vizsgálná. Mindezt pedig egy konkrétan ismert temetkezési hellyel bíró királyné, Chatillon Anna példáján keresztül mutatom be. Bár a középkor a férfiági leszármazást tartotta nyilván, ha az anyai vonalon indulunk el, számtalan érdekes történetre és egyéni sorsra bukkanhatunk. A hagyományos történelmi rendet kissé felborítva, visszafelé indulunk el.

 

Chatillon Anna és III. Béla újratemetése a Mátyás Templomban. Goró Lajos rajza. (Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár)

A fehérvári királyné

Székesfehérváron 1848 decemberében került elő az a sír, amelyről manapság úgy tudjuk, hogy Chatillon Anna és III. Béla födi maradványait rejtik. A sietve elvégzett ásatás (ne feledjük, hogy a támadó osztrák csapatok ekkor már a város közelében jártak) után a leletek a Nemzeti Múzeumba kerültek, majd a Mátyás-templomban temettették újra a 19. század végén.

A megtalált csontok olyan állapotban kerültek elő, hogy a mai technológiai viszonyok között vizsgálható genetikai mintát lehetett nyerni belőlük. Ha a mitokondriális DNS-t vizsgálják a szakemberek, akkor ahhoz, hogy megtudjuk valóban Chatillon Anna maradványai kerültek elő, értelemszerűen olyan ősökre vagy leszármazottakra van szükségünk, akik anyai vonalon kapcsolódnak a magyar királynéhoz.

Egy esetleges DNS-vizsgálat véglegesen bizonyíthatná, hogy a megtalált csontvázak III. Bélához és Chatillon Annához tartoznak. Ne feledjük, hogy tudományos oldalról született már olyan feltételezés is, hogy a két sírban Könyves Kálmán király és felesége nyugodott, az alternatív történelmi elképzelések pedig egyenesen azt állítják, hogy a mai Székesfehérvár a középkorban nem létezett. Pillanatnyilag ő az egyetlen magyar királyné a középkorból, akinek ismerjük a temetkezését.

Chatillon Anna, akit eredetileg Ágnesnek neveztek, Antiókhiai Konstancia és Chatilloni Rajnald lányaként látta meg a napvilágot, születési évét általában 1154-re teszik. A szüleit relatíve gyors egymásutánban veszítette el. Apját, Chatilloni Rajnaldot 1160-ban foglyul ejtették az arabok és csak nagyon sokára szabadult, a lánya többet nem is találkozott vele. Konstancia pedig 1163-ban hunyt el. Chatillon Anna 1170 körül Bizáncba költözött, ahol az édesanyja korábbi házasságából született Antiókhiai Mária volt a császárnak, I. Komnénosz Mánuelnek a felesége. Innentől kezdve pedig az iskolai történelemkönyvekből ismert a folytatás: eleinte az Alexiosz nevet viselő Béla herceg tűnt a császár utódjának, ám Mária végül életet adott Mánuel fiának, a későbbi II. Alexiosz császárnak. Béla pozíciója így másodlagossá vált a császár szemében, és a lánya helyett Chatillon Annával házasította össze.

Bár ez visszalépés volt a bizánci trón ígéretében  fürdőző Béla számára, Chatillon Anna tekintélyes keresztes pedigrével rendelkezett. Jöjjenek először a királyné anyai ági felmenői és rokonai.

Keresztes hercegnék

Amint már említettem, Chatillon Anna édesanyja Antiókhiai Konstancia volt, aki egyébként 1130 és 1163 között betöltötte Antiókhia fejedelmi székét is. Konstancia szülei II. Bohemond, antiókhiai fejedelem, és Aliz, a jeruzsálemi király második leánya voltak. Konstancia mindössze két évesen lett fejedelem, amikor az apja 1130 körül elesett egy muszlimok ellen vívott csatában. Az antiókhiaiak nem rajongtak azért, hogy egy nő legyen a fejedelmük, és azért sem, hogy a régens szerepét Aliz töltse be. (Erről a konfliktusról alább fogunk írni).

Konstanciát vélhetően sokként érte a házassága körül lezajlott eseménysor. Édesanyja, hogy javítsa a pozícióit és szövetségeseket szerezzen, úgy döntött, hogy Komnénosz Mánuellel próbálja meg összeboronálni a lányát. Csakhogy a jeruzsálemi király, Fulko nem nézte jó szemmel ezt a szövetséget, mivel így a keresztesek elveszítették volna Antiókhiát. Ezért meghívta a Szentföldre Poitiersi Rajmundot, aki 1136-ban érkezett Antiókhiába. A lovag a készülődő frigyet pedig úgy akadályozta meg, hogy elrabolta az akkor kilenc éves Konstanciát, és a helyi latin pátriárka segítségével ő maga házasodott meg vele.

Rajmund megfelelt a korabeli férfiideálnak, magas és jóképű volt, emellett remek társalgó és művelt is. Mindez nem akadályozta meg őt abban, hogy a keresztes hadjáratra érkező VII. Lajos francia király feleségével, Aquitániai Eleonórával, a korabeli pletykák szerint viszonyba bonyolódjon. 1149-ben azonban megölték egy csatában, Antiókhia így ismét a feleségére szállt.

Poitiersi Rajmund üdvözli a Szentföldre érkező VII. Lajos francia királyt (Wikipedia)

Konstancia és Rajmund gyermekei kiskorúak voltak, az antiókhiaiak pedig továbbra sem akarták, hogy egy nő egyedül uralkodjon a fejedelemségben, ráadásul Núr ad-Dín komoly területeket foglalt el a keresztesektől. Végül III. Balduin jeruzsálemi király sietett az antiókhiaiak segítségére, és magát nevezte ki régensnek, Núr ad-Dínnel pedig békét kötött. Konstanciát sürgette, hogy házasodjon meg, de ő sorba visszautasította a kérőket, még akkor is, amikor a nagynénjei, Melisenda jeruzsálemi királynő és Hodierna próbálták rábeszélni arra, hogy válasszon magának férjet a kérői közül.

Végül egy francia lovagra, Chatilloni Rajnaldra esett a választása, akibe valószínűleg beleszeretett. Mivel Rajnald alacsony sorból származott, ezért az eljegyzésüket titokban kellett tartani, amíg Jeruzsálem királya áldását nem adta a frigyre. Konstanciának akkor is meggyűlt a baja az antiókhiaiakkal, amikor Rajnald 1160-ban fogságba esett. Balduin jeruzsálemi király gyorsan kinevezte Bohemondot, Konstancia tizenöt éves fiát antiókhiai fejedelemnek. Az édesanya a bizánciakhoz fordult, mégpedig Kilikia kormányzójához, Kontantinosz Kolomanoszhoz. (A név nem véletlenül ismerős: ő Borisznak, Kálmán törvénytelen fiának volt a gyermeke). Még nyélbe ütötte lányának, Máriának a házasságát Mánuellel, ám végül arra kényszerítették, hogy elhagyja Antiókhiát.

Ha anyai ágon keresnénk tovább Konstancia leszármazottait, hamar fel kellene adnunk a kutatást. Rajmundtól született öt gyermeke közül Bohemond, Antiókhia fejedelme 1201-ben hunyt el, temetkezési helye nem maradt fent. Másik fia, Baudouin, 1176-ban a müriokephalóni csatában esett el. Philippa nevű lányát a Jozafát-völgyben temették el, miután 1178-ban elhunyt, neki azonban nem születtek gyermekei.

I. Komnénosz Mánuel császár, és felesége Antiókhiai Mária (Wikipedia)

A legtöbbre Antiókhiai Mária, Mánuel császár felesége, II. Alexiosz anyja vitte. Férje 1180-as halála után apácának állt, hogy a kérőket elriassza, ám ennek ellenére esze ágában sem volt lemondani a hatalomról. Férje rokonát, Alexiosz Komnénoszt tett meg tanácsadójává és a pletykák szerint a szeretőjévé is. Mária ebben a környezetben latinnak minősült, és a helyi görögök nemigen szimpatizáltak vele. Először a mostohalánya, Maria Komnéné lázadt fel 1182-ben, ám ezen a válságon még sikerült úrrá lenniük. A későbbi I. Andronikosz császárt azonban már nem tudta megállítani. Antiókhiai Máriát kolostorba záratta, majd amikor segítséget próbált kérni a sógorától, III. Béla magyar királytól, megfojtatta. Akárcsak a későbbi szultán háremhölgyeiről, az ő haláláról is elterjedt az a legenda, hogy zsákba kötve hajították be a tengerbe, de ez a fennmaradt források fényében nem valószínű. Mivel egyetlen fia született, a császár II. Alexiosz, akit egyébként Andronikosz később szintén megöletett, ezért Konstancia gyermekei közül egyedül Chatillon Anna vitte tovább a leányági géneket.

Négy jeruzsálemi grácia

Ha egy generációval visszalépünk a családfán, akkor a Jeruzsálemi Királyság négy befolyásos testvérére bukkanunk. Meliténéi Morfia és II. Balduin jeruzsálemi királynak (1118 – 1131) csak lánygyermekei születtek. A legidősebb Melisenda, a későbbi jeruzsálemi királynő (1131 – 1153) volt, őt követte Antiókhiai Aliz, Chatillon Anna anyai nagyanyja, majd Hodierna és Ioveta.

Akárcsak Aliz lányának, Konstanciának az életét, úgy a négy testvér életét is meghatározta az, hogy a keresztes államokban nem fogadták el a női uralkodókat és fejedelmeket. Miután világossá vált, hogy Meliténének és Balduinnak nem születik több gyermeke, így nem várható fiúörökös, Balduin 1129-ben a legidősebb lányát jelölte ki örökösének. Az egyház, különösen a jeruzsálemi pátriárka, ellenezte, hogy Melisenda egyedül uralkodjon.

I. Balduin tisztában volt a lánya ingatag helyzetével, ezért úgy döntött, hogy megfelelő férjet keres neki. Így esett a választása Fulkóra, Anjou grófjára, aki jóban volt a templomosokkal és kellő vagyonnal rendelkezett. Fulko csak azzal a feltétellel fogadta el a házasságot, hogy társuralkodó lesz Melisenda mellett. A házaspárnak két gyermeke született, 1130-ban Balduin, majd később Amalrik. II. Balduin a halála előtt még fontolgatta azt, hogy az unokáját teszi meg utódjának, de végül maradt eredeti elképzelésénél, és 1131-ben Melisenda és Fulko társuralkodóként léphettek trónra.

Melisenda jeruzsálemi királynő és Fulko jeruzsálemi király (Wikipedia)

Fulko szinte a kezdetektől fogva megpróbálta Melisendát kiszorítani a hatalomgyakorlásból, amit a felesége nem vett jó néven. A kezdetekben még problémamentes házasságuk annyira megromlott, hogy a rossznyelvek szerint Melisenda viszonyt kezdett Hugóval, Jaffa grófjával. Fulko más ügyben árulással és felségsértéssel vádolta meg Hugót, távollétében pedig el is ítéltette, ám a jeruzsálemi pátriárka és Melisenda közbenjárt érte, úgyhogy a grófot csak száműzték. Mielőtt azonban megkezdte volna a büntetését, Hugót kockázás közben megtámadták, és súlyosan megsebesítették. Mindenki Fulkóra gyanakodott, ám a gyilkos tisztázta a királyt, Hugó pedig Apuliába ment száműzetésbe, ahol belehalt a merényletben szerzett sebeibe.

Melisendának annyiban feltétlenül jól jött a merénylet, hogy a királyság nemesurai nem bíztak többet Fulkóban, így a királynő visszaszerezte a hatalma jó részét. A király maga sem mert kezdeményezni többet a felesége tudta nélkül, és Amalrik megszületése jelezte, hogy a családi béke alighanem helyre állt. 1143-ban Fulko mégis meghalt egy vadászbalesetben.

Melisenda megint nem maradhatott egyedül a királysága élén, és társuralkodóul a saját fiát, III. Balduint emelték mellé. Csakhogy a fia legalább annyira szerette volna a hatalmat megkaparintani, mint amennyire Melisenda megtartani. Végül a királyságot kettéosztották, de Balduinnak nem tetszett a dolog, és lerohanta az anyja országát. Végül az egyház közvetített a két fél között. Melisenda eleinte sokkal kevesebb befolyással bírt, ám hamarosan kibékült a fiával, és a húgai is megfelelő helyzetbe kerültek ahhoz, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni a királynőt. Melisenda 1161-ben hunyt el, később mindkét fia, III. Balduin és I. Amalrik is a királyság trónjára került, ám hiába voltak távoli rokonai Chatillon Annának, hiteles temetkezési helyük nem maradt fent, a maternális leszármazási vonal pedig lánytestvérek híján itt megszakadt.

I. Amalrik jeruzsálemi király és felesége Maria Komnéné

Melisenda húga, Aliz is kénytelen volt megtapasztalni, hogy nőként nehezebben tud érvényesülni a keresztes államok politikájában. Alizt az apja II. Bohemond antiókhiai fejedelemhez adta, hogy megerősítse a két keresztes állam közötti kapcsolatot. 1130-ban azonban Bohemond elesett, így Aliz számára megnyílt a lehetőség, hogy régensként kormányozza Antiókhiát Konstancia nagykorúságáig. A helyi nemesség azonban ebbe nem akart beleegyezni, és inkább a jeruzsálemi királyt, II. Baudoint látta volna szívesen régensként. Hogy megerősítse pozícióit, Aliz még egy közeli muszlim uralkodónak is felajánlotta Konstancia kezét, de a hírvivőt elfogták, Aliz apja pedig sereggel vonult a lánya ellen. A városkapukat végül az antiókhiai nemesek nyitották ki a jeruzsálemi királynak, Aliz pedig bezárkózott a fellegvárba, de utóbb Baudoin kegyére bízta magát, aki száműzte őt latakiai birtokára.

Melisenda jeruzsálemi öröklése után azonban Aliz elérkezettnek látta az időt a cselekvésre, és meg akarta szerezni a régensi címet Antiókhiában. Fulko jeruzsálemi király azonban ellenezte Aliz törekvéseit. Bár ezúttal Edessza és Tripolisz is mellé állt a keresztesek közül, a döntő összecsapást ismét a jeruzsálemiek nyerték meg, Aliznak pedig vissza kellett térnie Latakiába.

Keresztes államok a Szentföldön

Aliz végül akkor térhetett vissza, amikor Melisenda hatalma 1135 körül helyre állt. A jeruzsálemi királynő hatására eltörölték a száműzetésről szóló ítéletet, és Antiókhia ismét Alizé lehetett. Egyetlen lányának, Konstanciának azonban a bizánci trónörökös, Mánuel kezét szánta, hogy így szakítsa el Antiókhiát Jeruzsálem fennhatósága alól. Poitiersi Rajmund közbelépése és házassága Konstanciával elhozta Aliz bukását is, mivel a hatalom immár a veje kezébe került. Chatillon Anna anyai nagyanyja Latakiában töltötte hátralévő éveit.

A harmadik leányról, Hodiernáról szóló beszámolók hasonló módon nyilatkoznak róla, mint a testvéreiről, azaz szép és meglehetősen határozott akarattal bíró nőnek írják le. Édesapjának, II. Balduin jeruzsálemi király végakaratának megfelelően feleségül ment Rajmund, tripoliszi grófhoz. A házasságuk nem volt különösebben kiegyensúlyozott, Rajmund elzárva akarta tartani a feleségét, aki viszont rendszeresen megcsalta a férjét. A szóbeszéd szerint a házaspár második lánya, akit a nagynénje után Melisendának neveztek el, valójában nem is Rajmundtól született. Ez akkor vált különösen kényelmetlenné, amikor Mánuel császár feleséget keresett 1160-ban, és ifjabbik Melisendát végül azért ejtette, mert a származásával kapcsolatban kétségek merültek fel.

Hodierna, tripoliszi grófné Jaufré Rude trubadúr társaságában.

Melisenda királynő és a húga között végig szoros maradt az együttműködés. 1152-ben Rajmund gyilkosság áldozata lett (ez az eset vált utóbb híressé, mivel az elkövető egy asszaszin volt). Amikor Alfonz, toulouse-i gróf megérkezett Tripoliszba, hogy átvegye az uralmat, hirtelen meghalt. Egyesek szerint Melisenda királynő mérgeztette meg. Hodierna az ő segítségével szerezte meg a régensséget Tripoliszban, amelyet megtartott a fia nagykorúvá válásáig, 1155-ig. Cserébe Melisenda és III. Balduin harcában az előbbit támogatta, és ott volt a nővére halálos ágyánál is, 1161-ben. Későbbi életéről keveset tudunk.

Hodierna lánya, Melisenda a meghiúsult házassága után apácának állt, és nem született utóda. Tripoliszi Rajmund 1187-ben, a hattini csata évében halt meg. Mindkettejük temetkezési helye ismeretlen, így Chatillon Anna felmenőinek ez az oldalága is kihalt anyai ágon.

A négy testvér utolsó tagja, Ioveta, először akkor kapott komolyabb szerepet, amikor apját, Balduint elfogták, és 1123-ban egyike volt azoknak, akiket cserébe felajánlottak a keresztesek. Nagyjából egy évet töltött muszlim fogságban, az ekkoriban mindössze néhány éves jeruzsálemi hercegnő. A nővéreivel ellentétben Ioveta nem házasodott meg, hanem magára öltötte az apácafátyolt. Először a jeruzsálemi Szent Anna zárdában élt, majd 1143-ban Melisenda királynő építtetett egy Szent Lázárról elnevezett zárdát Betániában, Ioveta pedig ennek lett a második apátnője 1144-től. Ioveta nagy befolyással bírt a jeruzsálemi udvarban, és az adományoknak köszönhetően a közössége komoly vagyonra tett szert. 1161-ben ő is meglátogatta a nővérét a halálos ágyánál. Értelemszerűen neki sem maradtak leányági leszármazottai.

Ködbe vesző örmény ősök

Ha még egy generációt visszalépünk, akkor Morfia, jeruzsálemi királyné, Chatillon Anna dédnagyanyja a következő, akit maternális vonalon megtalálhatunk. Morfia Gabrielnek, Meliténé városa örmény urának volt a lánya. Eredetileg ortodox keresztény neveltetést kapott, de mivel apja Edessza közelében volt birokos, ezért Balduin edesszai gróf, a későbbi jeruzsálemi király, politikai okokból elvette feleségül. Morfia valamivel szabadabb keletiesebb légkört biztosított a férje otthonában, talán ezzel is magyarázható az, hogy mind a négy lánya megpróbálta valamilyen módon kitágítani a középkor által biztosított lehetőségeit.

Meliténéi Morfia sírkamrája

A lányaival szemben Morfiának megadatott az, hogy a házassága kifejezetten jól sikerült. Amikor II. Balduin jeruzsálemi király lett, felmerült az az ötlet, hogy váljon el a feleségétől, és vegyen maga mellé egy fiatalabb arát. Nem tudjuk Morfia pontos születési idejét, de 1101 körüli házasságukból 1118-ig három lány született, és vélhetően nem vártak már fiúörököst. (Ennek ellenére Ioveta már akkor látta meg a napvilágot, amikor Balduin jeruzsálemi király lett). Balduin azonban nem volt hajlandó elbocsátani a feleségét, sőt demonstratív módon királynévá koronáztatta, hogy elejét vegye a további spekulációknak.

Morfia nem tartozott azok közé, akik belefolytak a férje politikai ügyeibe, de a tehetségét és az akaraterejét megvillantotta akkor, amikor Balduint 1123-ban elfogták a muszlimok. Hogy pontosan hol tartották fogva, azt örmény kereskedők segítségével derítette ki, ő maga tárgyalt az ellenfelekkel és maga kísérte a lányát meg a többieket a túszcseréhez.

Ha Morfia felmenőit vizsgáljuk a további kutatás céljából, sajnos hamar zsákutcába jutunk. Nem ismerjük Morfia édesanyját, Gabriel feleségét. Egyes források szerint I. Konstantin, kilikiai örmény herceg lánya lett volna. Ha ez így van, akkor sem jutunk sokkal előrébb, hiszen Konstantin feleségét nem ismerjük név szerint, csak annyit tudunk, hogy Bardasz Phókasz dédunokája volt. Konstantin Beatrix nevű lánya Joscelin edesszai grófhoz ment feleségül, ám a házasságukból csak fiúgyermek, II. Joscelin edesszai gróf született. Temetkezési helyüket nem ismerjük.

Konstantin azonban a kronológiai problémák miatt vélhetően nem lehetett Morfia apja. Lehetséges, hogy Konstantin a testvére volt Morfiának, ám ez sem segít rajtunk, hiszen az apjuk feleségét sem ismerjük. Egy másik feltevés szerint Philarétosz Brakhamiosz lánya lehetett Gabriel felesége és Morfia anyja, ám ha a bizánci hadvezértől is származott leányágon Chatillon Anna, további felmenők ismerete híján nem tudunk közelebbit mondani.

Ahol az ősök nyugodhatnának

Van egy olyan hely a Szentföldön, amelyet akár érdemes is lehetne megvizsgálni. Morfia királyné és Melisenda királynő a Jozafát völgyében található Szűz Mária sír felett épített apátságba temetkezett. Ez az apátság Gecsemáné kert közelében épült fel. Hogy mennyire hiteles ez a Mária-sír, vagy mennyire nem, arra most nem térünk ki.

Szűz Mária sírjának a bejárata, a Gecsemáné kert közelében található Jozafát-völgyben.

1112-ben a bencések építették újjá az itt található épületet, román stílusban. A jeruzsálemi latin pátriárkák bőkezű adományokkal támogatták az építkezést. Morfia királyné temetkezett először ide, de úgy tűnik hagyományt akart teremteni, mert a lánya, Melisenda királynő is a templomban alakíttatta ki a sírhelyét. A templom 1187 után elpusztult, a kripta azonban átvészelte a muszlimok uralmát. A 14. század második felében ferences szerzetesek vették birtokba, őket azonban 1757-ben a görög ortodoxok elűzték. Mivel nem fűződött különösebb érdekük Morfia és Melisenda földi maradványainak a megtartásához, ezért azokat eltávolították, és az egész épületet Mária tiszteletének szentelték.

Sajnos mindez azt is jelenti, hogy jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan hiteles temetkezés Chatillon Anna felmenőiből, amelyekből a jövőben mintát lehetne venni, hogy a mitokondriális DNS segítségével bizonyítsuk a székesfehérvári sírok hitelességét. Chatillon Anna leszármazottaival cikksorozatunk következő részében fogunk foglalkozni.

Facebook Kommentek

További írásaink