„Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a Söp-kéz” – Műegyetemista voltam a húszas években

„Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a Söp-kéz” – mondogatták annak idején a gépészmérnök hallgatók. Söpkéz Sándor az elektromotorok és elektromos vasutak tanárának nehézkes stílusa, és már-már kínosan jó ipari (és családi) kapcsolatai miatt sosem tudta megkedveltetni magát diákjaival. Ez pontosan így történt Varga László esetében is, aki 1922-1926 között koptatta a BME padjait és szívből utálta Söpkéz óráit. Mai posztunk az általa feljegyzett diákélményekből táplálkozik, s elsősorban az Ő és a mindenkori gépészmérnök hallgatók tiszteletére íródott.

„Sok egyetemet és műszaki főiskolát láttam már életemben: Svájcban, Angliában és Ausztráliában is, de egyik sem volt olyan lenyűgöző mint a Műegyetem – Egy kis lokálpatriotizmus, ha tetszik!” [1]

Műegyetem rakpart 3., a Műegyetem díszterme 1922-ben. Fortepan.

Bátran állítható, hogy a Királyi József Műegyetem, 1934-től a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (ma: BME) hallgatójának lenni sosem volt egyszerű feladat. A húszas években még bekerülni sem volt könnyű: a trianoni béke következményeként ugyanis százezrek települtek az új államterületére, többségük értelmiségi. A társadalmi, gazdasági helyzet kaotikus, a belpolitikai is éppen hogy konszolidálódóban. Mindehhez pedig hozzáadódott azoknak a száma, akik az első világháború idején nem tudták elkezdeni/befejezni tanulmányaikat. Másrészről pedig a 1920. évi XXV. törvénycikk korlátozása volt irányadó. De visszaemlékezőnk, Varga László, jeles érettségi eredményének és a matematikában, valamint a fizikában mutatkozó tehetségének köszönhetően az érettségit követő évben műegyetemista lett.

„1922-ben jelentkeztem a Műegyetem gépészmérnöki szakosztályába [akkoriban még nem karként hanem szakosztályként nevezték] Abban az időben a Műegyetemen négy szakosztály működött: gépészmérnöki, kémiai, mérnöki és építészmérnöki. […]” [2]

Az 1871-ben létrejött Műegyetemen 5 szakosztályt alapítottak: mérnöki (ez megfelelt a mai építőmérnöki karnak), gépészmérnöki (az 1950-es évekig magában foglalta a villamosmérnöki tanulmányokat is), vegyészmérnöki és egyetemes szakosztályt. [3] A gépészmérnöki szakosztály hallgatójaként Vargát olyan nagyszerű szakemberek okították „magasabb tudományokra”, mint Kürschák József matematikus, Ilosvay Lajos kémikus, Mihailich Győző, Misángyi Vilmos, vagy a mindenki által csak Patyi bácsiként emlegetett Pattantyús-Ábrahám Géza. Patyi bácsi a mai napig legenda, az általa írt gépészeti tankönyvek pedig még mindig alapműnek számítanak.

„ ILOSVAY ÚVÉN.

Felelő: Oxigén elég…a elég…elég…

Ilosvay (ránéz, a pasin nincs zsakett): Mindjárt magának is elég lesz!”[4]

 olvasható a hallgatók által publikált aranyköpések egyike a gépészmérnökök egyetemi humorlapjában, a Vicinális Dugóhúzóban.

Szilárdságtani kísérletek – a hallgatók szerint…Vicinális Dugóhúzó 1927.

„A tantervben előírt tárgyakon túl, a legváltozatosabb szabadon választható tárgyakat is el lehetett végezni – nulla kreditért –, amelyeket egyetemi magántanárok tartottak. […] Az első két évben olyan alapozótárgyak voltak a tantervben mint: matematika, fizika, mechanika, műszaki rajz, géptervezés, vegyészet. A szemeszter végén (az Amerikában szokásos három helyett, két szemeszterünk volt egy évben) vizsgáznunk kellett az egyes tárgyakból. A képzés második évének végén volt az első szigorlat matematikából és mechanikából, a harmadik év végén pedig fizikából és gyártástechnológiából. Végül a negyedik év végén a szakdolgozat megírása után – valamilyen gépet kellett tervezni – teljesítettük a harmadik szigorlatot hidrogépek, kalorikus és villamos gépek tárgyakból. Ha mindezen átmentél megkaptad a diplomádat: okleveles gépészmérnök lettél.” [5]

A gólyák tanterve 1922/23 I. félévében. http://public.omikk.bme.hu/bme_evkonyv/weblap.php

„Az én időmben az ember igyekezett olyan gyorsan állásba kerülni és megalapozni a karrierjét, amilyen gyorsan csak tudta – ami nem volt olyan egyszerű. Ez azt jelentette, hogy az egyetemmel való szoros kapcsolata fellazult, megnehezítve így a visszatérés lehetőségét. Éppen ezért akkoriban csak néhány mérnöknek volt doktori fokozata. Ez a néhány sor akár kifogás is lehetne részemről, hogy miért nem szereztem soha doktori címet, de mint az később kiderült, ennél azért jóval több oka volt.” [6]

Kevesen tudják, de a József Műegyetem volt a világ első olyan műszaki felsőoktatási intézménye, amely nevében az egyetem szót viselte. Minthogy 1901-ben megkapta a doktoráltatás, illetve a doktori cím adományozásának jogát, az intézmény egyetemi jogai úgymond teljessé váltak. Az első mérnöki doktori címet Zielinski Szilárd (1860-1924), a magyarországi vasbetonépítés úttörője kapta 1902-ben. [7]

 „Professzornak lenni igen nagy megbecsüléssel járó hivatás volt, a régi ferencjózsefi időkben a professzorokat bemutatták a királynak (miután kiokították őket etikett dolgában). Ez történt Albert Einsteinnel is, amikor a Prágai Egyetem professzorává nevezték ki.” [8]

 

A Műegyetem főbejarata korabeli felvételen. Vicinális Dugóhúzó, 1929. 66. o.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a nagy háború az egyetemet is megviselte. Hallgatóinak, oktatóinak jelentős része ugyanis nem tért, nem térhetett vissza a frontról. A húszas évek elején, Varga egyetemi pályafutása alatt nem volt elegendő pénz az infrastruktúra fejlesztésére, az épületek rossz állapotban, az oktatói gárda hiányos, az előadók és laborok pedig zsúfoltak voltak:

„Az épületeket nem tartották karban, a laboratóriumok alkalmatlannak bizonyultak a rengeteg hallgató befogadására, az előadótermek túlzsúfoltak, az oktatók pedig leterheltek voltak. Mindenki rosszul öltözött volt – csak példaként: az ábrázoló geometria professzor, egy kedves idős úr, ferencjóskában [szalonkabát, amit Ferenc Józsefről nevezték el.] és egy pár barna csizmában járt! És még egy hanyagság – részben az oktatók hibájából – az egyetem hiányában volt bármiféle tankönyvnek! […] ” [9]

Varga egészen részletesen – no persze saját véleményével fűszerezve – írja le, hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdenie a tananyagot illetően, s itt elsősorban a ma már alapvetőnek számító tankönyvekre utal. Hazánkban az iparosodás csak az 1850-es években kezdődött nagyobb mértékben, és az a kezdetben kis létszámú műszaki érdeklődésű hallgatóság, amelynek szüksége lett volna ezekre a tankönyvekre, nem, vagy szinte alig beszélt magyarul. A magyar nyelvű tankönyvek megírásának és kiadásának a hiányát, tehát alapvetően a kereslet hiánya okozta. Az első világ háború után években ez a tendencia megváltozott, igenis lett volna igény ezekre, csak éppen idő, energia vagy éppenséggel pénz nem…

 „Néhány professzornak ez jó kifogás volt, hogy elhanyagolja kötelességét; tekintélyüket mindenesetre megőrizték azzal, hogy kötelezővé tették az előadásokon való jelenlétet és a jegyzetelést. Ez megoldás lehetett a problémára addig amíg a hallgatók kevesen voltak, ám az én időben a nagy auditóriumban egyszerre ötszázan ültünk bent, a professzornak pedig nem volt lehetősége felerősíteni a hangját – bár ez mit sem számított a hátsó padsorban ülő pusmogóknak. A háború alatt [első világháború] néhány professzor – állami támogatással – írt néhány igen jó tankönyvet, amelyek kiegészítésnek megfeleltek. Voltak jó könyveink matematikából, géptanból – talán 3 vagy 4 tantárgynak a 30-ból! Egy szorgalmas diáknak igazából egyetlen esélye volt: ha elég jól megtanult németül és képes volt elolvasni a német nyelvű tankönyveket. De a könyvtárnak még a legszükségesebb könyvekből is csak néhány példánya, másolata volt. Egy másik félmegoldás lehetett a professzorok által ellenőrizetlen és ráadásul betiltott, de a diákok által igen kedvelt gépelt jegyzetek beszerzése. Néhány ezek közül tényleg jó és elérhető volt azok számára, akiknek volt rá pénze.” [10] 

Korabeli tankönyv hirdetés a Vicinális Dugóhúzóban. Vicinális Dugóhúzó, 1929. 81.o.

Varga Lászlónak sajnos nem volt. Az egyetemi évei alatt, a fővárostól néhány kilométerre található Gyömrőn lakott, ahonnan vonattal ingázott naponta a városba. A Keleti pályaudvartól, mivel nem szállt se buszra, se villamosra – nem is igen engedhette volna meg magának a jegy árát –, kénytelen volt elgyalogolni az egyetemig. A hét 6 napján (mert szombaton is voltak órái!), naponta kétszer tette meg az utat a pályaudvar és a budai rakpart között.

„Hogy beérjek a Műegyetemre 6-kor keltem, megmosakodtam, ettem valamit és indultam is, hogy elérjem a 6:45-ös vonatot. 7:30-kor értem be a Keletibe onnan egy jó 35 percet gyalogoltam az egyetemre. Résztvettem az órákon – délben Zsuzsához [Varga nővére, aki a belvárosban dolgozott] mentem az irodába (újabb 35 perc séta), ahol ő megosztotta velem az ebédjét, majd 2 körül visszamentem az egyetemre. Többnyire labor és rajzolótermi tevékenység délután 6:30-ig. Gyalog a Keletibe, majd 8:30-ra hazaértem. Vacsoráztam, olvasgattam a tankönyvemet, majd jóéjt kívántam a többieknek és lefeküdtem aludni, hogy másnap fel tudjak kelni.”

A küzdelmes négy év, a kötelező szakmai gyakorlat elvégzése (a Ganz Gyár gépsora mellett), az áttanult éjszakák és a folyamatos ingázás után, Varga László 1926-ban gépészmérnöki oklevelet szerzett. Előbb a székesfehérvári Központi Repülőgép-javító üzem repülőgép-tervezőjeként, majd üzemmérnökeként dolgozott. Tervező munkája mellett az üzem területén aerodinamikai és repülőszerkezeti kísérleteket végzett. 1935-ben nagy megtiszteltetés érte: egy féléves ösztöndíjjal aerodinamikai tanulmányokat folytathatott az Egyesült Államokban, a California Institute of Technology-n (CALTECH) Kármán Tódor és C. B. Millikan vezetése alatt. S ha doktori címe nem is, jó néhány repülőgép terve azért lett.

A cikk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltára és a Napi Történelmi Forrás együttműködésének keretében jött létre.


Jegyzetek és felhasznált források:

[1] Hadtörténelmi Levéltár (HL) Personalia, Winkler hagyaték. 18. doboz. Varga László naplója (angol nyelven) p. 118.

[2] HL Personalia, Winkler hagyaték. 18. Doboz. Varga László naplója (angol nyelven) p. 114.

[3] Németh József : A technika és mérnökség magyarországi története. Műegyetemi Kiadó, 1999. 142.o.

[4] Vicinális Dugóhúzó, 1926. 62.o.

[5] HL Personalia, Winkler hagyaték. 18. Doboz. Varga László naplója (angol nyelven) p. 114.

[6] HL Personalia, Winkler hagyaték. 18. Doboz. Varga László naplója (angol nyelven) p. 115.

[7] Németh József : A technika és mérnökség magyarországi története. Műegyetemi Kiadó, 1999. 142-143.o.

[8] HL Personalia, Winkler hagyaték. 18. Doboz. Varga László naplója (angol nyelven) p. 115.

[9] HL Personalia, Winkler hagyaték. 18. Doboz. Varga László naplója (angol nyelven) p. 116.

[10] HL Personalia, Winkler hagyaték. 18. Doboz. Varga László naplója (angol nyelven) p. 116-117.

A nyitóképen a Műegyetem és előtérben a Gellért Gyógyfürdő, a Gellérthegyről fotózva, 1926-ban. Tehtube/FORTEPAN

Facebook Kommentek

További írásaink