Lassúzás- az 1980-as évek tánca

Tóth Eszter Zsófia

Tudom, ez ma már hihetetlenül hangzik, de a bús nyolcvanas években, a hanyatló és rohadó Kádár-rendszerben, amelyet egy kamasz számára a házilag fehérített répafarmerek, kazettás magnók és a Modern Talking szirupos zenéje oly szívszaggató módon jelképezett, mindig a lassúzás volt az est csúcspontja. Ez volt az az alkalom, amikor a nyakat átkulcsoló kéz, a vállra hajtott fej és a nyugodt, angyali kifejezés, amely ilyenkor kivétel nélkül mindenki, még a leggonoszabbak és legérzéketlenebbek arcát is elöntötte, többet mondott el az érzésekről és könnyebben talált utat a másik szívéhez, mint ezer kimondott szó.”

– ábrázolja Kötter Tamás író Írás a falon című novellájában, mit is jelentett egy nemzedék számára a lassúzás, mint tánc.

A lassúzás abban a formájában, ahogy azt az 1980-as évek tinijei művelték, a Házibuli című francia film hatására terjedt el Magyarországon. Ma is emlékszem arra a pillanatra, amikor 1985-ben buli volt nálunk – bár azt inkább még zsúrnak nevezném – és egyik osztálytársnőm (aki azóta elismert kortárs képzőművész lett) lelkesen mesélt arról, hogy van itt egy francia film, amit mindenképpen meg kell néznünk, az a címe, hogy Házibuli. A főváros tele volt akkoriban a film kulcsos plakátjával, és jóformán lehetetlen volt jegyet venni rá: mi is jegyüzértől vettünk és a mozi első sorában ülve néztük meg az akkor fantasztikus élményt nyújtó filmet, mely egy csapásra világhíressé tett Sophie Marceau-t.

Dreams Are My Reality: Az álom a valóságom– erre a slágerre táncol a leggyakrabban a film tizenéves szerelmespárja. Claude Pinoteau (…) filmjében a valóság olyan, mint egy szép álom.”

– írta a Filmvilág kritikusa is.[1] Ezen állítással némiképp vitatkoznék, ugyanis a filmben voltak reális konfliktusok, melyek azonban megoldódtak a végén. E cikk szempontjából legfontosabb jelenet, a lassúzás a film végén van, mikor a tiniszerelmesek egymásra találnak. Lassúzni kezdenek, tánc közben a lány kikacsint a nagymamájára, majd meglepő fordulat következik: a buliba új fiú érkezik, a lány lassúzás közben őt nézi, és amikor új lassú szám kezdődik, már vele táncol.Ez persze magában hordja a film folytatásának ígéretét, ami el is készült.(A házibuli folytatódik) Mennyibe tekinthetjük 80-as évekbeli jelenségnek e táncot? A film nyugati mintát jelenít meg és ad tovább a nézőknek, nyugati életstílust, mely vonzó. A zene is népszerűnek számító, 80-as évekbeli, elsősorban nyugati zene. És ebbe a táncba már több erotika fért bele, mint a korábbi, nyilvános bulikon eltáncolt táncokba.

Magányosok klubja.
Magányosok klubja, Pécs, 1978 (Urbán Tamás/FORTEPAN)

Magam is meglepődtem, hogy tánc közben Vivien nem tart el magától, ahogy a hozzá hasonlóan szép, ezért számomra elérhetetlen lányoktól megszoktam. Szorosan hozzám simult, és hagyta, hogy az arcomat puha és selymes hajába temessen. Így billegtünk már egy ideje – mert valójában a lassúzás jobban hasonlított két összekapaszkodott részeg óvatos toporgásához, mint igazi tánchoz –, amikor a „‘Cause I am your lady/And you are my man”-nél váratlanul megcsókolt.”

– ír Kötter Tamás novellájában arról, mi történhetett lassúzás közben. 1992-ben már a szerelem egyfajta fokmérőjévé vált a lassúzás. Nagy bajban lenne, aki az értelmező szótárból próbálná megfejteni azt az egyre divatosabb kamaszkifejezést, amit mind több levélben olvasunk. Ez a szó a „lassúzás”, s már nem csupán diszkós élményeknél bukkan fel, hanem úgy is, mint a szerelem valamilyen fokmérője. Például:

„Már néhány hónapja együtt járunk, de ő annyira tisztel, hogy még nem lassúztunk…”

Vagy:

„Elhatároztam, hogy szakítok vele, mert csak a barátnőimmel lassúzott, s én nem tűröm, hogy megcsaljanak…”

Esetleg:

„Nem rohanom le a lányokat, mert szerintem a lassúzás már testiség…”

– írta Népszabadság 1992. június 18-i számában. A tánc a Népszabadság újságírója szerint.

„lassú zenére, lehetőleg a legjobban összesimulva, már-már összegabalyodva táncolást jelentett, amikor érezzük a másik minden rezdülését.(…) „Lassúzni” természetesen nagyon jó dolog. Valóban egyfajta szerelmi előjáték, felfokozott testbeszéd, de semmiképpen nem a partnerkapcsolat tartósságának és izzásának fokmérője. Enyhe bódulat, néhány percig tartó „viszony”, amit valóiban követhet igazi szerelem, de nem feltétlenül.”[2]

A lassúzás színtere lehetett házibuli, osztálykirándulás, vagy diszkó is az 1980-as években. Ismeretségi körömben internetes közösségi oldalon közvéleménykutatást végeztem e tánccal kapcsolatban. A népszerű lassúzózenék és a tánc sajátosságai érdekeltek. Következzen egy kis statisztika a zenékről és érdekességek a tánc sajátosságairól. (A statisztikánál olyan számokat vettem figyelembe, melyek reálisan elhangozhattak a 80-as években, bár érkeztek hozzászólások 70-es évek és 90-es évek bulijairól is). A bulikon előfordult olyan, hogy lassúzóblokkot állították össze: 3-4 lassú számot követett egy gyors. Ez akkor ideális volt, ha a kiszemelt, meghódítandó partnerrel lassúzott valaki, akkor azonban nem, ha kellemetlen volt a táncpartner, ez elég terhes szituáció lehetett. Egy szám hosszúsága is mérvadó volt a választásnál, 5-6 perc ideálisnak számított jó partner esetén. Előfordul olyan is, hogy a bulin egy fiú volt és több lány, ez esetben visszatekerték a kazettát, hogy minden lány táncolhasson az egy fiúval.

Ha mondjuk valaki csak azért mondott igent, mert udvarias volt, vagy haveri viszonyban volt a másikkal. Mivel angolul akkoriban még nem sokan tudtak, ezért a számokra magyar halandzsaszövegeket is értettek, illetve viccből alkottak: pl. Police SOS – Szentmihályon presszó lesz, Falco Jeanny: zsilettnek hallották a Jeannyt. Olyan vélemény is érkezett:

„hogy bárkivel lehet sörözi, úgy bármire lehet lassúzni. Amúgy Alphavilel Forever young.”

És:

Pink Floyd: Sheep. Gimnáziumi osztály bulin. A választás azért esett erre a számra, mert több mint tíz perces, es ez mar a buli végén kialkudott utolsó utáni szám volt. Az ofő feje majd felrobbant.”

Az 1990-es évek eső felében még divat volt a lassúzás, aztán már nem. Úgy tűnik, nem a házibulik és nem e tánc lett az egyetlen formája annak, hogy a tinédzserek közelebb kerülhessenek egymáshoz. Másrészt átalakultak a zenei élmény forrásai is, gondoljunk csak az új partykultúrára, ú zenei irányzatok, köztük az elektromos zene térnyerésére. 2012 nyarán azonban a lassúzással kapcsolatos kollektív budapesti élmény volt, amikor Guiness rekordot döntő lassúzást rendeztek a Margit-szigeti Atlétikai Centrumban, ahol egyszerre 5188 ember járt e táncot.

Ha nem is házibuli, de a lassúzás stimmel (Saly Noémi/FORTEPAN, 1984)

A számok

Házibuli filmzene 6 szavazat

Nothing’s gonna change my love for you 4 szavazat

Edda: Éjjel érkezem 2 szavazat

Falco: Jeanny 2 szavazat

George Michael: Careless Whispers 2 szavazat

Alphaville: Forever Young 2 szavazat

Névtelen Nulla: Jeremy 2 szavazat

Depeche Mode: Question of Lust 2 szavazat

Szerelem első vérig 2 szavazat

Kim Wilde: Cambodia 1 szavazat

Sting: They Dance Alone 1 szavazat

Morricone: Profi 1 szavazat

Flashdance Love theme 1 szavazat

Procol Harum: A Whiter Shade of Pale 1 szavazat

Stevie Wonder: I Just Called To Say I Love You 1 szavazat

We are the world 1 szavazat

Patrick Swayze: She is like the wind 1 szavazat

Lionel Richie: Hello 1 szavazat

Color: Féltelek 1 szavazat

Eric Clapton: Wonderful tonight 1 szavazat

Phil Collins: In the air tonight 1 szavazat

Phil Collins: Another Day in Paradise 1 szavazat

INXS: Never Tear us Apart 1 szavazat

Chris De Burgh: Lady in Red 1 szavazat

Terence Trent D’Arby: Sign your Name 1 szavazat

Black: Wonderful Life 1 szavazat

Limahl: Never Ending Story 1 szavazat

Yazoo: Only you 1 szavazat

Ultravox: Dancing with Tears in my Eyes 1 szavazat

R-Go: Szeretlek is meg nem is 1 szavazat

Kylie Minogue és Jason Donovan: Especially for you 1 szavazat

Michel Jackson: Man in the Mirror 1 szavazat

Jennifer Rush: Power of Love 1 szavazat

Madonna: La Isla Bonita 1 szavazat

Lionel Richie: Say you Say me 1 szavazat

A Házibuli film pedig megtekinthető itt.


[1] Harmat György: Házibuli. Filmvilág. 1985.3. 49. o.

[2] Fokmérő-e a lassúzás? Népszabadság 1992. június 18. 27. o.

 A nyitóképen a Házibuli c. film egy jelenete

Facebook Kommentek

További írásaink