Páncélosok a forradalomban III. – “Rábasztunk, szétlőttük a pártházat!”

A páncélosok 1956-os alkalmazásával kapcsolatban elérkeztünk az utolsó fejezethez. Korábban már foglalkoztunk a harci bevetéseikkel és egyéb kevésbé „testhezálló” felhasználásával. Most a felkelők által használt tankokról esik majd szó – ahogy eddig is – képek és visszaemlékezések felhasználásával, majd végül megpróbálom összegezni a veszteségeket is.

giphy.gif

A felkelők T-34/85 harckocsija lövi a Köztársaság téri pártházat 1956. október 30-án

A forradalmárok kezén

Számtalan fénykép és filmfelvétel is bizonyítja, hogy a fegyveres felkelők is rendelkeztek harckocsikkal. Egy-két bevetésen kívül a használatukról azonban nagyon keveset lehet tudni. Az szinte biztos, hogy az októberi harcok alatt zsákmányolás útján jutottak hozzá a harceszközhöz, de hogy ez pontosan hogyan zajlott sajnos nem ismert. Természetesen azért lehet olvasni néhány elképesztő történetet erről:

“Azt is hallottam, hogy kenyérért vásároltak az oroszoktól két páncélost meg fegyvert, mert olyan éhesek voltak, hogy boldogan odaadták. A Corvin köznek a Körúton két páncélosa is volt, de nemigen lehetett ezekkel mozogni, mert az egyiknek a lánctalpa volt megsérülve, a másiknak a tornya nem működött.”[1] (Kajtár Imre)

Az élelemért fegyverét elcserélő éhező szovjet kiskatona motívuma többször előkerül a forrásokban, ennek ellenére kevésbé valószínű, hogy ilyen történt. Ha mégis, tankot a legkevésbé adhattak át kenyérért, akármilyen finom is volt. A korgó gyomornál egy orosz katonának komolyabb nehézségekkel kellett volna szembe néznie miután kiderült, hogy megvált fegyverétől. Sőt, Malasenko altábornagy, a Különleges Hadtest megbízott vezérkari főnöke szerint nem csak ők kaptak volna büntetést, hanem tisztjeik is:

“Az egységparancsnokokat figyelmeztették, hogy szigorú büntetésben részesülnek, ha nem akadályozzák meg a fegyverletételt és a fegyverek és harci eszközök átadását.”[2]

11667497_712549878871548_2078225504891563651_n.jpg
Két T-34/85 típusú páncélos a Corvin közben

Pongrátz Gergely, a Corvin-közi fegyveresek későbbi parancsnoka úgynevezett tankvadász csoportot említ könyvében. Ez a csoport ahogy a lent idézett szövegben is olvasható a kezelőszemélyzettel együtt foglalta el a harckocsikat és irányította a felkelőközponthoz. Később a bevetésük során már magyarok irányították a tankokat, olyanok, akik harckocsizóként szolgáltak, míg a szovjet kezelők fogságba estek. Hogy miként érték el, hogy utóbbiak a Corvin-közbe vezessék a rájuk bízott komoly technikát, az itt sem derül ki:

“Amikor megláttam az első zsákmányolt orosz tankot, melynek a tetején ketten irányították a tank vezetőjét, hogy hova állítsa azt, a fiúk elmondták Falábú Jancsi [Mesz János, a Corvin közi felkelők legendás tüzérparancsnoka, egyes források szerint a páncélosok felett is ő diszponált] vállalkozását a tankvadászatról. (…) a harcok szünetében néhányan elmentek tankvadászatra. Lehettek vagy tizenöten a csoportban (…) A tankvadászcsoport tagjai lassan visszaszállingóztak, többnyire egy-egy orosz tankkal, melyben a teljes orosz kezelőszemélyzet is benne volt, akik a Corvinba való érkezésük után, felemelt kezekkel másztak ki a páncélosaikból. A tankokat sorba, szorosan egymás mellé állították a mozi mellé, a foglyokat pedig bekísérték a Práter utcai iskola egyik tantermébe.”[3]

26900.jpg
A forradalom alatt a Páncélos Szertárnál megjelentek az amerikai követség munkatársai, miután úgy értesültek, hogy ott egy zsákmányolt T-54-es található. Természetesen a keresett típus nem volt ott és ilyen harckocsi később sem került kézre. A képen szovjet T-54-es vonul a Nyugati térnél (Fotó: Fortepan PEST SRÁC/26900)

A felkelők valóban indítottak kisebb csoportokat egy-egy harckocsi megsemmisítésére, de ezek többnyire kudarccal végződtek. Önvallomásában például Iván Kovács László is leírja, hogy egy a Vajdahunyad utca és az Üllői út sarkán álló harckocsi elnémításához még csak meg sem tudták közelíteni a járművet, olyan erősen le volt fogva a környéke géppuskával. Ezek után még nehezebb elképzelni, hogy zsákmányszerzés céljából hogyan sikerült az ellenséges tankok közelébe jutni. Mindenesetre a résztvevők mellett egy szemtanú, az akkor 15 éves Kovács Éva is megemlíti tanúvallomásában, hogy harckocsit zsákmányoltak a Corvin köziek:

“A Corvin közi felkelők a harcok folyamán egy páncélkocsit és egy tankot zsákmányoltak, amit felhasználtak. (…) Egy alkalommal az édesanyámmal együtt láttam, amikor a felkelők egy szovjet tankot zsákmányoltak. A tankot bevitték a Kisfaludy közbe és utána két szovjet katonát kísértek fegyvertelenül, akiket aztán bevittek a Corvin parancsnokságra.”[4]

A fenti idézetekből azonban talán mégis kirajzolódik néhány részlet. Ahogy Kovács Éva diáklány is megfogalmazta, a harcok folyamán jutottak hozzá a tankokhoz. Egy megtámadott szovjet vagy magyar oszlopból az elpusztított harckocsikon kívül néhány megrongált, de még működő tank is hátra maradhatott. Ezek elvontatása igen kockázatos vállalkozás volt, hiszen a mentést végző harckocsi is sokszor ugyanolyan ronccsá vált a felkelők tüzében. Előfordulhat, hogy az így sorsára hagyott tankot megszerezték a forradalmárok. Erre utalhat Kajtár Imre is, amikor a harckocsik műszaki hibáira utal, emellett a fotókon is jól látszik az eszközök “leharcolt” állapota. Ezt a néhány tankot aztán egykor a hadseregben szolgált harckocsizók irányíthatták. Természetesen a zsákmányolt harcjárműveken eltüntették az ellenség jelzéseit és Kossuth-címert festettek a helyükre, illetve többre zászlót is tűztek. Egyelőre csak a Corvin közi felkelő csoportról ismert, hogy rendelkeztek zsákmányolt harckocsikkal.

t-34_56_izzo_97_o.jpg
A szabadságharcosok zsákmányolt tankja a Kilián laktanya előtt, az Üllői úton. Jól látható a tornyon a Kossuth-címer mellett a lefestett oldalszám helye (Fotó: Csiffáry Gabriella: ’56 izzó ősze volt. Pillanatképek a forradalom napjairól. Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2006, 71.o.)

Hogy pontosan mennyi tankjuk volt a forradalmároknak nehéz meghatározni. Alekszandr Kirov orosz hadtörténész szerint már október 25-én sikerült a forradalmároknak két harckocsit a birtokukba venniük a Magyar Néphadsereg állományából illetve három páncélozott szállító járművet.[5] (Utóbbiak azonban még nem voltak ekkor rendszeresítve a hadseregnél.) Malasenko altábornagy a november 4-i katonai intervenciót követően 5 db tank elfoglalását említi meg:

“Rohamosztagaink határozott támadással megsemmisítették a felkelés első napjaiban létesített fontos ellenállási központot, több mint 300 felkelőt megöltek, 700 főt fogságba ejtettek, öt harckocsit és nyolc löveget zsákmányoltak.”[6]

A kissé túlzó számokat (a novemberi orosz támadás során valójában kb. 40-50 felkelő vesztette itt életét) figyelembe véve ötnél több tank nem valószínű, hogy a felkelők kezén lett volna. Iván Kovács önvallomásában október 30-án két harckocsi zsákmányolását említi meg. Habár a kezelőszemélyzetet átadták a követségnek, a harcjárműveket a szovjetek Budapestről történő ideiglenes kivonulása után is megtartották és nem voltak hajlandók visszaadni azokat.

t34-85_hungarian_1956.png
Az esztergomi 33. harckocsiezred T-34/85 harckocsija az 1956-os forradalom kezdetén
32783.jpg
Később a néphadsereg harckocsijaira is felkerült a Kossuth-címer (Fotó: Fortepan PESTI SRÁC2/32783)
40249.jpg
Némelyikre egyszerre több is…(Fotó: Fortepan NAGY GYULA/40249)

Bevetésen

Hogy az októberi harcok során használták-e a harckocsikat a felkelők, azt nem lehet tudni. A Corvin köz védelmében részt vehettek az eszközök, legalábbis Maléter Pál ezredes, a Kilián laktanya parancsnoka javasolta a forradalmároknak, hogy a tankjukat állítsák a Kisfaludy utca-Üllői út sarkára, s a csövét fordítsák a Nagyvárad tér irányába, mivel a laktanya kapujába szorult T-34-esé a Nagykörút felé néz. Így biztosítják egymást mind a Nagyvárad tér, mind a Boráros tér vagy a Kálvin tér felől érkező támadás esetén.

05_sz-photo-h-00021692.jpg
A Corvin közi felkelők T-34/85 harckocsija a Kisfaludy utca végén lövegével a Nagykörút felé fordulva, szemben a Kilián laktanya épülete

Ahol fontosabb szerep jutott zsákmányolt tanknak, az az október 30-án zajló Köztársaság téri pártház elleni ostrom volt. Érdekes, hogy a pártház sorsát kétszeresen is meghatározták illetve megpecsételték a harckocsik, ugyanis október 28-ig az épületet szovjet páncélosok is védték, ezek elvezénylése nyilván sokat rontott védelmen. Kovács István, a PB első titkárának kérése távoztak, mivel szerinte a környék lakóit irritálta a szovjet tankok jelenléte. Másrészről az ostrom alatt feltűnt harckocsik, és azok nagyobb tűzereje hozzásegítette a felkelőket az épület elfoglalásához.

56090836a_2.jpg
Talán a Köztársaság térre indul a forradalmárok fekete zászlóval is díszített tankja…(Fotó: Erich Lessing)

Az ostrom részletesebb bemutatásától most eltekintve csak a tankok szerepét emelném ki. Az első harckocsi 11 óra körül jelent meg a téren és kezdte el lőni a pártházat és az ott tartózkodó államvédelmistákat, pártfunkcionáriusokat. A T-34/85-ös zsákmányolt tank valószínűleg korábban a piliscsabai ezred állományába tartozott, itt azonban már Kossuth-címeres jelzésekkel, nemzeti illetve fekete zászlóval a tornyán jelent meg. Az Erkel Színház kelléktára mellett tüzelőállást foglaló páncélos kb. 10 percenként adott le egy lövést, amiből arra is lehet következtetni, hogy a kezelői nem voltak túl gyakorlottak. A védők azonban így is nehéz helyzetbe kerültek (sőt, talán az ostrom itt már el is dőlt), igyekeztek segítséget hívni valahonnan.

koztarsasagter_bm_film3.jpg
Megérkezik az Erkel Színház mögé a felkelők harckocsija 1956. október 30-án. A tornyon jól észrevehető a fenti képen is látott fekete zászló, ami valószínűsíti, hogy ugyanarról a tankról van szó (Fotó: Részlet a Belügyminisztérium által készült filmdokumentációból)

Végül Biszku Bélán keresztül, aki akkor a XIII. kerületi pártbizottság titkára volt, a 33. esztergomi harckocsiezredből küldtek öt T-34/85-öst a pártház védőinek a megsegítésére. A páncélosokat Galó István őrnagy vezette, aki nemigen ismerte a Köztársaság tér környékét, így egy sebtében készült vázlat alapján próbált meg tájékozódni. A teret a Légszesz utca felől közelítették meg, s a tömeg feloszlatására két riasztólövést adtak le, amelynek lövedékei a pártház oldalába csapódtak. Ezután a térre behajtva a pártház előtt álltak meg tájékozódás céljából. Ekkor megszűnt a csatazaj, a védők egy pillanatra fellélegeztek.

534521080.jpg
A Légszesz utca felől a néphadsereg tankjai jönnek a pártház védőinek megsegítésére (Fotó: Mario De Biasi/Mondadori Portfolio/Getty Images)

Galó azonban nem ismerte fel az épületet és a hirtelen beállt csend is megzavarhatta őket ezért tovább indultak és az Erkel Színháznál a tér közepére hajtottak. Ekkor a téren lévő ostromlók tüzet nyitottak rájuk és benzines palackokkal is támadtak. A tér közepére érve a zsákmányolt harckocsihoz csatlakoztak és mivel a pártház ablakából torkolattüzet láttak az őrnagy kiadta a tűzparancsot. Rádióösszeköttetés nem volt a harckocsik között, ezért ahogy ilyenkor kell, a parancsnoki harckocsit követték a többiek is és elkezdték lőni a pártházat. Hamarosan feltűnt azonban Galónak, hogy a pártház lövetésével a felkelők beszüntették ellenük a tüzelést. Ekkor döbbent rá, hogy pont a megvédendő épületet vették tűz alá. Azonnal riasztólövést adott le és a harckocsik körül leírt körrel próbálta jelezni, hogy hagyják el a teret.

534521082.jpg
Az esztergomi 33. harckocsiezred egyik páncélosa a Köztársaság téren, a tornyán a vörös csillagot már átfestették (Fotó: Mario De Biasi/Mondadori Portfolio/Getty Images)

Az őrnagyot azonban csak egy tank követte, a többi tovább lőtte az épületet a zsákmányolt tankkal együtt. A forradalmat követő vizsgálat megállapította, hogy a pártházat 22 ágyúból származó lövés érte, amiből 15-öt harckocsiból adtak le (ezenkívül kisebb űrméretű 37mm-es vagy 57 mm-es löveggel is támadtak a felkelők). Ez a pusztítás döntően hozzájárult ahhoz, hogy a forradalmárok kezére kerüljön az épület. Ami ezután történt, az a forradalom történetének legsötétebb, leggyalázatosabb eseménye volt. A kudarc után az egyik tankban tartózkodó Liska János hadnagy, az ezred párttitkára egyszerűen fogalmazta meg a történteket:

“Rábasztunk, szétlőttük a párházat!”[7]

kozt.jpg
Az ostrom alatt a harckocsik a tűzerő mellett jó fedezéket is biztosítottak, a sebesültek ápolásához, vagy az épület tüzeléséhez (Fotó: Részlet a Belügyminisztérium által készült filmdokumentációból)

A fentieken kívül harckocsik támogatták a széna téri felkelőket október 31-én az ÁVH Maros utcai laktanyájának elfoglalásában. A három páncélos egy honvéd alakulathoz tartozott. Ezt az épületet tűzharc nélkül vehették birtokukba a forradalmárok. Újpesten két harckocsival erősítették meg  több löveg mellett  a helyi nemzetőr egységet. A járműveket a kerületben található páncélos javítóműhelyből kapták. Ezek közül az egyik november 4-e után részt vehetett a harcokban az újpesti Ládagyárnál kialakított nemzetőr tüzelőállásnál.

Páncélos a páncélos ellen

Miután már a szabadságharcosok is rendelkeztek néhány harckocsival, akár létre jöhetett volna tank-tank elleni küzdelem is, például a fent leírt Köztársaság téri ostromnál is. A Hollós Ervin-Lajtai Vera kádárista szerzőpáros által megjelent Köztársaság tér 1956 című könyvben olvasható is egy részlet a felkelők harckocsijának “parancsnokától”, akinek gyanúsak voltak a téren feltűnő esztergomi harckocsik, s lelkileg felkészült a legrosszabbra, az ellenük való harcra is. Állítólag még felé is lőttek az egyik tankból.[8] De ahogy láttuk, Galó őrnagy épp ellenkezőleg tett, a zsákmányolt tankkal együtt kezdte lőni a pártházat. Hasonló bizonytalanság árad az alábbi idézetből is, amikor a HM egyik tanácsadója a szovjet páncélosoknak segített eligazítani a fővárosban:

“…a HM előtt a tankban csücsültünk, amikor jelentés érkezett, hogy a Páva utcában ellenforradalmi csoportok gyülekeznek. Azt a feladatot kaptuk, hogy menjünk ki a Páva utcába és oszlassuk szét az embereket. (…) Nagy kerülővel elmentünk a megjelölt helyre, de ott egy árva lelket nem találtunk. Csak szembe jött velünk egy harckocsi, amelyikről nem tudtuk, hogy ki ül benne. Ez volt az a szituáció, amikor a szovjet harckocsikat magyarok vezették már [értsd: zsákmányoltak már harckocsit a felkelők]. Úgyhogy nagyon kínosan éreztük magunkat. Méregettük egymást egy darabig, a szovjet kiskatona megpróbált rádión kapcsolatot teremteni, mindenféle hullámhosszon próbálkozott, de sikertelenül. Úgy véltem, hogy már csak húsz lépésnyire van tőlünk a harckocsi, s arra gondoltam, ha ez innen belénk durrant, akkor mi nem megyünk többet haza. (…) aztán mi elfordultunk az egyik irányba, a szembejövő tank meg a másikba.”[9]

23697.jpg
A T-34/85 típusú harckocsival mindkét hadsereg rendelkezett, de a forradalom kiszámíthatatlan napjaiban néha nem lehetett tudni, hogy ki kivel van, a szovjetek nem mindig bíztak a honvédekben. A képen a néphadsereg tankja vonul a Pozsonyi úton (Fotó: Fortepan PESTI SRÁC/23697)

Az esetet október 25-ére teszi a visszaemlékező, de ekkor azért még nem valószínű, hogy a forradalmárok tankokkal járőröztek volna az Üllői út környékén, mindenesetre jól kivehető, hogy sokszor mennyire nem volt egyértelmű a helyzet a forradalom idején egy harckocsizónak (vagy bárkinek). November 4-én azonban mindenki tisztán láthatta, hogy a forradalmat le akarják verni. Előtte már napok óta arról szóltak a hírek, hogy újabb szovjet egységek özönlenek az országba. A Corvin közi csoportot azonban mégis felkészületlenül érte a szovjet támadás. Egyedül Iván Kovács László – aki ekkor már csak parancsnokhelyettes volt – próbálta egy támadás ellen jól elhelyezni a harckocsijaikat:

“Este még beszéltem a páncélosok parancsnokával (kb. 20-25 embere volt), hogy jó lenne, ha harckocsikat lesállásra beállítaná. Térképen kijelöltük a helyeket, és azzal ment el, hogy végrehajtja. (…) November 4-én kb. reggel 7 órakor keltem fel, akkor már megkaptuk a támadást. Kimentem a Corvin mozihoz, és láttam, hogy a [saját] harckocsik ott állnak egymás mellett, és az egyik éppen az előtte lévő ház tetejét akarja lelőni, mivel állítólag onnét is lőnek. Megtiltottam és a csövét a Corvin-Kilián átjáró felé irányítottam.”[10]

056364.jpg
T-34/85-ös a Kisfaludy utcában (Fotó: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár/056364)

Egy szemtanú beszámolója szerint a Kisfaludy utca sarkán álló zsákmányolt harckocsi kiállt az Üllői útra és egy szovjet páncélautót lőtt ki. Hamarosan azonban az utcába egy szovjet tank állt be, s kezdte el lőni a felkelőket nagy veszteségeket okozva. Hogy ezután mi történt a tankokkal mielőtt a szovjetek elfoglalták volna, azt nem lehet tudni. Természetesen a magyar hadsereg is készenlétben állt, végül a foglyul ejtett, kivonulásról tárgyaló delegációból kicsikart parancs szerint megtiltották az ellenállást. Persze voltak egységek, ahol ennek ellenére is kialakult tűzharc, mint a Petőfi laktanyánál. Itt az esztergomi harckocsiezredből több T-34/85-ös kitört a laktanyából ám ezeket végül az orosz T-54-esek kilőtték.

img_2492_0.JPG
Amik megúszták a forradalmat: a Magyar Néphadsereg ISZ-2 nehéz harckocsijai jelentős harcértékük ellenére nem vettek részt a harcokban, ahogy az ISZU-122-es rohamlövegek sem. Ezeket a harcjárműveket a forradalom leverése után visszavették a szovjetek (Fotó: roncskutatas.hu)

Összegzés

A fentiek alapján is látható, hogy a szovjetek az októberi harcokkal ellentétben a második katonai intervenció során már jóval koncentráltabban, nagyobb erőkkel léptek fel a felkelőkkel szemben. Ekkor már a csapatokat is hatékonyabban vetették be, mint egy bő héttel korábban. Ahogy a sokat idézett Malasenko leírásában is olvashatjuk a harckocsik és a gyalogság itt már együtt dolgozott (és nem féltek bevetni a tüzérséget sem):

“A főbb objektumok elfoglalására és különleges feladatok végrehajtására valamennyi hadosztályon belül egy vagy két speciális előrevetett osztagot hoztak létre, egy-egy zászlóaljnyi gyalogsággal és 10-12 harckocsival megerősítve, 150 főnyi deszantossal BTR páncélozott szállító járművel. (…) A dunai hidak elfoglalására és más objektumok bevételére harckocsikkal, lövegekkel és műszakiakkal megerősített osztagokat alakítottak ki.”[11]

A kíméletlen fellépést jól példázza, hogy a jászberényi 50. tüzérezred oszlopát Óbudán a szovjet harckocsik megrohanták és szó szerint eltaposták. Az ezred járművei közül több kigyulladt és a rajtuk lévő lőszer felrobbant. Mindezek ellenére is a szabadságharcosok jelentős veszteségeket okoztak a támadóknak. Különösen érzékletes, ha a páncélostechnikában elszenvedett veszteséget nézzük az egész forradalom alatt. Pontos számokkal nehéz meghatározni, de a becslések szerint 30-40 szovjet harckocsi és önjárólöveg pusztult el, míg a néphadsereg megközelítőleg 20 páncélost vesztett. Tekintettel arra, hogy a felkelők többnyire könnyű fegyverzettel rendelkeztek és, hogy mindez egy szűk időn (egy bő két hét az utóvédharcokat is figyelembe véve) belül született, igen figyelemreméltó teljesítménynek számít.

39837.jpg
Megsemmisült T-54-es roncsa az Üllői úton, 1956-ban ez komoly fegyvertény volt (Fotó: Fortepan NAGY GYULA/39837)

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a harckocsi, mint harceszköz “leszerepelt” az ’56-os forradalomban, hiszen bármilyen fegyver helytelen alkalmazása veszteséggel jár és emellett az sem mindegy, hogy milyen képzettségű és milyen morállal rendelkező kezelők üzemeltetik azt. Ahogy sajnos napjaink konfliktusai is megmutatják a harckocsi, mint az egyik megkerülhetetlen eszköz ott van és továbbra is ott lesz a csatatereken.

542354117.jpg
Magyar harckocsizók a forradalom idején – akikről ez a poszt valójában szólt (Fotó: Ullstein Bild/Getty Images)

Korábbi fejezetek:

PÁNCÉLOSOK A FORRADALOMBAN I.

PÁNCÉLOSOK A FORRADALOMBAN II.


[1] Kozák Gyula (szerk.): Pesti utca – 1956. Válogatás fegyveres felkelők visszaemlékezéseiből. 1956-os Intézet-Századvég kiadó, Budapest, 1994, 126.o.

[2] Györkei Jenő – Horváth Miklós (szerk.): Szovjet katonai intervenció 1956. H & T Kiadó, Budapest, 2001, 237.o.

[3] Pongrátz Gergely: Corvin köz – 1956. Chicago, 1982, 83-84.o.

[4] Eörsi László: Corvinisták 1956. 1956-os Intézet, Budapest, 2001, 29.o.

[5] Györkei – Horváth 2001, 132.o.

[6] Uo. 263.o.

[7] Eörsi László: Köztársaság tér 1956. 1956-os Intézet, Budapest, 2006, 80.o.

[8] Hollós Ervin-Lajtai Vera: Köztársaság tér 1956. Kossuth, Budapest, 1974, 132.o.

[9] Kő András – Nagy J. Lambert: Kossuth tér 1956. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2001, 93.o.

[10] Eörsi László: Iván Kovács László a forradalomban. Részlet Iván Kovács László önvallomásából (1957. III. 16.) In: 1956-os Intézet Évkönyve 1993. 1956-os Intézet, Budapest, 1993, 217-218.o.

[11] Györkei-Horváth 2001, 251.o.

Felhasznált irodalom:

Bonhardt Attila – Pánczél Mátyás – Végh Ferenc – Szekeres József – Hattyár István – Sári Szabolcs: A magyar páncélosalakulatok története. Harckocsik, páncélosok a magyar haderőben. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2015

Eörsi László: Budapest ostroma 1956. In: Budapesti Negyed 2000/29-30

Eörsi László: Corvinisták 1956. 1956-os Intézet, Budapest, 2001

Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Akadémia kiadó, Budapest, 2003

Tulipán Éva: Szigorúan ellenőrzött emlékezet. A Köztársaság téri ostrom 1956-ban. Argumentum, Budapest, 2012

A nyitóképen zsákmányolt T-34/85 a Kisfaludy utca és az Üllői út sarkán kissé leharcolt állapotban. A homlokgéppuska hiányzik, a sárhányón és a tornyon az akkori “felségjel”, a Kossuth-címer látható (Fotó: Fortepan NAGY GYULA/39834) 

Facebook Kommentek

További írásaink