Erzsébet királynéra emlékezve

Vér Eszter Virág

Ferenc József már életében legendák által övezett felesége 119 évvel ezelőtt, 1898. szeptember 10-én vesztette életét egy merénylet következtében, Genfben. Az Erzsébetről ma bennünk élő kép az Osztrák-Magyar Monarchia idején formálódó magyarországi kultusz hagyományán alapul, ám kortárs emlékezetét a Romy Schneider főszereplésével készült filmtrilógia jelentősen átformálta.[1] Az évforduló kapcsán néhány személyéhez köthető magyar vonatkozású érdekesség hátterét, valóságalapját kívánjuk megvilágítani.

Valóban szerette Magyarországot?

E kérdésre a kortársak is választ kerestek, a kultuszában megjelenítettek szerint „imádta” a magyar földet, amely az első látogatása idején (1857-ben) szerzett közvetlen élmények alapján fokozódott, valójában az 1857-es szemleút más tekintetben maradt emlékezetes legidősebb gyermekük, Zsófia budai (május 29.) elhunytával, a kondoleálásra késztett alattvalók figyelmére később is szeretettel emlékezett. Egyik első biográfusa, Márki Sándor (1853-1925) Erzsébet a magyarok királynéja címen 1899-ben megjelent munkájában olvasói elé tárta ennek hátterét:

„Amily nagy kedvvel utazgatott a külföldön, épp oly keveset látott Magyarországból. Negyvennégy évi házassága alatt mint császárné mindössze 114, mint királyné 2549 napot, tehát hét évnél csak valamivel többet töltött hazánkban; azaz hatszor annyit időzött a külföldön, vagy a mellőztetése miatt panaszkodó másik országában. […] A 2549 napból csak 69-et nem töltött itt [Gödöllőn – megjegyzés tőlem V. E. V.] és Budapesten; öt hétig üdült egyszer (1887) Mehádián, negyedfélig (1895) Bártfán; egyszer járt Zágrábban és Fiuméban, különben sehol sem mulatott Magyarországban, melynek szépségei oly kevéssé érdekelték, hogy a még soha nem látott Erdélyen (1887 ápril 16.) éjjeli gyorsvonaton utazott keresztül, a Magas-Tátra alatt pedig olyankor (1895 julius 23.), mikor az eső miatt nem gyönyörködhetett benne. Balaton-Füredre, hova még 1866-ban készült s Kovásznára sohasem jutott el.”[2]

Koronauradalomként a koronázást követően használatra kapott gödöllői rezidencia felújításával próbálnak kedvező környezetet biztosítani számára, hosszabb magyarországi tartózkodásra késztetve. E kormányzati törekvés eredményeként kötetlenebb pihenései színterét szerette, amelyhez nem csupán kedvelt időtöltése – lovaglás – okán kötődött, hanem más elsősorban az uralkodócsalád egyes tagjaihoz fűződő ambivalens viszony is jelentősen befolyásolt. (A birodalom nyugati felében egyik lakhelyén sem lehetett Erzsébetnek – anyósától, Zsófia főhercegnétől független – önálló „háztartása”, ami a későbbiekben a magyarországi rezidenciák felértékelődésének egyik meghatározó eleme lesz).

Zsófia főhercegné, Erzsébet királyné anyósa

Közismerten Gödöllő ad teret az egyes – főként Erzsébethez személyesebb szállal kötődő – családtagokkal való találkozásainak is, Bajorország mellett. E rezidencián hozzá igazodtak, maximálisan figyelembe véve igényeit s meghívottai – sok esetben olyan tagjai voltak ismeretségi vagy rokoni körének – elvárásait, akik más lakhelyein (elsősorban Bécsben) nem tehették vagy nem tették szívesen tiszteletüket. Az 1870-es évek második felében e funkció átalakulásával a menedékhely szerep válik jelentősebbé, amely részben felváltotta a korábbi családias légkört, az ezt megelőzően jellemző belsőségesebb udvari életet, Erzsébet elvonulásának színterévé válva. A kiegyezési törvényben szereplő intenzívebb magyarországi uralkodó jelenlétet elváró  kötelezettségek Erzsébet utazásaira is befolyással bírtak, melyeket az évi szezonális tartózkodások menetrendszerű megvalósulása jellemez, elsősorban őszi-tél végi periódusra redukálva magyarországi időzését, a báli szezon egy részének Budán töltésével, s a szükséges reprezentációs feladatok ellátásával. Ellenben az ősz végi tartózkodások „profilját” inkább az év végi pihenés, illetve a vadászidény határozta meg, valamint esetenként a politikai válságok is hosszasabb magyarországi jelenlétet tettek szükségessé, „felborítva” valamelyest az évek során a tartózkodások kialakult rendjét.

Milyen fogadtatásban részesült magyarországi látogatásain?

Erzsébet első magyarországi bemutatkozó látogatásán (1857-ben), még feltehetően a karhatalom által kivezényelt, illetve az egyes hivatalviselők megjelenési kötelezettségén túl sokakat a kíváncsiság is vezérelhetett, a részvét megnyilvánulásai mellett. A későbbi utazások idején már egyre fokozódó érdeklődés kíséri megjelenéseit, e tekintetben a döntő fordulatot Erzsébet utolsó 1868-as budai szülése jelenthette. A birodalom nyugati területein egyértelműen negatív előjelet kapott Ferenc József feleségének döntése, mely szerint Magyarországon kívánt életet adni legfiatalabb gyermekének. Ebből egyébként magyar részről sikerült egy pozitív, politikailag is „hasznosítható”, illetve a kormány számára örömteli, ünnepségsorozatokkal tarkított eseményt „kreálni”. Ez Erzsébet korabeli megítélése kapcsán természetesen bizonyos mértékű fordulathoz is vezetett, az uralkodó feleségének magyarokkal szemben támasztott lojalitását bizonyította. Annak ellenére, hogy Erzsébetet elsősorban személyes indíttatás motiválta. Vélhetően Andrássy Gyulának is kulcsszerepe volt abban, hogy az uralkodóné döntését sikerült a magyarsághoz, az ország népének Erzsébetet leginkább az anyósától való távolság (és a korábbi kiszolgáltatott helyzetével kapcsolatos rossz tapasztalatok) ösztönözték arra, hogy szülésének helyszínéül Magyarországot válassza, amely elsősorban intim szférájának védelmére irányult, szem előtt tartva személyes igényeit is.

A fiatal Erzsébet arcképe

Magyarországi jelenléteit is jellemzi a közszerepléstől való viszonylagos tartózkodás, amely elsősorban az uralkodó feleségének introvertált alkatából eredeztethető, másfelől a budai vagy a gödöllői rezidenciát a bécsi udvari előírásokkal szemben valamelyest fesztelenebb udvari élet gyakorlata jellemzett. Minden ilyen esetben a főudvarmesteri hivatal hivatalos közleményben a király személye körüli miniszter közbenjárásával értesítette az illetékes szerveket az uralkodó, illetve családjának várható magyarországi látogatásáról. Ezzel párhuzamosan utasították a Várkapitányságot a szükséges előkészületek megtételére, melyek gyakorta kisebb felújítási munkákat is jelentettek. A Nyugati Pályaudvarra érkező felségeket – akiket a bécsi személyzet általában már napokkal megelőzött – rendszerint a kormány és a főváros előkelőségei fogadták az előírásoknak megfelelő ünnepélyes keretek között. Az évek múlásával Magyarországon is menetrendszerűen kezdett működni a fogadások előírt és „begyakorolt” koreográfiája, melyet az udvari kíséret egy tagjának (Festetics Mária udvarhölgy, 1882. április 28-án Budán kelt) feljegyzései is megerősítenek:

„Szerencsésen megérkeztünk. Komikus megélni, hogy mennyire a régi kerékvágásban halad az etikett, mintha minden és mindenki az előző évben állva maradt volna. Mindenki a megszokott helyén állt az ismerős arckifejezéssel, azután fellépdeltünk a szép lépcsőn, ahol egy rövid „állj” után felbomlik a menet, majd elözönli a folyosókat, lépcsőket, míg mindenki el nem éri a saját szállását.”[3]

 

Mennyire volt járatos a magyar nyelvben?

Erzsébet a házasságkötését megelőzően angolul és franciául beszélt, az anyanyelvén, a németen kívül. Jegyessége idején császárnéi feladataira való felkészítés részeként nyelvi képzésben is részesült, egyfelől a bajor dialektus elhagyására ösztönözve amellett; hogy francia nyelvtudását kívánták elmélyíteni a bécsi udvari igényeknek megfelelően. A nemzeti öntudatra ébredés egyik „látványos”/érzékelhető megnyilvánulásaként a kisebb német udvarokban ekkora visszaszorult a francia nyelvhasználat a társas érintkezésben. A nyelvtanulást kísérő nehézségekre Ludovika hercegné nővérének, Mária szász királynénak (1853. december 10-én) írt levelében is utalást tett:

„Sajnos a gyermekeim nehezen tanulják az idegen nyelveket, és az itteni társaságban különben is egyre kevésbé beszélnek franciául.”[4]

Az esküvőt követően tervezett csehországi bemutatkozó látogatás előkészítése során cseh nyelvórák hallgatására kényszerül, mindazonáltal néhány szó ismeretén túl az udvari elvárások ellenére sem tanult meg csehül. Az 1857-es magyarországi látogatás idején a hatóságokat arra is figyelmeztetik, hogy az uralkodó felesége nem ért magyarul, s erre a programok, üdvözlőbeszédek összeállítása során is legyenek figyelemmel.

Erzsébet elhúzódó madeirai (1860-61) tartózkodása során feltehetően magánéleti válsága s ennek nyomán jelentkező neuraszténiája, valamint a számára nem kielégítő szellemi közeg vezethetett először (vélhetően) csak unaloműzésnek szánt magyar tanulás megkezdéséhez, a kíséretében tartózkodó már-már baráti kapcsolatban álló udvarhölgyétől, Hunyady Karolinától. Nyelvtudásának biztosabbá tételére, Erzsébet Bécsbe visszatérve fia, Rudolf dajkájától tanult újabb magyar szavakat. Utóbb kérésére a Theresianum egyik neves tanárát, Homoky Imrét kérték fel tanítására, aki elsők között részesítette a császárnét szisztematikus (nyelvi)képzésben, hiszen mind a madeirai rögtönzött kurzus, mind ennek későbbi bécsi folytatása elsődlegesen az élőbeszédre s a hallás utáni tanulásra alapozódott. Erzsébetnek a magyar nyelv elsajátítására tett erőfeszítéseiről az újságok is beszámoltak, noha a tudósítások hangján érezhető volt a kételkedés. A sajtó fenntartásokkal viseltetett a császárné magyar nyelv iránti lelkesedése kapcsán, s azt csupán udvari „cselfogásként” értékelte. Nem zárta ki azt sem, hogy az uralkodócsalád egyik tagja ezzel kívánja megkedveltetni magát az alattvalókkal. A császárné

a magyar nyelv megtanulására határozta el magát. – A mesterválasztás körül a szerencse, derék hazánkfiát, Homoky theresiánumbeli tanárt érte. – A derék mester lelkes előadása mellett a Királyné finom ízlése és ösztöne csak hamar fölismeré nyelvünk édesen zengő szépségeit, – s így kiváló kedvvel és szeretettel tanulva, már is oly nagy haladást tőn, hogy rövid idő múlva, Ö Felsége, a magyar nemzet fiaihoz, a nemzet nyelvén fog szólani.”

– tudósított Vasárnapi Ujság 1863. május 3-ai számában.[5] Ebben hozott jelentős változást a nyelvgyakorlásának intenzívvé tételére Ferenczy Ida bécsi udvarba kerülése (1864-ben); akivel nemcsak a beszédkészségét fejlesztették, a nyelvhelyesség valamint a kiejtés javítása mellett, hanem az íráskészségét is, a hosszas magyar nyelvű beszélgetések és felolvasások során. (Erzsébet felolvasónője hatására végül kecskeméti tájszólást sajátította el, ami még nagyobb figyelmet keltett irányában.) Ferenczy jelenléte gyanakvást keltett udvari körökben, ahogyan felolvasónői-társalkodónői tevékenységét is teljes bizalmatlanság övezte: veszélyesnek vélték növekvő befolyását Erzsébetre. Ehhez annak a tévhitnek a terjedése is hozzájárulhatott, hogy az udvari társadalom „magyar kémnek” gondolta a felolvasónőt. Részint ennek következtében Ferenczy Idát folyamatos megfigyelés alatt tartották, amelyet (közismert) Deák-párti érzelmei is eredményezhettek. Ekkora Erzsébet már (1864/65) kialakította magának azt a közismert nyelvtanulási szisztémát, amely a későbbiekben is jellemző maradt. A nyelvórák idejére legmegfelelőbbnek a fésülést valamint gyaloglást tartotta, ahogyan arra Ferenczy Idának 1865. július 12-én küldött sorai is utaltak:

„Sokszor gondoltam rád, és nagyon is hiánysz nekem, a hosszú fésülködés alatt, a séták közben, és ugy ezerszer a napban.”[6]

A folyamatos tanulás ellenére később is megmutatkozó hibák egy részén úgy tűnik, minden igyekezete ellenére sem tudott felülemelkedni, vagy csak bizonyos mértékig – ahogyan erre későbbi nyelvoktatója Falk Miksa is figyelmeztetett – a németes szórendből következő nyelvhelyességi tévedéseken, vagy a többszörösen összetett mondatok kellő/szabályos mondatfűzésében észlelhető „gyengeségeken”, esetenként tükörfordításra utaló önkéntelen„darabosságokon”:

„Be örülök ezen perczre ha végre ismét látni foglak, és nekem elbeszélhetz mindent, szórúl szorá, mit Kálmánoddal beszéltél; de fájdalom, még eleg mesze van ezen időig…” [7]

Erzsébet levele Ferenczy Idának (Waldhalle, [1865. július] 17.) Az első – hivatalos szereplés során elhangzó – magyar nyelvű beszédét az országgyűlés újévi jókívánságait Bécsben tolmácsoló küldöttség köszöntésére adott válaszában 1866. január 8-án hosszas ováció fogadta. Teljesítményét a párhuzamosság okán József nádor harmadik feleségének, Mária Dorottyának magyar nyelvű felszólalásához hasonlították.

Erzsébet 1853-ban, lovaglás közben.

Volt szerepe a kiegyezés létrejöttében?

Deák húsvéti cikkének (1865. április 16-i) megjelenését követően, Erzsébet nem jelent meg az uralkodó mellett a pozsonyi lóversenyen (1865. április 30-án), sem az országgyűlés megnyitására decemberben Pest-Budára érkező Ferenc József kíséretében. Ennek hátterében feltehetően magánéleti válságuk játszhatott szerepet, melyet a hivatalos indoklásban Erzsébet egészségügyi állapotának romlásával magyaráztak, amely szükségessé tette müncheni kezelőorvosa felkeresését is. 1866 év eleji magyarországi látogatáson már jelentős sikereket arat nyilvános szerepléseivel, noha a tárgyalások a várakozások ellenére megfeneklenek, az álláspontok közeledésének elmaradásával. Az uralkodópár (március 5-ei) elutazását követően Erzsébet várható újabb látogatásának előkészítésére igényeinek figyelembe vételével átalakítási munkálatokat folytattak a palotában, valamint megindult nyárra tervezett (utóbb meghiúsult) balatonfüredi pihenésének szervezése is. Végül a königgrätzi (július 5-ei) csatavesztést követően az udvar menekülésének esetleges előkészítésre érkezett Erzsébet Pest-Budára – a porosz-osztrák háború sebesültjeinek látogatása ürügyén – 1866. július 9-én, s néhány napos elsősorban tájékozódást, hangulatjavítást célzó tartózkodást követően július 12-én tért vissza Bécsbe, ahonnan alig egy napi időzés után gyermekeivel (Gizellával és Rudolffal) ismét Magyarországra utazott. Az uralkodópár kapcsolata a súlyos bel- és külpolitikai válságok idején stabilizálódott, majd elmélyült: Erzsébet – Bécs és Buda között ingázva – az uralkodó támasza lett. Noha Ferenc József megosztotta feleségével gondjait, annak ellenére, hogy Erzsébet politikai kérdésekben alkotott véleményét továbbra sem osztotta. Levélváltásukból nyilvánvalóvá válik egyfelől annak ténye, hogy Erzsébet kezdeményezése a magyar-kérdésben „kontraproduktív” fogadtatásban részesült Bécsben, illetve Ferenc József a többfrontos háború fenyegetettségének elmúltával ismét elzárkózni látszott a magyar megegyezési feltételek elfogadásától, ismét a belügyminiszter Richard Belcredi (1823-1902) álláspontja felé közelítve. A „látogatás” elhúzódását a birodalom nyugati felében (egyébként is) fenntartással fogadták – főként a fegyverszüneti tárgyalások lezárulásával – a nikolsburgi előzetes békeszerződés (július 26.) aláírását követően. Még inkább felháborodást/elégedetlenséget okozott s bírálatok sorát váltotta ki (elsősorban osztrák részről) Erzsébet azon döntése, hogy a közvetlen veszély elhárulása után is – még közel másfél hónapig – Pest-Budán tartózkodott, noha egyre több kolerában szenvedő beteget kezeltek a testvérvárosokban is. Az uralkodóné és gyermekei hazatérésére csak a háborút lezáró prágai békeszerződés elfogadása (augusztus 23.) után, a járvány továbbterjedése miatt (szeptember elején) került sor.

Erzsébet 1867. január elején – a magyarországi küldöttségek január 8-ai fogadtatása idején – még Bécsben tartózkodott. Az uralkodópár ez alkalommal is külön-külön fogadta az országgyűlés Bécsbe delegált tagjait: Erzsébet magyar nyelven, szabadon mondott válaszával ismételten elismerést aratott. A magyar belpolitikai patthelyzetet követően meginduló tárgyalások a kiegyezési törvényt előkészítendő ún. 67-es bizottság egyeztetéseivel teltek a következő néhány hét napjai. Erzsébet a hónap második felében előbb Münchenbe utazott családja felkeresésére. Ennek hátterében Zsófia húga II. Lajos bajor királlyal való január 22-ei eljegyzése állhatott; majd innen a gyermekágyban fekvő, svájci emigrációban élő húgához, Matildhoz indult. Erzsébet távolléte idején a kiegyezés tető alá hozatalát illetően meghatározó döntési folyamatok zajlottak. A rövid családi viziteket követően – Ferenc Józseffel ellentétben – az uralkodóné a következő negyedévben (február 8-tól május 8-ig) ismét a birodalom központjában időzött, ahol a reprezentációs kötelezettségei – részeként a február közepén zajló újabb bécsi egyeztetési tárgyalásoknak – mellett tovább folytatta magyar nyelvóráit Falk Miksa irányításával. Az Andrássy-kormány (február 17-ei) kinevezését követően Ferenc József március 12-én Budára utazott a kormány eskütételére, valamint a tárgyalások folytatására. Erzsébet a családját ért váratlan gyászeset következtében a látogatást kénytelen lemondani: öccse, Károly Tivadar 1867 márciusában felesége, Zsófia szász királyi hercegnő elhunytával egyedül maradt másfél éves kislányával, Amáliával. Eközben – az uralkodó magyarországi országlása idején – döntés született többek között a közös, egy napon történő koronázásról, valamint a gödöllői kastély megvásárlásáról is. Erzsébet végül a koronázást közvetlenül megelőző előkészületek idején 1867. május 8-tól tartózkodott ismét Magyarországon.

Erzsébet királyné a koronázás idején, 1866 áprilisában

Ezúttal a szükségesnek vélt reprezentációs kötelezettségekből – Ferenc József időszakos távollétei idején is a testvérvárosokban maradó – Erzsébet ugyancsak jelentékeny részt vállalt 1866-os pest-budai jelenléteihez hasonlóan. A leendő királyné igyekezett valamelyest növelni a dinasztia még mindig rendkívül csekély népszerűségét nyilvános szerepvállalásaival. Az uralkodó korábbi magyar politikájának következményeként megőrződött negatív megítéléséről, valamint személyét kísérő ellentmondásos nézetekről – kormány s császár ellenes hangulatról – illetve ezt enyhítendő Erzsébet békülést célzó gesztusairól az Andrássy családnál szolgáló angol nevelőnő, Mary Elisabeth Stevens megfigyelései is tájékoztatnak:

„Úgy hallom a királyi család még mindig népszerűtlen a pestiek körében, akik haraggal gondolnak a koronázásra. Azt mondják az emberek, hogy nem volna szabad megkoronázni azt, aki mást sem tett a magyaroknak, csak rosszat, és sohasem volt igazságos velük szemben, és most sem tesz mást, csak megpróbál port hinteni a szemükbe. A császárné rendszeresen kilovagol és kikocsizik, igyekszik népszerűségre szert tenni, de a városban érzékelhető a szeretet hiánya.”[8]

Végül Ferenc József és Erzsébet a koronázási ünnepségek lezárulását követően június 12-én esti órákban utaztak el Pest-Budáról.


[1] BOROVI Dániel – VÉR Eszter Virág: A Sissi-trilógia történészszemmel.

[2] MÁRKI Sándor: Erzsébet, Magyarország királynéja 1867-1898. Budapest, 1899. 12-13.

[3] Festetics Mária naplóbejegyzése (Buda, 1882. április 28.) Közli: Egy udvarhölgy naplójából. Festetics Mária grófnő, udvarhölgy naplójának Budán és Gödöllőn papírra vetett részei. Ford. és összeáll.: TOLNAYNÉ KISS Mária. Gödöllő, 2009. 174.

[4] Ludovika hercegné levele nővérének, Mária szász királynénak ([München], 1853. december 10.) – Bayerische Staatsbibliothek, München; Handschriftensammlung, Nachlaß Richard Sexau. Idézi: HAMANN, Brigitte: Erzsébet királyné. (Ford.: KAJTÁR Mária.) Budapest, Árkádia, 1988.39-40.

[5] Vasárnapi Ujság 1863. (X. évf. sz.) május 3. 159.

[6] Erzsébet levele Ferenczy Idának (K[laushof], [1865.] július 12.) Közli: Kedves Idám! Erzsébet királyné, Ferenc József, Andrássy Gyula és Schratt Katalin levelei Ferenczy Idához. Szerk.: TOLNAYNÉ KISS Mária. Budapest, Akadémiai, 1992. 27.

[7] Erzsébet levele Ferenczy Idának (Waldhalle, [1865. július] 17.) Közli: TOLNAYNÉ 1992. 30.

[8] Mary Elisabeth Stevens levele nővérének, Elisa Stevensnek ([Buda], 1867. május eleje.) Közli: Levelek az Andrássy-házból (1864–1869.). Egy angol nevelőnő levelei. S. a. r. CIEGER András. Budapest, 2007. 209-210.

Források:

Egy udvarhölgy naplójából. Festetics Mária grófnő, udvarhölgy naplójának Budán és Gödöllőn papírra vetett részei. Ford. és összeáll.: TOLNAYNÉ KISS Mária. Gödöllő, 2009.

FALK Miksa: Kor- és jellemrajzok. Budapest, Révai, 1902.

Kedves Idám! Erzsébet királyné, Ferenc József, Andrássy Gyula és Schratt Katalin levelei Ferenczy Idához. Szerk.: TOLNAYNÉ KISS Mária. Budapest, Akadémiai, 1992.

Levelek az Andrássy-házból (1864-1869). Egy angol nevelőnő levelei. S.a.r.: CIEGER András. Budapest, 2007.

MÁRKI Sándor: Erzsébet, Magyarország királynéja 1867-1898. (Szerzői korrektúra példány). SzTE KKK RKT Márki-hagyaték, MS 380.

Vasárnapi Ujság

Felhasznált irodalom:

BOROVI Dániel: Habsburg reprezentáció Magyarországon a XIX. század második felében. Ferenc József és Erzsébet magyarországi portréi. (Szakdolgozat.) Budapest, ELTE BTK Művészettörténeti Intézet, 2006.

BOROVI Dániel – VÉR Eszter Virág: A Sissi-trilógia történészszemmel

A Budavári Királyi palota évszázadai. Tanulmányok Budapest múltjából XXIX. Szerk. F. DÓZSA Katalin – SZVOBODA DOMÁNSZKY Gabriella. Budapest, BTM, 2001.

CORTI Egon Cäsar: Erzsébet. Budapest, Szépirodalmi, 1989. (reprint)

CORTI, Egon Caesar: Elisabeth. Die Seltsame Frau. Gratz-Wien-Köln, Styria, [1950].

CSAPÓ Csaba: „… a királyi család még mindig népszerűtlen a magyarok körében…” Új Forrás 2009/7. 34-43.

Erzsébet, a magyarok királynéja. Szerk.: RÁCZ Árpád. Budapest, Rubicon, 2001.

Erzsébet, a magyarok királynéja. (Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban 1992. május 18-1993. január 15.) Főszerk.: F. DÓZSA Katalin. Budapest, MNM, 1992.

F. DÓZSA Katalin: Sisi-legendák. (A magyar történelem rejtélyei.) Budapest, Kossuth, 2016.

F. DÓZSA Katalin – VÉR Eszter Virág Erzsébet királyné mítosza. (Kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban az Erzsébet Királyné Emlékév alkalmával 2007. június 7 – szeptember 30.). Budapest, Rubicon, 2007.

GERŐ András: Ferenc József és a magyarok. Budapest, Habsburg Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2016.

GERŐ András: A magyar Habsburg-szükséglet, lehetőség és valóság. In: Uő.: Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX-XX. századi történetéből. Budapest, PolgART, 2004. 79-126.

HAMANN, Brigitte: Elisabeth. Kaiserin wieder Willen. München – Zürich, Piper, 2005.

HAMANN, Brigitte: Erzsébet királyné. (Ford.: KAJTÁR Mária.) Budapest, Árkádia, 1988.

MANHERCZ Orsolya: Magas rangú hivatalos utazások Magyarországon a Bach-korszakban. Ferenc József magyarországi látogatásai 1849 és 1859 között. (PhD-disszertáció.) Budapest, ELTE BTK Történeti Intézet, 2012. (kézirat)

MÁRKI Sándor: Erzsébet, Magyarország királynéja 1867-1898. Budapest, 1899.

MÁRKI Sándor: I. Ferenc József Magyarország királya. Budapest, Franklin, 1907.

SOMOGYI Éva: Abszolutizmus és kiegyezés 1849-1867. Budapest, Gondolat, 1981.

SOMOGYI Éva: A birodalmi centralizációtól a dualizmusig. (Az osztrák-német liberálisok útja a kiegyezéshez.) Budapest, 1976.

SOMOGYI Éva: Császári és királyi „udvartartás”. A Burg és a millenniumi ünnepségek. História 1996. 5-6. sz.

SOMOGYI Éva: Erzsébet királyné Magyarországon. Erzsébet királyné kultusza. História 1984. VI. évf. 4. sz.

SOMOGYI Éva: Ferenc József. Budapest, Gondolat, 1989.

TOLNAYNÉ Kiss Mária: Erzsébet királyné és a magyar nyelv

TOLNAYNÉ KISS Mária: Válogatás Ferenczy Ida levelezéséből. In.: Erzsébet a magyarok királynéja.(Kiállítás az Osztrák Kultúra Múzeumában). Szerk.: CENNERNÉ WILHELMB Gizella. Eisenstadt, Böchlau, 1991.

TOMSICS Emőke: Királyi öltöztetőbabák. Az 1866-os királylátogatás képei. Fotóművészet 2009. 52. évf. 1. sz.

UNTERREINER, Katrin: Sisi – Kaiserin Elisabeth von Österreich. Ein biografisches Porträt. Wien, Herder, 2010.

UNTERREINER, Katrin: Sisi. Mythe et Réalité. (trad.: Rouanet-Herlt, Natalie) Wien-München, Cristian Brandstätter, 2005.

VARGA Kálmán: Gödöllő jelentősége a politikai köztudatban 1867-1918. In: Politika, politikai eszmék, művelődés a XIX. századi Magyarországon. Budapest, 2000. 167-181.

VARGA Kálmán: A gödöllői kastély évszázadai. Budapest, 2000.

VÉR Eszter Virág: „… egy áldott emlékezetű királyné…” Adalékok Jókai Mór mitikus Erzsébet-képének alakulásához. Aetas 2015. (30. évf.) 1. sz. 59-86. 

VÉR Eszter Virág: Erzsébet. Mítosz és valóság a magyarok királynéképében In. : A múlt feltárása előítéletek nélkül. Szerk.: Gergely Jenő. Budapest, ELTE BTK, 2006. 121-138. 

VÉR Eszter Virág: Udvari reprezentáció a Budai Királyi Palotában (1867-1916). Az udvari bálok és fogadások. In. : Fejezetek a tegnap világából. Főszerk. : Gergely Jenő. Budapest, ELTE BTK, 2009. 92-114. 

VÉR Eszter Virág: Újraértelmezett szerepvállalások, avagy Erzsébet császárné alak-változásai 1866-ban Aetas 2012. (27. évf.) 1. sz. 83-104. 

 

A nyitókép forrása

Facebook Kommentek

További írásaink