Uralkodói terepszemle – 11 harctéri fotó az első világháború koronás főiről

Szegedy-Kloska Tamás

Az első világháború alatt a hadban álló nemzetek uralkodói, valamint állam- és kormányfői számos alkalommal személyesen látogatták meg katonáikat a harcmezőkön vagy akár a lövészárkok sarában. A több mint négy évig tartó konfliktus az egyszerű katonák mellett a koronás fők jól megszokott életét is megváltoztatta, bár természetesen nem olyan mértékben, mint a lövészárkokban szenvedőkét.

A következő képes összeállításban – a teljesség igénye nélkül – az első világégés csatatereit és új harci fejlesztéseket megtekintő, kitüntetéseket osztó vagy akár épp menekülő európai uralkodókat mutatunk be. A császári/királyi látogatások remek alkalmat nyújtottak arra, hogy a hadseregek harci szellemének fenntartása érdekében az uralkodók személyesen tüntessék ki a katonákat, valamint hogy jelenlétükkel emeljék a harcoló egységek morálját. A fotók előtt azonban két rövid történetet is bemutatunk a monarchák látogatásairól.

V. György brit király 1915. október 28-án épp seregszemlét tartott a brit csapatok felett a nyugati fronton, Franciaországban, amikor igen súlyos balesetet szenvedett. A világégés során az angol uralkodó egyébként 450-szer tett látogatást katonái körében, közel 300-szor járt katonai kórházakban, és mintegy 58 ezer kitüntetést osztott ki saját kezűleg.[1] A szóban forgó esetnél automobillal érkezett egy Hesdigneul-lès-Béthune nevű francia kisvárosba, ahol a Sir Douglas Haig brit tábornagy (a somme-i mészáros, akit egyébként a király a katonai kudarcok ellenére kedvelt) által külön a király számára biztosított gesztenyebarna kancára szállt, és a Royal Flying Corps (a RAF, a Brit Királyi Légierő elődje) egyik különítményéhez lovagolt. A hátast egyébként különleges kiképzésben részesítették annak érdekében, hogy a repülőgépek által keltett zajok ne ijesszék meg. Egy rangidős tiszt írta később az eset szemtanújaként:

„Az előre nem látható végül bekövetkezett, ennek oka a rendkívül nagy hangzavar lehetett. A nyomorúságos állat felágaskodott, akárcsak egy rakéta, és a hátára esett.”

A királyt azonnal visszaszállították abba a kúriába, ahol az előző éjszakát is töltötte. Nagy fájdalmai voltak, de öntudatánál volt. Mikor közölték vele, hogy a főparancsnok szerint nem biztonságos az épületben maradni, mivel a németek bármikor lőni kezdhetik tüzérséggel, a következővel vágott vissza:

„Nyugodtan megmondhatják neki, hogy azt üzenem, hogy menjen a pokolba, és maradjon is ott. Nem áll szándékomban távozni semmiféle bombázás miatt.”

A király továbbá üzent Haignek is: az üzenetben abbéli reményét fejezte ki, hogy a balesetet okozó lóval nem történt semmi, valamint György arról is biztosította a tábornagyot, hogy ne érezze magát felelősnek a történtekért. Az orvosi személyzet, amelyet a király kivizsgálására rendeltek, vagy képtelen volt felmérni az uralkodó sérülésének súlyosságát, vagy – ahogy később egy orvos közülük állította – kötelességének érezte az igazság eltitkolását. A király sebesüléséről érkező túl optimista jelentések miatt Haig félvállról vette az esetet, amiről naplóbejegyzése is tanúskodik:

„A királynak jó éjszakája volt, csak horzsolásai vannak. Kevés zúzódás kapott valaha ekkora figyelmet! A hivatalos jelentést tegnap éjjel öt sebész és doktor írta alá. A király aggódott magáért, ezért ma megröntgenezték. Ez kimutatta, hogy semmije sem tört el. Szépen gyógyul. Őfelsége először azt gondolta, hogy kifakadt a húgyhólyagja és hogy eltört a medencéje. Mondani sem kell, semmi ilyen komoly nem történt. A testhőmérséklete csak egy fél fokkal ment feljebb, a pulzusa pedig teljesen normális volt!!!”

A király valójában súlyos sérüléseket szenvedett: többek között megrepedt a medencéje, komoly fájdalmai voltak és sokkot kapott. 1915. november végén György így írt Artúr brit király hercegnek (Connaught hercegének):

„Kifejezetten szerencsés voltam, hogy nem haltam meg, vagy nem sérültem meg súlyosabban, mint hogy eltörtem három bordámat, a hátamat és lábamat teljesen összezúztam, és minden izmom meghúzódott. Örömmel mondhatom, hogy felépülésem jól halad, a szobámban egy pálca segítségével képes vagyok sétálni; lassan már 5 hete történt az eset, még mindig nagyon merev vagyok, és fájdalmaim vannak, ám minden egyes nap kevesebb. Mostanra már képes vagyok ellátni feladataimat és találkozni néhány emberrel. Az első két hétben akkora fájdalmaim voltak, mint még soha.”

Lord Dawson királyi orvos jegyezte meg 20 évvel később, hogy a király csontjain a sérülések helyén szabálytalan csomók nőttek, amelyek tartósan korlátozták az uralkodót mozgásában, így élete hátralévő részében el kellett viselnie a merevséget, és időnként a fájdalmakat is.[2]

A következő rövid történet III. Viktor Emánuel olasz királlyal esett meg, akiről tudni kell, hogy háborúk iránti lelkesedésének és az olasz nemzeti egység erősítésére tett lépéseinek köszönhetően a fegyveres harcok legelejétől kezdve személyesen is jelen volt a frontokon. Az olasz hadseregben nagy népszerűségnek örvendett, népe csak „Katonakirálynak” hívta. Kíséretével minden reggel a frontra hajtott automobillal, esténként pedig a vezérkar valamelyik tagja tájékoztatta az aznapi harci cselekményekről.

Viktor Emánuel és kísérete egy teljes éjszakát az Isonzó mellett töltött, 22 km-re Udinétől, ahol az olasz csapatok az osztrák–magyar támadást egy órán belülre várták. Egy tábornoka siettette a királyt, hogy minél hamarabb vonuljon vissza biztonságos területre, mivel az életét közvetlen veszély fenyegeti. Az uralkodónak azonban nem állt szándékában otthagynia az olasz állásokat, ezért így felelt:

„Ha ez az állás katonáim számára veszélyes, akkor ez az én állásom is!”[3]

 

IV. Károly magyar király (balra) zsákmányolt olasz géppuskákat szemrevételez osztrák–magyar tisztek társaságában az olasz fronton. Forrás: Imperial War Museum, Q 64322
II. Vilmos német császár egy elfoglalt orosz lövészárkot szemlél meg Tarnopol mellett a Kerenszkij-offenzíva idején, 1917. július. Forrás: Imperial War Museum, Q 69355
II. Vilmos württembergi királynak (balról a második) egy német lángszóró használatát szemléltetik a nyugati fronton, 1917. április. Forrás: Imperial War Museum, Q 87931
V. Mehmed török szultán (balra középen) és II. Vilmos német császár (középen) a Dardanelláknál, 1917. Forrás: Imperial War Museum, Q 98410
V. György brit király acélsisakban a nyugati fronton, 1917. július 4. Forrás: Imperial War Museum, Q 5586
Az összeállítás egyik kakukktojása Raymond Poincaré francia elnök (jobb oldalon tányérsapkában). A kép 1917 márciusában készült a franciaországi Peronne-ban, miután a német csapatok visszahúzódtak a Hindenburg-vonal mögé. Forrás: Imperial War Museum, Q 1956
I. Albert belga király (balra) Edmund Allenby brit tábornokkal egy elhagyatott brit Mark II-es harckocsit szemlél meg a nyugati hadszíntéren, 1917. május 17. Forrás: Imperial War Museum, Q 3559
II. Miklós orosz cár (jobbra) egy orosz tiszt jelentését hallgatja meg a cári főhadiszálláson, 1915. Forrás: Imperial War Museum, Q53742
III. Viktor Emánuel olasz király (középen, kezében távcsővel) a Karni-Alpokban olasz tisztek társaságában, 1916. Forrás: Imperial War Museum, Q 65073
I. Ferdinánd román király (jobbra) szögesdrótakadályokat szemlél meg a román fronton, 1916 körül. Forrás: Imperial War Museum, Q 77672
I. Péter szerb király (középen lóháton) a szerb hadsereg 1915-ös visszavonulásakor. Forrás: Imperial War Museum, Q 52310

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Borítókép: Európai monarchák VII. Edward brit király temetésén a windsori kastélyban 1910 májusában. Álló sor balról jobbra: VII. Haakon norvég király, I. Ferdinánd bolgár cár, II. Mánuel portugál király, II. Vilmos német császár, I. György görög király, I. Albert belga király. Ülő sor balról jobbra: XIII. Alfonz spanyol király, V. György brit király, VIII. Frigyes dán király. Forrás: Imperial War Museum, Q 69833

[1] Rose, Kenneth: King George V. Weidenfeld and Nicolson, London, 1983. 179. p.

[2] Rose i. m. 181–182. pp.

[3] Robertson, Alexander: Victor Emmanuel III King of Italy. G. Allen & Unwin Ltd., London, 1925. 118. p.

Facebook Kommentek