“Tűzijáték” Póla fölött; a Citta di Jesi utolsó bevetése

Bár repülőeszközöket szórványosan az első világháború előtt is bevetettek (a felderítésen kívüli) katonai célokra – itt elég az olasz-török háború líbiai eseményeire, vagy a mexikói polgárháborúra gondolni, ahol már légiharcok is zajlottak, igaz csak puskával – az igazi “nagyüzemi” alkalmazásra az első világháború biztosított lehetőséget. A korban ugrásszerűen fejlődtek a repülőgépek, de mellettük ekkor még nagy jelentőséggel bírtak a léggömbökből továbbfejlesztett merev vagy félmerev szerkezetű léghajók, köznapi nevükön zeppelinek. Mai posztunkban egy ilyen, olasz felségjelzésű légi alkalmatosság utolsó bevetését mutatjuk be.

A meleg levegővel töltött ballonok a 18. század végén jelentek meg, nem sokkal később pedig a hadseregek is lecsaptak ezekre, illetve gázokkal (hélium, hidrogén) töltött változataikat felderítésre és tűzhelyesbítésre kezdték használni. Evolúciós ugrást jelentett a magyar származású Schwarz Dávid, és az ő ötletét továbbfejlesztő Ferdinand Zeppelin találmánya, az kormányozható léghajó, amely egyrészt már motorokkal is rendelkezett (addig is el kellett jutni, hogy vállalható teljesítmény/tömeg arányú erőforrások szülessenek), másrészt fémvázának köszönhetően jóval nagyobb méretű lehetett, ami egyet jelentett a hasznos teher (utasok, posta, bombák) mennyiségének növekedésével is.

800px-first_zeppelin_ascent.jpg
Az első zeppelin, az LZ-1 első repülése a Bodeni tó felett, 1900-ban

Az első világháborúban főleg a németek, de kisebb mennyiségben az olaszok is használtak zeppelineket (az olaszok a félmerev verziót kedvelték, amelynek nem teljes fémszerkezete, csak gerince volt), viszont a vadászgépek és a légvédelem fejlődésével a bombázóbevetések egyre nagyobb veszteségekkel jártak, bár a lakosságra gyakorolt rémítő hatásuk vitathatatlan volt. A nagy világégést követően a “repülő szivarok” lassan kikoptak a hadseregek arzenáljából, bár Amerikában még sokáig kísérleteztek a sci-fikben és a steampunk világban azóta is felbukkanó repülőgéphordozó léghajókkal, utasforgalomra azonban a németek a Hindenburg 1936-os katasztrófájáig használták, főleg VIP utasokkal. Érdekesség, hogy a zeppelinek ma egyfajta reneszánszukat élik (a mezei léggömböknek is volt egy, a második világháborúban), ugyanis mobil megfigyelőpontként egyre többször kerülnek ismét alkalmazásra.

02990401.jpg
A USS Akron és a “fiahordó” szerkezet

Na de vissza 1915-be; a korábban elég kutya-macska barátságban lévő, ám a háború kitörésekor papíron szövetséges Monarchia és Olaszország viszonya az 1915 áprilisi londoni egyezménnyel fordult nagyot; az addig semleges Itália elhatározta, hogy az antant oldalán lép be a háborúba, amelyet május 23-án jelzett is. Bár a Monarchiát kissé leterhelt állapotában érte a hadüzenet, az olaszok tervét sikerült megakadályozniuk, viszont mind az Alpokban, mind az Adrián állásháború alakult ki. Az adriai “front” különlegesnek számított: bár a brit-francia (majd olasz) erők alapvetően sikeresen zárták be a k. u. k. egységeket, a tengeralattjárók (köztük több odarendelt német) viszonylag szabadon közlekedhettek, és a partközeli vizeket is sikerült kézben tartani. Emellett a kezdeti veszteségek után magához térő monarchiás haditengerészetnek sikerült már május 24-én hajnalban az olaszok orrára koppintani; a teljes flotta bevetésével sikeresen lőtték végig a csizma keleti partján végigfutó vasutat, hetekkel késleltetve a mozgósítást, megmentve a szárazföldi frontot.

4659-75-dpi-austrian-warships-1915.jpg
Kemény ellenfél: k. u. k. hadihajók 1915. június 9-én

Az olaszokat persze fűtötte a revansvágy, és bár nagyszabású tengeri támadást nem mertek kockáztatni, léghajóik és repülőik rendszeresen támadták Pólát, Fiumét, Sebenicót és a későbbiekben Cattarót is; a válasszal persze a Monarchia sem maradt adós. Bár a legtöbbször Douhet-doktrínaként emlegetett hátország elleni módszeres bombázások csak később valósultak meg, a kikötők bombázása súlyosan érintette a lakosságot úgy is, ha a célpontok hadiüzemek, illetve a nagyobb hajóegységek voltak.

citta.jpg
A Citta di Ferrara, amelyet pár héttel korábban lőttek le

Az egyik ilyen támadást 1915. augusztus 5-én hajtotta végre a Citta di Jesi léghajó Póla ellen; bár a bombákat kioldották, károkat nem okoztak, és a hajó is odaveszett a légvédelmi tűzben. Az olaszok összesen mintegy 20 léghajót építettek a háború alatt, de ilyen jellegű bevetésekre csak az első szakaszban használták őket, Május 26-án ily módon támadták Sebenicót, de a fő célpontok Póla, Trieszt és Fiume voltak. A léghajók előnye a nagy, (esetünkben mintegy 1000 kilós) bombaterhelés volt, de hamarosan megmutatkoztak hátrányaik (kis sebesség, nagy célfelület, sérülékeny szerkezet) is; július 8-án a Citta di Ferrara-t lőtte le egy hidroplán, pár héttel később pedig a Jesi esett a légvédelem áldozatául, emellett osztrák-magyar tengerészeti repülők bombázták Jesi és Ferrara  (az olaszok ez esetben nem vacakoltak sokat a névadással) léghajótámaszpontjait is.

9-hangar_jesi_aeromobili_marzo_1914.jpg
Jesi tengerészeti támaszpont léghajóhangára 1914 márciusában

Bruno Brivonesi (ekkor hadnagy, később tengernagy), a Citta di Jesi parancsnoka ötfős legénységével, 20 db 25 kilós bombával és számos 5 kilós gyújtóbombával megpakolva 1915. augusztus 4-én este indult meg Póla irányába. Korábban már próbálkoztak a város bombázásával, de kísérletüket ekkor az időjárás meghiúsította. A légvédelem viszonylag hamar kiszúrta a jókora “repülő szivart”, és ahogy az ilyenkor szokás, a sörétes puskától a hajóágyúig mindennel próbálták eltalálni.

1-bis_yj396t.JPG
Bruno Brivonesi 1913-ban

Régi ismerősünk, Győri Lajos tengerész szállásmester, aki 1935-ben könyvben írta meg a Monarchia haditengerészetének személyes élményekkel megspékelt történetét, így emlékezett a támadásra:

“1915 augusztus 5. Meleg nyári éjszaka. Majdnem mindenki a fedélzeten alszik. Csak a szolgálatban levők vannak ébren. A hajók beszélgetnek, itt-ott kigyúlnak a jelzőlámpák. Úgy 11 óra lehetett, midőn alarmirozzák a hajót, mivel légitámadás készül Póla ellen. Felugrálnak fekvőhelyeikről, mindenki kész 5 perc alatt. Nagy csend, beszéd sehol, mindenki visszafojtja még a lélegzetét is: hallani akarja a magasból halkan zúgó motorbúgást. Gyönyörű látvány a sok fényszóró kereső fénynyalábja a sötét égbolton. Egyik kisebb, másik nagyobb és fényesebb sugárral rendelkezik, attól függően, hogy milyen erősségű a lencséje. Úgy néz ki a kikötő, mintha 250-300 darab óriási, fénynyalábjai szerint vékonyabb és vastagabb gyertya égne. A fényszórókhoz beosztott legénység kissé izgatott, mindenki elsőnek szeretné megtalálni az ellenséget. Lázasan folyik a keresés munkája, dolgozik a motor, félkörben hajlik a lencsét tartó tok, hol ide, hol oda. Az egész keresés nem tart sokáig, máris megvan az eredmény.” [1]

Miután a fényszórók befogták a léghajót, az összes löveg igyekezett a lomha óriást eltalálni, amely azonban pontos magasságmérők és lőelemképzők hiányában nem bizonyult egyszerűnek. A helyzetet fokozta a tudat, hogy “láthatatlan” ellenséggel küzdenek – motorzaj alapján a repülőket könnyebb volt észrevenni – amely egyenesen rájuk céloz. A célzás a léghajósoknak is gondot okozott (ahogy 30, de még 60 évvel később a bombázóknak is), amelyen kisebb magasságba ereszkedéssel tudtak segíteni, viszont ez újabb veszélyekkel járt:

“A léghajó megpillantása különös érzést váltott ki minden szemlélőben. Tudtuk, hogy olyan ellenség van fejünk felett mázsás bombáival, aki eddig láthatatlanul bombázott bennünket és munkája végeztével sértetlenül ment haza mindig. Ezt azonban csak úgy tudta megcsinálni, hogy a látogatását túl magasra méretezte, úgy hogy mi nem láthattuk, bár a ledobott bombákkal ők sem tudtak eredményt elérni. Azért ez egyszer alacsonyabban próbáltak szerencsét. (…) Körbe fogják a léghajót a hajók és parti erődök ágyúi. Ügy látszik a léghajó vezetője a gyors és nagymennyiségű robbanó lövedéktől eltévesztette a helyes irányt, mert még beljebb jött. Hajónkról [a Zrínyi csatahajó – GyS] úgy néz ki, mint egy óriási ezüst szivar. A sok löveg (sic!) a léghajó körül, mint valami szép tűzijáték, robban szét. ” [2]

20-cantiere_navale_pola_giorni_nostri_640.jpg
A célpont, Póla (Pula) napjainkban

A hatalmas golyózápor végül eredményesnek bizonyult, a Citta di Jesit a város felőli végén érte találat; a szállásmester szerint robbanás történt, amíg más források csak a burkolat sérülése miatt elszökő gázról számolnak be. A tény, hogy a léghajó, nem messze a hadikikötőtől a tengerbe zuhant.

“Úgy nézett ki, mint egy nagy üstökös. A hajók és parti erődök legénysége óriási hurrát kiáltott önkénytelenül: ez volt a jutalma a szép lövésnek, bár a sok ágyú egyszerre való tüzelése miatt nem lehetett megtudni, hogy melyikből lőtték. A lelőtt léghajó a strandfürdő mellett esett a tengerbe: emberei közül többen megmenekültek, akiket aztán a kintlevő torpedóhajónk fogdosott össze.” [3]

jesi_card_3.jpg
A léghajót egy darabig daruval tartották a felszínen. A kép szerepel Győri könyvének 248. oldalán is.

Győri szállásmester és társai még egy ideig ébren voltak, és persze az eseményeket taglalták, de viszonylag hamar álomba merültek. Az olasz legénység szerencsésen megúszta a lezuhanást, és a pár évtizeddel később koncentrációs táborként hírhedtté vált Mauthausen melletti hadifogolytáborba kerültek. Brivonesi hadnagy végül 1917 májusában, egy fogolycsere során térhetett haza, ahol azonnal újra szolgálatba állt. Bátor pólai akciójáért Ezüst Katonai Becsületéremmel tüntették ki. Ezt követően repülőkön, léghajókon, később pedig rombolókon szolgált, a második világháborúban pedig kötelékparancsnokként tevékenykedett, majd a haditengerészet Szardínián állomásozó erőinek parancsnoka lett. 1943-ban székhelyére, La Maddalenára rövid időre a foglyul ejtett Mussolinit; szeptember 12-én a németek Brivonesit is letartóztatták, de két nappal később elengedték, és a szigetet is kiürítették. 1946-ban szerelt le, nyugdíjas éveit Róma és Marche között ingázva élte le: 1970-ben, 84 évesen hunyt el.

610x250_wings-of-glory_caproni-ca3.jpg
Caproni Ca. 3, a hívatlan vendégek újabb generációja

Bár a repülőeszközöknek még hatalmas utat kellett megtennie ahhoz, hogy letaszítsák a csatahajókat a tápláléklánc csúcsáról, az első világháború ilyen jellegű támadásai kiválóan jelezték az utat, még ha a zeppelinek esetében egyfajta zsákutcáról is volt szó. Az olaszok súlyos léghajóveszteségei – akárcsak a németeké a nyugati fronton – jelezték, hogy a jövő a merevszárnyú gépeké; 1916-tól egyre nagyobb kötelékek és egyre gyakrabban repültek Póla, Trieszt és Fiume fölé is, egyre komolyabb (bár a későbbiekhez képes szinte elhanyagolható) veszteségeket okozva.


[1] Győri 246. o.

[2] Győri 246-247. o.

[3] Győri 247-249. o.

Források:

Győri Lajos: A császári és királyi haditengerészet békében és háborúban, Nagy Károly és Társai Grafikai Műintézete, Debrecen, 1935.

Gian Paolo Bertelli: Mauthausen 1918 una tragedia dimenticata

 A nyitóképen osztrák-magyar képeslap a Citta di Jesi léghajó lelövéséről

Facebook Kommentek

További írásaink