A lemeztelenített legátus

Kun László országlásával már foglalkozott egy posztunk, mikor nővérének, Erzsébetnek a szökése került terítékre. Az uralkodó köztudottan meglehetősen ambivalens viszonyban volt az egyházzal, hol esküdözött, hogy megbékél vele, hol magasról tett az őt megintő pápai küldöttek szavaira. A mostani forrásunk egyik főszereplője szintén a király lesz, a másik pedig Fülöp, pápai legátus, aki azzal a céllal érkezett Magyarországra, hogy majd ő jobb belátásra bírja a királyt. Zsarolás, gyilkosság, megszegett cölibátus és egy megkövezés is szerepel a mai forrásunkban, főhősünk pedig nem távozott pozitív gondolatokkal Magyarországról.

IV. Kun László gyermekként került a magyar trónra, miután apja sikertelenül próbálta őt kiszabadítani Gutkeled Joachim fogságából. Az uralkodásának kezdetén egymást váltották a főúri kormányzatok a feje fölött, és a kiskorú király ennek nem is tudott gátat szabni. 1277-ben azonban nagykorúvá nyilváníttatta magát. A király hozzálátott az ország stabilizálásához, és megerősítette a szövetségét Habsburg Rudolffal. Mindkettőre a rákosi országgyűlés adott neki lehetőséget. Miközben belföldön sikereket ért el a nagyurak ellen, és a morvamezei csatában legyőzték II. Ottokár cseh királyt, aki már hosszú ideje okozott gondokat a magyar királyoknak.

A királyi hatalom megerősítésének első éve tehát sikerrel zárult, és ebbe a közegbe érkezett meg Fülöp, pápai legátus, A későbbi krónikások állítása szerint azért, hogy jobb útra térítse a királyt, ám a korabeli oklevelek és elbeszélő források inkább arra utalnak, hogy az uralkodó és az egyház viszonya nem Kun László kicsapongó életmódja miatt romlott meg, az csak mellékszála volt az eseményeknek. A viszály alapját az jelenthette, hogy a pápaság nagyobb befolyást szeretett volna szerezni Magyarországon, és a király viszont úgy tűnik saját maga szerette volna kinevezni a püspököket.

“A püspök nem rejtette véka alá, hogy mit rendelt el tennie a pápa, és Zárába érkezve rögtön közölte a papsággal, hogy legátust küldött hozzájuk. Jól is fogadták a papok. Nem sokat időzött, hanem a legnemesebb grófokkal való tanácskozás után ellovagolt László királyhoz. Átadta neki atyánknak, a pápának a kegyes üzenetét. “Király, törődjél sokkal többet a lelkeddel, ez nagy örömére szolgálna neki, és kedves volna előtte, mert becsületedre válnék. Tudtul adták neki, hogy a gonosz tolvaj, aki képes ellopni az üdvöt és az erényt, a pokolfajzat sátán menedéket talált nálad, és kárhozatba szeretné vinni a testedet és lelkedet. Az ő műve volt az is, hogy elhagytad hites feleségedet, a kunokkal és pogányokkal viszont igencsak bizalmas viszonyban vagy. (…)

A pápa arra kér általam, hogy hagyj fel azokkal a szokásokkal, amelyek rövid idő alatt úrrá lettek rajtad. Legfontosabb testrész a fő, és ha ezt betegség emészti, tüstént ellankad, erőtlenné válik, és elhal minden tagja az embernek. Ugyanígy van ez a felkent királlyal és a főurakkal is. (…)

Most első ízben figyelmeztetlek téged a pápa nevében, hogy vonakodás nélkül zabolázd meg magad, vedd vissza asszonyod, kit hites társul adtak melléd. Élj ezután a keresztény törvények szerint, hagyd abba lármás tobzódásodat a kunokkal és a pogányokkal. (…)

A király megesküdött a koronájára, hogy a jövőben felhagy ezzel, és őrizkedni fog mindentől, ami kárhozatos volt a viselkedésében.”

kun_laszlo.jpg
Kun László a Képes Krónika miniatúráján

A koronára tett eskü úgy tűnik nem tartott túl sokáig, a legátus ismét figyelmeztette a királyt, akit vélhetően bosszantott Fülöp akadékoskodása. De nemcsak őt, hanem Éduát is, Kun László szeretőjét is.

“A püspök eltávozott. A király nem sokáig tartotta magát ahhoz, amire intette a püspök. Kun nőt választott magának ágyasul, aki annyira elvette a király eszét, hogy az csakhamar túltette magéát mindenen, amit Róma követének megfogadott.Amint erről tudomást szerzett a legátus, kérte az ott lévő főurak tanácsát, hogy mitévő legyen ebben a helyzetben, miután a király a híveivel együtt visszatért romlott életmódjához, pedig esküvel fogadta meg neki, hogy felhagy vele. Tanácsuk nyomán úgy vélte, hogy újra figyelmezteti, amire nemrég esküt tett előtte, valamint arra is, hogy gyorsan túltette magét a pápa követén és intelmein. (…)

A püspök tartott az intelmekkel járó veszedelemtől és írásban intézte el. Amikor a király értesült róla, haragra gerjedt a legátus iránt, s az eset okán megvonta tőle kegyét és jóindulatát. Nem riadt vissza attól sem, hogy lekicsinyelje a pápát és az egyházi átkot. Ezt hallván a követ kivárt egy hónapot, és harmadszor is megintette. Ez súlyosan érintette kun kedvesével együtt a királyt Szeretője makacsul kérlelni kezdte, hogy fossza meg a püspököt minden méltóságától és életétől. A király mindegyre azon kezdett töprengeni, hogy miként tudná megalázni a püspököt.”

 És akkor a szövegben következik egy kis kitérő. 1276-ban meghal Benedek, választott esztergomi érsek, és az utóda, Kristó Gyula szerint, Kán nembeli Miklós lett, aki azonban pápai megerősítést sohasem kapott. Mind ő, mind pedig az esztergomi káptalan vezetője, Gergely, az alábbi leírás szerint a király híve volt. Mivel ők nem voltak hajlandóak fellépni a magyar uralkodó ellen, a legátus cselekedett helyettük

“A legátus, minthogy romlott életvitelétől nem volt képes visszatartani a királyt, megtette azt, ami módjában állt: átokkal sújtotta a királyt. Kihirdette, hogy halálos bűnt követ el hitvesével szemben, akit elhagyott, és meghitt viszonyban csatlakozott a hitetlen népséghez, amely kibeszélt a fejéből minden erényt, mely szerint élni tartoznak a királyok. Sújtotta az átok azokat is, akiknek nem lett volna szabad avatkozniuk vele, mégis hívéül szegődtek, s vele együtt mocskolták be kezüket a kárhozatos cselekedetekkel.”

Az alábbiakból az is kiderül, hogy a prépost annyira lelkesen követte a királyt, hogy maga is kun szeretőt tartott.

“Amint ezt a király meghallotta, a kunokhoz sietett a Tiszántúlra. Vele tartott az az elvetemült toportyán is, akit püspökké választottak, az esztergomi székesegyház prépostja nemkülönben, vitte magával ezeket is. A gonosznak e két csalétke magára vette a királytól a főbűnöknek sok-sok terhét, a tisztességgel pedig nem törődtek. Utol is érte a bosszú a prépostot, mert leszúrták, amint épp ágyában feküdt egy kun nő mellett, s ugyanabban vétkezett, amiben ura, a király. Nem tudja senki, hogy ki tette. Bekaparták, mint egy kutyát. Nem is érdemelt mást, túlságosan előkelő, hatalmas és művelt volt, semhogy ilyen feslett életet élhetett volna.”

800px-chronicon_pictum_p129_iv_laszlo_es_gyilkosai.JPG
Kun László meggyilkolása a Képes Krónika miniatúráján

A későbbi történetekből ismerősnek tűnhet az eset, Kun Lászlót is egy sátorban ölték meg, az ő gyilkosait viszont a helyszínen felkoncolták. Mindenesetre a prépost halála nyomán felbuzgott a bűntudat a püspökben is, aki csatlakozott hozzá az élet élvezetében.

“[A püspök] súlyos betegségbe esett, és ez arra indította, hogy feltámadjon benne a bűntudat. Szeme könnyének árjától kísérve arra kérlelte Miasszonyunkat, hogy segítsen jóvátennie rengeteg nagy bűnét és ne kárhozzon el, mert megbánta azokat. A bűntudat tövise furdalni kezdte ennek a vakmerőnek a lelkét. Halála előtt arra kérte barátait, hogy amint kialudt élete lángja, mielőbb vigyék a legátus színe elé. Ez, bármit is tegyen vele, ami jogában áll, ő megnyugszik abban. (…)

A legátus a leprások temetőjébe vitette a holttestet. “Urak, mondta a legátus, így feküdjenek mindazok, akik engedetlenül fordulnak szembe a pápasággal.” Letetette a halottat a puszta földre, majd így szólt: “Aki bűnbocsánatot akar nyerni, az tartson velem. kicsik és nagyon, egyaránt mindenki dobálja halomba a követ a halott fölé”. Felemelt egy követ és saját kezével dobta rá. Senki sem fordult el, hanem dobálta rá a követ szaporán. Nem telt bele hosszú idő, s ahogy a legátus mondta, a rádobált kő sírba zárta a halottat. Így történt ez mindenki szeme láttára a legátus parancsa nyomán azzal a célzattal, hogy férfi és nő egyaránt csak annál jobban tartson az átoktól, minthogy egy ilyen magas rangú papon is bosszút állt, kinek pedig abban a megtiszteltetésben volt része, hogy az esztergomi érsekség urává választották.”

A király két egyházi embere tehát halott volt, és a temetés megalázó módja jelezte, hogy az átkot Fülöp komolyan gondolja. Kun Lászlónak ez nem tetszett.

“Amikor a király tudomására jutott, hogyan temette el hű emberét a legátus, arra kérte minden hívét, hogy fogják el neki a legátust. Teljesült az akarata, mert fogolyként eléje hozták. Fontolgatta, latolgatta, hogyan okozzon neki gyötrelmet. Tudta jól, hogy a kunok kezdettől fogva gyűlölték, és leginkább azzal tudnak bosszút állni rajta, ha kitépik a szakállát és kitördelik a fogait. Ezzel a kunok kezére adta, akik fogolyként elhurcolták a legátust a szállásukra.”

A király tehát kellemetlen perceket akart szerezni Fülöpnek, ám nem számolt azzal, hogy a királyság nagyurai másképpen gondolkodnak a történtekről.

“A méltánytalanság megtörtént, s amint az urak tudomást szereztek róla, összegyűltek a legmagasabb rendű méltóságok, akik csak voltak az országban. Hosszan tanácskoztak arról, hogy mi volna számukra a legjobb. Bizonyos volt ugyanis, hogy amint a pápa megtudja, hogy elfogták a követét, átokkal fogja sújtani Magyarországot, és megtiltja a szentségek kiszolgáltatását. Akkor már jobb lesz, ha inkább meghódolnak a pápának, bizonyítják ártatlanságukat azzal együtt, hogy sem tettekkel, sem cselekedetekkel nem részesei a király vétkének. (…) Egy napon hatalmukba kerítették [a királyt], amikor el akart menni kun kedveséhez, és irgalom nélkül elfogták. Egyhangúan megegyeztek abban, hogy ki veszi át elsőként őrzésre a királyt, nehéz vasban, hogy ne kelljen tartani semmitől. Az erdőntúli Loránd grófra esett a választásuk, őrá bízták a királyt.”

Loránd nem más, mint a Borsa nembeli Roland. A legátusnak azonban legalább olyan kellemetlen pillanatai voltak, mint a királynak.

“A kunok persze megfizettek nekik ezért, s úgy ártottak, ahogy tudtak: pőrére vetkőztették a legátust, és kivitték arra a helyre, ahol nyíllal szoktak célba lőni, ott akarták lenyilazni és úgy ontani a vérét. Akkor a szerencsétlen sírva fohászkodott a Teremtőjéhez, kinek szolgálatában elszenvedi ezt a bántalmazást, hogy segítsen rajta és Isten ki is segítette nagy szorultságából. A kunok parancsot kaptak uruktól, hogy amíg a király fogoly, addig minden gyötréstől és zaklatástól kíméljék meg a legátust, mert minél többet kellemetlenkednek a legátusnak, annál keményebb bánásmódban részesül a király.”

szent_sebestyen.jpg
Fülöpnek alighanem eszébe juthatott Szent Sebestyén sorsa is

A zsarolás bevált, sem Fülöpöt, sem Kun Lászlót nem bántották többet, ehelyett megindult az egyezkedés. A király a nápolyi apósát is megkérte, hogy legyen szíves segíteni neki. A főurak pedig a pápával tudatták a cselekedeteik okát. A pápa végül helyeselte a tettüket, de elgondolkodott azon, hogy megfossza-e minden méltóságától a magyar királyt, mert több egyházi vezető ezt javasolta neki. Végül a nápolyiak beavatkozása döntött: megkérték a pápát, hogy legyen szíves nem elmozdítani Kun Lászlót. A pápa elrendelte, hogy mindenki béküljön ki mindenkivel, a király fogadja meg esküvel, hogy visszatér a helyes útra, és ne álljon bosszút, cserébe a legátus is feloldozza minden átok alól. Fülöp véleménye azonban igen sarkos maradt:

“Nem sokkal ezután, hogy mindent elrendeztek, sietősen útnak indult Magyarországról a hazájába a legátus. Bárkit küldene is a pápa a jövőben teljhatalmú megbízottként Magyarországra, ő nem fogja irigyelni. Zárába érkezvén esküvel fogadja meg Istennek, hogy őt a pápa sem kéréssel, sem paranccsal rá nem veheti többé, hogy Magyarországra utazzon. Felőle akár pogánnyá lehet a király minden emberével együtt, ő be nem teszi többet magyar földre a lábát.”

A történtek után aligha csodálkozhatunk azon, hogy Fülöpnek nem nőtt a szívéhez a Magyar Királyság.


Felhasznált irodalom:

Kristó Gyula: Kun László emlékezete. Szeged, 1994.

Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpádok. Fejedelmek és királyok. 2001. 297-305. o.

A posztban idézett részletek Valaczkai László fordításai Ottokár stájer rímes krónikájából

A nyitóképen IV. László és I. Rudolf találkozása a morvamezei csatatéren. Than Mór olajfestményéről készült másolat.

Facebook Kommentek

További írásaink