Kontrázó papagáj és a kétszer is elszalasztott tigrisvadászat

Horthy Miklós Kelet-Ázsiában és a Csendes-óceánon I.

Nyilvánvaló okok miatt Horthy Miklós életének kormányzóként eltöltött időszakáról, és különösen annak utolsó éveiről rengeteg szakmunka és visszaemlékezés jelent meg, ahogy sokan feldolgozták első világháborús tevékenységét is, tengerésztiszti pályafutásának korábbi szakasza azonban kevéssé ismert. Pedig Gáspár Ferenchez, vagy a kannibálokkal is összecsapó társaihoz hasonlóan ő is bevitorlázta a fél világot, és rengeteg kalandban volt része. Ezekből válogatunk néhányat.

200px-horthyfiatal.jpg
Horthy Miklós tengerészzászlós Kalkuttában készült fényképe

Az 1868-ban született Horthy Miklós 1882-ben lett a fiumei tengerészeti akadémia diákja; szülei nem örültek pályaválasztásának, ugyanis a szintén tengerésztiszti pályára készülő Béla nevű fiúk pár évvel korábban egy fegyverbaleset következtében az akadémián vesztette életét. Miklós azonban, bár több baleset is érte, sikeresen elvégezte az iskolát, és 1886-ban II. osztályú tengerész-hadapróddá avatták. Egyik első hosszabb útján Barcelonába hajózott a Radetzky gőzkorvetten; egy kihágás miatt – egy, a hajót látogató civil családnak megengedte, hogy a megszabott időn túl is a fedélzeten maradjanak – kétheti hajófogságot kapott. Miután bajtársai elhagyták a fedélzetet, gyorsan civilbe öltözött, és leintett egy csónakot, majd partra szállva abba az irányba indult, amerre társait sejtette,

“amikor a Calle Largán egyszerre csak szembe találtam magam a parancsnokommal! Zsebkendőmet nagy hirtelen az arcom elé kapva, befordultam egy mellékutcába, és ahogy bírtam, rohantam vissza a kikötőbe. Ott beugrottam a parancsnok csónakjába és az evezősök padja alá lapulva, megbújtam. Nem tartott soká, megérkezett a parancsnok és máris vezényelt: „eltaszítani, előre”. Szinte repülve értük el a Radetzky-t. A parancsnok mihelyt felért a fedélzetre, a szolgálattevő tiszttel rögtön engem hívatott. Nekem sikerült egy ajtócskán át az ütegfedélzetre besurrannom. A hadapródok étkezőjében gyorsan átöltöztem. Az értem küldött őrszolgálatos hadapród úgy bámult rám, mint ha kísértetet látna, hiszen tudta, hogy partra szálltam. Hagytam,hogy annyi idő elmúljék, mint amennyi szükséges ahhoz, amíg valaki, kit álmából riasztottak, felöltözködhessék. Azután fel-mentem a fedélzetre és álomittas képpel jelentkeztem a parancsnok előtt. Láttomra úgy elképedt, hogy szótlanul elbocsátott.Hosszú évek múltán, mint tengernagy megkérdezett mint tiszttársát, hogy hát miképpen is történt az a dolog, ott Barcelonában? Nevetve bevallottam, hogy ő saját maga volt oly szíves és vitt tulajdon csónakján vissza a hajóhoz.”[1]

image043.jpg
Pólai kikötői életkép 1866/67 körül: az előtérben egy gőzgéppel felszerelt vitorlás (Schwarzenberg), de mögötte ott figyel már egy modern páncélos hajó, a Ferdinand Max

Horthy legközelebb másfél év múlva tért vissza Barcelonába, és ott-tartózkodása akkor is igen kalandosra sikerült; a kor szokásainak megfelelően a tengerészeti kiállításra összegyűlt különféle nemzetiségű tengerészek hatalmas lakomákon vendégelték meg egymást, amik nem egyszer – szakkifejezéssel élve – leittasodásba torkoltak. Az állapotokat jól mutatta, hogy a tisztek saját hajójukra sem mindig találtak vissza (ebben mondjuk szerepe lehetett abban, hogy a taxiként működő csónakok legénysége sem csak vizet fogyasztott), Horthy például egy orosz korvetten ébredt másnap; a megtévelyedett tisztek visszacserélése egész délelőtt zajlott. Ugyanezen az úton került sor egy nagyobb, Máltát és az afrikai partvidéket is érintő útra.

“Tuniszi kifutásunk előtt egy papagájt hoztam a hajóra,mely rövidesen a hadapród-étkező kedvencévé vált. Ott trónolt az állványán és mindenki azon fáradozott, hogy szólásra bírja.Sikertelenül. Esténként szolgálat után ugyanott, rendszerint tarokkoztunk. Útra kelésünk után néhány héttel, mikor megint együtt ültünk és valaki a, tarokkokat meg a pagátultimót bemondotta, nagy meglepetésünkre és örömünkre egyszerre csak megszólalt a papagáj, és a bemondásra erélyes hangon „kontrát” kiáltott. Ez az a szó, melyet ilyen alkalmakkor a leg-nagyobb hangsúllyal szokás kimondani.”[2]

tim-parrot.jpg
A kutyák és macskák mellett a papagájok és népszerű fedélzeti állatnak számítottak. A képen Tim Ryley brit matróz kedvenc madarával 1908-ban

Az igazi nagy kaland azonban csak ezután következett; az 1889-ben sorhajózászlóssá előléptetett Horthy 1892 és 1894 között a Saida korvett tisztjeként végiglátogathatta Indiát, Ausztráliát és Melanéziát.


A Saida csavaros korvett 1876 és 1879 között épült Pólában (ma: Pula, Horvátország). A vegyes meghajtású (gőz és vitorla) 71 méter hosszú és 13 méter széles hajó fegyverzete 11 darab 15 cm-es löveg volt. Az igen jó építésű, tengerálló korvett több világ körüli, illetve hosszabb utat tett meg, az ázsiai vizek mellett Dél-Amerikában is megfordult. Mostani útjára 1892. augusztus 25-én szerelték fel, legénységét ekkor 40 tiszt és 309 fő legénység alkotta, kapitánya Moritz Sachs von Hellenau fregattkapitány volt. A hajó végül 1894. május 21-én ért vissza Pólába.

b13765907t13765912.jpg
A Saida gőzkorvett

A 19. század végére a Monarchia is jelentős flottát épített ki, és az Adria mellett megjelent az óceánokon is. Persze Bécs sosem akart versengeni Londonnal vagy Párizzsal, ugyanakkor jelentős kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki világszerte, és tudományos felfedezéseket is tettek. Az általában egy vagy két évig tartó utak nem csak a tengerészek számára jelentettek örök élményt és matróztörténetek kiapadhatatlan forrását, de a végiglátogatott kikötőkben is csodájára jártak a ritka madárnak, ami az Osztrák – Magyar Monarchia kétfejű sasos lobogójára nézve nem is akkora képzavar.


A Saida a Szuezi-csatornán keresztül ért ki az Indiai-óceánra, és nem sokkal később Bombayben (ma: Mumbai) kötöttek ki. Horthy itt értesült egy brit őrnagy esetéről, aki “megőrült”, de ha lehet hinni az elbeszéléseknek, nem mindennapi körülmények között.

“Egyik estén Poona közelében lévő bungalowjában éppen vendégül látta lovasezredéből néhány bajtársát, amikor egyszerre csak észreveszi, hogy kobrakígyó csavarodik lábszárán. Ennek az Indiában nagyon elterjedt mérges kígyónak harapása feltétlenül halálos és nyomban ha-rap is, ha megijed.Az őrnagy megkérte vendégeit, hogy ne mozduljanak meg, inasának pedig kikiáltott, hogy hirtelenében melegítsen tejet és tolja be az ajtónyíláson át a szobába. Ez bizony kis időbe került, de aztán a kígyóra a tej csábítóan hatott, lebontakozott az őrnagy lábáról és odacsúszott a tányérhoz. Az inas egyetlen csapással leütötte a fejét. Az idegfeszítő izgalomból felszabadulva az egész társaság boldogan ugrott fel, csak az őrnagy maradt meredten a széken. Megőrült.”[3]

Ahogy legtöbb tiszttársa, Horthy Miklós is szenvedélyes vadász volt, Indiai útja pedig olyan zsákmányokkal kecsegtette, amikkel korábban legfeljebb állatkertben vagy könyvekben találkozhatott. Az élet azonban máshogy hozta. Poona közelében egy helyi vezetővel megpróbálkoztak elejteni egy párducot, azonban nem jártak sikerrel, Ceylonban (a mai Srí Lankán) pedig nem volt idejük, hogy elefántra vagy vízibivalyra vadásszanak. A fiatal zászlós azonban nem adta fel, nem sokkal később a Gangesz deltájában tigrisvadászatra indult.

“Révkalauz segítségével haladtunk a Ganges deltájának egyik ágán, a Hugly folyón és Sogor szigetével szemben vetettünk éjszakára horgonyt. A sziget lakatlan, mert sok rajta a tigris. Különösen a párzási időszakban gyülekeznek oda, át-úszva a folyamágat. Minthogy előzően a párduccal nem ment a dolog, most az a remény támadt bennem, hogy ezúttal tigrist sikerül elejtenem, s borjút szerezve csalétkül, csónakba szálltam. Ezt azonban meglátta a révkalauz. A parancsnokhoz rohant és élénk színekkel ecsetelte előtte biztos halálomat. Csak-ugyan jött is jeladás: “1. számú csónak vissza a hajóhoz!””[4]

2260c_saida_1878_fregata_kuk_in_navigazione_a_vela_a_tribordo_1885.jpg
A Saida menetben, 1885-ös fényképen

A Saida nem sokkal később Kalkuttában kötött ki; a korban megszokott módon a tiszteknek szinte minden napra jutott valamilyen társasági esemény: aki nem volt szolgálatba, az ezeken képviselte a haditengerészetet, illetve a Monarchiát. A bálok, lovaspóló-mérkőzések és fogadások mellett többnapos kirándulásokra is sor került, egy ilyen keretében látogathatott el Horthy Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842), a híres keletkutató sírjához Dardzsilingben. A vadászattal viszont ekkor sem volt szerencséje:

“Pólózás közben megismerkedtem Cooch Behar bengáli maharadzsával, aki elefánthátról űzött tigrisvadászatra hívott.Ez két nappal a kitűzött továbbhajózásunk után lett volna esedékes. Kétségbe estem, hogy lesz-e valaha is hasonló vadászatra alkalmam, ha ezt elmulasztom? Már-már arra gondoltam, hogy beteget jelentek és a parti kórházba vonulok, aztán majd a vadászat végeztével utána utazom a Saida-nak Szingapúrba. Lelkiismeretem azonban mégsem vitt rá erre és végül is a sors oldotta meg a kérdést; futtatás közben egy akadálynál felbuktam és kulcscsontomat törtem. A búcsú Kalkuttától így is nehezemre esett.”[5]

02.jpg
Kőrösi Csoma Sándor sírja

Horthy emlékirataiban elismeréssel nyilatkozott a brit flottáról – “Britannia rules the waves”, vagyis Britannia uralja a tengereket, szólt a korabeli mondás – és az angolok gyarmatosító tevékenységéről is, amely elvitte a európai civilizációt a világ ilyen távoli szegleteibe is. Hogy ennek milyen árnyoldalai voltak, arról már nem írt, ami érthető, hiszen a kor emberét ezek a kérdések általában nem foglalkoztatták. Abban igaza volt, hogy a britek sikeresen fékezték meg (legalább is nagy vonalakban) a hinduk és muszlimok közötti ellentéteket, amelyek a függetlenné válás, vagyis India és Pakisztán létrejötte (1947) után igencsak kiéleződtek, és elég élesek ma is; a két ország négy nagyobb háborút vívott egymással, muszlimok és hinduk közötti összetűzések, vallási indíttatású terrorcselekmények pedig ma is sokszor szerepelnek a hírekben. Annyi bizonyos, hogy Horthy fiatal tengerésztisztként vált a britek csodálójává: tisztelete az első világháborúban is megmaradt (ez kölcsönös volt), és kormányzóként is sokáig igyekezett angol orientációjú politikát folytatni; hogy ez később nem járt sikerrel, nem csak rajta múlott.

1890-kings-yacht-bangkok-aaa.jpg
Bangkok kikötője, középen az uralkodói jacht

Kalkuttát elhagyva Szingapúr érintésével Bangkokba hajóztak, ahol sor került egy meglepő találkozásra a tengerészek és egy sziámi herceg, egykori császári és királyi huszártiszt között.

“Még Kalkuttában levelet kaptam Mom Rashwongse Krob sziámi kir. hercegtől (sic!), aki annak idején a mi hadapródiskolánk növendéke volt és 14 évet töltött mint huszártiszt a Monarchiában. Egyik, velem egy évjáratú bajtársam családja körében ismerkedtem meg vele. Meghívott és azt ígérte, hogy Bangkokból elém jön.”[6]

Annyit érdemes megjegyezni, hogy a a herceg nevének első két tagja igazából egy cím – Mom Rajawongse – amely hercegek ükunokáinak járt, akik nem tartoztak a szorosabban vett királyi családhoz. Bár ez a jelenség nem volt mindennapos, nem számított ritkaságnak sem, hogy egy-egy gyarmat vagy protektorátus (vagy akár papíron független ázsiai vagy afrikai állam) elitje Európában (bár jellemzően inkább Nagy-Britanniában vagy Franciaországban) tanult volna. Erre jó példa Mahatma Gandhi, aki Londonban jogot hallgatott, és az utolsó vietnami császár, Bao Dai is Párizsban volt egyetemista. A herceg egy helyi színházba is elvitte Horthyt, aki teljes elragadtatással írt itt szerzett élményeiről:

“Bangkok a maga díszes épületeivel úgy hatott rám, mint valamely valósággá vált mese. A három nap szinte elrepült.Arról, hogy a király előtt is megjelenhessek, az előírt ruházat hiányában le kellett mondanom. Persze akkor nem sejtettem,hogy ötven évvel később Gödöllőn vendégemül köszönthettem az ő utódját, VII. Barna Prajadhipok királyt.”[7]

aaabkk1890.jpg
Bangkoki életkép 1890 körül

A Saida ezt követően Jáva szigete felé vette az irányt, amely ma Indonézia része, akkor azonban holland gyarmati terület volt. A következő részben innen folytatjuk!


[1] Horthy 13-14. o.

[2] 15. o.

[3] 18. o.

[4] 19. o.

[5] 20. o.

[6] 20-21. o.

[7] 21. o.

Felhasznált irodalom:

Csonkaréti Károly: Horthy a tengerész Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993

Csonkaréti Károly: Császári és királyi hadihajók, Hajja és Fiai, Debrecen, 2002.

Horthy Miklós: Emlékirataim Európa-História, Budapest, 1990.

A nyitóképen a Rampart Row Bombayben

Facebook Kommentek

További írásaink