Amikor a nemzetközi helyzet megint Vietnamban fokozódott…

…Akkor Magyarországnak is állást kellett foglalnia, hogy kinek az oldalán áll. 1979 év elején Vietnamban ismét eldördültek a fegyverek. A huszadik század során már több háborút átélt országot ezúttal a nem is olyan régen még baráti Kínai Népköztársaság lepte meg, noha Pekingnek sem lehetett ismeretlen az a tény, hogy aki Vörös-folyó vagy a Mekong környékére küldi a katonáit, az gyakran vérző fejjel tér vissza a kiindulási helyére. Magyarország számára a korábbi, franciák és amerikaiak (no meg az ausztrálok) elleni harc tiszta ügy volt: a volt gyarmatok harcát az imperializmussal szemben könnyű volt az MSZMP vezetőségének megmagyaráznia. 1979-ben azonban más volt a helyzet, de mégis nagyon egyszerűen mondta el Kádár János a beszédeiben, hogy Magyarország kinek a pártján áll.

1979-ben Vietnam már túl messzi országnak tűnt magyar szemmel: Vámos Miklós zenekara, a Gerilla még majd’ tíz évvel korábban egyetemi klubokban leplezte le zenéjével az amerikaiak háborúját, de az új évtized küszöbén már íróként funkcionált ő is. Dübörgött a gulyáskommunizmus, és inkább az volt a fontos, hogy az 1978-as vb-n az argentinok miatt esett ki a magyar válogatott. A Tanácsköztársaság kikiáltásának hatvanadik, kádári szemmel nézve kissé kelle(me)tlen évfordulójára készülődés közben érte az országot a kínai-vietnami konfliktus.

 Amikor még egy másik vietnami háború miatt kellett szolidaritást vállalni

A kínai csapatok hivatalosan azért nyomultak be Észak-Vietnamba, mert Hanoi rosszul bánt a kínai kisebbséggel, valamint beavatkozott egy másik kommunista állam, Kambodzsa belügyeibe (noha valószínű utóbbinak valószínűleg örültek a vörös khmerek által elnyomottak). A nem kimondott okok között számon kell tartani, hogy a Szovjetunió és Vietnam 1978-ban barátsági és együttműködési szerződést kötött, ami Kína szemszögéből úgy látszott, hogy a Hruscsov óta nem is annyira baráti Szovjetunió harapófogóba akarja szorítani az országot. Vietnam számára viszont fontos volt, mivel a háborús évek után a gazdasága sem éppen virágzott. Peking nem volt rest: már 1978-ban lezárta a Vietnammal közös határt, 1979. január elsejével pedig felvette a diplomáciai kapcsolatot az Egyesült Államokkal – ezzel pont került egy jó tíz éves közeledés végére. Vietnam viszont még továbbra is nyugtalanító volt a szomszédban, tartottak tőle Kínában, hogy a kambodzsai invázió egy szovjet hátterű hódítás kezdete lehet. Mit lehetett tenni? 1979. február 16-án Kína felmondta a szovjet barátsági és együttműködési szerződést, másnap pedig indultak is a Vörös-folyó felé a Népi Felszabadító Hadsereg katonái.

vietek.jpg
Vietnam gazdasága megsínylette a sok évnyi háborúskodást: az 1978-ra datált képen egy várakozó sort lehet látni – Forrás: Deutsche Digitale Bibliothek

Hogy feszültség van a levegőben, arra már az 1978-as események is utaltak, emiatt nem lehet meglepő, hogy Kádár János, az MSZMP főtitkára a KMP megalapításának 60. évfordulóján, az MSZMP Központi Bizottságban elmondott beszédében, már novemberben kijelentette, hogy nemcsak a Közel-Keleten van szükség a valódi békére (így Camp Davidben Izrael és Egyiptom mellett az MSZMP szerint a palesztinoknak is ott lett volna a helyük), hanem Indokínában is erre lenne szükség:

“Mélyen elkeserítőnek tartjuk azt a súlyos helyzetet, amely a kínai vezetők döntései alapján előállott Indokínában. Teljes mértékben szolidárisak vagyunk a Vietnami Szocialista Köztársasággal, annak népével, s kívánjuk, hogy az agresszorokkal vívott hosszú és dicsőséges háború után őrizze meg függetlenségét az új fenyegetésekkel szemben is, és békében építhesse szocialista hazáját.”[1]

Pár hónappal később, szinte március 19. előestéjén a Kádár János vezette magyar delegáció Moszkvában járt: március ötödikén érkezett meg a küldöttség vonata a Belorusz pályaudvarra az MTI tudósítása szerint, ahol többek között Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Konsztantyin Ruszakov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Anatolij Blatov, SZKP KB titkára, és Szűrös Mátyás, Magyarország Moszkva nagykövete üdvözölte a Budapestről érkezőket. Kádár moszkvai látogatása során hivatalos tárgyalást folytatott Brezsnyevvel, valamint ellátogatott a magyar nagykövetségre és az éppen épülő olimpiai faluba is. A látogatás március hetedikéig tartott – amikor már javában dörögtek a fegyverek Vietnamban.

nograd79.png
A Nógrád 1979. március 6-án megjelent címoldalának részlete a Kádár útjáról szóló MTI hírrel

 A delegáció tiszteletére a Kremlben rendeztek díszvacsorát, ahol pohárköszöntőjében Kádár nemcsak kinyilvánította, hogy a magyar-szovjet együttműködés már 1919 márciusa óta tart valójában, hanem beszélt arról is, hogy ez a kooperáció Vietnam irányába azonos:

“A szovjet nép és a magyar nép a leghatározottabban elítélte a kínai vezetés agresszióját a testvéri Vietnam ellen. A magyar közvélemény is megfelelően kifejezésre juttatta ezzel kapcsolatos állásfoglalását, és érzéseit. A mi népünk álláspontja ugyanaz, mint a szovjet népé: a leghatározottabban elítéljük a kínai agressziót, követeljük annak teljes megszüntetését. Szolidárisak vagyunk a vietnami néppel, amely megérdemli, hogy békében éljen. A kínai agresszió fenyegeti minden nép érdekét Délkelet-Ázsiában s az egész világon.”[2]

Valószínűleg nem Kádár önmagukat ismétlő, az amerikaiakkal lepaktáló kínaiakat elítélő mondatai hatották meg Teng Hsziao-ping szívét, de végül a kínai csapatok március 16-ára kivonultak Vietnamból, mondván a büntető hadjárat elérte célját; Vietnam is győztesként könyvelte el magát, mivel sikeresen alkalmazták ismét a már jól begyakorolt gerilla harcászatot, amivel igencsak megkeserítették a kínaiak dolgát a fronton és a mögött, ami bőven ok lehetett a visszavonulásra. Ez Magyarország számára annyit jelentett, hogy a Forradalmi Ifjúsági Napokra, és a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulójára már nem kellett annyi Vietnamot pártoló és Kínát elítélő molinót készíteni. Kádár János is már csak egyszer, félig összegezve szólalt fel a kínai-vietnami konfliktussal kapcsolatban a Népszabadság hasábjain:

“A nemzetközi feszültség enyhülését és a béke megvédését kívánó magyar nép éberen figyeli és határozottan elítéli a kínai vezetők kalandorpolitikáját. Az elvakult nacionalizmustól, nagyhatalmi céloktól vezetett kínai külpolitikának, amely a chilei fasisztáktól a NATO agresszív köreiig minden reakciós erővel nyíltan összefog, már semmi köze nincs a szocializmushoz. A kínai vezetők a közelmúltban az egész haladó világ által tisztelt hősi Vietnam megtámadására vetemedtek. MI, ahogy a múltban, úgy most is teljes mértékben szolidárisak vagyunk Vietnam népével, amely kiharcolta függetlenségét, a japán, a francia hódítókkal, az Egyesült Államok intervenciós csapataival szemben, s most a kínai hegemonista törekvések ellen védi hazája függetlenségét, szabad szocialista fejlődését.” [3]

[1] Kádár  János Szövetségi politika – nemzeti egység: Beszédek és cikkek 1978-1981, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981, 96. o.

[2] Idézett mű: 101. o.

[3] I. m.: 103. o.


Források:

20. századi egyetemes történet (szerk.: Németh István), II – Európán kívüli országok, Osiris, Budapest, 2005

Kádár János: Szövetségi politika – nemzeti egység: Beszédek és cikkek 1978-1981, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1981

A Nógrád 1979. március 6-án  és 8-án megjelent számai

Tanulmány az 1979 februári kínai invázióról

A nyitóképen Kádár János 1979-ben a Szikra Nyomdában tett látogatásakor – Forrás: Fortepan

 

Facebook Kommentek

További írásaink