„Már képeslapokat látok tőle. Ez kábítószer!” – A Coca-Cola Magyarországon a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia

Mára már kultikussá vált a Gothár Péter rendezte Megáll az idő című filmnek az a jelenete, amikor a házibulin Coca-Colát isznak a fiatalok.

„– Pierre, Pierre, ezt kóstold meg! Már mindenki ivott egy csöppet. Teljesen kikészít. Pierre, én már nem látok. Már képeslapokat látok tőle. Ez kábítószer!

– Mi a szar ez?

– Coca-Cola.

– Honnan van?

– Az apámék hoztak Londonból egy egész üveggel. Őrület, Pierre!”


A filmben tehát az italt kábítószerszerű, bódító, őrjítő termékként ábrázolták. Cikkemben annak néztem utána, hogyan ábrázolta a Coca-Colát a szocialista sajtó a bevezetésétől az 1980-as évek elejéig. Azonban a sajtó előtt nézzük meg a személyes emlékeket is. Ismeretségi körömben érdeklődve két érdekes, a szocialista időszakbeli Coca-Colával kapcsolatos történetet osztottak meg velem:

Toman Katalin: „A nagy Nyugat varázsa… sok termékkel volt így. Jobb volt a dizájnja, mint a »szocialista« termékeknek, és szerintem ettől (is) ízlett jobban. A ‛70-es, ‛80-as években, amikor én voltam kisdiák-nagydiák, úgy emlékszem, rendszeresen lehetett Coca-Colát kapni. Nem tudom, mikor ittam először kólát, de azt tudom, hogy kamaszkoromban a Coca-Cola a gazdagságot, »világutazást« (akkor még nem volt könnyű Nyugatra utazni), azt a fajta jólétet és életérzést jelképezte, amit a nyugati-amerikai sorozatok révén elképzeltünk (Colombo, Derrick, Charlie angyalai stb). Nyilván ott sem pontosan olyan volt az élet, mint a filmeken, de mi itt, a vasfüggönyön innen így hittük. Ezért is mentem ki pár évvel az érettségi után az akkori NSZK-ba. Bíztam benne, hogy ott ki tudok törni, mert itthon nem ment tovább. A Coca-Cola által itthonra sugárzott életérzés azt sugallta, hogy minden lehetséges, bármit megtehetsz, bármi lehetsz, ha van erőd, kitartásod.”

Az 1978-as paletta (Bauer Sándor/FORTEPAN)

Tóth Péter: „1968-ban, egy-két nappal a csehszlovák bevonulás körül (nem emlékszem, hogy előtte vagy utána történt) gyerektáborban voltam a Balatonon. Átmentünk Tihanyba, és ott lehetett egy szállodában Pepsit venni. A Coca-Coláról akkor még nem hallottam. Egy velem nyaraló fiú vett magának. Úgy emlékszem, drága volt, nekem nem volt annyi zsebpénzem, hogy magamnak is vegyek. Megengedte, hogy egy kortyot igyak belőle. El voltam ragadtatva, nagyon ízlett. A bambikhoz képest isteni volt. (…) Mentünk a mólón vagy a parton, és reménykedtem, hogy enged még egy kortyot inni. Csalódott voltam, hogy nem vehettem magamnak is. Tudtam, hogy amerikai, varázsos volt a neve és az íze. Az üveg csodás volt.”

Magyarországon 1968-ban vezették be a Coca-Colát. Előtte mint a nyugati, imperialista világ szimbóluma szerepelt a sajtóban: a Coca-Cola-mámor és az italban fetrengő tengerészgyalogosok maradandó jelképpé váltak. 1961-ben az olaszországi sajtótudósító utalt arra a híresztelésre, hogy a Coca-Cola nem finom, ő azonban remek italnak tartotta:

Késő este van, s kint a tengerparton, egy üveg Coca-Cola mellett – amelyet minden ellenkező híreszteléssel szemben én kitűnő italnak tartok – észak-olaszországi tapasztalataimat rendezgetve próbálom megérteni a titkot: miért tátong szakadék Észak és Dél között.”[1]

Belügyminisztérium, Horváth István belügyminiszter és Ladvánszky Károly belügyminiszter-helyettes úttörőket fogad.
1982: amikor már a magyar úttörők is fetrenghettek Coca-Cola mámorban, ráadásul a Horváth István belügyminiszter és Ladvánszky Károly belügyminiszter-helyettes társaságában (Magyar Rendőr/FORTEPAN)

1965-ben a Népszabadság washingtoni tudósítója a reklám körmönfontnak tartott módszereiről értekezett:

mellette persze szünet nélkül folytatják a vevő tudatának »bombázását« a hagyományos reklámfogásokkal is. Egy-egy reklámdalra nagyobb gondot fordítanak, mint egy slágerszerző egy dal megkomponálására, hiszen egy sláger általában rövid életű, de egy jól sikerült reklámdal évekig is cseng a fogyasztó fülében, ha az árut sikerült bevezetni a piacra és kelendővé tenni. A reklámdal néha csupán egyetlen mondat, mint az Egyesült Államokban milliók által fogyasztott szeszmentes üdítő ital a Coca Cola hirdetése: »A dolgok jobban mennek Coca Colával.«”[2]

A Coca-Cola a nyugati élet szimbólumaként jelent meg abban az írásban is, amely a vietnami háború miatt Saigonban tartózkodó amerikai katonafeleségekről és -gyermekekről szólt:

„Ezek részére gyorsan felépítették a szupermarketokat, működésbe hozták a Coca-Cola-automatákat, felépítették a tiszti kaszinókat, jöttek a fényes amerikai személyautók, jöttek az életbiztosítási ügynökök, tanárok, tanítók és a propaganda emberei.”[3]

New York szimbólumai egy 1965-ös cikk szerint:

„vad rock and roll, felhőkarcolók és Coca Cola-reklám.”[4]

Broadway a Nyugati 45. utcától észak felé.
Álmaimban Amerika… a New York-i Broadway, az elmaradhatatlan Coca-Cola reklámmal (Dr. Métneki János/FORTEPAN)

A Népszabadság 1967. november 11-én tudósított arról, hogy a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat tárgyalásokat folytat a Coca-Cola licencének megvásárlásáról. [5] 1968. február 1-jén úgy nézett ki, hogy az üveghiány meg fogja akadályozni a Coca-Cola 1968-as forgalomba hozatalát, azonban ez nem így lett. [6] A gyártás megindulásáról is a Népszabadság számolt be aztán 1968. május 15-én:

Bár a legutóbbi években sokat tettek a hazai üdítőital-ellátás javítására, a végleges megoldás még nem sikerült. A helyzeten javít, hogy hazánkban is megkezdik az eredeti coca-cola gyártását és árusítását. Erről tartott tájékoztatót kedden Kelemen György, a Magyar Likőripari Vállalat vezérigazgatója. Elmondta, hogy megállapodtak a Coca-Cola-céggel a gyártásra: a cég szállítja a sűrítményt, ugyanakkor keverő- és töltőgépet is vásároltak. A második lépésként szerződést kötöttek a Sajószentpéteri Üveggyárral az ismert forma üveg gyártására; a zárókupakok készítését a siroki fémüzem vállalta. A Coca-Cola-cég az állandó minőség érdekében hetenként vegyvizsgálókat küld Bécsből Budapestre, s ellenőrzi az üveg-, a zárókupakgyártást is. A Magyar Likőripari Vállalat a kőbányai gyárában állította fel a Coca-Cola-gyártó gépet, amely egyelőre naponta két műszakban, mintegy 70 ezer palack kellemes ízű, hűsítő italt készít. A gyár éves termelése körülbelül 15 millió palack lesz. A Coca-Colát kétdeciliteres palackban 3 forintért hozzák forgalomba, az üveg betétdíja ugyancsak 3 forint lesz.”[7]

1968. június 17-től kezdődött meg a Coca-Cola sorozatgyártása a Magyar Likőripari Vállalat kőbányai gyárában. Két deci Coca-Cola 3 forintba került. Az üveget Orosházán gyártották és vállalták azt is, hogy csak ott lehet árusítani, ahol gondoskodni tudnak a hűtéséről.

Amikor az imperializmus keze már tényleg betette a lábát… a palackozóüzem 1975-ben (Bauer Sándor/FORTEPAN)

Az ital bevezetése után hamarosan meg is jelent egy újságírói tárca arról, hogy a szerző megkóstolta a Coca-Colát:

Mostanában sokat gondolok azokra az időkre, amikor is a Coca-Cola bűnös italnak számított, szinte megtestesítője volt az imperializmusnak. (…) Ilyen meggondolások alapján jelent meg nálunk is a Coca-Cola. Bevallom, kissé félve kóstoltam meg s miután lenyeltem, azért titokban figyeltem magam: nem szőrösödik-e a szívem, nem lóg-e szivar a szám sarkában, mint afféle sematikusan ábrázolt fináncoligarchának. Semmi ilyen nem történt, változatlan anyagi helyzetben levő, s továbbra is szocialista szemlélettel áthatott magyar állampolgár maradtam. Ezen felbátorodva, sőt vérszemet kapva a minap megint Coca-Colát akartam inni. Nem sikerült. Sorra jártam mindazt a helyet, ahol feltehetőleg árulnak ilyesmit, ám hiába. Kiderült, hogy mihelyt érkezik egy szállítmány Coca-Cola, a vendégek eléggé el nem ítélhetően s mohón fölisszák az egészet. (…) Emellett azt is tudni vélik egyesek, hogy a Coca-Cola-cég európai anyavállalata nemcsak az eredeti receptúra betartását ellenőrzi nálunk, hanem az elárusítóhelyek hűtési lehetőségeit is. Ezen az alapon több üzletet kizártak a Coca-Cola eladásából, mivel a melegen árusított ital élvezhetetlen, kompromittálja a céget. Így nem maradt más választásom, ittam egy pohár sört. Hogy is mondjam, kézmeleg volt és a fele hab. S eltűnődtem, milyen jó is, hogy a kőbányai sörgyár nem olyan kényes márkájára, mint a Coca-Colások.”[8]

1968 decemberére a boltokban a gyümölcsleveleket háttérbe szorította a Jaffa szörp és a Coca-Cola. [9] 1969-ben évente 20 millió palack Coca-Colát gyártottak Magyarországon. [10] 

1971-ben a Coca-Cola már bekerült az ajánlott italok közé, amelyeket a nyári kánikulában érdemes fogyasztani a tej, tea és a gyümölcslevek mellett.[11] 1971-ben Kőbányán nyitottak palackozó üzemet. 1973-ban egy liter Coca-Cola 12 forintba került, egy liter tej 5 forintba, mégis a Coca-Cola fogyasztása nőtt évről-évre, ami miatt a korszak újságírója egészségügyi okokból berzenkedett. [12] 1967 és 1973 között a palackozott üdítők éves fogyasztása évi 4 literről 15 literre emelkedett.[13] 1978-ban pedig már évente 40 liter üdítőt fogyasztott a magyar állampolgár.[14] 

A növekvő igényeket muszáj volt kiszolgálni – 1975 (Bauer Sándor/FORTEPAN)

Az olvasók megismerkedhettek a Coca-Cola gyártás folyamatával is:

„A Coca-Cola készítése szigorú technológiai előírások alapján történik. Az ital koncentrátumát – az A és a B összetevőket – importáljuk. Kétszer finomított cukorból, kevéske vízből és a kétféle komponensből először sűrű szirupot készítenek. Egy másik tartályban kristálytiszta, csíramentes, lágy vizet lehűtenek, és 4-5 atmoszférás széndioxidot kevernek hozzá. A palackozógép először meghatározott mennyiségű szirupot adagol az előzőleg gondosan megtisztított palackokba, ezután a szénsavas víz ömlik a szirupra, majd az üveg megfordítása révén elkeveredik, egységessé válik a kétféle anyag. Ezt követően átvilágításos ellenőrzés után kerül az üveg szájára a koronadugó. Az így elkészült üdítő ital széndioxidtartalma 1,2 gramm palackonként, s ez a pohárba töltve is, hosszabb időn át megmarad.”[15]

1976-ban vezették be az egyliteres családi kiszerelést, amelyet – bár csak Budapesten volt kapható – reklámoztak is.[16] 1978-ban Kiss Dezső: Miért félünk a fogorvostól című kötetének (Budapest, Medicina, 1977) második, bővített kiadásában beszélt arról is, hogy a Coca-Cola ártalmas-e a fogakra. Érdekes, hogy a Coca-Cola ízét a szocialista időszakban a visszaemlékezések egy Fagifor márkájú köhögéscsillapító gyógyszerhez szokták hasonlítani. A Coca-Cola

„ízét ugyan egyáltalán nem szerettem, de hát annyi marhaságot írtak össze néhány évvel korábban a Coca-Cola mámorban fetrengő amerikai tengerészgyalogosokról, hogy ez a gyógyszerízű – nevezetesen Fagifor-ízű – barna lé még ekkor is a tiltott gyümölcs varázslatával kecsegtetett. Mindig némi elfojthatatlan, sőt örömteli bűntudattal kortyoltam belőle.”

írta például Fábri Péter Bámészkodásaim története című kötetében. (Eredeti kiadás: Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1991.) És egy szocialista időszakbeli babona, mely a Coca-Cola fogyasztáshoz köthető: aki szex után Coca-Cola-fürdőt vesz, nem lesz állapotos.[17]

Az úri közönség táncol Coca-Colát (is) fogyaszt (Urbán Tamás/FORTEPAN)

Összességében tehát a Coca-Cola nagy népszerűsége annak is volt köszönhető, hogy az elérhetetlen Nyugat szimbóluma volt a szocialista időszakban.

  A cikk az Arcanum Digitális Tudománytár és a Napi Történelmi Forrás együttműködésével jött létre.  


Források

[1] Népszabadság 1961. június 4. 10. o.

[2] Népszabadság 1965. február 6. 6. o.

[3] Népszabadság 1965. március 7. 2. o.

[4] Népszabadság 1965. augusztus 11. 8. o.

[5] Népszabadság 1967. november 21. 9. o.

[6] Népszabadság 1968. február 1. 9. o.

[7] Népszabadság 1968. május 15. 9. o.

[8] Népszabadság 1968. június 23. 9. o.

[9] Népszabadság 1968. december 8. 13. o.

[10] Népszabadság 1969. május 20. 5. o.

[11] Népszabadság 1971. augusztus 7. 6. o.

[12] Népszabadság 1973. szeptember 1. 5. o.

[13] Népszabadság 1973. december 30. 6. o.

[14] Népszabadság 1978. július 9. 21. o.

[15] Népszabadság 1975. június 24. 10. o.

[16] Népszabadság 1976. december 18. 12. o.

[17] Szabad Föld 1979. március 10. 24. o.

A nyitóképen a hanyatló nyugat félreismerhetetlen hatása látható (FORTEPAN)

Facebook Kommentek

További írásaink