Csokis mesesajt és más furcsaságok a szocialista tejiparban

Tóth Eszter Zsófia

A szocialista időszak tejipari termékei közül talán a legmegosztóbb a csokis mesesajt: félzsíros, ömlesztett csokoládés sajt sztaniolpapírba csomagolva. Mindenkinek, aki megkóstolta, határozott véleménye van róla, pozitív és negatív is. 1967-ben vezették be a piacra a csokis mesesajtot. Az Esti Hírlap tudósítása szerint a tejipari vállalat gyári óvodájában próbálták ki a terméket: az óvodások közül “négy otthagyta, három engedelmesen, de minden lelkesedés nélkül megette, három pedig nem tudta abbahagyni.” [1] A 30%-os tetszésindexet elegendőnek gondolták a termék bevezetéséhez. Volt nálunk is az 1980-as évek elején a lakótelepi óvodánkban. Nekem nagyon nem ízlett, de nem mertem otthagyni a tányéron, így a “lelkesedés nélkül megette” kategóriát gyarapítottam.

A terméket a Budapesti Tejipari Vállalat gyártotta. Igazi hungarikumnak nevezhetjük, rajtunk kívül nem állította elő senki. Dobozán Old Timer automobil volt látható és a felirat kézírással. Keletkezéséhez két legendás történet is fűződik: az egyik szerint véletlenül eset a csoki sajtot előállító üstbe, a másik szerint direkt kísérletezték ki. Úgy vélem, a sajt tudatos kísérletezés eredmény elehetett. Az új gazdasági mechanizmus keretében több új terméket is piacra dobtak, többek között a Túró Rudit is, és ekkoriban érkezett hazánkba a Coca-Cola is. A Kádár-korszak fridzsiderszocializmusának része volt az is, hogy az emberek mindennapjait vonzó termékekkel tegyék élhetőbbé. A csokis mesesajt célközönsége a gyermekek voltak, így esetükben a korszakban egészségesnek tartott tejterméket ötvözték a vonzó édességgel. Ha megnézzük, a hasonló ideológián alapuló Túró Rudi milyen sikeres lett, a két termék közti alapvető különbség abban rejlett – és itt most az elfogult egykor gyermek fogyasztó beszél belőlem – hogy nem találták el jól az ízét. 1968. március 28-án a Ludas Matyi egy olvasója számolt be az új termékkel kapcsolatos élményeiről:

Nem hittem el, amikor mesélték, hogy van ilyen izé … Mese sajt. Pedig nemcsak mese. Sajt is. A tetején különböző mesefigurák vannak. És csokoládé ízű. A sajt… Ez nem mese. Tessék elhinni nekem. Sőt, nemcsak csokoládé ízű, hanem csokoládé színű is… Nagyon megörültem, amikor megláttam, mert egyik lányom a sajtot szereti nagyon, a másik meg a csokoládét. Tudom már ki is találták, mi történt! Sajnos nem szolgálhatok meglepetéssel. A sajtos gyerekem nagyon csokisnak találta, a csokis meg nagyon sajtosnak. Most mindkettő utálja a csokit is meg a sajtot is.”[2]

A Ludas Matyi említett “olvasói levele”

Kérdésként merült fel az is, hogy főételnek vagy desszertnek fogyasszák-e a terméket. 

Nézzük meg kicsit részletesebben is a tejipar általános helyzetét ezekben az években! A tejipar fejlesztő beruházásaira már 1958-ban, majd 1962 májusában megfogalmazódott a szándék, amelyről a Közgazdasági Szemle hasábjain Páldi András írt:

“A tejiparban fel kell újítani a Budapesti Tejipari Vállalat Kelenföldi üzemét, Budapesten új, modern tej palackozó üzemet kell létesíteni. Ezenkívül fejleszteni fogjuk a tejgyűjtő hálózatot, felújítjuk a gyűjtőcsarnokok gépi berendezéseit és új csarnokokat építünk. A vidéki városokban 8 új tejüzemet létesítünk és palackozó berendezésekkel szereljük fel azokat. A műszáki fejlesztés fontos feladata a tej zártrendszerű feldolgozásának kialakítása minél több üzemben. A tej szállítás korszerűsítése a tankautók alkalmazásával ugrásszerűen javulni fog.”[3]

A Coca Cola 1973-ra népszerűbb lett a tejnél: a Népszabadság 1973. szeptember 1-jei száma szerint:

“A tejet és tejtermékeket még most is dotációval hozzuk forgalomba. Egy liter Coca-Coláért 12 forintot fizet a fogyasztó. Egy liter tejért 5 forintot. A Coca-Cola fogyasztása évről évre nő. Pedig hát a tej sokkal értékesebb, jóval több benne a tápérték. Aki megszokta a tej fogyasztását, az csak rövid ideig tudja nélkülözni.”[4]

Az ominózus csokis sajt doboza

Az Akadémiai értesítő 1982. évi 4. száma számolt be a keresztúri tejüzem eredményeiről.

“A Keresztúri úti üzemben naponta mintegy félmillió liter tej kerül félautomata gépekkel-gépsorokkal feldolgozásra. (A tejet, joghurtot, kakaót, tejfelt, tejszínt stb. tartalmazó kétdecis műanyag poharakból pl. ebben az üzemben egyetlen gépsor hét ember közreműködésével tölt meg naponta háromnegyed millió darabot.)”[5]

A csokis mesesajt csomagolásával nem volt gond, a tejével annál inkább: az 1980-as évek önkiszolgáló élelmiszerboltjaiban minden napos élménynek számított a csöpögő tejeszacskó. Bánáti Péter, a Budapesti Tejipari Vállalat főmérnöke írt levelet erről a jelenségről a Ludas Matyinak:

„A műanyag csomagolású tejnél, sajnos, még esetenként — a gondos átválogatás ellenére is — előfordul a szivárgás és folyás. (…) Oka főleg a műanyag fólia rejtett hibája, továbbá a szállítás és bolti kezelés közben előforduló sérülések.”[6]

A jó öreg zacskós tej

1977-ben hozták forgalomba a tartós tejet. Csomagolástechnikai gondok felmerültek a műanyag pohárban, dobozban forgalmazott tejipari termékeknél is:

“Felpanaszoltam a magasságos Tejiparnak, hogy a műanyag pohárban, dobozkában forgalmazott termékeit (joghurt, tejföl, krémsajt stb.) a hagyományos módon (a fedőlap leszakításával) nem lehet kinyitni. A Budapesti Tejipari Vállalat válaszában közli, hogy: A poharak felnyitása pedig minden különösebb fáradság nélkül is végrehajtható, ha a fogyasztó a pohár belső pereme mellett egy késsel a fóliát körbevágja.(..) Bevallom bűnös szenvedélyem – útközben is szoktam tejterméket fogyasztani. (…) Maradnak hát a közértek. Akadnak egyszemélyes boltok, ahol megtűrik, hogy állva joghurtozzam, sőt van, ahol még privát (!) kanalat is adnak. Rendszerint azonban megyek a legközelebbi kapu alá, ott tunkolom a kiflit a kefirbe, miután az ujjammal kiböktem a záró alufóliát.“[7]

A sajtgyártás kulisszatitkaiba a Népszabadság 1983. november 2-i száma avatta be az olvasókat a Budapesti Tejipari Vállalat Budafoki Üzemében:

“Teljes kapacitással dolgoznak a nagy értékű Poly-Clip sajtgyártó automaták. Egy gép percenként 160 darab, naponta egy vagon tömlős sajtot gyárt.” Az ekkorra már égetővé váló munkaerőhiányt idénymunkás diákok alkalmazásával próbálták orvosolni.”[8] 

A modern gyártósor egy Poly-Clip gépe

A Budapesti Tejipari Vállalat privatizációja végül 1993-ban zajlott le: a Danone vásárolta meg a céget. Ismeretségi körömben érdeklődve, az alábbi válaszok érkeztek, mikor arról érdeklődtem, milyen élményük volt az embereknek a mesesajttal:

  1. Most is kiráz a hideg, ha rágondolok, a sajtok réme.

  2. Én a nem tudta abbahagyni kategóriába tartozom, nagyon ízlett.

  3. Kiskoromban szerettem a mesesajtot, 20 éves koromban újra megkóstoltam, akkor már nem ízlett.

  4. Felejthetetlen ízkombináció. Brrr. Akkor ettem meg, ha utána elővarázsolták az igazi csokit.

Az új csomagolás

2002-ben megpróbálták újra bevezetni a mese sajtot, azonban nem maradt tartósan a piacon. Az újraélesztett termék dobozán egy egérfigura volt látható. Úgy vélem, igazi szocialista termék volt, amelyet manapság már csak a retró-érzésekre alapozva lehetne eladni. Annak pedig igazán lehet örülni, hogy a csöpögő zacskós tej, a nyithatatlan kefíres doboz már csak rossz emlék a szocialista időszakból. De azért akadnak jobb példák is, úgy mint az Utasellátó jól ismert, és sokak által kedvelt édességei, amelyeket mostanában is több helyen lehet kapni.

  A cikk az Arcanum Digitális Tudománytár és a Napi Történelmi Forrás együttműködésével jött létre.    


Jegyzetek és felhasznált források

[1] Esti Hírlap 1968. augusztus 6.

[2] Ludas Matyi 1968. március 28. 8. o.

[3] Közgazdasági Szemle 1962/5. 565. o.

[4] Népszabadság 1973. szeptember 1. 5. o.

[5] Akadémiai Értesítő 1982/4. 89. kötet 295. o

[6] Ludas Matyi 1971. május 13. 2. o.

[7] Ludas Matyi, 1979. december 20. 2. o.

[8] Népszabadság 1983. november 2. 9. o.

 A nyitóképen a csokis Mese-sajt eredeti címkéi

Facebook Kommentek

További írásaink