A császárnő kesztyűi és a hazacsábított székelyek – Hadik András háborúban és békében

Hadik András egyike a legismertebb magyar hadvezéreknek; nevét sokáig huszárezred és laktanya is őrizte, szobra ma is látható Budán, a Várban, de kávéházat és utcát is elneveztek róla, sőt, két településnek is névadója lett. Élete nyolcvan éve alatt számos hadjáratban megfordult, és hozzá fűződik a történelem legismertebb huszárcsínye, vagyis Berlin megsarcolása, amiről mai posztunkban részletesebben is szó lesz. De a tábornok békében is megállta a helyét; birtokain korszerűen igyekezett gazdálkodni, sörfőzdét is alapított, üres óráiban pedig hadtörténeti és matematikai (!) tárgyú értekezéseket, valamint vallásos tematikájú műveket és énekeket is írt.

Erdélyi kormányzósága alatt (1764-1768) között sikerült megbékítenie a hadszervezeti átalakítások miatt elégedetlenkedő (és a mádéfalvi veszedelem hatására megfélemlített) székelyeket; módszere egyszerű volt, normálisan, nem “magas lóról” tárgyalt velük. A székelyek emiaatt nagyon megkedvelték az ekkor már idős Hadikot, aki nem sokkal később a kényszersorozás elől Moldvába menekült székelyeknek is kegyelmet eszközölt ki.

hadik_andras.jpg
gróf futaki Hadik András

Ahogy ebből a rövid összefoglalóból is láthatjuk, Hadik András katonai és politikai pályafutására sok jelző illik, de a mindennapi biztosan nem. A sok győzelem és egyéb siker közül mégis a berlini “kalandot” emelik ki legtöbben, ami annak fényében különösen érthető, hogy a porosz (majd német) fővárost jelen állás szerint csak neki és a Vörös Hadseregnek sikerült bevennie (valamilyen formában ide vehetjük Napoleont is, bár ő “csak” bevonult a városba). Külön érdekesség, hogy Hadik vállalkozását körülbelül 3500 emberrel hajtotta végre, és bár csak egy napig maradt a városban, sikerült jelentős zsákmányt szereznie, na meg persze jól belegázolnia az önérzetes berlini polgárok és Nagy Frigyes lelkébe. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe!

Hadik András (később gróf futaki) 1710. október 16-án született Csallóközben – emiatt a szlovákok, Benyovszky Mórichoz hasonlóan szlováknak tartják, olyannyira, hogy tiszti akadémiájuk 2004 óta viseli a tábornok nevét – kisnemesi családban. Iskoláit eleinte a jezsuitáknál végezte, sőt, ahogy Berkó István ezredes egy tanulmányában is olvasható – Stendhal Vörös és feketéjéhez hasonlóan – egy ideig foglalkoztatta a gondolat, hogy szerzetesi pályára lép.

“Köznemesi családból született; atyja a harctéren szerzeit súlyos sebei miatt korán nyugalombavonult huszárszázados volt, aki fiának lelkében a katonai pálya iránt vonzalmat felébreszteni igyekezett. A fiatal Hadik azonban eleinte a papi pályához érzett hajlamot s csak húszéves korában lépett, mint zászlós, az egyik huszárezredbe.” [1]

03.jpg
Hadik tábornoki kinevezése (1747)

Katonai szolgálatát 1732-ben kezdte; a 18. század gyakorlatilag folyamatos háborúzással telt el, ami kedvezett a tehetséges fiatal tisztek – Kováts Mihály, Simonyi óbester – gyors előmenetelének. Hadikra először 1735-ben figyeltek fel, ekkor a Rajna-vidéken tűnt ki a franciák ellen vezetett portyázásaival. Rövidesen keleten is bizonyíthatott; az 1737-1739-es török háborúban már kapitány (százados), és itt is több kellemetlen percet szerez az ellenségen, elsősorban a Grocka melletti ütközetben. Bár a tűzfegyverek és a bajonett elterjedésével a lovasság alkalmazása átértékelődött és némileg visszaszorult, a korszakban még hatalmas (nem egyszer csatadöntő) szerepe volt a leggyorsabb fegyvernemnek. Emellett felderítésre és az ellenség nyugtalanítására, valamint utánpótlási vonalainak elvágására keresve sem lehetett volna alkalmasabbat találni a könnyűlovasságnál, azon belül a magyar huszároknál, akiket Európa- és világszerte szívesen alkalmaztak ekkoriban.

Hadik pályája a továbbiakban is felfelé ívelt; 1741-ben, az osztrák örökösödési háború kitörésekor őrnagy, három évvel később ezredes (a később róla elnevezett huszárezred parancsnoka), 1747-ben pedig tábornokká léptették elő. Ezután néhány év békesség következett, amit hősünk birtokain töltött; ezalatt meg is nősült, a lengyel származású Franziska Lichnowsky grófnőt vette el. Négy gyerekük született; Mária Jozefa később lengyel hercegné lett, három fiukból kettő pedig szintén a katonai pályát választotta (hiába, a vér nem válik vízzé), Károly József az altábornagyságig vitte, ifj. András pedig lovassági tábornokként vonult nyugdíjba. A legidősebb fiú polgári hivatást választott, de ő se kispályázott, császári és királyi kamarás lett belőle.

battle-kolin-pegna-800.jpg
A kolini csata, a hétéves háború egyik legjelentősebb ütközete

A békesség 1756-ig, a hétéves háború kitöréséig tartott; Hadikot ekkor altábornagyként reaktiválták, a poroszok minden bizonnyal legnagyobb örömére. 1757 októberében csapott le Berlinre, amely haditettével végleg beírta magát a magyar történelem legendás hadvezérei közé. A hétéves háború – Winston Churchill szerint az első világháború – a 18. század legnagyobb katonai konfliktusa volt; Európa mellett Amerikában (angol-francia-indián vonalon) és a többi gyarmaton (India, Afrika, Karibi-térség) is zajlottak összecsapások. A háborúban a feltörekvő Poroszország, Anglia, Portugália és több német fejedelemség állt szemben az osztrák-szász-francia-svéd-orosz-spanyol szövetséggel. Számunkra most a konfliktus európai vonala, azon belül is a harmadik sziléziai háború érdekes. Mária Terézia 1748, vagyis Szilézia elvesztése óta készült a visszavágóra: igyekezett modernizálni a birodalom haderejét, emellett pedig szövetségeseket is keresett; azzal tisztában volt, hogy egyedül nincs sok esélye a feltörekvő Poroszországgal szemben. Azonban a porosz uralkodó, II. (Nagy) Frigyes is résen volt, sőt, 1756 őszén, az Argo c. klasszikusban elhangzott “az üt először, aki igazán nagyot üt, és először” bölcsesség alapján gyors megelőző támadást indított, és október közepére Szászországot már ki is iktatta. Sikerszériája a következő év elején is folytatódott: behatolt Csehországba, de június 18-án Kolinnál vereséget szenvedett. Ezt követően az oroszok Kelet-Poroszországban kezdtek akciózni, a francia és nem-poroszbarát német seregek pedig nyugaton, Hastenbecknél verték meg az ottani porosz-hesseni-brit csapatokat.

Nagy Frigyest igazi katonakirályként tartják számon, jogosan: hatalmas összegeket fordított hadseregére, de emellett katonáival együtt járta a hadszíntereket és többször személyesen vezette csapatait. A porosz haderő, elsősorban a gyalogság színvonalát jól mutatja, hogy a magyar huszárok mellett ők (illetve néhány más német fejedelemség gyalogosai) voltak a kor legszívesebben alkalmazott zsoldosai.

frigyes.jpg
Hohenzollern II. Frigyes (ur. 1740-1786)

Frigyes úgy ítélte meg, hogy nyugaton a legvészesebb a helyzet, ezért azonnal megindult Erfurt felé. Innen szeptember 14-én csapatokat küldött Franciaország felé, de ügyelt arra, hogy Szászországot és a Lausitzban hagyott 13 000 fős seregét (ezt a Beverni herceg vezette) is biztosítsa. Lotharingiai Károlynak, a császári sereg fővezérének persze azonnal szemet szúrt Frigyes távozása, így támadásba lendült, és kelet felé szorította a porosz seregeket. Marschall táborszernagy csapatai (ide tartozott Hadik, mintegy 7000 emberével) ekkor Görlitz térségébe nyomultak elő; Hadik feladata az lett, hogy Radeburgból biztosítson Drezda és Torgau irányából. Az altábornagy hamar rájött, hogy az Elbától nyugatra sincs a közelben számot tevő ellenséges erő, viszont a jozzá legközelebbi saját csapatok is mintegy 80 kilométerre vannak, így helyzete elég kockázatos. Mivel azonban az ellenség más irányokba mozgott, Lotharingiai Károlyban felötlött, hogy jó lenne egy nagyobb portyát szervezni Berlin felé. És hát ki mást kérhetett volna fel erre, mint Hadikot, aki a “kisháborús” hadviselés mesterének számított;

“Erre a megtisztelő felszólításra Hadik azonnal válaszolt, hiszen mindig örömmel vállalkozott önálló feladatok megoldására. Efféle felelőséggel járó vállalkozások megrendezésében való ügyességét már ismételten bebizonyította. A feladat lényegében hasonlított ahhoz az emlékezetes vállalkozásához, amikor az első sziléziai háborúban, 1741-ben, mint fiatal főstrázsamester augusztus 29-én a cseh-sziléziai határról ellenséges területre törve, megrohanta az Odera parti Maltsch községet és onnan bőséges zsákmánnyal tért haza.”[2]

ludwig-koch-count-hadik-and-his-troops-riding-to-berlin-_berlin-raid-1757.jpg
Hadik huszárjai Ludwig Koch képén

Igaz, hogy akkor pár száz huszárt vezetett egy kisváros ellen, most pedig több ezer emberről (korabeli viszonylatban hadosztályról), több fegyvernem összehangolásáról és egy ellenséges főváros bevételéről volt szó, Hadik azonnal tervezni kezdte vállalkozását, de nem sokkal később ágynak esett, így az szeptember 21. helyett csak október 10-én indulhatott meg. Ezzel közel egy időben a svédek is felvetették egy hasonló művelet tervét, de a császárnő végül Hadik tervét fogadta el. A tábornok ezt követően teljes sebességre kapcsolt; minden eshetőséggel számolva elkészítette a vállalkozás részletes tervét, számolva a porosz sereg és a szervezés alatt álló helyi milícia lehetséges mozdulataitól kezdve az időjáráson át mindennel. 

“Számított arra, hogy mihelyt átlépik a szász-porosz határt, (Radeburgtól kb. 25 km-re északra) nemcsak a porosz katonasággal kell harcolniok, hanem a lakosság is ellenséges magatartást fog tanúsítani. Senki el ne szakadjon csapatától, a tisztek vasfegyelemben tartsák legénységüket, de gondoskodjanak önállóan is csapataik biztonságáról. Mindenki e néhány napig tartó hadművelet alatt menetelésre, harcra, éjjel-nappal készen legyen. Minden hanyagságot és kötelességmulasztást a hadicikkek szigorúságával kell megtorolni. A menetvonalakat mindenki előre ismerje, senkinek sem szabad eltévedni vagy lemaradni. A tisztek mindig a legénység soraiban tartózkodjanak. Gyors, erőltetett menetelésről lévén szó, csapataikat fokozottabb eréllyel tartsák kezükben. Hadseregünk, mint erkölcsös fegyelemben élő testület jó hírnevének érdekében tartózkodni kell minden erőszakos kíméletlen cselekedettől. Az Isten házának meggyalázása, papi személyek becsmérlése, más felekezetek szidalmazása^ védtelen lakossággal, asszonyokkal, aggastyánokkal való erőszakoskodás, fegyvertelen polgárok ellen fegyveres kézzel való kegyetlenkedés, fosztogatás, a lakosok élelmiszerkészleteinek rongálása, házak, falvak, felgyújtása, szigorú büntetés terhe alatt tilos. Ha egy polgári személy fegyverrel támad katonáinkra, akkor természetesen úgy kell vele bánni, mintha ellenséges harcos volna. De mivel ilyen gyors vállalkozásnál sok fogoly magával hurcolása a menetelést megnehezíti, nem szabad senkit sem: „in der ersten Hitze” foglyul ejteni, hanem főleg csak előkelőbb személyeket és tiszteket.” [3]

hknagyterkep.png
A hadihelyzet és a vállalkozás térképen (Markó 41. o.)

Ahogy a fenti idézetből is megállapítható, Hadik nagyon keményen fogta embereit, pláne hogy kis létszámuk és a szoros határidők miatt amúgy sem fért volna bele fosztogatás vagy mulatozás a tervbe. Arról is rendelkezett, hogy falvakban csak rossz idő esetén éjjelezzenek; ekkor a csapatok kialvatlansága/elázása okozta hátrányok nagyobbak lettek volna a rejtett utakon történő mozgásnál. Ügyelt olyan, látszólag jelentéktelen apróságokra is, hogy nyílt terepen lovasság, erdőben pedig gyalogság biztosítsa a menetet, és több faluban biztosító csapatokat is hátrahagyott, amelyeket visszafelé “szednek majd össze”, és hogy az útba eső két zsíros célpont – egy vasöntöde Schadowban és a porosz királyi méntelep – se maradjanak ki a tervből. Külön említést érdemel az élelmezési rész: mivel sok ellátmányt nem vihettek magukkal, helyi beszerzésekről gondoskodtak. A vállalkozás ideje alatt a katonák jószerével csak kenyeret és sült húst kaptak. Előbbivel kapcsolatban Hadik előírta, hogy a húst mindenhol kötelesek megvásárolni (!), igaz 4 garasnál többet nem adhattak fontjáért.

“A hadosztály tagozódása: Babocsay Farkas tábornok dandárához a Hadik- és a Jászkun huszárezred, báró Mitrowsky tábornok dandárához a Baranyav- és a károlyvárosi horvát huszárezred tartozik, Kleefeld Wenzel tábornok magával viszi az összes horvát csapatokat. Sulkowsky herceg ezredes a német gyalogságot, gróf Gourcy Joachim ezredes a német lovasságot vezeti.”[4]

 

Október 10-én végül 5270 fő indult meg Radeburgból, és a csapat magával vitt 2 darab 3 fontos és 4 darab 6 fontos löveget is magával vitt. A létszám azonban már az elején, ekkor még tervezetten lecsökkent, ugyanis két löveg és 1810 katona (többségében gyalogosok) Elsterwerda községben maradt, hogy biztosítsák a portyázók hátát, és majd visszavonulásukat. Ennek a “helyőrségnek” még egy fontos feladata; a környékről össze kellett szedniük minden ehetőt, amit azután a berlini különítmény után küldtek. A portyázók 11-én indultak meg Berlin felé, Hadik másnap Luckau községből kiáltványban tudatta Brandenburg lakosságával, hogy bevonult a tartományba.

Frigyes, aki miután nyugatra vonult, folyamatosan azon idegeskedett, hogy melyik keleti ellenfele fogja ezt kihasználni, 13-án értesült arról, hogy egy nagyobb csapat székvárosa felé halad. Erre azonnal utasította az Móric anhalti herceget (akinek seregében szintén volt egy magyar huszárezred), hogy vágja el Hadik útját, majd maga is hazafelé vette az irányt. Miután Hadik és a vele párhuzamosan haladó Ujházy Ferenc ezredes egységei hatalmas területen szétszóródva portyáztak, a porosz felderítők óriási, legalább 15 000 fős seregről számoltak be, amelynek menetirányát sem tudták meghatározni, ugyanis Hadik 13-án úgy rendezte át  csapatait, mintha Frankfurt lett volna a céljuk. Bekövetkezett az, ami csak ritkán fordult elő: a porosz hadseregben kitört a pánik! Tetézve a helyzetet, Vécsey István alezredes csapatával megjelent a schadowi öntödében, és miután annak őrsége és személyzete elmenekült, egy puskalövés nélkül zsákmányolt rengeteg tüzérségi anyagot, majd a gyártóeszközöket tönkretéve visszavonult.

457px-prince_moritz_of_anhalt-dessau.jpg
Móric anhalt-dessaui herceg (1712-1760)

Hadik 14-én dolgozta ki Berlin 16-ra tervezett elfoglalásának részletes terveit. Ezek szerint ő a zömmel délről, a Sziléziai-kapu felől közelít, Újházy ezredes nyugatról, Bosfort Ferenc főstrázsamester pedig keletről, hogy ezzel is nagyobbnak látszódjon csapatuk és összezavarják a védőket; az akció után az egyes alegységek külön utakon távoznak, és csak 19-én, Lübbenben egyesül majd az osztag. Az is Hadik kezére játszott, hogy a berliniek már a császári fősereg támadását várták, így sokkal hajlamosabbak voltak a pánikra. Mivel sok idejük nem volt, mindennek óramű pontossággal kellett lezajlania;

„A hadisarc behajtásánál a fődolog az erély és a gyorsaság, de ez rablás és gyújtogatás nélkül történjék. Ha egyikmásik (sic!) község nem tudna azonnal fizetni, túszokat kell magukkal vinni. A befizetett hadisarcot zsákokban, hordókban, ládákban gondosan elcsomagolva, erős fogatokkal, külön erre rendelt, megbízható őrségek kísérjék hátra. A kiküldött kisebb osztagok óvatosan portyázzanak, ne távolodjanak el annyira, hogy bajba kerüljenek és éjjelre mindig térjenek vissza csapatukhoz. Különösen a postautak forgalmát figyeljék. Mindehhez azonban szükséges, hogy a legénység jó hangulatban legyen, enni inni bőven kapjon. De nagyon ügyeljenek arra, hogy senki részegség miatt szolgálatképtelenné ne váljék. Hogy ne jusson senkinek se eszébe pénzt rabolni, vagy önkényesen harácsolni, minden ember kapjon, ételen és italon kívül még naponta 6 krajcárt, a tiszt urak pedig arányosan meghatározandó külön javadalmazást.”[5]

Az utolsó etapot október 15-én kezdték meg; Hadik Buchholzból indulva először Königs-Wusterhausen melletti királyi palotát “látogatták meg”, ahol II. Frigyes gyerekkorának jelentős részét töltötte. Egy kis csizmáját az altábornagy magával is vitte, ez sokáig a család birtokában maradt. Berlin falai alá 16-án 11 órára értek a császári csapatok; Hadik követet küldött a teljesen meglepett városba, és 300 000 tallér váltságdíjat . A királyné és a városi tanács persze azonnal összeült, és bár egy darabig még húzták az időt, hátha megjelennek a porosz hadak, bár a legközelebb járó Móric herceg is messze járt még. A várost 5500 nem túl felkészült katona őrizte, mindössze 12 ágyúval, amelyek mellé azonban csak 8 tüzér volt beosztva; már csak létszámuk miatt is képtelenek lettek volna megvédeni a városfalakat.

Mivel Hadik hamar rájött, hogy a tanács mire játszik, gyorsan döntött a város megrohanásáról. Egy kisebb gyalogoscsapattal (a gyalogosokat a legtöbb helyen a lovasok mögé ültetve “gépesítette”, és így mindig rendelkezésére állt mindkét fegyvernem) az Am Oberbaum híd kapuját támadta meg, majd dél körül két nehézlövegével egyszerűen belövette a Sziléziai-kaput, ahol aztán annak őrségét lerohanva bezúdult a főerővel. A kezdeti dermedtség után a poroszok igyekeztek újjászerveződni és még a külvárosban megállítani a császáriakat:

„A kb. 7—800 méter hosszú és 500 méter széles legelő lovasrohamra alkalmas volt. A két huszárezred, élükön Komáromy József és báró Orczy Lőrinc ezredesekkel, kivont karddal, vágtatva rohant a porosz vonal balszárnyára, báró Ried ezredes pedig horvátjaival a fal mentén előrehatolva, jobbszárnyukra rontott. A poroszok ebből a harapófogóból nem tudtak kiszabadulni. Egy ideig vitézül állták a sarat, és heves puskatüzet zúdítottak támadóikra, de két oldalról a falhoz szorítva, kénytelenek voltak a harcot beszüntetni. A két zászlóalj teljesen elpusztult.” [6]

1757_raid_on_berlin.jpg
Ellenség a kapuknál!

Az összecsapásban Babocsay tábornok és kilenc katona elesett, 28 fő pedig megsebesült, a poroszok vesztesége kb. 100 halott és 140 sebesült lett, hadifogságba mintegy 450 fő került, akiket hamarosan Csehországba szállítottak. Bár az ellenség szétszéledt, Hadik nem hagyta, hogy emberei egy ismeretlen városban utcai harcokba bocsátkozzanak, hanem gyorsan beszedette a sarcot – végül 185 000 tallért sikerült összedobniuk a polgároknak, akik azt is vállalták, hogy 75 000 tallért később befizetnek a bécsi hadipénztárba (!) – és október 17-én hajnalban továbbállt. Említésre érdemes, hogy amíg a gyűjtésre várakozott, kivonta csapatait a városból, hogy ezzel is minimalizálja a fosztogatás lehetőségét. Elszigetelt esetek természetesen történtek, több katona indult útnak “kiegészíteni készleteit”, két egykori porosz katona pedig bosszúból meggyilkolta azt az embert, aki korábban feljelentette őket, de mindezek ellenére is csak elszigetelt esetekről beszélhetünk.

Népszerű legenda, hogy a hadisarc mellett Hadik 12 vagy 24 pár kesztyűt is csináltatott Mária Teréziának, azonban erről semmilyen adat nem maradt fent, és a feszített tempó miatt a tábornoknak ideje sem lett volna ilyen ügyekkel foglalkozni. Markó Árpád kutatása szerint a történet először egy 1802-es berlini könyvben bukkant fel, de ott is mendemondaként. A történet 1808-ban egy, a Hadiakadémiai diákok számára kiadott könyvben is felbukkant. 

„Úgy látszik, ezekre a közleményekre támaszkodva írta a Felsőmagyarországi Minerva 1825-ben, Hadikról szóló rövid megemlékezésében: „…hogy Mária Theréziának lovag, bajnoki módon kedveskedhessék, huszonnégy pár finom aszszonyi keztyűt adatott magának.”  Jóval később, 1865-ben, a Vasárnapi Újság is felelevenítette ezt a mende-mondát: „Hadik . . . annak bizonyítékául, hogy a porosz fővárosban volt, Mária Terézia királyasszony részére Berlin város címerével bélyegzett, két tucat női keztyűt szerzett.” [7]

minerva.png
A Felsőmagyarországi Minerva vonatkozó oldala

Hadiknak és tiszttársainak a berliniek több ajándékot is adtak, könnyen lehet, hogy ezek között voltak kesztyűk is (akár női kesztyűk is, a feleségeknek), így elképzelhető, hogy innen ered ez a legenda. Hadik emellett egy kocsit is rendelt feleségének, amely végül sosem jutott ki Berlinből; végül 1779-ben árverezték el.

Az altábornagy az elmaradt (a korban teljesen megszokott) szabadrablásért összesen 25 000 tallérral kárpótolta katonáit, akik teljesen elégedettek voltak az “üzlettel”, így Hadik október 18-án – 12 óra alatt lenyomott 50 kilométeres menettel a háta mögött – Storkowból jelenthette Lotharingiai Károlynak, hogy csíny letudva feladat végrehajtva. Móric herceg ugyanekkor ért Berlin falai alá, de  csapatai túlhajszoltsága miatt esélye sem volt arra, hogy Hadikot üldözőbe vegye. A király csak egy nappal később értesült székvárosának megsarcolásáról: ugyanekkor tudta meg azt is, hogy Marschall altábornagy seregteste, amelyről azt hitték, hogy Berlin felé indult, ki sem mozdult eredeti állásaiból. Nem sokkal később futott be Bosfort főstrázsamester csapata újabb 30 000 tallér zsákmánnyal, de ünneplésre nem volt sok idő, ugyanis a kellően felpaprikázott Nagy Frigyes megindult feléjük. A kis csapat végül 21-én este ért Sprembergbe, ahol nyugodtan pihenhettek egy napot. Ujházy ezredes, aki egységével Potsdamot sarcoltatta, majd Móric herceg csapatait késleltette, 22-én futott be, bár egy kisebb alegységét már nem tudta időben visszavonni, és az fogságba jutott; a portyázók teljes vesztesége 88 halott volt.

terkep2.png
A vállalkozás részletes térképen, “mellékutakkal” együtt (Markó 55. o.)

A vállalkozás hivatalosan 23-án ért véget, bár Hadik és Berlin városa egy darabig még ellevelezgettek a hadisarc hátralékán. A tábornok becsületességére jellemző, hogy amikor megtudta, hogy egy katonája ellopott egy aranyozott kelyhet, azt előkerestette és visszaküldte lelőhelyére. A jó hírek Bécsbe is hamar eljutottak, a sikerről október 29-én számolt be először a Wienerisches Diarium. Hadik művelete nagyon nagy jelentőséggel bírt önmagában is, hát még akkor, ha a franciák felismerik a nagy lehetőséget, és kihasználva az uralkodó távollétét, tovább nyomulnak kelet felé.

1758. április 29-én vállalkozása miatt (negyedikként) megkapta a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, később pedig lovassági tábornokká léptették elő, a háború utolsó évében (1762-1763) pedig a Sziléziában harcoló fősereg parancsnoka volt. Az osztrák és velük szövetséges erők 1762-ig jobban álltak, bár döntő győzelmet nem sikerült kieszközölniük, ekkor azonban fordult a kocka. Az új orosz uralkodó nem csak, hogy kiléptette országát a háborúból, de egyenesen átállt a svédekkel időközben kiegyezett Frigyes oldalára. Bár a háború végül “döntetlennel” zárult, a poroszoknak sikerült kikergetnie Mária Terézia csapatait Sziléziából. Hadik a háború után Budára került, magyarországi vezénylő tábornoknak, tevékenységét emellett grófi címmel, valamint a futaki és cserevici uradalmakkal jutalmazta Mária Terézia. Egy évvel később Erdély kormányzója lett, majd Lengyelország első felosztása (1772) után Galícia és Lodoméria, két évvel később pedig Bukovina élére nevezték ki.

04.jpg
Hadik idősebb korában

Ahogy már utaltunk rá, itt is sikerült maradandót alkotnia; az abszolutizmussal és birodalomépítéssel együtt járó egységesítés és központosítás az évszázados kiváltságaikat őrző székelyeket is elérte. Mária Terézia utasítására Adolf Buccow tábornok 1763-ban kezdte meg három székely és két román határőr-ezred felállítását, amelyet az addig elsősorban önkéntes alapon katonáskodó székelyek ősi jogaik elleni támadásként értékeltek; a fő gondot az jelentette, hogy ezt követően a székelyeknek egyszerre kellett volna katonáskodni és adót fizetni, és mindezt országgyűlési jóváhagyás nélkül. Bár fegyveres ellenállás nem bontakozott ki, a székely férfiak többsége az összeírások és sorozások elől az erdőkbe-hegyekbe, vagy az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt álló területekre menekült, vezetőik pedig rendre petíciókkal bombázták a császári hatóságokat. Buccow nem is járt sikerrel, ezért báró Siskovics Józsefet nevezték ki helyére, aki sokkal keményebb eszközökhöz folyamodott. 1764. január 7-én éjjel parancsot adott Mádéfalva megtámadására, ott gyülekeztek ugyanis a székelyek vezetői. Az ágyútűzzel bevezetett támadásban mintegy 200 fő, köztük nők és gyerekek is életüket vesztették, több száz embert pedig fogságba hurcoltak. A mészárlás után, bár papíron létrejöttek az ezredek, a katonaköteles korú férfiak tömegével kezdték meg kivándorlásukat Moldvába. Őket végül Hadik Andrásnak sikerült haza, pontosabban az 1774-ben megszerzett, gyakorlatilag elnéptelenedett Bukovinába csábítania, miután kegyelmet eszközölt ki nekik. A visszatérők 1786-ig öt nagyobb települést alapítottak (ezek a mai Szucsava megyében találhatóak), amelyek közül kettőt – Hadikfalva (ma Dorneşti) és Andrásfalva (ma Măneuți) – jótevőjükről neveztek el. 

hadik-andras-nepe-eleje.jpg
Egy példa arra, hogy a székelyek mennyire őrzik emlékét; B. Csűrös Emília ifjúsági regénye 1945-ből

“Az igazi katonaszív azonban visszavágyik az eredeti környezetbe, a tulajdonképpeni hivatásához. Gróf Hadik András is visszakívánkozott a katonai szolgálatba s a kegyes királynő teljesítette érdemekben dús tábornokának óhaját, kinevezvén őt az udvari legfőbb haditanács elnökévé és egyben tábornaggyá. Az új hivatás abban az időben az elképzelhető legnagyobb katonai hatalmat jelentette. Ez a nagyjelentőségű hatáskör, ez a szinte korlátlan hatalom, melyet eddig kizárólag osztrák főnemesek élvezlek, most magyar ember kezébe jutott. Nem a véletlen játéka volt ez, hanem kiváló, derék magyar katona nagy érdemei révén elért eredmény.” [8]

Hadik (1774-től tábornagy) 1778-ban, a bajor örökösödési háború kitörésekor a császári hadsereg főparancsnoka lett. Utolsó hadjáratát 1789-ben vezette, ötven év szünet után, immáron II. József hadvezéreként a törökök ellen. Az ekkor már nagyon idős tábornagy ezt (az amúgy igen balsikerű) hadjáratot már nem tudta végig vezetni; egyrészt kora, másrészt egy korábbi sérülésének kiújulása miatt kénytelen volt visszatérni Bécsbe, ahol 1790. március 10-én elhunyt. Halála után családja mellett a 3. huszárezred őrizte tovább emlékét, de vállalkozását és nem mindennapi pályafutását tanították tisztiiskolásoknak is. Szobrát viszonylag későn, 1937-ben, nagy ünnepségek kíséretében avatták fel.

Egy másik alkalommal Hadik András egyházi és hadtörténeti-írói tevékenységéből szemezgetünk!

hadik_szobor_var.jpg
Hadik szobra a Budai Várban: egy műegyetemista legenda szerint a csatamén bizonyos elsődleges nemi jellegének simogatása szerencsét hoz, így vizsgaidőszakban különösen népszerű volt a szobor

[1] Berkó 196-197. o.

[2] Markó 42. o.

[3] i. m. 45-46. o.

[4] i. m. 47. o.

[5] i. m. 58. o.

[6] i. m. 68. o.

[7] Minerva 395. o.

[8] Berkó 198. o.

Források

Felső Magyar Országi Minerva. Folyó-Írás. 1825. 4-dik negyed (October-Deczember) Gróf Hadik András’ a’ Fő-vezér’ Élet-rajza. — G. D. J. 393-396. o.

Markó Árpád: Hadik András altábornagy berlini vállalkozása (1757. okt. 10–23.) Hadtörténelmi Közlemények 1941. évfolyam, 42. kötet. Budapest, 1941. 38-92. o.

vitéz Berkó István ny. ezredes: Gróf Hadik András tábornagy. Magyar Katonai Szemle, 1937/2. 196-199. o.

Zachar József: Egy ezred évi szenvedés, Heraldika Kiadó, Budapest, 2003.

A nyitóképen Hadik csapatai Berlin alatt – korabeli illusztráció

Facebook Kommentek

További írásaink