„Kis Amerika” a Tatai-medencében; az első tatabányai bányamunkások összetétele a munkásanyakönyv tükrében 1896-1900

Macher Péter

„Kis Amerika”. A metaforát Kónya Lajos felsőgallai születésű író jegyezte le önéletrajzi regényében (Kónya 1970, 177.). Elbeszélése szerint édesapja katonatársai ezzel csábították bajtársukat Tatabányára 1912 táján. Írásomban az első tatabányai munkások kilétét vizsgálom: kik voltak ők, honnan jöttek, milyen viszonyban álltak a helyi őslakossággal. A szocialista időszak tatabányai történetírása munkásmozgalmi történetté degradálta a város, így a bányanyitás történetét is. A rendszerváltást követően pedig üzemépítések sorozataként értékelték a helyi bányászat történetét. A hétköznapi bányászok kevés figyelmet kaptak. Ez az írás róluk szól.

1.jpg
Az I. sz., gróf Eszterházy Ferenc akna és dolgozói, 1898 (Tatabányai Múzeum)

 A bányanyitás előzményei

A hazai széntermelés a 18. század második felében vette kezdetét a nyugat-magyarországi Brennbergen, a Komárom vármegyei Zsemlye község (mai nevén Vértessomló) területén, valamint a Krassó-Szörény vármegyei Resicán és Stájerlakon. A szén szerepe az ipari forradalmat követően alapvetővé vált a gazdaságban, és a 19. század közepétől sorra alakultak szénbányászattal foglalkozó nagyvállalatok hazánkban is. Ezek egyike volt az 1891-ben, Budapesten alapított Magyar Általános Kőszénbánya Rt (MÁK Rt.). A vállalat kezdetben a Borsodban tevékenykedett, figyelme azonban hamarosan a Dunántúl irányába fordult. A MÁK vezetői azzal a céllal vették bérbe 1894-ben a zsemlyei bányatelepeket, hogy ott újabb széntelepek után kutassanak. 1896 márciusában a Tatai járásban fekvő Bánhida község határában mintegy 200 millió tonnára és nagyjából 5300 kalória értékűre becsült szénre bukkantak. 1896. december 23-án kigördült az első csille szén az I. aknából. Ez a nap a tatabányai szénbányászat születésnapja. A vállalkozás annyira sikeresnek bizonyult, hogy a századfordulót követően külföldi tőzsdéken is jegyezni kezdték a MÁK részvényeit.

A siker egyértelmű volt. 1897-ben a MÁK Rt. megvásárolta az Eszterházy-uradalomtól többek között Felsőgalla, Alsógalla és Bánhida községek szénjogát. A három település képezte a tatabányai szénmedence alapját. Az elődközségekről annyit érdemes tudni, hogy már a 13. században említik őket okleveles források. A török időkben a végvárrendszer mentén helyezkedtek el, így erősen lepusztultak és a lakosság is megcsappant. A Rákóczi-szabadságharc 1711-es bukását követően Alsógallát és Felsőgallát német, Bánhidát szlovák telepesekkel népesítették be. Lakosságuk alapvetően földműveléssel foglalkozott. A falvak kedvező földrajzi helyzetének a bányanyitáskor lett különös jelentősége: a Duna, Ausztria közelsége és a Bécs-Budapest vasútvonal léte. A kiépülő bányatelepből alakult meg 1902-ben Tatabánya község, addig az „Alsógalla-bányatelep” tábla jelölte a vasútállomást.

 A forrás: az első munkásanyakönyv

A forrásul szolgáló legelső tatabányai munkásanyakönyv Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltárának gyűjteményében található A kötet a levéltár legértékesebb bányavállalati dokumentumai közé tartozik. Az ebben található neveket és adatokat levéltárosi pályám kezdetén, 2013 nyarán elektronikus adatbázisba rendeztem. Ezen munka során nyert eredményeket közlöm a tanulmányban. A kötet 1896. július 1. és 1900. június 11. közötti időintervallumban, 577 oldalon keresztül sorolja fel az első tatabányai bányamunkásokat. Mintegy 4332 folyószám alatt találunk neveket. Azonban előfordult, hogy egy munkás több alkalommal állt munkába; az ilyen eseteket igyekeztem kiszűrni (redundancia=adatismétlés). Így 4194 név lett a végeredmény.

3.JPG
Az első munkásnevek az anyakönyvben (Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára)

A dokumentum oszlopszerűen közli az adatokat. Ezeket a következőképpen csoportosítom: származásra vonatkozó rovatok (Születés helye, Ország, Kora, Vallása), családi állapotra (Nős-e, Neje, Gyermekei), munkakörére vonatkozó (Bizonyítványai és okmányai, Munkába felvétetett, Munkából elbocsátatott, Minősége). Ezeket kiegészíti a Tagja-e a bányatárspénztárnak, valamint a számos egyéb információt szolgáló Jegyzet rovatok. A dokumentum alapvetően magyar nyelvű, de találhatunk német bejegyzéseket is. Hangsúlyozni kell, hogy az itt közölt adatok csak nagyságrendileg közlik a valóságot, ugyanis gyakoriak a kitöltetlen, vagy pontatlanul kitöltött mezők!

Honnan jöttek?

Kétségkívül ez a legizgalmasabb kérdés. Az Ország rovat alapvetően az Osztrák-Magyar Monarchia egyes tartományait jelöli, a Születés helye a település nevet. 4194 főből mintegy 2700 személy érkezett Magyarország területéről (Horvátország nélkül). Ez nagyjából 2/3 rész. Ezt követik a Lajtán túli tartományok: Krajna (a mai Szlovénia) 231, Stájerország 201, Karintia 30 fő. Rajtuk kívül érkeztek még Alsó- és Felső-Ausztriából, Tirolból is, ám ezek száma külön-külön is csupán néhány fő. Galíciából legalább 278 személyt sikerült azonosítani. Galícia ugyanakkor önmagában lényegesen nagyobb terület az említett tartományoknál. A cseh-morva korona országai vonatkozásában: Csehország 120, Morvaország 58, Szilézia 13 főnyi munkást adott. Horvátországból 33, az Adriai-tenger partján fekvő Isztria-félszigetről 18, Dalmáciából 4, Boszniából 16 fő, továbbá Hercegovinából Görz és Gradsikából (Isztriával együtt alkotta a Partvidéket), Bukovinából 1-1 fő érkezett. Az Osztrák-Magyar Monarchia határain kívülről jöttek és egyértelműen beazonosítható személyek száma: Olaszországból 16, Szerbiából 3, Bulgáriából 1 fő.  A Német Császárság területéről 4 személyt sikerült azonosítani: 2 főt Bajorországból, 2 főt a Saar-vidéki Neunkirchenből.

4.JPG
A munkásanyakönyv egy másik részlete (Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára)

Települések vonatkozásában a szénmedence és a környező községek dominálnak. Bánhida adta a legtöbb munkást 265 fővel, ezt követi Felsőgalla 191, Vértessomló 139, Alsógalla 93 fővel. Figyelemre méltó, hogy a szénmedencéhez nem tartozó Vértessomló lényegesen több munkást adott, mint Alsógalla. Ennek egyszerű oka van. Vértessomló komoly szénbányászati múlttal rendelkezett ekkor már, az 1780-as évektől egészen a telep kimerüléséig, az 1870-es évekig folyt a kitermelés. Alsógalla területére és népességére nézve is a legkisebb község volt a szénmedence területén. A környező települések közül Vértesszőlős 58, Környe 21, Oroszlány 38 fővel vette ki részét bányanyitásból. Komárom vármegye két jelentősebb városa, Tata 59 (Tóvárossal együtt 70), Komárom 22 főnyi munkással „képviseltette magát”.

Magyarország többi részéből (ahogy az Osztrák-Magyar Monarchia egészéből is) elsősorban a bányavidékekről jöttek munkások. Stájerlakaninából több mint 50 fő, Resicabányából 9 fő, Ajkáról 35, Salgótarjánból legalább 26 fő érkezett. A magyar szénbányászat őshazájának tekintett Brennbergből 17 fő származik. Néhány példa még: Körmöcbánya 7, Besztercebánya 5, Nagybánya 6, Csíkbalánybánya 4, Petrozsény 3, Lupény 1 főnyi munkással járult a vállalkozáshoz. (Utóbbi két helység dél-erdélyi szénbányavidéken található.)

5.jpg
Bányászok külszíni fejtésen a századforduló időszakában (Tatabányai Múzeum)

A Monarchia egészét tekintve nehéz településeket kiemelni. Elmondhatjuk, hogy az érkező munkások egy igen jelentős része Ausztria déli, szlovének lakta területeiről származtak: Dél-Stájerország, Karintia, Krajna. (Érdekesség, hogy maga Ranzinger Vince bányaigazgató is a krajnai Gottschee szülötte.) Szlovén származásra utal a települések szlávos elnevezése is. Erre néhány példa Stájerországból: Senovo, Svodina, Szenitcza, Ternova, Vojnik. Néhány települést érdemes kiemelni: a karintiai Hüttenbergből 3, a stájerországi Cilliből 8 (ma Celje, Szlovénia), Grazból 3, Leobenből 2, a krajnai Littai városból (ma Litija, Szlovénia) 10 fő származott. A munkások közül 9 fő a galíciai Przemyśl városból érkezett, továbbá a csehországi Příbram (2 fő) és Küttenberg (3 fő) városok is szerepelnek a vizsgált dokumentumban születési helyként. Az Isztria tartományból származó 18 munkás közül 9 fő Albona város (ma Labin, Horvátország) szülötte.

Olaszország esetében figyelemre méltó, hogy nem csupán a Monarchiával határos területekről érkeztek munkások. Giovanni Wenturini csillés Genovából érkezett, ezzel ő számít a legtávolabbról érkezett munkások egyikének a Saar-vidéki Neunkirchenből jött Scheithauser Fülöp és Vilmos főfelőr, illetve vájár mellett. Szerbia fővárosából, Belgrádból 1 fő érkezett.

6.jpg
Az I. sz. akna dolgozói a függőakna előtt (Tatabányai Múzeum)

A munkások múltjáról a munkába lépéskor felmutatott dokumentumok árulkodnak. Sokan cselédkönyvvel érkeztek. Gyakori a munkakönyv és az iskolai bizonyítvány léte. Előfordult, hogy egy munkás több bizonyítvánnyal jelentkezett. Sok munkás egyetlen dokumentuma „szabadságjegy” volt, ami börtönviselt múltra utal. Számukra Alsógalla-bányatelep kalandot, esetleg az új élet reményét jelenthette. Ritkán utalás esik a munkás előző munkahelyéről: egy munkás például biztosan dolgozott a dél-erdélyi Zsil-völgyi bányavidéken; egy másik munkás a Dunagőzhajózási Társaság Pécs környéki bányáiban végzett szolgálatot. Az egyik helyi munkás a bánhidai gőzmalomban végzett munkát a bányanyitást megelőzően. Más forrásból tudjuk, hogy az fentebb említett Scheithauser Fülöp főaknászt a MÁK Rt. Sajószentpéterről telepítette borsodi bányamunkásokkal egyetemben (Dallos 2015, 68.: mint Scheidhauser említi). Scheithauser a Saar-vidéken és a borsodi iparvidéken szerzett tapasztalataival felvértezve állt munkába a bányatelepen. A munkások tehát nem minden esetben közvetlenül szülőhelyükről jöttek. A vájárok egy részét egészen biztosan olyan bányaüzemektől telepítették át, ahol a MÁK valamilyen érdekeltséggel rendelkezett. Ezen kívül a MÁK képviselői toborzási tevékenységet is végeztek. További szűrések elvégzésére azonban nem ad lehetőséget a munkásanyakönyv.

7.jpg
Bányászok leszállás előtt a századforduló időszakában (Tatabányai Múzeum)

Megállapítható, hogy a Monarchia valamennyi tartományából érkeztek munkások. Ezt megkönnyítették a bányatelep kedvező földrajzi adottságai. A legnagyobb munkáskibocsátó terület egyértelműen a dél-ausztriai bányavidék és a stájer iparvidék. Az innen származó személyek döntő többsége bányaművelésben jártas vájár, tehát szakmunkás volt. Nem túlzás azt állítani, hogy Tatabányán alapvetően szlovén bányamunkások honosították meg a bányászati kultúrát. Magyarország vonatkozásában szintén elmondható, hogy az ország legkülönbözőbb pontjairól jöttek munkára jelentkezők. Itt leginkább a Stájerlakanina-Resicabánya vidéke emelkedik ki, de közel sem olyan mértékben, mint az előbbiekben Ausztria déli része. A szakképzettséget nem igénylő munkakörökre helyi munkaerő rendelkezésre állt, valamint a szegényebb régiókból is érkeztek jelentkezők.

8.JPG
Emléktábla az első csille szén kiszállításának századik évfordulója alkalmából az I./a akna helyén álló épület falán (saját felvétel)

Életkor, vallás, családi állapot

 A nemek arányát tekintve a 4194 dolgozó közül csupán 2 női név található: Keindl Anna és Komjádi Róza. Mindketten 17-18 éves korukban jártak és napszámosként foglalkoztatták őket.

Az átlagéletkor megállapításánál tudni kell, hogy a vonatkozó rovatba egyszer a születési évet, máskor az életkort jegyezték be. Évszámok szerint elemezve 1869-től (83 fő) folyamatos emelkedés figyelhető meg 1875-ig (144 fő). Ebben az esztendőben született a legtöbb munkára jelentkező Ezt követően lassú csökkenés figyelhető meg. Életkorok szerint 19 és 29 év között 440, 29 és 39 év között 343 főnyi munkást találtam. Ezek szerint a 20-as éveikben és a 30-as éveik elején járó munkások képeztek többséget. A legidősebb munkás évszám szerint Korumpai Ferenc (1831) tóvárosi bakter, a legfiatalabb Herrig Péter (1887) krajnai takarító fiú volt.

9.jpg
Munkástelep a századfordulón, reprodukció (Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára)

Felekezet szerinti megoszlás tekintetében a római katolikus vallású munkások dominálnak (3405 fő), őket követik a reformátusok 157, az evangélikusok 71 fővel. Ezek az adatok azonban tényleg csak nagyságrendileg irányadóak. Valószínű, hogy az „rk” mint római katolikus megjelölést többször gépiesen jegyezték be; olyan esetben is, amikor az adott munkás más felekezethez tartozott. Nem különíthető el biztonsággal a református és evangélikus, valamint a Galíciából érkezett nagyszámú görög katolikus és görög keleti személy egy része sem. Az viszont egyértelmű, hogy a római katolikusok aránya így is 80% körüli, őket követik nagyságrendekkel hátrébb a reformátusok, mögöttük az evangélikusok és a görög katolikus/görög keleti felekezetűek. A kisebb felekezeteket 11 izraelita és 1 unitárius vallású személy vett részt a bányanyitás munkálataiban.

Családi állapot vonatkozásában 520 személy nős, 2 vadházasságban, 2 törvénytelen házasságban él; 3 özvegy, 96 nőtlen. A többire nincs adat. Ezek nagy része valószínűleg egyedülálló. A gyermekek száma 1-től 8 főig terjed. Itt csak a legjelentősebb adatokat közölöm: 93 munkás nevelt két gyermeket, 82 munkás egyet, 70 munkás hármat. Egy munkásnak mondhatta magát nyolcgyermekes apukának. Akadt olyan munkára jelentkező, akinek 2 törvénytelen gyermeke volt, és olyan is, aki egy törvényes és egy törvénytelen gyermekkel bírt. 6 főnyi munkásnak nem volt gyermeke.

 A munkások közül 2136 személy volt tagja a bányatárspénztárnak, 72 ideiglenes tag volt, 5 nem rendelkezett tagsággal. Az ideiglenes tagok jelentős része a koruk (45. életévüket betöltötték) miatt éltek ezzel a köztes lehetőséggel. A többi személyről nincs adat, jelentős részük minden bizonnyal tagja volt a bányatárspénztárnak. (a bányatárspénztár intézményéről lásd Simonik 2013)

10.jpg
Hegedüs Sándor akna, képeslap (Tatabányai Múzeum)

Munkavégzés

 A munkakörök vonatkozásában 1178 vájár, 1039 csillés, 564 napszámos alkotta a legnépesebb kategóriát. A többi egyéb munkakörök vonatkozásában oszlott meg. Ezek közül néhány példát érdemes hozni: 97 tömő, 46 kőműves, 27 ács, 28 kovács, 10-10 gépész és kocsis, és 1 kertész. A takarítói munkákra általában 13 és 17 év közötti fiúkat alkalmaztak. Ebből a kategóriából 127 főt találtam. A gyáripari beruházások megvalósulását jelzi a gyári munkás kategória megjelenése 1897 decemberében. A nem fizikai munkát végzők csoportját alkotta 7 zenész, 2 írnok és 1 irodaszolga. Előfordult, hogy valaki két féle munkakört is betöltött egyszerre: találunk vájár ácsot, gépész fűtőt, napszámos rakodómunkást, zenész fűtőt. A munkaviszony átlagos időtartama is széles skálán mozog. Volt olyan személy, aki munkába sem állt. Ilyen esetekben „a munkába nem lépett” bejegyzés olvasható. Gyakran előfordult, hogy valaki csak néhány napot dolgozott. Arra is találunk példát, hogy valaki többször, akár három alkalommal is szolgálatba lépett. Ritka esetnek számít, ha egy munkás munkaviszonyát évben vagy években mérni lehet.

11_sz_kep20090429-szenfejtes.jpg
Szénfejtés, képeslap, Klösz György felvétele (Tatabányai Múzeum)

A Jegyzet rovatban általában a munkakörrel, munkavégzéssel kapcsolatos változásokat jegyezték be. Az egyik ilyen kategória az előléptetések. Egy esetben találunk olyat, hogy egy vájár „előlépett, mint elővájár”. Gyakori bejegyzés az „előlépett mint tan. vájár”. Ez a lehetőség elsősorban a huzamosabb ideje szolgálatot teljesítő csilléseknek járt. A bányaigazgatóság ezzel próbálta biztosítani a lojális szakmunkások utánpótlását. Az egyik napszámosnál megjegyzik, hogy „mestersége mészáros”. Volt, aki „felmondás nélkül” távozott. Számos, munkabaleset okozta halálesetről is tudósítást kapunk: „bányabaleset folytán elhunyt”; vagy „meghalt szerencsétlenség folytán”. Jelentős volt a munkamulasztás vagy bűncselekmény miatt elbocsátottak száma. Utóbb a csendőri beavatkozás megtörténtéről is tudósítanak. Jellemző ok a „szófogadatlanság” és a „verekedés”. Az egyik vájár „verekedés közben egy embert késsel megsebesített”. Volt, akit csalásért kísért be a csendőr. A legdurvább talán az „erőszakos nemi közösülés merényleti miatt leszámoltatott” (309. o.).

12.jpg
A telep látképe a Hegedűs Sándor aknától, reprodukció (Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára)

 „Kis Amerika”?

 Az Amerikával történő összehasonlítással a későbbiekben is sokan éltek. Valóban sok hasonlóságot lehetne találni. A helyi őslakosság kezdetben például ellenszenvvel viseltetett a frissen érkezett munkások iránt. Ami érthető is, hiszen a bányászat okozta gyors változások jelentősen felforgatták a vidéket és így saját hétköznapjaikat is. Hatalmas munkástömeg jelent meg, amihez a fluktuáció miatt még nehezebb volt alkalmazkodni. A bizonytalan hátterű, szerencsét próbáló munkások egy része igen sok terhet rótt a helyi csendőrök számára is. Mutatják ezt a fentebb ismertetett bűncselekmények. A sorra épülő korszerű üzemek is Amerikát idézték a kortársak számára. A „Tatabánya láz” Osztrák-Magyar Monarchia szerte, és határian túlra is eljutott. A MÁK Rt. megszilárduló merev kasztrendszere mégis inkább egy latin-amerikai spanyol gyarmatot, esetleg Brit-Indiát juttathatja eszünkbe, mint sem az Amerikai Egyesült Államokat. Ez azonban már egy másik történet.


Forrás:

Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára XXIX/1.30 Tatabányai Szénbányák Vállalat és elődvállalatai, Munkaügyi Osztály és Felvételi Iroda

Felhasznált irodalom

Dallos István: Képek a bányanyitástól Tatabánya kisközségig. In: Dallos István (szerk.): Emlékmentő. Szent Borbála napi emlékülés, Tatabánya 2014. Tatabánya, 2015. 59-107. o.

Kónya Lajos: Kicsi a világ. (regény) Bp., 1970.

Simonik Péter: A Népháztól a Gőzfürdőig. Munkásjóléti intézmények a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabányai bányatelepén 1896-1945. Tatabánya, 2013. (Tatabányai Levéltári Kiadványok 14.)

Gombkötő Gábor – Horváth Géza (szerk.): Tatabánya története I. Tatabánya, 1972.

A nyitóképen a gróf Eszterházy Ferenc akna udvara, képeslap, 1901 (Tatabányai Múzeum)

Facebook Kommentek

További írásaink