“Semmi kétség afelől, hogy a magasságos Isten […] vigasztalni akarja népét” – Olasz újságlap a 15 éves háború idejéből

A tizenöt éves háború alatt az olasz államokból és a császárságból is érkezett ember és pénz a török elleni harcokra. Hogyan, milyen forrásokból és mennyire megbízhatóan értesülhettek ezekben az országokban a harcok részleteiről? Mekkora volt az érdeklődés és hogyan teremtett piacot a híreknek? Vajon megtalálhatóak voltak-e az újságírók ma ismert fogásai a korabeli híradásokban? A cikk egy XVI. század végi olasz újságlapot vizsgálva próbál választ adni ezekre a kérdésekre.

surrender_of_eger_1596_a.jpg
III. Mehmed elfogadja Eger várának megadását, 1596. In: Fehér Géza: Török miniatúrák. Corvina 1978, Budapest.

A tizenötéves háború (avagy „hosszú háború”) 1599-ben holtpontra jutott, a hadviselő felek csak kerülgették egymást a Dunántúlon, a hajdúk és a portyázó tatárok keserítették egymás életét.  A hajdúk júniusban először két, utánpótlást szállító török flottillát csaptak meg valahol Tolna mellett.   A kortárs Illésházy István szerint

„az mit lehordhattak az marhában, élésben, két napig mind hordották, földbe ásták, aztán mindeneket elégették és az Dunában hánták [..] egy millió pénznél több kárt tevének az törököknek, kin a török hada igen megrémült és ismét új hajókat és új élést kelletik nekiek szerezni, kiben két hónapig elmulata a török császár hada.”[1]

Sikerült felégetniük az eszéki hidat is. Ezek az apró sikerek persze messze elmaradtak az előző év nagy győzelméhez, Győr elfoglalásához képest, a   törökellenes koalícióban részt vevő országok közvéleménye azonban fontos események híján is igényelte a tájékoztatást a hadihelyzetről. A törökről mint a kereszténység „természetes ellenségéről” érkező hírek a nyilvánosság átalakulása miatt az addiginál szélesebb körben terjedtek el. Már a mohácsi csatáról is fennmaradt egy korabeli német újságlap, amely egy szemtanúra hivatkozva közölte, mi is történt. A császárság és Itália városaiban elárasztották az információ piacát a hírlevelek, újságlapok, térképekkel, a hadmérnökök rajzaival – a közönség nagyjából tudta, mi zajlik a fronton. Az ebben rejlő lehetőségeket nemcsak a kiadók látták meg, hanem maguk a hadvezérek, uralkodók is. A császár, a pápa a főhercegek, a német fejedelmek tudatosan áramoltatták (a fronton vagy a fővárosokban lévő haditudósítók révén) azokat a híreket, amiktől kedvező hatást vártak.[2]

gyor_ostroma_1598.jpg
Győr ostroma, a fehérvári kapu berobbantása petárdával. Zempléni Múzeum, Szerencs, 80852

A kereslethez persze akadt kínálat, hiszen minél inkább meg lehet győzni a hátországot arról, hogy a háború jól áll és az ellenség verhető, annál kevesebb nehézség akad, amikor pénzt, paripát, fegyvert kell összeszedni a soron következő hadjárathoz.  Ezért 1599-ben a „pangás” évében is jelentek meg röpiratok, újságlapok a nagy győzelmekről, amelyeket az előző évben arattak. Egy ilyen újságlapot őriz a római Biblioteca Alessandrina (lényegében az Egyetemi Könyvtár ottani megfelelője, VII. Sándor pápa alapította, innen a név).  A barokkosan hosszú című irományt („Új bécsi tudósítások a tatai, veszprémi és palotai erődök és más helyek elfoglalásáról a kiváló Schwarzenberg gróf által, a szigeti erőd összeomlásáról és a Törökországban napról-napra erősödő hanyatlásról”) annak idején Viterbo lakosai olvashatták először.

schwarzenberg_adolph_1547-1600.jpg
Adolf Schwarzenberg, Wikipedia

Hogy miért éppen Viterbo? A város az olasz egyesítésig a Pápai Államhoz tartozott, márpedig Őszentsége, VIII. Kelemen (ur. 1592-1605) pénzt, katonát diplomáciai befolyást nem kímélve tartotta össze a koalíciót (ilyen „motor” volt a török kiűzésekor XI. Kelemen pápa).  A viterbóiaknak ezért közvetlen érdekük fűződött a tájékozódáshoz, hiszen a hadihelyzettől (is) függött, hogy csavar-e egyet Őszentsége az adóprésen, keresnek-e katonákat a környéken, stb. A „másik oldalról” az motiválhatta a megjelenést, hogy itt jóval kisebb lehetett a konkurrencia mint mondjuk Rómában. A viterbói kiadó persze nem az ujjából szopta a híreket, a szövegben megemlíti, hogy Bécsből érkezett levelekből kapta a híreket, vagyis lehetett egy „különtudósítója” Bécsben. Persze az is elképzelhető, hogy ez csak újságírói fogás és a máshol (németül, olaszul) megjelent híreket szedték össze és szerkesztették meg.

1280px-palpapiviterbo.JPG
A viterboi pápai palota, háttérben a katedrális tornyával

No de mik voltak a frontról érkező örvendetes hírek? Az újságlap azzal a felütéssel indított, hogy Isten akaratából a törököknek befellegzett:

„Semmi kétség afelől, hogy a magasságos Isten […] vigasztalni akarja népét, s ezért végtelen jósága folytán szent, állandó és óhajtott békét kezdett küldeni a kereszténységnek, ez legyen az oka annak, hogy a kegyetlen ottomán ház teljesen megsemmisüljön. Mint elmondjuk, ennek már érezhető jó kezdete.”

Isten jóindulatának kétségbevonhatatlan jele egy anatóliai felkelés mellett „az erős és kiváló bajnok, Schwarzenberg gróf” diadalsorozata a magyar hadszíntéren (a szövegben mindig egyedül szerepel, Pálffy Miklós nélkül; talán ezzel jelzik, hogy ő a főparancsnok).  Győr elfoglalásáról nem esik szó, az ugyanis akkora hírverést kapott, hogy a viterbóiak már biztos értesültek róla, talán ettől a kiadótól, talán egy másiktól.

„Ezen erőd [Tata] eleste augusztus 5-én következett be, amint erre az ugyanezen hónap 8-i bécsi levelek utalnak. 300 török halt meg, s csupán 100 maradt közülük életben, akik megadták magukat, de a felszerelést hátra hagyva eltávozhattak. A mieink, miután 43 nehéz-és könnyűtüzérségi fegyvert is találtak, visszafoglaltak más helyeket is, amelyek közül az egyiket Gesztesnek hívták. Egy nagyon kellemes dombon található. Ezt a várat, mivel nem volt védhető, a törökök elhagyták, többek között ezen a helyen is találtak néhány tüzérségi fegyvert. [..] Megerősítik ugyanezen bécsi, folyó hó 15-én, még sok más vár bevételéről szóló levelek, hogy a tatai erődben a 43 tüzérségi fegyveren kívül találtak húszezer font lőport és nagy mennyiségű muníciót.”

Ízelítőt kaphatunk az újságlapok másik típusából is, amely politikai vagy hadi események helyett kuriózumokról és természeti katasztrófákról számol be. Ebben az esetben egy hatalmas vaddisznóról.

„… azon a területen [Gesztes környékén] más állatokkal együtt találtak egy hihetetlen nagy vaddisznót. S miután akkora volt, mint egy ökör, és olyan vad, hogy hiába sebesítették meg több puskalövéssel és tőrszúrással, húsz kardos és szúrófegyveres embernek nagy fáradságába került, míg leterítették és megölték. S hogy csodálatosan sikerült megölni, elvitték bemutatni az említett Schwarzenberg grófnak [..]”

Ha megtörtént az eset (és nem pusztán egy képletes vaddisznóról van szó, ami a törököket szimbolizálja, de a keresztények agyoncsapják), alighanem az „Ekkora halat fogtam” típusú történetek egyikével állunk szemben. Minél messzebbre terjedt a hír és minél több sör fogyott közben, annál nagyobb lett a vaddisznó. A szenzációhajhász sajtó őse? Vagy ez a hír is nemes célt szolgált és a törökök által megszállt Magyarországot azért írták le így, hogy tudatosítsák az olvasóban, egy ilyen gazdag országot nem szabad pogány kézen hagyni?
Ha az Olvasó netán a győzelmek és a vaddisznó ellenére is kételkedett abban, hogy Isten a keresztények oldalán áll, megnyugodhatott, mert (ismét csak a bécsi levelek szerint) tűzvész pusztította el a török kézen lévő Szigetvár várát. Vagy legalábbis a kiadó úgy gondolhatta, ez jó lesz végszónak, akár igaz, akár nem (az 1566-os török hadjárat felidézése is jelezhette, most eljött a visszavágás ideje)

„… leégett a szigeti erőd, melyet egykor Szulejmán, a törökök császára vett be [..] egy időben a tüzet hat vagy hét helyen észlelték. Vegyük figyelembe, hogy ezt a nagy Isten engedte meg valamely jó lélek és hű keresztény révén. Tehát az osztrákok felsorakoztak, hogy ezen alkalommal megszerezzék az említett helyet. S bár az erőd mocsaras helyen, egy völgyben volt, a tűz [..] olyannyira szárazza tette őket [ti. a mocsarakat], hogy táborunk minden veszély nélkül, zavartalanul gyalogolhatott. Ezért gyors, totális győzelemben bíztak, ami hozzáértők és szakértők megítélése szerint nagy fontosságú.”

Szigetvár valójában 1687-ben került keresztény kézre, és akkor is csak kiéheztetés révén. A várak elfoglalása után az újságlap szerint Schwarzenberg Fehérvár vagy Buda ellen megy – ezt a Bécsből érkező hírek alapján nem lehetett biztosan tudni, a főparancsnok nem akarhatta, hogy kiszivárogjon- Miksa főherceg pedig Erdélybe (az események folytatása sajnos nem kívánkozott újságlapra: Schwarzenberg Buda ellen ment, de visszaverték, a főherceg pedig nem tudta átvenni Erdély kormányzását, mert Báthory Zsigmond exfejedelem meggondolta magát és visszatért a trónra).

arolsen_klebeband_01_440.jpg
Pálffy Miklós, a magyar királyi erők másik vezére

Az újságlapban keveredtek valós hírek (Tata eleste), valós alappal rendelkező, de eltúlzott szóbeszédek (az a bizonyos vaddisznó) és alaptalan híresztelések (Szigetvár ostroma). Magyarország balszerencséjére a törökök végzetes meggyengüléséről szóló hír ekkor még nem az első kategóriába tartozott.

[1] Illésházyt idézi NAGY László: Hajdúvitézek (Kossuth Könyvkiadó, 1986, 144. oldal)

[2] G. ETÉNYI Nóra – HORN Ildikó – SZABÓ Péter:  Koronás fejedelem. Bocskai István és kora (General Press, 2006) 97-98. oldal


Forrás:

„Új bécsi tudósítások a tatai, veszprémi és palotai erődök és más helyek elfoglalásáról a kiváló Schwarzenberg gróf által, a szigeti erőd összeomlásáról és a Törökországban napról-napra erősödő hanyatlásról”.  Documenta Historica (a JATE Történész Diákkör kiadványsorozata) 13., 1993. Fordította és sajtó alá rendezte Lévai Judit

Felhasznált irodalom

G. ETÉNYI Nóra – HORN Ildikó – SZABÓ Péter:  Koronás fejedelem. Bocskai István és kora (General Press, 2006)

NAGY László: Hajdúvitézek (Kossuth Könyvkiadó, 1986)

A nyitóképen G. Hoefnagel: Győr látképe 1594-ben

Facebook Kommentek

További írásaink