Hogyan robbanthattam volna ki egy háborút?

1938-1939 a magyar diplomácia számára nagy sikerekkel és veszélyekkel is kecsegtetett: az etnikai revízió, a lengyel-magyar határ létrejötte kétségtelenül az eredmények közé sorolandó, azonban Csehszlovákia megszűnéséig egy fegyveres konfliktus lehetősége mindig valószínű maradt (ennek egyfajta változata mégiscsak megtörtént: a “kis háború” Szlovákia és Magyarország között, de ez nem képezi jelen bejegyzés tárgyát). Magyarország számára a puskaporos napok 1939 tavaszával együtt elmúltak egy időre. Lengyelország számára azonban nem, Varsóban már a háború napjaiban Hory András magyar követ egy érdekes történettel lett gazdagabb, ahol nem Gregorz Brzęczyszczykiewicz, de egy korábbi kollégája akár egy fegyveres konfliktust is ki tudott volna robbantani – amelynek egyik tanúsága, hogy Petru Groza mellett más is tudta kamatoztatni meglehetősen érdekes helyzetben magyar tudását.

2032009_hungarian_20national_20museum_data_hnm_hu_object_732296.jpeg
Gömbös Gyula, Gömbös felesége, Szilágyi Erzsébet, Apponyi Albert és Hory András (1883-1971) 1932-ben a római magyar követség kertjében – ahol Hory akkor misszióvezető volt – forrás: www.europeana.eu

Magyarország követe, Hory András 1939 szeptemberében bátor döntést hozott azzal, hogy állomáshelyén, Varsóban maradt – és a lengyel kormány mellett maradt egészen a romániai internálásig. Szeptember 10-én a harcok még nem érték el Lengyelország fővárosát, de telefonon vagy egyéb módon kommunikálni a külvilággal már nehézséget okozott; emiatt kereste fel Hory a svájci követet rezidenciáján, mivel onnan még tudott volna Bukarestbe telefonálni, hogy Bárdossy László romániai magyar követtel beszéljen. A svájci diplomatánál azonban egy másik kollégájuk is ott volt, ami meglepte Hory Andrást. Ő pedig nem más volt, mint Juraj Slávik, Csehszlovákia korábbi belügyminisztere, későbbi varsói követ. Slávik a svájci követnél elmondta, hogy jelenleg is varsói követként tevékenykedik, mivel posztjáról – hogy fenntartsa a jogfolytonosságot – Csehszlovákia német megszállása után sem mondott el. Efölött visszaemlékezése szerint Hory értetlenkedett, mondván Slávik de iure és de facto se lehet követ, hiszen Ladislav Szathmáry lett a Szlovák Állam varsói képviselője 1939. márciusában.

450px-juraj_slavik.jpg
Juraj Slávik (1890-1969) – forrás: Wikipédia

Horyt végül a magyarul és lengyelül is jól beszélő Slávik segítette ki, a bukaresti telefonhívás ügyében: sikerült lengyelül kapcsolatot létesíttetnie, majd magyarul közölte Bárdossyval Hory nevében, hogy a varsói magyar követ odaküldött üzeneteit küldje tovább Budapestre. A telefonálás után Slávik felidézett egy 1938-as eseményt, ami 1939. szeptember 10-ig Hory András számára egy megfejthetetlen rejtély volt:

“- Tudja kedves Miniszter Úr, nem a mai az első eset, hogy a Maga nevében telefonálok. 1938 őszén, pontosan szeptember 26-án, a német-csehszlovák krízis idején, az éjszaka folyamán a varsói telefonközpont tévedésből a magyar Külügyminisztériumot hozzám kapcsolta.

 – Itt Apor Gábor beszél. Te vagy a telefonnál, Bandi? – hangzott Budapest felől. Máskor is, de akkor különösképpen érdekelt, hogy a magyar Külügyminisztériumnak mi mondanivalója van a varsói követe részére. Ezért a beszédmodorát lehetőleg utánozva és jelentkeztem Maga helyett. – Azt szeretnénk tudni – mondta Apor báró –, hogy a lengyel kormány tényleg meghátrált-e a szovjet fenyegetés előtt. Itt ugyanis az a hír terjedt el, hogy Moszkva ultimátumszerű óvást intézett Varsóhoz, rámutatva a következményekre, ha a lengyel tovább folytatná a Csehszlovákia elleni katonai előkészületeit, mire Varsó beadta a derekát.

– Képzelheti kérem – tette hozzá Slávik nevetve –, hogy milyen kapóra jött ez nekem. A Maga nevében azonnal és a leghatározottabb formában megerősítettem a fenti hírt.”[1]

Slávik nagyot füllentett a telefonba, de már maga a hívás is alapos fejtörést okozott a magyar külügyben, amire Hory ki is tér a visszaemlékezésében:

“Azon az emlékezetes szeptemberi éjszakán Apor felhívott a lakásomon.

– Most olvassuk a katonai attasédnak a vezérkari főnökséghez intézett táviratát, amely szerint a lengyel kormány visszautasította a szovjet figyelmeztetést. Viszont Te egy órával ezelőtt azt mondtad nekem, hogy a lengyelek meghátráltak. Ezek után nem tudjuk, hogy a két ellentétes információ közül melyik a helyes.

– Gábor – feleltem –, itt valami félreértésről van szó. Veled utoljára Budapesten beszéltem egy hónappal ezelőtt. Azt ajánlom, hogy olvassátok el az este küldött számjeltáviratomat.

Aport a válaszom nem elégítette ki. […]

– Ismétlem, hogy velem nem beszéltél – válaszoltam. A követségen éjjel csak az altiszt tartózkodik.

– De ha mondom, hogy a hangodat hallottam – erősködött még mindig Apor Gábor.

– Márpedig az én hangomat nem hallhattad – vágtam vissza kissé ingerülten. – Újra kérlek, olvassátok el esti távirati jelentésemet, és ne folytassuk ezt a céltalan beszélgetést.

[…]

Másnap délelőtt előadtam a történteket a lengyel külügyminisztériumban, ahol arra gondoltak, hogy Csehszlovákiában lehallgatják a telefonbeszélgetéseket, és onnan folytatták le Apor Gáborral az első konverzációt. Mindenesetre felkértem a lengyel külügyminisztériumot, hogy rendeljenek el nyomozást ebben az ügyben, mert az az érzésem, hogy a rejtélyes eset kulcsa mégis Varsóban lehet. Egyúttal katonai attasém útján felkértem a magyar vezérkari főnökséget, hogy ott is vezessenek le nyomozást. De mindeddig nem sikerült a rejtélyt megfejtenünk.

Slávik magyarul mesélte el ezt a kis epizódot. Így a jelen volt többi diplomata abból egy szót sem értett. Ezért udvariasságból, de még inkább egy kis malíciából, franciául megismételtem előttük Slávik szavait. A történet elhangzását követő csend azt mutatta, hogy az nem tartották nagyon mulatságosnak, és egyáltalán nem látszottak méltányolni a diplomáciai életben szokatlan eljárást.”[2]

Slávik jó kedélye, és még az első világháború előtti Magyarországon felszedett magyar tudása  (Budapesten is folytatott jogi tanulmányokat) könnyen nagyobb galibát tudott volna okozni 1938 puskaporos őszén. A müncheni tárgyalások előtt Budapest és Varsó is különböző követelésekkel bombázta Prágát, valamint az európai nagyhatalmakat – miközben az államok hadseregeit is mozgósítani kezdték. Háború végül nem tört ki egyik érintett fél között sem ekkor: Csehszlovákia a müncheni döntés értelmében átadta a Szudéta-vidéket, Magyarország tárgyalóasztalhoz ült, Lengyelország pedig egy ultimátum után egyszerűen megszállta a számára etnikailag és gazdaságilag is fontos Těšín-vidéket.

csrkovpol.jpg
Csehszlovákia varsói követségének munkatársai 1939-ben – forrás: www.NCSML.com

Hory András lengyelországi kiküldetése végül már Romániában ért véget: miután az internálásba vett lengyel kormánytól távozott, először szüleihez utazott Kolozsvárra, majd október 6-án ért Budapestre. Csáky István külügyminiszternél látogatást tett, és várta, hogy az emigráns lengyel kormány mellé nevezik ki. Ebből nem lett semmi: fél évig rendelkezési állományban volt, ezalatt balatoni nyaralóját tette rendbe. 1940-ben viszont újra feladatot kapott: a második bécsi döntés magyar tárgyalóbizottságát vezette.

Juraj Slávik karrierje másként alakult. Lengyelország eleste után Párizsban a csehszlovák emigráns kormány létrehozásában vállalt szerepet, amelynek belügyminisztere volt a háború végéig Londonban. 1945 után Csehszlovákia washingtoni követe lett, amely posztról 1948-ban a “győzedelmes február,” azaz a kommunisták csehszlovákiai hatalomra jutása után mondott le. Hogy pedig Slávik nem felejtett el magyarul Londonban sem, arra példa Károlyi Mihállyal folytatott levelezése: a Vörös Gróf gyakran angolul írt leveleket, hogy a cenzoroknak legalább a fordítással ne kelljen vesződniük – így angolul zajlott Károlyi és Jászi Oszkár kapcsolattartása is. Károlyi levelezésének több kötetes kiadása emiatt tele van olyan levelekkel, amelyek először a keletkezési nyelven, majd magyarul szerepelnek a kötetekben; azonban a Juraj Slávikkal folytatott levelezés csak magyarul olvasható, ami erősen utal arra, hogy a két fél ezen a nyelven érintkezett egymással.

Juraj Slávik lemond washingtoni pozíciójáról – korábban fel nem használt filmhíradó anyag (a dátum tévesen van megadva a videó címében)

[1] lásd: Hory András: Bukaresttől Varsóig, Gondolat, Budapest, 1987, 284-285. o.

[2] Uo.


Források:

Hory András: Bukaresttől Varsóig, Gondolat, Budapest, 1987

Károlyi Mihály levelezése IV. 1930-1944 – B kötet: 1940-1944 (szerk.: Hajdu Tibor, Litván György), Napvilág Kiadó, Budapest, 2015: 742., 824., 831. számú levelek

Juraj Slávik rövid életrajza

A nyitóképen Hory utolsó diplomáciai tevékenységének helyszíne, a bécsi Belvedere-palota a második bécsi döntés aláírásakor, 1940. augusztus 30-án 

Facebook Kommentek

További írásaink