„Az elvtárs jó káder, (de) az édesapja nyilas volt” – Munkások magánélete és az üzemi pártbizottság iratai

A kommunista párt (illetve később az MDP és az MSZMP) üzemi szervezetei igyekeztek a társadalom mindennapjait meghatározó, kikerülhetetlen részévé válni. A helyi és a munkahelyi pártszervezetek a párttitkár vezetésével dönthettek a dolgozók millióinak életéről, beleértve az olyan juttatásokat is, mint egy tanácsi lakás kiutalása.

Nagy Ágnes frissen megjelent kötetében kiemeli, hogy ő csak a kerületi közigazgatásnál kiigényelt lakásokkal foglalkozik, a munkahelyen keresztül juttatott (vagy nem juttatott) igénylésekkel nem.[1] Doktori kutatásom céljául azt választottam, hogy megvizsgáljam a munkahelyei csatornákat is, hogy így át tudjam tekinteni a káderek juttatásait. Cikkemben ezen kutatásaim egy mellékszálát járom körbe, és azt igyekszem bemutatni, hogy a párt és üzemi pártbizottságai milyen szinten kívántak az emberek nem munkahelyi életével foglalkozni.

Az Újpesti Hajógyár (eredetileg Ganz, majd később Gheorgiu Dej Hajógyár) üzemi pártszervezetének élén egy bizonyos Balogh Lajos volt párttitkári minőségben. Balogh a Népszava információ szerint „egyszerű” vasöntőből lett agitációs és propaganda pártmunkás, illetve pártitkár.[2] Írásomban azt kívánom bemutatni, hogy az üzemi pártbizottság milyen ügyekben járt el, mekkora és milyen beleszólása volt a dolgozók magánéletébe.

Váci út 184. Gheorgiu Dej Hajógyár igazgatóság épülete. Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény / Fortepan

A Hajógyár Pártbizottságnak iratai[3] között számos olyan levél található, amelyek a pártbizottsághoz érkeztek be a hajógyár munkásainak a gyáron kívüli életével kapcsolatban. Ezek jelentős része más pártbizottságok által írott információkérő levél, amelyekben a hajógyári munkásokról kértek adatokat ahhoz, hogy hozzátartozójuk családi állapotát feltérképezhessék. Az államszocializmus korszakában ugyanis a rokonok (politikai) előmenetele nagyban meghatározta a munkavállalók szociális helyzetét, lehetőségeit. Az ún. környezettanulmányok készítésre jó példa a Szovjetunióba öt éves ösztöndíjra kiküldendő munkások kiválasztásának esete. A jelöltek kiválasztásának és megbízhatóságuknak leellenőrzésének módjáról az 1949. november 4-ei pártbizottságai ülés jegyzőkönyve ad képet. Az ülésről készített jegyzőkönyvet később feltehetően egy felettes illetékes átnézte és a problémás részeket aláhúzásokkal és jelölésekkel kiemelte.

„Pelesek elvtárs[4] bejelenti, hogy a Nagybudapesti Pártbizottság kért munkáskádereket kiket kivisznek a Szovjetunióba 5 évre ösztöndijas egyetemi hallgatónak.

A Pártbizottság tagjai kerestek ilyen kádereket de ezeket a Pártbizottsági ülésen határozattal kell jóváhagyni, a már beérkezett káerek (sic!) neveit felolvassa és észrevételeit ezekkel szemben mindjárt meg is teszi:

1.! Csizmadia László elvtárs elfogadható

2./ ifj. Istvánovics György elvtárs elfogadható

? Horváth Tibor elvtárs jó káder, édesapja nyilas volt.

4./ Ficze Ilona elvtárs jó káder, elfogadható

5./ Babos Lajos elvtárs elfogadható

Ezen elvtársakhoz a Pártbizottság jóváhagyását megadja és a további intézkedéseket Pelesek káderes elvtársra bízza.

Zimmermann elvtárs:[5] A Szovjetunióba kimenő elvtársakat a Rendészettel ellenőrizni fogjuk és előző munkahelyükön és lakásukon információkat szerzünk be az elvtársakról. Úgy, hogy holnap reggel 1/2 8 órakor a Rendészet el is indulhat, kocsit a Pártbizottság ad, és környezettanulmányokat délig leadják a Pártbizottságnak, felelős érte Zimmermann és Pelesek elvtárs.”[6]

A fenti jegyzőkönyv fogalmazása – ahogy általában véve az egész irategyüttesé is – pontatlan, helyenként félreérthető, ezért tűnhet úgy, hogy Horváth Tibor esetében nyilas édesapjának felemlegetése pozitívumként esett latba. A sor későbbi aláhúzása azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy az ő ösztöndíjának mérlegelésénél ez problémás lehetett. A káderek kiválogatásánál alkalmazott módszerek, mint például a fenti szövegrészben olvasható lakásukon való információszerzés jól mutatják a magánszféra, a politikai tér és a munkahely világának szétválasztatlanságát. Az alábbi információkérő levél pedig szintén rávilágít arra, hogy nem csak az egyén, hanem a hozzátartozók tevékenysége is meghatározta a kinevezések elbírálását.

„Gheorghiu Dej Hajógyár Párt Végrehajtó Bizottsága kéri az elvtársakat, hogy K. V.[7] /szül: 1902. Újpest/ ki jelenleg a Kiniongyárban (sic!) dolgozik információt küldjenek.

Nevezett elvtárs 1950-ben lett kizárva a Pártból, okát nem tudjuk. Kérjük az elvtársakat irják meg miért lett a Pártból kizárva, mivel fiát Disz funckióba kivánjuk beállítani és ehhez szükséges édesapjának leinformálása.

Elvtársi üdvözlettel:

Czeller Ferenc

agit.prop. titkár”[8]

 Az iratok egy másik csoportját a dolgozók által a pártbizottságnak írt levelek alkotják. Ezek egy részében kérelemmel fordulnak a bizottsághoz lakás(ki)igénylés miatt, egy másik részükben pedig egyenesen meg is nevezik azt a munkatársukat, akik szerintük indokolatlanul nagy lakásban laknak, így adva tippeket a kiutalandó lakásra. A Balogh vezette bizottság válaszleveleiből kiderült, hogy bizonyos esetekben indoklás nélkül támogatták vagy utasították vissza dolgozók lakáskérelmét, egyes esetekben a szociális viszonyra hivatkoztak, megint más esetekben pedig a párthoz való jó viszonyukra hivatkoztak. Nagy Ágnes monográfiájának elején a Magánélet, magánügy, magánlaksértés című fejezetben kifejti, hogy az 1940-es évek második felében újra kívánták definiálni a fejezet címében szereplő fogalmakat, s ennek folyományaként egyes embereket politikai okokból kizárták a társadalomból olyan módon, hogy nem részesülhettek bizonyos javakból.[9]

Munkások csoportja a jóvátételre gyártott ULJANA GROMOVA (1948) építésén. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Történeti Fényképek Gyűjteménye, MMKM TFGY 2017.1.1284.

A Budapest Főváros Levéltárában őrzött iratokból az a kép rajzolódik ki, hogy az üzemi pártbizottsági tagok, titkárok, stb., illetve a hajógyár lakásügyeivel nem, illetve nem csak kizárólag a bizottság foglalkozott, így arra a kérdésre sajnos ezekből az iratokból nem derült fény, hogy akár a pártmunkás fizikai dolgozóból lett gyárigazgató Janza Károly, akár Balogh hol, milyen indoklással kapott lakást. A Balogh által diadalittasan hirdetett eredményekkel ellentétben viszont számos dolgozónak nem sikerült lakást szereznie, annak dacára, hogy az államosítások és a kitelepítések következtében számos ingatlan „szabadult fel”. S noha valóban jelentős lakásépítkezések indultak el az 1940-es évek második felében, de éppen a Nagy Ágnes által említett politikai szándék miatt nem mértek egyenlő mércével.

„Balogh Lajos titkár beszámolója

A Hajógyárban (sic!) kikerült 580 káder, melyek magas funkciót töltenek be, és ez azt jelenti, hogy a proletárdiktatúra fényesen győzött.

A győztes nyugati államok életszínvonala 30%-on alul marad a miénkhez hasonlítva, ez azt jelenti, hogy a mi életszínvonalunk felemelkedést mutat. 112 elvtársnak már a demokrácia által épített házakban lakást adtunk. (…)”[10]

Ezt a fenti képet tovább árnyalja az a levélváltás, amit szakcikkem végén, annak szenzitív tartalma miatt nem teljes névvel közlök. Ebben a levélíró munkásfeleség panaszkodik agresszív, bántalmazó férjére, s noha a párt ideológiai-politikai okokból kisebbért is közbelépett, egy ilyen családon belüli bántalmazási ügyben meglehetősen cinikus levéllel zárta rövidre a problémát. A levelet helyesírási hibáival, szöveghűen közlöm, azonban a központozási hibákat több helyen javítom az érthetőség megkönnyítése miatt. Kiemelések tőlem származnak

„1956. VII. hó. 25.

Tisztelt Balogh elvtárs.

Neharagudjon epár soraimmal zavarom

De kénytelen vagyok ide fordulni panaszra[,] a férjem G. J.[11] meós[12] a gép mühelyben dolgozik. nagyon kérem Balogh elvtársat hogy hivasa fel máma[,] és kérdeze meg töle hogy mi szándéka[,] hogy igy bánik a családjával[,] ha van neki valakije ot a gyárban akor mongya meg[,] én megértem és ezen lehet segiteni[,] nem pedig ithon úgy bán velem mint ha kényszerből élne velem[.] mindég azt mondja[,] hogy övé a lakás megyek el[,] hagyam el ötett[.] de én nem ugy tudom[,] hogy enyém is[,] meg a családé is[,] nem egyedül az övé[.] mindég azt mogya hogy az ő nevén van akor az övé[;] és ojan csunya szavakat használ velem szemben hogy egy ucai rosznö érdemelné meg eszt[.] nagyon kérem Balogh elvtársat hogy dorgálják meg mert van joguk hozá[,] mert a párt nem ara tanicsa hogy roszul éljen a családjával hanem békeségben és megértésben éljen a házastársával. két szép gyermekünk van azokat se veszi semiben mint ha nem is az övé lene[,] szoval egy szonak is egy vége nem családi apának való[.] meg egyszer nagyon kérem[,] beszéljenek vele a két gyermek életéröl van szó[,] mert nem ugy akarom felnevelni hogy csak rosz[at] lásák a szülötöl és a verekedést[;] és ha ö azt mondja hogy nem fogja a természetitt megváltoztatni[,] akor választjanak szét benünklet[.] meg a gyermekünk kicsik[,] meg ők nem tudtnak semit az életről.] nem akarom hogy 6 év után kezdjuk meg a verekedést[,] amit az este csinált velem és ezt a gyermekem mind végignézték és ahogy azok sivalkodtak. hogy még a szomszédság is haloták ezt[.] ez szégyen rá nézve[,] mert párt ember ős öneki kéne példával elöálni és ő él rosz életet.

Maradok szeretettel G.né

Szabadság”[13]

Az első kiemelt rész érdekes kérdést vet fel, az itt idézett részletekből is világosan látszik, hogy a párt családi alapon jutalmazta vagy büntette az állampolgárokat, egy nyilas vagy egy pártból kirúgott édesapa komoly problémát okozhatott az érvényesülni kívánó fiúnak. Emellett a rendszer önmeghatározása szerint is szociális alapon, az ún. szocialista humanizmus jegyében járt el egy lakáskérelem elbírálásakor. A feldolgozott anyagban több olyan ügy is szerepel, ahol gyermektelen házaspárnak nem lakást, hanem csak egy szobát adnak, tehát a levélben szereplő kétgyermekes házaspár esetében a feleségnek jogos az a sérelme, hogy a lakás nem a férjé, hiába van az ő nevén, hanem a családé. Ahogy erre a felvetésre sem, úgy a családon belüli erőszakra problémájára sem válaszolt Balogh válaszlevelében. Így elsikkadt az a kényelmetlen kérdés is, hogy a kommunisták által előszeretettel hangoztatott erkölcsi felsőbbrendűség hogyan fér össze az asszonyveréssel.

„Kedves G.-né elvtársnő!

Levelét megkaptam, férjével beszéltem és az itteni körülményekről is tájékozódtam. A mi véleményünk szerint, az Ön férjének semmiféle viszonya vagy kapcsolata nincsen más nővel, tudomásunk szerint. Én ugy gondolom, hogy az Ön férje eléggé merev parancsolgató természetü és talán néha hirtelen is. Én Önt nem ismerem, jellemében, ugy gondolom, talán Ön is merev, talán féltékeny is. Van önben valami féltés. Azt javasolnám önöknek, hogy üljenek le, beszélgessenek az eddig eltöltött házasságukról, hogy éltek eddig? Mi volt az önök életében a szép és a jó. És okvetlenül a jóból és a szépből induljanak ki, amikor egymás életét ujra a régi szépre és jóra akarják változtatni. Az életnek lehetnek néha nehéz vagy fájó pontjai is. Igen sok függ attól, hogy jóindulatúan kezelik e a dolgokat és a szeretet mellett megadják e egymásnak a megfelelő tiszteletet.

Két szép gyermekük van.

A gyermekeik jövőjéért még közelebb kell kerülniük egymáshoz. És még egyszer azt javasolnám, hogy több megértést, több tiszteletet, egymás felé elsősorban az asszonynak, a családanyának és a gyermekeiket.

Sok örömet és boldogságot kívánok.

Elvtársi üdvözlettel:

Balogh Lajos

Párt V.B. titkár.”[14]

A XIII. kerületi szervezet erős emberei, Kádár (bsz) és Marosán (jsz) még 1949-ben. Kovács Márton Ernő / Fortepan

Az üzemi pártbizottságoknak számos ügyben kellett eljárniuk, s az ilyen személyes vonatkozású levelek sem voltak ritkák, ezért Balogh Lajos feltehetően rövidre akarta zárni a szerepét az ügyben és ezért választotta a fenti cinikus formát. Ezt azonban nem tudjuk biztosan. Annyi azonban bizonyos, és ez árnyalja a képet, hogy a dogmatikus rákosista,[15] Baloghot később Marosán György távolíttatta el a Hajógyári Pártbizottságból,[16] s „kárpótlásként” a XIII. kerületi képviselőként a parlament Kulturális Bizottságában lett tag, ezáltal pedig a kádári új rezsimben is megtalálta a saját helyét. A Népszava Információ szerint pedig:

„Egyike volt azoknak, akik például új oldalról világították meg a gyermekek iskolai túlterhelése és szocialista hazafiaságra nevelés problémáit.”[17]

A cikk a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Napi Történelmi Forrás együttműködésének keretében jött létre.

A cikk az Arcanum Digitális Tudománytár és a Napi Történelmi Forrás együttműködésével jött létre.


Borítóképen:  Hajógyári munkaversenytabló „Ezek a mi büszkeségeink”, 1949. Magyar Rendőr / Fortepan

Jegyzetek

[1] NAGY ÁGNES: Harc a lakáshivatalban – Politikai átalakulás és mindennapi érdekérvényesítés a fővárosban, 1945–1953. Korall, Budapest, 2013. (Továbbiakban: NAGY, 2013.) p.: 28.

[2] Népszava, 89. évf. 290. sz. 1961. 12. 08. 3. o.

[3] HU BFL XXXV. 136. 5 doboz.

[4] Pelesek János (szül. 1908. 10. 21.) a Hajógyár üzemi pártbizottságának káderese

[5] Zimmermann Jenő a hajógyár üzemi pártbizottságának szervező titkára

[6] HU BFL XXXV. 136. 1. doboz. 1949. november 4-ei pártbizottságai ülés jegyzőkönyve 12. oldal.

[7] Teljes név személyiségi jogok miatt rövidítve.

[8] HU BFL XXXV. 136. 2. doboz Czeller Ferenc levele a Magyar Dolgozók Pártja XV. kerület Végrehajtó Bizottságnak, 1955. február 3.

[9] NAGY, 2013. p.: 23.

[10] HU BFL XXXV.95.a.MDP Budapesti Titkárságának ülései 1949. szeptember 20.

[11] Teljes név személyiségi jogok miatt rövidítve.

[12] Meós: Minőségi Ellenőrzés Osztály dolgozója

[13] HU BFL XXXV. 136. 2. doboz G.J levele Balogh Lajosnak 1956. július hó 25-én.

[14] HU BFL XXXV. 136. 2. doboz Balogh Lajos levele G.J.-nek 1956. július hó 30-án.

[15] Az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvételéért kivégzett hithű kommunista Angyal István szerint a rákosista kör tagja volt. „Soha nem fogom elfelejteni Balogh Lajos nevét, párttitkár a Gheorghiu-Dej Hajógyárban, aki két ízben is gyalázta Déry Tibort, a Petőfi Kört, a Rákosi-ellenes pártmegmozdulásokat. Alávaló volt az a stílus, ahogy hazánknak ennek a nagy művészéről, a kommunizmus töretlen harcosáról beszélt.” Idézi Eörsi László: Angyal István saját kezű vallomásai (1956. december) In: Múltunk, 1995. 4. sz.176. o.

[16] Jelentés a XIII. kerületi üzemi pártszervezetek munkájáról. p. 544. In: Koltai Gábor – Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. 1957. április 1. – 1957. május 27. Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10.

[17] Népszava, 89. évf. 290. sz. 1961. 12. 08. 3. o.

Facebook Kommentek