Hová tűntek? A munkásosztály és a rendszerváltás

Tóth Eszter Zsófia

Akkor már a párttaggyűlésen is rákezdte a főmérnök, hogy többpártrendszer kell. Én meg fölálltam, és fölszólaltam. Mit akartok, mondom? Egy kommunista párt van, és annyi is marad. Erre mindenki kussolt. Végül is aztán mindegy volt, mert kirúgtak mindannyiunkat a gyárból, még a főmérnököt is.” – mesélte egy gépész visszaemlékezőm a 2000-es évek elején arról, hogy mi történt a gyárukban a rendszerváltáskor.1999-2005 között interjúsorozatot készítettem olyan munkásokkal és munkásnőkkel akik átélték gyáruk privatizációját.

Mára a munkásosztály felszívódott. A kilencvenes években átcsapott felettük a történelem, a gyárak nagy részét bezárták vagy leépítették. Tetézte mindezt, hogy a munkásoknak nagyon alacsony volt az érdekérvényesítő képességük, annak ellenére, hogy a rendszerváltáskor voltak kísérletek valódi, érdekérvényesítő munkástanácsokat létrehozni. A rendszerváltáskor tehetetlenül szemlélték azt, hogy a fejük felett privatizálják a gyárat. Az 1990-es években megélték a munkások azt is, hogy szalonképtelennek számít mindarról beszélni, amiről velük történt. A rendszerváltás éveiben sok ember szembesült azzal, hogy a Kádár-korszak hétköznapi embereit úgy ábrázolták, mint akik részt vettek 1956 emlékének “össznemzeti elfojtásában”, és ezért cserébe élvezték a Kádár-rendszer fridzsiderszocializmusának adományait. A privatizácó egyik nagyon fájó pontja az volt számukra, hogy úgy érezték, a fejük fölül hordják szét a gyárat, az addig köztulajdonnak számító gépekre alapítanak vállalkozásokat az ügyesek, nekik semmi sem marad. Volt, aki ezt látva lépett ki a pártból:

A pártból kiléptem. Akkor jöttek a változások, meg akkor, ami lopás ment már a gyárban, felfoghatatlan. Egész gépeket vittek ki. És akkor év elején letettem a tagkönyvem. Kérdezték, miért. Csak annyit mondtam, hogy én ezzel a rablással nem tudok egyetérteni. Szocialista beállítottságú ember vagyok azóta is.”

Image result for lenin kohászati művek
A diósgyőri Lenin Kohászati Művek a 70-es években

Többen is meséltek olyan történeteket, hogy szemtanúi voltak annak, hogyan loptak ki a gyárból gépeket, alapanyagokat. Elmondásuk szerint ezek a munkatársaik ezekre a berendezésekre, árukészletre alapozták vállalkozásaikat. A történetek szerint voltak közülük, akik meggazdagodtak, és ma “Alfa Romeon” járnak, mások tönkrementek. A rendszerváltás időszakát ezek a történetek olyannak láttatják, amikor az addigi hatalmi szervek kezéből kicsúszott az irányítás, és egy olyan időszak jött el, amikor szabadon lehetett széthordani a gyárat. A legfájóbb a gyár balatoni telkének privatizációja volt:

“A dolgozók hordták le maguk a szétszedett ládákból a faanyagot autón, mármint Trabanton. Felállították a sátrakat. Ott tudott mindenki nyaralni, vízibiciklink is volt. Aztán eladták a gyár üdülőjét, azóta nem nyaralunk a Balatonon.”

Az idősebb nemzedék tagjait vagy leszázalékolták vagy kényszernyugdíjazták. De sokan ma is dolgoznak: újraéledt a cselédmunka, háztartási alkalmazottak lettek. A fiatalabb nemzedékhez tartozók azt mesélték, sokat harcoltak azért, hogy a gyárat ne zárják be és az fennmaradhasson, de kudarcot vallottak. Kényszervállalkozásokba kezdtek, amelyekből meg tudták teremteni egzisztenciájukat, elbeszéléseik középpontjában mégis az a fájdalom áll, milyen nagy fájdalmat jelent nekik ma is, hogy a gyár bezárt. Mások idősgondozásba kezdtek, időszakosan vállalnak külföldön munkát. Gyermekeik közül sokan már haza sem szeretnének jönni a külföldi munkavállalásból. A rendszerváltás dokumentumfilmesei is megörökítették ezt a folyamatot.

Related image
Az ózdi vasmű fénykorában (részlet A régi Ózd c. összeállításból)

Almási Tamás Petrenkó című filmjének főhőse kis üzemet alapít, optimistán fog bele, azonban üzeme, a Pekó tönkremegy. Ő tisztességes nyertese lehetett volna a rendszerváltásnak, azonban az ő üzemének csődbemenetele szimbolikus: az új világban érvényesülni csak tisztességtelen eszközökkel lehet. Utolsó, búcsúzó beszédében sírással küszködik. Munkásai azonban képtelenek belátni azt, hogy ha ő nem vette volna fel őket üzemének alapításakor, már sokkal korábban munkanélküliek lettek volna. A sáros gyárudvaron háborgó tömeg nem kíméletes vele.

Petrenkóval szemben Schiffer Elektra kft. című filmjének főhőse beletanul az új világ törvényszerűségeibe: az egykori szocialista brigádtagok alapította kft vezetője barátait bocsátja el. A film egyik jelenetében a rendező felelősségrevonja azért, hogy visszaélt társainak bizalmával, de erre a felvetésre verbális válasz nem érkezik a kft vezetőjétől.

Almási Tamás az Ózd sorozatának forgatása egy évtizedig tartott, hét epizódot forgattak le. A hét epizódból készítettek egy 101 perces összefoglaló filmet Tehetetlenül címmel, mely 10 év pusztulástörténetét mutatja be. Látni a kongó üzemcsarnokokat, a rozsdamarta gépeket, a leomló kéményeket.

Az Ózd sorozatban követték a szereplők életútjának alakulását: S. Ferenc anyagvizsgáló az egyik részben még a szocialista munkamorált kritizálta, majd a következő epizódban elveszítette munkáját: az üzem új tulajdonosa kényszernyugdíjazta. A harmadik epizódban már az elégedetlen munkások szószólója lett, gyújtó hangú beszédet tartott. Elindult a polgármesterválasztáson, amit meg is nyert. A következő epizódban már bukott polgármesterként láthatják a nézők. Az ő történetének ellenpontja H. István, aki eleinte – a rendező szavaival – „csillogó szemű”, harcsabajszú, energikus hengerész, majd elveszti tartását, hitét a jövőben, a sorozat végére alkoholista lesz, meghal. Haláláról a nézők úgy értesülnek, hogy az érkező filmeseknek csak a síró feleség nyitja ki a kaput.

Egy kép az Ózd-sorozatból

Összegezve: voltak, akik gyári munkahelyük elvesztése után lecsúsztak, mások kényszervállalkozásokból egzisztenciálisan stabilizálták magukat. Az egyéni megküzdési stratégiák sikeressége azon is múlott, hogy a családi környezetből milyen megküzdési mintákat hoztak magukkal. A cselédségen kívül feléledtek más régebbi munkaformák is, így a kubikusság, kis, szegény falvakból ingázás a nagyvárosba.

Manapság már kinézet alapján nehezebb megállapítani, ki az, aki abból él, hogy fizikai munkát végez, mint a rendszerváltás előtti időkben. A szépségkultusz elterjedésével mindenki számára elérhetővé válik a szépségideálnak megfelelő külső is. A fogyasztás központi értékké válásával már mindegy, hogy az elköltendő pénzt fizikai, vagy más jellegű munkával keresi meg a fiatalabb nemzedék. A siker kifejeződhet márkás fogyasztási tárgyak viselésében is, azok számára, akiknek sikerül fent maradni. A bejelentetlenül, feketén dolgozók, a tűző napon kubikusmunkát végzők csak vágynak a társadalmi beilleszkedésre.


A nyitóképen a sajóvelezdi Lenin kocsma 1995-ben

Facebook Kommentek

További írásaink