Hol sírjaik domborulnak: magyar hősi halottak cseh földben

Kevéssé ismert azoknak a honvédeknek a sorsa, akik a német megszállás és a nyilas hatalomátvétel után kerültek a Harmadik Birodalom területére. Voltak közülük, akik számára Dániában ért véget a háború (róluk könyv is született, amely sajnálatos módon magyar nyelven nem elérhető…), míg a többségük Németországban tette le a fegyvert:  az ő visszaemlékezéseik, történetük ismertebbek. Akadtak azonban olyanok is, akik a háború legvégén átjáróházzá változott, éppen megszűnni kezdő Cseh-Morva Protektorátusban állomásoztak. Köztük voltak olyanok is, akik a németekkel szembefordulva, csatlakozva a megszállóik ellen felkelő csehekhez harcoltak, és vesztették életüket. A rájovi hősökről ma már néhány blogposzt, rövidhír megemlékezik, azonban az elesettekről már 1946-ban is igen tiszta képpel rendelkezett a magyar külügy egy követi jelentés alapján.

1945 áprilisa-májusa igencsak kaotikus volt a németek által megszállt cseh tartományokban: a hivatalos központi vezetés szétesőben volt, az emigráns kormány már Kassán programot hirdetett – az otthoni ellenállók pedig egy felkelés kirobbantását tervezték, hogy a békeévek politikájának tortájából ők is kapjanak egy szeletet. Délkelet-keleti irányból a Vörös Hadsereg, nyugatról az amerikaiak közelítették meg a Cseh-Morva Protektorátus területét. Hogy mekkora volt a fejetlenség, arra egy szemléletes példa. A lengyel Brygada Świętokrzyska ellenállói csoport a szovjetek elől úgy döntött, hogy elmenekül, és a nyugati szövetségesek területén fejezi be a háborút: így a mintegy ezerötszáz lengyel fegyveres cseh területeken keresztül, jó két hónap alatt jutott el az amerikai zónába.

04.jpg
A Kolodějében kivégzett két magyar honvéd koporsója – forrás: www.honved.estranky.cz

A magyar katonai alakulatok egy része a háború utolsó tavaszán a Protektorátusban állomásozott, ahol nehezen lehetett a fejetlenség miatt felismerni, hogy ki a barát és ki az ellenség. Elcsépeltnek hangozhat a mondat, azonban 1945 tavaszán a Prága melletti Koloděje nevű településen (amely 1974 óta már a cseh főváros része) két honvéd fegyvert és lőszert adott a cseh ellenállóknak, amiért megkínozták és kivégezték őket a németek, mint árulókat. A két honvéd méltó temetéséről a németek távozása után a helyi lakosság gondoskodott. Týn nad Vltavou környékén pedig mintegy háromszáz fős magyar alakulat állt át, hogy a Šumava II. partizáncsoportot segítse. Ebbe a sorba illik bele annak az öt honvédnek a sorsa, akik Rájovban döntöttek úgy, hogy inkább a partizánok mellé állnak. Ők Rájovban és a szomszédos Zlatá Korunában a 11. magyar lőszerraktár 43 fős őrségét alkották, később együttműködtek a partizánokkal, de egy helyi híd birtoklásáért kialakult tűzharcban a német SS különítmény öt magyar katonát ölt meg. Egyikőjük visszaemlékezését idézi fel a Csehország, nem csak Prága! – blog, az Állambiztonsági Hivatalok Történeti Levéltárának iratanyagára (V-32000/4) hivatkozva.[1] De adjuk át most mi is a szót Kenedli Jánosnak!

A farmosi lőszerraktárnál teljesítettem szolgálatot és innen menekülés közben kerültem kb. 40-ed magammal Csehországba. Ezen részleg parancsnoka Sugár László alezredes volt, valamint még egy tiszt, Balázs zászlós. 1945. április végén kerültünk Rajov térségébe, ahol a lakosság már kezdte magát felfegyverezni, majd felszólítottak bennünket, hogy vagy adjuk át fegyvereinket, vagy álljunk közéjük partizánnak. Balázs zászlós azt mondta nekünk, hogy álljunk be partizánok közé, mi egyhangúan elfogadtuk és beálltunk.(…) Mi a község szélén a lakossággal együtt figyeltük a visszavonuló németeket, elfogtuk, lefegyvereztük, majd fegyvertelenül tovább engedtük őket. Egy esetben kb. 200 fő német katonát fegyvereztünk le, akik azonban még az este, 1945, május 5-én felfegyverkezve harckocsikkal visszajöttek. Mi egy ideig védtük magunkat, azonban mivel nehézfegyverünk nem volt, a kilátástalan harcot abbahagytuk és aki közülünk tudott, elmenekült. Én harmadmagammal menekültem el, majd másnap fegyvereinket elrejtve visszamentünk a németek által megszállt községbe, ahol azonnal elfogtak bennünket és kikérdeztek. A falu közepére, egy kis térre vittek bennünket, ahol láttam Balázs zászlós és még két bajtársa valamint 3-4 civil hulláját. Balázs zászlóst meg is néztem és láttam, hogy géppisztolysorozatot kaphatott, mert az arca és teste végig volt lőve (…)”

A helyiek nem felejtették el a honvédek átállását, és tettét. Már 1946-ban megemlékeztek róluk a kis faluban. Erről a prágai magyar követség is értesült. Rosty-Forgách Ferenc, a prágai misszióvezető ennek jelentőségéről üzent Budapestre. A csehszlovák-magyar lakosságcsere és a béketárgyalások miatt különösen nehéz légkörben Rosty-Forgách figyelemre méltó módon elemzi a megemlékezés jelentőségét. S hogy Rosty-Forgách helyzete is bonyolult volt, azt mutatja az, hogy ugyan 1945-től már Prágában szolgált, de nem mint követ, hanem mint a magyar állampolgárok érdekvédelmét ellátó magyar meghatalmazott.

“Igen sürgős! Prága, 1946. július 13.

„Zlatá Koruna” és „Rajov” nevű délcsehországi községek közös temetőjében öt magyar honvéd van eltemetve, akik a csehek oldalán estek el németek ellen vívott ama felszabadítási harcok folyamán, amelyekről a békeelőkészítő osztály mult hó 16.-án kelt 1666/Bé. számu tájékoztatásában „a szlovákok háborus felelősségé”-re vonatkozó 4. számú feljegyzés 9. pontjában történik említés.

A hősi halottak emlékére cseh részről emelt díszes siremlék fényképét esetleges felhasználás végett tisztelettel felterjesztem. A fényképen is leolvasható magyar hősök nevei a következőek: Bense Pál, Berkes Mátyás, Gergely Mihály, Krivianek György és Balázs Lajos.[2]

A Csehszlovákiában divó általános magyarüldözés légkörében felütnő, hogy a – (Magyarországból kényszerkitelepitett gépek mellett kitartó munkásokból álló) – krumlov-i magyar kolónia az ottani vidéki hatóságoktól május 5.-re hivatalos meghívót kapott a magyar hősi halottak diszsirhelyén rendezett csehszlovák felszabadulási ünnepségre. A szóbanlévő ünnepélyen résztvevő magyarok jelentése szerint nevezett hősök siremléke magyar nemzeti szinekkel volt feldiszitve és az elhangzott emlékbeszédben több alkalommal hosszasan kegyelettel méltatták honvédeink áldozatkészségét.

Megfontolásra ajánlom, nem lenne-e célszerü, a szóbanlévő kivételes esetről a magyar rádióban elismerőleg nyilatkozni és egyúttal a magyar-csehszlovák közös ellentállás más eseteire is rámutatni. E tekintetben gondolok elsősorban az általam mult decemberben Kertész követ urnak átadott, illetve neki f. év 13.-án 98/res sz. alatt megküldött cseh szövegü két nyilatkozatra, melyekben vidéki Národni Vyborok elismerőleg tanusitják a cseh néppel küzdő magyar csapatok erőfeszitését.

Tisztelettel kérem végül, hogy fentnevezett öt honvéd hozzátartozóit felkutatni és őket a történtekről tájékoztatni méltóztassék.

Rosty-Forgách sk. követ”

A cseh területen hősi halált halt magyar katonák emléke nem lett teljesen elfeledve, igaz, talán nem kaptak akkora hírverést, hogy bizonyítsák a csehszlovák-magyar fegyverbarátság múltját, vagy hogy bemutassák rajtuk keresztül, hogy milyen nagy méretű is volt a magyar antifasiszta ellenállás.1972-ben az Irodalmi Szemle hasábjain is egy cikk számolt be arról, hogy a cseh földön elesett honvédok emlékére milyen rendezvényeket rendeztek. Somogyi Mátyás írásában megemlíti, hogy Kolodějében emlékművet is állítottak a két kivégzett katona tiszteletére, de idézi Jaroslav Čermák járási párttitkár beszédét is a rájovi temetőben, amely kihangsúlyozza, hogy a magyar és csehszlovák fél hogyan küzdött egymás mellett 1945-ben. A dolog érdekessége az, hogy négy évvel a prágai tavasz és Csehszlovákia megszállása után történt mindez: mondhatni Rosty-Forgách és Somogyi írása a csehszlovák-magyar kapcsolatok szempontjából két igencsak “furcsa” időszakban született.


[1] http://nemcsakpraga.blogspot.hu/2013/04/magyar-katonasirok-rajovban.html

[2] A fénykép hátoldalára fel lett írva a hősi halottak egyéb adatai: Bense Pál honvéd (24), Berkes Mátyás tizedes (24), Gergely Mihály tsz. szakaszvezető (23), 24 – honvéd, Krivianek György honvéd (24), Balázs Lajos tü. mü. gyak. (28)

Források:

A Honvedelem.hu írása a 2015-ös rájovi megemlékezésről

A Csehország, nem csak Prága blog bejegyzése

Egy cseh hagyományőrző csoport írása a kolodějei eseményekről

Friedl, Jiří: Poláci míří na Západ, In: II. Světová válka extra, 2014, november, 16-19. o.

MNL OL, XIX-J-1-k, 22. doboz, 81/pol/1946, Rosty-Forgách Ferenc jelentése

Somogyi Mátyás: Emberek voltak az embertelenségben, In: Irodalmi Szemle, 15. évfolyam (1972), 6.szám, 553-557. o.

A nyitóképen a rájovi közös cseh-magyar sír – forrás: Csehország, nem csak Prága! blog

Facebook Kommentek

További írásaink