Egy litteraturai szemétrakás

Szerző: Hursán Szabolcs

Egy becses könyvadomány

1838-ban a Magyar Tudós Társaság (1840-től Magyar Tudományos Akadémia) Könyvtára addigi történetének legnagyobb adományában részesült: Batthyány Gusztáv gróf ajánlotta fel 30 ezer kötetesre becsült rohonci könyvtárát. Az adomány jelentőségéről tanúskodnak Toldy Ferencnek (1805-1875), a nagyhatású irodalmárnak, a Tudós Társaság korabeli titoknokának következő szavai a könyvtár átvételéről emlékezve:

Illy alkotó részekből, ’s mintegy 2200 darabból állt könyvtárunk, Czuczor szorgalmatos segédjegyzőnk által lajstromozva, 1838-ban ősszel, midőn elnökünk gr. Batthyány Gusztáv úrtól azon meglepő kellemes hírt vevé, hogy mintegy 30,000 darabból álló könyvtárát academiánknak ajálnja fel, melly nemes példát testvére gr. Batthyány Kázmér úr a’ maga’ kisebb, de válogatott tára’ felajánlásával rögtön követett. Én voltam a szerencsés az átvétellel megbízatni. Lelki örömmel léptem 1839. aprilis’ 7-. a’ rohonczi vár’ termeibe, mellyekben, már akkor sajátunk, felállítva volt.[1]

Toldynak és a Tudós Társaság vezetőinek nyilvánvalóan minden oka meglehetett rá, hogy reményteli szívvel tekintsenek a könyvtár (és Batthyány Kázmér könyvtára) átvétele felé. Különösen azért, mert a könyvtár alapítói olyan nagy jelentőségű személyek volt, mint Batthyány Lajos Ernő nádor (1696-1765), „az utolsó nemzeti nádor” és fia Batthyány Tódor [vagy Tivadar], (1729-1812) kora nevezetes feltalálója, kísérletezője. Az állományt az ő érdeklődési körébe tartozó természettudományos, technikai, műszaki tárgyú könyvek határozták meg és ezzel együtt akadtak benne XVI., XVII. századi könyvek is, antik szerzők művei (természetesen újkori kiadásúak) és olyan könyvritkaságok is, mint a máig megfejtetlen rohonci kódex. Az adomány elsősorban német, francia és latin nyelvű művekből áll, magyar nyelvű példány elvétve fordul elő.

A reakció

A Társaság tagjai közül Batthyány Gusztáv könyvtárának első szemrevételezője a könyvtár átvételének előkészítésében eljáró Nagy Károly (1797-1868) csillagász, matematikus volt. Következő, Toldy Ferencnek levélben ecsetelt reakciója alapján elképzelhető, hogy Toldy Ferenc rohonci látogatásába a nagyközönségnek szánt visszaemlékezésben említett „lelki öröm” mellé némi aggodalom is társult.

„Nem mulaszthatom el azonban ezen tárgy iránti véleményem kifejezését, mely röviden ez. Ki ezen ronda könyvtárat [a rohoncit] nem látta, legkisebb ideaja sem lehet arról, mi egy litteraturai szemétrakás. Főleg kiterjedtebb értelmében. Valóban megfoghatatlan valami, miként lehetett annyi haszonvehetetlen nyomtatott papirost (vulgo könyv) összegyűjteni, én azt gondolom hogy ezen könyvtár alapítói néhány boldogtalan könyv antiquariust rablottak ki, vagy különös szenvedélyből a legalábbvaló elmeszülemények nyomtatott példányait rőf vagy ölszámra vásárlották: ezen tüneményből én azt hozam ki, hogy jórésze a könyvtárnak a vitelbért meg nem éri mit bizonyitani nem nehéz. (…) A könyvek nagyrésze gyalázatos ruhában van.”[2]

A leírásból egyértelműen kitűnik, hogy az akadémiai megbízott tetszését korántsem nyerte el a könyvtár anyaga. Nagy Károly írókat megszégyenítő módon a legváltozatosabb irodalmi eszközöket sűríti a könyvtárat becsmérlő sorokba. Szarkasztikus megjegyzéséből– melyre még vissza fogok térni – úgy tűnik, hogy az állomány nagyobb része szerinte még a könyv megnevezést is csak a köznapiság hányaveti szóhasználatában (ezt jelenti a latin vulgo) érdemli ki, a könyvtári állomány keletkezéséről pedig szinte önfeledt feltevéssel él. A könyvtár sem tartalmát, sem megjelenését tekintve nem hozza egy főúri könyvtártól minimálisan elvárt nívót. Nagy Károly e frusztrációját enyhítendő szorgalmazta Batthyány Gusztáv testvére, Kázmér jóval kisebb, ám már általa is pozitívan értékelt könyvadományát. Pestre kerülve, az Akadémiai Könyvtár helyiségének 1844-es felállításához a Batthyány-könyvtár is valamiképp feldolgozásra került, azonban a korabeli viszonyokra jellemző módon a könyvtár összetétele, egészét tekintve – jóllehet a könyvek nagy része az Akadémiai könyvtár valamelyik raktárában fellelhető és közülük több ezer darab (kb. 5-6 ezer) részét képezi a jelenlegi könyvtári nyilvántartásnak – ismeretlen a számunkra.

 A könyvtár védelmében

A könyvtár fizikai állapotát illetően Nagy Károly fenntartásai mindenképp jogosak lehettek abból a szempontból, hogy beszámolója szerint egyes sérült és penészes kötetek veszélyeztethették a felállítandó könyvtári állomány további részeit. Persze nem volt minden könyv fertőző és az elsődleges problémát inkább a könyvek külalakja jelenthette. A Batthyány-adománynak az Akadémiai Könyvtárban fennmaradt kötetei ma is jól felismerhetők jellegzetes kötésükről, mely Endrei Walter technikatörténész szerint is „mérsékelt ízlésről tanúskodik”. [3] Itt érdemes először figyelmünket a könyvtárat védelmükbe vevő hangokra fordítani és ha valaki alkalmas a könyvtár védelmezőjének posztjára, akkor az Vekerdi László (1924-2009). A rendkívül sokoldalú történész (nevezzük egyszerűen így) éppen az Akadémiai Könyvtár korabeli könyvbeszerzési politikája kapcsán – és általában a korszakot illetően – jegyzi meg, hogy a könyvek értékelésében a „sznobisztikus”, presztízs szempontok voltak elsődlegesek, tehát a könyv régisége, egyedi jellege.[4] Ebben a tekintetben a Batthyány-könyvtár valóban nem rúghatott labdába.

Az említett presztízs szempontokkal szoros összefüggésben a kor tudománypolitikájában elsődleges volt a nemzeti tudomány, a nemzeti identitás művelésének és egyáltalán a nemzeti nyelv megteremtésének célkitűzése, márpedig ebből a szempontból valóban nem volt számottevő a könyvtár. Hogy konkrétan mit értett Nagy Károly „legalábbvaló elmeszülemény” alatt, azt nehéz lenne ma már megmondani, a könyvtár talán legkevesebb közérdeklődésre számot tartó köteteit is sokkal inkább kell prózainak, mint bármilyen szempontból alávalónak neveznünk. Az olyan – nem egyszer több példányban meglevő  kötetek – mint a Das sicherste und beste Mittel den Zug des Rauchs durch die Schornsteine zu befördern [A legbiztosabb és legjobb mód a füst kéményen keresztülmenő huzatjának biztosítására], az Abhandlung über die Krankheiten der Pflanzen, ihrer Kenntniss, und Heilung [Értekezés a növények betegségeiről, ismeretük és gyógyításuk], vagy a Wohlerfahrene Seifensieder [Tapasztalt szappanfőző] minden bizonnyal nem tartoztak egy frissen alakult, az európai élvonalba törekvő nemzeti intézmény kívánságlistájának slágerkötetei közé. Történelmi időtávlatból visszatekintve a könyvtárat azonban ez a hétköznapisága teszi figyelemre méltóvá és 1959-ben F. Csanak Dóra az első, aki a könyvtár történelmi értékét említi. [5]

Vekerdi László elemzésben éppen a könyvtárat említett módon kommentáló Nagy Károly és a matematikus és „matematikusszülő” Bolyai Farkas viszonylatában mutatja be, hogy a korabeli Tudományos Társaság működésében nem volt minden ideális. Bolyai Farkas eredeti és szakmailag kifogástalan munkái gyakorlatilag visszhang nélkül maradtak, míg a jó kapcsolatokkal rendelkező és egymást fedező és támogató tudósok, mint Nagy Károly, Vállas Antal, Győry Sándor meghatározhatták a tudományos élet fő vonalának alakulását (szerinte ennek a tudományos vakvágánynak is komoly szerepe lehetett Bolyai János világhírű felfedezéseinek ellentmondásos fogadtatásában).[6] Vekerdi László tudománytörténeti visszatekintése szerint a könyvtár állománya – természetesen főszerepben a Batthyány-könyvadomány anyagával – az 1830-as, 40-es években sokkal többet ért annál, mint amennyire becsülték és a könnyen korszerűsíthető könyvtár jó kiindulási alapot jelenthetett volna egy a modern tudományosságot jobban szolgáló könyvtárpolitikához.

Gondolatok a könyvtárról

Hogy miért nem valósult meg egy tudatosabb könyvtárpolitika a Tudományos Akadémia működésének első évtizedeiben, Vekerdi a korszakot általában jellemző könyvellenes hangulatot említi, melynek illusztrálásául Vekerdi sajátos, mégis kézenfekvő példát hoz, mégpedig Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című közismert költeményét. Bár az 1844-ben írt mű ihletéséül éppen az Akadémia Könyvtárának megnyitása szolgált, mint tudhatjuk a költemény könyvekkel szembeni hangvétele nem a legoptimistább.[7] Ha Vekerdi László ezen észrevételét figyelembe véve értelmezzük újra Nagy Károly szavait a könyvtár „hasznavehetetlen nyomtatott papírosairól”, amiket közönségesen/vulgo könyvnek szokás nevezni, akkor okkal feltételezhetjük, hogy Nagy Károly sorai nemcsak a konkrét könyvtárról, hanem a könyvekről, mint a civilizáció speciális eszközeiről alkotott véleményébe is bepillantást engednek. Ekképp Nagy Károly a rohonci Batthyány-könyvtárban tett látogatásának tanúsága az is lehet, hogy akár egy „litteratúrai szemétrakás” is segíthet új megvilágításba helyezni történelmünk sajátos emlékeit és ezáltal érdekes tanulságokkal szolgálni tudománytörténetünk és nemzeti múltunk kapcsán.


Jegyzetek

[1] Schedel [Toldy], Ferenc: Az academiai könyvtár rövid története s mibenléte: e könyvtár ünnepélyes megnyitásakor dec. 23. 1844. A Magyar Tudós Társaság évkönyvei (V), 1842-1844. 88.

[2] Nagy Károly levele Toldy Ferenchez. 1839. jan. 25. MTAK Kézirattára Tört. 2.23

[3] Endrei, Walter: Batthyány Tódor műszaki könyvtára, Magyar Könyvszemle (107), 1991. 143.

[4] Vekerdi, László: A természettudományok és a matematika az Akadémiai Könyvtárban, in: Fejezetek a 150 éves Akadémiai Könyvtár történetéből, szerk. Rejtő, István, A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának közleményei (2). Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest. 1976. 29.

[5] F. Csanak, Dóra: Az Akadémiai Könyvtár története a szabadságharcig : 1826-1849. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kiadványai (14). Akadémiai Kiadó, Budapest. 11.

[6] Vekerdi, László: Tudománypolitika a reformkori Akadémián, in: “A Tudománynak háza vagyon” : reáliák a régi Akadémia terveiben és működésében, Magyar Tudománytörténeti Intézet Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, Budapest-Piliscsaba, 1996. 59-77.

[7] Vekerdi, László: A természettudományok és a matematika az Akadémiai Könyvtárban, in: Fejezetek a 150 éves Akadémiai Könyvtár történetéből, szerk. Rejtő, István, A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának közleményei (2). Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest. 1976. 29-30.

Facebook Kommentek

További írásaink