Teddy Roosevelt nagy botja

Theodore Roosevelt-el legutóbb, mint a Rough Riders egyik parancsnokával találkozhattunk, visszatérőben a győztes spanyol-amerikai háborúból. A Monroe-elv elkötelezett alkalmazója néhány évvel később, elnökként sem változtatott nézetein, sőt! Roosevelt elnöksége alatt lett az Egyesült Államok egyértelműen világpolitikai tényező, amely immáron (az ő szemszögükből nézve) tengeren túli területekkel is bírt, amelyeket megvédeni sem restellt volna. Ez utóbbival azonban súlyos gondok akadtak, ugyanis az USA a lelkes patriotizmussal ellentétben híján volt nyílt tengeren is használható csatahajóknak.

Az amerikai vezetés ezt hamar felismerte, és már a 20. század első éveiben hatalmas flottafejlesztésbe kezdtek, amelyet Roosevelt tovább folytatott. “Ha tárgyalni mész, beszélj halkan, de vigyél magaddal egy nagy botot” – hangoztatta az elnök, aki a bot szerepét a flottának osztotta ki. Az első jelentős, igaz még békés suhintásra 1907 és 1909 között került sor; ekkor zajlott le a Great White Fleet (vagyis a Nagy Fehér Flotta) világ körüli útja.

A 16 csatahajóból és számos kísérő/ellátóhajóból álló kötelék 1907. december 16-án indult el Hampton Roadsból. A kötelék útját (az elnök szándékainak megfelelően) hatalmas médiafigyelem is kísérte; az újságírók, rajzolók és fényképészek mellett filmesek is megjelentek az acélmonstrumok közelében, így néhány archív felvétel is ránk maradt. Bár a zászlómutogatás régóta ismert fogalom volt már akkor is, ez a kötelék lényegében zászlóerdővel ért fel; ennyi hajó mozgatása békeidőben teljesen szokatlan húzásnak számított.

A flottafelvonulás természetesen nem csak a média figyelmét vonta magára. A Minnesota, a Virginia és testvéreik kifutásával szinte egy időben bolydultak fel a tengeri hatalmak illetékes szervei, és a gyengébb idegzetű tiszteknek köszönhetően jelentősen megnövekedett a reprezentációs keretből alkoholvásárlásra fordított összeg aránya. Bár a hajók a békeidős fehér (illetve fehér-homoksárga) festésüket viselték, ez aligha volt idegcsillapító hatással a szentpétervári, tokiói vagy londoni urakra. Egyértelművé vált, hogy alig két évvel az orosz-japán háború után (amely során Oroszország egy időre kiírta magát a tengeri nagyhatalmak szaknévsorából) megjelent egy újabb “trónkövetelő”.

4a15932v.jpg
Indulás előtt: a csatahajók köszöntik “az elnök különgépét” – jobb oldalt, balra haladó fehér hajó – a Mayflowert (Kongresszusi Könyvtár LC-D4-22398)

A flottademonstráció természetesen több célt is szolgált: egyrészt a feltörekvő Japánnak jelezte, hogy nem ő maradt az egyetlen dudás a Csendes-óceánon, az oroszoknak, hogy botrányok nélkül is végig lehet utaztatni egy csatahajóköteléket a világon, Nagy-Britanniában pedig ekkor tudatosult igazán, hogy “felnőttek a gyerekek”. Bár az angolok 1906-ban a Dreadnought vízrebocsátásával új fejezetet nyitottak a csatahajók történetében, előnyük egyben a hátrányuk is volt, ugyanis azzal, hogy elavulttá tették a korábbi hajókat, a saját flottájuk előnyét is jelentősen csökkentették. Az expedíció emellett előre és utólagosan is leckét adott II. Vilmosnak is, hogy milyen az, amikor nagyban űzik az ágyúnaszád-diplomáciát.

big_stick.JPG
Teddy Roosevelt tárgyalni indul…ágyúnaszád-diplomácia a Karib-tengeren. 1904-es karikatúra.

Az út továbbá kiváló lehetőség volt arra, hogy gyakorlatban is kipróbálják a saját tervezésű hajókat: az itt szerzett tapasztalatok az első és második világháború alatt is kamatoztatták. A legénységgel együtt több hajón mérnökök is utaztak, akik szintén részletes jelentéseket készítettek a hajók tengerállóságával és a hosszú távú üzemeltetéssel kapcsolatban.

australia_welcomes_the_fleets
Ausztrália (és a háttérben Új-Zéland) képeslappal köszöntötte a jenki flottát. A jelek szerint a sas, az oroszlán, a kenguru és a kivi békésen megfért egymás mellett

Az amerikai hajók, bár több paraméterükben elmaradtak brit és francia társaiktól, kitűntek megbízhatóságukkal és azzal, hogy kortársaikhoz képest “fényűző” körülményeket biztosítottak a rajtuk szolgálóknak. A világkörüli út emellett kiválóan összekovácsolta a tiszteket és legénységet is; előbbiek egyedülálló tapasztalatokra tettek szert a navigáció és a kötelékhajózás területén is.

arrival-cartoon.jpg
Karikatúra, amelyen a “nagy bot” különösebb erőfeszítés nélkül elzavarja a “Kalifornia partjainál” bóklászó japánokat. Bár Japán ekkor még nem konfrontálódott Amerikával, egyértelmű volt, hogy a Csendes-óeánon összeütközésre lehet majd számítani köztük.

A két kötelékbe osztott hajókon mintegy 14 000 tengerész hajózott, és 14 hónap alatt összesen 80 000 kilométert (43 000 tengeri mérföld) tettek meg. A kötelékek csak rövid utakra távolodtak el egymástól a Fülöp-szigetek és Kína térségében.

800px-great_white_fleet_map_svg.png
A kötelék útvonala egy 2009-es térképre vetítve

Útjuk során hat kontinensen húsz kikötőt érintettek hosszabb-rövidebb ideig. Az amerikai hajók, mindenhol nagy látványosságot jelentettek, a nap 24 órájában. Ezt bizonyítja az alábbi fénykép (üvegnegatív) is, amely jó eséllyel az első használható éjjeli felvételek egyike is.

ejjeli.jpg
Kivilágított hadihajók végtelen oszlopa…még mai szemmel nézve is impozáns látvány  (Kongresszusi Könyvtár LC-D4-22403)

Az USA sajtója természetesen hatalmas lelkesedéssel tudósított a flotta útjáról, még a tengertől távoli államokban is. A Berea-i (Kentucky) The citizen 1909. február 25-én a “világtörténelem legnagyobb utazásának” nevezte az expedíciót, és a beszámoló mellett rajzokat is közölt a hajókról.

the_citizen.png
A The Citizen címlapja (Kongresszusi Könyvtár)

San Francisco-ban egyenesen úgy fogadták a flottát, mintha az minimum két újabb államot csatolt volna az USA-hoz. A The San Francisco Sunday Call 1908. április 26-i, címlapját látva még egy tapasztalt római hadvezér is elismerően csettintett volna…A címlap emellett kiváló példája annak is, hogy milyen, amikor a sajtó és a haderő jó kapcsolatot ápolnak egymással.

san_francisco.png
A flotta befut San Franciscoba (Kongresszusi Könyvtár)

A csatahajók és népes kíséretük végül 1909. február 22-én értek vissza Hampton Roadsba, ahol (legalább is a rajzoló szerint) Roosevelt (j) mellett George Washington (k), sőt maga Uncle Sam (aki rendszeresen felbukkan az amerikai fegyveres erők közelében) is büszkén, boldogan integetve fogadta a tengerészeket.

2a14441r.jpg
Üdv itthon! William Allan Rogers rajza (Kongresszusi Könyvtár CAI – Rogers, no. 127.)

Bár az Egyesült Államok haditengerészete gyakorlatilag egy idős az országgal, jelentősége csak a 20. század elején nőtt meg. Azóta gyakorlatilag mindennapos dolog, hogy amerikai hadihajók vagy kötelékek járják a tengereket. A Roosevelt alatt kiteljesedett flottafejlesztés néhány év alatt biztosította az USA számára a nagyhatalmi státuszt  (bár szárazföldi haderővel továbbra is alig rendelkezett), és jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az Államok már az első világháború előtt a brit flottával közel azonos erősségű haditengerészettel rendelkezhetett. A flotta expedíciója emellett a korban lenyűgöző, és mai szemmel is tiszteletet parancsoló tengerészeti vállalkozás is volt.

Zárásként még egy kisfilm a világkörüli úton is részt vevő USS Kentuckyról, amelyben megemlítik az amerikai hajók hibáit (instabilitását) és hiányosságait, amelyek kiküszöbölésében kulcsszerepet játszott a Nagy Fehér Flotta. Angolul tudók előnyben!

Források:

Kongresszusi Könyvtár (Library of Congress) Fénykép és nyomtatványtár

The San Francisco Sunday Call 1908. április 26.

The citizen (Berea, Kentucky) 1909. február 25.

Albertson, Mark: They’ll Have to Follow You Home!: The Triumph of the Great White Fleet. Mustang, Oklahoma: Tate Publishing & Enterprises LLC, 2007.

http://www.greatwhitefleet.info/

A nyitóképen a Nagy Fehér Flotta Gibraltárnál

Facebook Kommentek

További írásaink