“Az átkos múlt maradványainak egy részét felszámoltuk” – Klasszikus nyomortelepek és elgettósodó belváros

A szocialista rendszer alatt országszerte több millió lakás épült fel, volt olyan év, amikor az új lakások száma meghaladta a 100 000 darabot! Az 1960-as évektől egyre felgyorsuló lakásépítési program ellenére nem tűntek el a nyomortelepek nyomtalanul, s újabb slumosodott gettók jöttek létre. Mostani cikkemben az egyik leghírhedtebb budapesti nyomortelep, a Mária Valéria-telep képeivel illusztrálva mutatom be rendkívül röviden és vázlatosan a Kádár-kor nyomortelepeinek, gettóinak átváltozását.

Az 1950-es és 1960-as évek fordulóján csökkent a mezőgazdasági termelés, 1962-re visszaesés 10%-os volt.[1] Ennek következményeit Solt Ottilia tanulmányában sommásan kifejtette:

“a kollektivizálás következtében a parasztság egyharmada elmenekült a mezőgazdaságból, de a város nem tudta ezt a népességet maradéktalanul felszívni, így ez a réteg a munkásosztály perifériájára került, ahol munkalehetőséget ugyan kap, de tisztes fizetést nem, ami versenyképtelenséghez és reménytelen leszakadáshoz vezetett.[2]

25811-1976.jpg
József Attila lakótelep, a Mária Valéria-telep maradványa, 1976

A városi nyomortelepek, mint amilyen a Mária-Valéria telep is volt, az 1950-es évek második felében nagyrészt (!) eltűntek ugyan Budapestről. 1960-ban a telep felszámolása után a következő nyilatkozatot tették közzé:

„Jelentjük, hogy az átkos múlt maradványainak egy részét, kerületünk szégyenfoltját, a Mária Valéria -telepet 1960. év végével teljes egészében felszámoltuk. Eltűntek a fából összetákolt viskók és velük együtt a hírhedt Valéria telep is. A lakásosztály dolgozói részére ez a nap ünnepnapnak számít, annál is inkább, mert ez a nap kerületünk fejlődésében történelmi jelentőséggel bír. Köszönjük Pártunknak és kormányunknak, hogy lehetővé tette ennek megvalósítását.”[3]

Ez azonban nem jelentette azt, hogy a valóságban is megszűntek volna a nyomortelepek, az alábbi fényképfelvételen is látszik, hogy a hírhedt Mária-Valéria telep egyes részei még az 1970-es években is állnak.

25807.jpg
Üllői út a Pöttyös utca környékén, előtérben a Mária Valéria-telep még meglévő házsorai, 1970

Az 1960-as évek szociálpolitikájára jó példa, amit Nagy-Csere Áron hivatkozott írásában említ, miszerint a „valériások” tisztában voltak korlátaikkal:

„– Azt beszélik, nem nekünk való még a modern bérház, jó lesz nekünk a régi is.
– Bánja a fene, csak lenne már egy szoba-konyhás lakásom…”[4]

 Ennél sokkal sarkosabban fogalmaz a Magyar Nemzet újságírója, aki szerint nem jó ötlet a

„veszélyes a lebontott putrik bérlőit csoportosan áttelepíteni az új lakásokba, mert mondjuk meg őszintén, ezeknek egy része laza erkölcsű”[5]

25953.jpg
József Attila lakótelep, Ifjúmunkás utca, távolabb látszik a Pöttyös utca sarkán lévő új épület és a Mária Valéria-telep kis házai, 1975

Amire Nagy-Csere nem tér ki, az a telepek felszámolásának egy olyan aspektusa, amely meghatározta, s részben ma is meghatározza a budapesti belváros képét. Solt Ottilia felhívja rá a figyelmet, hogy a nyomortelepek felszámolásával elslumosodott számos olyan régi belvárosi negyed is, ahol sok régi, rossz állapotú bérház állt komfort nélkül.[6] Ez a tendencia jól kitűnik a fent idézett párbeszédből is.

25816.jpg
Üllői út, elől a Mária Valéria-telep romjai, 1972

Az 1970-es évek elejének szegénytelepei pont ott alakultak ki, ahol az 1950-es évek előtt is már léteztek, az ipari régiók mentén. Így az 1960-as években még (!) e telepek lakói elsősorban munkások. Ez a tendencia éppen az 1970-es évek elején kezdett megváltozni.[7] Solt Ottilia a szocialista városrendezésről a következő írja:

„Elsősorban a szem előtt lévő nyomortelepeket bontották le a főváros építési hatóságai, a megmaradó tengernyi szegény városrésznek pedig rendezték a „kirakatait”. A főútvonalak mentén új magas házak épültek, más épületeket korszerűsítettek, tataroztak, úgyhogy az, aki a Belvárosból villamoson, autóbuszon vagy autón megy akármelyik külső kerület felé, szinte semmit sem lát Budapest – főleg Pest – igazi arcából. De aki a Belvárost kivéve bárhol betér a mellékutcákba, különösen, ha a kapukon is benéz, szegénységet és szegénységet talál.”[8]

63579-1291907242-6-l.jpg
Régi bérház az elslumosodott VIII. kerületben, 2011.

Összegzésképen elmondható, hogy a régi nyomortelepek a hatalmas volumenű lakótelep építkezések hatására eltűntek, de ez nem jelentette a probléma gyökerének kezelését. A nyomornegyedek keletkezésének okát a döntéshozók a régi rendszerben látták (értsd: a “kapitalista Horthy-korszakban“), s nem foglalkoztak a szegénység újraképződésének okaival. A megoldást abban látták, hogy ezen rétegek lakhatási körülményeit javítva megszűnnek ezek a gettószerű telepek is. Ez nem így történt, a hírhedt telepek felszámolásával az alacsony státuszú, s frissen a városokba áramló tömegek a komfort nélküli belsőbb kerületek peremvidékére költöztek be. (Budapesten jellemzően a VIII.-IX. kerületbe.) A társadalmi mobilitás az 1980-as évekig előbb utóbb teljesen lecserélte ezen kerületek lakóit, de az újabb és újabb beköltöző tömegek miatt számuk nem apadt. A rendszerváltozást követően, azonban ez a mobilizáció a munkanélküliség megugrása miatt elakadt, s az elslumosodott gettók lakossága gyakorlatilag állandósult.

[1] ROMSICS Ignác: Gazdasági reformok a Kádár-korban. In.: Történelem, történetírás, hagyomány. Tanulmányok és cikkek 2002-2008. Budapest, 2008. Osiris (Továbbiakban: ROMSICS, 2008b): p.: 116.

[2] Solt Ottilia: Méltóságot mindenkinek. Összegyűjtött írások. I. kötet. Budapest, 1998. Beszélő. (Továbbiakban: SOLT, 1998.): 342-245.

[3] Idézi: Nagy-Csere Áron: Nyomortelepből mintalakótelep: Szocialista városrehabilitáció vagy a szegények fegyelmezése. In.: Korall 2010/40. (Továbbiakban: NAGY-CSERE, 2010.): p.: 40.

[4] Uo.: p.: 59.

[5] NAGY-CSERE, 2010.: p.: 59.

[6] SOLT, 1998.: p.: 246.

[7] SOLT, 1998.: p.: 246-247.

[8] SOLT, 1998.: p.: 247-248.

A nyitóképen: Mária Valéria-telep házai az Üllői út irányából a Dési Huber utca felé fényképezve, 1976.

A cikk hosszabb formában, tanulmányként megjelent a Kommentár folyóirat 2015/6. számában: Balogh-Ebner Márton: “Az átkos múlt maradványainak egy részét felszámoltuk”. Szociálpolitika a gazdaság és az ideológia csapdájában a Kádár-korszakban

Képek forrása: FERENCVÁROSI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY/FORTEPAN és http://www.photoblog.com/utazo

Facebook Kommentek

További írásaink